Észak-Magyarország, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-03 / 208. szám
s. ESZAKMAGYARORSZAO Vasárnap, 1967. szeptember Sí A szovjet tudomány és technika seregszemléje Felemelő pillanatoknak voltak részesei pénteken a városligeti vásárvárosban a Szovjet tudomány és technika 50 éve című jubileumi kiállítás megnyitó ünnepségének részvevői; A megnyitó beszédek elhangzása közben kiegyenesedett és 45 fokos szögben felemelkedett a Vosztok hordozórakétája, rajta a 4725 kilós űrhajóval, amellyel a szovjet tudomány és technika annak idején megkezdte a világűr meghódítását. Jelkép is volt ez egyben, annak a hatalmas útnak jelképe, amelyet a tudomány és technika a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta a Szovjetunióban megtett, s napjainkban már ahhoz a szakaszához érkezett, amely az embert a szó szoros értelmében a csillagokig ragadja. Ezt az utat, a fejlődést, a szovjet tudomány sikereit, s a jövő távlatait reprezentálja a páratlanul érdekes, izgalmas kiállítás, és számunkra különösen megtisztelő, hogy szovjet barátaink ezt első alkalommal hazánk fővárosában rendezték meg. A megnyitó ünnepségen a magyar és a szovjet himnusz után dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság póttagja mondott beszédet. A kormány ngvében köszönetét mondott azért a nagy megtiszteltetésért, hogy a Szovjetunió elsőnek nálunk rendezte meg a kiállítást. Méltatta a szovjet tudomány és technika elért sikereit és hangsúlyozta: a tudományos és technikai eredmények jellege és egésze világosan mutatja nekünk a tartalmat és a célt, a szocialista humanizmust, azt, hogy mindez az. emberért van, az embert szolgálja. Korunkban a tudomány mindinkább termelőerővé válik. Munkánk, törekvéseink egyetlen végső célja, hogy a dolgozó ember jobban, szebben, boldogabban és kulturáltabban éljen. A gazdasági fejlődés a technika előretörése nélkül — ez viszont a tudomány gyors fejlődése nélkül — elképzelhetetlen. A szovjet tudomány és technika 50 éve című kiállítás egyértelműen tükrözi, hogy a szovjet • hatalom — mélységesen felismerve a tudomány szerepét a társadalom fejlődésében — sikeresen valósítja meg a fejlődésnek ezt a törvényét a gyakorlatban. A Minisztertanács elnökhelyettesének beszéde után Vlagyimir Kirillin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese méltatta a szovjet—magyar barátságot és hangsúlyozta: ez a kiállítás is bizonysága, újabb tényezője a Szovjetunió és Magyar- ország eredményesen fejlődő együttműködésének. A beszédek után felcsendültek az Intérnacionálé hangjai, majd Vlagyimir Kirillin átvágta a kiállítás bejáratát jelképező piros-fehér-zöld színű szalagot, amelynél magyarruhás lányok sorakoztak. A megnyitó ünnepség részvevői — a magyar kormány tagjai és a kiállítás megnyitása alkalmából hazánkba érkezett szovjet kormányküldöttség — ezután sétát tettek a rendkívül gazdag és ízlésesen elrendezett kiállítás területén. Hamarosan az autogramkérflk gyűrűje vette körül Borisz Jegorov űrhajósorvost, aki elmondotta, hogy készen áll egy újabb űrrepülés végrehajtására is. A nagyközönség előtt délután megnyílt kiállításra percek alatt ezrével tódultak az emberek. Hamarosan benépesült a magyar és a szovjet zászlókkal, valamint a Szovjetunió köztársaságainak zász- laival díszített vásárváros területe, ahol nagyméretű Lenin portré fogadja elsőnek a látogatókat. <0 A kiállítás fő témakörök szerint elosztva mutatja be a tudományos fejlődést a Szovjetunióban, a természeti erők meghódításának új útjait, s természetesen a világűr meghódításának eddigi eredményeit. A szputnyikok világában szinte eltörpül az ember. Látható itt a napelemmel működő űrállomás, a Proton, a Lima—9. mása, amely elsőnek valósította meg a sima leszállást a fioldra. Bemutatták az űrhajósok ruháját, útikészletét, amelyben a rádiótól az ennivalóig, és a jelzőrakétától a gumicsónakig minden benne van. Az alumínium pavilonban a szovjet repülőgép-kohászat termékeit, egy másik épületben pedig a monumentális vízierőművek kicsinyített másait tárják a látogatók elé. De ki tudná felsorolni mindazt a sok látnivalót, amelyet a szovjet tudomány és technika, az emberi gondolkodás hozott létre! A legkülönbözőbb érdeklődésű látogatók minden kíváncsiságát kielégíti a szeptember 24-ig nyitva tartó kiállítás, amely a szovjet nép 50 éves eredményeit, erőfeszítéseit is tükrözi, annak az országnak tudományos sikereit, amely a világ első szocialista állama, és a közeljövőben ünnepli születésének 50. évfordulóját. Heti külpolitikai ös&zej-oglalónk KAMBODZSA FENYEGETÉSE Kambodzsa következik-e a sorban, mint az amerikaiak agressziójának újabb áldozata? A kérdést jogossá teszi, hogy egy remlszerint igen . jól értesült (a Pentagonhoz közelálló) amerikai hetilap, az US News and World Report e heti számában már megemlítette, hogy az Egyesült Államok „hamarosan kénytelen lesz” kiterjeszteni a vietnami háborút a délkeletázsiai térség e semleges országára. A kambodzsai kormány erélyes nyilatkozatban cáfolta meg az amerikai hírverés rágalmait,, amelyek célja az esetleges támadás előre igazolása lenne: Washingtonban azt állítják, hogy északvietnami hadosztályok tartózkodnak kambodzsai területen, s hogy Sihanoukville kikötőjében fegyvereket tesznek partra a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front számára. KUDARCOK VIETNAMBAN Az amerikai eszkaláció, a háború lépcsőzetes kiterjesztése során mindenesetre várhatók újabb veszélyes „lépcsőfokok”, de bizonyos, hogy a Pentagon erőfeszítései nem érnek célt. Vietnam déli felében a szabadságharcosok — nyilván az esős évszak nyújtotta kedvezőbb körülmények felhasználásával, de tűzerejűk látható megnövekedését is latba vetve — minden eddiginél nagyobb arányú hadműveletekbe kezdenek. Az egyik legmerészebb és leglátványosabb partizán-offenzíva az amerikaiak Da Nang-i támaszpontja körül zajlott le, a DNFF katonái valósággal gyűrűbe fogták és elzárták a külvilágtól az Egyesült Államok expedíciós haderejének ezt a fontos bázisát. Ami pedig a Vietnami Demokratikus Köztársaság népének az amerikai légi kalózok megismétlődő terror támadásaival szembeni ellenállását illeti, a nyugati sajtó is elismeri, hogy az USA hadvezetése a légi agresszió fokozásával sem tudja térdre kényszeríteni a vietnamiakat, viszont a légelhárítás mind nagyobb veszteséget okoz az amerikai légierőnek. VITATKOZÓ ARAB CSŰCS A hét érdekes és nagy jelentőségű eseményét a közel- keleti válság problémakörében a khartoumi arab csúcs- értekezlet szolgáltatta. A szu- dáni fővárosban néhány kivétellel az arab országok állam- és kormányfői gyűltek össze, hogy megvitassák az arab világ egységes fellépésének lehetőségeit az izraeli agresszió következményeinek felszámolása végett, s hogy megtárgyaljak az arab világ belső gondjait. Viszonylag sikernek számított, hogy a csúcsértekezlet egyáltalán létrejött: balról is (Szíria részéről például) és jobbról is (mint Tunézia esetében) elhangzottak meggondolások a csúcskonferencia összehívásával kapcsolatban. Az állam- és kormányfők előtt Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke, a megfigyelők által igen reális hangúnak minősített felszólalásában az arab országok gazdasági megerősödésének fontosságát emelte ki. A jordá- niai király arról szólott, hogy kinek-kinek szembe kell néznie az izraeli agresszió előtt, az alatt és az után történtekkel, az elkövetett hibákkal. A marokkói miniszterelnök és a libanoni elnök a csúcsértekezlet meghozandó határozatainak egységes végrehajtásában való részvételt ígérte meg, s ami feltűnt: még Tunézia államminisztere is az összhang meglétét hangsúlyozta. A jemeni elnök kilátásba helyezte, hogy fátylat borítanak a múltra... A jemeni kérdés, mint. &ti arab világ egyik legsúlyosabb belső problémája, napirendre került Khartoumban is. Nasz- j szer és a szaúd-arábiai ural- j kodó, Fejszal király között külön megállapodás jött létre az öt éve tartó, Jemen miatt j támadt ellenségeskedések j megszüntetésére. Jemeni rész- | ről viszont nehezményezték, j hogy Nasszer és Fejszal megegyezése nyomán iraki—máj j rokkói—szudáni ellenőrző bi- j zottság alakulna, amely jeme- j ni területen ellenőrizné az ] egyiptomi csapatok kivonuld- , sát és a jemeni királypárti erők szaúd-arábiai támogatásának megszűnését. A hétén került sor Tito elnök emlékezetes közel-keleti körútja után arra, hogy a Kairóban, Bagdadban és Da- maszkúszban járt jugoszláv államfő személyes üzeneteket intézzen számos állam vezetőjéhez. Nikezics külügyminiszter Washingtonban Johnson elnöknek, Kocsa Popovics, az államszövetségi tanács tagja Párizsban De Gaulle tábornoknak adta át Tito üzenetét. A jugoszláv lépéseket láthatóan úgy időzítették, hogy Belgrádban számot vetettek az ENSZ közgyűlésével is, amelynek ülésszaka j nemsokára megkezdődik. GONDOK LONDONBAN A távol keleti események a hongkongi összetűzésekkel | már korábban is kínai—angol incidensekre, tiltakozó jegyzék- | váltásokra vezettek. A két ország viszonya most még in- | kább megromlott, miután Londonban a kínai, Peking- ben pedig az angol nagykövetség előtt véres verekedésekre került sor. A diplomácia történetében ritka botrányos jelenetek játszódtak le itt is, ott is, és ugyancsak példa nélkül állónak mondható korlátozó intézkedéseket vezettek be a másik ország diplomatáinak rovására a két fővárosban. HELI AI JENŐ: Kis Pantheon* IVa«v e’száuísá« ahh®” hogy az ember másodízben is végigjárja azt a nyolcvan esztendőt, amelyet több-kevesebb szerencsével egyszer maga mögött hagyott már. Nyolcvan esztendő! Hány kilométer, ’ hány esemény és gondolat, mennyi reménykedés, öröm, fájdalom,. csügge- dés, csalódás, könnyelműség, hiba, elfáradás, föltápászko- dás, lelkendező újrakezdés és kijózanodott abbahagyás, munka, siker, kudarc és mi más minden fér bele kényelmesen abba a nyolcvan esztendőbe! Lehet a hosszú múltról ellá- gyulás, panasz, hivalkodás és szépítgetés nélkül őszintén és hűvösen beszélni, úgy, mintha mindaz, ami történt, más valakivel, távoli idegennel történt volna meg? Megbíz- hat-e az író abban, hogy adatai idő elmúltával is hitelesek-e még, hiszen a világ azóta többszörösen fölfordult, sok minden elértéktelenedett, rombadőlt, elpusztult. A ma embere nem utóda többé - a tegnapinak, ősnek nevezték már őt magát is, az eljövendő új ember ősének. Jól emlékszik-e az író mindenre, jól látja-e, helyesen ítéli-e meg a férfiakat és nőket, azokat, akik életének és sorsának a kialakításában segítették, vagy gátolták? Szabad az írónak tévednie? És mindenekelőtt: érdemes- e önnön életéről beszélnie akkor, amikor az az élet nem olyan érdekes, regényes, közhasznú cselekedetekkel és dicsőséggel nem olyan gazdag, nem olyan tanulságosan példamutató, hogy az olvasó okuljon belőle és követendőnek lássa? Azon fáradozzon-e az író, hogy mindenáron különb embernek ábrázolja magád, mint amilyen valójában volt. vasv inkább óvatosan és szerényen minél kevesebb fi- ej gyelemre méltót mondjon al magáról? A túlzás nevetséges, m hiúság, a csökkentés álsze- aj mérmesen káros szerényke- té dés. A két véglet között, mint ei a klasszikus Scylla és Charyb- zé dis között megfeneklik az te igazság. Becsületes, rideg történelem helyett érzelgős, rossz al regényt írjunk, amelynek semmi kapcsolata a mával, az új olvasókkal? Az íráshoz k ezen felül idő is kell! Idő! Si- S! etnünk kell, hogy életrajzun- Pl kát előbb fejezzük be, mint E életünket. te Hatvan-hetven év óta fölhalmozódott följegyzéseim, újságcikkeim, riportjaim, meg- . kezdett és bölcsen abbaha- . gyott színdarabjaim, kiadatlan . verseim, novelláim és levelek . félelmetes, rendetlen tömegét olvastam át, mielőtt emléke- £. zéseim megírásához hozzá- , fogtam. Ijesztő olvasmány fr volt. Megrémített, fölkavart. sz Jelentéktelen semmiségek, fúr- ■ csa epizódok, apró-cseprő anekdoták meredtek rám a megsárgult papirosról, ostoba h< és felületes megjegyzések, ^ amelyekről azt sem tudom ^ többé, mire vonatkoznak. Itt- S2 ott magam sem értem már ^ őket. Cél és szándék nélkül, ‘vj véletlenül, lustaságból őriztem meg őket íróasztalomon és aj könyvespolcaim közönyös fiók- je jaiban. Sohasem gondoltam m arra, hogy valaha is előve- a szem még őket. Minek? Meg- j, tudom belőlük az elmúlt 60— y 70 esztendő történetét írni? n, Nem is akarom. A magamfaj- y, ta szeszélyes versíró és jám- y-, bor tréfálkozó számára ez túlságosan vakmerő, reménytelen vállalkozás. Illetlenül, S' tolakodóan kilépnék vele azok- ta ból a nagyon szerény kere- ^ tekből, amelyeket a jóságos Irodalomtörténet nagylelkűn és kérlelhetetlenül kijelölt k* számomra. Valamikor régen cq egy lelkes kis diáklány rólam akarta doktori értekezését megírni, Négyessy László dr., az egyetemen az irodalomtörténet tudós professzora nem engedélyezte ezt az értekezést és jóságosán figyelmeztette a kislányt: — Korai! Várjunk vele, amíg meghal. Jó, hát vártunk. A kislány közben férjhez ment, és négy gyermeket szült. Négyessy professzor úr pedig meghalt. Én egyelőre élek még. Az értekezés sohasem készül el. IV?il hát a magaml?»l* tenet fajta nyugtalan ember, amikor egy elmúlt világ derűjéről, bajairól, és furcsaságairól próbál' mesélni? Hatvan évig ide-oda csapongó újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, színházigazgató, író, drámaíró, kabaréköltő, francia, angol, olasz és német színdarabok és versek fordítója voltam, éltem Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban, itthon és külföldön is találkoztam kis és nagy emberekkel, becsületesekkel és csalókkal, szép és gonosz nőkkel, az első gázlámpával, a villamos világítással, a telefonnal, a filmmel, a rádióval, a tengeralattjáróval, a repülőgéppel, televízióval, az atombombával, mindennel, ami ma már nem a feltalálók agyréme, nem Jókai és Jules Verne fantasztikus elképzelése többé, hanem megszokott, megúnl mindennapi valóság a kisgyermekek számára is. Mindebből talán egy-egy figurát tudok csak megvilágítani, olyan valakit, aki érdekelt, noha mások számára talán nem is volt érdekes. Hébe-hóba elém villan egy-egy fteempnu. omítönp h: né-nftkét izgalomba fűtő fontos voltára azért nem tudtam figyelni, mert ugyanakkor egy nyolcsoros buta kis versecske ravasz rímein törtem a fejemet. Nem törődtem a világgal; a világ annál kevesebbet velem. Idegenkedtünk egymástól. Ez a világ nem tetszett nekem; akárhova vetődtem is, inkább álmaimban éltem, mint a valóságban. Inkább a régi római Caesarok korában, vagy a tizennyolcadik század forradalmi Párizsában, mint „Helyben, Mária utca 12.”. Zárkózott ember voltam, valami hűvösség áradt ki belőlem, sokan azt mondták, hogy gőgös vagyok. Nem voltam az. Inkább ostobán sértődött és rémülten szerény. A kis elégtételeket későn kaptam, nem kellettek. Beszélni nem szerettem. Irtóztam a hangzatos szavaktól, az ömlengéstől és az olcsó gyöngédség fitogtatá- sától. Barátaimat jobban szerettem, mint ők engem. Nem értettek meg, nem is fáradoztak azon, hogy megértsenek. A humoristán nincs áldás. Annak az a fontos csali, hogy nevessenek rajta. Igaz? Soha nem beszéltem magamról annyit és olyan fölöslegesen, mint ezekben az elkésett sorokban. Most is azért teszem csak, mert ha ezt a könyvet meg akarom írni, kénytelen-kelletlen a magam személyével is foglalkoznom kell. Minden fejezetéhez közöm van, „benne voltam” abban, amiről beszámolok, annak idején riportot, vagy humoreszket írtam róla. Vagy elhallgattam őket. Mai maradék humorommal sokszorosan újjáírtaro őket. A humoristának az a fontos csak, hogy nevessenek rajta. Igaz? Mindezzel csak rá szeretnék világítani ennek a szűkre szabott könyvecskének rendkívül vegyes, hamar elilló történet- kéire, amelyek időrend és folyamatosság nélkül sorakoznak egymás mellé. Kizárólag az én személyem köti ókéi egymáshoz. Régi, többnyire soha meg nem írt írásaimból építettem fel ezt a kis, ezt a nagyon kis Pantheont. Az igazi nagy Pantheonnal megjutalmazott hőseink, költőink, mestereink, tizenhárom- próbás, hiteles, nagy halhatatlanaink mellett mindnyájunknak megvannak a maguk egyéni, házi, mások számára nem érvényes, másod- és harmadrangú kis halhatatlanai, akiket örökké emlegetünk, ünnepiünk, szeretünk és amíg emlékezni tudunk, sohasem felejtünk el. Meghatódunk, amikor eszünkbe jutnak, el- érzékenyedünk szenvedéseiken, mulatunk tréfáikon, felnagyítjuk érdemeiket, szépítjük tévedéseiket és hibáikat, azonosítjuk magunkat velük. Síremlékük előtt többet beszélünk magunkról, mint róluk, egy kicsit melléjük temetkezünk. Mindebből csak valami kis, nem hiteles egyéni Pantheon építhető fel, nagyon kis Pantheon, fiók-Pantheon, ál-Pantheon; elmúlt emberek, elmúlt idők szerény temetője. Nem éli túl azokat, akiket rajongón, vagy eltév^lyedetten a hamis márványkockák alá temettünk. Hatalmas lépcsők, oszlopok, falfestmények, szobrok, pazar síremlékek nincsenek benne, csak afféle szegényes deszkakunyhó ez, nem a Gellérthegyre, nem a Margitszigetéé, hanem valahova Angyalföldre, vágj” a külső Kerepesi útra való. De aki beléje téved, mégiscsak a Múltat látogatja meg, régi emberek, régi életébe pillant bele egy percre. Ilyesmi is lehetséges volt akkor? így éltek akkor? I\;»OV temető az ember lel- ""' ke. Hébe-hóba jeltelen sírokra is illik valami szerény koszorúfélét letennünk. • Tíz esztendeje halt meg Deltái Jenő, Kossuth-dijas író, költő. Ebből az alkalomból közöljük fenti írását, amelyet előszónak szánt — b . halála miatt télben maradt — kötetéhez * Hogy Angliánál maradjunk^ ;Wilsbn brit miniszterelnök a • hét elején kisebb mértékben Eátalakította kormányát. A leg- : lényegesebb újdonság az, hogy ■Harold Wilson egyben gazdagsági csúcsminiszterként iá Etevékenykedik. A „nadrágszíj- jmeghúzási” politikában némi : visszakozást jelentettek a : kormányfő és csúcsminiszter [első intézkedései, amelyek — ímint a részletvásárlás meg- Ekönnyítése vagy a nyugdíjak E szerény emelése — arra lenné- Enek hivatottak, hogy fokozzák Ea belső fogyasztást. Enélkül jugyanis aggasztó pangás mu- itatkozott. az angol iparban. BUDAPESTI [ TÁRGYALÁSOK ELŐTT : Magyar vonatkozásban a hét :legfontosabb eseménye az a -bejelentés volt, hogy az EMSZMP Központi Bizottságá- Enak és a magyar kormánynak Ea meghívására szeptember ele- Éjén hivatalos, baráti látogatásira hazánkba érkezik a Szovjetunió párt- és kormánykül- idöttsége. A küldöttséget L. I. “Brezsnyev, a Szovjetunió EKÖmmunista Pártja Központi EBizottságának főtitkára vezeti. E A látogatás során Budapest-ten aláírják a Magyar Népiköztársaság és a Szovjetunió lközötti új barátsági, együttmű- z ködési és kölcsönös segély- ■ nyújtási szerződést. (Az első [magyar—szovjet barátsági, Eegyütt működési és kölcsönös ;segélynyújtási szerződés a lesjártához közeledik, 1948. febru- Eár 18-án kötötték meg 20 évi Iidőtartamra. De nemcsak é \formai ok, hanem a két or- jszágban a két évtized alatt [megmutatkozott fejlődés, poli-* Etikai, társadalmi, gazdasági H ikatonai téren egyaránt, in-> ídokolja az új szerződés létre-" Ejöttét). A Szovjetunió párt- éá [kormányküldöttségének látogaj [tása, mint az erről szóló közJ ilemény előre jelzi, alkalmai lad a magyar—szovjet kapcso-» El átok továbbfejlesztésénél! E megvitatására és a jelenlegi [nemzetközi helyzet átlokinté. ?séra. i
