Észak-Magyarország, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-14 / 243. szám
Olasz kereskedők Bodrogkeresztúrban A bodrogkeresztúri Kerámia Ktsz-be látogatott el a minap R&nato Savariano, az olasz Rom er-cég igazgatója és Luciano Nulkis, a cég magyarországi’, képviselője. Megtekintették a ktsz tokaji kiállítását, kedvtelve nézegették a szebbnél szebb, modem kivitelű, ízléses vázákat és figurákat. Renate Savariano úr szerint a kiállított termékek mind formában, mind színezésben rendkívül szépek, s megütik a világszin vonalat. A ktsz ebben az évben, mintegy másfél millió forint értékben exportált termékeiből. Az export további bővítéséhez szükséges, hogy bővítsék termékeik skáláját, s minőségileg. így színezésben is előre lépjenek. E célból folytattak tárgyalásokat a ktsz vezetői az olasz cég képviselőivel. 19G8-ban több mázsa művész-mázt vásárolnak tőlük. Az új, jó minőségű máz lehetővé teszi majd azt, hogy néhány eredeti módszerrel, így például a cseppkő hatású festéssel is kísérletezhetnek. A tárgyalások sikeresek voltak. Renato Savariano úr pedig több színes felvétellel visszatért hazájába, hogy ott is terjessze a bodrogkeresztú- riak jó munkájának hírét. A kiállított tárgyakat nézegetik az olasz vendégek és a ktsz vezetői. időjárás Tárható Idójáráa ma tgági mérsékelt, időnként raegálén» külő déli, délnyugati szél, Enyhe marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmér» séklet 19—24 fok között. A lolls e tieti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Berettyóújfalun, a községi művelődési otthonban megtartott lottósorsoláson a 41. játékhéten a következő számokat húzták ki: 10,39, 54, 72, 73 Mini-klub Nemrég új klub alakult Farkaslyukon. Péntek esténként találkozik néhány fiatal, s beszélget, vitázik az irodalomról. A klub ma még mini, a tagok tématára, vitatkozó kedve viszont annál nagyobb. A tíz-tizenkét farkaslyuki fiatal új művekről, színházi előadásokról, tv-da.rabokról elolvassa a megjelent kritikát, aztán ehhez ki-ki hozzáteszi a maga véleményét. Remélik, hogy a közeljövőben még többen jönnek majd el vitázni... A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora IA 189 méteres hullámhosszon 18—19 óráig) Hétvégi krónika. „Gyógyultan távozott!” ... Oj tantárgy a girnnáziumaink- ban. Akit már régen hallottunk. Borsodi földek, borsodi falvak... A falusi propagandista. Népdal feldolgozások. fed tiü ^ Film jegyzet T7"<l ' 1 ' l m.J.Hűtlenség olasz módra Dolgozókat alkalmaznak A Miskolci Belonárugyár azon- «r»a!i belépéssel alkalmaz vasszereinkét. Jelentkezés az üzemvezetőségen:, József Attila u. 23. miskolci Köztisztasági Vállalná «Alüszaki ismeretekkel rendel- 1. I anyagbeszerzőt korcs. Jelcnt- a vállalat igazgatójánál lehet. h Mád és Vidéke Körzeti Fmsz a vas-müs/.aki boltjába,^ valamint » kultürcikk boltjába * egy-cgy I» >.ehetőt keres. A felvételhez a —..^;je»ítés, erkölcsi és műkö- jgut*# bizonyítvány szükséges. Jeliéi,kkezés fmsz, Mád. Telefon: HM^d 9. * Felvételre keresünk motorkerékpár műszerészeket, miskolci és i 'aszederkényl munkahelyeinkre. ! irctés megegyezés szerint. Jelentkezés Miskolci Villamosig Ktsz műszaki irodájában, Miskolc, Arany János u. 32. sz. í Gyakorlott anyagkönyvelőt határozott Időre alkalmazunk, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban a Kiadóhivatalban, „Anyagkönyvelő” Jeligére. * Miskolci munkahelyekre út- és csatornaépítéshez, valamint gázvezeték fektetéséhez segédmunkásokat alkalmaz a Miskolci Mélyítő Vállalat. Munkásszálló biztosítva. Jelentkezni lehet Miskolc, Partizán n. 2. szám alatt. Patkóié kovácsot felveszünk. PM. Építőipari Szállítási Vállalat, Miskolc, Sajó u. 1. Az ÉM Építőipari Vállalat 2. sz. üzemegysége kazincbarcikai kirendeltsége, Táncsics u. 9—11. alatt fizikai dolgozót vesz fel, lóhajtóként. Szállás biztosítva, havi 15 forint mellett. Különélés napi 15 forint, lóápolás, ki-befogás napi 9 forint. Kereseti lehetőség teljesítménybérben. # Az ÉM. Gép- és Felvonószerelő Vállalat felvételt hirdet Budapest. Gyöngyösvisonta. Tiszavárkony munkahelyekre. Felveszünk: lakatos. hegesztő, csőszerelő, áes-áll- ványozó ést segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a'[Miskolci Házépítő Kombinát, Alsözsolca munkahelyünkön, Szabó Zoltán kirendclt- ségvezetőnél. A Nagymiskolci Állami Gazdaság 3 férfi munkaerőt 25—35 évig alkalmaz gépkocsi rakodói munkakörbe. Fizetés teljesítmény után. JcFolvételrc keresünk géplakatos, vasszerkezeti lakatos, autóvillamossági szerelő, asztalos, kovács és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Központi Bányagépja- vitó és Szállító Üzem munkaügyi csoportnál, Berentc. Kiemelt budapesti munkára, kiemelt bérrel keresünk kőműveseket, férfi és nőt segédmunkásokat, azonnali belépésre. Férfiak részére szállást biztosítunk. Jelentkezés: Április 1. Magasépítő KISZ. Bp„ VIII., Auróra u. 23. A Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat (Miskolc, József At» tőn u. 59. sz.) felvesz: építészmérnököt’ tervező részleghez irányító tervezőnek, műszaki osztályra előkészítő csoportvezetőnek, kivitelezéshez főépítésvezetőnek. Általános n -rnököt tervező csoporthoz, state ’is tervezőnek. Épülctgépészmér- nököt, elektromos tervezőket, víz-, ff lés-, gáztervezöket. Jelentkezés •eveiben, vagy személyesen a vál- li .at igazgatójánál. Középkoréi férfi dolgozókat aláb- oí munkakörbe felveszünk, ragyárt- mány üzemünkbe: képesítéssel rendelkező kör-, vagy szalagfürészcst, segédmunkást, fi gépkocsi rakodó munkást, faanyag szállításhoz. Miskolci Erdészet Ládl üzeme, Dlós- győrvasgyár. Vám és pénzügyőri testülethez felvételt hirdetünk férfiak részére, akik 18. életévüket betöltötték, de a 26-ot nem lépték túl, és katonai Izolgálatot teljesítettek. Érettségijei és idegen nyelv isméiénél ren- 'lelbezők előnyben. Részletes fel- tittgosltást bármely vám- és kén-ügyért szakasz, vagy vámhiFelveszünk E—302-es kotrógépkezelőket és úthengerészt. Jelentkezni személyesen. Heves megyei Tanácsi Építőipari és Épületszerelő Vállalat, Eger, Sas u. 91. Gépészet. A KGM Építőipari Vállalat miskolci és ózdi munkahelyére felvesz kőműves, ács, kövező, burkoló, festő, víz- és fűtésszerelő, bádogos, parkettás és hegesztő szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat, kubikosokat. Folyamatos téli munkalehetőséget, munkásszállást, és napi egyszeri étkezést biztosítunk. Jelentkezés Miskolc, I.coin Kohászati Müvekben működő építésvezetőségünknél. Helyi megbízottunk B. Szabó István. Azonnali belépésre keresünk férfi segédmunkásokat és gépkezelői vizsgával rendelkező női könnyű- gépkezelőket. Jelentkezés a Hejő- csabai Cement é9 Mészmü Munkaügyi Osztályán. A miskolci 6. sz. Általános Iskola (Fazekas útra 8.) központi kazán- j fűtőt keres I9fi7. október 15-től. Jelentkezés az Igazgatóságon. I kát, az elfáradás veszélyeivel küszködik. Jól emlékszünk még a Válás és a Házasság olasz módra című filmekre, amelyek megkövesedett szokásokkal és törvényekkel perlekedtek, felhasználva a szatíra, ri vígjáték minden kellékét, fegyverét. Az „olasz módra”-sorozat legújabb alkotása, a Pasquale Festa Campanile rendezte Hűtlenség olasz módra. című film végérvényesen az ötlettelenség kátyújába jutott. Bár a sztori, miszerint egy, feleségét megcsaló férjet hasonló „bűntett” elkövetésével fenyegeti meg hitvese, sok vígjátéki alaphelyzetet hordoz magában. A szerzők, Pasquale Festa Campanile, Ottavio Alessi és Luigi Malerba, egy-két jó poéntól eltekintve, szürke históriával álltak végül is a. közönség elé. Nem is beszélve róla, hogy ez a történetecske alig-alig vonzott kellő értékű társadalmi hátteret. A kitűnő Nino Manfredi, több hasonló témájú olasz film főszereplője ezúttal is sziporkázott, már ahol lehetett, de végül kénytelen női ruhába bújni, s az agyoncsépelt, nem éppen ízléses ötlettel feltenni a koronát a vérszegény történetre. Az első kudarc Az új, magyarul beszélő szovjet film hálás, ugyanakkor nagyon nehéz témát dolgoz fel. A gyermekek és pedagógusok sokszor megrajzolt világába kalauzolja a nézőket, s bizonyítja azt a tételt, hogy új nevelési elvekkel milyen messzire lehet menni a gyermeki lélek meghódításában. Mint minden hódítás, ez is veszteséggel jár, a csinos és kellemes egyéniségű ifjú pedagógusnő, Ligyija Szergejevna egy távoli, szibériai iskolába megy Moszkvából tanítani, ahol szembetalálja magát egy kisváros fásultságával, pedagógiai közönyével és egyszemélyi diktatúrájával. Eduard Gavrilov és Valerij Kremnyov filmje hősiesen dacol a konvenciókkal, igyekszik legyőzni a korábbi hasonló témájú filmek buktatóit, de ez a jellemek teljes értékű kibontásánál nem mindig sikerül. Viszont őszintén örülnünk kell Az első kudarc (rossznak tartjuk a címet, mert a fősze replő pedagógus tulajdon-kép pen nem kudarcot vall, hanem győzedelmeskedik) címú film befejezésének, amely a szovjet filmművészet értékes nyomvonalán halad. A vég nem happy end-es, hanem nagyon is tettekre serkentő, ezúttal társadalmi méretekben. A konzervatív pedagógiai módszerekkel szemben alulmaradó ifjú pedagógus győzelme ott munkál értő, csillogó szemű tanítványaiban. A film néhány fordulópontja olyan kitűnően sűrített, hogy igazi összeütközés, valódi dráma izzik fel bennük. Nagyobb figyelmet érdemelne az alkotás, mint amennyivel a miskolci mozinézők megtisztelik. (párkány) 1967. október 14. szombat | A nap kelte 6.00, nyugta 16.59 órakor. A hold kelte 15.5«, nyugta 1.28 órakor. Névnap: Hclén. pozása és kifejlesztése, ö építette a világ első nagy nyílású vasbetongerenda-hídját. Három közúti Tisza-hidat, két Körös-hidat és egy vasúti Du- na-hidat tervezett számos kisebb méretű hídon kívül. Tervei szerint épült a 3500 vago- nos csepeli gabonatárház, a budapesti Szabó József utcai autóbuszgarázs hatalmas csarnoka, az újpesti víztorony tetőszerkezete, a Margit-hid ki- szélesítése és megerősítése. Épített silókat, zsilipeket, bunkerokat, antennatornyokat. Közreműködött a bánhidai, a Mátra vidéki és a kelenföldi hőerőmű építésénél és a fel- szabadulás után a budapesti hidak helyreállításánál. Magyarországon elsőként ö alkalmazta a csúszózsaluzást, O hívta életre és vezette a Mérnöki Továbbképző Intézetet, nagy szakirodalmi munkásságot fejtett ki és élénken részt vett a tudományos és műszaki közéletben. 90 éve, 1877. október 14-én született Mihailich Gvöző Kossuth-díjas mérnök, a Műszaki Egyetem munka vörös zászló érdemrenddel és munkaérdemrenddel kitüntetett nagynevű professzora. Több mint hat évtizedet töltött az elméleti tudomány, a gyakorlati műszaki tevékenység és a mérnöknevelés szolgálatában. 1906-tól egyetemi előadó és 1916-tól egyetemi tanár volt. Nagyrészt az ö nevéhez fűződik a hazai vasbetonépítés elméleti és gyakorlati megalaniiiiiiiiiiiiit ttmiiiiimiiii •fiiiimitifiti Halálos baleset Október 13-án Kankula József, kurityáni vájár délelőtt 10 órakor Ragály és Trizs közötti útszakaszon motorkerékpárjával, amelyen utasként szállította Gáspár József 20 éves segédmunkást, gyorshajtás miatt nem tudta követni az útkanyar ívét, áttért az úttest másik oldalára és összeütközött az ott álló autóbusszal. A baleset következtében Gáspár Sándor olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás után sérüléseibe belehalt. Kankula József, aki 8 napon túl gyógyuló súlyos fejsérülést szenvedett, alaposan gyanúsítható azzal, hogy szeszes italt fogyasztott és ennek hatására következett be a halálos baleset. • Király Miklós 44 éves vajai ital boltvezető Nyekiádháza és Mezőkövesd között az egyik útkereszteződésnél nem adott elsőbbséget egy, a budapesti főútvonalon haladó személy- gépkocsinak. Így az általa vezetett Moszkvics-kocsi összeütközött a főútvonalon haladó Wartburggal. Az összeütközés következtében a két gépkocsinak mind a nyolc utasa köny- nyebb-súlyosabb sérülést szenvedett, s megrongálódott mindkét személygépkocsi. A Miskolci Járásbíróság sú lyosbító körülménynek vette a KRESZ durva megszegését, valamint a gépkocsivezető italos állapotát, s az egyébként büntetlen előéletű Király Miklóst súlyos testi sértést okozó gondatlan veszélyeztetésért hét hónapi szabadságvesztésre, s a gépjárművezetéstől egyévi eltiltásra ítélte. — ŰJ OSZLÄR. A hajdani káptalansági birtok helyén az elmúlt két évtized alatt Osz- lár új települése alakult ki. ötvenöt házat emeltek húsz év alatt. — SZABÓ LŐRINC emlékest volt tegnap, október 13-án Encsen. A költő halálának tizedik évfordulójáról a járási művelődési ház irodalmi színpada és színjátszó csoportja emlékezett meg. — A JUBILEUMI évforduló tiszteletére kezdett munkaverseny finisében az albcrttclepi I-cs akna dobsonos frontfejtésén dolgozó 54 tagú szocialista brigád versengésre hívta ki a lyukúi és a tervtárói gépesített frontok szocialista közösségeit. A felhívás nyomán bizonyára új munkasikcrck születnek majd. — KÖNYVTÁRAVATÖ. Sátoraljaújhelyen 2. számú fiókkönyvtárat létesítettek a Kossuth utcában. Az új könyvtárat tegnap, október 13-án adták át rendeltetésének. — kamarakiAllítas nyílik október 18-án a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. A bemutatón az ÉM. Miskolci Tervező Vállalat építészeti elképzeléseit tekinthetik majd meg. — KÉPZŐMŰVÉSZETI kiállítás nyílik október 15-én a miskolci Bartók Béla Művelődési Ház Vasas Klubjában. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére kiírt pályázat műveit mutatják be az október 22-ig nyitva tartó kiállításon. — ÜJ VILÁG áj dala. T címmel ad műsort a miniszínpad a jubileumi évforduló tiszteletére november 5-én Miskolcon, a Kilián-dctí Otthon presszóban. A zenés irodalmi műsort ötven év lírájából állították össze. — HIGANYGŐZ lámpát kap Sajószöged főutcája A mező- csáti járás e községében jövőre kerül sor a villanyhálózat korszerűsítésére. — SZÖKÖKUTAT építenek a miskolci Gömöri pályaudvaron a KISZ-csek. A Szö- nyi Mártonról elnevezel t KISZ-alapszer vezet brigádjai jubileumi felajánlásukban társadalmi munkaként vállalták az építkezést. — A KIVÁLÓ KISZ-csoport címért kezdtek versenyt nemrég a fiatalok a borsodi Központi Bányagépjavító és Szállító Üzemben. TISZALÜCON korszerű, új körzeti kirendeltséget épít az Északmagyarországi Áram- szolgáltató Vállalat. Az épületben két összkomfortos szolgálati lakás is helyet kap. — KLUBHELYISÉGET létesített tagjai részére a mezőkövesdi Uj Élet Termelőszövetkezet. A kis klubot hamarosan író—olvasó találJcozóval nyitják meg. ügyeletes állatorvos szombaton déltől hétfőn reggelig: dr. Pédery József, Miskolc, I.. Madarász Viktor u. 9. Tel.: 36-603. Betegbejelentés: 8—9 és 13—14 óráig. — Orvosi hír. Dr. Pfliegler Kálmán orvos október 13-tól október 26-ig nem rendel. ZÍNHAZ M, szombat, lijúsági előadás. Arany bérlet. Nem élhetek muzsikaszó nélküL Délután 3 órakor. Színházbarátok 8 estje, Csiky bérlet. Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Eiste fél 8 órakor. 15, vasárnap. Bérletszünet. Montmartre! Ibolya. Délután 3 órakor. Bérletszünet. Montmartre! Ibolya. Este fél 8 órakor. 17. kedd. Klasszikus esték. Tbsen bérlet. Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Délután fél 5 órakor. Modern esték. Magyarországi ősbemutató. „A’’ bérlét. Bankrablás olasz módra. Este fél 9 órakor. 18. szerda. Klasszikus esték. Shakespeare bérlet. Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Délután fél 5 órakor. Modern esték. „C? bérlet. Bankrablás olasz módra. Este tét 9 órakoc. ESZ A KM A G Y A RORSZ AO A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod Megyei BtzottságáDati lapja Főszerkesztő: Sárköz) Andor Szerkesztőségi Miskolc. Tanácsház tér L Telefonszámotrt Titkárság: 16-886 KultürrovaM 16-061, Ipart rovat: t»-035. Párt- rovat: 16-078. Mezőgazdaság) rovat! 33-687. Sportrovat: 16-040 Belpolitikai rovat panasz Ügyek’ 16-046. Kisdiát » Borood Megyei Gapldadő Vállalat Miskolc. Kossutb u. IL Felelős kiadó: Bírd Pétéi Telefon: 86-131. Hirdetési elvétel: Széchenyi u. 15—n. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetést dll egy hónapra 13 Ft Előfizethető a helvl postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 25 033. Készült a Borsod) Nyomdába*. Felelőt vezető! Méry György. A sorozat, amely kezdő akkordjával az olasz társadalom fonákságaira irányította a figyelmet és szatírái mélységgel bírált bizonyos fonákságo-