Észak-Magyarország, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-21 / 117. szám

Eszakmagtäeorsbag Kedd, 1968. májas ÍL A szovjet külügyminisztérium tiltakozása A Szovjetunió külügymi­nisztériuma tiltakozott amiatt, hogy nemrégiben a Földközi­tengeren két görög harci re­pülőgép provokált egy szovjet hadihajót. Mint a jegyzék megállapítja: május 7-én a Földközi-tengeren két görög felségjelű harci repülőgép ezer-ezerkétszáz méter magas­ságból rárepült a Földközi-ten­geren hajózó. 891 fedélzeti rendszámot viselő szovjet ha­dihajóra. A két görög repülő­gép nyilvánvalóan célzatosan repült el a szovjet hadihajó felett, alig száz 'méteres ma­gasságban. Mint a szovjet külügymi- | tiisztérium jegyzéke rámutat, ; n görög harci repülőgépek t megsértették a nemzetközi jog általánosan elismert sza­bályait a nyílt-tengeri szabad hajózás vonatkozásában. A jegyzék figyelmeztet, hogy a hajó parancsnoka ilyen ese­tekben nem tud különbséget tenni a támadás és az esetle­ges gyakorló repülés között. A Szovjetunió külügymi­nisztériuma követeli, hogy szigorúan büntessék meg a vétkeseket, s intézkedjenek, hogy a jövőben hasonló inci­densek ne fordulhassanak elő. Megjegyzi, hogy hasonló cse­lekmények esetében az eset­leges következményekért tel­jes egészében a görög felet terheli a felelősség. 4 TVK sajtófogadása a BNV-n Hétfőn a BNV-n a Tiszai Vegyikombinát sajtófogadásán Huszár Sándor igazgató be­jelentette: A kombinát üze­meiben tavaly 1,2 milliárd forint értékben állítottak elő különböző vegyi anyagokat, ipari berendezéseket. 1968-ban hatezer tonna nitrogénműtrá­gyát állítanak elő Az új mű- anyagfeldolgozó üzemben már kétezer tonna polietilént hasz­nálnak fel a mezőgazdasági fóliák, továbbá zsákok és la- sakök készítésére. A vásári üzletkötések során már eddig négyezer tonna festéket, ren­delt. a Szovjetunió. Libanon különleges hajófestéket vásá­rolt, egyelőre hatvan tonná­nyit. Speciális talajerőpótló anyag szállítására kötötték szerződést Marokkóval, ahová idén hatezer tonna vegyi anya­got szállítanak. A francia helyzetről A De Gaulle elnökletével vasárnap az Elysée-palotában összeült szőkébb francia mi­nisztertanács fél óra hosszat tartott. Az ülés után Gorse tájékoz­tatásügyi miniszter újságírók­nak kijelentette: Mindössze annyit mondha­tok, hogy De Gaulle tanács­kozott Pompidou miniszterel­nökkel, majd Christian Fou- chet belügyminiszterrel, Pier­re Messmer hadügyminiszter- i rel és velem. A közrenddel kapcsolatos különböző intéz­kedésekről volt szó. Közölhe­tem, hogy De Gaulle tábornok az ülést a következő szavak­kal zárta be: „Reformot igen, de farsangi komédiát nem”. Gépkocsit nyertek fiz olasz választásikról „Árfolyamjelenté® as amerikai elnökjelöltekről 99 Az OTP május 20-án Szom­bathelyen tartotta meg a gép­kocsinyeremény takarékbetét­könyvek 28. sorsolását. A 4. sorozatban kihúzták az alábbi számokat: 503342 Wartburg de Luxe 353 505197 Skoda 1000 MB 509673 Wartburg Limousine 353 512818 Trabant Combi GOI 514589 Wartburg de Luxe 353 520511 Skoda 1202 Combi 524145 Skoda 1000 MB KÖNYVESPOLC Roger Garaudy. A kínai kérdés A . neves francia marxista filozófus könyve Kína törté­nelmi múltjába mélyen vissza­nyúlva vizsgálja a . Kínában kialakult helyzet eredetet és okait. . Vizsgálódásának főbb szempontjai a következők: a termelési módok fejlődése a régi és az új Kínában; a nem­zeti harcok a szocialista .for­radalom győzelméig; a nemze­ti küdelmek és az osztályharc kölcsönhatása; a kínai forra­dalom elméleti kérdései (a szocializmusra való ' áttérés olyan országban, amelyben nem fejlődött ki a kapitalista termelési mód; a parasztság és a nemzeti burzsoázia szere­pének értékelése stb.); a gaz­dasági fejlesztési tervek a fel­szabadult Kínában; a „nagy HA LEVONHATUNK vala­milyen tanulságot az ameri­kai választási kampány eddigi „főpróbáiról” — akkor az eredmény az, hogy nincs sem­miféle tanulság. A verseny teljesen nyílt: mind a demok­rata, mind pedig a republiká­nus táborban érintetlenek a pályázók pozíciói. Pedig erő­sen közeleg az augusztus, ami­kor a két nagy pártnak az el­nökválasztási konvenciókon döntenie kell: kit indít a no­vemberi nagy csatába. A különleges helyzetet vol­taképpen az hozta létre, hogy Johnson március végen beje­lentette visszalépését a jelölt­ségtől. Az elnököt vietnami politikája addig is rendkívül népszerűtlenné tette és McCharty szenátor, a vele szemben fellépő „békejelölt” meglepő sikereket ért el. En­nek ellenére a hatalom tehe­tetlenségi nyomatéka még mindig erős volt és Johnsont általában a demokraták csak­nem biztos jelöltként kezelték. Ennek az volt a következmé­nye, hogy Robert Kennedy nem teljes ' mellszélességben „dobta be magát” a jelöltség­ért vívott küzdelembe. A má­sik oldalon viszont a republi­kánusok úgy vélték, hogy a Vietnam árnyékával terhelt Johnsont Nixon a párt appa­rátusának jelöltje legyőzheti. Ezért a republikánus párt li­berálisabb szárnyának lehet­séges jelöltje, Rockefeller március 21-én, tehát tíz nap­pal Johnson „visszavonulási beszéde” előtt közölte: nem indul a republikánus jelöltség­ért vívott küzdelemben. Az események alapján váz­latosan fel lehet rajzolni az egyes jelöltek pillanatnyi „ár­folyamát7. A demokrata párti szárnyon az előválasztások tapasztalata az, hogy Róbert Kennedy cs McCarthy szenátor nagyjából egyenlő ■ esélyekkel indul; Humphrey tényleges lehetősé­geiről egyelőre nem annyira az előválasztások, mint a Gal­lup és Harris Intézet közvé­lemény-kutatásai vallanak. Ezek szerint a demokrata vá­lasztók 38 százaléka jelenleg Humphreyt részesíti előnyben. 27 százalék szavazna Robert Kennedyre és 25 százalék McCarthyra. Ez az arány szám a republikánus oldalon távol­ról sem határozható meg ilyen pontOfSan, miután Rockefeller „nem indulok — mégis indu­lok” fordulata lehetetlenné tette a sorozatos összehason­lítást. A vietnami helyzet és a Pá­rizsban folytatott béketárgya­lások azonban erőteljesen be­folyásolhatják az elnökválasz­tási küzdelem menetét. Lehet, hogy a tárgyalások esetleges kedvező lefolyása éppen az új vietnami politikát követelő McCarthy és Kennedy ütőké­pességét csökkenti a „félhi­vatalos demokrata párti je­lölttel”, Humphrey-val szem­ben. Sőt: egyesek a tárgyalá­sok sikere esetén azt sem tartják kizártnak, hogy John­son mégis bekapcsolódik a je­löltségért vívott küzdelembe. VILÁGPOLITIKA és belső hangulat; taktikai trükkök és pártpolitikai manőverek — mindez tucatnyi irányból be­folyásolhatja a küzdelmet. Egyelőre meg a legmerészebb jós sem mondhatná meg: ki az, aki a november 5-i válasz­tás után bevonul majd a Fe­hér Házba. 4 KfiPLRNYÖ ELŐTT Könyv, vers, riport ♦ ♦ *ü Népművelési Intézetnek :és a KISZ Közponli Bizottságának fpályázati felhívása A KISZ Központi Bizottsága és a Népművelési Intézet a KIMSZ 50. évfordulója tiszteletére pályá­zatot hirdet ifjúsági és családi ünnepek forgatókönyveinek elké­szítésére. A pályázat célpa az ifjúsági és családi ünnepek új szokásainak összegyűjtése, a legjobban bevált formák elterjesztése. (KISZ-tagok fogadalomtétele, személyi igazol* ványt-átadó ünnepségek, ünnepé­lyes szakmunkása vatás. KISZ- szervezetek és. ifjúsági, klubok névadó ünnepségei, ünnepélyes zászlóavatás, bevonulok búcsúz­tatása, érettségizők ballagása és egyéb Ifjúsági ünnepségek, vala­mint KISZ-esküvő, névadó ünnep­ségek stb.) A forgatókönyv tartalmazza a? ünnepség részletes leírását; az elő­készítés, a szervezés legfontosabb mozzanatait; a kulturális eszközök (zene, irodalom) megjelölését, a szükséges rendezői elképzelést. A forgatókönyvekkel együtt magnó­tekercs is beküldhető, amelyen az ünnepség egyes, vagy minden fá­zisa teljes egészében szerepelhet. & A. pályázat egyéni és kollektív. ♦ (KISZ-szervezetek, KISZ-csoportok, ♦ ifjúsági klubok stb.) ♦ A pályaművek kéziratát jeligé­ivel, két gépírt példányban lcér­Tjük beküldeni a KISZ KB kultu­T ralis osztályára. (Bp,, V., Balassi Jb. u. 16.) 2 Beküldési határidő: 1968. szep­a, tcmb.er 30. 4> A legjobb pályaműveket juta!' ♦ mázzuk. A KÖNYV ÉS A KERES­KEDELEM címmel láttunk szerdán este egy riportmű­sort, amely azt fejtegette, va­jon napjainkban Magyarorszá­gon a könyv mennyire vált kereskedelmi árucikké, illetve egyáltalán azzá vált-e, drá­ga-e, általában miként jelent­kezik napjaink könyvterjeszté­si tevékenységében a szubven­cionált népművelési jelleg és mennyiben ütköznek ki a mer­kantil jegyek. A Kígyós Sán­dor rendezte adásban a stú­dióban ülő szakemberek, két riporter — Bán János és Fara­gó Vilmos — közreműködésé­vel a korábban filmszalagra rögzített közönségvélemények- kel vitáztak, vagy azok egyes nézeteit cáfolták, helyreigazí­tották, nem egy esetben alátá­masztották. Jóllehet a vitában igen illusztris személyiségek is részt vettek, egészében sok újat nem mondott a beszélge­tés a napjaink kultúréletét fi­gyelemmel kísérő, újságot ol­vasó embernek, a rendszeres könyvvásárlónak, de a könyv­hét előtt mégsem volt haszon­talan ebben a formában is tudatosítani könyvkiadási po­litikánk legfontosabb vonásait, s a nagy nyilvánosság előtt is feltárni néhány bosszantó fo­gyatékosságot. Például a saj­nálatosan elszaporodott nyom­dai és kötészeti selejtet a leg­Kétszáz gyermek a színpadon Nagyon kedves és színvona­las iskolai rendezvényre ke­rült .sor május 18-án, szomba­ton délután a miskolci peda­gógusok művelődési házának színháztermében. Több száz szülő és hozzátartozó számá­ra volt kedves meglepetés a szerényen csak ünnepi tábor­tűznek meghirdetett műsor. amelyet a Palóczy-hót alkal­mából rendezett a Palóczy Lászlóról elnevezett általános iskola úttörőcsapata. Az ügyes keretbe foglalt, változatos, gyorsan pergő, másfél órás műsor dicséretére vált a ren­dező pedagógusoknak és a színpadon fellépő kétszáz is­kolás gyermeknek egyaránt; különbözőbb kiállítású kötetek között KÉTSZERESEN A KÖZÉP­DÖNTŐBEN. Az utolsó elő­döntő még előttünk van, ko­rai lenne a Ki mit tud?-rót összegező igénnyel írni, de Monyók Ildikó másodszori kö­zépdöntőbe jutását regisztrál­nunk kell. Mégpedig öröm­mel. Az ózdi versenyző, aki a Ki mit tud? történetében elő­ször két műfajban került ka­merák elé, az első elődöntőn táncdalénekesként jutott el a középdöntőig, most meg kivá­ló versmondásával kápráztat­ta el a sok-sok nézőt és zsű­rit. Illyés Gyula Bárlók című monumentális költeményének nagyszerű tolmácsolása megér­demelten biztositolta számára a továbbjutást. A megyénket kétszeresen is képviselő ver­senyzőnek további sikereket kívánunk. érdektelenség két FOLYTATÁSBAN. Kedden én vasárnap láttuk a Találkozás a. stúdióban című sorozatban a Gödöllőről szóló riportot. B sorozat célja minden bi­zonnyal a nagyobb közérdek­lődésre számot tartó iémáli nyilvános vitatása, közérdekű gondok feltárása, segítése. A most két részben látott, s Gö­döllő gondjait bemutató film az érintett varos 25 000 lako­sát leszámítva alighanem ér­dektelennek tűnt a televízió nézői előtt. Még az első rész­ben ismétlésben látott kisfil- met talán érdeklődéssel nézte sok-sok néző, a vasárnapi foly­tatás lokális jellegű panasz­napja. aligha volt közérdekű. Sajnálatosan sikertelen volt ti helyszíni kapcsolás, a gö­döllőiek bevonása az adásba, az időelosztás aránytalan lett. A rosszul sikerült helyszíni kapcsolás után az erélyes ri­porteri beavatkozás sem volt túlzottan szimpatikus. Benedek Miklós A másfél napos olasz parla­menti Választások hétfőn dél­után értek véget. Délután két órakor- bezárták a szavazóhe­lyiségek és a 64 726 választási körzetben megkezdődött a sza­vazatok összesítése. A válasz­tásra jogosultak száma a kép­viselőházi választásokon 35 563 716, a szenátusi válasz­tásokon (ahol magasabb a kor­határ) 32 520 775. Vasárnap es­te tíz óráig országos átlagban már a választásra jogosultak 78 százaléka leszavazott. A választói körzetekben elő­ször a szenátorjelöltekre le­adott szavazatok összesítését kezdik meg, s csak azután fog­nak hozzá a képviselőjelöltek­re adott szavazatok feldolgozá­sához. A szenátusi választások végeredményét éjfél utánra várják, míg a képviselőházi .végeredmény csak kedden, a hajnali órákban várható. A másfél napos szavazás általában nyugodt légkörben folyt, nagyobb incidensre csak Caserla megyében -került sor, ahol Casal Di Principe nevű községben ismeretlen tettesek bombát hajítottak Delio Iorio volt polgármester házára. A polgármester a választási kampányban síkraszállt Parri szenátornak a Ijaloldali erők összefogását sürgető felhívása mellett. Ezenkívül néhány he­lyen megfigyelhető volt, hogy egyes plébánosok az utolsó pillanatban kísérletet tettek a hívők befolyásolására, így le­velet. intéztek a hívőkhöz, fel- ■ szólítva őket, hogy keresztény- demokrata jelöltre adják le szavazataikat, vagy pedig templomokban keresztényde­mokrata propagandaanyagot' helyezzenek el. 524466 Moszkvics 408 525093 Trabant Limousine 601 531083 Skoda 1000 MB 531866 Skoda 1000 MB 533240 Wartburg de Luxe 353 533985 Wartburg de Luxe 353 534976 Skoda 1000 MB 538500 Wartburg Limousine 353 540752 Skoda 1000 MB 542942 Trabant Combi 601 016548 Trabant. Limousine 601 017574 Wartburg de Luxe 353 024645 Wartburg de Luxe 353 „Vas“-forin(ok Vietnamnak Az Országos Béketanács Vietnammal kapcsolatos fel­hívása a Tokaji Gimnázium diákjainak akaratával is egyezik. Sőt, az iskola KISZ- esei. a felhíváson felbuzdulva még egy új akciót is kezde- .méjnyeztek. Két hasznos tény­kedést kapcsoltak össze: . A hulladékgyűjtési kam­pányt arra használták fel, högy a fémmázsákkal, illetve az értük kapott forintokkal segítsék Vietnamot. Tanárok és diákok együtt kutattak a „kincsek” után. Az eredmény példaadó: egyetlen délután 3 ezer forintnyi összeg gyűlt össze. Ügy érezzük, hogy hő­siesen harcoló vietnami bará­taink győzelmi esélyeit a mi „vas”-forintjaink is növelik. KISZ-szervezetünk eddig 18000 forinttal gyarapította a szoli­daritási hónap során Borsod­ban gyűjtött összeget. Csató Endre párt összekötő tanár, Tokaji Gimnázium ugrás” és a népi kommunák vonatkozásában követett poli­tika bírálata; a „kulturális forradalom” kritikai elemzése s ezzel összefüggésben a kínai kultúra hagyományaiból adó­dó problémák; a kínai „per­manens forradalomelmélet” i bírálata; Mao Ce-tung dialek­tikája; . békés egymás mellett élés, háború és forradalom; áttérés a szocializmusra — békés út, vagy fegyveres harc; a szocialista humanizmussal való kínai szembehelyezkedés. Garaudy a tőle megszokott tudományos alapossággal elemzi mindezeket a kérdése­ket. Az elméleti kérdések tag­lalása során bőségesen idézi a marxizmus klasszikusait. Könyve nagy érdeklődésre tarthat számot. (Fordította: Várkonyi Tibor és Józsa Pé­ter — Kossuth Könyvkiadó.) Vidéki ősbemutató Mezőkövesden A matyóföldi művelődési hetek változatos " programja egyik ■ legérdekesebb pontjá­nak ígérkezett az Eltávozott nap című új magyar film el­ső találkozása a közönséggel. Érdekes élmény lett volna a mezőkövesdieknek elsőként látni egy új, és minden bi­zonnyal igen sikeres pálya előtt álló alkotást, találkozni a film író-rendezőjével. Mé­száros Mártával, kinek har­minc dokumentumfilm után ez az első játékfilmje, ö pe­dig egyben a magyar játék­film történetében az első női rendező. Számítottak a be­mutatón a film főszereplő­jének, Kovács Katinak meg­jelenésére is. A tervek sze­rint közvetlenül a bemutató után ankétet, szerettek vol­na rendezni a vendégek rész­vételével. Nem egészen így sikerült. Az elmúlt szombaton, má­jus 18-án négyszáznál _ töb­ben ültünk a mezőkövesdi mozi széksoraiban, hogy ré­szesei legyünk a film és a vidéki közönség első találko­zásának. Ugyanis egyetlen fővárosi moziban már két nappal korábban bemutatták. Ott voltak a járás vezetői, naev számban jöttek el a mezőkövesdi fiatalok, az ér­deklődök. Feszült érdeklődés­sel néztük a filmet, amely nem okozott csalódást. Aztán ki-ki hazament mindenféle ün­nepélyesség, bemutatót követő ankéton történő vélemény- nyilvánítás nélkül. (Igaz, na­gyon szép emléket vihetett haza mindenki.) Ma, kedden este várja a járási művelő­dési ház a vitatkozó kedvű embereket egy kis eszmecse­rére. Az alkotóval és a fősze­replővel való találkozás, a közös vita azonban elma­radt. Ugyanis a bemutatót a mezőkövesdiek eredetileg május 11-re tervezték. Mé­száros Márta és Kovács' Ka­di erre a napra akart leutaz­ni. Aztán a kövesdiek a helyi program változása miatt egy héttel eltolták a bemutatást. Mészáros Mártát ekkorra már külföldre szólították korábbi elkötelezettségei, Kovács Ka­ti meg forgatott. Elmaradt hát a személyes találkozás. Kár. De a nézők így is na­gyon szén élménnyel gazda­godhattak. Miskolcon és más helységekben csütörtöktől látható az Eltávozott nap. Kritikai értékelésére vissza­térünk. (bm) 1 db X. áii 5000 Ft 2 db II. díj 3000 Ft 3 db IM. díj 1500 Ft A meghirdető szervek szakem­berekből álló zsűrit kérnek fel a pályaművek elbírálására. Az eredményhirdetésre 1D88 decembe­rében kerül sor. A KISZ Központi Bizottsága, illetve a Népművelési Intézet fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött pálya­mű vekeH. egészében, vagy sze­melvényekben egy későbbi kiad­ványban felhasználja. A szerzők az érvényben levő honoráriumren­del e<t szerint díjazásban részesül­nek. A pályamunkák kéziratait nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. KISZ Központi Bizottsága Népművelési Intézet

Next

/
Oldalképek
Tartalom