Észak-Magyarország, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-23 / 303. szám
Filmjegyzeí A koppányi aga testamentuma bak, mint a filmé. Jó néhány évvel ezelőtt láttuk a hasonló zsánerű Rákóczi hadnagya című filmet. E film jobban számolt a jellemeket meghatározó társadalmi rajzzal, s nemcsak jó-rossz kardforgatókat állított egymással szembe, miként ezt A koppányi aga testamentumában láttuk. Kivételnek tekinthetjük a film legszínesebb egyéniségét, a kissé koros szerelmes Csornait, akit Bessenyei Ferenc további vidám és igazán emberszabású jellemvonásokkal ruházott fel. A többiek. pár. Bogies Márkó, Oglu, Kales, Borgó meg a többiek csak annyiban különböznek egymástól, hogy az egyik jobban, a másik meg kevésbé jól vív. Lelkűk, gondolatuk, érzelemviláguk szinte alig-alig van. De hát, ki kéri ezt számon a kalandfilmektől? Tulajdonképpen senki. De azt annál inkább, hogyha már kaland az a film, legyen izgalmas. Zsurzs Éva a televízió rendezője, aki elsősorban lélektani drámákkal hívta fel magára a figyelmet, ezt a műfajt még nem ismeri eléggé. Rendezői fogásai szokványosak, a verekedések és az üldözések láncolatában egy szemernyi új nincs. A cselekmény néhány mozzanata meg határozottan utánérzésekre hívja fel a figyelmet, az olasz várfundálók „őse” a Ludas Matyiban már feltűnt egyszer. A várba-jutás trükkje (molnárnak öltözik a szereplő és lisztet szállít szamarával) legutóbb az Ivanhoe című filmben szerepelt jellemző motívumként. A magyar színművészet java, Tolnay Klári, Benkö Gyula, Szirtes Ádám, Módi Szabó Gábor, Inke László, Bodrogi j Gyula és a fiatal Benkó Péter, j valamint a szobornémaságú Dusmáta nevű török lányt alakító Várhegyi Teréz csak vergődött a szűkreszabott, idegen kosztümökben. Ügy hírlik, j A koppányi aga testamentu- j ma című színes film a MO- KÉP és a televízió közös vál- ! lalkozásaként a színes televí- \ zió kísérleti műsoridejében [ tölt majd be fontos szerepet. ! (Egyébként Zsurzs Éva és! Czabarka György operatőr, I meg a stáb néhány tagja a | televízió munkatársa). A 111 m a képernyőn a ™ 1 ,äl szerény lehetősé- gekhez képest reprezentálja a | színeket, de a magyar film- művészetet már kevésbé. (párkány) 1 hmmmmrM Idői árú» 'Várható Időjárás üss, «s«ír* felhőátvonulások, többfelé b» vazás, később havas eső, ónae eső. Időnként megélénküli nyugati, északnyugat! szél. A hideg Idő tovább gyengül Várható legmagasabb nappa® hőmérséklet 0—5 fok között Úttörők ünnepsége Domaházán Ml ma«\arob *gy romantikus kalandfilmet. A szerző, Fekete István kissé neheztelhet is érte, hogy a regényéből készült, történelmi gondolatvezetésseí megírt műből végül is kalandíilm lett. Bár ez nem mindig dehonesz- táló, mert veretes, romantikus históriákból készítettek már jó kalandfilmeket is. A történelem jelenléte nem lehet ákadaly; a jellemek kibontásánál a konkrét hely, idő csak javára válhat egy filmnek. De ha az alkotók a történelem motívumait csak alkalmi díszeknek, „hitelesítő” rekvizitumoknak tartják (a film fekete-fehér jel- lernsora erre utal) akkor a rnű kiveti magából a történelmet. Ha a Fekete István, Ben- txik Imre és Zsurzs Éva trió által készített forgatókönyv török—vallon—magyar vonalát elvontabb, „törtónelmiet- íenebb” cselekménnyel helyettesítjük, a végeredmény, már mint a végnélküli vívás, lovaglás és a sekély szerelmi kettős megmarad. Zsurzs Éva filmje ugyanis a török világban játszódik. A cselekmény konkrét történelmi időszakra utal, a mohácsi Vész utáni évtizedek nehéz helyzetét vázolja, részben a török, részben pedig a vallon zsoldosok sanyargatják a lakosságot. A csatározások földrajzi területe is adott; Fonyód. Balaton,szemes és Látrány környékén folynak a csatározások. A határozott idő, hely megjelölése egy jó történelmi film lehetőségét rejti magában. Fekete István regénye meg is felel ennek az igény- bek. alakjai jóval árnyaltabDo!goző!taí alkalmaznak IKagaw kereseti lehetőséggel keresünk betanított férfi munkaerőket, textilkikészítői munkakörbe. Valamint szövő átképző» munkakörbe 16 évet betöltött leányokat. Szállás lehetőséget biztosítunk, Jelentkezés — levélben — Hazai Pamtitszővőgyár. Bp.. IV„ Baross I*. *9. * Azonnali belépéssel keresőnk Csőszerelő lakatos, géplakatos, villanyszerelő és kőműves szakmunkásokat, valamint férfi gépkezelőket Jelentkezés a IXejőcsabai Cement- és Mészmü munkaügyi osztályán. * A Miskolci Mélyépítő Vállalat tteivesi általános mérnököt mű- «szaki osztályvezetőnek és mélyépítési technikust művezetőnek, va- üamint technikusnak. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezni lehet Urasban, vagy személyesen Miskolc, Partizán a. Z, szám alatt. # Felvételre keresünk S műszakos »unkára 16 évet betöltött, VIII. általános Iskolai végzettséggel rendelkező női munkaerőt. fonó és orsózó átképzős tanulónak. Vidékieknek lakást biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk Pamuttestllmövek Fonógyára. Budapest, XI., Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. # A Borsodi Vegyikombinát alkalmaz csak férfi vegyipari technikust, gépipari technikust — műn* kásállománj ban rendszerkezelői munkakörbe — hötechnfkai műszerészeket. vegyipari szakmunkást, betanított munkást, szállítási segédmunkást. Munkásszállást, napi egyszeri éikezést — térítés ellenében — biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaerőgazdálkodásán Kazincbarcikán — szombat kivételével - naponta 8-tól 12-ig. Minden második azombat szabad- szombat. * Felvételre keresünk lakat«», hegesztő szakrtunirtásokat, valamint betanított és segédmunkásokat vasszerkezeti munkára. Jelentkezni lehet: EVM CEMOV Cementipari Gépjavító. Mlskolc-Hejőcsa- 6>a. Mésztelep u. Munkaügyi osztály. * A Borsodi Kulrtzati Kiskereskedelmi Vállalat felvételre keres ipari technikumot végzett és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező munkaerőt karbantartási részlegvezetői teendők ellátására. Jelentkezés a Borsodi Ruházati Kisker. Vállalat személyzeti vezetőjénél. Miskolc, Széchenyi n. US. ez. ifNeonberendozésck készítésében jártas, váctiumtechnikal képesítéssel rendelkező üvegtechnikai szakmunkást felveszünk. Fizetés: megegye/.. /érint, jelentkezés: Nyíregyháza Vasgyár utca 8. Matt. * Házgyári épületek szereléséhez felvételre keresünk férfi és női segédmunkáinkat, kőműves, ács. vjtjanyszpeelő. központi fűtés, víz- gázszerelő lakatos festő, asztalos szak re hat. asztalosipari gép munka* rsz-tagokat Is. a téli Időszakra Vidékieknek szállást klT-esftzmk tetentkerés személyesen 6VM 13. SS. AftV.. Buda geet, XI., Dombóvár! «. Uh Fegyver a kézben, az ajkon a dal elnevezéssel külön akciót kezdeményezett a Magyar Úttörők Szövetségének ózdi járási elnöksége december 15- én. Ezen a napon már korán reggel vendégek érkeztek Do- maházára: a járás úttörőcsapatainak küldöttei és felnőtt vezetőik, hogy részesei legyenek a különakció nyitóünnepségének, amelyet itt rendezett meg a járási elnökség. A vendégeket, a mintegy 400 úttörőt fúvószenekar fogadta. A község apraja-nagyjá elkísérte őket az iskolába, ahol ünnepélyes zászlófelvonásra került sor. Ezután a domaházi művelődési otthonban Tajti Gyula elvtárs, az MSZMP Ózdi járási Bizottságának első titkára ünnepi beszédében köszöntötte őket Emlékezetes aktus volt Itt a díszparancs felolvasása is. A díszparancsot fegyveres erők képviselőinek kíséretében díszpámán hozta be egy úttörő. Ezután kultúrműsor következett, a domaházi úttörők irodalmi színpada mutatkozott be. Délután a pajtások a laktanyába látogattak, ahol megtekintették a Szovjetunió öt évtizedét és a munkásőrség 10 évét bemutató kiállítást. Az úttörő forradalmi expresszel Moszkvában járt két utas élménybeszámolója után fegyverkiállítást néztek meg. Ugyanekkor a felnőtt vezetők számára Havasi Béla, a megyei KISZ-bizottság úttörő- titkára tartott konzultációt az úttörőmozgalom időszerű feladatairól. Itt került sor a 20 éve dolgozó úttörővezetők és a mozgalomban kiválóan munkálkodók kitüntetésére is. Rét! József ózdi járási úttörőtitkár Galambkiállítás nyílik Miskolcon A Magyar Galambtenyésztők ! Egyesületének miskolci cso- 1 portja december 24-én, 25-én és 26-án kiállítást rendez Miskolcon a népkerti csarnokban. A kiállításon, melyen a miskolciakon kívül debreceni, nyíregyházi, egri tenyésztők is I részt vesznek, 14 fajta, körülbelül 260 darab rop-, dísz és haszongalambot mutatnak be. Az érdekesebb galambok között szerepei a budapesti rö- vidcsőrű, vagy a danzingi is. Ezeket a miskolciak igen nagy sikerrel tenyésztik, több nemzetközi kiállításon, és külföldön is nyertek már velük díjakat. Ugyancsak iátható lesz a kiállításon a röpgólyás is. Ez a galamb egyfolytában 10 órát is képes repülni. Hazánkban mind népszerűbb a húsgalamb-tenyésztés. Miskolcon a kétszáznál több tenyésztő közül szintén sokan és A Magyar Hadi* miskolci stúdiójának műsora (A 188 méteres hullámhosszon 18—1» éréig) Hétvégi krónika. Termelés, kutatás, gyakorlat, n. Ózdi karácsony ... Ajándékok, kicsiben éa nagyban ... Karácsonyi dalok. Tegnap este volt a premier ... Borsodi földek, borsodi falvak ... Az új mechanizmus és a termelőszövetkezeti demokrácia. Sanzonok. eredményesen, tenyésztik a king galambokat, melyek elérik az egy kilót, vagy az egy kilón felüli súlyt is. A kiállítók egyik célja ezeknek a galamboknak további népszerűsítése. A tenyésztők között nem is nehéz a népszerűsítés, hiszen a galamb kilójáért körülbelül egy dollárt fizetnek a külföldi piacokon. 23. szombat. BérietszOnet, Lom- Este 7 órakor. 25. hétfő. Bérletszünet. Lóin, Délután 3 órakor. Bérletszünet. Lulu. Este fél 8 órakor. 26. kedd. BérietszOnet Lulu. Délután 3 órakor Bérletszünet. Lulu. Este fél 3 órakor. 28. csütörtök. Bérletszünet. Lulu. Este 7 órakor. 39. péntek Bérletszünet. Lulu. Este 7 órakor. 30. szombat. Színházbarátok 8 estje. Katona bérlet. Lulu. Este 7 órakor. 31, vasárnap BérietszOnet. Lulu. Délután 3 órakor Bérletszünet Lulu. Este fél 8 órakor. MISKOLCI GALÉRIA Dérvné u 5. ÍV. MISKOLCI ORSZÁGOS GRAFIKAI BIENNALE Nyitva: 11—19 óráig Síkosat! as utcák 1967. december 23 szombat | A nap kelte 7.30, nyugta 15.56 órakor. A hold kelte 23.03, nyugta 11.33 órakor Névnap: Viktória. 40 éve, 1927. december 23- án halt meg Hoitsy Pál publicista, csillagászati író és 48- as függetlenségi politikus. Pesten és Berlinben végzett egyetemi tanulmányai után különböző csillagvizsgáló intézetekben dolgozott, és irodalmi pályáját is a csillagászat körébe vágó értekezésekkel kezdte, de hamarosan már mint a függetlenségi napilapok politikai vezércikkírója tűnt fel, és később képviselő lett. Politikai működése azonban nem ságot, a nagy múltú, tekintélyei vonta el tudományos és iro- képes hetilapot is. éltllimilllll* gglllllISlIllllB ÍIIIHIIIIIIHII) dalmi munkásságától. Ez időben számos, természettudományos elvekkel alátámasztott utópista művén és több értékes csillagászati tanulmányán kívül sok politikai természetű értekezést is írt. A hazai művelődés előmozdítása szempontjából nagy érdeme, a természettudományt népszerűsítő könyveinek sora. 1905-től csaknem két évtizedig — egészen a lap megszűnéséig —■ szerkesztette a Vasárnapi ÜjA lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a sárisápi Sziklai Sándor bányász művelődési házban megtartott lottósorsoláson az 51. játékhéten a következő számokat húzták kL 4, 22, 25, 77, 90 — VAROSFEJLESZTÉSI célokra nagy összegeket ad az Ózdi Kohászati Üzemek. A következő három évben például 110 millió forinttal járul hozzá Ózd (fejlesztéséhez, szépítéséhez, az 1970 és 1980 közötti időszakra pedig 200 millió forint hozzájárulást tervezett — TÉLAPÓ mesél és bábszínházzal szórakoztat ja a gyerekeket december 25-én, délelőtt 11 órától a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban. — ELISMERÉSRE méltóan dolgozott idén a Farkaslyuki Bányaüzem 45 tagú építőbrigádja: felújított 47 lakást a bányatelepen, felépítette a Ganz-gyár Farkaslyukra helyezett üzemegységét és a csokvaományi orvosi rendelőt, továbbá átalakította a villa- mosmozdony-javító műhelyt — A MEGYEI TANÁCS végrehajtó bizottságának határozata alapján a jövő évbeli 102 szövetkezeti lakást építenek Tiszaszederkényben.. — ÜJ PRESSZÓT kap jövő tavaszra Sajószentpéter. A BEV-telepi áruház egyik kihasználatlan részét alakítják át presszóvá. — A Nyíregyházi Konzervgyár 1968. első félévében 2,5 millió forintos beruházással korszerűsíti Tiszaszederkény III-as számú lakótelepén levő üzemegységét — DK. TAMAN ERNŐ szemszakorvos 1968. január 1- től megkezdi magánrendelését Miskolcon, az I. kér. Rácz György u. 3., földszint L alatt. Rendel hétfőn, szerdán és pénteken délután 4-tőí 6-ig (x) Kedves pajtások és úttörők! | Molnár Béla ÜttörŐház január 7* tűi minden vasárnap, 10 órai kezdettel filmvetítést rendez, melyre szeretettel várunk benneteket. A sorozatos mesefilmvciítésefcre kísérőt is hozhattok magatokkal. ÜttörŐház vezetősége Ügyeletes állatorvos december 23-áu 12 órától 24-én 24 óráig: dt. Fehér Miklós, Miskolc, Tóth n. 35. Telefon: 15-380. 25-én 0 órától 25-én 24 óráig: dr. Nagy Pál, Miskolc, II., Vörös Hadsereg u. 17» Telefon: 16-605. 26-án 0 órától 27* én reggel 6 óráig: dr. Pédery Jó* zsef. Miskolc, Madarász Viktor n. 9. Telefon: 36-603. Betegbejelentés? 8—9-ig es 13—14 óráig. Köziem eny jyisfe Jőzáát rajz») Értesítjük az utazóközönséget, hogy az előző évekhez hasonlóan, december 24-én este a villamos- és autóbusz-közlekedésben az alábbi korlátozások lesznek: Villamosjáratoknál: 18.00 óráig ünnepnapi menetrend szerint közlekednek, 18.00 órától 20.00 óráig az 1-es kocsik 10, a 2- es kocsik 10, 20.06 órától 22.00 óráig az l-es kocsik 20, a 2-es kocsik 20, 22.00 órától 24.00 óráig az 1-es. kocsik 30. a 2-es kocsik 30 percenként köveik egymást. 0 órától üzemzártáig az utolsó járatok szintén Ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. Autóbusz já ratoknál 2 Az 1-es vonalon a kocsik 18.00 óráig ünnepnapi menetrend szerint közlekednek, 18.00—19.00 óráig 15 percenként, 19.00—21.00 óráig 20 percenként, 21.00—23.00 óráig 30 percenként, 23.00 órától üzemzártáig 60 percenként követik egymást. A 2-es vonalon a kocsik 18.00 óráig ünnepnapi menetrend szerint, 18.00—21.00 óráig 20 percenként, 21.00 órától üzemzártáig 60 percenként közlekednek. A 3-as vonalon 18.00 óráig ünnepnapi menetrend szerint, 18.00 —21.00 óráig 20 percenként, 21.00 órától üzemzártáig 60 percenként közlekednek A 4-es vonalon 18.66 óráig ünnepnapi menetrend szerint, 10.00 —21.00 óráig 20 percenként, 21.00 órától üzemzártáig 60 percenként közlekednek. Az 5-ös vonalon 19.00 óráig ünnepnapi menetrend szerint, 19.00— 20.00 óráig 30 percenként, 20.00 órától üzemzártáig 60 percenként közlekednek. A 6-os vonalon 19.10 óráig Ünnepnapi menetrend szerint, 19.10 —20.30-ig 30 percenként, a továbbiakban 21.30, 22.00, 22.30. 23.20 és 24.00 órakor indulnak járatok. A 7-es vonalon 18.00 óráig ünnepnapi menetrend szerint, 18.00 —19.00 óráig 20 percenként. 19.00— 21.00 óráig 30 percenként, 21.00 órától üzemzártáig 60 percenként közlekednek. A és a 10-ee vonaloa ösecn- 1 zártáig ünnepnapi menetrend sz^ rint közlekednek a Járatok. A 12-es vonalon 19.00 óráig ünnepnapi menetrend szerint, 19.10 —19.50-ig 20 percenként, az utolsó járat 20.20-kor Indul. A 14-es vonalon 19.00 óráig üiv- nepnapl menetrend szerint, 19.00— 21.00-ig 20 percenként, 21.00—23.00- lg 30 percenként, 23.00-tól üzemzártáig 60 percenként közlekednek. A 15-ös és a 16-ös vonalon Üzemzártáig ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a járatok. A 19-es vonalon 19.00 óráig ünnepnapi menetrend szerint, 19.00 —21.00 óráig 60 percenként, a? utolsó járatok 22.30 és 23.20-kor indulnak. A 2l-es vonalon, a 24-es ée # 29-es vonalon Üzemzártáig Ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a Járatok. Miskolci Közlekedési VáVlala*. ÉSZAKMAG V AKORSZ ÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc, Tanácsház tér &, Telefonszámok: Titkárság: 16-886. Kult.úrrovat: 16-067. Ipari rovat: 16-035. Párt- rovat: 16-078. Mezőgazdasági rovat: 33-687. Sportrovat.: 16-049. Bel. politikai rovat, panasz ügyek! 16 046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat' Miskolc, Kossuth u. li. Felelős kiadó: Bíró Pétor Telefon: 36-m Hlrdeté-felvétel: Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-318 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és a kézbesítőknél Index: 35 055 Készült a Borsodi Nyomdába* Felelősi vezető: Szemes letvíö Szakközépiskola épöl Tiszaszederkényben A célcsoportos, beruházás terhére 16 tanulócsoportos szakközépiskola építését kezdik el 1968-ban Tiszaszederkényben. A tervek szerint az épületben 12 tanterem, 1 rajz-, illetve 3 előadói terem, 3 laboratórium, 3 műhely, ' tornaterem, 600 férőhelyes étterem és megfelelő számú kiszolgáló helyiség kap helyet. A sárospataki mértékutáni női szalonunkba, azonnali belépéssel fiókvezető szabászt keresünk. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Női Szabó Szövetkezet Miskolc, Széchenyi u. '29. * Miskolc m. j. városi Tanács V. B. II. sz. Kórháza (Miskolc, Szent- péteri-kapu) felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: szakképesítéssel rendelkező hőszigetelő felvételt nyerhet karbantartási munkák végzésére. Fizetés megállapodás szerint, fjpületgépé$z technikusi munkakörbe felvételre keresünk férfi munkaerőt. Munkakör: épület-karbantartás! munkák irányítása, s ellenőrzése. A fenti munkakörre pályázatot nyújthatnak be gépésztechnikusi végzettséggel rendelkezők is. Kazánházi segédmunkási munkakörbe férfi munkaerőket felvételre keresünk. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. * A Miskolci Mélyépítő Vállalat felvesz gépészmérnököt gépészeti vezető munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Miskolc, Partizán a. 2. sz. alatt. * Edelényl földmövesszővetkezet azonnal! belépéssel belső ellenőrt keres. A felvételhez közgazdasági technikumi érettségi és kereskedelmi gyakorlat szükséges. Üt|- költséget felvétel esetén térítünk. & A Délborsod! Vízgazdálkodás és Nyárigát Társulat mélyépítési munkákhoz építésvezetőt, tervezési csoportvezetőt felvesz. Fizetés megegvezés szerint. Jelentkezni írásban, vagy személyesen HHLező- csát, Kossuth n. 15. & A* ÉVM. fipítőioarl Gépesítő Vállalat keres 5 hónapos beiskolázásra 20-tól 42 éves korhatárig, változó munkahelyei, darukezelől munkakörbe, vasipari, elektromos- ipari alapszakmával, vagy köny- nyűgépkezelöi jogosítvánnyal rendelkező, nyolc általános, vagy ennél magasabb végzettségű munkaerőket. A tanfolyam Időtartama alatt a bérezés, a munka- köowbe beírt bértétel alapján ♦Öriéntk. Jelentkezés írásban, ön- életralz meMéklettel. az alábbi címen: FVM. Éfiftrtinari Oénesttő V., Bp., XX., Soroksár, Marx K. a. 255. * RakodómnnkA«''V«t azonnal felveszünk Kereset telle.ltménvbér- ben, 166« Ft-tól 3006 Ft-ig. Ingyenes munkásszállást és kéthetenként két szabadnapot, valamint védőruhát biztosítunk. Jelentkezés: «. sz. AKÜV. Debrecen. Délisori telepén, ökrös Lászlónál. ★ Safólédl. egvszemélye®, 98 ezer forintot forgalmazó, mortem húsboltunkba szakképzett boltvezetőt keresünk 19«*. január 1-re. Jelentkezés *»•»’»»mívesen a bőesl Fogyasztási sriVvetke-Fn*»,*!. Felvétel esetén költséget térítünk. * Felvételre ke^-rsüplt GFpFSZT-PCUVíKt^OKAT treh**elVpisf é* műsr.aki előkalkulátori. ÍTRKTT- sF^tt'vttekft (kö^p'^rdssérl •«•chnikiis elöy»vbrn> MH^ST'.AKI a omvTCZTJ? \ Tei»T munVtWb«, ia•ritosnkst. Fnmv*^TÖKRT. Állami Mezősrazdasági GépJáVÍté ATomás, Széire&cto ■