Észak-Magyarország, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-07 / 262. szám

Kiváló dolgozó In tüntetéseket adtak át Javult us orvosi ellátás Tegnap ,• november 6-án, a megyei tanács tanácstermében adta át a kiváló dolgozó ki­tüntetéseket a pénzügy, a bel­kereskedelem és az államigaz­gatás területén évek óta kima­gaslóan jól dolgozóknak dr. Ladányi .József, a megyei ta­nács vb-elnöke. A bensőséges ünnepségen, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 51. évfordulója tiszteleté­re rendeztek meg, négyen ré­szesültek a pénzügyi kiváló dolgozó, tizenhármán a belke­reskedelem kiváló dolgozója. miniszteri kitüntetésben. A me­gyei tanács 15 községi tanácsi vezetőjének adományozta oda az államigazgatás kiváló dolgo­zója jelvényt. Az ünnepségen, amelyen a megyei tanács, a szakszervezetek és a minisz­térium által kitüntetetteket is ünnepelték, ott volt Varga Gá~ borne, a megyei tanács vb-el- nökhelyettese, Nikita Ferenc, a megyei pártbizottság képvise­lője és Gelb Miklós, a KPVDSZ megyei titkára. | Hamarosan megkezdik az éké panel \szereléséi Még két hónapja sincs, hogy megkezdték a Borsodi Ház­építő Kombinát berendezései­nek próbaüzemeltetését. A j szakemberek működés közben j vizsgáztatták a lakóházak ele- ! meit gyártó gépeket. A vizsga | a várakozásnak megfelelően, | igen jól sikerült. Valamennyi I kipróbált berendezés megfelel ! a követelményeknek, a kísér- I létképpen legyártott első 200 j A házgyár teljes üzembe j helyezését november végére I kívánják befejezni a Borsod ! megyei Állami Építőipari Vál- í ialat dolgozói. Munkájuk ed- ! digi eredményei biztosítják, j hogy — elképzeléseikhez hí- | ven — hamarosan megkezdhe­tik az első panelházak szere­lését. Az elmúlt három évben ja­vult az orvosi ellátás a sze­rencsi járásban. Három új or­vosi körzetet hoztak létre, így a korábbi 2938-ról 2700-ra csökkent az egy körzeti orvos­ra jutó ellátottak száma. Az új körzeteket Mádon, Bodrog- szegiben és Taktaharkányban szervezték meg. De nemcsak a közelmúlt eredményeire büszkék a já­rásban, hanem terveikre is. Még az idén elkészülnek Megyaszón és Prügyön az új egészségügyi létesítmények. Két fogorvosi, egy körzeti or­vosi lakás, rendelő és váró építését fejezik be. Az elkövet­kező két évben pedig Legycs- bényén, Bodrogszegiben és Ti- szaladányban tervezik újabb orvosi körzetek létesítését. RekorS­ísldsigszás o cikargyárbae Amikor az elmúlt évben há- I romszáz vagon répát dolgoztak | fel naponta a Szerencsi Cu­korgyárban, kiugró eredmény­nek számított. Igaz, még csak tavaly ismerkedtek az új gé­pekkel és berendezésekkel, I mostanra pedig mór „begya­korolták" magukat a gépek és az emberek is. Mert az idén a napi répafeldolgozás 301 va­gon. Az időjárás bűne, hogy a több répából kevesebb cukor készül: tavaly 16 százalékos volt a répa cukortartalma, az idén mindössze 15,1 százalék. j darab panel minősége kiváló. A próbaüzem most a végé- j hez érkezett. A Nagy Októ- ! béri Szocialista Forradalom 51. I évfordulójának tiszteletére — I határidő előtt — november 5- én megkezdték a házgyár üzembe helyezését. Fegyelmezik az ökölvívókat A Magyar Ökölvívó Szövet­ség elnöksége Badari Tibor, Gúla László, Gáli István, Kaj­ái János és Szabó Gyula ver­senyzési jogát felfüggesztette, s ellenük fegyelmi eljárást in­dít, Mexikóban tanúsított fe­gyelmezetlen magatartásuk miatt. Miskolc a magasból (Foto: Ágotha Tibor) A Magyar Vegyészeti Mú­zeum úttörő munkát végzett azáltal, hogy megszervezte az első magyar vegyipari vándorkiállítást. A vegyipar kialakulása hazánkban című kiállítást először — a múze­umi hónap kelletében — a Technika Házában mutattak be október első felében. A kiállítás első vidéki ál­lomása Várpalota volt, ugyanis a történelmi múltú Thury-várban lesz a Magyar Vegyészeti Múzeum végleges helye. Tiszaszederkényben októ­ber 30-a és november 5-e Húszmillió forintos ajándék között tekinthették meg az érdeklődők a vándorkiállítás anyagát, amelyből a látoga­tók képet kaptak arról, hogy ez a tudomány, illetve ipar­ág milyen hatalmas fejlődést tett meg az utóbbi időkben. A művelődési ház társalgó­Még tavaly szeptemberben elkezdődött egy építkezés Sá­toraljaújhely melleit, Károly­falván és fokozatosan haladt keresztül a Bodrogközön, át a Tiszán — Kisvárdáig. Az ÉMÁSZ 20 milliós beruházásá­ból megépült a csaknem 40 kilométer hosszú, 120 000 vol­********************************************-K-x-x-X-K * * •¥ * * * * * * * * * * •¥­*-fc * *-*<-K-K *-* Erről jut eszembe... Olvasom, hogy szüret után a tokaji borvidéken '.10 millióval nőtt a lakosság takarékbetét-állománya. — Mutasd, meg a betétkönyvedet, megmondom, mi­lyen a szőlőd. * Nézem a ív-ben a borzalmasan gyenge, színvonalú labdarúgó-mérkőzést, és véleményemet hangosan is nyilvánítom. — Mégiscsak jó a tv, mert ha ezt a helyszínen mon­dom el hangosan, a játékosok sértegetéséért örökre ki­tiltanak minden labdarúgópályáról. * Hallgatom kislányom kedvenc táncszámait, s pukka­dok a méregtől, mert modern szülő lévén nem merek őszinte véleményt mondani. — Vajon az én apám is ilyen kínokat szenvedett, amikor annak idején én nyekergettem a lemezjátszón naphosszat a „Jaj, de csúszik ez a banánhéj”-t? (p. s.) X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X ******************************************** tos villamossági távvezeték. Az építési és szerelési munká­kat az Országos Villamos Táv­vezeték Vállalat dolgozói vé­gezték el. Az építkezés meg­kezdésekor 1963. december 31-i befejezési határidőt kaptak. A munkák megkezdésekor azt is elmondták a dolgozók­nak, hogy ez a távvezeték na­gyon szükséges és sürgős, mert a Hegyalján és a Bodrogköz­ben gyakori az energiaellátási zavar, az emberek még a te­levíziót se nézhetik bosszan- kodás nélkül. Továbbá: e táv­vezeték megépítésén múlott a Miskolc—Nyíregyháza közötti villamosított vasútvonal üze­meltetésének zavartalansága is. Korábban ugyanis a károlyfal- vi központnak csak egyoldalú energiaellátása volt, nem csat­lakozott a nagyobb és a több oldalú villamoshálózatokhoz. Az építők megértették a fel­adatot, s már. tavaly is ered­ményesen dolgoztak. Az igazi siker azonban ebben az év­ben kezdődött és született meg. A kivitelező vállalat dolgo­zói a hármas jubileum tiszte­letére felajánlották, hogy a távvezetéket az eredeti határ­időnél két hónappal hamarabb megépítik és átadják. A har­monikus munkaszervezés, va­lamint a szerelő munkások ki­váló szakmai hozzáértése, nem utolsósorban nagy szorgalmuk eredményeként a Károlyfalva 1 —Kisvárda villamos távveze­ték már október 15-re elké­szült. Az üzemelés is megkez­dődött és minden felszerelés hibátlanul működik. Burgony László, az ÉMÁSZ sárospataki üzemének igazgatója a követ­kezőket mondotta a sikeres munkával kapcsolatban: — A Hegyalja és a Bodrog­köz lakói ezt a távvezetéket kapták november hetedikére. Ennél szebb és kedvesebb ajándékot aligha kaphattak volna, hiszen most már ezen a vidéken is korszerű és zavar­talan a villamosenergia-szol- gáltalás. A jövőben nemcsak a televíziót élvezhetik zavartala­nul, hanem az üzemek és a termelőszövetkezetek is biz­tonságosan és hatásosabban üzemeltethetik villamos gépei­ket, berendezéseiket. Az ener­giaszolgáltatásban nem lesz kiesés, mert az új távvezeték több oldalról csatlakozik a vil­lamoshálózatokhoz. így bárme­lyik oldal üzemzavarának ese­tén biztosítani tudják a villa­mos energiát a többi oldalról. Vasutasok ünnepségei Miskolcon A vasúti igazgatóságok kö­zötti versenyben az év há­romnegyedében végzett mun­ka alapján a MÁV Miskolci Igazgatósága érdemelte ki az első helyezést. Ezt az örven­detes eseményt jelentette be a tegnap megtartott ünnepségen az összegyűlt 72 vasúti párt­titkárnak, illetve vezetőségi tagnak dr. Pásztor Pál, az igazgatóság vezetője. Az ün­nepségen — amelyet Jenovai Miklós, a megyei pártbizottság munkatársa nyitott meg — Pásztor elvtárs méltatta no­vember 7 történelmi jelentő­ségét, majd három megye — Borsod, Heves és Nógréd — legjobb 40 vasutas párttitká­rának nyújtottak át pénzjutal­mat a jól végzett munka cits' méréséként. Hasonló jellegű ünnepség zajlott le tegnap Miskolcon a Vörösmarty Művelődési Ott­honban. Itt a vasutas-szak­szervezet területi bizottsága ju­talmazta meg a legjobb szak- szervezeti aktívákat. A három ünnepségen — beleértve a la­pun): ban már ismertetett mis­kolci vasúti csomóponton le­zajlott eseményt is — 109 ezer forintot osztottak szét a leg­jobb pártmunkások, szakszer­vezeti aktívái: között a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 51. évfordulója alkalmá­ból. Ezen kívül még egy sor dolgozónak nyújtottak át lává­ié kitüntetést, pénzjutalommal egyetemben. üsiyőrí liiiőberemlezéssk az ország «den részében Erdei mini-üdülők Az új gazdasági mechaniz­musban az erdőgazdaságoknak is lehetőségük nyílik rá, sőt, a gazdaságosság érdekében ajánlatos számukra, hogy be­vételeket biztosító „mellék­üzemági” tevékenységet foly­tassanak. A Keletbükki Álla­mi Erdőgazdaság számára ilyen eddig kihasználatlan pénzbe­vételi forrást jelentettek a szép környezetben levő, több szobával, kis étteremmel is rendelkező vadászházak. A já­vorkúti egykori üdülő, a pénz­pataki vadászház és a szelce- pusztai valóságos vadászkas­tély csak néhány vadászidény­ben volt teljesen hasznosítva. Ezért az idén tavasszal mind­három erdei épületet megnyi­tották a közönség számára, mini-üdülők elnevezéssel. Az erdészet ezekben teljes ellá­tást biztosít az erdei csendet* gyönyörű tájat kedvelő üdülő­vendégeknek. A mini-üdülők­ben már az első idényben is teltház volt. Az őszi és a téli hónapokra szintén sok a je­lentkező, az összesen csak 30 személy befogadására alkal­mas, családias erdei lakokba. „Megfogták“ a vasércport Jövőre földgáztüzelésre térnek ál a R tatabányai Vaséredúsítónuíben A Rudabányai Vasércdúsító- müben a vállalati fejlesztési alap felhasználásával az idén jelentős korszerűsítési munkák kezdődtek. Ebben az üzemben a környéken nagy mennyiség­ben található úgynevezett pát- ércet készítik elő kohászati célokra. A különböző beren­dezésekkel az ércet megpörkö­lik, majd mágneses szeparálok segítségével különválasztják a nem hasznos ásványoktól. Ez­által az érc súlya csökken és Vastartalma 23 százalékról több mint 40 százalékra dúsul fel. Az ilyen ércet mar gazdasá­gosan hasznosíthatják a hazai nagyolvasztókban. A dúsító­műben évente 400 ezer tonna nyersércei. dolgoznak fel, amelynek egy kis, de értékes hányada a különböző techno­lógiai folyamatok alatt a leve­gőben elszáll. Ennek „megfo­gására” vállalkoztak az üzem műszaki vezetői, akik a KMP megalakulása 50. évfordulójá­ra készülődve maguk által tervezett porfogó berendezést készítettek. Az egymásba kap­csolódó üzemrészekben befed­ték a szállítószalagokat és nagy teljesítményű porelszívó ventillátorokat, valamint cik­lonokat állítottál: munkába. A saját erőből készült berende­zésekkel évente csaknem 6000 tonna olyan vasércport gyűjte­nek össze és dolgoznak fel új­ra, amely eddig elszállt a le­vegőbe. A vasércpor megfogá­sa — a levegő szennyeződésé­nek csökkentése mellett —, mintegy 2 millió 600 ezer fo­rint termelési értéktöbbletet jelent a vállalatnak. A porelfogók felszerelése után most újabb fejlesztési munkákhoz kezdenek hozzá a dolgozók. A dusítómüt ugyan­is eddig generátorgázzal üze­meltették, amelynek előállí­tásához évente 22 millió fo­rint értékben vásároltak sze­net. A gazdaságosabb termelés érdekében, most elhatározták, hogy Rudabányára is beveze­tik a kiváló minőségű föld­gázt. Ennek megvalósítására a borsodi földgázhálózatból — amely Özdig elkészült — Vad- na község határában leágazást építenek, és ezen a csőveze­téken továbbítják a hajdúsági metánt a dúsítóműbe. gsza kmagy a rország A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megrel Bizottságának lapja Szerkesztőség: Miskolc, Ba'.-sy-Zsllinszky u. 13. Főszerkesztő: Fodor László Telefonszárook: Központ: 38-132 16-672. 33-386, 36-379. Titkárság: 16-686. Gazdaságpolitikai rovat: 16-033. Pártrovat: 16-073. Bel­politikai rovat: tG-450. Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049. Munkás- levelezés, panoeztlgyek: tfi-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsiünszky u, 13. Felelős kiadót Blrő Péter Telefon: 30-131 tll rde tésf el vétel: Széchenyi u. IS—17. Telefon: 16-213 l’erjesztí a Magyar Posta Előfizethető n helyi postahivataloknál és : kézbe"Itőknél Az előfizetés dija egy hónapra 18 forint Index: 35059 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: Szemes István ! jában megrendezett kiállítás | ezenkívül neves vegyészeket, j kutatókat is bemutatott, akik I közül többeket régen mint i politikust, vagy hadvezért I tartott számon a közvéle- ! mény. A kiállítás tartalmában és i külsőségében egyaránt betöl- j töfcte népművelő szerepét, i melyet a rendező szervek ! célul tűztek ki, I Vu n dork i állítás Tiszasxederkényhen Köztudott, hogy a magyar | hűtőipar milyen előkelő he- ! lyet foglal el a világranglis­tán. Modernségét, korszerűsé­gét, kapacitását tekintve, európai viszonylatban is az el­sők között találjuk. S büszke­ség tölt el bennünket, ha arra gondolunk, hogy ebben nem kis része van a Diósgyőri Gép­gyárnak, hiszen eddig több mint 50 hűtőházat, illetve hűtőipari berendezést telepí­tett az ország különböző tá­jaira. E berendezések auto­matikus hőszabályzó berende­zésekkel működnek, melyek 0- tól mínusz 40 tokig bármilyen kívánt hőmérsékletet biztosí­tanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom