Észak-Magyarország, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZßG 4 Vcsárnap, 1970. aug. 2. Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a IV. ötéves terv irányelveit meg­szabó, július 15—16-i határo­zatában többek között ez ol­vasható a III. fejezet 10. pontjában: „A társadalmi- gazdasági fejlődés, a techni­kai és tudományos haladás fontos feltétele a népesség általános műveltségének és a szakmai ismeretek színvona­lának növelése. Az oktatás fejlesztésében ezért az eddi­gieknél jobban előtérbe kell állítani az általános iskolai képzés színvonalának emelé­sét, az iskolák közötti szín­vonalkülönbség csökkenté­sét ...” Az. általános iskolai képzés színvonala — sajnálatosan nem elenyésző számú intéze­tünkben — és a különböző helyeken működő iskolák szín vonalbeli eltérése, sa jnos nem új, és nem egyik napról a másikra megoldható gond. Talán az iskolareform -tör­vény végrehajtása közben hamarabb és látványosabban szereztünk falusi gimnáziu­mokat is, mintsem erős, jó alapot adó általános Iskolá­kat teremtettünk volna min­denütt. holott akkurr is tud­nunk kellett sok iskolánk el­maradottságáról, oktatási szintjének sokféle okból fa­kadó hiányosságairól Tagad­hatatlan, hogy az utóbbi _ki- lesjc évben, a reformtörvény megszületése óta Icormány- satunk és az alsóbb tanügyi oktatási szervek sokat tettek e hiányosságok felszámolá­sáért, de teljesen megszűn­tetni nem sikerült, s mint a Központi Bizottság határoza­ta is jelzi, e munka folytatá­sa továbbra is kiemelt fon­tosságú feladat ■B9BU A gondok — a sokfele ja­vítási törekvés és a tényle­ges, megvalósult segítő intéz­kedés ellenére — egyes terü­leteken már-már akut jelle­gűek. Van még — nem ke- vés — részben osztott isko­lánk, az osztottakbam is je­lentkezik, sokféle az a gond, hogy szakrendszerű oktatás ugyan van, de a \szaktanár kevés. A tantestületek szám­szerűleg megfelelőek fel álla­tikhoz, de a létszámon beiül sok helyütt problematikus a szakos-megoszlás. Tetézi ezt a képesítés nélküli nevelők alkalmazásának rendszeres­sége, és nem egy helyen még az, hogy kényszerhelyzetben — a szaktanár pótlására — a felső tagozatra is beosztják őket, s nemegyszer pusztán a keservesen megszerzett érettségi bizonyítvány fede­zetéül szolgáló tudással pró­bálják tanítványaikat közép­iskolai stúdiumokra felkészí­teni. Kényszerhelyzetükben egyes járások hosszabb táv­ra rendezkedtek be képesí­tés nélküliekkel, azok maj­dani képzését szorgalmazzák ahelyett, hogy a képesített nevelők számára próbálná­nak területükön vonzóbb kö­rülményeket teremteni. Amit a gyerek tudás­anyagban, a tanulási készség elsajátításában alapként az általános iskolában nem kap meg, az később nagyon ne­hezen pótolható. Az általá­nos iskolában kapott oktaó- nevelői ráhatások döntően befolyásolják további tanul­mányait, s — közvetve — életpályájának álkülását. Az osztatlan, vagy ugyan osztott, de a személyi és tárgyi fel­tételiek hiányában nem elég­gé eredményes általános is­kolákban tanuló gyermekek nem lehetnek versenyképe­sek a kvalifikált nevelőkkel gazdag, jó tárgyi feltételek között működő intézet ta­nulóival, s mert hiányoznak tudásuknak széles, szilárd, biztos alapjai, középiskolába kerülve már eleve hátrány- nyaí indulnak, nehezen tart­hatnak lépést az új követel­ményekkel, hiszen az új is­meretanyaghoz a nyolc esz­tendő — önhibájukon kívüli — mulasztását, is pótolni kell. Nehezen jutnak el az érett­ségiig, s ebből következően kevesen kerülhetnek közü­lük főiskolákra, egyetemek­re. S mert az Ilyen gyerme­kek döntő többségben a fa­lusi, fizikai dolgozók gyer­mekei, eleve erősen korláto­zottak lehetőségeik, hogy majdan magas kvalifikációt kívánó, vezető posztóiéra ke­rülhessenek. Szocialista jö­vőnk, társadalmi fejlődésünk szempontjába pedig nem közömbös, hogy a holnap ve­zető garnitúrájában miként foglalják majd el az őket megillető helyet a fizikai dolgozók tehetséges gyerme­ket Az eddiginél jobban kell előtérbe állítani e gondok megoldását — írja elő a té­zisek gyűjteménye. Ez az iránymutatás bizonyára or­Tanuhágos óra a Műcsarnokban C^Inifp mindnyájan, akik OÄtiMtu részesei voltunk az elmúlt 25 eszten­dőnek, úgy vélj ük, _ többé-ke- vésbé ismerjük városainkat, jól megfigyeltük változásai­kat. Szinte szólásmondássá lett, hogy sok-sok évi távol­iét után alig ismerjük föl a várost, a kerületet, a teret, ahol valaha annyit jártunk. És mégis, itt, a Műcsarnok termedben Az építés 25 éve Magyarországon c. kiállítást szemlélve el töprengtünk: ennyit építettünk?! Pedig négyszáz egynéhány — igaz, jó érzékkel kiváloga­tott és megszerkesztett — nagyméretű fényképfelvétel az egész. De sejtetni engedi azt, amit az ember egyéb­ként pusztán a számokból, adatokba! nem képes igazán érzékelni. Az építkezések mértékét és — hibáival együtt is — nagyszerűségét. Az első teremben új lakó­épületek, egész lakótelepek körös-körül. Egyszeriben megfoghatóbb a roppant szám.: a 25 év alatt épült jó­val több mint egymillió la­kás, a jelenlegi lakásállomány jó egyharmada. (És az épít­kezés üteme: a háború előtt, ezer lakosra számítva két és té1 lakás épült évente, az szagos intézkedésekben rea­lizálódik majd, de helyi erő­ből is, helyi kezdeményezés­re is tenni lehel a mielőbbi megvalósulásért. Gyorsabb tempóban, hatékonyabban kell biztosítani az általános iskolákban a színvonal eme­léséhez elengedhetetlen tár­gyi és személyi feltételekéi Vonzóbbá kell tenni a köz­ségeket a képesített, sőt adott esetben a szakirányú képesí­téssel rendelkező nevelők számára, biztosítani a kul­turált körülményeket, az ott­honteremtéshez szükséges szociális kedvezményeket A falusi kisiskolák hálózatának mielőbbi felszámolásával pár­huzamosan bővíteni a kör­zeti iskolák rendszerét, s ezekhez megfelelő diákszo­ciális juttatásaikat elsősor­ban a kollégiumi elhelyezést. A tézisek között is olvasható: „A tehetséges munkás és parasztfiatalok továbbtanu­lásának elősegítése érdeké­ben tovább kell növelni a diákotthoni férőhelyek szá­mát” Ez a mondat ugyan a liözépiskolákra vonatkozik, de természetszerűen nz általá­nos iskolákra, a körzeti is­kolákra is értelmezendő. A kor, amelyben élünk, de különösképpen jövőnk köve­telményei nagyok, és egyre magasodnák. A középiskolai továbbtanuláshoz szilárd ala­pok kellenek, de annak a gyermeknek is szüksége van az általános iskolai tananyag maximális ismeretére, aid nem megy középiskolába. Szükséges és elengedhetetlen ez a szakmunkásképzésben, és vines az életnek olyan területe, nincs olyan foglal­kozás, ahol az általános is­kola nyújtotta alaptudás nem Izellene. E zért jelent különös gon­dot az általános isko­lák nem kis hányadá­nak színvonala, az iskolák közti színvonalkülönbség, és ezért érdemel megkülönböz­tetett figyelmet a IV. ötéves terv téziseinek erre vonatko­zó iránymutatása. Benedek Miklós Film­utóbbi években hat és fél,1975- ben pedig már nyolc és fél ke­rül tető alá.) Járjuk a kiállítást és erősödik a meggyőződé­sünk: megépül a 15 évre ter­vezett egymillió lakás. Itt látjuk magunk körül a fél­milliónál jóval többet, amely kilenc év alatt épült. Látjuk, s a képeknek rendkívüli az erejük. Meggyőződünk arról a gyorsan növekvő technikai, szervezeti képességről is, amellyel az építőipar kétség­kívül megbirkózik majd a további feladattal. Az ipari, mezőgazdasági épületekből tízezernyi új lé­tesítményt jeleznek a tablók. Tízet ismerünk, húszat, vagy százat, de ennyit?! A követ­kező teremben iskolák fogad­nak, száz meg száz új iskola, egyetemek, főiskolák és 2907 új művelődési otthon, népünk kulturális felemelkedésének megannyi támaszpontja. A gondosan helyreállított műemlékek termében már csak rövid ideig tartózko­dunk. Pedig a múltnak itt tapasztalható tisztelete is megragadó. óra egy kiállítá­son, és némileg másképpen látjuk a várost, az országot. Tanulságos óra. A csehszlovák filmélet eb­ben az évben ünnepli álla­mosításának 25. évfordulóját. Az elmúlt negyedszázad so­rán évente átlag 38 játékfil­met készítettek, míg 1937 előtt évi 50 film volt a ter­més. Ez csupán látszatra je­lent visszaesést, mert míg az államosítás előtt évente alig két film érte el a nemzetközi színvonalat, az utóbbi időben magas rangot vívott ki ma­gának a csehszlovák film­gyártás. Míg 1937-ben egész Csehszlovákiában 1838 film­színház volt, most négy és fél ezer a számuk, a nézők száma pedig ez alatt az idő alatt 84 millióról 121 millióra emelkedett. A fekete perc címmel film készül a pozsonyi stúdióban Hana Zelinova szlovák írónő elbeszéléséből. A történet hő­sei fiatalemberek, akik elő­ször találkoznak a szerelem­mel és az erotikával. Az egyik főszerepben Milan Kristofovic népszerű fiatal énekes filmszínészként debü- tál. Ludmüla Szaveljeva, aki a Háború és béke Natasájaként lett ismert, az olasz—szovjet koprodukcióban készült, Vit- torió de Sica rendezte Nap­raforgók után, most Batalov- val együtt játszik a Bulgatov színdarabjából készülő, Üt a szakadékba című filmben. Hal fiatalemberről szól Oyvind Fehlström svéd ren­dező „Te régi, te szabad” c. filmje. A hat fiatalember kü­lönféle akciókat szervez a rendőrség, a katonaság, és a hatóságok ellen. Az akciók sikertelenek, a csoport felosz­lik. A történet egy Icisváros- ban játszódik, amely minden­áron nagyváros szeretne len­ni. A rendező bíráló képet ad a társadalomról, a visszássá­gokat találó, torz képekkel kritizálja. Mozgalmas az élet a szov­jet stúdióban. Solohov két korai elbeszélésből Jevgenyij Matyejev készít filmet Halá­los ellenség címmel, Csehov Sirály című színművét pedig Julij Karaszih adaptálja filmre. Huszonöt éve dobták le az atombombát Nagaszakira. Az ottani áldozatok tragédiáját mutatja be Az élet szélén című, gondolkodásra késztető japán film. Barczi Pál rajza. Kisfflm a családi és társadalmi ünnepekről Harcra év munkájának eredménye­ként elkészült egy húszperc«; film. A megyei tanács vb mű­velődésügyi és igazgatási osztálya megbízásából készí­tette Bérezi István, a megyei filmtár vezetője. Jaksa Ág­nes, Kisvárdai László és Rácz Zoltán működött közre a film elkészítésében. Nem mozivászonra szán­ták. Mégis megérdemli, hogy bővebben szóljunk róla. Témája ugyanis a családi és társadalmi ünnepek meg­rendezése. Olyan tóma ez, melyről napjainkban egyre többet, egyre gyakrabban szólunk: olykor az elégedett­ség, olykor pedig a türelmet­lenség hangján. Az emberi élet nagy ese­ményei: a gyermek születése, a házasságkötés, az ezüst- és aranylakodalmak, az öröm­teli események közé tartoz­nak. Az emberi élet vége, az életút befejezése pedig a szo­morúak közé. De bármelyik­ről is legyen szó, az örömte­liről vagy a szomorúról, hoz­zátartozóink, barátaink és munkatársaink együttérzését érezzük. Mert az emberi élet­út fordulópontoknak beillő eseményei elsősorban egy kisebb közösségre tartoznak* S manapság mindinkább je­lentkezik az igény, hogy kisebb, családi és baráti kör­ben ünnepeljünk, vagy szó- morkodjunk. Hogyan, milyen formában tehetjük meghittebbé ezeket az ünnepeket, erre ad vá­laszt a film. Felsorakoztatja azokat a formákat, lehetséges módszereket, melyek segítsé­gével meghittebbekké tehet­jük a névadó ünnepségeket, a KISZ-esküvőket, az ezüst- és aranylakodalmakat, s ame­lyek segítségévei méltókép­pen búcsúzhatunk el hozzá­tartozóinktól, barátainktól. Nemcsak képileg mutatja meg a lehetséges jó módsze­reket és megoldásokat, hanem módszertani segítséget is nyújt, tanácsokat ad a ren­dezéssel megbízottaknak* Olyan forrás lehet tehát a családi és társadalmi ünne­pek megrendezéséhez, mely­nek segítségével lényegesen könnyebben igazodhatunk el ebben a nem is olyan könnyű feladatban. Jóllehet tény, hogy ezek­nek az ünnepségeknek a megrendezéséhez alapköve­telmény a megfelelően kiala­kított, díszített terem, az apró ötletek, egy-egy jól megvá­lasztott vers. szépen zongő ének; emberi érzésektől gaz­dag beszéd megteremtheti a bensőséges meghitt hangula­tot. S talán arra is ritkán gondoltunk, hogy a túlzsú­foltság mennyit ronthat raj­ta. Nem soroljuk tovább mind­azt, amit a film alkotói ta­nácsként, segítő jószándék- kat képileg és szövegileg el­mondanak nekünk. Mert 3 közeljövőben egészen bizto­san fölfigyelnek rá a KISZ' alapszervezetek, a Hazafias Népfront bizottságai, a közsé­gi- és járási tanácsok, a szak- szervezeti bizottságok. Egy' szóval mindazok, akik tehet­nek és tesznek azért, hogy a családi és társadalmi ünne­pek megrendezése valóban méltó legyen. Nem meggyő­ződésként. de ide kívánkozik, hogy a kisfáim a szakma ér­deklődését is felkeltette: a Népművelési Intézet olyany- nyira jónak tartotta, hogy másolatot készíttetett róla magának. Így ez a szakmai- módszertani, borsodi tapasz­talatokra támaszkodó film az ország más megyéiben élőkhöz is szói maid. Nein nisívts/üíni, *e% propagandafilm. Ismeretter­jesztést és módszertani segít­ségnyújtást kívántak megol­dani vele alkotói. A megte­remtett lehetőséggel most már csak élni kell. Cs. A* Öttől Piétig A mély barázdáig amelyeket az idő és az örökös munka vésett arcába, hogy élhervasz- száfc fiatalságát, nem tudták megcsúfítani. Inkább megszépítették. Tetőtől talpig feke­tében jár, „öklömnyi madárka” csupán. Ilyennek képzeltük gyermekkorunk jósá­gos öreg anyókáját. Erdőszéli kis házikóba illene, sok-sok világ közé De ő ott él a ha­talmas, új lakótelepen, egy égre törő, vas­kos bérházban. A lakótelepen még nincs virág. Épp, hogy előbukkantak a járdák, amelyeken felnőt­tek rohannak végig, ricsajozó gyerekek rúgják a labdát, lányok piciznek, csöppek száguldanak háromkerekű biciklin. Minden nap öttől hétig, oly pontosan, hogy az órát lehetne hozzáigazítani, ott ül a nénike a vaskos, égre törő bérház harma- madik lépcsőházának ajtajában. Ül kis zsámolyán, ölébe ejtett kézzel, s nézi hangtalanul, kerekre tágult szemekkel az emberforgatagot Idegenül “hatott kezdetben. Egy másik vi­lág levegőjét árasztotta magából, más élet­forma hangulatát Csendes _kis falvak utca­képébe illett volna bele, ahol végezvén a munkával, pihenőre, tere-ferére, jóízű be­szélgetésre ülnek ki a kispadra az emberek. Míg újra nem szólítja őket a munka, utána pedig nyugovóra térnek. A falusi emberek ősi szokásaként, mert egykor takarékoskodni kellett a petróleum­mal, most meg a villannyal. De nincs falu, nincs estéli harangszó, csak a bérházak sűrűje, a tovasiető embe­rek és a gyerekricsaj. A lakótelep lassacskán befogadta a nénit. Befogadta mosolygó arcát, kis zsámolyát, s hazatérőben az első pillantás mindig oda­esik. Nyugtázzuk: ott van megint. Megsi­mogatjuk tekintetünkkel, s rohanunk to­vább. Ka valamiért — ki tudja miért — nem látjuk ott, már hiányzik. Megszoktuk. Érezzük az anakronizmust, a kiáltó ellen­tétet és mégis. Jó látni, ahogy ott ül. Az idők végtelenségét idézi. A csöpp anyóka és zsámolya valami meg­foghatatlan tiszteletet ébreszt az emberek­ben. A labdát rúgó fiúk kicsit arrébb men­nek játszani, az autósok, a motorosok hal­kabban bőgetik járműveiket. Mintha nem akarnák megzavarni múltba révedő gondo­latait. Mert az anyóka többnyire egyedül ül ott. Néha-néha megáll mellette valaki, de több­nyire csak áll. Társ, aki leül mellé egy kis beszélgetésre, ritkán akad. Mert öttől hétig rohan a lakótelep. Az asszonyok a bevásárlőszatyrokkal, hogy va­csorát főzzenek a családnak. Mire megcsen­desedik a környék, s a hűvösebb fuvallat megfordul a bérházak között, s lágyulnak, a beton és üveg épületek fényei, már ő is szedelőzködik. Talán az unokái várják, hogy mesét mondjon. Talán azért, mert egykor ilyenkor mentek be a kispadról a házba. Nem tudni. De másnap újra hozza a zsámolyt, egy csöndes kor végtelen nyugalmát. Virágok illenének hozzá, s egy erdőszéli házikó. Ö ott él a zsivajgó lakótelepen múltidézőnek, halk szóra intőnek. Mint egy megtestesült anakronizmus. Csutorás Annamária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom