Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-25 / 299. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 10 Csütörtök, 1969. dec. 25. MiU akar vele mondatai f Összeieii kifeiezési firmái! Gondolatok a közérthetőségről Interjú Führt Zoltánnal N ézem a filmet. Egy sokkal többre érdemes olasz rendező filmje. Feltűnően kevés beszédű hőse ölelni óhajtaná a feleségét, de az a melegvizes palackot választja, erre a férj főzni kezd, de aztán abbahagyja, mert talál a konyhaszekrény aljában egy ötvenéves forgópisztolyt, azt szétszedi, olajba füröszti, babusgatja-összerak- ja, pirosra dukkózza. fehér pöttyöket fest rá, miközben a nászútról készült filmjüket vetíti, televíziót néz, egy különös nő hátáról mézet nyal. s aztán lelövi alvó feleségéi, hogy elmehessen a tengerpartra egyet úszni, ahol egy hajó kizárólag miatta látszik vesztegelni; szerződtetik szakácsnak. Erről szól röviden a film. Röviden? Másfél óra hosszat tart, unalmasan, értelmetlenül s a vége felé már magamnak is ölni támad kedvem, mert tudom, hogy alaposan rászedtek, bolonddá tartottak. Igen kérem, nem szégyellem bevallani, hogy én bizony egy árva szót sem értettem e film nemes szándékaiból, amely — a kritikákból ítélve — kétségtelenek és előre megfontoltak. Pedig hái illenék összetörnöm a felismerés elviselhetetlen súlya alatt: nem vagyok alkalmas egy ilyen hipermodern mű befogadására, megemésztésére. Mint ahogy egy másik, nem kevésbé jobb sorsra érdemes hazai alkotónk „aki nem jár körbe-körbe, azt lepuffant juk. mint egy kutyát” felkiáltással alkotott művét illetően sem vagyok bizonyos, hogy azt megértettem, pontosabban: hogy volt mit megértenem. S mit mondjak még ezenkívül? Elolvastam az Üvöltés című antológiába válogatott jenki fenegyerekek versszerű micsodáit, s a nagyon is konkrét és nagyon is egyértelmű részleteken, sza- badszájúságon, drasztikumon, írásba adott aberráción túl nem értettem a művek mélyebb értelmét,, nem voltam képes „leásni” — így mondják ezt modemül — a versek mélységeibe, belső tartalmába; egyszóval feladtam. S ha már az őszinte vallomás órája eljött, meggyónom töredelmesen azt is, hogy még mindig nem tudom, ki az a Godot, akire várnak, és miért várnak rá olyan nagy nekiveselkedéssel. S nem tudom még mindig azt sem, jól fejtem-e meg Ionesco szimbolikáját, diabolikus hiperboláját (lehet hiperbolikus diabola is, nekem már úgyis mindegy), s egyenesen kétségbe taszít, hogy nem tudok eksztázisba esni Tzera és Michaux op-art-kubizmu- sa. vagy micsodája is legfeljebb elszórakoztat játékaival, nem találok benne sem tragikumot, sem konfliktust, sem végzetszerűséget. Ide jutottam! — kellene mondanom mélyre horgadí. fővel, hogy aztán ruháimat megszaggatva remetének álljak. vagy húsz tabletta tar- dylt vegyek be. mert elviselhetetlen az élet ekkora tudatlanságban. A csoda tudja, nem áli rá valahogy mégsem a szám. S bár tisztában vagyok vele, hogy titkolnom kellene ezt a véleményemet, mégis elmondom: én ugyan nem hiszek az efféle modern művek értelmében. Eszembe jut Ibsen Peer Gyn tjének esete a vöröshagymával. A vöröshagymának nincs közepe. Az ember keresi, egyre újabb és újabb rétegeket hánt le róla, a hagyma egyre kisebb és kisebb, s aztán egyszer csak vége. Nincs tovább. Miért kell nekünk mindenáron ilyen hagymahámozónak lenni. Nem hiszek abban, hogy mindennek, aminek az égvilágon semmi értelme sincs, egy mélyebb értelme volna. Diadalünnepet ül a világban a sznobság. Divat a semmit osztani, szorozni, kivonni és összeadni, hatványozni, gyököt vonni belőle, ragozni és lerajzolni, elénekelni és eljátszani, s elfeledkezni arról, hogy a nulla bármely művelet ellenére nulla marad. Divatőrület? Szellemi világválság? Társadalmi impotencia tünete? Micsoda hát ez a meggárgyult lelkende- zés a zagyvaságért. őrült vagy ál-őrült dadoeások him- nikus dicsőítése? Fiatal kö1-> tők verseit olvasgatom. (Első ének. Költők egymást közt, stb.. stb.) Versek, hol kulturáltabb. hol sutább kivitelben, jő vagy rossz rímekkel. kötötten, vagy kötetlenül. Világmegváltó szándék dagad bennük és világméretű elégedetlenség De hát ho- gvan kell a világot megváltani? Erről nagvon-naevon keveset tudnak, vagy legalábbis kevés derül ki a verseikből Nem hivatkozom itt József Attilára Tóth Árpádnak. ennek az érzékenv. me- lankólíkos alkatú költőnek is volt érzéke az élet, a világ legközönségesebb dolgai, meffnvilvánulásai, mint témák iránt. T óth Árpád, Babits, Kosztolányi! Fúj, micsoda ósdi ízlés, elavult, elöregedett költészet! — Látom fintorogni némely versrittyentő fiatalunkat, aki megsértődik, ha két megjelent verse után nem ismerik fel őt is az utcán, mint egy film-, vagy futballcsillagot. Ö persze soha el nem hiszi sem nekem, sem másnak, hogy mennyire bizonytalan, süppedős'talajra lépett. Példák lebegnek előtte, sikerről álmodik, szédületes karrierről. Kritikai érzéke, élettapasztalata nincs még annyi, hogy megóvja őt az ilyesféle sikerek bűvöletéből. A szavak és a pózok mindig a jelen számára mondanak csak valamit, a jelen által élnek, s el is múlnak a mai napon. Mardandók, holnap is élők csak a gondolatok lehetnek. Nem a félbemaradt, a torzan született, vagy torzzá növekedő, hanem az egészséges, a végiggondolt gondolatok. S ezek érthetőek. Közérthetőek. S ezért igazán modernek is. Van-e modernebb, szebb Szo- foklész és Euripidész gondolatainál. van-e regény modern. amely fölvehet! a versenyt az Odüsszea fordulatosságával, lebilincselő történeteivel? El tudom hinni, mert ha egyeseknél és konkréten másként és másként jelentkezik is, a beat-iroda- lom, a hippi-magatartás lényegében lázadás a konvenciók ellen, lázadás egy elöregedett társadalom megköve- sült, értelmetlenné merevült szokásai ellen. De hát nálunk hol vannak ilyenféle értelmetlenné merevült konvenciók? Nálunk mi gátolja az ifjúság társadalmi és egyéni kibontakozását? Mi az, ami ellen nálunk lázadnia kell az ifjúságnak? Tudja-e ez a mai huszonéves generáció egyáltalán, miért elégedetlen, mi ellen lázadozik, mire panaszkodik, s tudja-e, mikor kell lázadni, s mikor kell egyszerűen csak: dolgozni. I ndulatosabbra sikeredett ez az írás. mint akartam. Az indulat indulatot szül. Mégsem bánom. Mert hiszek abban, hogy ez az indulat együtt jár a gondolatokkal, a mérlegeléssel, ha véleménnyé formálódik. S akinek véleménye van, az tudja mindig, mit akar mondani. Tudja az alkotásban is. Papp Lajos — A filmekről és a közönségről szeretnék beszélgetni. — Ez manapság nem köny- nyű téma. — Köztudomású, hogy évről évre csökken a mozilátogatók száma. Egy íilmforgal- mazási szaklapban olvastam, hogy előreláthatóan az idén mintegy tízmillióval kevesebb néző lesz a mozikban, mint 1963-ban. Véleménye szerint hogyan lehetne visszahódita- ni a közönséget? — Sajnos, erre nincs semmiféle recept. Ha valaki biztos választ tudna adni, nagyon megbecsült személy lenne az illető. Idehaza és külföldön is. A közönség ízlése elavult — Szűkítsük le ezt a kérdést. Mit tesz ön, hogyan igyekszik visszahódítani a hűtlen mozinézők millióit? — Szándékom szerint igyekszem közel hozni művészi elképzeléseimet és a közönség érdeklődését. Persze nem azon az áron, hogy föladjam művészi igényeimet. — Milyennek tartja a közönséget? — Őszinte leszek. A mozi- látogató közönség többségének ízlése sajnos, elavult. Nagyon nehezen fogadja be a gondolatokat ébresztő alkotásokat. — Ez bizonyára igaz, de hadd emlékeztessem egy gyakori mondásra: a közönséget nem lehet leváltani. Mit lehet csinálni? Ki kell elégíteni az igényeket? És hol az a határ, ameddig el lehet menni? — Ez a mezsgye nagyon nehezen található meg. Csak azt tudom mondani, hogy a filmnek hatnia kell a közönségre. emelni a művészi igényt, közgondolkodásra nevelni az embereket. Az igényes vállalkozás mindig többet mond és áttételesebb is a mondanivalója. Azzal persze számolni kell. hogy az ilyen alkotások nem mindig jutnak el a nézők nagy tömegéhez. De hadd tegyem hozzá azt is, hogy a közönségről sem szabad lemondani. A tv: csapás a kultúrára Mi a véleménye a tv-ről? — Lesújtó a véleményem. Minden nagyszerűsége mellett a kultúrára mért legintenzívebb csapásnak tartom. — Azt hiszem, ez a tömör válasz bővebb magyarázatra szorul. — Nem akarom én túl bőven magyarázni. Arról van szó, a hírközlés és a bő ismeretanyag mellett a televízió a gondolkodás restségét idézi elő az emberekben. A kényelemhez, a 'papucshoz szinte esténként szállítja a „hidegtálat”. Csökkenti az emberek egyéni kezdeményezését, az aktív tv-nézők keveset olvasnak, irodalmi érdeklődésük leszűkül... Soroljam tovább? — Nem. ez éppen elég. De hadd kacérkodjam egy kérdéssel: van tv-je? — Van, de én nagyon szigorúan szelektálok a műsorban. FADRl ZOLTÁN filmrendező Az előbb a külföldi filmekről beszéltünk. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy tapasztalataim szerint a kritika gyakran megbocsá- tóan fogadja a gyenge külföldi filmeket, mfg a hazai terméshez túlontúl szigorú. Osztja-e ezt a véleményt? — Nem az a baj, hogy a magyar filmekhez túl szigorú a kritika, szerintem *n- kább ott a hiba. hogy a kritikában gyakori a sablon, nem elég egyéniek a vélemények, s a kritikusok nem törekednek az alkotói szándék lényegének megismerésére. — Gyakran hallani és olvasni a megkülönböztetett definíciót: művészfilm, közönségfilm. Mi a véleménye erről? — Nem lehet igy szétválasztani a filmeket. Többek között azért sem, mert gyakran előfordul, hogy egy-egy kommersz filmnek sincs közönségsikere. — Véleménye szerint milyen adósságai vannak még a magyar filmgyártásnak? Milyen nagy témák varnak megfilmesítésre? — Erről még nem vetettem számot. — Szeretném, ha válaszolna: milyen témák jöhetnek számításba? — Talán Móricz Erdélyi trilógiája, Gárdonyi Láthatatlan embere, vágj’ Móra Aranykoporsó j a. — A közönség szereti a vidám, szórakoztató filmeket. Véleményem szerint ebben a műfajban is lehet igényeset, művészit alkotni. Ezért, kérdezem: szentségtörésnek tartaná, ha vígjátékot rendezne? — Nem tartom éppen szentségtörésnek, de a vígjátékot. a komédiát csak mint néző szeretem. Meggyőződésem, hogy a nevettetés eszköze napjainkban a groteszk. Ez a műfaj sokirányú, ösz- szetettebb, mint a vígjaiéit, nagyobb gondolati izgalmat, és természetesen nagyobb figyelmet, több értelmet kíván a nézőktől. A filmművészet megújulása természetesen különböző technikával is együtt jár. De a technika nem minden. Én bízom a nevettetés, az elgondolkodtatás modern eszközében, a groteszkben. Abszurd kérdés maradandóságróf Engedjen meg egy abszúrd kérdést: ha az ulókoü számára három filmet kellene megőriznie, melyiket választaná? ,, — Ez a kérdés nemcsak abszúrd, hanem kényes is. Ezért engedje el nekem a választ, legalábbis ami a magyar filmeket illeti. Ha a világ filmművészetéről vpn szó, , azt mondanám, hogy Brüsszelben elég nehezen állították össze a világ.12 nagy filmjét. Gondolom, ezekből kellene válogatni. — Ennjd kérdés után hadd adjam át a szót: befejezésül milyen kérdést tenne fel ön? Természetesen a választ is öntől kérem. — Semmit. Én ugyanis nem vagyok kiváncsi embér. Persze, szoktam kérdezni da elsősorban a filmjeimmel. Most a legújabb filmembrtij az Isten hozta, őrnagy úrban teszek fel néhány kérdést. Remélem a közönség válaszol maid rá ... < — Köszönöm a beszélgetést. Márkusz László' Művészfilmek, közönségfilmek Borsodi Gyula: Keleti meditáció Ókori városok nevét ma újra hallod, Véreső festi és áztatja iszamosra az emberiség hajdani bölcsőjét, melyben a gyűlölködés indulata mellen a humanitás első gondolata is kifejlett. Az évezredekig nem csillapuló bosszú máig sem feledte a fogságok szenvedéseit, ám a bosszuló énpúgy bosszúra vágyik, mint a sanyargatott, így vége nem lesz az üldöztetésnek, amely a bűnöst az áriái kínnal egyképpen sújtja, — Az erdőt vidám kirándulók helyett ‘•llepik újabb fegyveres gerillák. Akác István: [ Tavasszal egy karácson\ ?! Uj megváltók szomjazzák a mezőket. És a pásztor mihozzánk is bezörget; Ag-botjának frissen suhog levele, Ösz-n ••émnek ismét támad ereje.. ( Az idő fodrain az álmot simogassátok, jó kezek; — Vigyázzátok, a Világ Fáján \ gyertyákat ki gyújtja meg! — Aáá! Kellemes ünnepeket kívánok, adjon az is... — Köszönöm! Ezerszer is köszönöm! Kívánok ... — ... adjon az isten erőt, egészséget, nyugalmat... — ... sok sikert, békességet, szeren... — ... boldogságot, sok pénzt, sok örömet, minden jót! — szerencsét, bort, búzát, derűt a családi otthonba! Nna. Hogysmint? — Megvolnék valahogy. — Miért zihál úgy? — Nehéz ez az átkozott csomag, amit cipelek. Tudja, a két karom egv kicsit reumás, nem volna szabad cipelnem ezt ■a csomagot, de mit tegyek, ha muszály? — És hova cipeli? — Csak ide a sarokra, a sógoromék házáig, de maid hogy meg nem szakadok bele. Kőbányáról idáig csak elvergődtem vele valahogyan, de most már szinte kiszakad a peislim. — De hiszen két füle van a csomagnak. miért cipeli egyedül? — Mert nem találtam senkit, aki segíthetne. Bizony, két füle van és ha valaki megfogná a másik fülét, három perc alatt ott lehetnék a sógoroméknál. Magának nem reumás a karja? — Még csak az kéne! Hiszen éppen tegnap nyertem meg a nehézsúlyú bokszbajnok ágot. holnapután pedig utazom a világbajnokságra. — Ha meggondolom, nagy szerencse, hogy ilyen erős emberrel találkoztam. — Ügy van. úgy van! Mert én most elárulom magának, hogy reuma ellen az iszap a legjobb, menjen el a Lukács fürdőbe, fi* iászül étik! — Csak ide a sarokig szeretnék eljutni ezzel a dög csomaggal, aminek két fiile van ... — Fogja meg két kézzel, talán úgy könnvehb volna ... — Köszönöm Látja, ez okos tanács, mégsem találkoztam hiába magával. De ... nem fogná meg az egrik fülét maga? — Hiszen ha időm volna! De látja most is rohanok, útlevél vizűm nagyon sok a dolgom... És milyen átkozott nech. . . Kétszázforintos okmánvbélveget kellene vennem és csak százkilencvennyolc forintom van. — No ez csakugyan halszerencse! Tyű, mennyi pénzt láttam az előbb a i ' i i 1 i bankban! Tudniillik, most vettem fel '<■ a totónyereményemet, négvszázhuszon- > hatezer forintot... De mit érek vele, ha [ nincs egészség, ha reumás a karom... i — Mit gondol honnan szerezzek két J forintot? i — Nincsenek rokonai? — Mind meghaltak. » — Álljon talán itt meg a templom ‘ ■ előtt egy félórácskára .. Nem szégyen 1 a szegénység... Meg aztán ilvenkor, ! ünnep táján jószívűek az emberek ... j — Köszönöm. Látia ez jó ötlet. De i gondoltam, adhatna két forintot... — Ha előbb tudtam volna! De be van ; 1 osztva a pénzem fillérre tudja egv kis I adósságom is volt meg ez. meg az. a : ' gyerekeknek ugrókétól meg labda, ha ! jól számoltam, még hal forint harminc t hiánvzik is ... De hát hiába csak fél- j milliót nyertem, egv vassal sem töb- ■ bet... Na, isten áldja, cepekedek to J vább ... — Én is megyek. Hol itt a legköze- . \ lobbi templom? — Mit tudom én. Maid megtalálja * Nem adná fel a hátamra ezt a dögöse ! magot? ; « — Rohanok, kérem, eldiskuráltuk az J !dőt. Hát minden jót! Kellemes ünnepe « Vet. adjon az is ... J — Köszönöm' Erőt egészséget' i — Sok pénzt, boldogságot. — Békességet! — Szeretetett — Ámen. , ■ \
