Észak-Magyarország, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-21 / 117. szám

^Miskolcon a múzsák valamennyi gyermeke "Szívesen látott vendég“ Ünnepélyesen megnyílt az V. miskolci filmfesztivál . Világ proletárjai, egyesüljétek! MAGTAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGT El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. évfolyam, 111. szám ARA: 70 FILLÉR Kedd. 1968. május 21. a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának vezető titkára lépett a szónoki emelvényhez és nagy szeretettel köszöntötte a fesz­tivál vendégeit, a rövidfilm­művészet pártoló közönségét. Méltatásából kiemelkedtek a következő gondolatok: — Ma már büszkék vagyunk rá, hogy megyénk és városunk lakossága, de különösen a munkások értik az igazi mű­vészetet és bizonyos értelem­ben a szakember szemével nézik és értékelik az alkotá­sokat. Miskolc hazánk vérkeringé­sében igen rangos helyet fog­lal el, cie tegyük hozzá, hogy a korábbi időszakban csak a gazdasági élet szempontjából vált ismertté országosan, aho­gyan találóan megjegyezték: az acél és vas városának tar­tották. A filmfesztiválok már eddig is bizonyították, hogy az egyre hozzáértőbb nézőkö­zönség értékítélete lendületet ad e művészeti ág fejlődésé­neit. S elmondhatjuk, hogy a miskolci filmfesztiválnak már kezdettől fogva van égy más hasonló rendezvényektől meg­különböztető vonasa: nem reprezentatív reklámmegnyi-* latkozás, hanem szakmai ta-Jj lálkozó, felmérés a közönség" jelenlétében és részvételével. 5 S azzal, hogy a közönség raa-j ga is tevékeny részvevője az.g alkotó folyamatnak, ezzel ősz-j tozik a művészetek eszmei ésg politikai felelősségében. Üze-B meink lelkes tudnivágyó dől-1 gozói most is ugyanolyan sze-B retettel és izgalommal várják I a bemutatásra kerülő műve-* kel, várják az új élményt,* mint ahogyan eddig, a koráb-® bi években lették. Jó érzés® tapasztalni a szocialista bri-g Losoncai Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa elnökének meghívására hétfőn hivatalos, baráti láto­gatásra Magyarországra érke­zett Zsarnszrangijn Szambu, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségének el­nöke. A mongol államfővel ha­zánkba érkezett felesége, De- zsidijn Nyamá is. Zs. Szambu kíséretében vannak többek kö­zött: Mjatavin Lhamszuren, a Minisztertanács mellett műkö­dő állami munka- és bérbi­zottság elnöke, Luvszandor- zsijn Tojv, a külügyminiszter első helyettese, Magalzsavin Zsamszran, a Mongol Népköz- társaság budapesti nagykövete, aki Budapesten csatlakozott a mongol államfő kíséretéhez. Zs. Szambut, feleségét és kíséretét ünnepélyesen fogad­ták a Ferihegyi repülőtéren. A vendégek fogadására megje­lent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke feleségével, Ap­ró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, dr. Ajtai Miklós, a Politikai Bi­zottság póttagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Kishá­zi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, a kormány több tagja és a poli­tikai élet több más vezető személyisége. Déli negyed egykor tűnt fel a repülőgép, amelyet a határ­tól a magyar légierők vadász­gép köteléke kísért Budapestre. Üttörők virágcsokrokkal kedveskedtek a vendégeknek, akik ezután a fogadtatásukra megjelent magyar közéleti ve­zetőket, a diplomáciai képvi­seletek vezetőit és tagjait üd­vözölték. Ezután Losonczi Pál üdvö­zölte beszédében a mongol ál­lamfőt, amelyre Zs. Szambu válaszolt. Franz Jonas Moszkvában Franz Jonas osztrák köztár­sasági elnök hétfőin délelőtt hivatalos látogatásra Moszkvá­ba érkezett. A Vnukovói re­pülőtéren a vendégeket és kí­séretét Nyikolaj Podgomij, Dmitrij Poljanszkij, Jurij Andropov, Mihail Jasznov, Andrej Gromiko és több más hivatalos személyiség fogadta. Miskolc külsőségekben is tagy pompával köszöntötte az iáéi, immár ötödik filmfesz­tivált. A Tanácshúz téri ideig­lenes parkban a város és a fesztivál zászlóit lengeti a KzéL A Szakszervezetek Me­gyei Tanácsának székháza előtt felvonták a város és a fesztivál zászlóit. Eljött a nagy eseményre dr. Bodnár Ferenc, á Központi Bizottság tagja, a •negyei pártbizottság első tit­kára," Molnár János, a műve­lődésügyi miniszter helyettese, Beme László, a megyei párt­bizottság titkára, dr. Papp Ka-‘ 3os a Borsod megyei Tanács vb-elnöke, Tok Miklós, a Mis­kolci városi Tanács vb-elnök- beiyettese. A hazái és . külföldi vepdé- Hek között üdvözölhettük a szovjet, a lengyel, a bolgár, a «eh, az NDK, a román, a ju­goszláv filmalkotókat., drama­turgokat és kritikusokat. Az ünnepi megnyitóra kiváncsi nézősereg nagy tapssal köszön­tötte György István filmren­dezőt, a fesztivál igazgatóját, uki elöljáróban a következő­ket mondotta: —- Jól tudjuk, hogy Miskolc város lakói nemcsak a film­művészeknek nyújtották ba­ráti jobbjukat. Városuk jelen­tős színházi, zenei és irodalmi élete, a képzőművészek sikeres tevékenysége arról győznek nieg minket hogy ■'• múzsák Valamennyi gyermeke szíve­ken látott vendég önöknél. Mi filmesek szeretnénk azt hinni, bogy az elmúlt néhány év alatt sikerült elérnünk, hogy a mi művészetünket a ma­gyar rövidfilmet a televíziós rövidfilmet is sajátjuknak vallják, és ugyanolyan szere­tettel fogadják, mint az előbb felsoroltakat. Ezt követően Jakó András, fi csehszlovák-szovjet szövetségről Vasárnapi számában a Ru_ dé Pravo „Még egyszer a szö­vetség kérdéséről” címmel cik­ket közöl Csehszlovákia és a Szovjetunió kapcsolatairól. A cikk szerzője megállapítja: az utóbbi időben számosán ma­gyarázták meg a Szovjetunió­val való barátság és szövetség szükségességét és fontosságát. „Helyesen mutattak rá, hogy- a ^Szovjetunió Csehszlovákia biz­tonságának záloga és helyesen ■hivatkoztak az ország földrajzi ■ fekvésének szerepére. De bár­■ milyen helyesek ezek és más ■ érvek, mégis csupán az igaz- ■ság egyik felét tartalmazzák. ■A kommunistáknak a dolgok g másik oldalára is rá kell mu­■ tatniok. ■ Arról van szó — hangsú- Jlyozza a Rudé Pravo —, hogy Ja barikád melyik oldalát vá- Jlasztja Csehszlovákja. A je­Saj iófogadás digi fesztiválokhoz hasonlóan,® most is szeretettel munkál- $4 kódjának a sikerért. ■ leni égi világban az ország csak vagy kapitalista, vagy szocia­lista állam lehet És ha a csehszlovák nép a második világháború után úgy döntött, hogy a béke, a haladás és a szocializmus építésének útját választja, ennek logikus ered­ménye volt szövetsége a Szovjetunióval. E szövetség kérdése tehát nem csupán Csehszlovákia létezését és biz­tonságát érintő kérdés, hanem olyan kérdés is, amely szerve­sen következik az ország szo­cialista jellegéből és a cseh­szlovák népnek abból az el­tökéltségéből, hogy folytatja e szocialista jelleg megszilárdí­tását A cikk végezetül Csehszlová­kiának a KGST-ben és a Var­sói Szerződés szervezetében elfoglalt szerepéről szólt iKiket várnak a könyvhétre Ea sajószentpéteriek? Tegnap, május 20-án, hétfőn a Miskolci Pamutfonóban jól sikerült szellemi fejtörőt ren­deztek a gyár szocialista bri­gádjai részére. A fizikai és a szellemi dolgozók négy téma­körben tettek tanúbizonyságot jó felkészültségükről. Politi­kai, szakmai, munkajogi és munkásvédelmi kérdésekben jeleskedtek szinte valnmeny- nyien. Végül is első lett' a Költségőr brigád, Nagy Béláné vezetése alatt, második a Mun­■ Mint lapunkban már hfrűl ■ adtuk: május 24-éai délelőtt 10 órától a Móra Könyvkiadó szerkesztői és a miskolci já­rás könyvtárosai találkoznak a gyermekolvasókkal Sajószent- péteren, ahol az ünnepi könyv­hét járási megnyitójára kerül sor. Kik lesznek a vendégek? Solum kérdezik ezt most Sa- jószentpéteren a könyvtárban. A Miskolci járási Tanács V. B. Művelődésügyi Osztályától és a Lévay József járási könyvtár illetékeseitől megtudtuk, hogy a rendezvényre Petrovácz Istvánt, a Móra Könyvkiadó igazgatóhelyettesét. Vörös Ká- rolyné szerkesztőt, Lengyel Balázst, aki szerkesztő, észté­in^ kritikust továbbá az ugyancsak szerkesztő Fazekas László költőt és műfordítót várják. Meghívták Nagy Ka­talin írót is, akinek Vakarcs című regényéből a sajószent- péteri gyermekkönyvtár olva­sói részletet mutatnak be. A vendégek közül Petrovácz Ist­ván a gyermekkönyvkiadás idei eredményeiről, Lengyel Balázs pedig Korszerűség az ifjúsági irodalomban címmel kiván előadást tartani. Ezután meghallgatják az olvasók és a könyvtárosok véleményeit, igényeit A járási tanács képviseleté­ben Ruszkay József nyitja meg az ünnepi könyvhetet és a könyvárusítással egybekö­tött kiállítási« A díszzászlóalj díszmenete után a vendégek magyar ál­lamférfiak társaságában gép­kocsiba ültek, s rendőri dísz- motorosok kíséretében szállá­sukra hajtattak. Hétfőn délután az Ország­házban magyar—mongol tár­gyalásokra került sor. Eseményekről RÖVIDEN LAKODALMI BANAT □ Dány községben egy la­kodalmi vacsorát kővetően —■ feltehetően az elfogyasztott disznósajttól — 19-en ételmér­gezést szenvedtek. A mentők, vasárnap a László-kórházba szállították a megbetegedette­ket. Közülük hárman súlyo­sabb, 16-an könnyebb mérge­zést szenvedtek. MEGFOJTOTTAK □ A Fővárosi Bíróságon hétfőn megkezdődött a Mar- tinelli tér 5. számú házban ja­nuár 26-án elkövetett ember­ölés bírósági tárgyalása. A vádlottak padján ketten ül­nek: Adamik Gábor 24 éves segédmunkás és Szakács Já- nosné Nagy Róza negyvenhá­rom éves büntetett elő­életű kávéfőző. Közöttük kap­csolat alakult ki. Emiatt az asszony és férje, Szakács Já­nos 47 éves nyomdász között gyakran volt verekedés és ve­szekedés. AJamik és Szakács­nő elhatározta, hogy a házas­ság felbontása után összeköl­töznek, s ha Szakács nem köl­tözik el a lakásból, megölik. A részleteket előre megbeszélték és Szakács Jánost január 26- án éjszaka megfojtották. A tárgyalás több napig tart HALÁLRA TAPOSTAK □ Kairó egyik külvárosában pánik tört ki, mert valaki el­híresztelte, hogy a kerület templomában megjelent a „Szűz Mária”, Több ezren ro­hantak egymást taposva a templom felé a látomás hírére, közben nyolc embert, közöt­tük hat gyermeket halálra ta­postak. A templom bejáratát, a padokat és a berendezést súlyosan megrongálták. A KECSKEPÁS ZTORNONÉXí □ A Nápoly környéki Ce- rinarában betörők jártak An­na Montanaro 42 éves kecske- pásztornőnél és szekrényéből értékpapírokat és pénzt vit­tek el. Amikor az asszony ». rendőrségen bejelentette a betörést, a tisztviselők nagy csodálkozására közölte, hogy károsodása: készpénzben há­rom és fél millió líra, érték­papírban pedig ötmillió lírai JÖ ÜZLET □ Dán exportszervezetek évi 1,3 milliárd schillinget ke­! rcsnek pornográf termékeken! I Ez a tény most vált ismeretes­sé Koppenhágában. A por­nográf írások, képek, filmek j és hangszalagok Dánia legfőbb exportcikkévé váltak, miután az előző évben megszüntették a törvényben előirt terjesztési korlátozásokat Állati dolgok □ Az 1967-ben Hollywood- j ban forgatott filmekben ösz­szesen 19 692 legkülönbözőbb fajta állat szerepel — ez a szám erősen túlszárnyalja a színészek részvételét. 73 mozi­filmet és 422 tv-filmet forgat­tak állatokkal, többségük vad. nyugati íilnx gádok érdeklődését, ifjúsá­gunk részvételét a vetítéseken, a vitákon, mert éppen az ő in­tenzív bekapcsolódásukkal lép­het még magasabbra Miskolc a szellemi értékek birodalmá­ban. Ez azért is fontos szá­munkra, mert Miskolcnak, az eltelt évtizedekben szinte min­den művészeti ágban hagyo­mányt kellett teremtenie, hi­szen nem dicsekedhet olyan hosszú és termékeny szellemi múlttal, mint más jelentősebb városaink. Ma már elmond­hatjuk, hogy csaknem a sem­miből nőtt ki az irodalom, a képzőművészet, a zene és most mar méltó társként kap­csolódik ebbe a sorba a film­művészet hagyománya is. A bensőséges szavak után a művészi és hangulatteremtő dekoráció (Kunt Ernő kétsze­res Munkácsy-díjas festőmű­vész alkotása) elé felsorako­zott Sára Sándor, Kollányi Ágoston, Lestár János, Dévé­nyi László és Kiss József ren­dező, valamint Vancsa Lajos operatőr. A művészeket Kud- lik Júlia, a televízió bemon­dója mutatta be a közönség­nek- (párkány) , Bz V. I mislto'ci iilmfesztivál ! keddi program.a: ; I 14.39 óra: Tv-ankét lesz a Ds- * 3 ösgyörl Gépgyár műszaki dől- I a gozóival. Illetve a szociálist!» | , bi-igíidok tagjaival az előző I napi tv-vetitések alapjón. * 15 óra: Vidéki program (Bé­li páshután hót mozifilmet vetíte- I 3 nek ie az alkotók Jelenlété- ! . ben). 1 " 16 óra: Tv-iilmet vetítenek a . « tv-moziban. A házigazda: Ta­ll kacs Mária. Az előadást meg- I I tekintik a Nehézipari Műszaki I ■ Egyetem hallgatói. | 16 óra: Műsoron kívüli tn- 1 ® formáclós vetítés a fesztivál I moziban. Bemutatják a Tami- 1 B vallomás. Ki a barátod, Világ- I I szenzációk, Olyan egyszerű, | , Szobrászok a gyárban, Anna 1 * és a többiek c. filmeket. , I 18 óra: A Fesztivál vetítési ! I lB.SO-kor kezdődik a tv-ülmek I 4 veütésével a tv-moziban; 20 I j órakor fesztivál vetítés és vó- 1 J gül 20.30 órakor tv-filmek ve- , ■ titése a tv-moziban. Május 20-án, hétfőn a dél­utáni órákban az V. miskolci filmfesztivál megnyitója előtt bérűit sor a nagy érdeklődés- kel várt kulturális esemény első, hivatalos aktusára: a fesztiválra városunkba érke­zett újságírók számúra sajtó- fogadást tartottak a Zsivány- tanyán. A hangulatos Zsiványtanyán ezen a délutánon mintegy >,bemelegítésként” már villog­tak a vakuk, berregtek a film­felvevők. A fogadáson megje­lentek a városi pártbizottság, a városi tanács képviselői is. Az egybegyűlt, szép számú újságírói gárdát Marcziniák Sándorné, Miskolc város Ta­nácsa művelődésügyi -osztá­lyának vezetője köszöntötte, és kérte a különböző sajtóorgá­numok tudósítóit, hogy az co­Izgalom cs orom a Famuífonóban kácsy brigád, Vass Zoltánné vezetésével, a harmadik hely­re pedig a Bolyai Farkas mű­szaki brigád került, Hárskúti Ferenc irányításával. A fenti sorrendben 500, 400, 300 fo­rintot kaptak fejenként a bri­gádtagok, továbbá az első he­lyezett munkacsapat bekerült a budapesti döntőbe, amelyet a vállalat központjában bo­nyolítanak le. Most az egész gyár a Költségőr brigádért szurkolj

Next

/
Oldalképek
Tartalom