Észak-Magyarország, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-13 / 134. szám
É5ZAK-MAGYARORSZÁG 4 Péntek, 1969. június 13. Fi lm jegyzet Alfa Romeo és Júlia Napjainkban már sikknek, számít kevéssé értékes művészeti alkotások elfogadtatásának igazolásaként a közönségigényre hivatkozni. Arra a közönségigényre, amely állítólag eleve szemben áll a kritikusi és szakmai véleménnyel, és amely a „vájtfülűek” helyett „a nagy tömegek ízlését” tükrözi. Szinte példa nélkül álló jelenség, ahogyan a művészeti igényesség az országos élcelődések céltáblájára került, s vele szemben a közönségigény zászlaja alatt dicsfény ragyogja be a kevésbé igényes munkát, s nem ritkán az olcsó eszközökkel operáló kommersz törekvéseket. Mintha igényesség és közönségsiker kizárná egymást, s mintha a csökkentett igény már eleve a siker biztosítéka lenne. A közönséggel való cinkos összekacsintás, hogy „ugye, mi nem pályázunk a halhatatlanságra, vagy fesztiválbabérokra”, eddig a nem éppen kimagasló esztrád- és kabaré-konferanszok fogása volt. Most megjelent a filmvásznon is. Az Alja Romeo és Júlia című új magyar film, amelyet Hámos György író, filmlapszerkesztő, filmíró és közismert, és köztiszteletben álló íilmkritikus írt és Mamcserov Frigyes rendezett, azzal kezdődik, hogy még a főcím előtt megjelenik a vásznon az egyik mellékszereplő, és bejelenti, ,.ez a film közönségfilm”. Azaz külön kell választani más filmektől, amelyek nem a közönségnek, hanem isten tudja, milyen célra készülnek. Már maga ez az önajánlás nem lehet túlzottan szimpatikus, de hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy valami önirónia rejlik benne, s annál frappánsabb lesz majd, ha bebizonyosodik: magas igénnyel alkotott művet látunk, amely igen széles közönségrétegek tetszésével találkozik. A filmet végignézve azonban sajnálattal kellett konstatálnunk, hogy az alkotók úgy értelmezik a közönségfilmet, hogy szokványos fordulatokkal tűzdelt megszokott történetet kell tálalni, amelyben minden néző előre sejti, vagy biztosan tudja, mi következik, s nem szabad a nézőt saját elképzeléseiben csalatkoztatni. Ballagjon minden a megszokott vígjátéki mederben az előrelátható happy endig, legyen a néző szórakozása légiesen köny- nyed, ne zavarja meg azt az alkotó semmi új gondolata, vagy ötlete. Amikor pedig a film végén oktalanul visszatér az epizódszereplő, s újólag összekacsint a nézővel, kifejezve reményét, hogy ez a film nem nyer majd sehol fesztiváldíjat, nehéz attól a rosszhiszemű gondolattól szabadulni, hogy az alkotók nem egészen őszinték, amikor a közönségnek szánt olcsó bókkal a rangot jelentő nemzetközi versenyeket, meg a szakmai közvéleményt gúnyolgatják. A film maga könnyed szerelmi történet, néhány jó „bemondással” fűszerezetten, de igen lassú, kanyargós sodrással, kevés új írói és rendezői ötlettel. Egy orvosnő és egy fiatal férfi első látásra támadt szerelmének kibontakozását és beteljesedését látjuk, s legfőbb probléma, hogy vajon a doktornő által kísérleti célokra használt kutya visszanyeri-e hímkutyától elvárható életkedvét, vagy sem, mert a férfihősön ugyanazt a műtétet hajtották végre, amit szerelmese a kutyán kísérletezett ki. Semmi ok az aggodalomra, mint vígjátékban illik, minden rendbejön. A kutyánál és a gavallérnál egyaránt. Persze azt ki kell a nézőtéren várni. A szerelmespárt Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán igyekszik tehetsége teljes latbavetésével élővé tenni. Szerepel még többek között Ajtay Andor, Nagy Attila, Major Tamás (ő a kacsintgató narrátor és az egyik epizódszereplő, egy személyben), valamint egy kutya. Es van még a filmben egy Trabant gépkocsi, amit gazdája Alfa Rómeónak becéz. A doktornőt meg Júliának hívják, így alakul ki a film címe. Benedek Miklós Megkezdték a kohászgyerckck üdültetését «*wC' A Tiszai pályaudvaron 330 iskolásgyerek gyülekezett. A fonyódligeti gyermeküdülőbe indultak a nevelőkkel. A megye legnagyobb vállalata, a Lenin Kohászati Művek minden évben csaknem 2400 kohászdolgozó gyermekének üdültetését szervezi meg és támogatja anyagilag. A vállalat munkásellátási osztályán megtudtuk, hogy gyermekek üdültetésére évente mintegy 2 millió forintot fordítanak. Fonyódligeten ösz- szesen 1700, Kácson pedig 700 gyermek töltheti kétheti pihenőjét a szünidőben. A szülők és gyermekek egyaránt örülnek a vállalat gondoskodásának, hiszen a jól A Rochefort-i kisasszonyok A most bemutatott színes, szélesvásznú francia filmmusical csak halvány visszfénye annak a nagyon híres zenés filmnek, amelynek nyomdokán haladni akar. Bizonyára az olvasó már sejti: a Cher- bourgi esernyők című műről van szó. De amíg ennél a filmnél a zene nemes anyaga, a mese lírája magas szintű élménnyel párosul, a Roche- íort-i kisasszonyoknál úgyszólván külön életet él mind a zene, mind pedig a rendkívül sekélyes történet. Valahol azt olvastuk, hogy a Rochefort-i kisasszonyok című francia film „modern tündérmese”. Bár igaz lenne a megállapítás, mert a tündérmesék bármenynyire is „tündének”, épkézláb históriát mondanak el. De a Rochefort-i kisasszonyok végigtáncolt és énekelt, agyonismételt cselekmény-menetében hiába keressük az épkézláb ötletet. Ne értsen félre senki bennünket, nem valami erőteljes, gondolatgazdag cselekményvázat kérünk mi számon a filmmusicaltól. Pusztán azt a történésminimumot, amely elengedhetetlenül szükséges a zenés-táncos film élvezetéhez. Lehet ez a történet banális, szentimentális, csak bárgyú és semmit mondó ne legyen. Képzelje el a kedves olvasó, a Rochefort-i kisasszonyok cselekménye egy kis városban játszódik, ahol éppen a filmkezdés pillanatában minden szereplő a nagy Ö-t áhítozza. A film nehezen induló, és még kínosabban előrehaladó gépezete végül rátalál azokra a nyomokra, amelyeken a nagy Ö-k róják véletlenszerű, nagyon is mesterkélt útjaikat. Amíg a szerelmesek egymásra találnak, meg kell néznünk néhány közepes koreográfiát, néhány kimondottan csúnya táncosnőt, hang- és női báj nélküli főszereplőt. Unalmunkat még a két világsztár, Danielle Darrieux és Gene Kelly (mert ők is előfordulnak a filmben) jelenléte sem enyhíti. (P—1) WAGNER-OFEIíAUESZLETEK az aggteleki cseppkőbarlang hangversenytermében június 22-én, 11 órakor. Belépőjegyek, autóbusz különjárati jegyek az Idegenforgalmi Hivatalban (Széchenyi u. 56.) igényelhetők. Közlekedés: különautóbusz 45 Ft, menetrendszerű vonat és autóbusz igénybevételével 34,60 Ft. (Indul: 6.56-kor a Tiszai pu.-ról.) Autóclub-tagok, gépkocsival rendelkezők egyénileg utazhatnak: a csehszlovákiai „Domica”-barlanghoz útlevél nélküli átlépést biztosítunk! Bővebb információt a 35-946-os és 14-876-os telefonszánon adunk. FefiérvárcsirgóíÉf a Csirpi üiíiiiíi Amerigo Tot első kiállítása Magyarországon Tol Imrének £á* vészt, aki Amerigo Tótként, világhírrel és hatvanévesen érkezett szülőföldjére. Művészetét hozta és élete tanulságait az egykori fehérvárcsurgói parasztfiú, aki igaz karriert csinált a világban: karriert épített emberségből és műalkotásokból. A műcsarnoki nagy kiállítás — az ötvenöt szobor, ugyanannyi grafika és a fényképek — a pálya művészi állomásait jelzik csupán, s nem beszélnek hat évtized hat emberéletre való kalandjairól, a művek fundamentumáról. Művészi pályája még Tót Imreként kezdődött Pesten, a huszas évek Iparművészeti Főiskoláján, amelynek konzervatív képzésmódja azonban nem elégítette ki az ifjú szobrász- jelöltet, s európai vándorútra indította, mint annyi más kortársát. A legjobb iskolát választotta 1929-ben, az akkori Németország már világhírű modern művészeti központját, számtalan nagy festő, építész és iparművész, számtalan haladó alkotó útra bocsátóját, a dessaui Bauhaust. Paul Klee, a század egyik legnagyobb festője volt itt többek között mestere, s mestere volt az egész Bauhaus-szellem, amelyhez politikai és művészeti nézeteiben mindmáig hű maradt. Két dessaui év után Párizs következett, s mesterként ugyancsak a kor egyik kimagasló alkotója, a modern szobrászatot klasszikus erővel ötvöző Maillol. Iskolája után életiskolát választott a művészjelölt, s Hamburgban hajóra szállt, hogy hajósinasként bejárja a Balti-tengert. Az első nagy kalandok után, a következő állomás Drezda, ahol Otto Dixnek, a harcos-szatirikus baloldali művésznek köréhez kapcsolódott. Ez végképp megszabta politikai útját, a leghevesebb hónapokban együtt küzd a fiatal forradalmár-antifasisztákkal, és a fasiszta hatalomátvétel után velük együtt is tartóztatják le. Megszökik és gyalog éri el új, és véglegesnek ígérkező hazáját, Olaszországot. Itt a megélhetésért folytat küzdelmet és a továbbtanulásért a római Akadémián, majd később a művészi elismerésért. 1937-ben pályázatot nyer ismeretlenül, s egycsa- pásra ismertté válik: grafikus és portréfestő lesz, s meginl- csak a baloldali szellemi mozgalmak részese. A háború megtöri felívelő művészkarrierjét. Kapós-neves művészből csendben, de hatásosan dolgozó katona lesz, az olasz ellenállás ejtőernyős tisztje, partizáncsoportok és antifasiszták összekötője. Majd súlyos sebesült: egy bevetéskor örök sérülést szenvedett. . A KóLo első éveiben a volt IICME partizán és aktív kommunista ott kezdi a művészpályát, ahol már egyszer végighaladt: új küzdelmekkel az elismerésért. Tehetsége, akarata, teremtőereje győz: 1949-ben megkapja az első rangos állami megbízatást a ragyogó új Termini pályaudvar domborművére, s ezután sorra bizonyítja be pályázatokon ís megbízásos monumentális szobrokon, hogy új hazája és Európa egyik legkiválóbb ;zobrásza. Lexikonok, könymus tiszta formáival, és a mai embereszmény hitével, azaz vallásos madonnába rejtett világi optimizmussal szól az életről. Amerigo Tot köszönti a földet, amely Tót Imreként útnak indította. Zs. A. szervezett gyermeküdültetés a dolgozó édesapák és édesanyák gondjait is némileg csökkenti. A Fonyódligetre indulókkal egyidőben Kacsra 140 vidám gyermek búcsúzott szüleitől, testvéreitől. A szülők örülnek, mert tudják, hogy gyermekeik a következő két hétben kellemes körülmények között nyaralnak Fonyódligeten és Kácson. Naponta négyszer étkeznek, a játékok nagy választéka várja őket. G. J. Megyei statisztikai évkönyv A Központi Statisztikai Hivatal Borsod megyei Igazgatósága ez évben is elkészíti a megyei statisztikai évkönyvet. A korábbi évekhez mérten az 1968. évi évkönyvben bővülést jelent a gazdaságirányítás új rendszerében különösen érdeklődésre számot- tartó adatok beépítése. Így: a munkaügyi és a mérlegadatok, a megyei munkás-alkalmazotti fogyasztói árindexek, a tanácsok költségvetési adatai, valamint a fejlesztési alapra vonatkozó adatok. A különböző szintű és érdeklődési körű szervek igényeinek kielégítését kívánják biztosítani az évkönyvek a fontosabb adatok járási, városi részletezettségű bemutatásával. Ehhez kapcsolódik a gazdag anyagot tartalmazó községi, városi részletezettségül fejezet. A megyék közötti összehasonlítást teszi lehetővé a megyének a fontosabb adatok alapján történő „rangsorolását” tartalmazó fejezet, amely kiegészül a megyék jellegének megfelelően csoportosított fontosabb adatokkal. Az évkönyvet a Statisztikai Kiadó Vállalathoz (Budapest, II., Keleti Károly u. 18/b) 1969. június 30-ig beérkező igényekből megállapított példányszámban jelentetjük meg. Későbbi igény kielégítésére nem lesz lehetőség. Vargabetű A zt szokták mondani, hogy kis ország vagyunk, tulajdonképpen hosszú utazást tenni nem is nagyon lehet nálunk. Aki viszont egyszer megjárta a Miskolc és Szeged közötti utat a két várost összekötő közvetlen gyors- motorvonattal, az előbbi megállapítás ellenkezőjét bizonyíthatja. Hosszú ez az utazás. Menetrend szerint is néhány perc híján hatórás. Óriási vargabetűt tesz meg az utas, amíg elér Szegedre. Egy fordított S rajzolódik a térképre a megtett útvonallal, amelyhez ha hozzáképzeljük a Miskolcot Szegeddel összekötő egyenest és megközelítően a Tisza vonalát, a dollár jegye jelenik meg előttünk. Persze, ilyesmik is csak annak jutnak eszébe, aki az utazás hetedik órájában már nyugtalanul fészkelődik a műbőrülésen, s várja, mikor tűnik fel a végállomás. Nem volt rossz ötlet e közvetlen vonat megteremtése. Igaz, a két végállomás közötti utat teljes egészében viszonylag kevesen teszik meg, de részutazásokra kiválóan alkalmas. Például Miskolcról Hajdúszoboszlóra utazni nagyszerű. Még Miskolcról Szolnokra is jó, mert bár nagy kerülővel jut az utas' a Tisza partjára, de nem kell sehol átszállni, nem kell a fővárost érinteni, vagy csatlakozó szárnyvonalakon megközelíteni a célállomást. Szerencstől Szolnokig, szinte mindvégig zsúfolt a vonat, természetesen váltakozó utasokkal. A késő esti órákban, amikor Miskolcra visszaérkez- liink, nagyon kevesen voltunk a szerelvényen. Útközben elfogyott a közönség. Sokan szálltak le Debrecenben, Nyíregyházán. Először azzal a címmel akartam az utazásról írni, hogy „Országos eső”. Ugyanis esős időben ültem fel a szerelvényre, s mindenfelé esőtől vert fákat, csapzott vetéseket, víztócsákat láttam. Négyszázöt kilométeres útvonalon mindenütt az eső nyomaival találkozni — valóban országos eső jele. A nagyon sok várost összekötő vonatot sok és sokféle utas veszi igénybe. Munkába járók és búcsúra utazó árusok, ro- konlálogatóban volt ifjú házaspár és izgága unokákkal utazó nagymama egyaránt lelhető közöttük. Utazás közben sokan közlékenyek, sok érdekes dolgot elmesélnek, amire illik bólogatni, de nem illik feljegyezni. Azt viszont érdemes ide írni, hogy az Utasellátó kosaras embere megállás nélküL járja a vonatot. Igaz, hogy csak lengyel söre van, ami jóval drágább, mint a hazai, de a szomjas utas azt is megveszi, a palackos áru vásárlásánál meg nem mindenki tudja, hogy az üveg árát felszámolták-e, vagy sem. Mert például egy üveg Utasüdítő, műanyag pohárral — négy forint nyolcvan. at óra oda, hat óra vissza, egy óriási vargabetű a fél vek, cikkek, világot járó nagy kiállítások, díjak jelzik Amerigo Tot jelentőségét, s még inkább olyan szobrok, mint a római olimpiai csarnok plasztikái (az építész Nervi, a kor egyik legkiválóbb architektu- sa), a római Kennedy-emlékmű (ezt a megbízatást hatalmas pályázat rendkívül erős mezőnyében nyeri első díjasként), vagy az amerikai Bartók-em- lékmű Budapesten is látható egyik kis változata. Emberi, társadalmi hovatartozását pedig az olasz kommunista értelmiséggel ma is meglevő erős kapcsolatai fémjelzik, s nem utolsósorban szülőföldjéhez való ragaszkodása: a Karinthy és Olivecrona emlékének szentelt szobor, a Csurgói madonna és ez az egész kiállítás a Műcsarnokban. A hin Hí Inc ugyancsak ™ dokumentálja Amerigo Tot pályáját a kezdetektől napjainkig. A kezdeti itáliai sikerekre emlékeztet a Bikák című arasznyi, de robbanóerejű kompozíció, vagy az Utolsó vacsora című bronzrelief, amely talán minden korabeli alkotásnál biztosabban mutatja, hogy Tot kezdeti periódusát az itáliai reneszánsz megújított, modernre hangszerelt hagyományai határozták meg a világháború előtt. Szép fejű klasszikus. asszonyok (Salome, Donatella), szép testű telt nők (A szép Pathenopea) szólaltatják meg ekkor a szobrász erős, humanista optimizmusát, és valami megfoghatatlanul finom, üde, érzékeny frisseség, amellyel a korai reneszánsz hangulatába beoltja modern életérzését. A háború keserű élményei, egyéni tragédiák teszik bonyolultabbá, keményebbé ezt a szobrászatot a negyvenes évek végén. „Kavics”-korszaknak nevezi a művész ezeket az éveit, és olyan címekkel is utal erre, mint a két Kavicsasszony című bronzakt: a művek valóban kavicsgömbölyűek, és meggyötörtek, mint a görgeteg; erejük a viszontagságokat kiállt lélek erejéből fakad, optimizmusuk a vészeket kiállt ember optimizmusa. 1950 táján a sűrű kerek formákat nagy, tagolt és elnagyolt tömegek váltják fel a szobrokon. A plasztika absztra- hálódik, mind távolabb kerül a természetes látványtól, anélkül, hogy erős optimizmusát, súlyos emberi harmóniáit elvesztené Tot művészete. Az alma mítosza és az Európa elrablása című kisbronz a folyamat kezdetét mutatják a kiállításon, a csak fényképen látható pályaudvari dombormű, a római autóklub ugyan-, csak geometrikus-elvont ritmusú reliefje már az új kor- j szak termése. Az elvont forma azonban konkrét élményeket fog kompozícióba. A föld füle című bronz totemoszlopos fensége, a Hódolat az ikerrepülőknek, vagy a .,Komarov emlékére” nehéz, tagolt ritmusa éppúgy a kor humanizmusát szólaltatja meg, mint a legújabb alkotás, a hazatérésre készített és a szülőfalunak szánt Csurgói madonna. ríni lton az utolsó alkotásban ILBUEII szándékosan fordul mégegyszer a művész a rene- ; szánsz emlékéhez, hajdani korszakához: korai humaniz- ! H országon keresztül, s íme, nincs távolság. Átszállás nélkül meg lehet járni Szegedet, s kis országunkon belül is óriásit lehet, utazni. Hát nem gyönyörű ez? Légvonalban alig százhatvan kilométer. (bm)
