Észak-Magyarország, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-15 / 191. szám
Épül a borsodi sörgyár Melléktermékek a környező termeié'sznvetkezeleknek Vasárnap reggel robbantják a Székelykertet Forgalmi korláíozások és óvintézkedések a belvárosban A Borsod megyei Bocs község határában csaknem egy- milliárd forintos beruházás felhasználásával épül fel az ország új sör- és malátagyára. A hernádvölgyi üzemben évente majd 12 ezer tonna malátát és egymillió hektoliter sört készítenek. A jelentős mennyiségű sört palackokban, hordókban és tartálykocsikban szállítják a megrendelőknek. Palackozó üzemükben három NDK. gyártmányú korszerű gépsort szerelnek fel és egy-egy ilyen berendezéssel óránként 16 ezer üveget töltenek meg. A gyár dolgozói részére ..mini'’ lakótelepet építenek, ahol az év végéig egy emeletes, igen szép kivitelű épületekben 65 lakást alakítanak kj. A lakótelepen 100 férőhelyes munkásszálló és egy vegyesbolt is épül. A tömbösített mafláira és sörgyárban a tervek szerint jövőre fognak a hazai és külföldi berendezések szereléséhez és az új üzemben 15)72 végén kezdik meg a termelést. A sörgyár üzemelése során keletkező melléktermékeket a környező termelőszövetkezetek hasznosítják. így például a bocsi Haladás Tsz — saját erőből és banlchtteíbő! — két tömbösített állattartó telepet létesít, ahol 1974-től az üzem. bői kikerülő sör-törköly és m a I á tacs í r a f e Ibaszná 1 ás á v a 1 évente már 1060 hízottmarhát nevelnek. Ugyanakkor a közös gazdaság a gyár ipari szennyvizével — amely értékes hatóanyagot, nitrogént, foszfort és káliumot tártál, máz — mintegy ezer holdat öntöz majd. Ezen a területen elsősorban az állattenyésztés növelésére szükséges takarmányt termesztenek. Az öntözőtelep felszín alatti csővezetékét a sörgyár beruházási keretéből építik fel. Miskolcon, a Széchenyi ut- J ca 9. számú épülettömb robbantásának első részét augusztus 16-án reggel 7 órakor végrehajtják. A robbantási időszak tartama alatt a Széchenyi utcában közlekedési és jármű- forgalmi tilalom lesz, az Avas-szálló és a Nemzeti Színház közötti szakaszon, valamint a Széchenyi utcába csatlakozó Kossuth utcában. A forgalmi zárlatot piros zászlókkal ellátott „biztonsági” örök hajtják végre. Az úttest _ közepén közlekedést tiltó táblák lesznek elhelyezve, az őrök álláshelyénél. A robbantás előtt három Megnyitották az Polsärdi és AHga közölt Augusztus 14-én délben átadták a közúti forgalomnak az M—7-es autóút Polgárdi ás Aliga közötti 10,2 kilométer hosszú ú.j szakaszát. Az új útszakasz átadásával kapcsolatban a Belügyminisztérium közlekedési csoportfőnöksége az alábbiakra hívja fel a Balatonra utazó járművezetők figyelmét. A déli part (Siófok) felé ufcaügyeletes TŰZ — riporterünk életveszélyes jelenti: sérüléssel Halott a vízben Gyermekbaleset az úton Áramütés érte A barkácsolás okozta súlyos, életveszélyes balesetét B. Zoltán 30 éves Miskolc, ITI., Irma utcai lakosnak, a Sösgyőri Gépgyár esztergályosának. A szerencsétlenül járt férfi a padlásfeljárónál egy 200 literes gázolajtartályt helyezett el, abból a célból, hogy onnan az olajkályhához villanymotor segítségével továbbítsa a gázolajat. Sérült volt a vezeték és a villanymotorban Is rövidzárlat keletkezett. Ennek következtében a kifolyó gázolaj meggyulladt. Pillanatok alatt nagy tűz keletkezett. A tűzoltókat gyorsan riasztották, akik szintén igen gyorsan a helyszínre érkeztek és szinte percek alatt sikerült az igen veszedelmes tüzet lokalizálniuk, majd elfojtaniuk. A számítások szerint mintegy 30 000 forintos kárt előzitek meg. Sajnálatos azonban, hogy B. Zoltán a tűz következtében igen súlyos, életveszélyes égési sebeket szenvedett. Mint a mentők jelentették, B. Zoltánt 90 százalékos égési sebekkel szállították a kórházba. Életének megmentéséért megindult a küzdelem. * Tegnap, a késő délutáni órákban riasztották a mentőket a miskolci Augusztus 20. strandfürdőhöz. A medencében eszméletlen férfit találtak, akiről kiderült, hogy Sz. József 60 éves postás, Kartács utca 3. szám alatti lakos. Az idős férfi feltehetően a meleg víztől rosszul lett, A mentők élesztési kísérlete már sikertelen volt. Sz. József a vízbe fúlt. * Hároméves kisgyermeket ütött el egy tehergépkocsi Balmazújvárosban, ahol a kisfiú az átszeli árokból hirtelen szaladt az úttestre. A gyermeket azonnal az orvosi rendelőbe vitték, de már nem tudtak rajta segíteni. * Halálos áramütés érte Mu- csi Andrásné 65 éves szegedi asszonyt, kakasának konyhájában egy régi típusú villanyvezetéken lógó olvasólámpa rézfoglalatát fogta meg. Az idős nő a helyszínen meghalt. * Szabálytalanul előzött Csorna István 65 éves gépkezelő Kecskeméten kerékpárjával egy markológépet. A férfi a kerékpárról leesett és a gép alá került, amely nem tudta kikerülni: halálra gázolta. C /ók, mint eddig is tették. Pol- gárdinál térjenek rá a 70-es út- ia~ útszakasz, átadásával egy- időben fontos, hogy megváltozik az elsőbbség: a 70-es útra felhajtani szándékozók kötelesek biztosítani az ott haladó járművek zavartalan forgalmát. Amennyiben nem Polgárdínál hagyják el az autóutat, akkor az aligai csomópontnál, a halat on- akarattyai úton balra kanyarodva, a 71-es úton — a régi lepsényi csomópontnál — érhetik el a 70-es utat. Az északi part (BálátonfUref.) felé tartók az M—7-es új szakaszát a balatonakarattyai csomópontnál jobbra kanyarodva hagyják el. Visszafelé jövet az északi part irányából a járművek áthaladnak az M—7-es autóút felett, majd jobbra kanyarodással csatlakoznak ahhoz, csakúgy, i mint a székesfehérvári csúcsos- j hegyi csomópontnál. Ugyancsak ; az új út felett haladnak azok is, : akik a déli partról a régi lep- I sényi csomópontnál észak felé haladva a 71-es úton közelítik j meg az M—7-est. A Belügyminisztérium közle- , kedési csoportfőnöksége ismétel- j ten felhívja a járművezetők fi- < gyeimét, hogy az M—7-es útról Polgárdiinál jobbra kanyarodó j járművek kötelesek elsőbbséget biztosítani a 70-es úton haladóknak. hosszú kürthang jelzi a megjelölt útszakasz forgalmi tilalmának kezdetét. A kürtjei Morse-jele: —, —, —. A három hosszú kürtjei elhangzása után a megjelölt utcában és utcarészben levő gyalogosok és járművek kötelesek elhagyni a zárlat alá vett területet. A felállított örök- kötelessége a további belépést megtiltani, a járműveket más útvonalra terelni és a villamosokat megállítani. A második kürtjei, mely háromszori ismétlésű — három rövid jel, Morse-jele: ........ ... Elhangzása azt jelenti, hogy a robbantás előkészítése teljes befejezést nyert és rövid időn belül megtörténik a robbantás. E kürtjei jelentősége az, hogy aki még valamilyen okból nem tudta elhagyni a tiltott területet, haladéktalanul siessen ki a veszélyeztetett körzetből. A harmadik kürtjei, mely egy hosszú és rövid Morse- jel: —., —.. —. Ezt már azonnal követi a robbantás. Felszólítjuk a város lakóit, hogy fegyelmezett magatartásukkal segítsék a robbantás balesetmentes levezetését és hajtsák végre a biztonsági őrök utasítását. A lezárt utca lakói az első kürtjei elhangzása után, ne menjenek az utcára, csak a forgalmi tilalom feloldása után, amit a „lefújva” katonai kürtjei felhangzása jelez. A Kossuth utca 4. szám lakót, valamint a Patak utca 3. számú ház lakói a kapott külön utasítást tartsák be. Ez a robbantás felé eső szobák, kürtjei utáni elhagyása és az ablak előtti tartózkodási tilalom. A robbantás nem ad látványos élményt, a közelében még a végrehajtók sem tartózkodhatnak, ezért kérjük a város lakóit, hogy ne szerepeljen programjukban a robbantás megnézése. I. kér. Tanács V. B. Városi Rendőrkapitányság Veszett róka Miskolcon A közeli erdőből veszett róka jött le augusztus 12-én a miskolci, puskaporos! lakóterületre. A róka összemarakodott a kutyákkal. Az ottani lakók hamar felismerték a helyzetet, s agyonverték a rókát. Az állat testét bevitte!: az állategészségügyi intézetbe, ahol megállapították, hogy a jószág veszett volt. Á Puskaporos környékén azonnal hozzáláttak az ilyenkor szükséges hatósági intézkedésekhez. A kutyákat megvizsgálják, a sérülteket és azokért az állatokat, amelyek nincsenek beoltva, elpusztítják. Csónakázott a tapolcai tavon A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó, igazgatóság tájékoztatása szerint a 33. heti. Csongrádon megtartott lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 2, 12, 28, 63, 79. LOBOGÓZZUK FEL ÉPULEÍEI? iííET! Miskolc város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága felkéri a város lakosságát, az üzemek, intézmények, vállalatok vezetőit, hogy augusztus 20.-a, alkotmányunk törvénybe iktatásának 21., az államalapító István király születésének 1009. évfordulója tiszteletére lobogózzák fel a lakóházakat, a középületeket, az üzemek, intézmények, vállalatok épületeit. A zászlódísz augusztus 18-tól 21-ig köszöntse az ünnepet. lei iarap a bal NÉGYLAKASQS PEDAGÓGUSHÁZ Szeptember elején négyte* kásos, emeletes pedagógus* ház építését kezdik el Tisza- karódon, az Engels utcában. Az épület még ez évben tető alá kerül. Ha elkészül, e& millió forintot ér majd. DEPÓREMDSZER — JOBB TEJELLÁTÁS Megyénk lakóinak jobb teji illetve tejtermék ellátásának érdekében depórendszef kiépítését tervezi a Borsod j megyei Tejipari Vállalat. ; azt jelenti, hogy Szerencsen, az encsi járásban és Aggte- I lek környékén nagy hűtőta- rolókat építenek a jövőben-5 oda szállítják a feldolgoz»5 j előtti tejet, és kiszállítják 8 készterméket. TÁNCOLJUNK Táncos rendezvényi W* fiatalok részére augusztif5 15-től minden szombaton eS vasárnap este 6 és 11 ói'0 közöli a miskolci Vörösmarty Mihály Művelődési Ház. * zenét a Styrol zenekar sZ°*” gáltatja. MUNKA ÜNNEPNAPON A Mákvölgyi Bányaüzem rudolftelepi aknájában alkotmányunk ünnepén is három műszakos munkanapot tartanak a Fletcheres front dolgozói. Ugyanis augusztus “ és 23 között állítják át a CroJV tot, illetve szerelik be az nagy tefjesítményű, leníV® gyárim ányú marókén a ° ■■ ■! PEDAGÓGUSOK — Még tíz percet várok., és felbontom a szardmiás dobozt'! DARU NÉLKÜL IS Az Ózdi Koiiászatii Üzemek rtorvahengetnrmíi ikiíké. szülőjében a 2. számú térdara hiányában jóindulattal sem nevezhetők ideálisnak a körülmények. A termelés, kikészítés és a szállítás összhangjának megteremtésével azonban sikerülj a zavartalan munkafeltételeket biztosítani. Ezt bizonyítja, hogy az alakvas kikészítő brigádok a hónap első heti 2460 tonnás tervét 1>T7 százalékra teJjesStet- féfc. KATOWICÉBE KÉSZÜL A SZÍNHÁZ A Miskolci Nemzeti Színház művészeinek egy nagyobb csoportja, mintegy hu, szonöt színész a lengyel Katowicébe készül. Három napot töltenek a testvérvárosban és színes esztrádmüsort mutatnak be. Az együttes és az ugyancsak vendégszereplésre utazó miskolci zenészek szeptember 11-én indulnak Katowicébe. OJ JÁRAT Miskolc és Debrecen között eddig két közvetlen autóbusz járat közlekedett. A 3. számú AKÖV — figyelembe véve az igények növekedését — a gyors járat visszafordításával nap közben még egy utazási lehetőséget teremt a két város között. Az új járat premierje szeptember 1-én lesz. JUBILEUMI SZÁM A Borsodi Műszaki és Ipargazdasági Élet 1970. évi 2. száma jubileumi jellegű tartalommal jelent még. A lapszám élén a szerkesztő bizottság köszönti a 200 esztendős Lenin Kohászati Műveket, a továbbiakban olvasható nyolc tanulmány pedig a jubiláns gyárat mutatja be különböző megközelítésekben. ABC-KISÁRUHAZ CIGÁNDON 650 ezer forintért új ABC- kisáruházait épít Cigándon a helyi ÁFÉSZ. Már szállítják az építőanyagokat a községi tanács által díjtalanul felajánlott telekre: még a harmadik negyedévben elkezdő diik a munka. ESKÜTÉTELE Ma, augusztus fá-S* szombatom déleféM órakor a megyei csőn teszik le az azok a mosd végzett V6' dagógusok, akik ^ gyéníc középiskoláiból és a megyéhez tartod alsóbb fokú oktatási tézményekben tanító*^ majd. Harmincnégy diplomás fogadja ú*™' hogy a közoktatás sÓj cialista szellemű i*dpfl' kása lesz. T8 ÉS FÉLMÍLLtÁRD A Belkereskedelmi téri um előzetes tervei szeri** 13 és félmíliliárd forintot ***' dítanak majd országosa** kereskedelem fejlesztésére IV. ötéves tervben. LELEPLEZTÉK A Csehszlovák Tavit**? Iroda jelentése szerint a j**tj ügyminisztérium szeri*, ezekben a napokban a ros területén lelepleztek csoportot, amelynek ta&^j Csehszlovákia társadalmi ( állami rendszerét, valamt, az ország szövetségeseit J® dalmazó, államellenes iratokat készítettek és ^ jesztettek. Az említett *70 mányok szerzői és terjes**^ közül többet korábban **7, büntetőjogi felelősségre lak közveszélyes munkákul lésért, csalásért és a táfri dalmi tulajdon megkáros* sáért. üt*6 \ ESZAK-MAGYARORS A Magyar Szociális*® Munkáspárt ^ Borsod meeyei BizottsaB* lapis tf’öszerkesztő; FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: jvuskolc. Bajcsy-Zs. u* Központ: 36-132. 16-672. 36-579 Titkárság IG-880 yjé daságpolltikal rovat: fSiKs Pártrovat 18-078 BdP0 L.# rovat: 16-450 Kultúrrovat: Sportrovor 16-049 Munkás* ^ lezés oanas7üavek: Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat - Miskolc Bajcsy -Ze ** Felelős kiadó: WIRTH LAJOS lelefon: 36-131 Hirdetési el vétel Miskolc Széchenyi u* Telefon. »«-213 ^ Terjeszti a Magyar Előfizethető m a helyi postahivatalok» és a kézbesítőknél- gíjP A? előfizetés dllo etfy nc> 20 forint index .«to" Készüli R felelőt vezető: SZEMES ISTVÁN