Észak-Magyarország, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-14 / 135. szám

ÉSZAK-MAGVARGRSZAG 2 Szombat, 1969. június 14. A szovjet kormány a moszk­vai kínai nagykövetség útján június 13-án nyilatkozatot jut­tatott el a Kínai Népköztársa­ság kormányához. A nyilatkozat azzal kapcso­latos, hogy a szovjet kormány úiból javasolta: a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság képviselői ismét tanácskozza­nak az egyes határvonal-sza­kaszok pontos kijelöléséről, alapul véve a fennálló szerző­déseket. A szovjet kormány javasol­ta. hogy az 1964-ben megsza­kadt konzultációkat Moszkvá­ban folytassák, a legközelebbi két-három hónapban. A szov­jet küldöttség vezetőjévé Pável Zirjanovot nevezték ki, mi­niszterhelyettesi rangban. A szovjet kormány elvárja, hogy a kínai kormány hamarosan közli, elfogadhatók-e számára ezek a javaslatok. „A Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között jelenleg fennálló feszültséget kizárólag a kínai fél akciói okozták” — mondja a szovjet kormány- nyilatkozat —, „ha a Kínai Népköztársaság kormánya haj­landó a helyzet rendezésére a szovjet—kínai határon, az út ehhez nyitva áll.” A Szovjetunió állást foglal amellett, hogy azokra a határ- szakaszokra vonatkozólag, amelyekkel kapcsolatban nin­csenek nézeteltérések, szögez­zék le" a vélemények egye­zését; azokon a szakaszokon pedig, amelyekre vonatkozólag nézeteltérések forognak fenn, jussanak megértésre a határ­vonal menetét illetően; az olyan szakaszokon, amelyek természeti behatásokra válto­zást szenvedtek, a határvonal megállapításánál a szerződé­sekből induljanak ki, betartva a kölcsönös engedmények el­vét, valamint a helyi lakosság gazdasági érdekeit. A meg­egyezést dokumentumok alá­írásával rögzítsék. A kormánynyilatkozat hang­súlyozza, hogy a Szovjetunió jószomszédi viszonyt és barát­ságot óhajt Kínával, szeretne mindent kiküszöbölni, ami bo­nyolulttá teheti a két ország viszonyát. Mao Ce-tung 1945-ben kije­lentette, majd 1949-ben megis­mételte, hogy „a Szovjetunió elsőként mondott le a nem egyenjogú szerződésekről és kötött Kínával új, egyenjogú megállapodásokat”. Most azok, akik Kína politikáját alakít­ják, nem a lenini dekrétumo­kat részesítik előnyben, ame­lyek véget vetettek a nem egyenjogú szerződéseknek, ha­nem Dzsingiz kán és más feu­dális vezérek hadjáratait, aki­ket „nagy kínai államférfiak­nak és hadvezéreknek” minősí­tenek. Hogy a határszerződések „nem egyenjogú jellegéről” szóló állításaiknak az igazság látszatát kölcsönözzék, a kínai vezetők nem átallják még azt sem, hogy a marxizmus—leni- nizmus klasszikusaiból idézze­nek. „Lenin soha és sehol nem tette kétessé' a Szovjetunió és Kína határait” — állapítja meg a szovjet kormánynyilatkozat. „A valóságban a Szovjetunió és Kína között semminemű te­rületi kérdés nem létezik. Szó sem lehet a szovjet fél részé­ről a fennálló határhelyzet va­lamiféle megsértéséről, vagy „kínai területek elragadásánalt” bármiféle eseteiről. A szovjet nép és fegyveres erői 50 esz­tendeje egy és ugyanazon ha­tárokat védelmeznek az Amur és Usszuri folyók mentén. Ezek a határok ma éppoly érinthe­tetlenek, mint tegnap.” A szovjet kormány felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a kínai hatóságok által szer­vezett határprovokációk tovább folytatódnak. Az egész kínai propagandagépezetet üzembe helyezték, hogy szovjetellenes hangulatot szítsanak, hogy be­magyarázzák a kínai lakosság­nak: a Szovjetunió, úgymond, meg akarja támadni Kínát. „Az ilyen állítások képtelensége nyilvánvaló.” „A Szovjetunió politikája a kínai nép viszonylatában nem változott és nem változik: ez a politika a hosszú távlatok alap­jára épül. Mi nem felejtjük el, hogy a szovjet és a kínai nép alapvető érdekei megegyeznek. A Szovjetunió állást foglal a jószomszédság és a barátság mellett Kínával, állást foglal amellett, hogy eltávolítsanak minden akadályt, amely bo­nyolíthatja az államaink kö­zötti viszonyt” — hangoztatja a szovjet kormánynyilatkozat. Gromiko hazautazott az EAfí-ból Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter pénteken befe­jezte négynapos baráti látoga­tását az Egyesült Arab Köz­társaságban, és hazarepült. Gromiko Mahmud Riad kül­ügyminiszter meghívására tar­tózkodott az EAK-ban. Gromikot fogadta Nasszer elnök és a szovjet külügymi­niszter tárgyalásokat folyta­tott a Mahmud Riad vezette egyiptomi küldöttséggel. A tárgyalásokon megvitatták a közel-keleti helyzetet. Cyra n h sewics PoZiifiElSfflSi Józef Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök látogatást tett a 38. nemzetközi poznani vá­sáron. A látogatás során Cyrankiewicz megtekintette a vásár magyar pavilonját és el­ismeréssel nyilatkozott a ma­gyar ipar új és legújabb ter­mékeiről. |an Marko Berlinben Ötto Winzernek, az NDK külügyminiszterének meghívá­sa alapján pénteken baráti lá­togatásra Berlinbe érkezett Jan Marko, csehszlovák kül­ügyminiszter. Közérdekű, közlemérny Páinii riasztóivések Amíg Moszkvában a kom­munisták nemzetközi érte­kezlete nyugodt légkörben munkálkodik, a reakció elle­ni harc stratégiájának kidol­gozásán, Peking utcáin még éjfélkor sem csitulnak cl a riasztólövések. Miután a Mao-féle sajtóorgánumok ve­zércikkének felolvasásával a rádióban tömörülésre szólí­tották a kínai népet, a „KKP IX. kongresszusának zászlaja alatt”, riasztólövésekkcl és dobpergéssel verték fel a fő­város lakosait álmaiból. Ki ellen? Maga a tény, bogy L. Brezsnycvnek, az SZKP kül­döttsége vezetőjének a ta­nácskozáson tartott beszéde után a katonák utcára vezé­nyelték az álmatlan gyereke­ket is, önmagáért beszél. A szerkesztőségi cikkek ismét a „nagy háborúra”, a „hagyo­mányos és atomháborúra” való felkészülésről beszélnek, a vidéki rádióállomások pe­dig továbbra is harsogják a „felkészülés a háborúra és az éhségre” jelszót. Miért kell Pekingnek Moszkva határozott hangjá­ra a lakosságnak ijesztgeté­sével válaszolnia? Az egyik magyarázat kézenfekvő: a „kulturális forradalom” még nyitott sebeinek, az egység hiányának és az országon belüli meg fennálló cles konfliktusok következtében a pekingi vezetőség legjobban attól fél, hogy a józan ész át­töri a kínai falat. Feltehető, hogy a „nagy kormányos” rá­diója és Ling Piao, a kato­nák vezére kénytelen hábo­rúval ijesztgetni, hogy támo­gatásra találjon, amellyel nyilvánvalóan nincs minden rendben. Ha Peking már ré­gen katonvárossá alakult, ak­kor az általános mozgósítás az ország többi részében a legjobb mód arra, hogy Kí­nát egy hatalmas kaszárnyá­vá változtassák. Akkor azután nem kell Maonak, a „nagy kormányosnak” nyug­talankodnia a tömegek felet­ti ellenőrzés miatt, a töme­geknek pedig, akik kincstári kosztat kapnak, az élelmezés miatt. De mindemögött komo­lyabb ^olgok is rejtőznek. A Kínából érkező bizonyítékok újra, meg újra a kínai ve­zetőség politikájának alapos átformálásáról tanúskodnak. A kaszárnyarcudszer kísérlet a belpolitika szocialista tar­talmától való végleges elsza­kadásra, ugyanakkor, amikor a külpolitika már régen szovjetcllencssé vált, mi­vel számos ütőkártyát adott a kommunistaellenes körök ke­zébe. Sz. Beglov, az APN politikai hí rmagyarázó ja A Miskolci városi és járási Rend­őrkapitányság felhívja Miskolc vá­ros és járás területén lakó azon személyeket, akiknek 1949. évben vagy - korábban személyi igazolvá­nyuk érvényességi ideje lejárt, vagy lejár, hogy annak kicseré­léséről a legrövidebb időn belül gondoskodj anak. A miskolci lakosok személyi Igazolványuk kicserélése végett a városi és járási rendőrkapitány­ság. lgazgatásrendészeU alosztályán (Rudas László ü. 14. sz., fszt. 14. ajtó) jelentkezzenek. A Miskolc Járás területén lakók a lakóhely szerinti rendőrőrsökön, vagy a körzeti megbízottaknál kérjék személyi Igazolványuk ki­cserélését. A lejárt személyi Igazolvány cse­réjéhez az alább felsorolt kellékek szükségesek: 1. 2 db 4x1 cm-es nagyságú sze­mélyi Igazolvány fénykép; 2. 10 forintos Illetékbélyeg; 3. bejelentőlap, személyi Igazol­vány kicseréléséhez, szabályosan kitöltve; 4. katonalcöteles személyek kato­nai igazolványa; 5. a személyi igazolvány adatai­ban beállott változások Igazolásá­ra okirat, bizonyítvány, vagy iga­zolás. Az új személyi igazolvány kivál­tása után mindenki köteles a lakó­helye szerint illetékes lakónyil­vántartókönyv vezetőjét felkeresni, személyi Igazolványa Bzámában történt változás bejegyeztetése vé­gett. Az 1/1954. (I. ».) DM. sz. rendelet szerint szabálysértést követ el és a 17/1953. (IV. 14.) sz. kormány- rendelet 2. paragrafus (1) bele. alapján 1000 forintig terjedhető pénzbírsággal sújtható, aki a lejárt személyi igazolványa kicserélését elmulasztja. A Jövö évben várható tömeges személyi igazolvány cserére tekin­tettel kérjük a lakosságot, hogy a lejárt személyi igazolvány kicseré­lését ne mulasszák el. Saját érde­kében mindenki abban a hónap­ban jelenjen meg a személyi iga­zolvány kicserélése végett, amikor az igazolvány érvényességi ideje lejár. A Miskolci városi és Járási Rendőrkapitányság vezetője A m&ss^hwáí A kommunista és munkás­pártok június 5-én Moszkvá­ban megnyílt nemzetközi ta­nácskozása — amelynek napi­rendjén az imperializmus el­leni harc feladatai a jelenlegi szakaszban, továbbá a kom­munista és munkáspártok, az összes antiimperialista erők akcióegysége, valamint a Le­nin születésének 109. évfordu­lójával kapcsolatban kiadandó dokumentum áll — folytatja munkáját. Harminc felszólalás után csaknem mindenki elfo­gadta a fő dokumentumot. Mint ismeretes a 86 meghívott párt közül 75 részt vesz a ta­lálkozón (két illegalitásban működő párt nevét biztonsági okokból nem közölték). Hl szocialista Interiftaaiaaálé kongresszusa A dél-angliai Eastbourne városkában hétfőn kezdődik a szocialista internacionálé 11. kongresszusa, amely öt napon át megvitatja a nemzetközi helyzetet, az európai „egység- mozgalom” fejlődését, a szo­ciáldemokrácia és az ifjúság, a kulturális politika kérdéseit, a leszerelést stb. A kongresz- szus utolsó napján az egybe­gyűltek Kari Czernetz referá­tuma alapján foglalkoznak a szocialista országok és a kom­munista pártok helyzetével. A kongresszus iránt élénk érdeklődés nyilvánul meg, és olyan ismert jobboldali szo­ciáldemokrata vezetők is részt vesznek rajta, mint Harold Wilson, Pietro Nenni, Golda Meirj Willy Brandt, Bruno Pittermann, Bruno Kreisky, George Brown és mások. A kongresszus ünnepélyes meg- ny tójára hétfőn kerül sor; ezen az ülésen hallgatják meg Wilson, Brandt és Nenni re­ferátumát a nemzetközi hely­zetről. Golda Mcir Izraeli miniszterelnök Londonban a külföldi újságírók egyesületének ebédjén megismételte kormá­nyának elutasító álláspontját a közel-keleti válság rende­zését célzó négyhatalmi megbeszélésekkel szemben. Ké­pünkön: Golda Meir „eígarett aszünctet” tart nyilatkoza­ta közben. Tűzpárbaj Szueznél Csütörtökön délután a Szue- zi-csatorna térségében össze­csapásra került sor izraeli, utánpótlást szállító járművek és az egyiptomi haderők kö­zött A tűzpárbajban az izrae­li járművek 80 százaléka meg­semmisült, és lelőtték az izrae­li tüzérséget irányító helikop­tert —, jelentette be az egyip­tomi katonai szóvivő. Öt világrész nők ül Jöttéinek tanáesk ozása „Közös vágyunk, hogy a bé­ke tartós legyen, s hogy érez­hesse azt a földkerekség vala­mennyi országa. Egyesüljünk, hogy mozgósíthassunk minden erőt a háborús veszély ellen, hogy biztosíthassuk a tartós békét az egész világon. Ha akarjuk, diadalmaskodik az élet!” Tapsvihar köszöntötte Eugénie Cotton asszonyt, a Nemzetközi Demokratikus Nő­szövetség azóta elhunyt elnö­két, amikor 1963 júniusában a nők világkongresszusának zá­róközleményét Moszkvában felolvasta a fényárban úszó kongresszusi palotában. A felhívásból idézett mon­datok ma is időszerűek és hoz­zátehetjük: ma még szorosabb összetartást, több erőfeszítést parancsol á béke védelme, mint öt esztendővel ezelőtt. Ezért találkoznak ismét az öt világrész, nőküldöttei Helsinki­ben ma, június 14-én. Nem­csak a Nemzetközi Demokrati­kus Nőszövetség tagországai­nak képviselői jönnek el a ta­lálkozóra, hanem ott lesznek a legkülönfélébb felfogású, vi­lágnézetű nők, nőszervezetek tagjai, akik korunk legfonto­sabb tennivalóiban, a béke vé­delmének ügyében egyetérte­nek, és megvitatják a tna asz- szonyának sok más problémáit is. A kongresszus programja híven tükrözi a női egyenjo­gúságért folytatott harc cél­ját, ezért az ott megvitatandó témákat így foglalta össze: „A nő szerepe a mai világban”. Az átfogó probléma ismertetője Cécile Hugel lesz, a Nemzet­közi Demokratikus Nőszövet­ség főtitkára. Fontos napirendi pontja lesz a kongresszusnak „A nő a csa­ládban” című téma, melyet Elsie Leyden ausztráliai Kül­dött tár a kongresszus elé. Nagy érdeklődéssel várjuk az „Évszázad asszonyának”, Va- íentyina Nyikolajeva Tyeres- kovának „A nő a munkában” című referátumát. Végül a kongresszus részve­vői jelentőségéhez mérten meg­vitatják majd Marta Lopez Portillo de Tamayo asszony­nak, a Mexikói Nőszövetség el­nökének „A nő a közéletben” című előadását. Helsinkiben négy napig tart a nők világkongresszusa, s az utolsó napon a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség megválasztja új vezetőségét. Az előzetes információk sze­rint több mint száz ország nő­mozgalma küldötteinek részvé­telére számítanak. Hazánk tíz­tagú delegációval képviselteti magát a kongresszuson. N. L Sziliét kormánynyilatkozat a kínai knánykiz

Next

/
Oldalképek
Tartalom