Észak-Magyarország, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-29 / 99. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Szerda, Í970. április 29, íziésneve'ésért: jeles A sárospataki Bodrog-együttes kitüntetése A megyei tanács emlékpiaketteí tüntette ki a felsza­badulás óta eltelt negyedszázadban a szocialista kul­túrát legállhataiosabban szolgáló műkedvelő művészeti együtteseket. Megyénk öt legjobbja között ott van a Sá­rospataki ÁFÉSZ Bodrog-együítese is. A kitüntető pla­kettet az együttes klubestjén adta át Laczkó József, a megyei tanács képviselője. Lett volna alkalom na­gyobb nyilvánosság előtt fi­togtatni a méltán kiérdemelt elismerést, hiszen a klubes­tet kétórás műsor előzte meg a városi művelődési ház szín­padán. Az együttes rokon­szenves szerénységgel elke­rülte még a látszatát is an­nak, mintha önnön dicsősé­gében kívánna sütkérezni. Aminthogy nem kapatta el ezt, az egy ügy önkéntes szol­gálatába szegődött, kis közös­séget az elmúlt évben elnyert Kiváló együttes cím sem, a legrangosabb kitüntetés, ame­lyet amatőr művészeti társu­lat kaphat. Hogy mennyire az ügy a meghatározó a közösség éle­tében. arra bizonyíték: ok­kal hivatkoznak a tagok az együttes immár 16. éve meg­szakítás nélkül folytatott eredményes működésére, pe­dig a jelenlegi táncosok több­sége nagyon fiatal, alig több mint egy éve kapcsolódott a munkába. A művészeti vezető kezdet­től fogva Sipos György, taní­tóképző intézeti tanár, ko­reográfus. ö néptáncművé­szetünk legmarkánsabb egyé­niségének, Molnár Istvánnak volt a tanítványa. Tőle ta­nulta meg, s érvényesíti tánc- pedagógusi munkájában a következetességet, a „tiszta forrás” tiszteletét, az eredeti néptáncmotívumokhoz való ragaszkodást. Ezt értékelik a szakértők az együttes telje­sítményében — idehaza, s külföldön egyaránt. Egy év alatt 28 alkalommal léptek színpadra a táncosok. Szerényen számolva is, leg­alább 25 ezer nézővel kedvel- tették meg néptáncművésze- tünket. Két hosszabb külföl­di útjukon kilenc alkalom­mal léptek fel: az NDK-ban a tavaly őszi nemzeti ünnep­ségsorozaton hatszor, az idén januárban pedig Bécsben, nemzetközi gálaműsorokban háromszor szerepeltek. S nemcsak a színpadon, hanem „műsoron kívül” is példás magatartásukkal váltak min­denütt népszerűvé. — örülünk, hogy amikor azzal szolgálhattunk a leg­hasznosabban. külföldön is népszerűsíteni tudtuk hazai művészetünket, de annak méginkább. hogy itthon mind szélesebb körben tudunk hat­ni — fogalmazza meg Sipos György, törekvéseik lénye­gét. — Valljuk, és tőlünk tel­hetőén bizonyítjuk, hogy a műkedvelő művészeti moz­galomnak a szocialista köz­művelés rendszerében fontos személyiségformáló, ízlésne­velő szerepe van. Ezért igyek­szünk különös gondot fordí­Megjutalmazták a Riadó „társulatát“ A Miskolci Nemzeti Szín­ház Játékszínjét újabb szép elismerés érte. A Művelődés- ügyi Minisztériumban április 27-én dr. Simó Jenő, a mű­velődésügyi miniszter helyet­tese fogadta azoknak a szín­házaknak a vezetőit, akik si­kerrel képviselték a magyar színházművészetet a külön­böző külföldi fesztiválokon, vendégszerepléseken. A Nem­zeti Színház, a József Attila Színház, a Thália stúdiószín­pada mellett a Miskolci Nem­zeti Színház Játékszínjét ju­talmazták meg. Mint ismere­tes, a Riadóval — az évad kétségtelenül legnagyobb visszhangot kiváltott bemu­tatójával — Jugoszláviában vendégszerepeitek a miskolci színészek. A Riadó színészei és technikai személyzete ne­vében Sarlós Gábor, a szín­ház igazgatója, a darab ren­dezője vette át a jutalmat. 6 f 3 0 S 2 külföldi társasulazási ajánlatai: NAGYVÁRAD: 1 napos társasutazás Miskolcról, autóbusszá! Időpontja: május 26. Részvételi díj: kb. 190 Ft -f- költőpénz, Jelentkezési határidő: május 5. CSEH—LENGYEL KÖRŰT: 3 napos társasutazás Miskolcról, autóbusszal, teljes el­látással. Időpontja: június 1—3. Részvételi díj: kb. 620 Ft + költőpénz. Jelentkezési határidő: május 10, UNG VÁR—MUNKÁCS: 3 napos társasutazás Miskolcról, autóbusszal, teljes el­látással. Időpontja: május 29—31. Részvételi díj: kb. 850 Ft -|~ költőpénz. Jelentkezési határidő: május 5. NAGYVÁRAD—KOLOZSVÁR: 2 napos társasutazás Miskolcról autóbusszal, ellátással, Időpontja: május 18—19. Részvételi díj: kb. 500 Ft-j-költőpénz. Jelentkezési határidő: május 5. ÜDÜLÉS OPATIJÁBAN: 7 napos társasutazás Miskolcról autóbusszal, teljes el­látással. Időpontja: június 13—19. Részvételi díj: kb. 2350 Ft + költőpénz (júliusban kb. 2500 Ft, augusztusban kb. 2700 Ft). Jelentkezési határidő: május 3. KÖRUTAZÁS NÉGY ORSZÁGON ÁT: (Ausztria, Svájc, Olaszország, Jugoszlávia). 12 napos társasutazás autóbusszal, Budapestről. : látással. Időpontja: szeptember 2—13., szeptember 9—20. Részvételi díj: kb. 9980 Ft + költőpénz- jelen tkezési határidő: május 5. tani arra. hogy együttesünk­be minél több tanítóképzős hallgatót bevonjunk, akikre nemcsak a színpadon számí­tunk, hanem módot adunk nekik, hogy megismerkedje­nek a művészeti együttes szervezési és pedagógiai prob­lémáival is. s az így szerzett ismereteiket, tapasztalataikat majd jövendő munkaterüle­tükön hasznosítsák — az is­kolán kívül is továbbterjesz- szék a művészet szeretetét. s igényessé formálják a közíz­lést. —ez Elmarad a filmvita Korábban hírt adtunk, la­punkban arról, hogy a mis­kolci Kossuth mozi Hevesy Iván Filmklubjában a rende­zők és a színészek részvéte­lével vitat terveznek az íté­letről. Az érdekesnek ígér­kező beszélgetésre ma, ápri­lis 29-én este került volna sor. Sajnos, a baráti beszél­getést mégsem tarthatják most meg. A .filmmel ugyan­is a szerzők indultak a IV. kőszegi ifjúsági filmfesztivá­lon, s így nem tudnak el­jönni városunkba. Szekré- nyessi Lajos, a Kossuth mo­zi igazgatója azt a tájékoz­tatást adta. hogy a vitát egy később megállapítandó idő­pontban mégis megtartják majd. Kémia linyen, gyorsan Egy sikeres okf-afási ksséríefrő! Előzetesen már hírül ad­tuk, hogy az egri és a nyír­egyházi tanárképző főiskolák kérésére megyénkben is több általános iskola bekapcsoló­dott abba az oktatási kísér­letsorozatba, amelynek célja, hogy kipróbálja és kidolgoz­za a kémiatanításban alkal­mazható legeredményesebb módszereket. Most, a kísér­letsorozat befejezése után felkerestük Sárospatakon Szentpétery István megyei szakfelügyelőt, aki Irányítot­ta ezt a munkát, hogy tájé­koztasson az elért eredmé­nyekről. — Korunk pedagógiájának általános problémája, hogyan tanítsuk meg a rohamosan növekvő ismeretanyagban a túlterhelés veszélye nélkül eligazodni a tanulókat — kezdi rögtön a lényeggel Szentpétery István. — A nyolcadikosok például heti 31 órát töltenek az iskolában. Ha otthon csak napi 1 órát tanulnak, úgy minden egyéb különfoglalkozás (úttőrő-ösz- szejövetel, énekkar, szakkör) nélkül is heti 37 óra az el­foglaltságuk. Ennél többel a 14 éves gyermeket nem is terhelhetjük. Az otthoni 1 órai tanulás azonban az át­lagos képességű tanulónak nem elég arra, hogy elmé- lyülten felkészülhessen min­den másnapi tantárgyból. Ezt bizonyítják a legfogósabbnak tartott természettudományi tárgyak átlagosztályzatai. A programozás lényege Ezért kézenfekvő az Igé­nyes pedagógusok törekvése, hogy a gyermekekkel a tud­nivalók javarészét már az is­kolai tanítási órákon elsa­játíttassák. Ezt a célt jól szolgálja a programozás né­ven ismert módszer. A tár­gyak jellegéhez igazodó program a tananyagot köny- nyen áttekinthető logikai lé­pésekre bontja, biztosítja az összefüggések gyors felisme­rését, s gondoskodik az ön- ellenőrzés lehetőségéről Is. Az egymáshoz kapcsolódó feladatrészek önálló megol­dása után a tanuló vissza­keresheti a programlapról a várt választ, s ezzel meggyő­ződik munkája helyességéről, illetve kijavíthatja az eset­leg elkövetett hibáit Ennek a módszernek a ha­gyományos iskolai gyakorlat­hoz képest az az előnye, hogy minden tanuló a saját tempója szerint haladhat, ön­álló tanulással már az órán elsajátíthatja a kívánt anya­got Önálló tanulás A sárospataki Zrínyi Ilona Általános Iskola VIII. b. osz­tályában 10 kémia órán nyomtatott program szerint dolgozták fel a tanulók a „Sók” című, összefüggő anyagrészt Az előző anyag­hoz való kapcsolást szolgálta az első óra programlapjának kitöltése, amely olyan játé­kos elemeket is tartalmazott a tanulók figyelmének fel- frissítésére, mint például a szellemi totó. A következő fejezetek egy-egy új témá­val bővítették a tanulók is­mereteit, késztették őket a sók tulajdonságainak önálló felderítésére, s végül a meg­ismert tulajdonságok össze­sítésére. A programozott oktatás si­kerét bizonyítja, hogy az így dolgozó osztályban a kísérlet előtti 2,54-ről 2,88-ra javult az átlag-osztályzat kémiából. A tanulók a korábban, ha­gyományos módszerekkel ta­nult anyagrészeket is logi- kusabban illesztették az új anyaghoz. Lényeges az érté­kelés szempontjából az is, hogy a programozási kísér­letet szándékosan olyan osz­tályban folytatták, amelynek tanulói összetétele és tanul­mányi eredménye nem jobb az országos átlagnál. Az itt szerzett tanulságok tehát Réti Láaxíóa Lenin és a map mnnlasmezgalnn: A könyv hiteles okmá­nyok, dokumentumok alap­ján elemzi Leninnek a ma­gyarországi munkásmozga­lommal kapcsolatos állásfog­lalásait, ösztönzéseit. Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forra­dalom győzelme után azért küzdött, hogy az események nálunk is a proletárforrada­lom irányába kanyarodjanak. A kapcsolatok 1919. március 21-e után léptek valóban in­tenzív szakaszukba. Ettől kezdve Lenin és Kun Béla között gyakran került sor üzenetváltásra. A magyar munkásmozgalom történe­tének becses dokumentuma Leninnek a magyar munkás­sághoz 1919 nyarán intézett üdvözlete. A magyar proletárdiktatúra vérbefojtása után Lenin a Kominternben és a magyar elvtársakkal folytatott köz­vetlen eszmecserékben újra meg újra visszatért a ma­gyar kommtin gazdag tanul­ságaira. (Kossuth Könyvkiadó) nagy valószerűségi százalék­kal általánosíthatók, másutt is hasonló módszer alkalma­zására ösztönözhetnek. A tanár szerepe A programozott oktatás­sal kapcsolatosan azonban so­kan felvetik azt a kérdést: mi marad a pedagógus sze­repe ennél a módszernél? A félreértések elkerülése érdekében nem lehet elég­szer ismételni, hogy a tanár jelenlétét és aktív pedagógiai munkáját semmilyen mód­szer nem teszi fölöslegessé. Irányítóra, segítőre az isko­lai tanulásnál mindig szük­ség lesz. A programozott ok­tatással Is csak akkor érhető el az optimális eredmény, ha a tanárnak az óra elején si­kerül a soron következő anyagrész lényegét, kulcs­kérdéseit a tanulókkal ér­demben megbeszélni, felké­szíteni őket az önálló mun­kára. Az óra végén pedig a tanár összegező értékelése megerősíti a tanulók önbizal­mát. A nyilvános elismerés, a sikerélmény arra készteti őket, hogy a következő órán is hasonló buzgalommal igyekezzenek minél jobb eredményt elérni önálló munkájukban. Berccz József hogy nehogy elcsússzon raj­ta. Mert nagyon mélyen, saj­nálatos módon igaz: sokak­nak csak az utolsó percben jut eszébe: mi is lesz, ha... Felrémlenek az elbliccelt na­pok, a trécseléssel, focizással eltöltött órák. Aki sok min­dent kihagyott, az bizony könnyen kerül időzavarba. Túl sok az ismeretlen tan­anyag, a hiányos ismeret — s ezt az alatt a néhány nap «alatt, ami a felkészülésre áll, bizony már nehéz pótolni. Azok »Ihatnak csak nyu­godtan, azok készülhetnek igazán felszabadultan a rö­videsen elkövetkező erőpró­bára, akik a középiskola négy esztendeje alatt becsü­letesen. készültek. Mert a rendszeresség, a tudatos mun­ka mindig meghozza az ered­ményt. Bárhogyan is van — s bí­zunk abban, a többség lelki­ismerete nyugodt — egy biz­tos: alaposan ki kell használ­ni az utolsó napokat, jól kell beosztani idejüket. Elsősor­ban önmagukért. Ilyenkor sok-sok tanács el­hangzik: rokonok, ismerősök, idősebb barátok adnak taná­csokat, mesélnek kedélyes, vagy rémisztő történeteket. Kinek-kinek milyen élménye fűződik a diákok „mumusá­hoz”, az érettségihez. Ám — s ezt bizony minden diák­nak tudomásul kell vennie — a bizottság előtt nem az ismerős vizsgázik, hanem ö. S a mérleg nyelve aszerint billen, amit produkál. Nehéz napok előtt állnak középiskolás tizennyolc éve­seink. S abban, hogy sikere­sen helytálljanak, segíthet­nek a szülők és a pedagógu­sok is. Megtanulni ugyan, nem tanulhatják meg helyet, tűk az anyagot De vigyáz­hatnak, segíthetnek helye3 időbeosztásukban. Mert bi­zony még a legjobbakkal is megesik, hogy a vizsgától va­ló „félelmükben” túlhajtják magukat, minimálisra — olykor elégtelenre — csök­kentik a pihenésre, a kikap­csolódásra szánt időt. S a túl­feszített tempó legtöbbször megbosszúlja magát Ebben a rövid ban álljon első helyen a ta­nulás. De ne éjszakázzanak, ne zárkózzanak be teljesen a négy fal közé. Iktassanak be a tanulásra szánt idő közé egy kis sétát, s ha csak egy mód van rá, este 10 után már tegyék le a könyvet. Az ő érdekük. Pihent aggyal job­ban megy a tanulás... Cs, A. Lengyel nép- és iparművészei A Lengyel Kultúra és a leninvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központ közös rendezésében tegnap, április 28-án nyitották meg a len­gyel nép- és iparművészeti kiállítást Első ízben rendez­nek a városban olyan kiállí­tást, amely valamelyik bará­ti nép gazdag népművészeti és iparművészeti történetét, múltját és jelenét ismerteti meg az érdeklődőkkel. A Lengyel Kultúra boltja segítségével megrendezett be­mutatón ízelítőt kaphatnak a város lakói a lengyel nép­művészek legjobbjainak fa-, fém- és textil-alkotásaiból. Képet alkothatnak maguknak az ország művészetéről. Kü­lönösen érdel;esnek ígérkez­nek a modem és a hagyo­mányos törekvéseket egyesí­tő faliképek, a rézdombori- tású tárgyak. A művészi lak- berendezési tárgyak mellett jó néhány praktikus, a min­dennapi életben is nélkülöz­hetetlen — s mégis művészi kivitelű — használati cikket is bemutatnak. A művelődési központ „nyitánynak” szánk» a Len­gyel Kultúra bemutatkozását. Amennyiben a város lakói szívesen fogadják a kezde­ményezést, úgy a jövőben fo­lyamatosan bemutatják a töb­bi baráti ország nép- és ipán. művészetét is. A kiállítást — amely május 9-ig tart nyit­va — vásárral is egybekap­csolták. Területi szövetkezeti táiicverseiiv Mezifmestfen Ez év július 11-én, Pécsett rendezik meg a IX. országos szövetkezeti táncversenyt és fesztivált. Ezt megelőzően az országban négy területi dön­tőt tartanak. Az egyikre má­jus 2-án, Mezőkövesden ke­rül sor, melyen Hajdú, Sza­bolcs, Nógrád, a Budapesti Kötő Htsz táncegyüttesei vesznek részt Borsod szö­vetkezeti iparát a mezőkö­vesdi Matyó együttes, vala­mint a miskolci szövetkeze­ti bizottság táncegyüttese képviseli. A területi tánc­versenyek legjobbjai mérik össze tudásukat az országos vetélkedőn, hogy elnyerjék az OKISZ elnökének vándorser­legét, az 5 ezer forintos fő­díjjal. Még néhány nap, s középiskoláinkban ünnepi csengöszó jelzi: ismét sors­fordulóhoz érkeztek tizen­nyolc éves fiataljaink. Ki- nek-kinek az életében lezá­rul egy szakasz, a felhőtlen, gondtalan ifjúság kora. Az első nagy-nagy erőpróba, az érettségi után már lesznek olyanok, akik dolgozni men­nek, akik katonának, s egy részük még tanulni fog. így, a megszépítő távlat­ból sokunknak már játszi könnyednek tűnik az akkor még félelmetes érettségi vizs­ga — a felnőtté válás útján az első lépés. Ám akár be­valljuk, akár nem, annak idején mi is — valameny- nyien izgultunk. Volt, aki azért, hogy nagyon-nagyon jól sikerüljön, ki meg azért, Érettségi ©!©tt

Next

/
Oldalképek
Tartalom