Észak-Magyarország, 1968. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
Vasárnap, T958. szeptember 29. ESZ A KATA GT AT? ORSZÁG 9 Foto: Agotlia Tibor Bacchusnak ^tTa hangja a Bükk Promontóriu- mán és lehallatszik a mélázó puttonyosokig: Puttonyos, itt ugross! Régen kiáltott. Több, mint háromnegyed százada. A filoxera járvány óta (1882- tól 1892-ig) most hangzik fel először az érces hang. A Dél- Bükk vagy ahogyan mondogatják: Bükkalja, szép termést ígér borszőlőből is. Messze múltunkba ágyazódik a Bükk történelmi szőlőkultúrája. Az írásos okmányok az 1212. évtől szignálják. Nagyon érdekesek a Bükk történelmi szölőkultúrája szempontjából azok az adatok, melyek a nagy nemzeti katasztrófák során emlittetnek. Tatárjárás ... Törökdúlás __ Rákóczi s zabadságharca idején Rabutin generális vandalizmusa... A napóleoni háborúk idején a Bükk bora ellen elkövetett szörnyű bűn a bor-castráció, mely piactalanná tette, hogy a filoxera odatchesse pontját és lezárhassa azt a szőlőkultúrát, amelyért legalább kilenc fajta kereskedő-rétegézödés versengett az egymást követő századok folyamán: görög, örmény, rutén, lengyel, skót, zsidó stb., hogy csak a nagyobb exportlebonyolítókat említsem. De említésre méltó a legrangosabb belföldi piac is, a „bányavárosok ” igényeinek piaca! ad Schmiedeberg az f) NDK 6000 lakosú kisvárosa. Ami általában a „kisváros” fogalomhoz képzeletünkben társul, mind ráillik erre a településre is, ahol mi hárman, debreceni egyetemisták töltöttük nyári nyelvgyakorlatunkat. Attól a pillanattól kezdve, amikor Bad Schmiedebergben leszálltunk a vonatról, nem volt szükségünk rá, hogy holmi személyi adatokat fejben tartsunk. Név? Ugyan! Mi voltunk a „magyarok”. Az egész város így hivott bennünket. (Kevés magyar állampolgár vetődhetett el előttünk erre a vidékre!) Ha pedig valamilyen ok miatt már végképp külön kellett szólítani a „magyarokat”, német barátaink akkor sem használták valódi nevünket. Náluk mi már csak Juliska, Piroska, Mariska voltunk. Ez ellen teljesen hiábavaló volt minden tiltakozás. Mint ahogyan azt is hiába bizonygattam, hogy a papám nem cigányprímás. Nem hitte el a partnerem, Amikor egy beszélgetés közben földrajzilag Iwrülir- tuk, hol is fekszik Debrecen, ahol mi tanulunk, az egyik bácsi diadalmasan kiáltott fel: „Hisz ez a puszta közelébe vanr Erre a többiek sóhajtozva fordultak hozzánk: „De jó lehet maguknak! Gondolom, a hétvégét mindig ott töltik cl, a csárdában." Egy Dcssauban dolgozó mérnökkel beszélgettem. Elmondta, hogy üzemük szoros kapcsolatot tart fenn magyar gyárakkal, kereskedelmi kapcsolataik igen élénkek. Sok magyar szakemberrel is beszélgetett, s meglehetősen ismeri a magyar ipar helyzetét. Meglepően sokat tudott Magyarországról, véleményei mindig nagyon reálisak vol- lak. Egyszer mégis kijelentette: „Ne értse félre, de olyan országban nem tudnék élni, ahol állandóan a cigány hegedül, s az emberek éjjel-nappal táncolnak, énekelnek. Nekem néha csendre és nyugalomra is szükségem van!" Nem tudtam bebizonyítani a fentiek ellenkezőjét. Hogyan is versenyezhetne egy bölcsészhallgató például az ott országosan közkedvelt operettel, amelynek hősnője egy magyar kislány, aki temperamentumban az egész magyar nemzetet képviseli. Ebből az operettből egy könnyű kis dallam különösen népszerű lett. Ha elmentünk Bad Schmiedeberg egyetlen táncos helyére, belépésünk után a zenekar azonnal játszani kezdte az említett operettmelódiát, amely így kezdődik: „Juliska, Julislca aus Buda-Buda- pest..Ebből a dalból tudtuk meg azt is, hogy a magyar lányok azért olyan szépek, jó- kedvűek, mert paprikából van a szívük. Soha életemben nem hallgattam annyi magyar nótát, mint éppen ebben a német városban. A zenekar igen sokszor játszott irántunk való fir voltunk a „magyarok ” gyclmességböl magyar népdalokat. Kedvességük, igyekezetük szinte megható volt, de a zene, amit produkáltak ... Trombitával, dobbal, tangó- harmonikával és egy kis wal- zcr-beütéssel játszották a csárdást. Sokszor gondolkodtam rajta, mi az oka, hogy Magyar- ország még a szélesebb látókörű emberek számára is egyenlő a pusztával, a csárdással, a Balatonnal, a cigányzenével, no és persze Juliskával. Ez a romantikával átszőtt elképzelés gyakran azoknál is megtalálható, akik már jártak nálunk. zerencscre az NDK-bcli németek közölt sokan vannak olyanok, akik hivatásból, vagy talán csak hobbyból, de azt szeretnék elérni, hogy ne. csupán a magyarok délibábos földjét ked- veljék a németek, hanem ismerjék meg Magyarország ipari arcát is. Ott-tartózkodásunk ideje alatt tartott éppen előadást Magyarországról egy fiatal lipcsei tanár, Herr Günther Krause. Elmondotta, hogy nagyon gyakran utazik Magyarországra. Éreztük is előadásán a. személyes élmény erejét: például több időt szentelt Dunaújvárosnak, mint a Hortobágynak. A szcmléle- tesség kedvéért saját maga által készített felvételeket vetített le, s a kísérőzenét — magyar nóta helyett — Kodály és Liszt muzsikája adta. S ekkor sablonmentesen éreztük: mi vagyunk a magyarok. Vígh Ilona Példás kezdeményezés ból n jövő nyáron nyitnak meg. Klipsz a divat A helyreállított diósgyőri vár az elkövetkező években Miskolc egyik kulturális központja lesz. Itt kap majd helyet a Borsod megyei Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény is. A vár környékén található parasztházak felhasználósára H. Szabó Béla, az Eszakma- gyarországi Intéző Bizottság alelnöke — aki tudományos munkával is foglalkozik — javasolta, hogy az épületekben állítsanak emléket a Miskolcon élt tudósoknak, kutatóknak. Ennek szolgálatában a városnak ajándékozta értékes magángyűjteményét. A maga nemében szinte egyedülálló gyűjteményben ritkaságszámba menő dokumentumok találhatók. H. Szabó Béla adományából a vár szomszédságában lévő parasztházak egyikében emlékmúzeumot rendeznek be, amelyet Budai József halálának 30. évfordulója alkalmá{ Ki mit ad el? ♦ iimimmimmmiiiimmmiiiiimimimiimiiiiiiiiiir Meg kell ismerni és meg kell becsülni a Bükk rangos adottságát. Es ha feltárulkozik előttünk igazi értékadottságában, ne szégyelljük a vele való barátságunkat ... Boráról azt mondta nem is olyan régen valaki: „Nem is annyira babba való". Meggyőződésem, hogy először kóstolt bükki bort, de a közhiedelem még e kiváló szakembert is megzavarta, s korábban így ülepedett meg benne a sok ferde bíráló vélemény után a minősítési alap. De hány szakember képzel erről még sokkal csúnyábbat. Felsoroljam? Nem tehetem, mert a Bükk-adott- ság barátokat kíván, intenzív veletörődöket, nem sértett és sértődő, elhamarkodó vélemény-nyilvánítókat, amit aztán nehéz rövid távon korrigálni. A Bükk rangos ad<$ht‘z tartozik az is, hogy kiváló aszút terem! Ezt ma még sokan nem hiszik és még többen vitatják! Nem csodálom. Nem volt alkalmuk inni a Bükk aszújából. Ennek a nemzedéknek sem, és a korábbinak sem! Így csak vitatni lehet. Ettől függetlenül a tudomány, az tudomány. Ami írva vagyon, az írva vagyon. S ha a kíváncsiskodó szakértelem veszi a fáradságot, mint néhol vette, könnyen meggyőződhet erről a ma még vitatható, de létező és ezt lehetségesíthető meglevő alapról. Az idő ezt is igazolja már nemsokára. Nem rosszabb, mint a tokaji aszú! Ezt sem a tokaji aszú rovására állítom! Ezzel csak aláhúzom ezt az értékadottságot! De alá is kell húznom, mert ez nem fogja rontani a tokaji aszú világpiaci értékét még akkor sem, ha mellette megjelenik a Bükk aszúja! Geszti pap koromban a következő beszélgetésnek voltam fültanúja: Munka után, pince előtt, a nap fáradtságát borral locsolva beszélik vissza a napi felhasznált erőt. Ezt kívánja a szőlőművelés természete. Természetes természettan ez, úgy átöröklődött nemzedékeken, mint az a szólásmondás, hogy „Nem vagy gazda, ha nem kínálod meg azt, aki pincéd előtt elmegy és beköszön!" E beszélgetéshez köszönt úgy oda az öreg... H. bácsi cs mondta: beszélgettek... beszélgettek. Igen, volt a válasz. A gazda elfeledkezett a töltésről. Megszólalt az öreg H. bácsi: Hát adjatok nekem is egy pohár lőrét... ! „Nem lőrét iszunk H. bácsi, mi bort iszunk!” Csendesen megjegyzi az öreg: „Hát akkor jó lesz nekem a bor is...” Lehet, hogy jó lesz nekünk a Bükk aszúja is! Az 1967. évi termés, mint az új telepítés termőre forduló zsengéje, már bemutatkozott a megyei borversenyen, Tarca- lon, ez év júniusában. Külön- díjat vitt haza. Pedig az elmúlt évi termés nem érte el a 20 cukorfokot sem. E sorok írásakor már 20,5 cukorfok a must. Várjuk kíváncsian, milyen lesz ez évben a Bükk szüretje, azon a több száz holdon, mely már ebben az évben termőre fordult. Körülbelül 10—11 ezer hektoliter lesz a Bükk Promontóriumá- nak termése ebben az esztendőben. Borsodgeszt—Súly egyesített tsz, Tibolddaróc—Kacs egyesített Rákóczi Tsz, Bogács népe mind-mind készül a Bükk szüretiére. 78 év után felveszi poharát Bacchus, a bor istene, s hisz- szük, a Bükk szüretién újra koccint őseink áldomás-italával a szüretre távolról, közelebbről érkező kedves vendégekkel, mindazokkal, akik valamelyest hittek e nemzeti ügy realizálásában, vagy most kíváncsian várják: mennyire szolgált rá az a stúdium alapozta létesítmény realizáció, mely felett évtizedeken át észrevétlenül haladt el az ásító idő. A Bükk szüretje... ebben az esztendőben már nagy gondot kíván! Premier! Nagy belépő ez! Osztogatnak ilyenkor tiszteletjegyet is! Bacchus is kinyomtatta már a tiszteletjegyeket. Kézbe akarja adni! Az elkövetkező idő minden ferde látást és félszeg ítéletet, melyet tt Bükkröl vallottak, vagy hallottak, áthúz és nyilvánvalóvá teszi, hogy fontos népgazdasági értéket jelent a Bükki Promontorium ilyetén hasznosításának kezdése: a Bükk szüretje ...! A Bükk termő teste, teljes felkarolása és felvirágoztatása igen fontos népgazdasági stabilizátorrá válik, hisz valamikor hazánk legnagyobb történelmi Promontóriuma volt. Tizenkilenc ^^érveket messze-messze évszázadokból olyan mélyre, hogy ez év őszi napsugara ráragyogott a folydogáló édes must bő ereire és felhangozhat a kiáltás: Puttonyos! Itt ugross! Köszöntünk Bükk szüretje...! Dózsa Molnár Dániel ref. lelkipásztor M ég elevenek emlékezetünkben azok az izgalmas hónapok, amikor egyik vetélkedő a másikat érte. Ki mit tud, ki minek mestere, ki miben tudós, ki tud rosszabbul táncdalt énekelni — mindezt az egész ország végig izgulta. Hanem akárcsak a nyaralásnak vagy a görögdinnyének, a vctélke- désnek is van utószezonja. Ennek fénypontja az az országos döntő, amelynek most folyó középdöntőiről a sajtó is hírt adott és amelynek végső mozzanatáról bizonyára a iv-közvetitést sem kerülhetjük majd el. A kereskedelmi eladók szakmai-szellemi vetélkedőjéről van szó. Ennek létjogosultságához kétség nem fér: bizony olykor-olykor jelentős szellemi erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy az eladó rásózzon valamit a vevőre. Egyik fővárosi lapunk tudósítója be- kukucskált egy középdöntőre. Onnét idézte a következő párbeszédet. A közönséget képviselő zsűritag így fordult az eladóhoz: „Ezt a cipőt alig negyedórával ezelőtt itt vettem, felhúztam s amikor a zebrára léptem, a cipő talpa a járdán maradi". Az eladó szemrebbenés nélkül megfelelt: ..Tessék ideadni a blokkot, a cipőt kicseréljük”. A tudósító így folytatja: „A versenyző jól felelt s továbbjutott", Akárki láthatja, hogy a zsűri pártatlan ravaszsággal fogalmazta meg a kérdést és nem csekély szellemi erőpróbának tette ki a versenyzőt. De ő méltán jutott tovább, mivel rendkívüli leleményességről tett bizonyságot. A zsűri részéről ez a kérdésfeltevés egy mély lélektani kísérlet volt. Ugyanis a kereskedelmi eladó életében megtörténik. hogy a vevő visszaviszi a negyedórával korábban vásárolt cipőt, külön a felsőrészt és külön a levált talpat. Az eladó ilyenkor rendszerint gépiesen közli a vevővel, hogy „a kedves vevő kétségtelenül nem rendeltetésszerűen használta a cipőt, ezért vált le a talpa”. A kedves vevő ahelyett, hogy magába szállna és elhatározná, beiratkozik inasnak az első cipészmesterhez, vitatkozni kezd és azt állítja: ő igenis rendeltetésszerűen használta a cipőt. i z eladó ilyenkor fölényes mosoly- lya l szokta kérdezni: „Úgy? Hadd halljuk, hogyan?" Mire a vevő: „Fogtam ezt a pár cipőt, felhúztam a lábamra és elindultam hazafelé". Az eladó: „Ez jó! Csak úgy, hübeleba- lázs módra felhúzzuk azt a cipőt és nekivágunk az útnak... De vajon meggyőződött-e a kedves vevő, hogy tiszta-e az a járda, nem éktelcnkednek-c rajta hepehupák, nem nyirkos-e az aszfalt az esőtől, megfelelő-e a levegő páratartalma és így tovább. Vajon tudatosan szá- mitotta-e ki lépteit a kedves vevő, egyenletesen haladt-e, nem csapkodta-e a lábát az aszfalthoz, nem csoszogott-e, mint egy hebehurgya kamasz és így tovább. Na ugye, mindez esze ágában sem volt a kedves vevőnek. Hát akkor meg süsse meg a cipőjét a levált talppal együtt!" Amint említettem, az eladó továbbjutott a vetélkedőn, mert nem esett a mindennapi rutin áldozatául és magasfokú szellemi emelkedettséggel átlátott a szitán. Felismerte, hogy most nem igazi vevővel van dolga, hanem egy átvevővel, egy képzett zsűritaggal, akit a fentebb leírt érveléssel nem lehetett megetetni. Ezért találékonyan ezt felette: „Tessék ideadni a blokkot, a cipőt kicseréljük". A zsűri pedig nagyra értékelte, hogy az eladó nem dőlt be és nem sablonos választ adott. A zsűri nyomban látta, hogy kiváló eladóval áll szemközt, aki érti a csíziót. Mert, ha ez az eladó egy ilyen visszafojtott izgalomtól terhes pillanatban fel tudta ismerni, hogy ezt a levált talpú cipőt egy vevőnek álcázott szakértő tartja az orra alá, akkor az igazi vevőt is bármikor képes felismerni és neki már nem azt fogja felelni, amit a zsűrinek, hanem amit a vevőnek kell ilyenkor felelni. A találékony eladó vitathatatlanul megérdemli jutalmát: egy pár olyan cipőt, amelynek még ködös időben sem válik le a talpa. IL J. A Bükk szüretje
