Észak-Magyarország, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-20 / 89. szám

m ÉSZAK-MAG YARORSZÄG 2 WÍ9. épiffl* *0. v©*ém»j» Heti külpolitikai összefoglalónk ' Az elmúlt egy hét alatt sok fontos esemény történt a vi­lágpolitikában. Számunkra ezek közül azok a fejlemények a legfigyelemreméltóbbak, amelyek a szomszédos Cseh­szlovákiában mentek végbe. A magyar országgyűlés éppen o'.an a héten iktatta törvény­ír' a hazánk és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között 1968 nyarán aláírt barátsági, c ‘yüttműködési és kölcsönös 'gítségnyújtási szerződést. Az «egyhangúan meghozott dön- I iskor képviselőházunk az egész magyar nép nevében nyilvánította ki azt a meg­győződését, hogy ez a szerző­dés tovább mélyíti és erősíti államaink sokoldalú együtt­működését és népeinknek a szocialista internacionalizmus elvein alapuló testvéri barát­ságát. Prágában csütörtökön nagy jelentőségű határozatokat ho­zott a Csehszlovák Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának ülése. Az ülés elvi jel­legű. valamint szervezeti és személyi kérdésekben határo­zott. A szovjet—csehszlovák jég­korong-mérkőzés ürügyén tör­tént legutóbbi márciusi tün­tetések és barbár rombolások világosan megmutatták, hogy a kesztyűs kéz politikája fel­háborítja a rend és a rend­szer ellenségeit, akadályozza a helyzet normalizálását. A Központi Bizottság ülése elemezte a jelenlegi politikai válságot és rámutatott arra, hogy a kiút a párt vezető sze­repének, fegyelmének' megerő­sítésében, a szocialista orszá­gokhoz. mindenekelőtt a Szov­jetunióhoz fűződő kapcsolatok normalizálásában van. A Köz­ponti Bizottság — eleget téve Dubcek kérésének — felmen­tette öt az első titkári teendők alól, majd — titkos szavazás­sal — Husákot választották a CSKP KB első titkárává. A Központi Bizottság az egész csehszlovák néphez intézett f elh ívásában tájékoztatást adott az április 17-i ülésről és a párt előtt álló feladatok vég­rehajtásához az egész társada­lom segítségét kérte. Üjabb „Pueblo-ügy” hozta a napokban izgalomba a világ közvéleményét. A Pentagon urai úgy látszik, nem tanul­lak a leckéből. A múlt év ja­nuárjában a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság parti vizeire hatolt „Pueblo” kém­hajó kudarca után, most „re­pülő Pueblo”-juk, a kémhajó­nál sokszorta hatékonyabb EC —121 elektronikus kémrepülő­gép fizetett rá provokációjára: a KNDK légelhárítása végzett vele. Amerikai kormánykörök — megrögzött szokásuk szerint — azt próbálták bizonygatni, hogy a gép a KNDK felség­vizein kívül fekvő tengerrész felett repült, Nixon elnök pénteki sajtó- tájékoztatóján foglalkozott a lelőtt EC—121-es repülőgép ügyével és — bár hangoztat­ta, hogy nem célja a feszült-' ség növelése —, bejelentette: az USA légiereje a jövőben is folytatni kívánja felderítő repüléseit ebben a térségben, de. ezentúl — fegyveres kísé­rettel látja el gépeit. Ellentétes sajtóvélcmények látnak napvilágot a közel-ke­leti helyzettel foglalkozó négy­hatalmi értekezlet munkájának eddigi eredményeiről. A Reu­ter tudósítója szerint a meg­egyezés ügye időlegesen holt­pontra jutott, miután Fran­ciaország és az Egyesült Ál­lamok a közös dokumentum kidolgozása ellen foglalt volna állást. Debré francia külügy­miniszter tájékoztatása szerint viszont a négy nagyhatalom ENSZ-képviselőinek tárgyalá­sán jelentős haladást értek el. A megegyezés pedig a közel- keleti térségben mind gyako­ribb fegyveres incidensek mi­att egyre sürgetőbb. A kairói A1 Ahram a sorozatos tűzpár- bajok ügyében leszögezte: amíg Izrael nem fogadja el a Biz­tonsági Tanács határozatait és nem hajlandó kivonulni a megszállt arab területekről, ezek az összecsapások elkerül­hetetlenül folytatódni fognak. Dajan izraeli hadügyminiszter mintegy válaszul kijelentette, hogy Izrael sem katonai, sem diplomáciai nyomásra nem vo­nul ki e területekről. A had­ügyminiszter homályos célzást tett ugyan bizonyos engedmé­nyekről, amelyek megtételére Izrael az arab országokkal történő közvetlen béketárgya­lások esetén hajlandó lenne, de ezen engedmények miben­létét nem részletezte. az szír Központi BizetfsípnÉ mips 1-i ielszmi Szombaton valamennyi moszkvai lap az első oldalon közölte az SZKP Központi Bi­zottságának 1969. május 1-1 jelszavait. A jelszavak éltetik a marxizmus—leninizmust, Marx és Engels tanításai láng­eszű folytatójának — Vlagyi­mir Iljics Leninnek — a mű­vét. Az SZKP Központi Bizott­sága köszönti a szovjet népet, a munkásosztályt, a kolhozpa­rasztságot és az értelmiséget, a Szovjetunió népeinek test­véri barátságát és megbontha­tatlan egységét. Külön jelszó üdvözli az SZKP-t: Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártja, amely magabiztosan vezeti a szovjet népet a kommunizmus győ­zelméhez vivő lenini úton. Külön jelszó köszönti a Szovjetunió határőreit, akik bátran őrzik a haza szent ha­tárait;. Az ezt követő jelszó a Szovjetunió dolgozóihoz for­dul: felhívja őket a politikai éberség növelésére, arra, hogy a béke és a szocializmus el­lenségeinek kísérleteire vála­szoljanak az összeforrottság, a fegyelem és a szervezettség erősítésével. A jelszavak testvéri köszön­téssel üdvözlik a kommunista és munkáspártokat: Erősödjék az egész világ kommunistáinak egysége és összefogása, a marxizmus—leninizmus, a pro­letár internacionalizmus alap­ján. A szocialista országok né­peihez és dolgozóihoz intézett jelszavak hangsúlyozzák: fej­lődjék és erősödjék a szocia­lista világrendszer. Október nagy művének diadala, a nem­zetközi munkásmozgalom tör­ténelmi vívmánya. A jelszavak felhívják a vi­lág népeit: határozottan kö­veteljék a szabadságszerető vi­etnami nép elleni amerikai ag­resszív háború haladéktalan megszüntetését, az amerikai imperialisták Vietnamból való kitakarodását. Az SZKP Központi Bizott­sága május 1-i jelszavaiban harcra szólítja lel Európa és a világ népeit az NSZK-ban je­lentkező revansizmus és új- fasizmus ellen, továbbá az el­len, hogy az európai biztonsá­got és békét fenyegető nyu­gatnémet militaristák hozzá­jussanak a nukleáris fegyver­hez. A jelszavak éltetik a szocia­lizmus és a nemzeti fel­szabadító mozgalom erőinek szövetségét. Éljen a Szovjetunió lenini külpolitikája, a népek béké­jének és barátságának, az ösz- szes imperialistaellenes, béke­szerető erők tömörítésének po­litikája abban a harcban, amely a reakció és a háború ellen folyik — hangzik az SZKP-nak a szovjet külpoli­tikával kapcsolatos jelszava. Dr. Novak István kitüntetése Kohógázhól negyvenmillió forint hamm Pályázati felhívás a Marxismus—Leninismus Esti Egyetemre Az MSZMP Borsod megyei Bi­zottsága felvételi pályázatot hir­det az Oktatási Igazgatóság kere­tén belül működő Marxizmus-—Le- ninizmus Esti Egyetem 2 éves (ál­lamvizsgás) szakosított tagozataira, speciális kollégiumokra, valamint a 3 éves esztétikai tagozatra. Az ,csti egyetem szakosított tagozatai­nak székhelye: Miskolc, Tizcshon- véd u. 21, sz. A szakosított tagozatra való je­lentkezés feltételei: A szakosított tagozatok hallgató­ja lehet, aki: a) pártszervezeti, munkahelyi vezető hozzájárulásával; b) egyetemi, főiskolai, Marxiz­mus—Leninizmus Esti Egyetem 3 éves általános tagozati, 1 éves pártiskolai, vagy ezeknek megfe­lelő előképzettséggel; c) a továbbtanulást engedélyező orvosi igazolással rendelkezik; d) sikeres felvétel! vizsgát tesz (a felvételi vizsga kérdései fel­ölelik a 3 éves általános tagozat­nak a választott szakra vonatkozó tananyagát); c) más oktatási formának (egyetem, főiskola stb.) nem hall­gatója. A szakosított tagozatok tannl- mányl ideje 2 cv. Az iskolai év szeptember 1-től június 30-ig tart. A felvett hallgatók hetenként egy­szer — meghatározott napon és időben — kötelező előadáson, il­letve osztályfoglalkozáson vesznek részt. A hallgatók félévenként vizsgát, tanulmányaik befejezése­kor államvizsgát tesznek. A sza­kosított tagozatot végzett hallga­tók közül államvizsgára bocsát­ható az, aki a tanulmányi idő alatt minden vizsgakötelezettségé­nek eleget tett és szándékát az illetékes tanszéknek — meghatáro­zott időben — írásban bejelenti. Egy sikeres államvizsga után a hallgató további két államvizs­gát tehet (levelező tanulás alap­ján), ha a kötelező konzultáció­kon részt vesr., és eredményesen beszámol. A három álliiravizsífi«. után :i 17/1963. (VI. I.) Korm. sz. rendelet értelmében főiskolai ok­levelet kap. mely főiskolai vég­zettséget jelent. Jelentkezni lehet: filozófia, szo­cializmus politikai gazdaságtana, és nemzetközi munkásmozgalom története szakosított tagozatokra. Az esti egyetem hallgatóit n. 13/1967. (XI. 18.) MŰM sz. rende­let 13. paragrafusa alapján tan­évenként 21 nap tanulmányi sza­badság illeti meg. Ezenkívül ál­lamvizsgaként 7 nap (3 állam­vizsgára összesen 21 nap). A 3 éves esztétikai tagozatra, való jelentkezés feltételei: Az esztétikai tagozat hallgatóját lehet, aki: a) pártszervezeti, munkahelyi vezető hozzájárulásával; b) az 5 hőnapos párliskola, vagy a Marxizmus—Leninizmus Esti Középfokú Iskola szintjének meg­felelő marxista előképzettséggel rendelkezik; •$ e) a lanulmányok folytatását $ engedélyező orvosi igazolással \ rendelkezik; d) más oktatási formának nem hallgatója (egyetem, főiskola stb.); c) sikeres felvételi vizsgát tesz. (A felvételi vizsga kérdéseit a Marxizmus—Leninizmus Esti Kö­zépfokú Iskola tananyagából ál­lítjuk össze.) Speciális kollégiumok. Ide felvé­telüket kérhetik az esti egyete­met végzett, illetve ezzel azonos politikai képzettséggel rendelkező hallgatok, és aki rendelkezik a pártszervezeti és munkahelyi ve­zető hozzájárulásával. A tanulmá­nyi , idő 10 hónap. A felvett hall­gatók hetenként egy alkalommal kötelező előadáson, illetve osztály- roglalkozáson vesznek részt. A speciális kollégiumok párt-, álla­tni, tömegszervezeti, kultúrpoliti­kai funkcionáriusok részére nyúj­tanak továbbképzést a marxiz­mus—leninizmus cgy-cgy ágának speciális témájában. Jelentkezni lehet az alábbi speciális kollégiumokra: a) vallástörténeti és valláskriti­kai kérdések; b) a gazdaságirányítás egye« kérdései; c) a szocialista világrendszer. Az esti egyelem hallgatói fau­ltját fizetnek. A 2 éves szakosí­tott tagozaton évi 250 forint, a speciális kollégiumokon évi 170 Torint, a kiegészítő (levelező) ta- (ozaton évi 2'íO forint a tandíj fisszege, melyet az első foglaiko- táslg kell befizetni. Az esti egyetemre pártonkívüii- :k is kérhetik felvételüket. A Je­lentkezés az. esti egyetem által kiadott kérdőívek alapján törté­nik. A kérdőív az illetékes párt­bizottságoknál szerezhető be. A Pályázatot a kérdőívet kiadó párt­bizottságra kell visszaküldeni. A felvételi vizsgákat 1969. május ni —23. közötti időben tartjuk. A fel­tételi vizsga időpontjáról a jelenl- tezők írásbeli értesítést kapnak. V szakosított tagozatokra jelcnt- tezők közül azok, akik az 1968— 9-es tanévben fejezik be az esti ■gyetem 3 éves általános tagoza- án tanulmányaikat és a válasz­olt. szakból közepes vagy ennél óbb eredményt értek el, felvételi ílzsgát nem kell tenniük. A hallgatók az esti egyetem endtartása értelmében folytat­ók tanulmányaikat. Részletesebb udnlvalókat a kérdőívvel pgyr- emben kiadott „Tájékoztató” ■irt aim az. IMI* Borsod megyei Bizottságit. nését. Az erőd parancsnoki íelderítőket küldött ki, akii nem sokkal később jelentet­ték: — Megtámadtak bennünket Üjabb hullámokban dübö­rögtek a német repülőgépei Bir Hakeim fölött. Szirénázvi egész alacsonyra ereszkedtél le, zuhanó bombázóik. Nagj veszteségeket szenvedtek ; védők, mert nem volt elegen­dő fedezékük, jó néhányuka nyílt terepen értek a repe- szék. Rommel igyekezett meg­félemlíteni Bir Hakeim vé­dőit. A pusztító légitámadásoi után két olasz tisztet küldőt König tábornokhoz. Fehéi zászlóval érkezett a parlamen­terek autója. A tisztek átad­ták Rommel tábornok szemé­lyes üzenetét, amelyet König- hez intézett. A német Afrika- hadtest parancsnoka ’ ezt írta — Céltalan minden tovább ellenállás. Megsemmi sítettül Gott-el-Qualeb védőit, két an­gol brigádot. Hasonló sors vái azokra is, akik Bir Hakeim- ben küzdenek. Fehér zászló­val ós a fegyver letételévé jelezzék, ha nem akarnak to­vábbi felesleges vérontást Rommel, vezérezredes. König tábornok elolvasta ai üznetet és így szólt a parla­menterekhez: — Mondják meg, hogy 1c van sz..., de ezt valahogy más formában közöljék vele. — Értjük — válaszolták s parlamenterek és tiszteleglek Amikor elhagyták a parancs­noki állást, az egyik olasz tiszt így szólt: — Nagy katonák Bir Ha­keim védői. Autóba szálltak a parlamen­terek, visszatértek Rommei- hez. Jelentették, hogy König visszautasította a fegyverleté­telt. (Folytatjuk) keim ellenállásának, mert tud­ták, hogy az idő az életet je­lenti a számukra a Szuezért folytatott harcban. Június 1-én magas rangú angol tisztek, is meglátogatták az erőd védőit. Nyugtalanító jelentések ér­keztek az előőrsöktől és a fel­derítő repülőgépektől is. Rom­mel jelentős erőket vont ösz- sze, a küzdelem a fontos tá­maszpontért, bármely pillanat­ban folytatódhat. Este hét, óra után húsz perccel új jelentés érkezett Bir Hakeim parancs­nokától : — Ez az éjszaka döntő lesz. Bevált a jóslat, a sötétség leple alatt az olaszok és a né­metek a május 31-ről június 1-re virradó éjszaka Rommel tábornok személyes vezetése alatt elfoglalták Gott-eJ Qua- leb községet. Háromezer fog­lyot ejtettek, 124 ágyút és száz páncélozott jármüvet lőttek szét, vugy zsákmányoltak. Az ellenség elérkezettnek látta az időt Bir Haknim elfoglalásá­ra. Heves légitámadások előz­ték meg a csapatok megjele­helyzet. Az angol előőrsök je­lentették: — Páncélosok és rohamlöve­gek jelentek meg déli és dél- > keleti irányból. Még nem tud­juk, hogy a mieink, vagy pe­dig ellenséges csapatok. Kilenc órakor már nem volt kétséges, hogy nagyarányú né­met és olasz alakulatok tör­nek előre. Az erődítményben a tüzérség felkészült és a híres svéd Bofors-ágyúkat, amelyek elsősorban légvédelmiek voltak és a repülők ellen alkalmaz­ták, most készenlétbe helyez­ték, hogy célba vegyék a pán­cél osokat. Bir Hakeim betonállásai mö­gött a spanyolok, amikor meg­pillantották az ellenséget, így biztatták egymást: — Vámos como a Madrid! Madrid felé megyünk, har­coljunk úgy, mintha Madrid felé menetelnénk! Heves tűz fogadta a közele­dő páncélosokat. Tíz órakor harmincöt égő, füstölgő roncs állt, a támaszpont előtt. Veze­tőik és a benne ülő katonák ki- ugráltak és a légió fogságába kerültek.. Feltartott; kézzel kö­zeledtek az erődhöz. Száz fog­lyot ejtettek a légiósok, köz­tük egy ezredest. Visszavonultak az ellenséges erők, Bir Hakeim felől elhá­rult a közvetlen veszély. A vé­dők azonban jól tudták, hogy csak rövid pihenő következik. Mindaddig, amíg az ellenség nagyobb erőket nem von ösz- sze. Május 30-án Larminat tá­bornok megtekintette az erő­döt, és megérkezett König tá­bornok üzenete is, aki gratu­lált a légiósoknak a hősies harcához. — Még két napig ki kell tar­taniuk — üzente a tábornok. Nagy jelentőséget tulajdoní­tottak az angolok is Bir lia­lentámadásra csoportosította a parancsnoksága alatt álló olasz, német erőket. 1942 májusában előrelendül­tek Rommel alakulatai. 525 harckocsi és 90 rohamlöveg tá­madta meg az angolokat, akik a túlerővel szemben megkezd­ték a visszavonulást. Csapa­taik az El Gazala-Bir Hakeim terepszakaszon helyezkedtek el, gyalogosaik támpontszerű védelemre rendezkedtek be. így próbálták megállítani az előrenyomuló ellenséget. A né­metek megkerülték az angolok déli szárnyát, és megtörték az oltani csapatok ellenállását. A sivatagi háború e kritikus sza­kaszában fontos szerepet ka­pott a 13. félbrigád, amely Amilakvari ezredes parancs­nokságával érkezett Egyiptom­ba. Az angolok a légiósokra' bízlak Bir Hűkéin védelmét. Ez a támaszpont Tobrouktó) nyolcvan kilométerre feküdt délre. Május 27-én a támaszpont előterében német csapatok je­lentek meg, az angolok azon­ban feltartóztatták őket. Ez reggel fél nyolckor történt. Fél órával később újra változott a A 13. félbfigádot kivéve, a többi légiós alakulat isVichy- Jiez húzott. A baloldali érzelmű alakulat viszont, miután a 6. ezred 1900 katonája csatlakozott, hozzá, jelentősen megerősödött. Ami­lakvari ezredes, az egykori grúz herceg vette át a félbri­gádot. Átszervezte, három zászlóaljat alakított belőle. Ekkor már heves harcok dúltak Észak-Afrikában. Váltakozó sikerrel. Először az olaszok tettek kísérletet, hogy Líbiából keletre nyomulva megpróbálják elvágni az an­golok fontos közlekedési útvo­nalát, a Szuezi-csatornát. A küzdelem első szakaszában Graziam tábornok csapatainak sikerült is előrenyomulniuk, később azonban ellentámadás­ba lendültek az angolok, és 1941. februárjában Bengázi- ig hatoltak előre. Ekkor jelentek meg Afriká­ban a németek. Világhódító tervük egyik fontos részeként Egyiptomot akarták elfoglalni. Felállították az Afrika-hadse- reget. Parancsnokuk Rommel tábornok, az egyik legügye­sebb német hadvezér volt. El­á\.Al l. Hűmmel páncélosai ellen Az Ózdi Kohászati Üzemek­ben fokozzák a nagyolvasztók­nál keletkező kohógáz meny- nylscgcnek megtisztítását. Er­re a célra két új elektromos gáztisztítót építenek, illetve szerelnek fel, amelyek külön­leges készülékeikkel eltávolít­ják a kohógázhól a szennyező anyagokat cs így azt fűtő­anyagul használhatják majd a gyár ipari kemencéiben. Az új gáztiszlitó berendezések mű­ködésével ilyen módon event« mintegy negyvenmillió forint értékű fűtőenergiát nyernek, vagyis ennyivel javítják a gyár energiamérlegét. A saját erő­ből megvalósuló beruházásra 10 millió forintot irányoz­tak elő. A munkák kivitelezé­séhez már hozzáfogtak, és azt i terv szerint 1972-ben feje­lik be. Dr. Wovák István munkája és társadalmi funkciójának: teljesítése mellett nemrégiben megszerezte a jogtudományok, kandidátusa címet is. A kis ünnepségen, amely«», méltatták a TIT-ben végzett, munkáját, részt vettek a szer­vezet megyei vezetői, Amri»- kó Gusztáv, a városi pártbi­zottság osztályvezetője és Gu­lyás István, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályveze­tő-helyettese is. Másfél évtizede vesz részt dr. Novak István, a TIT Mis­kolc városi szervezetének el­nöke és a megyei elnökség ál­lami és jogtudományi osztályá­nak titkára az ismeretterjesztő mozgalomban. Munkásságának elismeréseként tegnap, április 19-én nyújtotta át neki Rcth Rózsa, a TIT Országos Elnök­ségének osztályvezetője és dr. Csókást János tanszékvezető egyetemi tanár, a TIT Orszá­gos Elnökségének tagja a munkaérdemrend ezüst foko­zatát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom