Észak-Magyarország, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-13 / 134. szám
Ep II! a giinifiazmBn Leváltották o hűsboitvezetot Az Észak-Magyarország vasárnapi számában „Egy levél 18 aláírással” című cinyagunk- ban egy NEB-vizsgálat tapasztalatait írtuk le. Tizennyolc aláírással levél érkezett a NEB-hez, amely az egyik miskolci húsboltvezető kifogásolható magatartásával foglalkozott. A NEB-csoport vizsgálata, illetve ennek alapján megjelent cikkünkre levél érkezett dr. Pálos Lajostól, a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójától. Ebben többek között ez olvasható: „... gyorsított eljárást folytattam • le, és ennek eredményeként szíves tudomásukra hozom, hogy a 466-os számú húsholt vezetőjét azonnali hatállyal leváltottam, és eladóként más boltba helyeztem át. Döntésemnél mérlegeltem a vétkes boltvezető magas korát, és azt a tényt, hogy közvetlenül nyugdíjaztatása előtt áll. Bízom abban, hogy a bolt élére helyezett új vezető a környék lakosságának megelégedésére fogja ellátni feladatát. Ezen túlmenően utasítást adtam ellenőrzési osztályunknak a bolt működésének erőteljesebb és folyamatos ellenőrzésére”. • • Ügyeletes riporterünk jelenti Éj íermék az LKM-fcen A Lenin Kohászati Művekben új termékkel bővítették az export hengerelt szelvények választékát. A durvahengerműben, a gerendasoron megkezdték a gyár legújabb termékének, az ST 52—3-as minőségű, 300 milliméteres I- tartóknak a sorozatgyártását. Az első tételt rövidesen útnak is indítják: a kassai acélműnek szállítják a diósgyőri kohászok. Segítség a hevesieknek A nedves, csapadékos időjárás sokat könnyít a tűzoltóknak, hiszen csak hébe-hóba csörren meg a telefon ügyeletükön. Az elmúlt napokban egyetlen komolyabb tűzesethez riasztották őket, az is a szomszédos Heves megyében történt. Tüsnánún felrobbant egy gázpalack június 11-én és az így keletkezett tűz eloltá- ■ sához adtak segítséget tűzoltóink hevesi kollégáiknak. Átlépte a seliességet Viszonylag súlyos baleset történt tegnap délután, fél háromkor Bükkszentlászló közelében. Az EZ 63—33-as rendHat esztendő óta munkálko- általános iskolával. A nevelők dik már a mezőcsáti gimná- eléggé nehéz körülmények zium közös igazgatás alatt az között dolgoznak, és tegyük mindjárt hozza azt is: a diákoknak sem könnyű a helyzetük, míg eljutnak az érettségiig. , — A legnagyobb újság most nálunk, hogy megkezdődött a gimnázium építése — hallottuk az örömhírt K. Tóth Istvántól, a községi tanács vb- elnökétől. Több pénzforrásból, 8 és félmillió forintos költséggel építik fel a modern és szép létesítményt, mely bizonyára a község egyik ékessége, büszkesége lesz. A nyolctantermes, korszerű szertárakkal és tornateremmel felszerelt új iskola a tervek szerint 1970. augusztus 20-ra készül el. Ha az építők állják szavukat, jövőre már ott kezdhetik a tanulást a diákok. A Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói e héten vonultak fel az új munkahelyre, s megkezdték az építést. Az alapkövet elhelyezték. Reméljük, hogy a terv szerinti ütemben halad majd az építkezés, és jövőre az új gimnázium avatásáról tudósíthatjuk olvasóinkat. számú motorkerékpár vezetője, Merész István bükkszentlászlói lakos összeütközött az FE 10 —81-es rendszámú tehergépkocsival. Az összeütközés után a motorkerékpár nekicsapódott az utat szegélyező korlátnak, és vezetője az 5 méter mély árokba zuhant. Merész Istvánt arcán zúzódásokkal és többszörös nyílt combtöréssel szállították kórházba. A baleset oka az, hogy a motorkerékpáros a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt, és az útkanyarban áttért a bal oldalra. A kelleténél jóval több alkoholt fogyasztott egy 78 éves dövényi férfi. Egyelőre még kiderítetlen okok miatt megkísérelte, hogy véget vessen életének: fel akarta magát akasztani. Szerencsére időben észrevették — s így megakadályozták abban, hogy a jóvátehetetlen tettet végrehajtsa. <Gy.) író - olvasó találkozók az ózdi járásban Szóljunk időben! Gyerraekbaleseíck A szünidő évről évre megszedi a maga áldozatait. Az idei nyár első napjaiban is történtek már gyermekbalesetek. Egy kisfiú figyelmetlenül lépett le a járdáról, a másik játék közben leesett egy munkagépről. .. Sőt, olyan is volt már — sajnos —, hogy két kisgyerek bepálinkázott... Mindezek néhány nap alatt történtek. Szerencsére egyikük életét sem követelte még a figyelmetlenség... De azért... Azért ezeknek a gyerekeknek már rossz emlékük marad az idei szünidőről. Kórház, gipszkötés. .. Nyáron nagyon sók szabad idejük van gyermekeinknek. övék a világ reggeltől estig. „Pótolják”, amire nem volt idejük az iskolaév alatt: futnak, fociznak, csatangolnak... Sok esetben felügyelet nélkül vannak a gyerekek. Olykor rosszalkodnak. Késő már csak akkor szólni, ha bekövetkezett a baj. Akjcor már legfeljebb csak örülni tudunk, ha kisebb sérülésekkel megúszta a gyerek... Szóljunk^ időben. Akkor is, ha sokszor el kell mondani, akkor is, ha kevés a szülők ideje. Mondjuk el nekik, hogy ne legyenek figyelmetlenek, ne szaladgáljanak meggondolatlanul az úttesten. Saját érdekükben. Azért, hogy kellemes, szép emlékű legyen a nyár, a szünidő. (cs. a.) A közelmúltban az ózdi járás több községében is sikeres író— olvasó találkozók, ankétok zajlottak le. Zádorfalván Itaffai Sarolta Egy- szál magam című könyvét ismertette az egybegyűltek előtt Égerszög! . Sándorné tanárnő. Serényfalván ugyancsak ez a téma szerepelt az esten. Arlón Fejes Endre Jő estét nyár, jó estét szerelem című könyvéről tartott ismertetőt Takács Jőzsefné tanárnő. Bánréve Szebercinyl Leli el t látta vendégül. Baráti hangulatú, kellemes légkör jellemezte a találkozót, hiszen az író csaknem 30 évvel ezelőtt ebben a községben élt. A vendég elmondta, hogy bár önálló regényt nem írt erről a vidékről, de írásaiban benne van Sajó-part, munkásregényeiben benne él az ózdi munkás. Putno- kon Fekete Gyula találkozott olvasóival. Csongor Lipótné Putnok Három nyugati országba is érvényes a casco Négyen erőszak©skíM!£.í&rk9 15 évi börtönt kaptak A Megyei Bíróságon a napokban négy embert összesen 15 évi börtönbüntetésre ítéltek. módosítva ezzel a járás- bíróság korábbi ítéletét. Egy 13 éves kislányon követett el erőszakos nemi közösülést a négy férfi: Bátyi Lajos, Horváth Barna, Tóth Gábor és Szilágyi Sándor. Tettükért sorrendben 5. 4. továbbá 3 és 3 évi szabadságvesztés a főbüntetés. A nevezettek — akik egyéb- j ként 20—24 éves fiatalemberek j — F. I miskolci lakos. 13 éves kislányt a felsőzsolcai út közelében, a Sajó-parton bicskával kénvszerítették, hogy valamennyiükkel közösüljön. Később a társaság szétszéledt. Egyedül a 20 éves Tóth Gábor maradt a gverekkorú sértettel. Az éjszakát és még néhány 1 napot a közeli erdőben töltötték. Nappal Tóth szerzett élei- ! met a községben. A lány szü- I Az Állami Biztosítónál kötött gépjármű casco-biztosítás a szocialista országok területén — pótdíj fizetése ellenében Jugoszláviában — előforduló baleseti törés, valamint betöréses lopás és rabláskárok térítésére is fedezetet nyújt. Az Állami Biztosító az autósok kívánságának megfelelően, tárgyalt nyugati biztosító társaságokkal — egyelőbe osztrák. NSZK-beli és olasz biztosítókkal — a magyar casco kiterjesztéséről. A megállapodás értelmében, ha az említett országokban a hazai autósokat baleset éri, az ottani biztosító társaság előlegezi a javítás költségeit. Ha a gépkocsi annyira megsérül, hogy nem lehet üzemképes állapotba hozni, az érintett ország biztosítója gondoskodik az autó hazaszállításáról. A sérült gépkocsi tényleges javítása ugyanis csak itthon igényelhető. Az ellopott és meg nem került gépjárműért az Állami Biztosító itthon forintban fizeti ki a kártérítést. A három nyugati országra érvényes cascóra pótdíj ellenében köthető biztosítás. A nyugati casco kiegészítő díja személygépkocsinként, 15 napra 165 forint. Ennél hosszabb ideig tartó út esetén, minden megkezdett 15 napért további 165 forint fizetendő. A nyugati országokra érvényes cascót azok is megköthetik, akiknek ilyen belföldi biztosításuk nincs. Ebben az esetben a „nyugati casco” díja 15 naponként 330 forint. Modern vendéglátóipari kombinát Hévízen Üj vendéglátóipari létesítmény épült Hévízen, a Rózsakért. Az építészetileg érdekes megoldású épületben eszpresszó. bár, étterem és bisztró kapott helyet. A tízmillió forint költséggel létesített vendéglátó- ipari „kombinát” a nyaralási szezon elejétől már a vendégek rendelkezésére áll. Érdekes díszítésű bárhelyiség. iBábfcszfáváB A Magyar Televízió és a Népművelési Intézet tavaly rendezte meg először a gyermek bábjátszók országos versenyét. A tv-ből ismert versenynek nagy sikere volt, sok tehetséges csoportot és egyéni játékost felfedezhettünk. Hasonló vetélkedőt rendeznek az idén is. A különféle tájegységek győztesei kerülnek az országos verÜJ IIÜSBOLT Mezőkeresztesen még e hónapban új húsbolt nyílik az eddigi kettő mellé. Az új üzletbe — amelyet a Mezőke- resztes-Bükkábrány és Vidéke ÁFÉSZ létesített —, a helyi tsz és állami gazdaság szállítja majd a friss húst, elsősorban a kényszervágott állatokat. JUTALMUL Ötnapos országjáró kirándulást szervez a Miskolci Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat KISZ-szervezete. Augusztusban autóbusszal járják be a Balaton és Sopron környékét. A részvételi költségek felét a KlSZ-szer- vezet fizeti, jutalmul a jól dolgozó fiatalok számára. CSALÁDI flÖRGÁSZTANYA Családi horgásztanyát létesített a kenézlői Tisza-par- ton a Bodrogmenti Sporthorgász Egyesület. A tagok mintegy 1000 óra társadalmi munkával járullak hozzá, immár harmadik családi horgásztanyájuk megvalósításához. A Tisza-parti horgásztanyákon most már 16 horgásznak tudnak egyszerre helyet biztosítani. Még ez évben újabb 4 ágyas horgásztanyát létesítenek a törökéri Holt-Bodrogon, hogy a csukaszezonra biztosítsák az egyesület horgászainak megfelelő elhelyezését. IMRE ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA Imre István Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész kiállítása június 13-án, pénteken délután fél ötkor nyílik Miskolcon, a Képcsarnok Vállalat Szőnyi István termében. Megnyitó beszédet Tok Miklós, a Miskolci városi Tanács vb-elnökhelyettese mond. QUICK-COLA A Coca-Cola jött, győzött és eltűnt Miskolcról. Ma már csak Budapesten fogyasztható. Rövidesen lesz viszont pótlója városunkban: NDK minta alapján Quick-Colát készítenek majd a miskolci szikvízüzemben. KISZ-LAKÄSOK EDELÉNYBEN Ebben az esztendőben az edelényi KISZ-fiatalok is bekapcsolódnak a KlSZ-lakás- építési akcióba. A bányaüzem támogatásával tíz KISZ-lakás építéséhez kezdenek hozzá ez évben. NEGYVEN ÉVE SZERVEZETT DOLGOZO A Tiszaszederkény és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetben a napokban bensőséges ünnepséget rendeztek. Dabis János, szövetkezeti dolgozó negyven éve tagja a szak- szervezetnek, s ugyanannyi esztendeje is dolgozik. A bensőséges, kis ünnepségen a részvevők visszaemlékeztek az egykori szakszervezeti munkára. AZ ÚJÍTOK KLUBJÁBAN Az új szabadalmi törvényről tart előadást dr. Pusztai Gyula az Országos Találmányi Hivatal jogi és nemzetközi osztályának vezetője június 17-én. kedden délelőtt 11 órától Miskolcon, az SZMT-székház földszinti klubhelyiségében. senyre. Miskolcon június 15- én, vasárnap délelőtt 10 órától a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban tartják meg a II. országos gyermekbábfesztivál tájegységi döntőjét. Borsodon kívül Heves, Nógrád és Szabolcs megyéből érkeznek a szereplők. Összesen 18 bábjátszó csoport és két egyéni szereplő vesz részt a vetélkedőn. MAGYAROS MULATSÁG A magyarnóta híveinek szeretne kedveskedni a lillafüredi Vadászkürt étterem ma este. június 13-án, amikorra fővárosi művészeket hívott meg: Jákó Verát, Borza Margitot, Palotás Erzsit és Puskás Sándort. Balogh Gyula népi zenekarának muzsikája és a konyha ételkü- lönlegességei jó, magyaros mulatságot ígérnek. BARLANGIIANGVERSENY Az aggteleki barlang ezer férőhelyes hangversenytermében ismét emlékezetesnek ígérkező rendezvényt készít elő a megyei Idegenforgalmi Hivatal. Június 22-én. vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a barlangban Wag- ner-hangversenyt ad a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A hangversenyen Mura Péter vezényel, és két operaházi, magánénekes is szered pel MIISZ-TÉMÁK A NÉPMŰVELÉSI PROGRAMBAN A hazafias és honvédelmi nevelés elmélyítése érdekében a községi művelődési otthonokban is mind több helyen terveznek MHSZ témájú előadásokat, rendezvényeket. Ezt a tevékenységei: a községi tanácsok is támogatják, elismerésben, jutalomban részesítik a honvédelmi munkában legjobb eredményt elérő embereket. EMELKEDTEK A FOLYÓK A több napos esőzések tt folyóknál is éreztetik hatásukat. A Bodrogon, a Tiszán, a Hernádon sárgás színű víztömegek vonulnak, melyek észrevehetően is megemelték a folyók szintjét. 36 MILLIÓ UTAS A MÁV Miskolci Igazgatóságának vonalain az idén körülbelül 36 millió utas szállítását tervezik. Az elmúlt évek adataiból, a különböző számításokból kitűnt, hogy az idén ilyen nagy mennyiségű utaslétszámra számíthatnak. író—olvasö TALÁLKOZÓK író—olvasó találkozót rendeztek Mezőkövesden, a járás) művelődési központban, ahol Fekete Gyula találkozott közönségével. Az író Bükkábrányija és Mezőnyá- rádra is ellátogatott, ahol ugyancsak baráti hangulatú estén találkozott olvasóival, és válaszolt kérdéseikre. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsoö megvet Bizottságánál; <apla Főszerkesztői FODOR I.A8ZIŰ Miskolc Bajesy-Zs u 13 Kft z pont tk-132 16-672 t*-3R0» S«~579 Titkárság-. 16-866 lasáerpolltlka) rovat 16-0S5. Pártrevot 16-07B Belpolitikai •ovat: 16-450 Kultúrrrvat 16-067. Sport.rovnt: »6-049 Munkáslevo- lezés can^yOtTv0!*' t6-(i4ft. RJnúIa a Bor«r>o mecryfä LaDkiaclá vállalat Miskolc Bajesv-Zs «• t3. Felelős klaő<V BIRO PF7FR Telefon '<*-131 Hl rőetéc felvétel • SzAchenv o t!V—17 Telefon- 16-21? Tériéért- v. MaiTvar Po«ta tnöflzethetí a helyi oo«tah»vata.loknál és a kézbesítőknél \z előfizetés áltA hónapra srí forint ma ex 25U5S FCészölt a 8orcn<ii Nv mrlábao Felelő« írezptő’ SZEMES ISTVÁN leinek közbenjárására került az ügy a rendőrségre, majd a bíróság elé.