Észak-Magyarország, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-16 / 165. szám
Az öregek örömére Napközi épült Űjhelyen Sátoraljaújhelyen, a városi park szomszédságában szép látványt nyújt egy új épület. Környezete még rendezetlen, hisz a következő időszakban további építkezésekre kerül még itt sor. A hamarosan felavatásra kerülő új létesítmény az öregek napközi otthona lesz. A korszerű foglalkoztató terem a pihenésre, beszélgetésre kényelmes helyet adó, félig fedett terasz, a későbbiekben kialakítandó kert meghitt környezethez juttatja majd napközben a város öf- ven idős, egyedülálló lakosát. Rádió és televízió, társasjátékok és újságok nyújtanak majd szórakozásra, kikapcsolódásra alkalmat az öregeknek. A berendezésekkel együtt mintegy 800 ezer forint értékű beruházást a városi tanács valósította meg. Amint megérkeznek a még hiányzó berendezési tárgyak, sor kerülhet az ünnepélyes átadásra is. Ezt a napőt már nagyon várják az újhelyi öregek. moniG TART VÍZHIÁNY? ]\J em olyan vízhiányról 11 van szó, ami nyáron szokásos. A Szentpóteri-kapui dornboldaU lakótelepen többszintesen, teraszokon helyezkednek el az épületek. Az út mentén néhány kilencemeletes bériláz, a második és a harmadik ilyen teraszon úgynevezett hatszintes bérházak vannak. Érdekes, hogy az alsó szinten elhelyezkedő küenc- emeletes bérházak pincéjébe hidroforokat szereltek, hogy a kilencedik emeletre felnyomják a vizet, egyébként a víz nem jutna, legfeljebb a hatodik emeletig. A tervezők jól kigondolták, hisz a fenti lakóknak is szükséges a víz. Igen ám, de a harmadik szinten levő bérház negyedik emeletéről, amely magasabban van, mint a kilenc emeletes bérház teteje — rálátni a kilencemeletes bérház tetejére —, ilyen magasra hogy menjen fel a nyomás fokozása nélkül a víz. Az ottlakó családok felváltva tartanak éjjeli ügyeletet, be vannak osztva, hogy ki mikor „fogjon vizet”. Éjjel ll-kor még — különösen a kisgyermekesek bűvölik a csapokat, hát- ha-hátlia raegereflnék. Emlegetik is ilyenkor a tervezőket... Szeretnék tudni a lakók, ^ ^ mit várhatnak, mert víz nélküli összkomfortos lakást nem lehet örökké lakni. Megoldást kell találni! (takács—j) Nagyarból Kedves levél érkezett szerkesztőségünkhöz. Tankóczy Gyula nagyari pedagógus arra kért bennünket, adjunk helyet a nyilvánosság előtt levele néhány sorának. „Nagyar község árvízkárosult gyermekeit június l~töl július 7-ig a Borsod megyei Tanács V. B. látta vendégül a kékedi üdülőben. A gyermekek, a szülők és a pedaTóparti alkonyat gógusok nevében szeretnénk köszönetét mondani azért a szerető gondoskodásért, amelyben részünk volt. Mindent nagyon köszönünk! Arra a néhány hétre sikerült gyermekeinkkel elfelejttetni az árvíz okozta szörnyű élményeket. Külön üdvözletüket küldik a gyerekek Farkas Sándor bácsinak, az üdülő kedves gondnokának azért a sok szeretetért, amely- lyel körülvette őket.” Tankóczy Gyula levélírónk kérésének szívesen tettünk eleget Siker külföldön Az elmúlt hónap második felében rendezték meg Budapesten a XIV. országos bőrdíszmű kiállítást. A Miskolci Bőröndös Ksz 16 modellel vett részt rajta. A szövetkezet termékei nagy sikert arattak; az egyik modellt II. díjjal tüntették ki. A napokban jártak a szövetkezetnél a külkereskedelmi szervek képviselői, a külföldi megrendelések ügyében. Olyan nagy igény jelentkezik külföldről, amelyet a szövetkezet jelenlegi körülmények között képtelen kielégíteni. Jó lenne, ha e kollektívának mielőbb segítséget adnának nagyon is égető helyiséggondjainak megoldásához. Ügyeletes riporterünk jelenti: Érik a füge Horgásztábor Priszkosz írta Mizerák István felvétele. Döbbenetes hírt kapott tegnap délután szerkesztőségünk a Reuter hírügynökségtől. A hír szerint Kaliforniában egy gyorsforgalmú úton két fiatalembert tartóztattak fel, akiknek zsebében emberi ujjak lerágott csontjait találtak. Mindkettőjüket gyilkossággal vádolják. A rendőrség ugyanakkor bejelentette: a Yellowstone parkban levágott fejű és kivágott szívű holttestet találtak. A letartóztatottak egyike, a 22 éves Stanley Bali er beismerte, hogy pisztollyal követte el a gyilkosságot, majd Börtönben a „kidobó legény“ Verekedés a bíróságon Hegedűs Sándor 26 éves, sajószentpéteri lakos, a miskolci Avas-szálló rendfenntartója, magyarán szólva, kidobólegénye elmondhatja, hogy a baj nem jár egyedül. Főleg, ha keresik. Hegedűst ugyanis ez év májusában garázdaságért idézték a Miskolci Járásbíróság egyik büntetőtanácsa elé. A tárgyalás a délutáni órákra volt kitűzve, s így Hegedűs a szabad időt, a várakozási időt a Dominó eszpresszóban, italozással töltötte. Több féldeci konyakot ivott meg, mire a bírói pulpitus elé került, s a bünt.etőtanács elnöke észre. is vette, hogy a vádlott leit- tasodva jelent meg a tárgyaláson. Elrendelte Hegedűs Sándor orvosi vizsgálatát. Ám a bivalyerős fenegyerek szidalmazni kezdte a büntetőtanács elnökét, a népi ülnököket. A bíróság ezért Hegedűs letartóztatását rendelte el, ami nem is volt olyan egyszerű. A börtönből két fegyőr érkezett, akikkel Hegedűs dulakodott, verekedett, káromkodott, s szidalmazta őket. Tovább szidalmazta a bíróságot is. Csatatérré vált a tárgyalóterem, s a két fegyőr Hegedűst a folyosón várakozó két rendőr segítségével tudta megfékezni, megbilincselni. A kidobólegény még a cellában sem hagyta abba őrjöngését, csak másnap, mikor kijózanodott, lecsillapodott, jött rá, hogy újabb bűntettel szaporította eddigi garázdaságait. A Miskolci járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt mondta ki bűnösnek, és példás büntetési-szabott a féktelen emberre;-egy év hathónapi szabadságvesztésre ítélte, amelyet börtönben kell végrehajtani. Hegedűs büntetése ezzel még korántsem ér véget, ugyanis felelnie kell a garázdaságért is, amelynek tárgyalását duhajkodásával megakadályozta. Ebben a bűnügyében a bírósági tárgyalás még folyamatban van. Cs. E. 1 a holttestet késsel feldarabolta, a szívét megette, és ujjairól levágta a húst. Baker bevallotta, hogy egy emberevő vallási szekta tagja. * A Mecsek alján megérett a füge. Hazánkban egyedül ezen a mediterrán jellegű tájon virulnak fügecserjék, és nyaranta több-kevesebb termést is hoznak. Az idei forró nyár kedvez a délszaki növényeknek: a dúslombú fákról rekordtermést szüretelnek. Egyes gyümölcsök súlya eléri a 8—10 dekát is, melynél nagyobbak a Földközi-tenger mellékén sem teremnek. A mézédes fügéből a háziasszonyok általában befőttet készítenek, vagy bort erjesztenek. * Tegnap, július 15-én megnyílt Kurityán mellett az Északmagyarországi Horgász Egyesület ifjúsági horgásztábora. Az egyesület évek óta rendszeresen szervez ilyen tábort, melyben az ifi horgászok megfelelő felügyelet mellett, szakoktatók irányításával ismerkednek a horgászat különböző fortélyaival, közben sokat játszanak, szórakoznak és a „lagzis szakácsok” konyháján súlyban is gyarapodnak. A táborban, melyet Főzy György tanár vezet, a tervek szerint Csikós József, megyei halászfelügyelő is tart majd előadást. A fiatalokat meglátogatja majd Veres László, az Észak- magyarorszűgi Horgász Egyesület elnöke is. * Az úgynevezett bugyforrá- sok egész sora táplálja a természetvédelmi területté nyilvánított kardoskúti Fehértavat. Dr. Radnai Mikes, amatőr régész feltevése szerint a kardoskúti Fehér-tó azonos az időszámításunk előtt 448-ban a hun „fővárosban” járt Priszkosz, bizánci történetire útleírásában említett, „iható vizű” tóval. ELHUNYT BÉRES ISTVÁN Hatvanéves korában elhunyt Béres István nyugalmazott bv. alezredes, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom régi harcosa. Temetése július 18-án. 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. ÜJ FRONT TERVTÁRON Megkezdték Tervtáron egy új, kétszárnyú, 65, illetve 70 méter homlokszélességű front előkészítő munkálatait. A tömegtermelő munkahelyen Dobson típusú biztosítóberendezést szerelnek fel. Az új front teljesítménye a tervek szerint 170 vagon lesz naponta. KERTTÁRSULÁS Fehér Akác elnevezéssel kerttársulás alakult Miskolcon I960, május elején. A társulás július 19-én, vasárnap délelőtt tartja első tagértekezletét Miskolcon, a Bartók Béla Művelődési Központban. LILLAFÜRED! KUPA EGERBEN Négy évvel ezelőtt a Borsod megírni Fodrász Szövetkezet kezdeményezésére szervezték meg először a Lillafüredi Kupa frizurafesztivált. Ez év szeptemberében a négy megye — Borsod, Szabolcs, Hajdú, Heves — szövetkezett fodrászainak vetélkedőjét Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban rendezik meg. Borsodot egy férfi és egy női fodrászcsapat 16 modellel képviseli. MUNKAERŐHIÁNY Naponta mintegy harmincezer dolgozó jár be vidék-' ről a miskolci munkahelyekre, az ország második ipari városa mégis munkaerő- hiánnyal küzd. Miskolc üzemeiben, vállalatainál állandóan szükség lenne még két- háromezer munkavállalóra. BOMBAMERÉNYLET Üjabb bombamerényletet követtek el szerdára virradó éjszaka Belfastban. A merénylője ezúttal egy ruhaipari társaság irodaházát borították lángba a Shankill sugárúton. a város protestánsok lakta részében. A rendőrség éjfél után érkezett a helyszínre és megállapította, hogy szándékos gyújtogatás történt. Az irodaépület egy része leégett és károk keletkeztek a szomszédos filmszínházban is. ELTEMETTE A HOMOK A simontomyai homokbányában a leomlott föld maga alá temette Szabó József 49 éves fuvarost, aki a helyszínen meghalt. A rendőrség vizsgálatot indított a baleset ügyében. HALÁLOS DOHÁNYZÁS Az ágyban dohányzóit és elaludt Kúnágota községben Jakabfi Istvánná. 72 éves háztartásbeli. Az égő cigarettától az ágynemű meggyulladt, az idős asszony a helyszínen meghalt. LESZÚRTA FERIÉT Szentgáloskér községben Mav Istvánné, 51 éves hivatalsegéd szóváltásba keveredett 65 éves férjével és konyhakéssel többször mell beszúrta. A szerencsétlen ember a helyszínen meghalt. A Somogy megyei Rendőr-főkapitányság az asszonyt előzetes letartóztatásba helyezte. CSATORNÁZZÁK AZ ŰTTÖRÖPARKOT A vízművek beruházásaként ez év őszén kezűi el az Ütiörőpark csatornázását a Közlekedési Építő Vállalat. KICSIRE NEM ADUNK A SZOT Munkásvédelmi Művészegyüttes Kicsire nem adunk címmel műsoros előadást tart július 22-én, délután 5 és este fél S órakor a sátoraljaújhelyi Béke filmszínházban. ÍRÓGÉPEK A SZABOLCS! TSZ-EKNEK A Miskolci Finommcchani- kai Javító Vállalat irodagép* javító üzemének dolgozói — az anyagi támogatáson túl — különmunkát vállaltak a* árvízkárosultak megsegítésére. A vállalat tulajdonát képező négy darab hibás írógépet társadalmi munkában felújítanak, s azokat az árvízkárosult termelőszövetkezeteknek ajándékozzák. BOHÓZAT! ÖSSZEÁLLÍTÁS A miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház színpada az Akropolisz klubban ma' tatja be július 17-én, esti nyolc órai kezdettel Nem vagyok teljesen őrült című bO' hózati összeállítását. A mú" sorban Karinthy Frigyes, Nó' ti Károly és Karl Witting& karcolatai kelnek életbe. EGYCSATORNÁS RENDSZER Korszerűbb, úgynevezel1 egycsatornás anyaggazdálkodási rendszerre tértek át * Borsodi Szénbányáknál. &' zel az anyaggazdálkodó* egyszerűbb, ugyanakkor jótékonyan hat a vállalat gazdasági tevékenységére. ÁTADÁS JÚLIUSBAN Határidő előtt elkészült farkaslyuki szolgáltató tize11! új csarnoka, amelyet a réP strandfürdő helyén építette11 fel. Az új létesítményt rn“ ebben a hónapban átadja* rendeltetésének. A JÖ IVÓVÍZÉRT Az egészséges ivóvíz elő1*, remtésén fáradoznak Tálly* is. Megalakult már korábba’ a vízműtársulás, megépült . kút, melynek nemrég kertig sor műszaki átadására. készülnek a vízellátás ki'M' teli tervei. TÁJKUTATÁS! TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Magyar Tudomány^ Akadémia Dunántúli Tud* mányos Intézete és a DcbjT eeni Déri Múzeum 1970. F lius 18-án (’kutatási tud mányos ülést tart Debrecí* ben. Több érdekes előadj hangzik cl a helytörténet ipartörténeti kutatás cs helytörténetírás problem* ről. GSZ * K - M AG Y A RORSZ^1’ A Magyar Szocialista Munkáspárt ^ Borsod megyei Bizottság»* lapja Főszet kesztő: FODOR LASZLÖ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u. Központ 36-132. 16*672. 36-579 Titkárság 16-H8G ^ daságpolitikal rovat tif'! Pártrovat ir>-078 Belpoh^Sí rovat: 16*450 Kultúrrovot. 1®'^ Sportrovat; 16-049 Munkásig lezés. panaszügyek: 16-®4 Kiadta: o Borsod megyet Lapkőidé Vállalat r Miskolc. Balcsy-Zs u. **'' Felelős kiadó: WIIITH LAJOS Telefon 36-isi. Hirdetésfelvétel: «?.' Miskolc Széchenyi u. Telefon 16*213. Terjeszt1 o Maeyai post** Előfizethetőa helyi postahivataloké é9 a kézbesítőknél 0r* \z előfizetős dí'ia egy 20 forint index Készüli 0 Bnrcrd, Mvom1 25053 „X Felelős vezt:fő: SZEMES ISTVÁN