Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-25 / 299. szám

ÉSZM-MAÖYARORSZÁG 12 Bl n Csütörtök, 1969. dec, 25, Tarján István? Megváltó karácsony h Ä ífarícporv d25 aélben parancsot kaptunk, hogy részt kell vennünk az éjféli misén. Ezt ugyan nem éjfélkor, hanem délután 3 érakor celebrálták a jászó­vár! apátság templomában, mert sötétedéstől minden ala­kulatnak fegyveres készenlét­ben kellett lennie. Tíz—tizen­öt kilométerre állt a front, meglepetéstől minduntalan tartani kellett. -* Soha nem őröltünk úgy templomba szólító parancs­nak, annak ellenére, hogy szakaszunk nem állott valami vallásos emberekből. Oda­haza, ha elhangzott az ilyes­fajta ukáz, aki csak tehette, eloldalgott a laktanya vala­melyik zugába — ott, a fron­ton, a tűzvonal közelségében ezt igazán nem lett volna ne­héz megtennünk. Mégis örül­tünk, mert legalább fedél alatt, viszonylag meleg he- . lyen lehettünk, amíg az isten- tisztelet tart. Néhány nap óta ugyanis, hogy a folyamatos visszavo­nulás közben ebbe a felvidéki községbe értünk, fáskamrák­ban, fészerekben húzhat'nk meg magunkat, mivel minden lakóházat a németek foglal­tak el. ök egy-egy meleg szobában hárman-négyen pi­henték ki magukat, mi meg összebújva, meggémberedett tagokkal vacogtuk át a nap­palokat, s az éjszakákat. Lel­künk is jéggé dermedt; a leg­jobb cimborák is fagyos ré­vületet fedezhettek te1 egy­más szemében, vigasztaló kedvderítő tekintet helyett. Ráadásul sós vízben főtt bab volt már napok óta a mená- zsink, míg a németeknek teherautószámra hordták a szeretetcsomagot. Tudtuk azt is, hogy ideérkezésünkkor tiszti küldöttség kereste fel az apátot: engedné meg, hogy a klastrom folyosóin tanyáz­hassunk, mert megvesz ben­nünket az isten hidege. El­utasítás volt a válasz, mert ugyebár, zavarnók a tiszte­lendő atyák nyugalmát — mi, akiket bármely pillanat­ban riadóztathatnák. hogy menjünk a halálba. Értük, a szentségüket, fakadt ki nem egyőnk, ha szóba került kö­zöttünk. % IMbb fculat katonái ugyan nem sokat kukoricáztak velük, 10—12 papot egy szobába köl­töztettek át, ők meg bekvár- télyoztak nem is a folyosókra, hanem a szentatyátlanított szobákba. Ez még magasabb­ra szította bennünk a gyűlö­letet: nekik lehet, minekünk nem, nekünk csak meghalni szabad? Ilyen hangulatban men­tünk a misére. Én vezettem a szakaszt, néhány hete ugyanis parancs­nokának neveztek ki. Tud­tam, miért. {lángomhoz ugyanis nem dukált ez a be­osztás. A hivatásos tisztek ió néhányan, de ketten még a jobb összeköttetésű zászlósok közül is hazakerültek, a pót­kerethez. A parancsban úgy állott: kiképzésre, de mi.ala­csonyabb rangúak tudtuk, hogy azért, mert a magyar hadsereg foszlányai már na­gyon benne voltak a harapó­fogóban. Akkor már tisztában vol­tam a háborúval. Édesapám búcsúszava — „vigyázz fiam, nem kell hősködni. nem mi­értünk halt meg a Donnál Sanyi bátyád sem” — ott lüktetett 24 éves agyamban, szivemben minduntalan, s 1944 végére megért bennem az elhatározás, hogy egy ked­vező alkalommal hadifog­ságba ejteíem magam. Né­hány barátommal közöltem szándékomat, s ők is beval­lották, hogy hasonlóban tö­rik a fejüket. Az alkalom egyelőre hiányzott. De leg­főképpen. hogy parancsnoka lettem félszáz embernek, ők sem voltak közömbösek szá­momra. Felelősnek éreztem maeam az ő sorsukért is. De nem állhatok ki eléjük, hogy szökjünk át a túlsó oldalra; mert csak egyetlenegy legyen közöttük, aki nem pendül ve­lem egy húron, alulról sza­golhatom az Ibolyát a csapat­csendőrök golyóitól. A szökést forgattam raav gamban a mise alatt is, amely fényes papi segédlet­tel zajlott a díszes oltár előtt. Embereim szeméből palástolatlanul lövellt a gyű­lölet az egyház szolgái felé, a tekintetek kérdően mered­tek az enyémbe, ha össze­néztünk: ezekért vigyük bő­rünket a vásárra, akik kipi­henten, jól tápláltan, a mise­ruhák alatt melegen öltözöt­ten a szeretetet gajdoljáik, de tőlünk a folyosói enyhet is irigylik? — Nekünk kell itt megvál­tani magunkat! — hallottam mögöttem, ahogy az egyik tizedes félhangosan mondta a társának, mintegy válaszul a megváltás tényét egészen másképp prédikáló papnak. Öh, ha mind ezen a véle­ményen volna! A mise végén nem vári parancsot kaptam. Azonnal teherautóra kell ülnünk, mert támadásba vetnek ben­nünket a húsz kilométerrel odábbi frontszakaszon. Mindannyiunk tekintetében magasra csaptak a lángok, szó azonban nem esett köz­tünk. Fenn, a vonalban sem, a sailicei fennsík peremén, ahol kiderült, hogy a támadásból nem lesz semmi, mert egész csapatrészek átszöktek a ro­mánokhoz, akik tőlünk 200 méternyire, az erdőben meg- közelít-hetetlenné erősítették állásaikat. A megmaradt egy­ségek ezért inkább hátrább vonulnak, le a hegyről, s az én szakaszomnak utóvédként kell fedezni a menekülési Erre másnap, délután öt órakor került sor. A mene- -külőket védve hatkor kellett volna nyomukba szegődnünk. h on!IliMé Percek követ­őd üli dS keztek. Néha megjelent pihenőhelyünkön, egy házmagasságnyi sziklafal előtt két csapatcsendőr, de nem tartottam tőlük: szaka­szom nagyobbik részéről már tudtam, hogy tagjai nem hát. rafelé akarnak menni, ha­nem előre — át, a fogságba. Háromnegyed hatkor aztán odaálltam embereim elé, s megmondtam nekik, hogy le­mondok a parancsnokságról. Mindegy, hogy ezt meg le­het-e tenni, vagy sem, de nekem elég volt az urak ér­dekeiért viselt háborúból. — Nézzenek körül. Lát- nak-e egyet is itt, ahol a ha. Iáit osztogatják? Én meg­adom magam a románoknak. Aki velem tart, tegye, aki nem, az vonuljon le a hegy­ről, ki-ki úgy cselekedjék, ahogy akarja. Ha valamikor találkozunk még az életben, ne hibáztassuk egymást, hogy netán másképp kellett volna cselekednünk. Az arcok felderültek, a szemek mosolyogtak, s visz- szautasították lemondásomat. Maradjak csak én a parancs­nok mondta egy — a civil életben asztalos — őrvezető, s vezessem őket is oda, aho­vá menni akarok. Gyorsan kellett cselekedni, s néhány perc múlva megin­dultunk a paranccsal ellenté­tes irányba. Moldován tatá­val, egy apám lehetett vón’ erdélyi származású, pesti ci­pésszel elöl. mentem a hor­hosban, s az öreg románul kiabálta az erdőnek, hogy megadjuk magunkat. Egy­szer csak tört magyarsággal jött a hang a fák mögül: „Tartsátok fel a kezeteket!” Ez is megtörtént, s öt perc múlva tisztást vettem fezre a bujkáló holdfényben. En­nek szegélyén, félkaréjban szakasznyi román katona várt már bennünket, s ami­kor odaértünk, valaki néme­tül kiáltotta közülük: „Wer ist der kommandant?” (Ki a parancsnok?) Előléptem, s mert egy kö­zéptermetű férfi kilépett az ő soraikból is, és felém lép­delt, eléje indultam én is. A közelemben aztán hát­ralendítette jobb karját Pil­lanat alatt átfutott emléke­zetemen mindaz, amit a* is­kolában a magyarfaló romá­nokról tanultam, s íme, igaz, ez most megüt, de — isten veletek édesanyám, édes­apám, testvéreim, szerelmem — én visszaütöm, ráomlok, megfojtom, mert engem még nem ütött meg senki ... S ekkor csak azt éreztem, hogy két katonaitar fonódik a nya­kam köré, az egyik az imént azért lendült hátra, hogy az előre csúszó géppisztoly ne akadályozza meg az ölelés­ben. Ügy megropogtattuk, meg is csókoltuk egymást a velem hasonló korú, rangú román parancsnokkal, mint­ha csak két rég látott testvér találkozott volna össze. Ahogy körbenéztem, embereim is ott parolázgattaik, ölelkeztek már a többi románnal. — De most már menjünk ám — mondta kis idő múlva —, mert odaátról (s a hát­rább tolt magyar állások fe­lé bökött fejéve!) mindjárt küldik a szeretetcsomagokat. , védett szikla. ’ fa! mögött vár­tuk be, míg a magyar tüzér­ség ránk pocsékolt hat grá­nátot, aztán két öreg román kíséretében elindultunk a fogságba — a békébe. Barátaink pedig nekivág­tak abba az irányba, amerről jöttünk; Jászóvár felszabadí­tására is, ahol a klastromi papok bizonyára terített asz­taloknál együtt ünnepelték a németekkel a kas Jézus meg­születését. Csendes budai utca. A ka­pun, fekete táblán csak eny_ nyi áll: Négy Évszak. Aki ide jön, már tudja, mit jelent a szimbolikus felirat. És az em­berek hetek óta jönnek. Mind a négy évszakból: fiatalok, javakorabeliek, idősebbek és öregek. Jönnek a társtalan nők és férfiak. Jönnek az öz­vegyek, elváltak, pár nélkül életük delére jutottak. Egy udvarias úr A kapualjból szőnyeges lépcsőn kis folyosóra ju­tunk, innen nyű mutatja, merre tovább. Fehér ajtó mö­gött tágas fogadó. Evv udva­rias hivatalnok fogadja az ügyfelet. — Tessék helyet foglalni — mutat a modem vonalú fo­telra. — Kérem a személy­azonossági igazolványát. És az ügyfél, legyen az férfi vagy nö, először is kö­teles igazolni magát; misze­rint sem törvényes felesége, vagy férje nincs. Igazolja vele azt is. hol lakik, hol dolgo­zik. Ezután kap egy számot, s a teljes diszkréció jegyében most már csak mint egy szám szerepel a továbbiakban. A Négy Évszak működési elvét jóval az intézmény megnyitása előtt részletesen ismertette néhány országos folyóirat. Akkor még csak szükségességét bizonygatták, s igyekeztek megdönteni minden olyan ellenvéleményt, amely szükségtelennek mond­ta a házastárskereső szolgá­lat létrehozását P áldatlan nyilatkozat A nyitás óta egy hónap telt el. Az intézet vezetője kész­ségesen végigkalauzol a szí­nes, nehéz drapériákkal elfe­dett ajtajú szobákon. Itt dol­goznak a pszichológusok, a szociológusok és a pedagógus. A fogadóból nyíló nagy hallban várakozók nem lát­hatnak be a kis szobákba, ahol minden gondolatnak, re­ménynek, óhajnak ki kell tá­rulnia. A társkereső érdeke ugyanis, hogy a pszichológus­hoz kerülve őszintén elmond­jon magáról mindent. Mire kell válaszolni? Fel kell tárnia eddigi élet­útját. közölnie, milyen a vi­lágnézete, hiszen fanatikus vallásos ember nehezen talál­ná meg az igazit egy ateistá­ban. El kell mondaniuk, mi a kedvenc szórakozásuk, fia­taloknak családtervezéssel kapcsolatos kérdésekre is vá­laszt kell adniuk Az alapos bemutatkozás után követke­zik a legizgalmasabb kérdés: milyennek képzeli el a jöven­dőbelit? A mi kérdésünkre, hogy ál­talában milyen emberek ve­szik igénybe a Négy Évszak szolgálatait és milvenek az igényeik, nem kantunk vá­laszt. Itt nem mondanak pél­dát az újságírónak Még hozzávetőleges példákat sem. Ez a diszkréció háza. Meg kü­lönben is. kis ország va­gyunk. soha sem lehet tudni, ki ismerne magára. vagy rosszabb esetben másra. ÜNIVAC 1004-es A személyiséggel kapcsola­tos adatok és az úgynevezett „elvárások * egy lapra kerül­nek. maid működésbe lép a legmodernebb házastárskere­ső, az UNIVAC 1004 kompu­ter. Román Zoltánná, aki a géni adatfeldolgozással fog-1 lalkozik. szükségesnek tartja, hogy nyomatékosan hangoz­tassa: — Nem a gép keresi a párt A gép csak segít. Meghatá­rozza a korábban betáolált több száz ücvfél adataiból azt a kört. abol keresni lehet a megfelelő partnert. Itt már ismét fontos szerepet kan az ember, hiszen a gép 23 szem­pont alapján választotta ki az egymáshoz illőket, de ezen túl még nagvon sok mindent figyelembe kell venni. — Mi a további lépés? — Az összeillőnek vélt em­bereket bemutatiuk. Először csak fénykénekből választ az ügvfél azután telefonon vagv személyesen összehozzuk őket. Egv hónapon belül je­lentkezniük kell. hogy sike­res volt-e a találkozás. — Létrejött-e már házas­ság a szolgálat közreműködé­sével? — Még bem. Egy hónap kevés idő. még csak az ada­tok feldolgozásánál tartunk. Kalandorok kerüljenek! A Négv Évszak tehát tudo­mányos eszközökkel dolgozik. Ezt az épület belső elrende­zése is igyekszik hangsúlyoz­ni. A házassági hirdetésekben szokták utolsó óvatosságként odabiggyeszteni ezt a felszó­lítást: Kalandorok kerülje­nek. A Négy Évszaknak nem kell ezt hangoztatni, mert a kalandorok fennakadnak az első szűrőn, az udvarias hiva­talnokon, de ha független magánzóként kalandorkodná- nak, itt azt is meggondolják, mert ez a játék kicsit sokba kerülne. A Négy Évszak működési szabályzattal dolgozik. A kis füzetecskét átnyújtják az ügyfélnek, miheztartás végett Ebben szerepel a díjszabás is. Hány forint egy vő.egény? Hány forint egy vőlegény, vagy menyasszony? Kinek-kinek anyagi hely­zete szerint. Figyelembe véve az ügyfél havi átlagjövedel­mét, táblázatból kimutatható az alapdíj, az első összeismer­tetés díja. Ehhez jön minden kategóriában az előzetes in­formáció 100 fe a személyi­ségvizsgáló teszt alkalmazá­sának 150 forintos díja. A további összeismertetési ár ismét progresszív. Nézzünk, egy példát: 1501—2500 fo­rintos fizetés esetében az alapdíj 400 forint, hozzá a 100. illetve 150 forintos tétel, tehát 650 forint a kezdet, s ha az ezért járó első bemu­tatás eredménytelen, minden további bemutatás 200 forint- ötezer forintos jövedelemnél már 1050 forint a „beugró”, s minden újabb ismeretség 450 forint. A szélhámosoknak ez drága szórakozás lenne. A társadalom haszna A Négy Évszak lelkes kol­lektívája meg van győződve róla. hogy ezzel a szolgálta­tással nemcsak az egyénnek, hanem a társadalomnak is hasznára válik. Hegedűs Imréné tanár hosszasan fejtegette a ma­gános ember lelkialkatát, mard elmondotta: rendkívül jó hatással lehet a társtalan, de szeretetre vágyó emberek­re már'maga az a tény Is, hogy foglalkoznak velük, hogy a pszichológust példá­ul érdekli lelki életüknek minden momentuma. A párkereső munka hat hónapig tart. Ha az első hat hónap eredménytelen, az ügyfél újabb hat hónapra meghosszabbíthatja a megbí­zatást, ez már díjtalan mind­addig. amíg nem bizonyoso­dik be. hogy az illető szán­déka komolytalan. Az üevfelek száma már az első hónapban több száz, nagy részük vidéki. A szocialista országokban ez a harmadik próbálkozás. Csehszlovákiában és Lengyel- országban működik hasonló szolgáltatás. Előzőleg mind­kettőt megtekintették a Négy Évszak létrehozói, s a tapasz­talatok során rendezték be. intézménvüket. amelv nem kom'rozott mása eevetlen külföldi házasságközvetítőnek sem. Beválik-e? Eletképes-e szo­cialista viszonyok között ilyen jellegű intézmény. s valóban szükség van-e rá? Ezekre a kérdésekre egv 'nő­nap után hiába keresünk vá­laszt. F,gv év múlva többet tudhatunk •> diszkréció házá­ról. Adamovics Ilona Az éjszaka emlékei Csohány Kálmán munkája

Next

/
Oldalképek
Tartalom