Észak-Magyarország, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-28 / 150. szám
Vasárnap, 1970. június 28. ESZAK-MAGYARORSZÁG 5 Hiány és pazarlás ! Az idén először Arubőséq az ózdi piacon 5 ezer szakember otthona Javaslat a miskolci Technika Házára Borsod megyében több mint ötezer szakember vesz részt rendszeresen a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége tagegyesületeinek tudományos munkájában. Az egyesületek öt esztendeje a miskolci Szemere utca egyik épületében tartják előadásaikat, ankétjaikat és — nem ritkán nemzetközi méretű — konferenciáikat. A tudományos egyesületek taglétszáma és a szakemberek aktivitása már régen kinőtte a! jelenlegi kereteket. A Borsod megyei MTESZ kollektívájának hosszú esztendők óta dédelgetett álma egy új, korszerű, jó munka- feltételeket biztosító Technika Háza felépítése. A miskolci Technika Háza most végre egy jelentős lépéssel került közelebb a megvalósuláshoz. Az igényekkel és a lehetőségekkel messzemenően számoló terv- javaslat készült, amelyet ezekben a napokban vitatnak meg az érdekelt szervek. A javaslat szerint a Technika Háza nemcsak az egyesületeknek adna otthont, hanem korszerű kiállítási csarnokával Miskolc régi gondját is megoldaná. Hit a vaséíciöÉiet Megkezdték a rudabányai vasérctörőmű bővítését. Fejlesztését a Sajókeresztúr határában felépült Borsodi Ércelőkészítőmű üzembe helyezése tette szükségessé, ahol a 32 százalékos vastartalmú hazai bamaércet mint kiváló intenzifikáló, vagyis kötőanyagot gazdaságosan használhatják fel a tömörít- vények gyártásánál. A régi üzemet új épületszárnnyal bővítik, amelyben korszerű tüskés törőt és 3 sima köpenyű hengeres törőgépet helyeznek el. Az új berendezéseket a jászberényi aprítógépgyár szállítja A régi és az új üzemet összekapcsolják majd, és a barnavasérc 10 milliméter alatti szemnagyságra való felaprítását három fokozatú töréssel végzik. Jövőre a bányaüzem teljes termelését a diósgyőri és az ózdi kohászat közös részvénytársasága, a Borsodi Ércelőké- szítőmű dolgozza fel. A munkaerőhelyzetről szóló statisztikák tanúsága szerint a megye iparában foglalkoztatott dolgozók száma a reform első két esztendeje alatt 9 százalékkal növekedett. Ügy is mondhatjuk: Borsodban 1968 eleje óta több mint 11 ezer új ipari munkahely keletkezett. Mégpedig részben a „semmiből”, hiszen, ha leszámítjuk az azóta üzembe helyezett új létesítmények valóságos létszám- szükségletét, még mindig tekintélyes mennyiségű olyan munkahely marad, aminek a létét nehéz lenne elfogadhatóan megindokolni. A túlzott létszámnövekedés már-már nyomasztó munka- erő-hiánvhoz vezetett, ez a hiány pedig sokak előtt megcsillantotta a könnyebb érvényesülés lehetőségét. A lapok hirdetési oldalai megteltek a vállalatok állás-hirdetéseivel, amelyek szinte sugallták, hogy a nagyobb keresethez és egyéb előnyökhöz nem a jobb munka, hanem a minél gyakoribb állásváltoztatás vezet. A munkaerő-hiány és a hihetetlen méreteket öltött vándorlás következményei ismertek. S egészen természetes, hogy mind a párt-, mind a gazdaságirányító szervek és a vállalatok is kutatják, milyen módszerekkel, milyen eszközökkel lehetne lefékezni ezeket az egészségtelen folyamatokat. N agyon fontos persze, hogy a „kezelés” ne a „tüneteknek” szóljon, s hogy olyan megoldást találjunk, ami szervesen beleillik a reform távlati célkitűzéseibe is. A munkaerő-mozgás adminisztratív kötöttségeinek visszaállítása nem lenne célszerű, s nem járható az az út sem, amellyel néhány vállalat már kísérletezett: megállapodásokat próbáltak kötni, hogy nem „csábítanak” egymástól dolgozókat. A helyes megoldás nem gátolhatja a munkaerőnek a kevésbé hatékony ágazatokból a hatékony, dinamikusan fejlődő ágazatokba való áramlását, de nem sértheti meg a nép- gazdasági. vállalati és egyéni érdekek összhangját sem, tehát nem érvényesítheti például a vállalati érdekeket a dolgozók egyéni, személyes érdekeinek rovására. Mindebből az követi-: ezik, hogy hosszú távon a munkaerő-hiány és a vándorlás okait kell megszüntetni. Kétségtelen, hogy a kialakult helyzet részben a közgazdasági szabályozók, ösztönzők kezdeti tökéletlenségeivel is magyarázható. Ezt bizonyítja, hogy az átlagbérszabályozás 1970. január 1-én bevezetett módosításának hatására már az év első felében kimutathatóan nőtt a termelékenység, lelassult a létszámnövekedés és kisebb volt a vándorlás is. Persze szabályozó rendszerünk még most sem tökéletes: a vállalati nyereség növelésének legolcsóbb módja továbbra is — úgy látszik — a létszám növelése. A negyedik ötéves terv elejétől szabályozó- rendszerünk tovább tökéletesedik. De természetesen addig sem várhatunk tétlenül. Annál is inkább, mivel a kialakult munkaerő-helyzetnek egész sor olyan oka van, ami már nem írható a szabályozók számlájára. Gondoljunk csak arra, hogy a munkaerő-hiánnyal párhuzamosan igen sok helyen a kapun belüli munkanélküliség is fennáll. S ezzel kapcsolatban nemcsak a feleslegesen felvett létszámra, az úgynevezett létszámhígításra kell utalnunk. Hanem azokra, a sajnos igen sok helyen előforduló esetekre is, amikor az egyébként hasznos és szükséges munkát végző dolgozók a szervezés fogyatékosságai miatt nem tudják hatékonyan végigdolgozni munkaidejüket. A munka jobb megszervezése, a vállalatok belső irányítási rendszerének tökéletesítése olyan tartalékokat szabadíthat fel, amelyek jelentősen csökkenthetik a munkaerő-hiányt. Ami pedig a fluktuációt illeti, már többször szóltunk róla, de talán nem árt ismét hangsúlyozni: a dolgozókat a vállalatok leginkább a megbecsülés fokozásával köthetik magukhoz. A munkahelyi és szociális körülmények javításával, a lakásépítés támogatásával, a valóban a munkától függő differenciált bérezéssel, s o hűség, a törzsgárdatagság anyagi és erkölcsi elismerésével. A differenciált bérezés, a törzsgárda megbecsülése egyben azt is jelenti, hogy a lógósokkal, az örökös vándorlókkal szemben a gazdasági vezetőknek és a kollektíváknak is fel kell lépniük, ezeket akár el is távolítaniuk. Megyénk vállalatainál már számos helyen, követésre méltó kezdeményezéssel találkoztunk. Figyelmet érdemelnek a Diósgyőri Gépgyárnak a termelékenység növelése érdekében tett erőfeszítései. az LKM és az ÖKÜ létszám-felülvizsgálatai, a Hejő- csabai Cementgyár elhatározása, hogy létszámnövelés nélkül fokozzák a termelést, az egyes téglagyárakban végrehajtott munkarend-változtatások és határozott fegyelmi intézkedések — hogy csak néhányat említsünk. A jelenlegi munkaerő-helyzet azonban másfajta intézkedéseket is követel. A törvények lehetővé teszik, hogy — ahol feltételenül szükséges — a megyei szervek ideiglenesen adminisztratív eszközöket is alkalmazzanak a káros fluktuáció csökkentésére. Ilyen eszköz a kötelező munkaerő-közvetítés, amelynek részleges bevezetése jelenleg Borsodban is indokoltnak látszik. ** T ermészetesen a kötelező munkaerő-közvetítést elrendelő szervek óriási felelősséget vállalnak magukra. Hiszen ezt az eszközt olyan átgondoltan, olyan — nyugodtan mondhatjuk — tudományos megalapozottsággal kell alkalmazniuk, hogy valóban csak a káros munkaerő-mozgás elé emeljenek akadályolcat. És ismételten hangsúlyozni kell: a kötelező munkaerő-közvetítés csak ideiglenes szükségmegoldás. A célja, hogy a különlegesen nehéz helyzetekben segítsen feloldani a munkaerőhiány és a munkaerővel való pazarlás \ közötti megengedhetetlen ellentmondásokat, Flanck Tibor | A tokaji hídfőnél szénával, burgonyával rakott teherautók és vontatók gyülekeznek. Üticéljuk a Szamos-szög. A Tokaj-hegyaljai Területi Termelőszövetkezeti Szövetséghez tartozó gazdaságok küldeményét viszik az árvízsújtotta testvérszövetkezeteknek. Ez már a negyedik forduló. Gyakran emlegetjük, hogy egyik fő nemzeti sajátosságunk az a bizonyos szalma- láng-felbuzdulás, ami sajnálatosan hamar lelohad. Ügy tetszik, a történelem pedagógiája a nemzeti karaktert is javíthatja, mert lám, nemcsak a gátakon álltak helyt tíz- és tízezrek hosszú heteken át, hanem az árvíztől sújtottak megsegítésében is állhatatos az ország. Az általános áldozatkészségből ezúttal a szövetkezetek példájáról esik szó. A mostani árvíz a szövetkezeti moz. galom nagy próbatétele is volt. Hosszú az út Mátészalkáig, van idő eszmecserére. A terű. leti szövetség fiatal munkatársa — ezeknek a karavánjáratoknak avatott szervezője — az ügyhöz illő izzással bizonyítja: most vált igazán I nyilvánvalóvá, mennyire jo- I gos gazdasági tevékenységünAz idén először tegnap, szombaton válogathatlak kedvükre a vásárlók az ózdi piacon. A termelőszövetkezetek és a „maszekok” teher - és személygépkocsik tömegével hozták az árut. A nagy felhozatalt, kétségtelen, a jó idő is befolyásolta, de még jobban az, hogy az előző nap bérfizetés volt az Ózdi Kohászati Üzemekben, tegnap pedig szabad szombat, így nemcsak a kínálat, hanem a kereslet is nagyobb volt, mint az évben bármikor. A baromfi még mindig a hiánycikkek listáján szerepelt Ózdon. Egyik-másik termelőszövetkezet ha keveset vitt is a gyárvárosba, azt még rendszerint pénteken este, vagy szombaton, a kora hajnali órákban elkapkodták. Tegnap viszont a később kelőknek is jutott belőle. A Termelőszövetkezetek Budapesti Értékesítő Központja és még másik két tsz tehergépkocsikról mérte a csirkét, kilónként 33 forintért. A délelőtti órákban tyúkot is lehetett kapni, s különlegesség számba ment Ózdon a 25 forintért mért pecsenyekacsa. Bőven volt baromfi, viszont annál keltőn felül a szövetkezetek mozgalmi jellegét is hangoztatni. A tárgyi tartalomnál az ad többet, amely az első órák döbbeneté után az azonnali hatékony cselekvésre ösztökélte a szövetkezeti községeket a bajbajutottak érdekében. Szerencse a bajban. Rögtön megtalálta a mozgalom a legrövidebb úton a célra vezető szervezeti megoldást is, a segítést. Példásan vizsgáztak a szervezéssel közvetlenül megbízott területi szövetségek. Sikerült teljesen kiiktatni a bürokráciát, s ennek köszönhető, hogy még vissza sem tért némely községbe a kitelepített lakosság, amikor már odaértek az első segélyszállítmányok. A víz közt rekedt, megmaradt jószágnak csónakokon hordták az életet jelentő takarmányt, a messziről jött, nevüket sem tu',"! férfiak. Mátészalkán csak addig állunk, míg a Szatmár-beregi területi szövetségen eligazítanak, hol a legindokoltabb a segítség. Itt mindent gondosan számon tartanak, kevés szóval, gyorsan intézkednek. Indulunk tovább Fehérgyarmatra, Nábrádra, a vész övezetébe. A Kraszna most megszeppenve lapul medrében, mint a rajtakapott gyermek. Gyors leguggolással jelzi „nem ér a nevem”. Azt kérdezte tőlem egy olvasó: — Miért írnak a helyszíni tudósítók olyan tragikus stílusban az árvízről, s a tévé is miért csupa szívszorító képet mutat? Azért, mert az árvíz, elemi erővel bizonyítja, hogyan csap át a mennyiségi halmozódás minőségi változásba. A gátak között duzzad a víz, s bár a töltéskoronát nyaldossa, de követi szabott irányát, addig Kraszna, Túr, Szamos neve. Azon túl — természeti csapás.-* Sok kilométernyire minden lakott helytől — fokhíjas létra hever az országút árnyékában. a víz döngette vetésen — búza, ősziárpa volt? — tűzifa, romok. Valamelyik TÜ- ZÉP-telepről, vagy már a télre gondoló gazda portájáról. A Szamos töltése tövében tízhektós cefrés kád majdnem tele cefrével. Honnan, s mikor sodorta ide a víz a majd tonnányi terhet? Most, hetekkel a történtek után még inkább felkavart a vesebb tojás. Konkurrencia hiányában a kofáknál a tojás „árfolyama” már a reggeli órákban 1,60 forintra ugrott. Volt viszont konkurrencia a zöldség- és primőrféléknél. A szokatlan árubőség elsősorban a MÉK-nek és termelőszövetkezeteknek köszönhető. A paradicsomot 27 forintért, a meggyet és cseresznyét 8- ért, az újburgonyát 5, a káposztát 2,50-ért, a kelkáposztát 6 forintért mérték. A MÉK az új burgonya mellett szép tavalyi burgonyát is árult, melynek kilóját 1 forintért kínálta. Bőséggel volt retek, karalábé, zöldhagyma, zöldborsó is. A tsz- ek és a MÉK standjai előtt nagy volt a tülekedés, míg a drágábban áruló kofák többnyire egyedül álldogáltak. Igaz, az erőspaprikáit is 1,20- ért kínálták, míg a tsz-ek darabját 80 fillérért adták. Nemcsak a zöldséges standokon, hanem a bizsut és ruhaneműket áruló sátraknál is nagy volt a forgalom. Délben elégedetten bontották sátrukat, s pakoltak a kocsikba a „maszekok”. Ezen a szombaton az óz- diak is elégedettek lehettek. T. I. földre feküdt házak látványa. A víznek már nyoma sincs. Porzik az utca. Szinte képtelenségnek tűnik a kidőlt betonkerítésre száradt iszap. Gépkocsivezetőnk, frontot járt, edzett munkás — mondja: — Rosszabb, mint egy légitámadás után. *• Van, uitit meggyőz a közvetett élmény. A hitetlenkedő tapintani akarja a sebhelyeket. Ütitársa mondja, hogy az első szállítmányt ide kísérte a Bodrogköz egyik szövetkezetének két „ellenzéki” tagja is. Egész úton szótlanul kuporogtak a rázós teherautón az elnökük mellett. Az iszap- szagú, elárvult majorban együtt villázták a szénát az elcsigázott helybeliekkel, mikor ismét magukra maradtak, odafordultak az elnökhöz. — Menjünk gyorsan haza. és vizsgáljuk felül a közös f„' ■ • ’őst. * Aug lerakodunk a nábrádi tsz majorjában, ahol a szeríás istállók mind összedőltek, s az átadásra váró új épületekbe hamarabb költözött be a víz, mint a jószág, megérkezik egy friss, zöldre festett, szekérrel, s négy szép lóval két kocsis. A gyarmati állomástól idáig már vizsgáztak a lovak, — jó futók, húzók. Odáig vagonban utaztak va- lahonnét, a Duna—Tisza közéről egy honvédségi alakulat adományaként. 1970. rendkívüli nyarának jelképe: a nábrádi szövetkezet vízjárta szérűjén kiskunsági lovak, bodrogközi szénát e«Tnek. ■ÜtCsak léoésben haladhatnak a teherautók, az utat mindkét oldalról falazóblokkok, téglamáglyák, ajtó-, s ablakkeretek szegélyezik. Az orgonabokrok kiszáradtak. Leveleik megfúltak a vízben. A rózsák szivósabb- nak bizonyultak a nábrádi Petőfi utcán. A romok előtti kiskertekben pirosra gyúltan virítanak. A falu szélén egy új házon már fent a tetőszerkezet is Rákötözve az ácsbokréta: gyönyörű, tiszaháti szőttes kendőket lobogtat rajta a szél. Ezeket magával menekítette szorgos kezű készítőjük. Most a kendőkkel a megújuló falu int köszönetét. Bcrccz József Tapolca új büszkesége A Miskolc-Tapolcára érkező hazai és külföldi látogatók hamar megkedvelték az egykori tavifürdő helyén létesített új Medencét. A hegy oldalából három sugárban zúduló „dögönyöző” és a modern kagyló állandóan sok fiirdőzöt vonz ide. (Fotó: Sz. Gy.) A negyedik lordul®
