Észak-Magyarország, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-01 / 75. szám
ßSZM-WWGYA’ROR'SZ’ÄG rospatiaki res zvéiéit szerzett. Azt javasolták a csoportnak, hogy csonkító hatás nélkül 10 perccel rövidítse meg műsorát, mert hitünk szerint előnyére válik az összeállításnak. A miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium műsorát Papp Emőke tanárnő állította össze és rendezte. A Dallá halnotok így kell című jubileumi műsor igényességről, szép törekvésekről tanúskodik. S mert szükségszerűen össze kellett mérni produkciójukat a hasonló típusú, közgazdasági szakközépiskolai műsorral, csak egy hajszállal maradtak alul. Ezüst- oklevelet szereztek. A Trójai nők diákszínpadon Az cdclényi gimnázium dr. Vodila Bamánc vezetésével a Még nem elég! című Váciműsort mulatta be. Ezüst oklevelet szereztek, mert mozgásformákban választékosabb lehetőségeket kínált az erősen polemizáló, robbanékony vers- fűzés. Váci „Türelmetlen költészete” és a statikus pódium forma kevésbé fér meg egymás mellett. A vidéki gimnáziumok sorában a szikszói szerzett arany érmet _ Euripidész—Sartre— Illyés: Trójai nők című tragédiájának orutórikus bemutatásával. Á vállalkozás nagyságát és néhány kitűnő versmondó teljesítményét értékelte a bíráló bizottság, ugyanakkor megjegyezte, hogy az együttesnek le kell mondania a felemás megoldásokról, a naturalista háttér díszletről, a görgős' jelmezekről, és a 'színjátszás más kellékeiről. A műsort az eredményesen munkálkodó Merényi László tanár rendezte. A mezőkövesdi I. László Gimnázium Szabó Rózsa vezetésével Korok és szerelmek c. műsorával bronz oklevelet szerzett. A fiatalok legsikerültebben a saját sorsukat, életformájukat idéző SolymárKtóíík vetélkedője, a 1L Kábóczi Ferenc Könyvtárban A Tanácsköztársaság jubileumi ünnepségsorozatához számíthatjuk azt a nagyszabású vetélkedőt, amelyet a. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár szervezett és bonyolított le március 29-én, szombaton délután. Részvevőkben nem volt hiány: a sátoraljaújhelyi, ongai, mezőkeresztesi, sajószentpéteri, odolényi könyvtárak klubjai, valamint a 104-es és a 114-es MüM.. Intézetek könyvszerető fiataljai és a TI. Rákóczi Ferenc könyvtár klubja versenyzett egymással. A vetélkedőt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár klubjának „ötösfogata” nyerte Xn fa dfam ramtcmfwy bagk meg. Második helyre a sátoraljaújhelyi, a harmadikra pedig a mezőkereszlesi klub fiataljai kerültek. Főleg Borsod megye 1919-es történetét ismerték jól a vetélkedő részvevői. Győri Erzsébet könyvtárigazgató-helyettes, a zsűri elnöke, értékes könyvjutalmakat adott át a győzteseknek, ugyancsak szép könyvekkel jándékozták meg a részvevő csapatok tagjait is. novellát mondták cág a távoli korok szerelmeit parodizálva szándékoztak bemutatni, de a szándék félúton elakadt. Egy új tsMatápttí; sikere A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium Szabó Magda A rab című, Kazinczyról szóló rádiójátékát mutatta be Katona Rezsőnk tanárnő átdolgozásában. Itt a lokálpatrióta felbuzdulást kell mindenekelőtt dicsérni, a megvalósítás már szerényebben sikerült. A csoport bronz érmet szerzett. A kazincbarcikai Vegyipari Technikum Ad)—összeállítása kerek, egész hangulatos műsor. Ha figyelembe vesszük, hogy Holló Krisztina és Farkas Éva technikumi tanulók rendezték, a megszerzett ezüst oklevél mindenképpen hízelgő. A miskolci II. sz. Ipari Szak- középiskola fiatal irodalmi színpada a legjobbak közé küzdötte fel magát; arany oklevelet. szerzett. Mindenekelőtt azért, mert Garni Gábor Kedd című művét hozzáértéssel, több hangulati elem felhasználásával és hatásos színpadképpel oldották meg. A színpad vezetője Érsekcsanádi István. A miskolci Földes Ferenc Gimnázium két csoportot indított, az egyik Tóth Bertalan tanár vezetésével Vógh Antal Bekötőút című művét mutatta be, változatos formai eszközök felvonultatásával. A csoport arany oklevelet szerzett. A gimnázium másik együttese diái zpamf let tel lépett pódiumra. A Rómeó és Júliát használták fel apropóul, hogy az ellenségeskedő csalódok analógiájára megütköztessék egymással az Illés-, illetve az Ómega-pártiakat. A szellemes, jó poénokra épülő műsort szívesen láttuk volna Sárospatakon, ha gondosabb rendezői kimunkálással találkozunk. A csoport ezüst oklevelet kapott. Itt is diák, név szerint Bóta Sándor írta és rendezte a pamfletét. A vasárnapi verseny arany oklevelesei a sárospataki diáknapokon ismét találkoznak egymással, de más megyék együtteseivel is. Az ezüst oklevelesek közül minden bizonynyal a miskolci Kossuth Gimnázium csoportját is köszönthetjük majd Patakon. Párkány László irodalommal mrfndoKoklavI, akSt jjumcrWtt: 6s szerették, hogy drága édcsaíiyánk, rvögyanyár>k cs anyósunk orv. DÖPFNElt I'MUWNC'NÍ; B« éves korában, március 30-án Egerben csendesen elhunyt; április 1-én, délután 2 órakor temetjük az egri Hatvani temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér é« rokon BUSÁK ANDII AS ny. kőműves 70 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 2-án, szerdán délután 2 órakor a Hábo- nyibérci temetőben. A gyászoló család Mély fáj da 1 om mal tu d a t- Juk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, após. testvér és rokon d£dksi GYÖRGY LKM-nyugdijas életének 72. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április 2-án, 4 órakor a Szent Anna temető ra va talozój á b ól. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a ciráda jó édesanya. nagymama, testvér és rokon í»ZV. PÁL FERENC Nil (ü. l’ALAGYI SANDOIlNfi) Póta Mária rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április 1- én, fél 4 órakor a Mindszenti róni. Icai. temető ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, gyermek, testvér ér, rokon KOCSIS ISTVÁN a B.-A.-Z. megyei Levéltár levéltárosa életének Gl. évében váratlanul elhunyt. Terneténe április 1-én. IG ómkor Miskolcon, a Mindszenti temetőben 1C3Z. A gyászoló család köszönetnyilvánítás I Lulus* szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen gyermekünk. Cseh Judit temetésén megjelentek, sírjára virágot. helyeztek, részvétükkel fáj dalműn Icát enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Zrínyi Hona Gimnázium tanári karának és diákjainak, az általános iskolai volt osztálytársainak, valamint Damnos és Dalíijii elvtársaknak, akik drága halottunk életének utolsó tragikus peredben segíteni igyekeztek. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, üzv. Müller Jánosné temetésén megjelentek, sírjára Icoszorút, virágot helyeztek és ezzel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A Müller-. Linkesch- és a Lcngycl-család C vágy szer tárat kapott Mewya Városokban, nagyobb településeken nem számít szenzációnak. ha új gyógyszertárat nyitnak. Megvaszón azonban igen. Még a környező falvakban. Alsódobszán, Űjcsanálo- son. Sóstófaiván is nagy eseményként emlegetik most: .március 31-én gyógyszertár nyílt Megy aszón. Azért emlegetik nagy eseményként. mert eddig nem volt gyógyszertár sem ebben a faluban, sem a szomszédos, kis lelenüiéscken. A megyaszói orvosi körzet is olyan volt, hogy 'Kifli) lakos tartozott hozzá. Az elmúl! években azonban a megyei és a szerencsi járási tanács egyaránt felfigyelt az itteni települések gondjaira és különösen sokat áldozott az egészségügyi ellátás fejlesztésére. ’ Elhatározták, hogy kiemelt orvosi körzetközpontot létesítenek Megyaszón. Eredmény? Ez év március 1- től már két körzeti orvos és egy fogorvos is van a faluban. Jól felszerelt rendelőket és lakásokat is létesített számukra a tanács. Segített az építési munkákban a falu apraja- nagyja. így ma már egy körzeti orvosra 2400 lakos jut és ez jóval kedvezőbb a járási, sőt a megyei átlagnál is. <R.) legszebb kirakatok Miskolcon A dicső emlékű Tanácsköztársaság évfordulója ezernyi lehetőséget kínál forradalmi hagyományaink felelevenítésére, ápolására. A miskolci kereskedelmi szervek között például kirakatrendezési versenyt hirdettek az évforduló tiszteletére. A versenyben számos miskolci üzlet kirakatát varázsolták újjá az ügyes kezű kirakatrendezők, akiknek ötletes alkalmi dekorációi méltán vonják magukra a járókelők figyelmét. A kirakatrendezési verseny zsűrije a meghirdetett politikai és szakmai szempontok alapján értékelte az évforduló tiszteletére készített kirakatokat. Megállapította, hogy a legötletesebb a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 211. sz. boltjának kirakata, amelyben a hagyományos dekorációs anyagokon kívül bronzlemez udta lehetőségeket és korabeli fényképnagyítást is felhasználtak a Berényi-plakát hangulatának művészi kivitelezéséhez. Készítette Kovács László kirakatrendező. A Centrum Áruház föüzlcténck kiarakatát a szakma legjobb kirakata cím illeti meg, mivei hűen fejezi ki a jubileum jelentőségét és épülő szociálisul hazánk fejlődését, gazdagodását. (Ügyesen használták fel itt az újjáépített 12. sz. páncélvonat szénrajzát is.) A szép, ötletes kirakat Szabó Pál kirakatrendező munkája. Jól „politizáló” kirakatot láthatnak a miskolciak ezenkívül a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Széchenyi u. 14. sz. alatti hangszer-, illetőleg a Széchenyi u. 56. sz. alatti üveg- és porcclánbollok bejáratánál, valamint a Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat Széchenyi u. 6. sz. alatti méteráru boltjának portáljában. Ezek a kirakatok is elnyerték a zsűri dicséretét cs a járókelők elismerését. (esc) A kh Ln In ss r.«t e t felveszek. Baceó Béla U. 86. közsóirl Tanács tehénpárcitort keres. YkfxáiioH í'űtü-fféokozolü úll/mt vállal vidéken Is. Lakár, blrAoaltandó.' Ajánlatok: Kilián Gimnázium, Miskolc, Pi. G02. Cenllnenlal t-ÚAko-iróffép Jó állapotban, 1000 forintért, valamint Underwood Íródni iróRóp f>00 forintért eladó. MlftkolC, Rosenberg liázonp&r u. 31. ír/.. ~ÍÍÍW-es vÍRGgtaott ßköda Gzcmólypépkocnl cindó. Kont u. 10. Kincse«. Használt Ford kixr.i olcsón eladó. Jóffncf Attila u. 43. 80 kiltwroinmos hízott cüldók eladók. Martinlclcp, Sík U. G4. Eladó tótét hálÓGZolxibú- tor, virágállvány, vitrin, nr.r,tál, két fotel kót székkel, cczlon, kis szekrény, rádió, aiwta.1. Érdeklődni: Papszer u. 22. Délutáni órákban. Jáva Pionírt üzemképtelent vagr üzenikiéprfit vidékről 1« ve.'ir.ok. Modern, mély gyermekkociíl eladó. Alp6r Otr/A Miskolc, Hunyadi ti. ü. Hrrion elmló. ÍCrtlcklődnl: Miskolc, íJclj'eiwót 10. II/4. övép kéhwcmélyc« rcka- mlé, fwobmwztal, puff eladó. Kun Bála u. 13. Eladó plür.M dívány 6u 4 db nbé<llör.zék. Miskolc, Kitt bari u. lij. G yerrk irrob»-Mi tor HiwJó. Miskolc, Kun 1X4» u. P. 1/3. FJadó ?4ogyoióM;y-cinib«- loni. érdeklődni: Miskolc, II., Vanczók János u. 0. (Az új bérházakkal szemben.) Skoda 1000 MB fehér, 23 ezer kilométerrel eladó. ..PürgöR’* jeligére or. ózdi Hirdetőbe. Piros ribizli, fekote ribizli, egres, málna, eper, folyton termő Ír, kapható. Víg József, Hatvan, posta fiók er». Építőkő eladó.’ Mis- kolc-Görömböly, La- votta u. 54. II.u iKujaszcjn-fels/cdő gépek. automata tűvel állandóan kaphatók. Jótállás, részletfizetés. Németh. GyOr, Rákóczi u. 3. Elcserélném Killán-dóll msiß/61 ezobús magasföld- EZintl szövetkezeti lnlcáso- n>at belterületi vagy Szont- péteri-knoui nagyobb szövetkezeti, vött.v tanácr.1 lo- káara. III., Kandó K. u. 14., fszt. 4. Jármay. Üres albérleti szobát keres (rywmektelen órtolml- ségi házaspár, villamoshoz, közel. Ajánlatokat: ciu. fél 5 óla után Major u. 5. alá kérem. Vnllnlut vagy tsz rászóró Fonyód központjában — strand, vn«útúllomóíi 1 percre — *1 «zoba összkom- forton villa szezonra kiadó. Cím: Illés Jów.ef, Kaposvár, Május 1. utca Dl. EZ. Telefon: 12-D44. Álbf-ríf.tbc .íróba kiadó, áprlllfl 1-től. Miskolc, III. kei*., Í3i*. u. 47. Oroer.. Kicserélném ni Ink old rnoo- ba-konyhán, npájzoo, Lun- ráfj lokáoomat haoonl óért Mlakolcon, fJzlknrón, vagr környékén. Mbdfofro, L, To- lekl u. í. Külön áiíló bwtorono** s.iobft egy sacméJynok kiadó, cezlon cl»dó. Vörös- inn.rty u. 16., érdcMmléí.: 16 óra után. Április 1-töl rv.oha-kony- ha albérletbe kiadó. Miskolc, II., Jegenyifi u. 48. Úttörőpark. Inlrlli«en.s férfi rétzér* szóllánt ntlfA;. Széchenyi u. 6. 1/8. O.iar.ekfitlö'/ök! WcsrréV- ném 2 bejáratú 3 twoba öt'snkomfortoo (gáz konyhában, fürdőszobában) tanácsi lakásomat 2 kisebbre. Érdeklődni: egész nap; Petőfi U. 43., Isat. 1. Külön bejáratú szoba kiadó április 1-től két Séf» vagy két nő rfcrérc. ftr- deklődnl: MbkrHc, II., V»n- czák JA non u. 0. (Ar. bérhúzakJi.al fsiembcn.) lIvEÖVÉs; Kgyedi torvczéwü vanbfv- ton raorkezetek, pillére*:, gerenfiák, fíklém éo falpanelek oJőregyárt-átfiát r*- yid határidőre vállaltok. 31. w\. Állami Íípltdlpssrl Vállalat 1«. sn. IN»ép4t»á«- vczctőcég, Beront«. Keresem wd. a wiWtk, akitől a Béko téren 70 dek» diót vettem már elüt) a«-án. Írja meg » elmét.. Wllhdmb M. Miskolc, Kommün u. 2. 1/12. 80# négyireögdl kert, r^- móloxki-klKló. 1!yW u. 77. KUirMAl cfJpkóWH hoísrarti menyaortoonyt i*h» fótrotlal tNooón Ekí»Wntnlrp, BoWr» «- ík Autó- ós Alkatrésxkcreskcdclmí VíllJalrrt VIH. ßß. MW- kereskedelmi egysége Miskckv —30^ né^yjio4mö*er alaptcrülcUi raktáríieiyiséiet léreSne autóalkatrészek tárolására, Mskctawt, wsST környöken. Cím: Miskolc I., József AttMa w. VS. at. Telefon: 36-116. A 31 se Állami Építőipari VáHairrt S Twttww: reumfat- hótre azonnali fel veiéire keres lakatosokat hegesztőket segédmunkásokat Dérexca megegyezés sprint. A vállalat szállást, étkezést és hazautazást biztosít. Jelentkezés: Tiszaszederkény, Tiszai Vegyikombinát, vasszerkezeti részleg ■ « M * X H > K X I i m *-* *-*-*--*-*■ ■ IS I I■* » R II IRIM V;víi»i,tí4>k, magánosok, Iigyeiéin-’ Rövid határidőre új purkeita csiszolást l-O Ft/nétíyzelméter használt parketta csiszolást 12 Ft/négj’zctmétcr Mi Ft/néffl'zetmóter 1í? Fl/négyzetmóter régi fényezett parketta csiszolást háromszori vilupál lakkozást vállal ■i Miskolci Vegyesipari Vállalat. Miskolc. Arany .János u. 2. szám A slarí Miskolcon — a cél: Si«po«f>íííak Középiskolás, irodalmi színpadok megyei versenye Március 30-an, vasarnap del- . előtt a miskolci Földes Ferenc * Climnáziumban bonyolították 1 Je a különböző művészeti ágak válogató versenyeit. Mi ezúttal az irodalmi színpadok bemutatkozásáról adunk számot. ♦ Örömmel beszélhetünk róla, hogy a középiskolás diákszínpadok sokat fejlődlek. Mindenekelőtt a színpadok vezetőit illeti dicséret, akik clrugaszkodván a tananyag kötelező ■rendjétől, az irodalom új, izgalmas szféráiban találták meg i a közvetítésre szánt anyagot. E színpadok most már nem alkalmi „ráismctlő”, illusztráló egyesülések, hanem önálló éleiéi cici, szellemlágitó • alkalmak. Végh Antal Bekötő útja, A prófélaság kora, Még nem elég és Gyrai Gábor Kedd című művének bemutatása bizonyítja. hogy középiskolás színpadjaink a mai fiatalok gondolatköréhez közelálló irodalom birtokba vételére törlek. Tíkcr«»y sí: 5 un ad ■versenye A miskolci Kossuth Gimnázium a Prófélaság kora című leenager-műsort mutatta be. Az igényes összeállítás és a rendezés Ball Erzsébet tanárnő nevéhez fűződik. A fiatalok gondjait,az országban,a világban elfoglalt helyét taglalja a műsor gondos, hangulatos szerkesztésben. A vasárnapi bemutatkozás még további összhangot, csiszoltságot kíván, ezért a bíráló bizottság ezüst oklevéllel jutalmazta az együt- ícst, ugyanakkor javaslatot tett, hogy.a.csoport részt vegyen a , sárospataki diáknapok, bemutatóin. A miskolci Közgazdasági- Szakközépiskola ' Évfordulón című műsorát Oltyán Bóláné '*otla össze és rendezte. A ' ->ztársaság 50. évfor- . 'Vzöntésére szüle- '•'■nycs, színvo- . zseben is na- taió műsor. Az fy. u oklevelet és sá-