Észak-Magyarország, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-03 / 52. szám

a ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Kedd. 1970. március 3, Vetélkedő Megyénk továbbjutott a Pest megyével vívott izgal­mas vetélkedőn, s mindenütt lázasan készülnek a közcp- ilöntőre. Borsodnáclasdon és l’utnokon, az ózdi járás két legnagyobb községében nap­jainkban talán még nagyobb a készülődés, mint másutt, mert a két község április 27- én a borsodnádasdi művelő­dési .házban méri össze ere­jét. A két község vetélkedő­jére a Hazafias Népfront rendezésében a felszabadulá­si és a tenin-centenáriumi ünnepségek álltáiméból kerül sor. A községek 20 tagú cso­portokkal indulhatnak a ve­télkedőn. A kérdéseket a köz­ségek és a megye aktuális munkásmozgalmi, irodalmi, művészettörténeti, néprajzi, s természetesen a községek tör­ténelmi hagyományainak té­maköréből állítják össze. Négy megye — Borsod, Hajdú, Heves és Szabolcs — állami gazdaságainak, erdő- gazdaságainak és Vízügyi igazgatóságainak válogatott szocialista brigádjai vívtak szellemi vetélkedőt vasárnap Tarcalon, a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság központjá­ban. A négyfordulós vetél­kedőt a felszabadulás ne­gyedszázados évfordulójára hirdette meg a Mezőgazda- sági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók .Szakszervezete. Üzemi szinten országszerte háromezernél több brigád jó félszázezer dolgozója vett részt az első fordulóban, a megyei döntőkről pedig a két-két legjobb kollektíva került tovább. Most, vasár­nap már nagy tétért léptek „küzdőtérre” a brigádoki az országos döntőbe Jutásért. Ezt már az ország nyilvá­nossága előtt rendezik majd meg, a tv közvetítésével. A tarcali körzeti döntő két fontos pozitív tanulságáért érdemel megkülönböztetett figyelmet Bebizonyosodott: a szocialista brigádmozgalom nagy erejű tényezővé nőtt a mezőgazdaságban is. Ezer­számra alakultak olyan, új típusú közösségei^ amelyek hovatovább meghatározói a maguk munkaterületének, s tagjai épp azáltal érnek el mind jobb termelési ered­ményeket, hogy kölcsönösen segítenek egymásnak üzemen kívül is, emberségük kitelje­sítésében. A másik tanulság közmű­velődési, módszertani vonat­kozású: a szakmai és az ál­talános ismeretterjesztés, ön­művelés sokoldalúan felhasz­nálható, korszerű eszköze a személyes ambíciókat köz­vetlenül érintő vetélkedő forma — ha hozzáértően szervezik. A versenyzőknek gazda­ságpolitikai, általános mű­yoli e - el j A«-, cyot'rpdi szükségükből egyaránt bizo­nyítaniuk kellett. Indokolt igény, hogy a követendő pél­dának állított szocialista bri­gádok tagjai tisztán lássák, hogyan függ össze saját mun­kájuk az üzem, a népgazda­ság egészével, hogy ismerjék a legfontosabb gazdasági szabályozókat, munkaügyi jo­gaikat, kötelességeiket, s el­igazodjanak a nagyvilág problémáiban. Most a tsz-főkönyvelők tanulnak Folytatódik a hernádvölgyi szabadegyetem Már tavaly megállapítot­ták az encsi járás vezetői, hogy az eddig legjobban be­vált továbbképzési forma és módszer a bentlakásos sza­badegyetem, de nem Encsen, hanem Miskolcon. Ide szíve­sen jönnek az emberek, és nincs lemorzsolódás. A szak­mai továbbképzést kulturális program egészíti ki. Az Idén külön-külön szer­veztek; szabadegyetemi to­vábbképzést Miskolcon az en- esi járás termelőszövetkeze­ti főagronómusai, főállatte­nyésztői, főkönyvelői és el­nökei részére. Az elmúlt héten befejező­dött a termelőszövetkezeti fő­állattenyésztők szabadegye­temi továbbképzése, és teg­nap, hétfőn reggel Miskolcra érkeztek a Hemádvölgyi Tsz- szövetség tagszövetkezeteinek főkönyvelői. A tanulás dél­előtt 10 órakor kezdődött. Megnyitó előadást tartott Si- m^háH Sándor, az Encsi já­rási Tanács vb-elnöke. Ez­Férfí segédmunkások ügyeiéin! Szakmai tanulhat, ha eljön a B.-A.-Z. megyei Allatfor- galmi és Húsipari Vállalathoz dolgozni. A betanítás után 9—12,50 Ft órabérrel jó kereseti lehe­tőséget biztosítunk. Segédmunkásoknak 9—10 Ft-os órabért biztosítunk. 44 órás munkahét, 2 hetenkénti szabad szombat, a válla­lat termékeiből kedvezményes személyzeti vásárlást biz­tosítunk. Jó üzemi étkeztetés! Húsipari szakmunkások, jöjjetek a szakmába dolgozni! 10—14 Ft-os órabér mellett jó kereseti lehetőség, Á fentieken kívül alkalmazunk még: raktárosokat, kazánfűtőket, gépkocsivezetőt, gyors- és gépírót, targoncajavüó: szakmunkást, hűtőgépkezelőt, irodatakarítót Jelentkezni lehet: Miskolc, Vágóhfd u. 16. sz. alatt'a mun­kaügyi és bérg. osztályon. után Huszár József, a Pénz­ügyminisztérium mezőgazda- sági főosztályának helyettes vezetője tartott előadást Az 1970-ben várható gazdaság- politikai intézkedések — ár­támogatás, árrendszer, pénz­es hitelgazdálkodás címmel A sokoldalú, igazán tartal­mas előadásból a főkönyvelők nemcsak szakmai ismeretei­ket bővíthették, hanem érté­kes és fontos információkat is kaptak. Ugyanígy délután, amikor Tóth Béla, a Terme­lőszövetkezetek Országos Tanácsának munkatársa tar­tott érdekes és tanulsá­gos előadást A termelőszö­vetkezetek helye és szerepe a népgazdaságban címmel. A főkönyvelők után, a március 9-én kezdődő héten a Hemádvölgyi Termelőszö­vetkezetek Területi Szövetsé­géhez tartozó tsz-ek elnökei érkeznek Miskolcra, és ők is egyhetes továbbképzésen vesznek részt. Hogy mennyire nem maxi­malista igény ez, széfjén iga­zolták 16—18 éves falusi lá­nyok, akik a Szilvásváradi Erdőgazdaság munkásszállá­sán forgatták szabad idejük­ben a szakkönyveket, verses­köteteket, regényeket — vagy a már családos hortobágyi brigádtagok, akik négy éve dolgoznak, vitatkoznak együtt, s akik saját bevallá­suk szerint vagy hatezer ol­dalnyi szakirodaimat, meg szépirodalmat „rágtál: át” alaposan. Megérte: elsők lel­tek. Példának említhetjük a Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság brigádját is: az autószerelők, esztergályosok nem érezték időpazarlásnak, hogy megtanulják a vízáram­lás jellemző adatait, s tud­ják, milyen szerkezettel le­het a csatornacsöveket ki­tisztítani. A Szerencsi Állami Gazda­ság Tyereskova brigádja maximális teljesítményt ért el a szakmai és a közismere­ti témakörben — a gazda­ságpolitikai feleletekben va­ló kisebb bizonytalanság mi­att azonban elmaradt a do­bogótól. Helytállásuk így is dicséretes, és bizonyára nem­csak a borítékban megkapott kézzelfogható „elismerés” a verseny haszna, hanem vala­mennyi részvevőt még jobb eredményekre ösztönöz, a mindennapi munkájában. Bercez József Felsőfokú állatto- nyósztósi technikumi végzettséggel, kétéves gyakorlattal elhelyez­kednék termelőszövet­kezetben, állami gaz­daságban. telepvezető­ként. Értesítést ,,Sür­gős válasz” jeligére kérek a kiadóhivatal­ba, Széchenyi u. 15— 17.___________ ___________ Á sztalo&segúdct fel­veszek, másodállás­ban is. Csabai-kapu 35.______________________ M ezőgazdasági tech­nikus, 10 éves öntözé­ses növénytermesztő és kertészeti gyakor­lattal állást változtat­na. Értesítést „Együtt” jeligére a kiadóhiva­talba kér, Széchenyi u. 15—17. 15—30 000 kilométert ÍV»tott Volga személy­gépkocsit, fizetésin cg - egyezéssel, megvétel­re keres e Bodrog- keresztúrí Kerámia Kisipari Szövetkezet. Cím: Bodrogkeresztúr. Telefon: 9, ___________ H ajat, haj részt ve­szek. Hajátvótel szín­házi portán. Madácsy, színházi fodrász. Kereszthúros, páncél- tőkés zongora olcsón eladó. Megtekinthető vasárnap délelőtt. Sa- Jólód, Arany J. u. 8. A KÉPERNYŐ ELŐTT Gondolkodtató műsorok Autótulajdonosok, 7 közöletek és magáneladók! Husznált személygépkocsikat vásárolunk, napi piaci áron, a vételár azonnali átutalásával. Vállaljuk használt személygépkocsik bizományi értékesí­tését is. Keressék fel debreceni kirendeltségünket (Deb­recen, Balmazújvárosi út 3.), ahol hétköznapokon 8—14 óráig, szombaton 8—11.30 óráig állunk T. ügyfeleink ren­delkezésére. MERCUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat Felvételre keresünk azonnali belépéssel villanyhcgcsztöket. Bérezés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet: Kohászati Gyár- épitö Vállalat diósgyőri főépítés- vezetősége, l.KVl tcríiletén. Műn kaügyi osztály. Mester elvtársitól Alkalmazunk nehézgepkezelől és gépkocsivezetői Jogosítvánnyal rendelkező darukezelőt MÁZ II —61 autódarura, üzemünk dol­gozói bányászati Juttatá-oktian részesülnek. Kőzpimti Bányagép- in vlté üzem, Kazincbarcika. AZ EI.MÜI.T HETEN ke­gyes volt nézőihez a televí­zió. Minden napra jutott va­lamilyen érdekes, szórakozta­tó és gondolatokat ébresztő műsor. Abban a ritka sze­rencsés helyzetben volt ré­szünk, hogy válogathattunk a műsorban — mert volt mi­ből választani. A hét elején — szerdán és csütörtökön — leginkább a riport- és dokumentumfilmek érdemelték meg figyelmün­kéi Bár a Gondolatok a korszerűségről és a Leány­anyák merőben ellentétes té­mát dolgoztak fel, együtt em­líthetjük őket A Gondolatok a korszerűségről film szerzői arra kerestek választ, hogy mi a korszerű. S az egyórás műsorban választ is adtak a kérdésre. A művészeti élet rangos képviselőinek segítsé­gével sikerült megfogalmaz­ni a korszerűség feltételeit — példákkal bizonyítva. A Leányanyák egy társa­dalmi jelenségre hívta fel a figyelmet. Egyszerűen, kere­setien ‘ szóval és megdöbben- ' tő következetességgel. Sor­sokba engedeti bepillanta­nunk. mintegy kérdezve és figyelmeztetve: jobban oda kell figyelnünk a fiatalok problémáira! A dokumen­tumműsorban szereplő le­ányanyák és fiatal fiúk — különösen az előbbiek — éle­te többé-kevésbé kisikiott. Társadalmi jelenség ez — nem Is újkeletű. Csak eddig ákszomércmből nem beszél­tünk róla. * KEX TV-FILM is felkel­tette érdeklődésünket. Pénte­ken este láttuk a-Szerencsés álmokat című magyar tv-fil- met, amelyről a Hazafias Népfront budapesti Bizottsá­ga ankétot rendez. Az ellen­állás idején játszódik a tör­ténet. Sirály — akit Kálmán György formált meg — első akciójában lebukik. De ösz- szetévesztik egy mackóssal, akit Koncz Gábor alakít. A kommunista és a mackós drá­mai küzdelmét láttuk — ez­úttal nem a pátosz, hanem a líra étfűtöttségével. Gyöt­rődésük. küzdelmük, ön- és egymást marcangoló vívódá­suk végül is összekovácsolja őket. Legendás alakká nő az ál-Sirály, s az igazi nem rom­bolja le ezt a legendát. Sze­rencsés álmokat — jelszó és vallomás egyszerre. A tv- film az ellenállás egyszerű, névtelen és véletlen hőseinek állít emléket — legendává nőtt lírai emléket, A másik tv-filmet vasárnap este láttuk. Jean Anouilh Eurydike című színművének tv-filmváltozatáf. Anouilh kevésbé ismert művészetébe pillanthattunk be: ő is, akár­csak a francia drámairoda­lom jelesei, szívesen fordul az antik témákhoz. Egy kis pályaudvaron indul, s ér vé­get a halhatatlan szerelmes­pár története, amelynek kap­csán a szerző az emberi élet értelméről, a szerelemről és a bizalomról mondja el né­zetét. A film híven követte a dráma gondolatait, a sze­replők egyszerű, tiszta játé­ka pedig élménnyé tette a filmet. Csutoráé Annamária Színes, nagy árjegy­zékünket kórje, díj­mentesen megküldjük. Rózsák! Félezer új­donság, ezüstfenyők, orgonák, gladióluszok, díszcserjék. Szállítás postán. Szálkái kert >- azét, Budapest, Nép­köztársaság _út ja 8. __ S zép, líj rckamié, háromaitós szekrény eladó. Munkácsy Mi­hály u. 119. Francia típusú kony­habútor eladó. I. kér., Katalin u. 7„ 1/3. porszívó. hasz­nált szekrény, székek, dunna, ágy és fosznl- deszka eladó. Széche- nyi u. 5., fszt. 1. Eladó modern gyer­mekkocsi, szoba asz­tal, berendezési tár­gyak. Kiadó albérlet! sqaba. Gubás u. 0. használt, jó ál­lapotban levő gyér- mekrekamié eladó, ni.. Árpád u. 30. 0 kilométeres, nyert, Zasztava 750-es sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklődni: Kovács, Tanácsház tér 18., L em. Telefon:_36-093. Kihúzható ebédlő- asztal, négy kárpito­zott székkel kovácsolt­vas hangulatlámpa, fél hálószobabútor (polcos szekrény, sod­ronyos rézágy matra­cokkal, éjjeliszek­rény). vaskályha, na­gyon olcsón eladók. Cím: Munkácsy u. M. Kiadó egy szoba és egy gyermekkocsi el­adó. Szirma, Hevesi Ákos u. I. Martintelepcn 49.9 négyszögöl szántó el­adó, vagy bérbe ki­nd'.. Szepesi u. 27. sz. Miskolcon szövetke­zeti lakást vennék. Válaszokat „Már­cius” Jeligére kérem a kiadóba, Széchenyi u. 15—17. ________________ K eresek megvételre családi házat, a belvá­rosban, bérházi lakás­cserével. Értesítést i,Tiszti telep előny­ben” jeligére kér a kiadóhivatalba, Szé­chenyi u. 15—17.__ A lbérleti szoba­konyha gyermektelen házaspár részére ki- y adó. Baráthegy 36/b. Elcserélném külön bejáratú, 2 szobás, na­pos, belvárosi lakáso­mat két garzonra, vagy egy garzont költségmegtérítésscl átveszek. Hoffmann Cttó u. 2., n/18.. este. Külön bejáratú szo­ba kiadó házaspárnak 3s, aaonnalra. Miskolc, III. kér., Martinász u. 141. (Vargahegy.)______ F elsözsolca, Széche­nyi u. 11. sz., külön bejáratú szoba-kony­ha. albérletbe, már­cius 1-től kiadó. Far­kas Sándor. ___________ K ülön bejáratú üres szoba-konyha kiadó, befogadó nyilatkozat­tal. Gürömböly, Felhő u. 19._________________ K étszoba-összkom- fortos családi ház el­adó. Kétszobás bárhá­zi cserelakás szüksé­ges. I„ Szőnyí Márton u. 12. _____________ Siófok-íJalatonsza- badl, Latinka Sándor 5. alatti 3 szobás, 9— 10 fekhelyes. vízparti nyaralómat vállalat­iak kiadnám (hideg, meleg víz, fürdőszo­ba), konyhahasználat. Mindenhez közel. Ér­deklődni; Medgyesi Gytíláné, Enying, 13aj­csy-Zs .4.______________ K ülön beiératü szo­ba gyermektelen há­zaspárnak albérletbe kiadó. Uttörőpaik, Je- genyés u. 26.________ E lcserélném 3 ki­sebb helyiségből álló lakásomat, nagymére­tű szoba-kon yhásra, vagy bérházi garzon­ra, magas ráfizetéssel, 1—2 idős személlyel. I. kcr., Hont u. 0. Sonkoly. itöicserélném kötsz o- ba-összkomfortos la­kásomat egy-, vagy másfél szabásra, lehe­tőleg a Győri-kapu környékén. Érdeklőd­ni: Bódi, Rácz Adóm iL 28., I. em., 16 óra után._________________ A Nyéki- hegyen, a műúthoz közel 440 négyszögöl minőségi szőlő eladó. Csordás Pál. Nyékládháza, Ba­lassi u. 2.______ K ülön bejáratú, bú­torozott szoba, fürdő­szoba-használattal in­telligens férfi részére kiadó. Miskolc. Kato­wice u. 21., I. em., 3. ajtó._____________ R osenberg házaspár u. 31. sz. alatt 3 szo­bás családi ház. be­költözéssel eladó. Ér­deklődni lehet: Mis­kolc. Dobozi u. 3. alatt. Kétszobás szövetke­zeti, vagy tanácsi la­kást vennék, vagy Kilián-déli garzon-,; központi fűtéses, DL em. lakásommal cse­rélnék. Címeket kérem munkanapokon a 38- 040-es sz. telefonon* vagv Kilián-dél. Iván u. 10., II/2. alatt, 1» órától. ______________ Családi ház beköl­tözhetően eladó. Mar- tintelcp. Csokonai u. 46. __________________ F ürdőszobás, búto­rozott szobámba ér* telmiségi férfi lakótár­sat kerekek. László - Jenő u. 16._____I K ülön bejáratú, bú­torozott szoba kiadó. I. kér., Csermely u- 21. Dózsa Gy. utc*\ folytatása.____________ ö ssze költözöl;! El­cserélném 3 ozobau összkomfortos, nagy teraszú, kertes, kohá­szati lakásomat két kisebb lakásra. Cím: Miskolc, III., Gorkij- telep 4. (lo-es busztól a Ládi fatelepnél , le- szállni.) Érdeklődni: reggel 9 órától egész nap.____________________ Elcserélném Miskolc,; II. kerületi, kétszoba­összkomfortos, nagy balkonos, tanácsi, I. emeleti, cserépkályhári lakásomat a Vörös­marty utcában levő új bérházi r a, ® IV, emeletig. Miskolc, JL,, Vanczák u. 6. ép., LL lh„ J/3^ ________________ K ülön bejáratú, bú­torozott szoba gáztú- tűssel, fürdőszoba- használattal, két sze­mélynek azonnal ki­adó. Diákok előnyben. Érdeklődni: du. Hofímann Ottó u, 10., III. , 17._______ E lcserélném Kilián- déli, másfél szobát szövetkezeti, második emeleti, gáz-fűtései.. telefonos lakásommá Szén t póteri - ka púi, vagy selyem réti ha­sonlóra, vagy na­gyobbra. Érdeklődni: egész nap a 38-454-es telefonon.____________ E lcserélném Debre­cenben l szolja, kony- hás (gáz, víz, cserép- kályhás), belvárosi 16- bérleti lakásomat ha­sonló miskolciért. Ér­deklődni a kladóhiva fcalban, „Jó alkalom” jeligére, Széchenyi' u 15—17, 1—2 gyermek gon dozását saját lakáso mon vállalom. 3 évtj51. Azonnal. Miskolc, Ili, kér., Irinyi János u. 9. sz., 11/2. ___________ G azdáját keresi egy német vizsla (kan) Ismertetőjeles. Ér deklődni: Miskolc. Ili. kér., János u. 77. Figyelem! Vállala­toknál és magánosok­nál vízvez.eték-besze- i elést, javítást. kar­bantartást. vidéken is. felelősséggel. azon­nal vállalom. Vérko- nylné, vízvezeték-sze­relő mester. Kazinczy u. 1. Telefon: 15-207. IC-523. Gépjármű­üzemeltetők FIGYELEM! SORON KÍVÜLI JAVÍTÁS! VÁLLALJUK: Garant nyitott, Garant zárt, Robur nyitott, te Robur zárt tehergépkocsik, Ikarus 30. 31, 311, Ikarus 620, 630. ÁMG ‘107, 408 típusú autóbu­szok nagyjavítását, kisjavítását, fenntartását. Rövid átfutási határidő! Szavatolt minőség! AITT XVI. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT Miskolc. Zsalcai-kapu 9—11. Telefon: 37-741. Termelési osztály A 102. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet TMK-lakatost ke­res. Jelentkezése Zrínyi u. 1. alatt. Értesítés! Értesítjük a Maríintelop térségében lakó fogyasztó­inkat. hogy 1970. március i-től 29-ig minden mun­kanap 7 órától 17 óráig felújítási munkálatok végzése miatt az áramszolgáltatást szakaszosan szüneteltetjük. ÉMASZ I. sz. kirend. ********** #•******** *** Fájdalommal tudatjuk azokkal, akik szerették és becsülték, hogy EÖItDÜGH GYULA március 1-én. 72 éves korá­ban elhunyt. Temetése március 4-én léi 3 órakoi. a Mindszenti temető ravata­lozójából. A gyászoló család . Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett fele­ség, felejthetetlen édes­anya. nagymama, testvér es rokon RONYECZ JANOSNÉ Cz ufóit- Mária i! éves korában, hosszé szenvedés után, csendesen elhunyt. Temetése március t-én. szerdán délután fél 4 órakor a Mindszenti teme­tő kápolnájából. A evászoié család

Next

/
Oldalképek
Tartalom