Észak-Magyarország, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-08 / 106. szám
Péntek, 1970. május 8. ESZAK-MAGYARQRSZÁG 5 Rendkívüli pályázat Az Özdvidéki Szénbányák KISZ-szervezetén belül öt évvel ezelőtt alakult meg a fiatal műszakiak és közgaz. dászolc tanácsa. A fiatal mérnökök és technikusok az elmúlt öt év alatt 59 szakdolgozatot készítettek, amivel nagyban hozzájárultak a vállalatnál előirányzott műszaki fejlesztés megvalósításához és a termelés gazdaságossá tételéhez. Ez az esztendő különlegesnek számít az Ózd vidéki FMKT-sok életében, mert a jubileumi évfordulók tiszteletére egy rendkívüli pályázatot hirdettek, melynek alapgondolata volt: Legfőbb érték az ember. A rendkívüli pályázaton csak olyan jellegű szakdolgozatokkal lehetett részt venni, melyekben a dolgozók munkakörülményeinek javításával, fizikai igény- bevételük csökkentésével, munkahelyi biztonságuk szilárdításával foglalkoztak. A rendkívüli felhívás széles visszhangra talált a fia- lal alkotók körében. Húsz fiatal készített egyénileg, vagy közösen szakdolgozatot. Az értékelés során Marczis László, Együd István. Kiss József és Viszocsánssky Demeter munkája kapta a legtöbb nontot. Második helyezést ért el Jakucs Sándor és Szöllősi József közös szak- dolgozata, harmadik lett Jelenes Sándor egyénileg készített pályamunkái ávaL Tűnő tornácok Hét, nyolc oszlopos tornácok. Az oszlopokat boltívek kötik össze. Vakolatuk élénken színezett, gyakran világossal szegélyezett. Melyik faluban járunk? Valamelyik Sajó-völgyiben. Sajópálfala? Sajóvámos? Vagy Sajósenye? Mindegyikben kedvelt építkezési forma volt. Volt. Mert nem is olyan régen épült házak gazdái már tömbházakról álmodnak. 0 Erről tervezget a tanácselnök is. Szitáló tavaszi esőben kerülgetjük a szembejövőket a keskeny járdán. Keskeny, de szilárd, nem úgy, mint a mellettünk húzódó mély, latyakos keréknyomok. — Lejárt az ideje a torná- cos házaknak — elmélkedik az elnök. — Ezeket pedig nem is olyan régen építették, úgy a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején. Tornácos házak voltak korábban is, amolyan faoszloposak, mint ez itt r- mutat egy öreg, roskatag viskóra. — Magányos öreg lakja. — Most csak azért építik át a hangulatos házakat, mert más a divat? — Más az életforma — javít ki az elnök. — Gondolkoztam már ezen magam is, hogy miért van ez így. Régen és még a negyvenes évek végén is az volt a szokás, hogy vasárnap kirakták az emberek a székeket a tornácra, s elüldögéltek. Ha esett nem áztak, ha sütött a nap hűvösben voltaic. Figyelje csak, minden ház úgy fordul, hogy a tornácról a legtöbbet lehessen látni az utcából. Ma már a tornác elvesztette funkcióját. Ezekből a Miskolc körüli falvakból szinte minden házból bejárnak az emberek az iparba, s általában dolgoznak az asz- szonyok is, zöme a helyi termelőszövetkezetben. Vasárnap, s nyári estéken nincs idejük kiülni, nézelődni. — Nem hiszem, hogy a vasárnap délután is házkörüli munkával telik ... — Nem is, csakhogy már nem az ilyenfajta üldögélés a szórakozás. A száz férőhelyes Kuckónk, így nevezik a sajóvámosi presszót, mindig tele van vendéggel. Falvibeliekkel. Este pedig a szobában a sarokban áll a néznivaló. — Maga miért akarja átépíteni a házát? — Kényelmesebb a' tömbház. Jobb az elosztása, mert egy előszobából nyílnak a helyiségek, nem úgy sorba egymásból, mint ezekben a hagyományosokban. Ráfordulunk a szilárd útra. Nagyon örül neki a falu népe. Még nem tudtak betelni vele, pedig már majd egy éves. Az elnök egy széles homlokzatú, tornácos házra mutat. — Tíz éve sincs, hogy vasárnap délutánonként ennél a háznál, meg amott az utca végén annál a kőkerítésnél gyűlt össze a falu ifjúsága. Miért éppen itt? Ki tudná az ilyen kialakult szokások okát meglelni? Ez volt a gyülekező hely, s nem egyszer előkerült a harmonika is. Mióta a Kuckónk megvan, ezek a tornácok is elnéptelenedtek. © Változnak az életformák, hozzá igazodnak az igények. Ezek a változások azonban legalább öt lépcső magasra emelik a szép új kőhazakat, s kétszer akkorára tágítják az ablakokat. (Adawovícs) mentünk Selypre, a cukorgyár kantinjának udvarába. A többi szónok közt apám is beszélt. Arra emlékszem, hogy a „szánkról letépett lakatról” szólt, meg arról, hogy „most már megmondhatjuk a magunkét”. Délután hazamentünk Vörös-majorba. Elöl Balázs Ferlcó bácsi, a béresgazda, a párt vezére a majorban. Utána pedig mi, gyerekek poroztunk az úton. Egyenesen a kastélyhoz mentünk. Ott Balázs Ferkó bácsi valamit mondott az uradalmi csősznek, az bement a kastélyudvarba, lelőtte a feléje szaladó Lordyt és kinyitotta a nagykaput. Felpillant. — Meseszerű, de igaz történet. Molnár Imre, a kis „Dedor”, Szmolnyik Lajos és a többi, még élő, akkori játszótársam, barátaim elmondhatják ... Lőrincz Gyula ta köztársaságban már évtizedek óta elismert festő, igazi művész, aki vászonra viszi a szavakat, az érzéseket. Együtt tanulta a mesterséget Konecsny Györggyel, másokkal. Három éve. hogy befejezte az „1917” című rajzalbumát. Nyolcvan rajz, valamennyi realista remek. Készen van már a 480 rajzból álló sorozata is. A puszták népe visszatérő témája. S amikor ezt említi, egyszerre megértem,- miért beszélt szívesen Vörös-majorról. És a jövő? y — A jövő? Hát 1971-ben szeretném megrendezni a gyűjteményes kiállításomat. Lőrincz Gyula a Cseh Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, nemzet- gyűlési képviselő. Közéleti személyiség. Milyen jövőt lát a mostani szlovák, a cseh, a magyar gyerekek előtt? Nevet. — Hát csak azt mondhatom, hogy őket már nem üldözik a Lordy kutyák, a bárók kutyái és jobb, szebb életük lesz becsületes munkájuk nyomán. Gotyár Gyula (Folytatjuk) Újra megnyílt a A hámori Herman Ottó Általános Iskola kisdiákjai az LKM óriás kohójának modclljénél. Szöveg: Oravcc János Foto: Szabados György Együtt dobban a szív (Jegyzetek, portrék) emlékeket, nehezebb tárgyakat helyezték el, méghozzá a felette levő dioráma korának megfelelően. A diorámák szintjén hiteles és meglevő okmányokkal igazolhatóan kerül ábrázolásra egyes korok és országok kohászata, a különböző munkamódszerek. Egyébként ez a rendezési elv érvényesül a második teremben, amely az acélgyártással, a harmadik teremben, amely a kovácsolással, és a negyedik teremben, amely a hengerléssel foglalkozik. A múzeum látogatói megismerkedhetnek a magyar, valamint a világ népeinek külöpböző korra jellemző kohászati eljárásaival, módszereivel, emlékeivel. De az ércolvasztáson, a nyersanyagfinomításon és feldolgozáson, az anyagvizsgálaton túl képet kaphatunk a kohászati oktatásról, életvédelemről, a mozgalmi és szociális életről is. A múzeum dísze a Lenin Kohászati Művek, illetve a Dunai Vasmű 700 köbméteres nagyolvasztójának működő modellje. A kis minta igen sok nézőt vonz, hiszen a látogatók számára érthetővé, áttekinthetővé teszi a nagy- olvasztó működését. De hasonló nagy érdeklődést kelt a látogatók körében az ózdi nagyolvasztó, a diósgyőri martinacélmű csarnokának, durvahengerműi blokksorának, illetve bugasorának működő modellje. A múzeumban megtalálhatók a Lenin Kohászati Művek precíziós öntvényei, a Dunai Vasmű hidegen hengerelt szelvényei, a salgótarjáni, a csepeli és a miskolci December 4. Drót- művek termékei, illetve ezek ősi kohászatot mutatja be, ahol a vasolvasztó közelében helyezték el a fejtett ércet, a kovácsoláshoz szükséges üllőt és a szénégető miilét. Az afrikai dioráma a bennszülöttek által készített olvasztó- kemencét és kovácsműhelyt ábrázolja A fújtatókat négy ember működteti. Az olvasztó mellett háncsból szőtt zsákokban tartják az olvasztáshoz szükséges faszenet. Egy másik diorámaszekrényben az indiai kohászat 1890-ben is még használatban levő, kezdetleges olvasztója látható. A következő dioráma a sajátos kínai, hordószerű olvasztó- kemencét mutatja be, amelyben a kínai kohász ónt kohósít. Az északi népek kohászatát a svéd parasztkemence diorámája ábrázolja. Talán a legérdekesebb az a dioráma, amely Kamerunban még az ötvenes évek végén is működő, földből épült olvasztót ábrázolja. Az olvasztás megkezdése előtt egy levágott szárnyas vérével öntötték le a kohó falát, egy másik ember pedig lantszerü hangszeren kíséri mágikus énekét. A főolvasztár ezekkel a szavakkal hívja a jó szellemeket: „Éleszd a tüzet, hogy a vas jó legyen, segíts nekünk és maradj itt!” — miközben mézes sörrel áldozatot mutat be. Az érdekességek között említésre méltó az 1810-ben épült újmassaí vasolvasztó gy«faszáiból készült makettkicsinyített másai. Sok látogatót vonzanak a kohászati anyagvizsgálat első és későbbi műszerei is. A jól rendezett kiállításból még a diorámákra kell felhívni a figyelmet. Ezek különösen az iskolás gyerekek, diákok képzeletét fogják meg. Az első dioráma például az je, Kugler Lajos Kossuth-dí- jas hengerész munkája, a miskolci Hercz-gyár öntöttvas tálja. Ha az ember fejében átrendezi és elképzeléseinek megfelelően átcsoportosítja a kohászat tárgyi emlékeit, érdekes következtetésre juthat. Itt vannak a békés munka eszközei, ásók, a kapák, a villák, a lapátok, öntöttvas mozsarak, mindazok a szerszámok, amelyek az embert, az emberiséget szolgálják. De ugyanakkor megtalálhatók a kardok, az ágyúgolyók, a puskaportartók, buzogányok, lándzsák, vértek, az emberiség történelmének szomorú emlékei is. Szerencsére, a kohászat eddig elsősorban az embert szolgálta, s reméljük, a jövőben ez méginkább így lesz. (2.) Hatvanadik sz^H‘t ünnepelte. Azt mondta: — Ügy jövök Budapestre, mintha hazamennék. Nekem rengeteg ismerősöm, barátom van Magyarországon. Ök hízómarhája és nem utolsósorban az erős, kommunista mozgalom. Mégsem ott kerültem kapcsolatba a mozgalommal. * Keveset éltem a szülői házban. Apám gépész volt. fiatalabb korában szókimondó, igazságszerető ember. ‘ Így nem egyszer szembekeA pozsonyi felszabadulási emlékmű. is szívesen ellátogatnak hozzám, aztán megvitatjuk a világ folyását. Lőrinc Gyula, a pozsonyi Üj Szó főszerkesztője több mint barát számunkra: internacionalista és fáradhatatlan forradalmár, aki sokszor és szívesen emlékezik gyermekkorára. Életéről, gyermekkorúról így vall az ezüsthajú, kedves arcú ember. — Magyardiószegen születtem. Híres falu volt, a szigetén — a Dudvág és a kertaljai mocsár között — írta Petőfi Sándor egyik verséi. Azután híres a cukorgyártása, az Ausztriába szállított rült munkaadóival és kénytelen volt sűrűn változtatni a munka- és a lakhelyét. Anyám szokta mondani: ott éltünk, ahol apám állást kapott. , Ott — vagyis mindenütt. A mim* *ífl megyei selyp- IlOgl d(l p áj telki uradalomhoz tartozó Vörös-majorban gyűjtötte legszebb gyermekkori élményeit. A félévszázados emlékek ma is derűt varázsolnak barázdált arcára. — Egy napon, 1919-ben, nem tudom már, milyen alkalomból, az egész major apraja, nagyja felkerekedett és vörös zászlókkal, énekelve be<e A Lenin Kohászati Művek alapításának 200. évfordulójára készülve, újra és új helyen, Hámorban, a volt kancellária átalakított épületében a napokban megnyílt a Központi Kohászati Múzeum. A páratlan gyűjteményt — fényképeket, térképeket, tablókat, szobrokat, tárgyi emlékeket, dokumentumokat, technológiai műveletek táblázatait, működő modelleket, de még a kohászati dolgozók kitüntetéseit, műszereket, kohászati vonatkozású bélyegeket, pecséteket — négy teremben helyezték el. Az első Schtma Sándor iparművész kovácsoltvas gyertyatartója. terem a nyersvasgyártás történetét mutatja be diorámákkal és tárgyi emlékekkel. A diorámák felett üvegfestmény örökíti meg a kövek érctartalmának elképzelt észlelését. Az arasznyi alsó posztamensen a tárgyi
