Észak-Magyarország, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-07 / 184. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Péntek, 1970. aug. 7. Ei*y levélre választ várnak Az alaokövcf benövi a fű r.‘ 1! A IX. Rákóczi Ferenc megyei könyviár szerdán feladott egy levelet. A levélfeladás mindennapi dolog, ám e levél tartalma már korántsem. Címzettje: a krasznok vajdai ter­melőszövetkezet, illetve annak építési üzeme. A könyvtár vezetői felszólították a termelőszövetkezetet: nyilatkozza­nak, megkezdik-e a rakaeai könyvtár építését augusztus iá­én. Ha ezt nem tudják vállalni — szól tovább a levél tartal­ma —. úgy felbontottnak tekintik a korábban megkötöd építési szerződést. A levél tartalma tehát va­lóban nem hétköznapi. Már csak azért sem, mert a szó­ban forgó rakaeai könyvtár építésé bizony, nem pusztán a község ügye. Jóval több annál, a járásé, a megyéé, sőt egy kicsit az egész or­szágé is. Eléggé ismert ugyanis, hogy a rakaeai könyvtár építéséhez a községből el­származott. s jelenleg az Amerikai Egyesült Államok­ban élő Lebiek János aján­lott fel 5000 dollárt. S mi­vel ez az összeg kevésnek bizonyult, a megyei tanács 150 000 forintot adott az épí­téshez, a jubileumi könyv­tármozgalom kapcsán. Sót, az is ismert, hogy az ado­mányozó személy azóta újabb .‘5000 dollárral is hoz­zá kíván járulni az építés költségeihez. Nem hisznek benne... Annak idején. egészen pontosan pedig május 9-én. ünnepélyesen megtörtént a könyvtár alapkőletétele. Az ünnepségen nemcsak a me­gye vezetői képviseltették magukat, hanem a Magya­rok Világszövetsége is. Ak­kor minden úgy látszott, hogy jó mederben halad. A bonyodalmak később kez­dődtek. A szerződésben ugyanis csak az építkezés befejező határidejét jelölték meg. De­cember 31-ét. Akkorra kel­lene elkészülni a könyvtár­nak, de bizony-bizony most már a legvérmesebb remé- nyűek sem nagyon hisznek benne. Szóban ugyan az épí­tési üzem vezetője úgy nyi­latkozott, hogy az alapkő- letétel után két héttel leg­később elkezdik az építke­zést, de ebből semmi sem lett. Ottjártunkkor majd­nem mindent úgy találtunk, ahogy az ünnepség idejére előkészítették; pusztán a sarkakat jelölő gerendák árulkodtak róla. hogy itt va­lamikor majd egy könyvtár áll majd. Az alapkövet, amelyet május 9-én ünne­pélyesen elhelyeztek, bi­zony, már kezdi benőni a fű. Mindazok, akik érdeklő­déssel kísérik e könyvtár építését, joggal kérdezhetik; miért nem tesznek valamit azok, akik tehetnek? Csak­hogy az a furcsa dolog állt elő, hogy az illetékesek „tal­palnak”, szorgalmazzák, de a krasznokvajdai termelő­szövetkezet építési üzeme halogatja a munka megkez­dését. Ígéretek, ígéretek A kő, a tégla a helyszínen rendelkezésükre áll. Kezdet­ben azt mondták, hogy a ce­mentet majd megszerzik. Azután módosult az ^állás­pontjuk. A hatalmas káro­kat okozó árvíz, és az újjá­építéshez szükséges anyag- korlátozás miatt nehéz ce­menthez hozzájutni. A járás vezetőinek azonban — a jó ügyre való tekintettel — si­került 80 mázsa cementet szerezniük a rakaeai könyv­tár építéséhez. Az építők ve­zetője ugyanis azt mondta; ha megvan a cement, két nap múlva megkezdi az épí­tést. Csakhogy a cement nem érkezett meg Rakacára. A termelőszövetkezet fő­könyvelője ugyan megígér­te, hogy csütörtökre átküldi a cementet a könyvtárépí­téshez, de azért ez a dolog mindenféleképpen furcsa. Sokkal ésszerűbbnek tűnt volna ugyanis egyenesen oda­szállítani a „drága kincset”, hiszen a helyszínen biztosí­tott a megfelelő raktározás. Többele között erre a célra hagyták meg a majdani könyvtár mellett levő ház egy részét. Ráadásul jelen­leg az építési üzem vezető­je is beteg. A korábbi huza­vonák és a jelenlegi hely­zet méltán döbbentette meg azokat, akik szívügyüknek tekintik, hogy december Sí­re felépüljön a rakaeai könyvtár. így azután nagyon termé­szetes, hogy türelmetlenek, s követelik — méghozzá hatá­rozottan —, nyilatkozzon a termelőszövetkezet; a meg­adott határidő napján meg­kezdi-e az építést? Becsületbeli ügy is... KAPUK ÉS KERITÉSELEMEK 12 féle változatban. * FONATOK fekete és horganyzott kiviteli. VitsÉi: Azonnal szállítja: a í Budapest, Vili., üllői ut 32. A Borsod megyei ■' Íj Vállalat Évmilliók üzenete A Jií.yv so*í mindent t\ HcgJ megőrzött az évmilliókkal előbbi világból. Sok mindent, de csak a be­avatottak értik, tudják to­vábbadni, közzétenni ho­gyan, miként is értendő egy- egy aprócska, néhány milli­méteres fog-, vagy csigolya­darab, csigaház, melyeket nagy gonddal, a szó szerint aprólékos munkával szede­getnek ki csipesszel a hegy­ről ide szállított törmelék közül, hogy külön válogatva, gyufásdoboznyi műanyag tartócskákba helyezzék. A tornanádaskai hegyből valók a leletek, a hajdan Extra Monsnak, most Estro­mosnak, vagy Ostromosnak nevezett, érdekes barlango­kat is rejtő hegyből, melynek tétjét most a mészkőbányá­szat faragja, lapítja. A kuta­tók néhány kilométerre a hegytől, a Bódva partján vertek tábort. A Magyar Tudományos Akadémia meg­bízásából dr. Jánossy Dénes vezetésével dolgozik itt dr. Krolopp Endre, az Állami Földtani Intézet geológusig dr. Topái György, a Buda­pesti Természettudományi Múzeum munkatársa, néhány egyetemista diák segítségé­vel. — Elégedettek-e az eddigi ered mény ekkel ? — Feltétlenül — válaszol­ja a kutatócsoport vezetője — hiszen a hegy rendkívül gazdag leletanyagot szolgál­tat. Az asztal tóié kifeszített, színes napernyő alatt válo­gatják az anyagot. Mindegyi­kük előtt apró halmocska, évmilliókkal ezelőtti élőlé­nyek csont maradványaival. Apró emlősök, rágcsálók ma­radványai, melyek közül több faj ma már egyáltalán nem létezik, vagy ha igen más formában. Találtak őshör- csögnek, kígyónak, sündisz­nónak, teknősbékának, repü­lő mókusnak és legalább 30, különböző apró emlősnek maradványait. Ami különö­sen érdekes: 25 fajta, eddig teljesen ismeretlen csigát is találtak. az is, hogy az, akkor itt élt állatok — pontosabban a most feltárt maradványok jelezte állatok — túlnyomó része a mai trópusi, szubtró- pusi fajokkal rokon. Forrón tűz a nap a kis tá­borra. A sátrak környéke még iszapos, nemrégiben majdnem elöntötte őket a víz. Három-négy kilométerre járnak a hegyre az anyagért, az ebédet Bódvaszilasról hordják, kerékpáron. — Melyik munka az érde­kesebb: a mostani gyűjtés, vagy a téli hónapokban kö­vetkező rendszerezés, a gyűj­tött anyag feldolgozása? — Mindkettő érdekes — mondják a kutatók —, és ter­mészetesen, elválaszthatatla­nok egymástól. De azért ta­Krdekt Kirakatverseny Miskolci könyvesbolt sikere Július 4-e és 18-a között sokan megcsodálták Miskol­con a Széchenyi utcai mű­szaki és idegennyelvű köny­vesbolt ízlésesen berendezett kirakatát. Akkor rendezte meg ugyanis a Corvina Ki­adó — immár negyedszer — a könyvterjesztő vállalatok boltjainak kirakatversenyét. A versenyfelhívás szellemé­ben a világhírű Corvina Ki­adó könyveit, sorozatait kel­lett bemutatniuk a könyv- barátoknak és az érdeklő­dőknek. A versenyt rendező Cor­vina Kiadó levélben kereste meg szerkesztőségünket, s mi örömmel tesszük közzé: a miskolci könyvesbolt ver­senykirakata országosan is a legjobbak, a legszebbek kö­ze tartozott. Az. évenkénti ünnepi kirakat berendezése, a könyvek ízléses, szép ösz- szeállitása — s ez igazán nagy örömünkre szolgál — nemcsak a miskolciak, ha­nem a zsűri figyelmét is felkeltette. Szívből reméljük, hogy a jövőben is így lesz. Ián mégis ez a mostani, a gyűjtés az érdekesebb... — A majd rendszerezett anyagból láthatunk valahol kiállítást? — Feltétlenül. A tervek szerint Budapesten, a Termé­szettudományi Múzeumban. Az c«yik ember ;£^; rel” a kerékpárra. Indul az ebédért. A dobozkákban gyűlnek, gyűlnek az apró csontok, a kutatók hamaro­san újra nekivágnak a hegy­nek: ki tudja, milyen meg­lepetéseket tartogat még számukra. Egész tudományos életünk számára. (Pl) Milliós károkat előzhet naeg... ha gyakorlott, szakképzett lángmenlcsítő brigádunkkal végezteti a fa- és textilanyagok lángmentesítését, és a Új nevelők í szerencsi telepének telepvezetői állására pályázatot ( Mrdet. X I "ál .vázai! feltételek: — középiskolai végzettség. — jó szervező- és irányítókészség, — legalább 5—10 éves kereskedelmi gyakorlat. j Fenti feltételekkel rendelkező szerencsi pályázók •! örtyben részesüln ek. * t pályázatokat a vállalat igazgatójához kell benyú.i- ' anl. t 71 miskolci központi karbantartó üzemébe, azonnali be­lépéssel — motorszerelőket, — karosszérialakatosoka: 'elentkezes a vállalat munkaügyi osztályán. B.-A.-y megvet Melléktermék és Hulladékgyűjtő V. ■',,«kole. Sa.jó-parí gvunesttk tt 'MMM, Vállalat felvesz A krasznokvajdaiak tehát döntés előtt állnak. Nyilván­való. hogy a legideálisabb az lenne, ha mégiscsak meg­kezdenék, hiszen alig né­hány kilométerre vannak Rakacátói. Nagyon tisztessé­gesen kell felmérniük erejü­ket és képességüket, mert ez már becsületbeli ügy is. S ha úgy látják, hogy nem tudják vállala> ezt is meg kell mondaniuk. Már csak azért is, mert lenne vállal­kozó a kivitelezésre. Ami eddig történt, az eny­hén szólva is játék volt a tisztességgel. S ez a játék egy kicsit mindannyiunk be- ** csületét érintette. A meg­rendült bizalmat most már határozottsággal kell helyre állítani. Csutorás Annamária tvs encsi j tini sb fin Még tart a vakáció, a gye­rekek is, a nevelők is pi­hennek, az új tanévre azon­ban sok vonatkozásban már megkezdődött a felkészülés az encsi járásban is. Ehhez tartozik többek között az új munkaerők szervezése. E tekintetben az encsi já­rásban is sikerül előbbre lépni. A következő tanévben 38 új nevelő foglalja el he­lyét, lát munkához a járás községeiben. Ezek közül 18 most végzett, friss diplomás pedagógus, a többi pedig más járásból érkezik ide. kibőv ül a körzeti iskoth Mozit km Mtefeék A baktakéki körzeti isko­lába Béréiről. Detekről, Fan- csalról. Csengéiéről, Felső- gagyból, Alsógagyból, Gagy- apátiból járnak tanulni diá­kok. Legtöbbjük reggel hét órakor indul el otthonról és csak a késő délutáni órák­ban érkezik vissza, a körző ti iskolában ez idáig azon ban nem tudtak részidő meleg ételt biztosítani. Jó hírt közölhetünk most a gyerekekkel, a szülőkkel: az új tanévben már napkö­zi, konyha áll majd a gyere­kek rendelkezésére, így a számos faluból Baktakékre járó diákok meleg ételt is kapnak. A baktakéki körzeti isko­la kibővül, szeptember else­jétől kezdődően ez lesz az encsi járás legnagyobb kör­zeti iskolája. A szükséges munkák jól haladnak, a ter­vek szerint augusztus 20-ra befejezik az építkezést. faanyagok gombátlanítását. Azonnali kapacitással tudunk rendelkezéséré állni. 1971. évre előjegyzéseket elfogadunk. Szíves felvilágosítással rendelkezésére áll: a „MÁRVÁNY” ÉSZK Vállalat. Budapest. IX., Gyáli út 28. Telefon: 473-320 (Budainál. figyeli® fiaülfíszekrényéneh gyártást számát* hűtőszekrény legyártása alkalmából rendez. A sorsoláson minden gyártási szám részt vesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom