Észak-Magyarország, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
ESZAKMAGYAROKSZÁG Vasárnap, 196«. december It. f Móricz Virág Az a dolgozó, aki eddig lakóhelyéről munkahelyére — naponta — hetijeggyel utazott, 1968, január 1-től havi, vagy félhavi bérletjeggyel utazhat. Aid pedig nem naponta, hantim esetenként időszakos bérletjeggyel közlekedett (példá- uT hét Végén utazött) 1968. január 1-től új formájú, de szintén időszakos bérletjegy- gyei közlekedhet, . Mind a havi cs félhavi, mind ' az időszakos bérletjegyek használatához az autóközlekedési vállalatok által ki- szolgálatott igazolólap szükséges. A bérletjegyen az igazolólap Számát, valamint a tulajdonos nevét — az első utazás megkezdése előtt — a tulajdonosnak tintával olvashatóan fel kell tüntetnie. Az igazolólap ára 1 forint, amelyet az igényléssel egyidejűleg kell kiegyenlíteni. A munkaviszonyban álló dolgozó a münkábajárásához szükséges bérletjegyért 1968. január 1-tői sem fizet többet, mint jelenleg. Az autóközlekedési vállalat ezért az igazolólap ,,a fnünkavállalót' terhelő költség” bekeretezett rovatában feltünteti ázt a költséget, amit a dolgozó havi, illetve időszakos utazásáért továbbra is fizet. A i bérletjegyet megválthatja teljes áron maga a munka- vállaló. ez esetben a munkáltató előlegezi részére azt az összeget, amit egyébként is megtérít.. Megválthatta továbbá — szintén teljes áron — a munkáltató készpénzért, vagy bérletjegy-igényléssel, utóla- - gos inkasszó útján, és „a munkavállalót terhelő költség” összegéi a dolgozó béréből levonja." A bérletjegyekét a területileg illetékes autóközlekedési vállalat által meghir- ■ Személyi váttozánok Romániában A Komán Kommunista Párt Központi Bizottsága pénteken este plenáris ülést tartott, amelveri Chivu Stoica-t a Központi Bizottság titkárává választották. Ugyanakkor felmentették ez alól Alexandra Drnehicit és javasolták,. hogy válasszák meg a Miniszterta- né~-. elnökhelvette&óvé. Plenáris ülést tartott a Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa is, ezen a központi tanács elnökévé Ghe- orghe Apostolt választották meg. Constantin Dracan.eddigi elnök a központi tanács el- feő élnőkhéíyettése lett Felhívott telefonon egy asszony. Családi kapcsolatokra hivatkozott. Izgatottan könyörgött, bizonyára fontos oka lehet a találkozásunkra. Jó, elmegyek az általa megjelölt prész- szóba, a pályaudvar közelébe. Hogy ismerjük meg egymást? A kávéfőző nő majd eligazít. Előbb érkeztem, be kellett mutatkoznom a kávéfőző nőnek. Pár perc múlva felém irányította a piros kabátos, húsos, két tömött sporttáskás ..rokont”. Az egyik táskából rögtön kiemelt 'egy vastag kötetet, egy múltszázadbeli lap évfolyamát,' melynek bekötő táblája belső oldalán régimódi írás igazolta, hogy ezt az irodalmi terméket anyám nagyanyai bátyja ajándékozta a piros kabátos nag» apjának. Innen a rokonság,; Elfogadtam. Most már könnyen elmélyítette: szüléim gyakran nyaraltak az ő szüleinél abban, .a gömöri faluban, ahol anyumnak rokonai élték. Apám az ő apját' Janíkámnak nfevezle: „Jani- kám, írósvajat kérek”. Mire Janikám azt felelte: ..Köpülj magadnak”. Fehér kötényt adott apámra, aki anyámmal felváltva megköpülte és megette az írósvajat, azután a fűbe heveredett. Később felkelt és megírta, ott náluk, a legszebb regényt. Apám szerette az írósvajat, a fű- beheveredés is elképzelhető, halljuk az adomát. Nincs, a történetnek vége! Ebből akar regényt írni apámról. Férjének ugyanis csekély a fizetése, három nagy lányuk Van, neki is jövedelem után kell néznie. Az írásra érez tehetséget, már nem kezdő, mintát hozott az eddigi eredményéből. Egyik ■ műve egy külföldi orvosról és nejéről szól, akikkel <5 vásárlás közben kötött életre szóló barátságot, a másik Munkácsy Mihályról és csodálatos karrierjétől. Mindkét cikk külföldön jelenik majd meg, hiszen ő csak férjhez jött Magyarországra, önálló üzlettulajdonos volt. — Értem, kereskedő.-— Bizony, egész ötvenegyig. Vagon tételekben dolgoztam. Mikor a forint beállt, almát hoztunk Gömör- ből. Fillérekért vettem és. ötszörös áron adtam el. Űj forintért! Családi házat vettünk és használt kocsit, egy teniszbajnoktól. Istenem, akkoriban fillérekért mindenhez hozzá lehetett jutni. — És most? — Most Skodánk i van. — Miből? Mit csinál a férje? — Kereskedő. Kitanulta a villany- szerelő szakmát az ötvenes évek elején, de nem bírta a strapát az állami vállalatnál. — Maga mennyit keres? — Semmit, csak az a kis hazai anyámtól. Most is olyan hízót nevel nekünk, ha áthozom, elég lesz egy évre. ' » — A Skodát is tőié kapta? — Az ő révén! Tőle nem, mert neki csak az a kis Öregségi segélye van. De mikor meghalt az apám, az örökségemből építettük a balatoni nyaralót.-----Ügyes. — Igen, én ügyes vagyok. És energikus. Ma is fél mázsa birsalmából sajtot főztem. Belevágtam három kilő diót. Jönnek az Ismerősök, hoznak áfonyát, meg somot, szörpöt főzök belőle, alcarorh mondani, lekvárt. Nagy munka, de megéri, bármilyen mennyiségben, el lehet.adni. — Mindenből pénzt csinál. — Mindenből. Akkora kertem van, mint ez a presszó. Száz tő rózsám van benne, 2 forintjával árultam nyáron a szálját. Most gladiolus» hagymát árulok, gyönyörű a gladiolus zom, veszik, mint a cukrot A begóniát tegnap kiszedtem, cserépbe raktam, majd mind eladom. Ismerősöknek, iskolának. Én mindent el tudok adni. Ma is eladtam egy szomszéd zöldségét az üzemi étkezdében. — Mennyit keresett rajta? — Higgye el, sokszor a barátság a legjobb üzlet. A szívesség. Mondom a lányoknak, menjetek, vegyetek jegyet a meccsre, milyen jó lesz készre várni a külföldieket. Meghálálják. Csak érteni kell hozzá... — mosolyog. — A határon jön a magyar finánc. Már mindet Ismerem, ők is engem. Kérdi, mi van a szatyorban? Tessék zöldpaprika, gyönyörű, azt Gömörben nagyon szeretik. És alatta? Ott Is paprika. No Igen, piros paprika, öt kiló erős. Kicsit sok, azt mondja a vámos. Kérem szépen, az én rokonaim rögtön azt kérdezik, paprikát hoztál? De milyen kicsinyes vámos, három kilót kivett a szatyorból. És minden csomagomat feltúrta. Hogy ez több a megengedett kiviteli értéknél. Ilyen balszerencse ért, szinte az egész fuvaromat be kellett rakni egy nagy papírzsákba, visszafelé megkaptam és szégyenszemre hazahoztam. — Nem olyan nagy a vám, miért nem fizette kJ? — Én? Vámot elvből nem fizetek. Kocsin egyszerűbb, azt meg lehet, pakolni, de még megyünk Idén a disznóért, hát nem akartam kockáztatni. így viszont hozni se igen tudtam möst semmit. Vannak ilyen kockázatok, azért gondoltam, hogy mégiscsak könnyebb lesz írni. Igazán nem olyan nagy dolog magának, melyik újságba tudná betenni a regényemet? — Egyikbe se. Hány kész regénye van? — Nekem? Még nincs, csak nem dolgozom valamin, mielőtt piacot teremtek neki? Beszéljünk magyarul, mit kér érte, ha lediktálom a papája gömöri kapcsolatait? Van egy öreg Ismerős néni, ő is találkozott vele néha, majd én kikérdezem. Pár üveg heqsedll lekvárral beéri. — Miért? — Hát az adatszolgáltatásért. Azt tudom, az a legfontosabb. No, lesz üzlet, vagy nem? Van magának családja? Az ember mindent tegyen meg a családjáért — A lányai Is Ilyen ügyesek? — Majd lesznek. Még hiányzik nekik a gyakorlat Gyakorlat kell és jó barátok. Isten segedelmével. Én kérem a külvilágban materiális vagyok, ahogy az ma keLl, de a gyer- mekeimet vnlláserkölcsi nevelésben részesítem. Otthon fáradhatatlan családanya vagyok. Tudnék szerezni extra minőségű diót és bármilyen színű kordbársonyt. Érdekli? Bármit. Decemberben kocsival megyek a disznóért. — Mindenkivel Ilyen nyíltan beszél az üzletről? — Látja, a bl/.alpm fontos. Az őszinteség. Nyílt kártyával játszom. Különben is, egy rokonban, pláne kollégában ne bízhatnék? —• Hol vagyunk mi kollégák? — Hát az irodalom! Nevettem. Megsértődött, dobolni kezdett az asztalon. — Most sajnos dolgom van, de pénteken újra bejövök a városba. Addig gondolkozzon az ajánlatomon, nem bánja meg. Kitette a szűrömet, de 6 maradt. Bizonyára még mással ts volt tárgyalása a presszóban. detett időszakban és helyeken lehet megváltani, A dolgozók régi formájú és árú időszakos bérletjegyét, amellyel az utazást 1968. január 7-én 24 óráig megkezdték — érvénytartalmuk lejártáig — továbbra is érvényes utazási Igazolványként fogadják el. ■ .: A munkáltatók • tápulmá-. nyozzák az J.deyonátkozó yen- dpiéteket;; (közlekedés- és 'pos- táügyi .miniszter -31/1967!) Közi. Ért! 28. .sz. utasítása, Közlekedési. Közlöny 47. szám. pénzügyminiszter 11/1967. (XI. 24.) PM. sz. rendeleté, Pénzügyi Közlöny 33. szám, és azok alapján tegyék meg a .szükséges intézkedéseket. Nyílt kártyával RUfciőOBÜN A NATO ÉLÉSE Az úgynevezett „atlanti világban” és a nyugat-európai országok politikai köreiben Brüsszel felé tekintenek, ahol a jövő héten a NATO mínisz-! téri tanácsa fog ülésezni, a rá i következő héten pedig a Közös) Piac országainak miniszterei ( gyűlnek majd össze, hoyf'l Nagy-Britannia felvételi ügyei-» ről tárgyaljanak. Mindkét alkalommal élénk vitára lehet számítani, természetesen főleg az európai gazasági közösségben. Az angol csatlakozás tá-; Riogatásáról jobbára piától, jellegű megnyilatkozások hangzottak el Éondonbah, Luns holland külügyminiszteri) majd Willy Brandt nyugatné-; met külügyminiszter látogatása során. Megfigyelők különösen azt tartják problematikusnak, hogy Bonn valóban hathatós segítséget tud-e nyújtanit az angol kormánynak De Gaulle ellenében. A nyugatné-, met politika mindeddig nert» mert ujjat húzni a francia i köztársasági elnökkel Anglia j miatt, a bonni vezetők áltálé- I ban azt remélték, hogy fel lehet melegíteni az Erhard-koi—j szakban elhidegült francia-* j nyugatnémet viszonyt. PODGORNIJ FINNORSZÁGBAN A mi világunkban és annak szomszédságában az építő: hétköznapok nyugalma, illetve egy ünnep történelmi mondanivalója kívánkozik a krónikába. A szocialista országok testvéri kapcsolatainak erősítését szolgálta Brezsnyevnek* az SZKP főtitkárának prágai baráti látogatása és Gromiko szovjet, külügyminiszternek; varsói tanácskozása. A Szov-I jetunió szomszédságában, a velünk rokon finn nép ünnepeim államiságának 50. évfordulóját Az önálló Finnország fél évszázadára emlékező ünnepségek kidomborították, hogy a fiatal szovjet állam vezetői el- ; ső tetteik között adták meg a függetlenséget a finn népnek. Az évfordulóra Helsinkibe uf.a- j zott Podgórnij államelnök je- j lenléte, fogadtatása és megnyi- I latkozása egyaránt, aláhúzta a : szovjet—finn jószomszédság ! tényét, Thompson, a vita másik angol részvevője sem volt más véleménnyel. Velük szemben Bundy amerikai külügyminiszterhelyettes nem tudta, Mortön amerikai szenátor pedig nem is akarta megvédeni a Fehér Ház és a Pentagon álláspontját. A washingtoni idegességre, amelyet a fokozódó nemzetközi elszigetelődés okoz, egyébként is jellemző, hogy a héten volt nap, amikor Johnson elnök 24 óra alatt három ízben is megpróbálta a nyilvánosság előtt „magyarázni a vietnami bizonyítványát”. Nem sol: sikerrel... AZ ARAB CSÚCS ELŐTT A világ másik akut válságában, a ciprusiban és a közel- keletiben bizonyos elcsöndesü- lóst figyelhettünk meg a héten. A ciprusi ellentétek valójában fennmaradtak ugyan, de a szükséges józanság diktálta, hogy megkezdték a szigetországban volt görög és török csapatok kivonását. Ami pedig a közel-keleti helyzetet illeti: Gunnar Jarring svéd diplomata, az ENSZ közel-keleti megfigyelője elindult New Yorkból, hogy megkezdje munkáját. Cipruson üti fel főhadiszállását, hogy figyelemmel kísérje a Közel-Keleten történteket és megpróbáljon közvetíteni a szemben álló felek között. Az arab világ készül a közelgő arab csúcstalálkozóra, közben pedig a színfalak mögött újabb lázas diplomáciai tevékenység indult meg a különböző arab országok eltérő álláspontjának egyeztetésére. A héten megmutatkozott, hogy például Szíria vonatkozásában dr. Zuajen miniszterelnök moszkvai tárgyalásai nagyban hozzájárultak az álláspontok kölcsönös tisztázásához. Irakkal kapcsolatban érdekes hírt kaptunk a héten: a francia kormány Irak esetében eltekint a fegyverszállítási tilalomtól. A párizsi készség nyilván összefüggésben áll azzal, hogy a frahcia olajtársaságok a közelmúltban kölcsönösen kedvező megállapodásra jutottak az iraki kormánnyal. De Gaulle tábornoknak a Közel- Kelettel kapcsolatos állásfoglalásai, amelyek figyelembe vették az arab érdekeket, most realizálódnak. A világ első számú nemzetközi problémája a vietnami válság, ezen a héten az Egyesült Államokban történtek | miatt került a közfigyelem 1 homlokterébe. • VIETNAM ÉS WASHINGTON Amerika nagyvárosaiban, i így New Yorkban is, a háború elleni tiltakozás újabb tüntetésekben jutott kifejezésre: különösen a sorozóhivatalok és a toborzóirodák körül zajlottak le tömegdemonstrációk. Igaz, meg nem állíthatjuk, hogy az Egyesült Államokban a háború ellenzői, a háború ellen tettekkel is síkra szálló emberek lennének többségben, de hétről hétre, hónapról hónapra nő azoknak a tábora, akik bűnösnek, vagy egyszerűen csak esztelennek, vagy fölöslegesnek ítélik a vietnami vérontást, A 200 milliós ország vietnami veszteségeiről most hoztak nyilvánosságra hivatalos adatokat: a hét évre vonatkozó számok közlésével a „lélektani hadviselés” amerikai irányítói nyilván azt akarták bizonyítani, hogy a veszteségek viszonylag csekélyek és például az Egyesült Államok országútjain többen vesztik életüket, mint a háborúban. A 111 254 ' ember elvesztését, vagy harcképtelenné válását kimutató statisztika ugyanakkor elfedi a döntő tényt: most j válik különösen veszteségessé i az USA számára a vietnami agresszió. McNamara távozása nem vert ugyan újabb hullámokat, de máris újabb „ügy” készül: A washingtoni fáma úgy tudja, hogy Arthur Goldberg, az Egyesült Államok állandó FNSZ-képviselője Is elhagyja helyét Ha a hir igaznak bizonyul, újabb tanúsága lehet annak, hogy a johnsonl politika kiszolgálóinak egyre nehezebbé válik a mesterségük. Ebben 1 a vonatkozásban érdemel szót j az angol televízió egy hételeji | műsora is, amely vita formá- i jábaTi két angol és két amerikai politikust állított szembe. Lord Avon, ismertebb nevén: Eden, a volt külügyminiszter és miniszterelnök nem volt tekintettel az amerikai érzékenységre és leszedte a keresztvizeit az óceánon túli szövetséges vietnami politikájáról. Robert Heti külpolitikai millió körüli összeget fordíthattunk karbantartásra, korszerűsítésre. Nagyon nehéz volt kivitelezőket, építőket találni. Szerencsés megoldást választottunk. Saját épitőrész- Icget hoztunk létre. Ez végezte a felújítások mintegy 50 százalékát, mégpedig úgy, hogy közben zavartalan volt a termelőmunka. Idegen kivitelezővel ezt lehetetlen lett volna megoldani. O ózdon a re „Irukció során új feldolgozó üzem létesült. Itt készül többek között a virsli, amiből havi 100—120 mázsa a megye igénye. Sátoraljaújhelyen is újjávarázsolták a húsüzemet. Fő készítménye az augusztusban aranyérmet nyert nyári turista szalámi. A heti 80—90 mázsás termeléssel a szomszédos megyék Igényéit is segítenek kielégíteni! A legtöbb gondot a miskolci Vágóhíd utcai központi üzem okozza. Erre. is sok-sok milliót költöttek, de a további terjeszkedés mar lehetetlen. Nem jutott hely például a szociális létesítményeknek, pedig a dolgozók zöme vidékről jár be, s így nagyok az ilyen irányú igények. Mindezek ellenére az ország húsipari vállalatainak versenyében, elsősorban a minőséget illetően az élmezőnyben tanyáznak. Kaptak már élüzem kitüntetést, sőt a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaja is volt már birtokukban. • A rohamosan növekvő igényekkel nehéz lépést tartani. Csupán 1960 óta két és félszeresére növekedett a vállalatnál a sertésvágás és kétszeresére a marhavágás és feldolgozás. Töltelékáruból, azaz különböző felvágottakból is megduplázódott néhány év alatt a termelés, s az igények egyre nőnek. A megye élelmiszeriparának ez az egyik, legfontosabb ága, amelynek termékeit százezrek igénylik naponta, . bizony kinőtte ruháját. (p. s.) szerre három osztály anyagából vizsgáztam, azután szakérettségiztem, majd a Szovjetunióba kerültem egyetemre. Amikor hazatértem, én voltam az ötödik húsipari szakképesítéssel rendelkező mérnök az őrs? ágban: G A nehéz munka, mellett kiváló eredménnyel tanulni, bizony nem lehettek könnyű, esztendők. De a gondokból, a mindennapi küzdelemből ma is jócskán jut a főmérnöknek. Nem szívesen beszél róla, de tíz évvel ■ ezelőtt már-már úgy tűnt, hogy megoldódnak a gondok. Kijelölték'az új. korszerű miskolci húsüzem helyét. De azután elmaradt a nagy építkezés, maradtak, sőt az igények rohamos növekedésével szaporodtak a gondok. Kezdetben azért nem kaptak pénzt a fejlesztésre, korszerűsítésre, mert majd felépül az új. De azután mégis a régivel kellett kielégíteni az igényeket. — Heti 25—30" vagon húst és húskészítményt igényel Miskolc és a megye. Az elmúlt néhány esztendőben évi tízMiskolc és az egész megye rgyii régi, megoldatlan problémája a Húsipari Vállalat üzemeinek elavultsága. Nem azért, mintha oly sok panasz lenne kiürít előnyeikre, vagy nezn tudnák biztosítani, több mázezer ember mindennapi hús cs húskészítmény szükségeié'. t, de nem mindegy, milyen nehézségekkel, milyen erőfeszítések árán sikerül kielégíteniük az igényeket, — Megyénkben sajnos nem volt hagyománya a húsiparnak. Amikor csaknem másfél évtizeddel ezelőtt megalakult a Húsipari Vállalat, szétszórt,' kis üzenteket, teljesen korszerűtlen berendezéseket örököltünk. A műszaki bázis két&ég- beejtően szegényes volt — tudom meg Kiss Sándor főmérnöktől, s néhány példával is igyekszik Illusztrálni az akkori szegényes örökséget. — De vajon honnan ismeri olyan pontosan a 34 éves főmérnök a 15—20 évvel ezelőtti állapotokat? — Tizennégy éves korom óta vagyok a húsüzem dolgozója — válaszolja mosolyogva. —t Itt voltam kislnas, de nem mondtam le a továbbtanulásról. Volt olyan év, hogy egyNehéz lépést tartani az igényekkel Tudnivalók az autóbuszbérlet megváltásáról