Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Szombat, 1970. nov. 7. Ezt követően mutatta be a színház együttese Gyürke László Fejezetek Leninről című dokumentum-oratóriu mát. A Fejezetek Leninről rendhagyó színpadi játék, szokatlan még az ilyenfajta hazai színpadjainkon. A szerző Gyurkd László itt inkább ■nagyszerű szerkesztői, mint sem írói munkát végzett. A Lenin életéből vett dokumentumok kitűnő egymásutánja, egymás mellé, illetve egymás mögé szerkesztése — négy téma köré csoportosítva — nemcsak meg- kapóan emberi képet rajzot századunk halhatatlan géniuszáról, és mutatja be nagyon is emberi valóságában, hanem egyben feszült történelmi drámát is alkot. Drá- ,mát, amelyhez a fordulatokat és a konfliktusokat a valóságos élet, egy dicső történelmi időszak, egy világméretekben fordulópontot jelentő, sikeresen megvívott proletárforradalom szolgáltatta. Lenin a maga emberi valóságában áll előttünk, a négy téma, illetve négy fejezet szerint négyféle megközelítésből. mentesen mindenféle misztifikálástól. Krupszkaja szavaival kezdődik a játék: „Nagy a kérésem hozzátok: ne hagyjátok, hogy az Iljics halála miatt érzett fájdalmatok személyének külsődleges tiszteletében nyilvánuljon meg. Ne állítsatok neki emlékműteket, ne nevezzetek el róla palotákat, ne rendezzetek ■nagyszabású ünnepségeket tiszteletére ... mindenekelőtt életetekkel kövessétek Iljics elveit.” Lenin elképzelései valóra váltak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalommal elkezdődött társadalom- átalakulásban milliók és milliók léptek a Lenin megjelölte útra. Ezért is igen jó választás volt e dokumentum-oratórium november 6-i bemutatása. Méltó módon, művészi átfogalmazásban, de pártos elkötelezettséggel emlékeztetett. A négy fejezet Lenin életének négy jelentős szakaszát ragadja meg. Az elsőben — Levelek a száműzetésből a eíme — 1RÍ17-IÖ1 Wsériük nyomon Lenin életét. Sur, sanszkoieban élt ekkor szám fizetésben. Ez a fejezet szinte csupa líra. Itt talál végleg egymásra T ónin és Krun- szkaia, itt villannak fel róla olvan emberi apró jellemzők, mint pél 'ául, hogy reggelenként szeretett sokáig aludni. vagy nagyszerűen korcsolyázott. De ennek a fejezetne',:. illetve ennek a korszaknak nem ez a Imvoge. hanem hogy itt érlelődött meg benne a oroietarr tu- pártiénak elgondolása a forradalomról. A második fejezet A két út című már ..közéletibe" jellegű. Az Oroszországi Szőri.--i demokrata Munkáspárt 1018. februári üléseinek vitáit, szavazásait ismerjük meg. Történelmi szereplők vannak jelen a színen: Sztálin, Szverdlov, Buharin, Trockij, Lomov, Urickij és mások. Itt bontakozik ki e viták és bizottsági harcok előterében Lenin forradalmi vezért oldala, mert tanúi lehetünk, mit kellett, érvelnie, győzködnie ahhoz, hogy a forradalom érdekében elfogadtassa a Németországgal való békekötést Talán legdrámaibb a harmadik fejezet, a Válság, amelyben a kronstadti tengerész- lázadás elevenedik meg párhuzamosan Jelizaveta Drab- kina megemlékezésében, illetve a lázadás idejéből való lenini megnyilatkozásokban. Leninnek hosszas vívódás után kellett itt döntenie. Vívódás után, mert a lázadó matrózok között proletárok voltak, de a forradalom velük sem lehetett elnéző, („ö emberi, gyengéd a társaival, az ellenséggel a vasnál keményebb” — hangzik Leninről egy helyen, természetes hát a vívódás, ha a testvérből lesz lázadó ellenség.) Hat hónappal a lázadás leverése után amnesztiát kaptak az életbenmaradt lázadók. Lenin és Gorkij kapcsolatát tárja elénk az utolsó, Két ember című fejezet Két lángelme sajátos barátsága, gyakori vitája, egymás iránti megbecsülése egészíti ki a proletariátus halhatatlan tanítójáról kapott képet. A Miskolci Nemzeti Színház együttese — Sállá$ Gábor rendezésében — nagy tisztelettel és a jó ügynek kijáró művészi hozzáállással, kitűnő előadásban állította szinte Gvurkó László művét. A szerzői instrukcióknak megfelelően a darab elején, mintegy előjátékként vetített képek sorával idézik a néző elé Lenin életének legfontosabb mozzanatait. A színpadon fehér dobogórendszer és sötét ruhás szereplők kontrasztja. A Suki Antal tervezte szűkszavú díszlete- zés és az attól elválaszthatatlan fényeffektusok nagyszerű keretet adtak az oratórium-előadásnak. Csajkovszkij l. szimfóniájának egyes tételei, mint bevezető zenei aláfestés az egyes fejezetek között, remek hangulatjelzők voltak, a dráma ereje mégsem ezekben, hanem a színészi teljesítményekben mutatkozott meg. Tizenhat férfi és négy nő szerepelt a játékban. A játék fogalma is másként értendő itt. Sem maszk, sem kosztüm nem jelzett semmit. Nem megszemélyesíteni, nem megjeleníteni kellett alakokat, hanem idézni őket, idézni szellemüket. Leveleikből, beszédrészleteikből, beszélgetés- és emlékezéstöredékeikből. Ügy, hogy azokból — habár több színész is mondja- egv-e.gy történelmi alak szavait. s ezzel többféle hangulat is kifejeződik — mozaikszereién kialakuljon a történelmi háttér, felrajzolódjanak alakok és kialakuljon a bevezetőben említett emberi, hiteles, meleg, misztifikálástól mentes kép Leninről. A színészek a dokumentumokat roppant statikus beállíA befogadott alkotás tásban, minimális mozgással — a pontos koreográfiának mindenkor dramaturgiai funkciója volt — nagyon szép, jól értelmezett, helyenként szenvedélyes szövegmondással, ünnepélyes tónussal idézték. Nehéz lenne az együttesből részletesebb elemzés végett bárkit is kiemelni. Kitűnő összmunka volt, amit az együttes nyújtott, s csak arra van lehetőségünk, hogy a legfontosabb idézeteket tolmácsoló- kat, akik több személyt is idéztek, soroljuk fel a férfiak közül. így Vajda László, Kör- nyei Oszkár, Füzessy Ottó, Gyarmathy Ferenc, Csiszár András és Harkányi János nevét kell említenünk. E legutóbbit külön is a drámát záró Brecht-vers tolmácsolásáért. Krupszkaja és Drap- kina szavai Virágh Ilonában, Zoltán Sárában, Antal Anet- tában és Kopetty Liában találtak nagyon jó tolmácso- lóra. A Fejezetek Leninről előadása méltó volt az alkalomhoz. Talán még szokatlan nálunk az oratórium a színpadon, de aki látta, ezt az előadást, úgy érezheti: a szokatlan forma mögött izgalmas, feszült drámát kapott. Egyben pedig olyan művészi értékű emlékeztetőt is az ünnep alkalmából egy halhatatlan tanítóra, amilyen emlékezésre bármilyen jól szervezett ünnepség sem lett volna képes. A színház igen nagy munkát fektetett ebbe az előadásba. Kár lenne, ha csak egyszeri alkalommá válna a nagyszerű produkció. Legyen belőle néhány előadás elsősorban fiataloknak, diákoknak, érdekes színpadi élményekre vágyóknak. És maradjon a repertoárban más ünnepi alkalomra is. Benedek Miklós — Vannak, akik azt mondják, nem értik az ön írásait, még akkor sem, ha kétszer-három- szor elolvassák. Milyen segítséget tudna ajánla ni nekik? — Olvassák el négyszer. 4 már beérkezett, pályája tetőpontjára jutott, Nobel-díjas William Faulkner és egy újságíró hosszabb beszélgetéséből valók a fenti mondatok. Átlagpolgár! érzékenységünk a művész gőgjét, szerénytelenségét is kiolvasni véli a tömör és csípős válaszból. Nem is alaptalanul tán, hiszen az. egész beszélgetést áthatja Faulknernek ez a hol öniro- nikus, hol gúnyoros, csípős kedve, s hangneme. Mégis, több van ebben a három szóban, mint első pillantásra látszik. Az a Faulkner, aikit azért bocsátottak el egyetemi postamesteri állásából. mert munkaidőben olvasott, nyilván komolyan gondolta, amit mond, s nem henye kitérésnek szánta válaszát. S hogy mennyire komolyan vette, mily alapvető dolognak tartotta az alkotás megértetésének, illetve megértésének problémáját, arra tanulságul idézhetnénk számos más, megnyilatkozását, s végső soron egész életművét. Mert ez a kemény, rövid mondat minden művészeti irány egyik sorskérdését feszegeti. Az utolsó évszázad • tragikomikus színjátéka sum- mázódik benne; színjáték minden művészetek színpadán, elbukott, s elbukó hősökkel, ügyeskedő, pehelykönnyű sikerlovagokkal, s megkeseredetten elmúló, kevesebb erejű konformistákkal. A „romlott valóságtól” komoran elforduló intellek- tuel Don Quijotek elvont s értelmetlenül végletes lázadásába éppúgy belebukik a művészet és produktuma, az élni képtelen alkotás, mint ahogy a gyors siker hajszolása művészi hitel és hatóerő nélküli, hazug, giccses műveket szül, melyek alig élik tűi születésüket. A századelő művészeti „izMüszaki doktorrá fogadom... Nyilvános egyetemi tanácsülés A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére ünnepséget rendeztek a Nehézipari Műszaki Egyetemen. Dr. Zambó János, az egyetem rektora köszöntötte az ünnepség részvevőit, majd dr. Tarján Jván, egyetemi tanár méltatta az 53 évvel ezelőtti esemény egyetemes jelentőségét. Az emlékünnepség után nyilvános ülést tartott a Nehézipari Műszaki Egyetem tanácsa. Az egyetemi tanácsülésen, amelyet dr. Zambó János rektor nyitott meg, 11 okleveles bánya-, kohó- és gépészmérnököt avattak műszaki doktorrá. Mating Béla egyetemi adjunktus terjesztette elő az avatandók kérelmét, majd a karok dékánjainak előterjesztése után a rektor felszólította a jelölteket: tegyék le a műszaki doktori esküt. Káplár Zsigmond. Kun Béla, Mating Béla. Szepesi József, Károly Gyula, Vörös Árpád, Nagy Jenő, Nánási Tibor, Páczelt István. S te fán Pál és Szmejlcál Attila okleveles mérnökök kapták meg — a rektor és a dékánok kézfogásával megpecsételve — a műszaki doktori címet. Az új műszaki doktorok nevében Nagy Jenő köszönte meg azt a segítséget, ame lyet kaptak, hogy eredményesen. mindannyiunk hasznára dolgozhassanak. Az új műszaki doktorok nevében ígérte, hogy munkásságukkal a jövőben is hazánk, s szü- kebb munkahelyük érdekeiért dolgoznak. A nyilvános egyetemi tanácsülés után az egyetemi tanács fogadást adott a 11 új műszaki doktor tiszteletére. musainak” íöimelegitett maradékaival nemcsak egy neo- és post- szócskákkal kidíszített epigonizmus divathulláma zúdult rá a művészet berkeire, behordva oda a szemetet is, hanem e cifrái kodó, szecessziós epigonizmus mellékhajtásaként fellángoltak az akkor elkezdett, s aztán abbamaradt művé szeti-esztétikai viták is a művészet intellektuális lázadásáról, a szintén divattá vált elidegenedésről, az esztétikum. hatásáról.’az alkotás és a közönség, a befogadó közeg viszonyáról, a szintén sokat hangoztatott, s szinte frázissá kopott művészetkritikai fogalom, a közérthetőség valós problémáiról. Hans Sedlmayr, a neve., német esztéta az ún. „tiszta" művészet zsákutcáját analizálja egyik tanulmányában, amely az (ötvenes években jelent meg. Az absztrakt művészet válságát vizsgálva jut el annak felismeréséhez, hogy .. az ilyen szubjektív átélés és képi vetülete csak olyasvalaki számára lenne kötelező érvényű, aki ugyanazt éli át. A sok-sok többi szemlélő számára a kép chiffre-vé (rejtjellé) válik, melynek kulcsát sem önmagukban, sem a világban nem képesek megtalálni. Nekik a szerző kijelenti, hogy nincs több mondanivalója olyan valaki számára, aki nem érzi magában ugyanazt, amit ő — más szavakkal: lábbal tiporja a humanitás gyökereit. Kétségtelen, hogy a magasabb rendű objektivitásnak feltüntetett szubjektivitásra való ilyen arrogáns hivatkozás igen gyakori a tárgytalan modern művészetben.” £ edlmayr az esztétikai ’ 0 törvénnyé emelt alkotói önkény, a túlfokozott szuverenitás, a felelőtlenség, mint alkotói maga- .tartás ellen emel szót, a humánum nevében ítélve el, unnák embertelen és közösségellenes voltát. Az utóbbi két évtizedben mi is felfedeztük magunknak a „felmelegitett” századelőt; mindazt, ami részben korábbi, múlt rendszerbeli szellemi elmaradottságunk, részben az ötvenes évek dogma- tizmusa és a „vasfüggöny” miatt addig csak nagyon közvetetten, s egyedi formákban jutott el hozzánk, hatott művészeteinkre és művészeinkre. A felfedezés ujjon- gása olykor azonban háttérbe szorította, s szorítja még ma is a megméretés tárgyilagosságát, az érték elválasztását az értéktelentől, s azt a felelősséget is, hogy szocialista eszmerendszerünk és társadalmi viszonyaink természetével mi fér össze ezekből az „izmusokból”, s mi idegen attól; káros, rombolo Lenkey Zoltán rajza ' a befogadó közvéleményre gyakorolt Íratásában. Túl vagyunk már a „köz- érthetőség” vulgarizáló, szektás értelmezésének időszakán. Túl kell azonban jutnunk egy másféle vulgarizálja korszakán is, amely mintegy ellentéteként az előzőnek az egyéniesség végletes üdvözlésével ugyanolyan szektás beszűküléshez, a művészetet sorvasztó vulgarizá- iástaoz visz, mint elődje. Szó kassá lett mostanában arról a „szakadékról” elmélkedni amely a rohamosan fejlődő művészetek és a lassabban változó közízlés között tá tong. Kétségtelen, hogy közízlésünk fejlődése lassúbb, s elmaradt kultúránk, művészetünk bontakozásának lendületétől. Kultúrforradal- munk kiteljesedése a valóságban lassúbb volt, mini véltük és hittük. Ezzel számot kell vetnünk, s ezt meg is tette művelődéspolitikánk az utóbbi két esztendőben. Az elmaradás tényének felismerése és beismerése azonban nem ok sem arra, hogy kétévtizedes kultúrpolitikánk helyességét kétségbe vonjuk, sem arra, hogy kétségbeessünk, tehetetlenül siránkozva a tapasztaltak miatt. A szakadék betöltésének nem útja-módja az sem. hogy fékezzük szocialista kultúránk, művészetünk fejlődésének lendületét, többek között a „közérthetőségnek” ama régi felfogását akasztva kolonc- nak ismét e fejlődés nyakába. El kell fogadjuk Lukács György figyelmeztetését, aki a giccs társadalmi elemzése során a. következőket írja: „A giccs eseteben tehát arról van szó, ... hogy az alkotás nem az ember lényegéhez akar a világ hű ábrázolása segítségével visszatalálni, ellenkezőleg, arra. törekszik, hogy annyira háttérbe szorítsa ezt, tartalmait és arámyait annyira elgörbítse, és eltorzítsa. hogy a tárgyi- lag jogosulatlan kívánságoknak és illúzióknak megfelel jen, azokat illusztrálja.” A művész felelős gazda, s nem szolga a művészetben. Alkotásaiban megfogalmazott ítéleteiért felelős az előtt a közvélemény, az előtt a társadalmi közeg előtt, amelyet ítéleteivel befolyásolni, nevelni akar. Nemcsak a művésznek nem szabad „elidegenednie” nemzetétől, osztályától, művészete társadalmi közegétől nemcsak a művészet nem lehet felelőtlenül szubjektív és „közérthetetlen”. Felelőssége van szocialista kultúránk bontakozásával lépést nem tartó, elmaradt közízlésünknek is, amelynek korlátái, parlagi vonásai, kispolgári kényelmessége és elvte- lensége épp egyik oka annak, a közvélemény nem tud társadalmi „szabályozója” lenni irodalmunk és művészeteink fejlődésének, hogy a fejlődés szabályozása mesterséges beavatkozást igényel, szűk körű szakértői megítélésre, szakmai véleményre hárul a maradandó- ság sorskérdésének eldöntése; az a felelősség is. amelynek csak a társadalom közvéleménye lehet igazi letéteményese. ártunk X. kongresszusának irányelveiben megfogalmazást nyert ez a kivánalom: „A művészetek színvonalának emeléséhez nélkülözhetetlen tömegbázisuk további erősödése. amihez a szocializmus a legjobb feltételeket biztosítja...” E feladat helyes értelmezése és gyakorlati érvényesülése az útja olyan értő és fejlett ízlésű közvélemény és közönség, olyan társadalmi közeg kialakulásának, amely nemcsak befogadója. hanem egyben aktív inspirálója, igénylője is lesz a szocializmus eszméinek szellemében fogant, társadalmi rendünket igenlő, magas művészi színvonalú alkotásoknak. Mert — s ebben igaza van William Faulknernak — az ilyen alkotások megérdemlik hogy negyedszer is elolvassák, megnézzék és meghallgassák őket. Papp Lajos t Ünnepi díszbemutató Fejezetek Leninről r.y Gyurka László d okitmen In m-oratór in ma a miskolci színházban Ünnepi díszelőadás volt pénteken este, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előestéjén a Miskolci Nemzeti Szín házban. Az Internacionále hangjai után Sallós Gábor, a színház igazgatója lépett a függöny elé, hogy röviden megemlékezzen az évfordulóról, egyben pedig bevezesse az ünnepi díszelőadást. Elmondta többek között, hogy Lenin azzal tette a legnagyobb szolgálatot az emberiségnek, hogy felvázolta a proletariátus vezető szerepét, megteremtette az áj típusú pártot, amely rohamra tudta vezetni a tömegeket az imperializmus ellen. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomról szólva hangsúlyozta, hogy egyetlen forradalom volt a világon, amely a politikai eredményeken felül a jobb módú elet anyagi előfeltételeit is megteremtette, s létrehozta azt a demokratikus szervezetet, amelyet semmiféle parlamentáris köztársaság nem tud biztosítani, hogy a nép döntően részt vegyen az állam kormányzásában. Bevezetőjét azzal fejezte be, hogy „emlékezzünk hát együtt a mi legnagyobb ünnepünkön arra, aki megmutatta nekünk az utat. aki a század legnagyobb lángelméje volt: emlékezzünk szeretettel és tisztelettel Leninre".
