Észak-Magyarország, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-12 / 215. szám

tedd, 1967. szeptember IS CSZAKMAGT AROR5EAG 5 leinek 90 perc-volt! bálytalanul akasztották, végül is maradi az eredmény. Nagy iramú, igen jó színvo­nalú mérkőzést láthatott a di­ósgyőri közönség és a tv-né- zök tábora. Az idény legjobb teljesítményét nyújtva, akár 4—5 góllal is győzhetett volna a DVTK, ha a biztos helyzetc­Szentmihályl, az Újpesti Dózsa kapusa ügyesen szedi le a labdái Sikora fejéről. Foto: Lüvcy * Vezetett sa KoSbsbsz... ÓZDI KOHÁSZ- KECSKEMÉTI DÓZSA 1:1 (1:0) Kecskemét, 1000 néző. Ve­zette: Vadas. Ózd: Katona — Gál, Fren- kó, Borbás II., Murányi, Ma- hai, Dolezsál, Várallyai, Bé­res, Barna. Fükő. Edző: K ál­nál László. Borús, esőre hajló időben keriilt sor a két csapat talál­kozójára. Kezdetben a hazaiak támadtak, azonban rajtaütés- szerű támadások következté­ben mégis a vendégek előtt nyílt gólszerzési alkalom — háromszor is. A kezdeménye­zést ezután fokozatosan az ózdiak vettek át, és parázs tá­madásokat vezettek a kecske­méti kapu ellen. A 26. perc­ben Várallyai labdáját Fükő juttatta a hálóba. 1:0. Szünet után a hazai csapat volt a kezdeményező, lendü­letesen támadott, és a 48. Sok helysei és egy gól RÚD AB ANY A—BEAC 1:0 (1:0) Rudabánya, SOO néző. Ve­zette: Tóth 1. Rudabánya: Dezső — Barta I., Somogyi, Barta II., Nemes, Egyed, Hajdú, Markó, Békéi, Palatics, Gál. Edző: Rozgova Gusztáv. Jól kezdett a hazai csapat, s mindjárt helyzetek is adódtak. azonban előbb Palatics, majd Békéi lőtt a kapu fölé. A nagy nyomás a 18. percben gólt ho­zott. Gál—Markó volt a lab­da útja, s a csatár 8 méterről a hálóba lőtt. 1:0. A mérkőzés képe alapján 4—5 góllal is nyerhetett volna a bányászcsapat, de a csatá­rok sok helyzetet kihagytak. Jók: Somogyi, Nemes, Markó és Palatics. percben egyenlített. Az ötlete­sen adogató támadósor átját­szotta a Kohász védelmét, és Kiss II. középről, mintegy 8 méterről a kimozduló Katona mellett, védhetetlenül lőtt a hálóba. 1:1. Mindkét csapat idegeske-' dett, ennek elsősorban a ki­esés veszélye volt az oka. A Kohász átengedte a kezdemé­nyezést a Dózsának, igyeke­zett a játékot fékezni. A 81. percben Katonának minden ügyességére szüksége volt, hogy mentsen Kiss II. elől. Az utolsó percekben feljött a Ko­hász, a csatárok gyakran lőt­tek kapura, de az eredmény már nem változott. Jó iramú, közepes színvona­lú mérkőzésen különösen az első félidőbeni játék alapján I az ózdiak közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Katona, l Gál, Frenkó Borbás 11., Fükő. j Vadas játékvezető kielégí­tően bíráskodott. . Ivánszki Árpád Értékes pont idegenből HONVÉD ÉTI— ORMOSBANYA 2:2 (2:2) Budapest, 200 néző. Vezet­te: Kőrös. Ormosbánya: Romhányi — Grega, Tollmayer, Karászi, Hasilló, Répás, Pál, Benkő, Valeán, Komlósi, Tóth. Edző: Bodola Gyula. Mindkét csapat nagy aka­rással játszott, a vendégek már a 8. percben megszerez­ból egyenlített. A 41. percben nagy kavarodás után, a labda Tollmayer kezére pattant, a büntetőt az ÉTI értékesítette. 2:1. Ezután az ormosi csapat volt fölényben, és a 45. perc­ben Répás szabadrúgásából Hasilló kiegyenlített. 2:2. Szü­net után váltakozó játék ala­kult ki, a félidő első felében a hazaiak, a továbbiakban az ormosiak támadtak többet. A ték a vezetést. Grega elfutása I 80. percben Valeán, a 89-ben után Komlósi nagy erejű lö- ! pedig Komlósi hibázott nagy véssél küldte a labdát a kapu ; helyzetben. Jók: Grega (a mc- jobb oldalába. A 17. percben I zöny legjobbja), Tollmayer, a hazai csapat védelmi hibá- 1 Karászi, Komlósi. Gól a 86-ik percben A LABDARÚGÓ NB I. B ALLASA 1. Egyetért. 23 12 7 4 37:21 31 2. Oroszlány 23 12 6 5 46:24 38 3. Székest. 23 12 5 6 33:25 29 4. BVSC 23 10 8 5 32:17 2S 5. Szállítók 23 12 4 7 37:21 28 6. Pécsi B. 23 11 5 7 30:20 27 T. MVSC 23 10 5 8 24:24 25 *• MAVAG 23 0 6 8 29:24 24 * 3. Bp. Előre 23 9 6 8 22:25 24 i 10. Nyíregyh. 23 9 4 10 27:30 22 111 • Dorog 23 8 5 10 26:28 21 ! 12. Bp. Spart. 23 9 2 12 27:28 28 13. Kecském. 23 7 6 10 22:26 20 :h. Várpalota 23 6 8 9 23:33 20 115. Ózd 23 4 11 8 20:35 19 ! 16. Budafok 23 3 11 9 16:32 17 i 17‘ Autóbusz 23 5 5 13 13:34 15 18. DVSC 23 5 4 14 20:43 14 KMTK—VASAS IZZÓ 1:0 (0:0) Tábori utca, 300 néző. Ve­zette; Ungí. KMTK: Győri — Ködmön, Tordai, Fejes, Poszuk, Berecz, Vécsei, Taliga, Erdősi, Takács, Jenei. Edző: Pete Atulrás. Nem várt, bravúros győzel­met aratott a KMTK Buda­pesten. A vendégek végig egyenrangú ellenfelei voltak az Izzónak. Az első félidőben Taliga és Takács szerezhetett volna gólokat, de jó helyzet­ben hibáztak. A hazaiak főleg szünet után rohamoztak, mint­egy 20 percen keresztül, a mérkőzés végén azonban is­mét fellángolt a KMTK, és a 86. percben Takács beadását a 1 fekvő kapuson át Jenei a há­lóba vágta. A KMTK-ban Tor­dai, Berecz, Vécsei és Erdősi játszott az átlagosnál jobban. NB n. KÖZÉP CSOPORT 1. III. kér. 20 13 2 5 44:19 28 2. Nagybát. 20 11 5 4 36:19 27 3. EVTK 20 7 9 4 30:19 23 4. Almásfüzitő 20 8 7 5 28:23 23 5. Sz. MÁV 20 8 7 5 25:22 23 6. S. Kohász 20 8 7 5 26:23 23 7. Esztergom 20 9 4 7 31:26 22 8. ÉTI 20.­5 7 37:27 21 9. Borsod A 8 6 22:23 20 10. Ormosb. 7 4 9 22:34 18 11. KMTK 20 5 7 8 25:37 17 12. Izzó 20 4 8 8 31:30 16 13. BEAC 20 6 4 10 27:35 16 14. Kister, 20 6 4 10 21:29 16 15. Sárisáp 20 6 2 12 26:42 14 16. Rudab. 20 4 5 11 18:41 13 Nehezen egyenlített a Bányász KIST ERENYE—BORSODI BÁNYÁSZ 1:1 (1:0) Sajószentpéter, 600 néző. Ve­tette: Kaposvárt. Borsodi Bányász: Vörös — Szakács, Csel-falvi, Katona, Benkő. Nyíri, Tóth, Csipke, Lukacs. Szőcs, Baranyi. Edző: Holányi Béla. A „bányásznapi” formában játszó hazai csapat ellen a lelkesebben és lendületeseb­ben küzdő vendegeknek már az első negyedórában több alkalmuk nyílt a vezetés meg­szerzésére. Gólhelyzeteiket azonban sorra kihagyták. így csak a félidő közepén — erő­sen vitatható ll-essel — sze­reztek vezetést. 1:0. Szünet irtán a hazaiak lendülete fo­kozódott, és eiőbb Csipke, maid Lukács fejeit, közvetlen feöze'ről a kapu fölé, nagy helyzetben. .Végre a 81. perc­ben Tói h kavarodásból—ki- igyenlHell! 1 :i. Jók:Csetfal­Vörös. Géphibák, bukások és jó futamok ELSŐ ÍZBEN rendeztek Miskolcon városok közötti nemzetközi salakmotor-ver- senyt. A kezdeményezés váro­sunkban született. Elhatároz­ták, hogy a határmenti talál­kozókon belül vándorserleget alapítanak Miskolc és Bratis­lava motorversenyzői részére. Az értékes trófeát az nyeri el, aki az oda-visszavágó alapon megrendezett csapatversenyen több pontszámot ér el. A pon­tozásnál a szabályos, nemzet­közi rendszert alkalmazták. Meglepő, hogy ilyen rangos sporteseményen mily kevés ór/feklödő volt vasárnap a épkertben. Mindössze 1500- an voltak kiváncsiak rá, hogy Miskolc salakmoloros ver­senyzői hogyan állnak helyt a jó nevű csehszlovák motoro­sokkal szemben. Először elég alacsony színvonalú versenyt, sok motorhibát és néhány bu­kást látott a. közönség, az utolsó futamok azonban remek motorozást hoztak. Végül is nagy küzdelem után mind az egyéniben, mind a csapatver­senyben biztos miskolci siker született. A csapatverseny eredménye: M iskolc—B ratis­lava 68:52. Egyéniben: 1. Bar­nát, 2. Dajka. 3. Csató, 4. Ku- bela, 5. Ribanski. Az első futamban csehszlo­vák versenyzők küzdöttek egy­mással és négyük közül Ri­banski bizonyult a legjobb­nak, A célba csak három gép ért be, egy leállt. Hasonló­képpen végződött a második futam is, annyi különbséggel, hogy Ht. Kubela győzött, és a 6-os rajt számú csehszlovák versenyző nagyot bukott, Kétszer Is fordult a mentőautó a nemzetközi salakrer- senyen. Képűnkön a 8-as scá mú csehszlovák versenyzőt vizsgálja a mentőorvos, az egyik bukás után. bajnok és a fiatal, tehetséges Csató vívott. Utóbbi a máso­dik helyre került. Három csendes futam következett iz­galmak és motorhibák nélkül. A nyolcadik futamnak az adott izgalmat, hogy Szakos az első helyen bukott, utána felugrott gépére, és harmadik­nak ért a célba. Nagy tapsot kapott. A kilencedik futam majdnem kellemetlenül végző­dött. Ribanski és Márton szin­te különversenyt vivőit, ami­kor a miskolci versenyző óriá­sit zuhant, azonban olyan sze­rencsésen esett, hogy csupán kisebb agyrázkódást szenve­dett, de őt is a mentőautó vit­te haza. Pályakarbantartás után Molnár és Klimics bu­kott, Bernét pedig szépen győ­zött. A tizenkettedik futamot Dajka, nyerte meg Jakab előtt, majd Csató versenyzett reme­kül, A tizennegyedik futam­ban a fiatal Szőke legyőzte Dajkát, Az utolsó hat futam hozta a legszebb motorozást Kubela, Petrus. Ribánsld, Ber­nét, Dajka és Csató győzelmé­vel. Minden jó, ha a vége jó, mondja a közmondás. Ügy éreztük, a nemzetközi motor­verseny végén elégedetten tá­voztak a sportág rajongói, mert az utolsó futamokban iz­galmakban bővelkedő, jó ver­senyt láthattak, A visszavágó­ra vasárnap kerül sor Bratis­lava ban. ÉS UTÁN A VÉSIK az első nevet az MHS Borsod megyei elnöksége által alapított van- dorserleg oldalara. **• pá — Élesedik a harc az NB ill-ban Alberttclepi Bányász—Miskoloi Bányász 1:0 (1:0). 800 néző. Ve­zette: Dezső. Mindvégig nyílt es nagy iramú mérkőzésén Kovács rí. gólja döntött. Az Albertelepi Bá­nyász most már kezd kikerülni a hullámvölgyből, ezzel együtt a ki­esési zónából, viszont a Miskolci Bányász e vereséggel leszakadt az élmezőnyből. Szuhav&lgyi Bányász—MÁV RÁC 2:1 (1:1). Kurityén, 500 néző. Ve­zette: Lóczi. Szuhavölgy: Balázs - Matta, Vírágh. Blahota. Soltész, Kocsis, Vető, Sesztálí. Sinkovics, náez, Szimcsák. Kdző: Érchegyi Pál. Rendkívül kemény mérkőzé­sen megérdemelt győzelmet arat­tak a hazaiak, akik egy félidőn át tíz emberrel játszották, mert Sesztákot feleselésért kiállították. Góllövő: Seszták, Rácz, Illetve Katona. Papp J. SE—Siroki Vasas 4:1 (1:1). Diósgyőr, 10 000 néző. A ven­dégek szerezték meg a vezetést, azonban a hazaiak különösen a második félidőben remekül ját­szottak, megfordították az ered­ményt és kis szerencsével akár több gólt Is rúghattak volna. Gól­lövők: Homródi. Kunfalvi, Sverla, Jászter, illetve Miskolczi. Edelényi Bányász—Pctőfibánya 3:1 (2:0). Edelény, 1500 néző. Ve­zette: Simon. Edeiéni': Birkás — Kiss, Fazekas. Káli I., Szabó, Bokk, Kristóf, Kopcsik, BOdvai, Görget, Szeszák. Edző: Tiba Sán­dor, Nagy iramü mérkőzésen az ismét magára talált Edelényi Bá­nyász jó játékkal győzött, bár az első félidőben a vendégek is ve­szélyeztettek. Góllövők: Kristóf (2), Kopcsik, Illetve Makalica. Jók: Birkás (a mezőny legjobbja). Fazekas, Káli I., Kristóf. Zalka SE— Gj'öngyösi Spartacus 3:0 (0:0). 1000 néző. Vezette: Mix- tai. Bajnokjelölt és kiesőjelölt ta­lálkozott a mérkőzésen. Az első félidei helyzetek alapján akar fordított is lehetett volna az ered­mény, szünet után azonban a Spartacus nagyon visszaesett. Hatvani Kinizsi—Egercsehi 4:1 (1:0). Hatvan, 800 néző. Vezette: Falcsik. A végig jobb teljesít­ményt nyújtó hazai csapat ilyen gólarányban is megérdemelten nyert a bányász együttes eilen. Somsályi Bányász—Gy, Vasas Izzó 2:0 (0:0). Gyöngyös, 300 néző. Vezette: Laczkó. Somsály: Kole- nicska — Szegedi, Deák, Istók, Énekes, Tengely, Jónás, Zalai H., Sulyok. Burkovics, Beleznaí, Edző: Hajner Imre. Az első fél­időben csak küzdelem folyt a pá­lyán. a hazaiak sokszor kemény belemenésekkel Igyekeztek veze­tést szerezni. Szünet után a ven­dégek többet támadtak, helyzetei­ket. jobban kihasználták, s meg­érdemelt győzelmet arattak. Gól- lövők: Jónás. Sulyok. Jók: Istók, Jónás, Tengely. AZ NB m. ÉSZAKI CSOPORTJÁNAK ALLAS A 1. Zalka SE ?0 11 5 4 33:21 rt 2. Papp J. SE 20 10 6 4 37:19 3. F.delény 20 12 2 6 27:16 26 4. M. Bányász 20 10 4 6 32:24 24 5­Somsály 20 8 5 7 "j ,*>2 21 6. H. Kinizsi 20 8 5 7 30:32 21 7. Sirok 20 9 2 9 33:2« » 8. Egercsehi 20 6 8 6 24:30 2« 9. MEAFC 20 e 6 8 32:28 18 10. Szuhavölgy 20 8 ? 10 2.1:24 1Í 11. Alherttelep 20 6 5 9 23:25 17 12. MÉMTE 20 6 5 9 22:30 1? 13. Gy. V. Izzó 20 6 5 9 20:28 17 14, Petőfibánya 20 7 2 11 24:34 14 15. líLAV RÁC 20 6 4 10 22:32 1Ä 16. Gy. Spart. 29 $ 6 s n:S3 « eselyes Bernét gyozott. A ne gyedik futamban Márton gép• mondott csődöt, és Dajka győ zött. Szép párharc volt eeuéb ként, amit az egykori magya kulcscsonttörést szenvedett, a mentők azonnal kórházba szállították. A harmadik fu­tamban, vezető pozícióban Szőke motorja leállt, igy az két kihasználja. Az Űjpest vé­delme egyszerűen nem bírta tartani a diósgyőri csatárokat, akik ezúttal ötletesen, tetsze­tősen, jól játszottak, igaz, ke­vés szerencsével. A játék ké­pe alapján DVTK-győzelem lett volna a reális. A DVTK-ban Tamás a gó­lokat nem védhette, a hátvéd- hármasban Szucsán yi nem­csak a védekezésben, hanem a támadások elindításában is részt vett. Kovács is jól őriz­te szélsőjét. A két fedezet, kü­lönösen Ruttkay gyakran a mezőny fölé nőtt A csatársor és a Diósgyőr legjobbja Sikora volt. Vass lendületes játékéért dicsérhető. Abuczki bemutat­kozása jól sikerült. Gere kitűnően bíráskodott. Paulovits Ágoston A LABDARUGÓ NB I. ÁLLÁSA 1. Ferencváros 22 20 2 — *2:13 42 2. C. Dózsa 22 14 4 4 62:23 32 3. Vasas 22 ÍJ 4 5 50:24 30 4. Győri ETO 22 11 7 4 52:26 29 5. Diósgyőr 22 9 5 8 39:37 23 6. Tatabánya 22 6 6 8 29:28 20 7. Pécsi Dózsa 21 7 6 8 23:24 20 8. Csepel SC 22 5 10 7 23:33 20 9. Szeged 22 7 6 9 25:47 20 10. Bp. Honvéd 22 7 5 10 36:40 19 11. MTK 22 5 8 9 28:30 18 12. Salgótarján 22 7 4 11 27:42 18 13. Dunaújváros 22 6 6 10 24:40 18 14. Komló 21 6 4 11 27:47 16 15. Szombathely 22 6 2 14 27:51 14 16. Egri Dózsa 22 3 5 14 21:53 11 Ügy nézett ki, hogy ezzel d is dőlt a találkozó sorsa. A lelkes közönségtől buzdí­tott diósgyőri együttes azon­ban nagy erővel rohamozott. Az 55. percben Sikora kapta a labdát, igazított rajta, s a 16-osról, laposan a bal alsó sa­rokba lőtt. 2:1. A gól fokozta a diósgyőriek lendületét, s az Üjpesti Dózsa szinte csak védekezett, a DVTK pedig 6—7 emberrel támadott. Az 58. percben Ha­jas lövését védte Szentmihá- lyi. A 62. percben Sikora tisz­tán ment el, de a kifutó Szent- mihályiba lőtt. Óriási helyzet volt! A 71. percben Horváth az üres kapu mellé lőtt. A 77. perc azután meghozta a ki- egyenlítést. Szurgent a bal ol­dalra sodródva elhúzott Ká­poszta mellett, lövésszerű be­adását Sikora mintegy 6 mé­terről védhetetlenül a léc alá vágta. 2:2. Valóságos hangorkán lett; a nézőtéren. A közönség régen buzdította így a DVTK-t. A diósgyőri csatárok pedig szin­te szárnyakat kaptak. Ellen­állhatatlanul rohamoztak. Si­kora kétszer is nagy lövést küldött kapura, Vasst nehezen szerelték az újpesti védők, Szurgentol jó helyzetben, sza­ÜJPEST1 DÓZSA—DVTK 2:2 (0:0) Diósgyőr, 12 000 néző. Ve­zette: Gere. A mérkőzést megelőzően összeállítási gondok voltak Diósgyőrött, hiszen Szigeti és Salamon sérülése nem javult kellőképpen, Oláh pedig, mint láttuk, gyenge formában volt. így Szabó Pál edző Várkonyi, Szarnék és Abuczki közül vá­lasztott. A mérkőzésen kide­rült., hogy utóbbi jogosan ke­rült n csapatba. A saját neve­lésű diósgyőri játékos bemu­tatkozása várakozáson felül sikerült. A DVTK összeállítá­sa: Tamás — Kovács, Gál, Szucsányi, Hajas, Ruttkay, Vass, Abuczki, Szurgent, Hor­váth, Sikora, Edző: Szabó Pál. Óriási iramban kezdődött a mérkőzés, s mindjárt helyze­tek is adódlak, Bcne, majd Dunai lövését védte Tamás, a másik oldalon pedig Szentmi- hályi háromszor szedte le a diósgyőri csatárok fejéről a labdát, és ügyesen hárította Sikora, Horváth és Abuczki labdáját. Ebben az időszak­ban egyébként csakúgy, mint a mérkőzés további részében, lényegesen többet támadott a DVTK, mint az Újpesti Dó­zsa. Közben kitűnt a két csapot taktikai elgondolása is. A DVTK Hajast és Ruttkayt kis­sé hátravonva Dunai II. és Be­ne őrzésével bízta meg, Abucz­ki pedig Göröcsöt zavarta. Ez az elgondolás nagyszerűen be­vált, hiszen a két fedezet időnként a mezőny főié nőve nemcsak semlegesítette az új­pesti csatárokat, hanem része­se volt a támadások elindítá­sának is. A középre húzódott Sikora pedig óriás területen, sokat mozogva, rendkívül ész­szerűen, jól játszott, olyan tel­jesítményt nyújtott, amely egyenes arányban áll képessé­geivel, * amit várt tőle a nagy számú diósgyőri szur­kolótábor. Két gólja egyéb­ként csak növelte amúgy is kiváló egyéni teljesítményét. Az Újpesti Dózsában Soly- Fnosi sepregetett, Noskó őrizte Szurgentot — elóg keményen —, a diósgyőri csatár egyéb­ként a 15. percben meg is sé­rült, ápolták a partvonalon, később visszajött, de már nem volt teljes értékű harcos. A 27. percben óriási helyzet adó­dott a diósgyőri csatárok előtt Sikora két védő közül kiugrott, Szentmihályi kifutott a kapu­ból, a diósgyőri csatár „elfek­tette", és utána kezébe gurí­totta a labdát. Nem sokkal később Horváth fejelt kapura jó helyzetben. Ellentámadás­nál Fazekas lövését védte Ta­más, majd diósgyőri roham végén Vass lőtt kapu mellé. A 44. percben Bene nagy erejű lövése a kapufát találta el. Szünet után is a DVTK kez­dett jobban, a védelem meg­ingását kihasználó vendégek egy perc alatt mégis két gólt szereztek. A 49. percben Bene ívelte középre a labdát, s a jól érkező Dunai a kimozduló Tamás fölött, okosan a hálóba emelt. 1:0. Kezdés után a félpálya környékéről Bene két diósgyőri védő között kiugor- va tört kapura, Tamás kivető- dötl a csatár ele, ő azonban átnyeste fölötte a labdát, s az a. kapu közepén a hálóba ju­tott. 2:0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom