Észak-Magyarország, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-09 / 263. szám
Világ proletárjai, egyesüli etek? \MOSZK A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. évfolyam, 263. szám Ara: 10 fillér Szombat, 1968. november 9. iegpszerte megünnepelték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 51. évfordulóját November 7-én zászlódíszt öltött valamennyi város és falu. A szovjet emlékműveket már az ünnep előestéjén megkoszorúzták, s a legtöbb helyen ezt követően került sor a díszgyűlésekre. Hosszan lehetne sorolni azok neveit, akiket e nagy ünnep alkalmából kitüntettek. Elismerésben részesült több KISZ- fiatal, de kitüntették azokat is, alak jól segítették eddig az ifjúsági szervezetet. November 7 alkalmából KISZ-érdemérmet adtak át a KISZ megyei bizottságán. Kitüntetésben részesült dr. Papp Lajos, Havasi Béla, dr. Fekete László, Vin- cze Géza, Monos János, Béres László, Szatmári Ferenc, Kövér László, Czirbus Jínosné, Bodnár János, Labancz Pál, Budai Zoltán, Kiss Béla, Páz- mándi József, Rózsahegyi János, Simon László, Józsa Imre, Demkó István, Budinszki István, Szoböszlai József, Köteles György, Kopcsek Imre és Rakusz Lajos. A Diósgyőri Gépgyár KISZ- fiataljai és MSZBT-aktívái az idén is közös klubesten ünnepeltek, amelyre meghívták a gyár párt-, gazdasági és tömegszervezeti vezetőit, valamint három szovjet vendéget is. A megjelent vendégeket az új nevet felvett MSZBT-biágád egyik tagja köszöntötte. Díszünnepség Ozdon Zászlóerdővel és díszkivilágítással köszöntötte a gyárváros is november hetedikét A központi ünnepségre 6-án este került sor a Liszt Ferenc Művelődési Házban. Az elnökségben helyet foglalt Pethes András elvtárs, a városi-üzemi pártbizottság első titkára, Csé- pányi Sándor elvtárs, a megyei .párt-végrehajtóbizottság tagja, országgyűlési képviselő, az ÖKÜ vezérigazgatója, Taj- li Gyula elvtárs, a járási párt- bizottság első titkára, a városi, a járási tanács vezetői, a társadalmi szervezetek képviselői. A megjelenteket Vajda István elvtárs, a városi-üzemi pártbizottság titkára köszöntötte. Ünnepi beszédet Kovács Sándor elvtárs, a megyei párt- bizottság ipari osztályának vezetője tartott. A november 7-ét ünneplő órákban két koszorúzásra is sor kelőit. 6-án délután a szovjet hősök sajóvárkonyi emlékművénél,. 7-én délelőtt pedig a szovjet hősök ózdi emlékművénél helyeztek el koszorúkat. November hetedike alkalmából került sor az Ózdi Kohászati Üzemek kiváló újítóinak kitüntetésére is. Temes$zent- andrássy Guidó műszalci igazgató 42 újítónak adta út a kiváló újító miniszteri kitüntetés különböző fokozatait. Az Ózdi Kohászati Üzemek több gyárrészlege az ünnep alatt is folyamatosan dolgozott, s mint a november 7-et megelőző időszakban, úgy most is kiváló eredményekei nrodu- kált. Egy percre sem szünetelt a munka a II. sz. kohó átépítésénél, ahol a kohászat karbantartóin kívül ott dolgoznak a Kohászati Gyárépítc Vállalat munkásai is. Mintegy száz új kiváló dolgozó A Sajóbábonyi ÉMV dolgozói a gyártelepi kultúrteremben gyűltek össze, ahol Józsa László, a megyei pártbizottság munkatársa mondott ünnepi beszédet. Ezt követően a termelésben, valamint a közéleti tevékenységben kiemelkedő munkát végzetteket tüntették ki. Horváth Róbert a Nehézipari Minisztérium kiváló dolgozója kitüntetést, Csömör Gábor és Szabó László a köz- biztonsági érdemérmet, AntaJ. Ferencné és Szilágyi Gyula a honvédelmi érdemérmet vette át Juza Károly, a Sajóbábonyi ÉMV igazgatója 89 kiváló doj, gozó jelvényt adott át a termelőmunkában élenjáróknak és példát mutatóknak. Az ünnepség a helyi általános iskolások, valamint az irodalmi színpad tagjainak műsorával ért véget. Ünnepi taggyűlések az edelényi járásban Az edelényi járás valameny- nyi pártalaps^ervezetében ünnepi taggyűlést tartottak november 6-án este, s ezzel kezdetét vette a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra való emlékezés. S zen dr őben és Színben szovjet hősi emlékmű áll. November 6-án délután mindkét helyen koszorúkat helyeztek el a járási és a helyi, párt-,' állami és tömegszervezéti vezetők. Edelényben a járási művelődési házban gyűltek össze a dolgozók, ahol Csépányi Lajos az Északmagyarország rovatvezetője mondott ünnepi beszédet. Rudabányán a művelődési házban tartották meg az ünnepi gyűlést, amelynek Nagy Zoltán, a megyei pártbizottság helyettes osztályvezetője volt a szónoka. Fáklyás felvonulás Mezőcsáton Fáklyák, lampionok fénye világította be a mezőcsáti utcákat november- 6-án este. Üt- törők, ív.ISZ-esek vitték a fé-; nyékét, de csatlakoztak a fiatalokhoz idősebbek is: a mezőcsáti járás termelőszövetkezeteinek, intézményeinek, községeinek . küldöttei. Csaknem ezer ember yett részt a felvonuláson. Este művelődési otthon nagyterme is szűkpek bizonyult, annyi érdeklődő gyűlt ös&ze, hogy meghallgassa Kovács Kálmánnának, a megyei nőt§nács titkárának ünnepi beszédét, valamint: az iskolások és a - művelődési otthon közös műsorát. Másnap, november 7-én délelőtt pedig több mint félezren jöttek ösz- s;se Mezőcsát főterén, a szovjet hősök sírjánál, hogy elhelyezzék koszorúikat. A nap további részében á művelődési otthonban és a sportpályán különféle velétkedőket, sakk-, futball-, kézilabda- és közlekedési versenyeket tartottak. Orvosi rendelőket adtak át Mezőnyárádon Az ünnep előestéjén, november-' 6-án Mezőkövesden is járási, központi ünnepségre került sor. A járás párt-, tö- megszerve^pti és állami vezetni a községek küldötteivel együtt a délutáni órák pan megkoszorúzták a szovjet hősek emlékművét. Estére pedig zsúfolásig megtöltöttek az emberek a mezőkövesdi járás központi művelődési házát, ahol Kiss Béla, a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsá(F oly tatás a 3. oldalon) Lenyűgöző díszszemle a Vörös téren A rakéták ismét sikert arattak Ünneplőbe öltözött november 7-e tiszteletére a történelmi események színhelye: a moszkvai Vörös tér. Néhány perccel tíz óra előtt jelent meg a Lepjn-njauxóleum mellvédje mögött Lepnyid B rezsnyev, Alelcszej Koszigin, Nyikolaj gyár Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának else titkára, Losoncai Pál, a Nép- köztáx-saság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenó, a forradalmi munkás-paraszt kor mány elnöke, valamint Aprc Antal. Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor. Komócsin Zoltán, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Ajtai Miklós. Czinege'Lajos, Ilku Pál és Németh Károly, a Politikai Bizottság póttagja. Ott volt a politikai; a gazdasági, a kulturális és a társadalmi élet sok más vezete személyisége. A Nagy Qktóberi Szocialista-Forradalom 51. évfordulója alkalmából az ország minden városa, faluja, tanyája, üzeme, intézménye, iskolája ünnepelt. A szovjet hősi emlékműveknél kegveletes koszorúzás] ünnepségek zajlottak le. A hazánk felszabadításáért elesett szovjet hősök emlékműveinél rendezett ünnepségek egyike egyben avatóünnepség is volt a mintegy tízezer főnyi közönség előtt a budapesti szovjet nagykövetség képviselőinek jelenlétében monumentális felszabadulási emlékművet avattak, amely újabb jelentős műalkotással gazdagítja Eger építészeti értékeit. Az ünnep fényét és melegét sok helyütt szovjet—magyar baráti találkozók is növelték. * A prágai Olsany temetőben november 7-én kettős ünnepséget tartottak. Felavatták a cseh és szlovák vöröskatonák emlékművét, majd megkoszorúzták a Csehszlovákia felszabadításáért elesett szovjet harcosok síremlékét. Az ünnepségen részt vettek is koszorúkat helyeztek el a CSKP és a kormány vezetői, a Nemzeti Front szervezeteinek képviselői, Alexander Dubcek és Oldrich Cernik vezetésével. Jelen voltak és koszorút helyeztek el: V. V. Kuz- nvecov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese, Sz. V. Cservonyenko nagykövet, az ünnepségekre Prágába érkezett szovjet küldöttségek, köztük a szovjet hadviseltek szövetségének delegációja is. November 6-án és 7-én a világ számos nagyvárosában gyűléseken, ünnepségeken emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 51. évfordulójáról. A ma és a jövő Miskoka nSH 3S*&; A pokol tornácán Rádió- és tv-műsor Koszorúzás Miskolcon, a Hősök terén. népi katonai díszszemle. A Szpaszkij-torony kapuján kigördült Andrej Grecsko marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének nyitott gépkocsija. Miután fogadta Jevgenyij Ivanovszkij vezérezredesnek, a díszszemle paléptekkel, határozottan halad Október útján. Népünk — mondotta — szilárdan tömörül a párt körül, magas fokú politikai és munkaaktivitást tanúsít Napról napra mind szé- leseboen bontakozik id a Lenin születése 100. évfordulójának méltó-megünnepléséért folyó munka verseny. Majd beszélt azokról az erőfeszítésekről, melyeket a Szovjetunió népei, a szociálist;- tábor m-,szagai a békeszerető emberekkel együtt tesznek a béke megtartására. A honvédelmi miniszter ünnepi beszéde után felcsendült a szovjet himnusz, majd a diszlövések, s a katonai parádé kezdetét jelző kürtjei utén megkezdődött a katonai díszszemle. Dörgő taps fogadta az első ízben felvonuló tengeralattjáró tisztképző főiskola növendékeit. A katonai pompa „királyai” most is a rakéták voltak. Különösen az a légvédelmi rakéta „aratott” sikert, amely egymaga képes megsemmisíteni az agresszor egész repülőgép-kötelékét. A katonai díszszemle után sportolók és ünneplő moszkvaiak vették birtokukba a Vörös teret. Este pedig diszsortüz és tűzijáték köszöntötte a forradalom 51. évfordulóját. Este, a szovjet kormány ünnepi fogadásán Leonyid Brezsnyev mondott pohárköszöntőt. rancsnokának jelentését, megszemlélte a Vörös téren és környékén felsorakozott csapategységeket. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy: -r A fennállásának második fél évszázadába lépett Szovjetunió öles Podgprtúj, valamint több szoy» jet állami és pártvezetö. A meghívottak között volt Nemes Dezső elvtárs. az MSZMP Kpz- pomti Bizottságának tagja is. A hagyományokhoz híven tíz órakor kezdődött meg az ün®© Unmepség’eb,, megemlékezések országszerte A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forpadájtéi n)unkás-paraszt kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 5,1. évfordulóján, csütörtök délelőtt koszorúzás! ünnepséget. rendezett a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. A magyar és a szovjet nemzeti lobogókkal, vörös zászlókkal díszített téren több ezer fővárosi lakos gyűlt ösz- sze; az emlékmű előtt a néphadsereg díszegysége sorakozott fel csapatzászlóval. A koszorúzást ünnepségen részt vett Kádár János, a Ma- . ■