Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-25 / 299. szám
aw ÉSZAK-MAGYAROSSZÁ© 8 CsulmloK m9. dec. 25. A világ mégy iájáról Á világ mégy tájáról a A tudás, az ismeretszerzés iránti vágy szinte jj egyidős az emberrel. Világot látni, tapasztal- 0 ni olykor egyet jelentett a gyarapodással, a J. gazdagodással Az ókor emberének fürge halj' jója nemcsak árut vitt és hozott, hanem taJ pasztalatokat, derengő vagy megvalósult elii képzeléseket is. A másutt látott okos, ügyes 0 megoldásokat nem szégyellt© kölcsönvenni, hogy életét, környezetét még kényelmesebbé, o gondtalanabbá formálja. így alakultak ki vi- 2 rágzó közösségek a Földközi-tenger mentén H és másutt. A jelenkor emberének sokkol nagyobbak a a lehetőségei, hogy világot lásson. Egész apparátusok dolgoznak, szerveznek, intézkednek, hogy az emberek utazhassanak, megismerhessék egymás országát, népét. Örökbecsű alkotások, halhatatlan müvek, lenyűgöző tájak válnak a részvevők feledhetetlen emlékeivé. Munkatársaink is minden alkalmat megragadnak a világ megismerésére, tapasztalataik bővítésére Útjaik során eljutnok o szélrózsa minden irányába Élményeikről rendszeresen beszámolnak, valamilyen -epizód azonban mindig marad a jegyzetfüzetben Ezekből állítottunk össze egy csokorra valót, s juttatunk el olvasóinkhoz — a könnyedség, humor hullámhosszán. BAKSIS ÉS PIRAMIS Történt még akikor, amikor Kairóba megérkezvén, kezünkben a MALÉV turista-térképével három nap alatt akartunk megnézni mindent; de legalább any- nyit, amennyit három hét alatt se tudna más. rajtunk kívül. Mert kivételes adottságainkról, turistái leleményünkről hittel hittük, hogy egyedülálló. Másban nem is igen hihettünk. Pénzünk ugyanis — lévén, hogy azt itthon felejtettük, s később küldték utánunk a követség segítségével — nem voit, mint ahogyan van a közönséges turistáknak általában. Második nap délelőtt tehát két taxiba szálltunk heten — így sokkal olcsóbb volt, mintha autóbuszon utazva külön-külön váltunk jegyet magunknak —, s elindítunk Gizeh felé. Kheopsz, Kefren <és Mükerinos fáraók piramisaihoz. A sofőr — amolyan sokat tapasztalt öreg arab — egyre faggatott bennünket, kifélék-mifélék volnánk. Angolok, amerikaiak? Magyaráztuk kézzel-lábbal, hogy magyarok, de vagy nem hitte, vagy nem értette, mert abban állapodott meg önmagával, hogy németek vagyunk. Alemani — mondta íellebbezhetetlen határozottsággal. és kiköpött az ablakon. Nem is állt meg előbb, esak Kheopsz kőgúlája tövében, nyolc teve, {tárom szamár, két póniló 's legalább negyven ordítozó, galabiás arab (lásd’ Ali Baba) közepette. Micsoda lelkes fogadtatás! — gondoltuk volna, de csak addig jutottunk „mics...”, máris izmos karok ragadtak meg, s a.ar akartuk, akár nem, fenn ültünk egy-egy tevén. Imre, a vezetőnk ordítva — a negyven arabot csak így lehetett túlharsognj — intett bennünket, hogy ne üljünk föl a csábításnak. mert drágán fogjuk megfizetni, de akkor már maga is felült egy derék dromedárra. s mikor az feltápászkodott. majd serény botütéseknek engedve lomhán kocogni kezdett. Imrénkbe belerekkent a hang. Baksis, baksis — mondogatta a negyven arab, csipogta legalább ugyanannyi gyerek, gyüge turistáknak szánt bóvliszobrocskákat nyújtogatva felénk, mint antikvitást. Baksis. baksis — zsongott. duruzsolt körülöttünk a negyven fokos hőség, A negyven arab negyven álruhás pszichológus! Pontosan tudták, mikor érünk az ájulás hatarához. Ott megállították állataikat, letérdeltették őket. aztán — nyújtották kezüket. Ó. mi naivak! Mindent megvitattunk, mindenre felkészültünk, csak éppen aprópénzünk nem volt. Egy pi- aszter, két piaszter, öt pi- aszter... A tevés osztag pedig azonnal kapcsolt. A taksa 25 —30 piaszter lett, és a baksis» Fizettünk komoran, szótlanul és 'fogcsikorgatva. Fiz-*tünk, mint a katonatiszt; vaev inkább, mint a milliomos amerikai, akinek nem is pénz a pénz. Andrásnak egyfontos bankjegyei voltak. Egv se-' tőkész ‘evés nomád, buzgón elvitte az egyiket felváltani. Azóta is hozza Lajos barátom 50 piaszter miatt valóságos ökölharcot vívott. Én pedig... Igen. engem még egyszer „behúztak”; az arab —magyar barátság és egy szamár segítségével Ennek az árát már csak együttes erővel tudtuk kifizetni. Olyan savanyú képű. elszontyolodott utasai biztosan nem voltak még kairói taxisoknak mint mi. A szállodában számot vetettünk veszteségeinkkel Kntnsztrnfá'isak voltak. S többet egy szó sem esett köztünk a turista-leleményről. Később egy kép rémlett föl bennem, mikor Gizeh nevét hallottam emlegetni: az ötezer éve szótlan szfinx fölemeli egvik oroszlánlábát, előre nyújtja, s azt mondja tisztán, érthetően: baksis» iPapp Lajosa Tordai áldomás íkaruszunkkal már ötödik napja jártuk Románia legszebb tájait. Egy kis, erdélyi fa. lu utolsó házait elhagyva, a mind merede- kebb, s keskenyebb országúton kapaszkodtunk (elfelé a világhírű Tordai hasnd"khoz. Az egyik kanyarban váratlanul megállt az autóbusz. Az okol hamarosan saját szemünkkel is láttuk. Az út egyik oldalát megrongálta a hegycsuszamlüs, a másikon jó néhányköbméternyi terméskő állta utunkat. Az erdőszélről előkerült fiú megmagyarázta IBUSZ kísérőnknek, hogy legyünk nyugodtak. 2—3 óra múlva már jön a brigád. s elhordják, helyére teszik a 15—20 kilós termésköveket. Keserves tanakodás, majd a társasutazás kevés férfitagjai, magunk láttunk a kőóriásokhoz. Néhány perc múlva rájöttünk, hogy jobb lesz megvárni a brigádot És ekkor néhány asszony és férfi jött felénk a közeli földekről. — Ez lenne a brigád? — kérdeztük a fiút... — Ez is az, de a szövetkezeté — magyarázta románul, s mi magyarul sóhajtottunk egy nagyot. Néhány perc múlva már beszélgettünk a ör'náddal A fele székely magyar volt, s a többi is törte nyelvünket. Az asszonyok a mi nőinkkel eaviitl siránkoztak. Egy széles vál- lú zömök férfi, aki Györgye névre hallgatott, s valami hrigádvezető féle lehetett, valamit sugdosott az emberekkel. Egy magas, huncutul mosolygós szemű székely vedig odnszólt hozzánk a kőrakás szélétől: ..Hát, ha már így van. akkor össze kell fognunk ..Es már meg is ragadta a legnagyobb követ. Hűlsz nerc múlva szabad volt az út. Szorongattuk a meqmontök kezét, kattogok a fényképezőgépek lenesé’. Aztán mi is összesúgtunk n/.f. - nvnn és előírr'ríi 1 j a „vastar- talék”. Csak nagyon kevés volt. Bizony, as ötödik napra alig néhány, kis. kétdeeis hazai barackpálinkás üvegben maradt „lélek". Kissé szégyenkeztünk is. amikor átnyújtottuk a szegényes áldomást. Már körbejárt a néhány kis üveg. dicsérték erejét, zamatét, amikor észrevettük, hogy Györgye, a mosolygós székely és még vagy öt féVfi sző nélkül elolda 1 oott a közeli bokrok felé e már. is jöttek vissza, jókora csobolyókkal. — No. ebből is. hogy teljes legyen az áldomás — kínálta az egyik kökorsót a magas székely —, aranyosszéki hnrvíz van benne .., Vagy két csobolyóhan valóban az volt. Kellemesen hűvös, szomjat oltó ásványvíz. De nagy volt a nevetés, mert a többi sa- vanykás. könnyű borocskát rejtett. A nagy vidám beszélgetésben aztán senki sem vette észre, mikor ürült ki az utolsó korsó, s ha vem érkezik m.eg közben az útépítő brigád, bizony, alig maradt volna fél órácskánk a csodálatos tordai hasndék megtekintésére. Pozsonyi Sándor ETLEVEL NELKLT Ja oki Ez az utazás hirtelen jött, mint a rosszkedv. Bevallom, nem készültem rá, és nem örültem neki, mert azon az emlékezetes augusztusi es.in, bizony, nem sejtettem, hová és miért megyek, csak azt tudtam, hogy menni keli, méghozzá sürgősen Egv tiszt jött értem este fél 9 felé. Feleségem sírt. hatéves kislányom pitvereett... Egy óra múlva — a kiegészítő parancsnokságon — már „okosabb” voltam Néhány órával később, Budapesten pedi- minden világos volt: veszély fenvogeti a szocia’ista rendszert Csehszlovákiában — a békét Euróníbnn... Csel eked-í kelt. amíg nem késő ... öt szocialista ország pártja és kormánya döntött így: internacionalista segítséget nyújt csehszlovák osztály- testvéreinknek ... örülni persze nem örültem. nem örültünk akkor sem. amikor már tudtam 7— több frissen behívott tartalékos tiszt-társam.aal együtt tudtuk —, miről van sző, és katc..„ruhába öltözve, fegyvert fogva — kivételesen útlevél nélkül — elindultunk a határ felé. De természetesnek tartottuk — s egy kicsit büszkék is voltunk rá —, hogy segítsünk ... Becsületes, szép szándék és nagy-na- • elszántság vitt bennünket. Eszünkbe jutott, hogy öt\ t a cs /‘o- vák elvtársak nekünk segítettek — fegyveres erőik is készen álltak a határon..» Beavatko Vsukra nem került sor. elegendő volt a szovjet hadsereg segítsége .. . Most így hozták a körülmények... Ennek ellenére vegves fogadtatásban volt részünk. í Hallatta- ' nagy eszro^* zűrzavart találtunk — de érke- zésü ik után megtorpantak a szocializmus hangoskodó ellenségei, a szocializmus zilált erői lélegzetvételnyi időhöz jutottak soraik rendezéséhez. Később, amikor megbízatásunkat teljesítve visszatértünk hazánkba — egvm'st jobban megértve sok ió cseh- s::'ovák el virslinktől köszön- hettünk el. Azzal, hngv egyszer turistaként is viszontlátjuk egymást. 1969 januárjában nár útlevéllel voltam Szlovákiában ... Csépányi Lajos BAZÁR A TENGERPARTON Micsoda forgatag. Micsoda Bábel. Itt, a Fiumei-öböl partján találkozik Kelet és Nyugat, egy kicsit összemosódik. egymásba folyik. Amilyen eleven lüktető az élet Abbázia hosszan elnyúló partszegélyén, olyan lusta, csendes itt a tenger. Nyugalmas. alig mozduló tiszta vizében tót látni a több méter mélyen fekvő fenék változatos színeit. Ót Micsoda hatalmas gyöngyházkagyló! Milyen szépen csipkézett a széle! Boldogan bukik le érte az ember, s a sziklákon csak puha tengeri moszatot markol, amit felhozni sem érdemes. Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Ilyen a tengerfenék kincse. Nem így a zajos parton. Néhány méterre a méltósá- gos víztől sátrak sorakoznak, fekete hajú, füzes szemű szlávok kínálják portékájukat Az egyik sátorban fafaragások. furulyák, pipáké szobrok. A másikban csillogó bizsuk halmaza. Amott a kiterített ponyvákon díszes papucsok Kézről kézre járnak a szép holmik Piros. zöldt arany, ezüst fonállal dúsam kivarrva . Szép törökpapucsok. A papucsot kézbe lehet venni, fel is lehet próhátnij csak akkor foszlik szét mint a tenger moszatja, amikor 02 árát közlik — Magyarok? — szólítja meg társaságunkat egy disz- bocsknrnkat áruló bácsi — Vigyenek emléket Másnak 4 dinar maguknak háromért adom . . vigyenek emléket . a magyarokrtak mindig olcsóbban ». . Legalább ennyi hasznunh légiién a hazulról ide csöppent, jó pesti tájszólással beszélő honfitársunkból Veszünk emléket Másnap egy állami bolt kirakatában felismerjük a disz- bocskórokal. Ara: 1,50 dinar. V, L 14 pohár sör Körutazásunknak talán a középénél tartottunk. Nyár volt. meleg. Autóbuszunkban még melegebb. Gazdag délelőtt után éppen ebédre toppantunk be egy német kisvárosba. Hilda, a Reisebüro alkalmazottja. bájos idegenvezetőnk a városnézést későbbre ígérte, s az autóbuszból egyenesen az asztal mellé nyomott bennünket, mondván, hogy a magyar ember számára a gyomra szent, nem ajánlatos vele viccelni. Nagyon elszontyolodtam azonban amikor a menüt ismertette Az ebéd végképp nem volt ínyemre való (no, meg a hazulról hozott elemózsiából is volt még egv kevés) Odasomfordáltam Hildához és kézzel lábbal, németül -magvarul kértem ha lehet sört adjanak az ebéd áráért Magam sem hittem, hogy megvalósítható. Hilda azonban respektálta a korábbi napokban megnyilvánuló sörszeretetemet Szeme huncutul villant, maid gyors számolás után közölte jiogv 14 pohár sört kaphatok ebéd helyett. Majdnem a nyakába ugrottam Látva egyértelmű örömömet. Hilda mosolyogva (ó, az a női logika!) igyekezett megjegyezni hoev ebéd után rövid városnézés következik autóbuszból, majd a kocsi azonnal megy tovább Erfurtba. 50—60 kilométeres út előtt állunk, késésben vagyunk, nem állhatunk meg. Több mint egy óráig ülünk tehát buszban. Értettem, mire céloz. így is vállaltam a 14 pohár sört. Egyik asztallársam kapott be. natban várta, hogy odome- gyek és nyöszörgők: azért álljunk meg. mégis .. Nem tettem Aittam ígéretemet könnyedén később hősiesen. még később mártír módra. Mikor másfél óra múlva lőíe t pohárral, a többit felsorakoztatta m magam elé. S mire a többiek befejezték az ebédet, az utolsó cseppet is felhajtottam. A buszban egyre gyakrabban fordultak felém a kíváncsi mosolygó tekintetek, Hilda pedig kü’inöson élvezte a helyzetet. Minden pillamegálltunk Erfurtban. Hilda odajött hozzám és egyáltalán nem mosolyogva mondta: — No hát. ezt igazan nem gondoltam volna. Gratulálok, hogy . . A folytatást már nem hallottam Rohannom kellett... it. Its I
