Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-17 / 218. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Csütörtök, 1970. szept. 17. Egy fél esztendő pa^: talatával a „hátuk mögött” állították össze a művész­klub társadalmi vezetőségé­nek tagjai az év hátralevő részének programját. Sokfé­le igényt, elképzelést kellett latolgatni, szinkronba hozni a válogatásnál, hiszen a klub „kötött” foglalkozásain csak­úgy részt vesznek a színé­szek, a képző- és fotóművé­szek, mint az építészek, az írók, újságírók, kulturális és tudományos életünk más területén munkálkodó embe­rek. A már eltelt fél esztendő alatt is bebizonyosodott, hogy elsősorban azoknak az össze­jöveteleknek van vonzereje, s következésképp létjogosult­sága is, amelyek témái a klub tagságának egészét ér­deklik — kit közvetlen szak­mai szempontból, kit pedig általános művelődés- és mű­vészetpolitikai vetületében. S ez nem véletlen, hiszeh a kö­zös eszmecserék, az így meg­teremtett vitalehetőség segít­ségével lehet kiérlelni az együtt és egymással is szá­moló gondolkodás és tevé­kenykedés lehetőségét. S ez asc „együtt-gondolkodás” e rövid múlt alatt is szép ered­ményeket hozott, s úgy vél­jük, a hivatalos és baráti be- saélgetéséknek még csa'k a jövőben lesz meg az igazi eredménye. Az éy hátralevő s!j: ben havonta átlag négy-öt előadás hangzik majd el a művészklubban, építészeti té­mákról csakúgy*» mint rro- datriri és képzőművészeti té­mákról. A mintegy húsz terv­be vett előadás önmagában is jelzi: a négy hónap alatt bőven nyílik lehetőség a kü­lönböző művészeti ágak kép­viselőinek nézeteik és elkép- i zeléseik összehangolására, ki- i cserélésére, s nem utolsósor­ban a legkülönfélébb irány- l •/.átok, vélemények megisme­résére. S ennek már csak az­ért is örülhetünk, mert azt is jelenti, hogy művészeti éle­tünk „hazai” reprezentánsai „hivatalos lehetőséget” kap­nak az egymás eredményei­ről való tájékozódáshoz. Valamennyi tervbe vett program felsorolására nincs lehetőség. Ügy véljük azon­ban, hogy föltétlenül emlí­tést érdemel a szeptember 23-i rendezvény, amelyen De­rne László, a megyei pártbi­zottság titkára vesz részt, A X. kongresszus irányelvei alapján szól arról, hogy tár­sadalmunk mit vár el a mű­vészektől. Ügy véljük, bár nem évadnyitó előadásként hangzik el — 22-én Bartók- estet rendeznek a művész­klubban — az elkövetkező időszak egészének alaphang­ját is jelentheti. Az évadnyi­tó jövő hét még egy elő­adást is tartalmaz, amelyen építészeti kérdésekről lesz majd szó. Szeptemberben — a már említetteken kívül — többek között — egy Szabó Lőrinc emlékestet is tarta­nak a klubban. Szép reményeket tünk a művészklub életének második félévéhez. Széles, sokoldalú kitekintésre nyílik alkalmuk a tagoknak. S ha a jövőben még jobban kihasz­nálják tagjai a fórum nyúj­totta eszmecsere, spontán vé­leménycsere lehetőséget, ak­kor létének „hasznosságát” méginkább élvezheti majd az egész város lakossága. Cs. A. Karajan kutató­intézete r ara jatt, a világhírű karmester kutató­intézetet alapított, ahol korszerű élettani vizsgáló módszerekkel kívánják tisztázni a ze­ne és az ember kapcso­latának törvényszerűsé­geit. Részletes beszámo­lót közöl erről a kuta­tásról a Delta Magazin legújabb száma. Ugyan­csak ebben a számban olvasható a Gyári bútor — lakásméretre című cikk, amely a magyar „alapbútor" megszületé­sével foglalkozik. Sok­féle információ, hír, száznál több — nagy­részt színes — fotó te­szi teljessé a lapszámol. Fi lm jegyzet | Pedagógusok más szakmában? Egyre rosszabb a helyzet az ózdi járásban K gy szülő sem örül ANNAK, ha gyermekét szakképzetlen pedagó­gus tanítja, s ezt a kényszer- megoldást évről évre éleseb­ben vetjük fel illetékes he­lyeken, s nyilvános fórumo­kon. Ennek oka, hogy a tan­anyag az általános iskolák­ban is egyre bővül, aminek a következtében új módszere­ket, pedagógiai eljárásokat kell alkalmazni, s a megnö­vekedett ismeretanyag elsa­játíttatása a gyerekekkel gyakran még a jól képzett pedagógusoknak is gondot okoz. Hogyan birkózhatnának meg ezzel azok, akik meg­felelő képesítéssel sem ren­delkeznek? Az ózdi járásban viszony­lag nagy számmal kellett mindig képesítés nélküli pe­dagógusokat alkalmazni. Két- három évvel ezelőtt azonban sokkal optimistább hangon Nitrogén a levegőbői A nitrogén előállításának széles körben elterjedt mód­ja a mélyhűtéses eljárás. Eh­hez azonban dfága fémekre, platinára és palládiumra van szükség. Nem lehetne-e olcsóbb de­rítőt találni? Ilyennek bizo­nyult a mangán. A rusztavi vegyiüzemben (Grúz Köztár­saság) a Szovjetunióban el­sőként alkalmazták a man­gánt nitrogén derítésére. Nemrég az üzem szakembe­reinek kutatómunkáját újabb siker koronázta. Kidolgoztak egy rendszert a különlegesen tiszta nitrogénnek közvetle­nül a levegőből történő ki­nyerésére. Levegőosztó be­rendezéssel sikerült a légkör­ből 99,9 százalék tisztaságú nitrogént nyerni. ..VENDÉGÜL LÁT BORSOD” NEMZETKÖZI NYITÖBÁI A KATOWICE ÉTTEREMBEN 19*10. szeptember 18-án este, NDK, csehszlovák vendégszakácsok vacsorakülönlegességeivel. A műsort adják: KOVÁCS KATI, SZÉCSI PÁL, ANGYAL JÁNOS, FENYVESI GABI, LUGOSI ÉVA, VIDÁM FIÜK. A műsort kíséri a f NEOTON EGYÜTTES, majd STREAP-TEASE. A műsor szünetében OMNIA—RIO kávé ajándéksorsolás. Belépőjegy: 15 Ft. Asztalfoglalás: személyesen az üzlet vezetőjénél. Szeretettel várja önt is a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat beszéltek a problémáról a já­rási tanács vezetői, mint most. Joggal lehettek opti­misták, hiszen nem kis anya­gi áldozatok árán igyekeztek olyan tárgyi feltételeket te­remteni a falvakban, ame­lyek maradásra késztetik a végzős, szakképzett pedagó­gusokat. Hogy az iskolák fel­szereléseinek gyarapításán kívül mást ne említsünk, egymás után épültek a járás községeiben a pedagógusla- kások. Az utóbbi évben ad­tak át például két-két peda­góguslakást Domaházán, Bán- horvátin, Sajókazán és Zá- dorfalván. A probléma enyhítésével biztatónak látszott a beisko­láztatás is. A képesítés nél­küli pedagógusokat ösztönöz­ték, s nagyobb részük be is iratkozott főiskolára vagy egyetemre. Logikusnak lát­szott, hogy az iskola elvég­zése után is a járás közsé­geiben maradnak, s mármint szakképzettek folytatják ta­nára vagy tanítói tevékeny­ségüket. Ez látszott logikusnak, de... riVRŐL ÉVRE NEM CSÖKKEN, hanem emelkedik a képesítés nélküliek száma az ózdi já­rásban. (Ez nemcsak helyi sajátosság.) Most szeptember­ben újabb 29 képesítés nél­küli „pedagógust” kellett munkába állítani, hogy min­denütt megkezdhessék a taní­tást, s ezzel a tavalyi 61-ről 89-re emelkedett a képesítés­sel nem rendelkezők száma. A szakképzett pedagógusok közül ugyanis húsznál többen elmentek a járásból. Hogy hová? Kisebb részük a vá­rosba tanítani, a nagyobb ré­szük viszont vállalatoknál, jobban fizető „szakmában” helyezkedett el. Árián és Sa­jókazán talán a legsúlyosabb a helyzet, ahol 12-re emelke­dett a képesítés nélküliek száma. Tehát ugyanannyi, ahány képesített pedagógus van az iskolában, s hogy ez az egyáltalán nem ideális ál­lapot milyen többlet felada­tot ró az egész tantestületre, arról most felesleges lenne szót szaporítani. Az egyre aggasztóbbá váló állapot okait igyekeztek fel­deríteni a közelmúltban az Ózd járási Tanács Végrehaj­tó Bizottsági ülésén. A köz­ségekben egyre inkább je­lentkező pedagógushiány egyik előidézője kétségtele­nül a városok vonzereje, de sokkal inkább az alacsony kezdő és a későbbiekben is viszonylag lassan emelkedő fizetés. Magam is beszélget­tem fiatal, szakképzett pe­dagógussal, aki éppen más szakmára készült „átnyergel­ni”. Az alacsony fizetésre és a sovány kilátásokra hivat­kozott, családalapítás előtt állt. Elmondta, hogy azért ta­nult pedagógiai főiskolán, mert elhivatottságot érez (?), de... Ismeretes és általános je­lenség a pedagógus szakma elnőiesedése. Ez egyben a szülési szabadságon levők arányának növekedésével jár. Az ózdi járásiban az egyébként is súlyos helyze­tet még nehezíti, hogy húsz szülési szabadságon levő, szakképzett pedagógust is szakképzetlenekkel kell he­lyettesíteni. I LYEN REMÉNYTELEN­NEK látszó helyzetben milyen határozatot hoz­hat a tanács vb? Feladat­ként jelölték meg a képesítés nélküliek további folyamatos beiskoláztatását (a 89-böl már 46-an felvételt nyertek főiskolára) és felhívták a községi tanácsok vezetőinek és az iskolák igazgatóinak fi­gyelmét községeikből „elszár­mazott” pedagógusok, vagy főiskolások felkutatására és visszahódítására. Lehetünk-e optimisták? Aligha. Helyi intézkedések­kel ezt a problémát már nyilvánvaló, hogy nem lehet megoldani... Tóth István Boszorkányper \ BcVOÖCAíWíR \ .'>!!/ ítHü íimmw 1 Négyszáz évvel fordul visz- sza az idő kereke O takar Vavra csehszlovák rendező most bemutatott filmjében, a Boszorkányperben. Vala­hol Morvaországban, egy grófság területén boszorká­nyokat üldöznek. A kegyúr, illetve a kegyúrnő elfogadja azokat a kósza híreket, hogy a környéken boszorkányok tanyáznak, és a faluban is tisztes polgárokként ismert emberek, meg a grófság cse­lédei esténként különféle boszorkány szertartásokon vesznek részt. Meghívnak er-' inkvizítort, egy félbe­maradt jogászt, aki roppant szigorral lát az felde­rítéséhez. Kegyetlen nyomo­zati módszerével mindenkit -gyanúba fog, és végül is nemcsak ő erősíti meg a vá­dat, hanem a nyomozás köz­ben olyan testi és lelki meg- kínzatást alkalmaz, aminek eredményeként minden vád­lott. el is ismeri a tic/ci fel­rótt varázslatokat, egyház­ellenes magatartást, boszor­kányságot. Akik szembefor­dulnak az inkvizítor kegyet­len módszerével, lassan mind megtörnek, vádlottként ke- llnek eléje, majd a mág­lyára. Mindenkit perbefog, megkínoztat, aki csak gon­dolkodni mer vele ellenté­tesen. Döbbenetes erővel mutatja be a film milyen veszélyes az, ha korlátlan hatalom van e rossz aka­ratú ember kezében, s mi­lyen szörnyű, ha a megfé­lemlítettek megtörnek. A film igen hatásosan mutatja be mindezt, (egyes képei csak felnőtteknek ajánlha­tók) azonban többet is mond a Boszorkányper, mint amit látunk a valóságban. A per­gő képek mögött nem nehéz észrevenni egy más monda­nivalót, a XX. század kon­cepciós pereire történő uta­lást. Csak a halott válaszolhat Már a címből is könnyű kitalálni a film műfaját. Bűnügyi film a javából. A lengyel Sylwester Checinski egy bravúros nyomozás tör­ténetét tárja elénk filmjé­ben, amelynek meséjét nem illik elmondani, hiszen ak­kor oda az izgalom. Annyit elmondhatunk róla. hogy egy vállalati iroda páncél- szekrényében találnak egy hullát, s a nyomozás során kitűnik, hogy a halott nem azonos azzal az emberrel, akinek nevén éli. Ebből származik a bonyodalom, amelyből az is kitűnik, hogy nem egyszerű emberölésről van sz.ó, hanem e(jy diver- záns hálózat ügyködéséről. Egy kapitány vezeti a nyo­mozást. aki nagyon-nagyon -k izgalmas fordulat után ' :1 el bandafőnök leleole- zéséig. de ennek a győze­lemnek a bűnügyi filmek­nél .szokatlan ára is van. De ezt, sem illik elárulni. hm Feketeszakáll szelleme Legenda egy 200 éve ha­lott kalózkapitányról, egy megtalált szellemidéző átok. Miskolci Nemzeti Színház Csárdáskirálynő utolsó előadásai: szeptember 19, 20, 24, 27 és 29-én Évadnyitás szeptember 18-án, pénteken este 7 órakor Bródy Sándor: A tanítónő Jegypénztár: de. 10—19 óráig. egy kedves, de kicsit ügyet­len fiatalember, kapzsi já­tékkaszinó tulajdonos, há­rom vénkisasszony, egy csi­nos fiatal lány, no és egy kétbalkezes atlétacsapat. Ha mindezt jól összerázzák, nemcsak egy modern ka- landfilm kerekedik ki belő­le, hanem egy szívderítő, őszinte nevetésre késztető vígjáték is. A Feketeszakáll szelleme című amerikai ka­landfilmről van szó, amely­ben mindez megtalálható. . Ennél többet ne is vár­junk ettől a filmtől. Nevet­tetni és szórakoztatni azon­ban igazán alkalmas alko­tás. S ami még erénye: vi­dám játéknak, jókedvű ko­médiának fogták fel a film szereplői is. akik között nem egy sztárt találunk. Pedagóguslakás A közelmúltban adtunk hirt arról, hogy Arlóban megkezdték egy új iskola építését. Azóta már egy két­családos pedagóguslakás alapjait is lerakták. A miskolci művészklub programjáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom