Észak-Magyarország, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-10 / 108. szám

Szerda, 1967. május 19. ESZAKMAGYARORSZAG ?qkim>iviL nap kezembe került a f aidUJCIjItt Magyar Nemzeti Bank je­lentése, és ebben olvastam, hogy Borsod me­gye lakosságának 1966. évi pénzbevétele 9,4 százalékkal haladta meg az előző évit. Nyom­ban az iránt kutattam, mit ígért a terv, az év elején mire számíthattunk országos átlagban? Az ember léje nem káptalan, nem is bíztam emlékezetemben, hivatalos adatot kerestem hát elő. Azt találtam benne, hogy a bérből és fizetésből élők reáljövedelme 3,5 százalékkal nő. Tehát a két adat összehasonlításából kitű­nik, hogy a tervezettnél több jövedelemhez ju­tottunk. Valóban jobban élünk, mint egy évvel ko­rábban? Igaz, rendezték az építőipari munká­sok bérét, felemelték a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók fizetését, az alacsony nyugdíjakat is, két gyerek után 75 forint he­lyett 200 forint családi pótlékot fizetnek. <Ezek a tények éppen Borsod megyében lénye­gesek, mert a nehéziparban az országos át­lagnál nagyobb a kereset, de viszonylag sok a nyugdíjas és a többgyerekes család.) A me­zőgazdaságban sok még a baj, az elmúlt év­ben az időjárás sem kedvezett, Borsod me­gyében a parasztság készpénzbevétele mégis 5,7 százalékkal volt több, mint az előző év­ben. Hogyan, miből adódott a többlet, a 9,4 szá­zalékkal megnövekedett jövedelem? A maga­sabb fizetésűek nagyobb mértékben emelke­dő jövedelme növelte az átlagot? Érdeklődés­sel böngésztem tovább az adatokat. a béreket, de éppen a kis jöve­IjíISMIc» delmű emberek kapnak 1966. február óta több fizetést. A tehetősebb réte­geknél jövedelmet mérséklő intézkedéseket hajtottak végre, a magasabb fizetéseknél ma­gasabb lett a nyugdíjjárulék. A bérintézkedésekkel egyidejűleg egyes termékek ára is emelkedett. Vajon az ár- és bérintézkedések együttesen milyen hatással voltak az alacsony és a magasabb jövedelmű emberek életszínvonalára? Hogyan véleked­nek erről az emberek? A választás attól függ, hogy őszinte és tár- gyílagos-e. Erre vonatkozóan nem kiragadott példákat idézünk, hanem a Központi Statisz­tikai Hivatal adatait. Mintegy négyezer csa­lád véleményét kérdezték meg, nőtt-e, csök­kent-e jövedelmük. A legkülönbözőbb kategóriába tartozó négy­ezer család minden bizonnyal az országos helyzetet reprezentálja. Rendelkezésre álltak a megkérdezett családok tényleges jövedel­mének adatai, így a véleményeket összevet­hették a. való adatokkal. Szabályszerű Ismét­lődéssel olyan vélemény alakult ki, hogy ott, ahol évenként 3—5 százalék volt a jövedelem növekedése, stagnálás mutatkozik. Ahol a készpénzbevétel meghaladta az évi öt száza­lékot, érezték a jövedelem növekedését. Ha ténylegesen csökkenték a jövedelmek, akkor már az egészen kis mértékű csökkenést is lé­nyeges rosszabbodásnak jelentették ki. Ügy véljük, nem szándékos borúlátásról, vagy feketítésről van itt szó, sokkal inkább arról, hogy az emberek igényeikhez mérik a való helyzetet. A tapasztalat pedig az, hogy az igények gyorsabban növekszenek, mint a megvalósításukra szolgáló alapok. Pedig gaz­dasági törvényszerűség, hogy a fogyasztási alap növekedése nélkül a reálbérek nem nö­velhetők tartósan. Milyen ellentmondások akadályozzák gaz­dasági életünk gyorsabb fejlődését? A máso­dik ötéves terv első évében az ipari termelés növekedése 11 százalék volt, az utolsó évben öt százalék. Hányszor elmondjuk, hogv drá­gán termelünk. De nem elegendő erről be­szélni. Tegyünk is meg mindent, hogy a be­fektetett anyag- és munkaerő-ráfordítások több eredményt hozzanak. Használjuk ki gaz­daságosabban a gépeket és a berendezéseket, alkalmazkodjunk jobban a piac igényeihez, akkor a reálbérek és az életszínvonal gyorsab­ban fog növekedni. Most kedvező helyzet előtt állunk, hiszen sokat várunk az új gazdasági mechanizmus­tól. A gazdaságirányítási reform legfőbb cél­kitűzése, hogy meggyorsítsa fejlődésünket, az új mechanizmus az emberért van. végső soron az életszínvonalat akarjuk növelni. A lakos­ság áruvásárlással kapcsolatos pénzköltése 1967-ben várhatóan 6,4 százalékkal lesz na­gyobb az előző évinél. A parasztság közösből származó jövedelmének is növekednie kell a termelési színvonal fejlesztése és a takarékos gazdálkodás következtében. Knvicmprf hogy vannak tartalékaink a liU/.K.illcl fejlődés akadályainak leküz­désére, ezek azonban a korábbi módszerekkel nehezen aknázhatók ki. Éppen ezért van szükség a gazdaságirányítás gyökeres reform­jára. Az új gazdasági mechanizmus legfőbb célja az, hogy meggyorsítsuk a fejlődést, hogy biztos alapot teremtsünk az életszínvonal to­vábbi emeléséhez. f ' ’ Dr. Fazekas László Mindenki a licitárban SIS8I fi ~'-\a Sajópüspöki halárában a S ajóv ölgye Tsz tagsága egycseli a mákot. Ä Panoráma A kilátó betonozott parkíro­zó helye mellett most új ven­déglő épül. A festői környe­zetben kerthelyiség, bisztró létesítését tervezi a miskolci Vendéglátóipari Vállalat. A Panoráma sörözőt előrelátha­tólag a jövő év végén adják át. Te r m ék k iá! 1 í tás Miskolcon Az év második felében a városi tanács vállalatai ter­mékkiállítást rendeznek az SZMT-székház színháztermé­nek előcsarnokában. A kiállí-. táson bemutatják bútoripari, műanyagipari termékeiket, kü­lönféle finommechanikai alko­tásaikat, illetve azt, hogy mi­lyen szolgáltatásokat nyújta­nak a lakosságnak a tanácsi vállalatok, hogyan fejlődik Exporttevékenységük. Vendéglátósok — a vendéglátásért Felelősök kerestetnek P anasz, panasz, panasz ... Nem országrengető ügyek. Apró-cseprő bosszúságok, időrabló és sok esetben fölösleges utánjárá­sok, köznapi életünk mérges­gombái. Kétségtelen, eltör­pülnek nagyobb horderejű ügyeink mellett, de léteznek, befolyásolják hangulatunkat, s bárhogy vesszük is, gátolják cselekvésünket. Ha utunkba kerülnek ezek a nem kívánt i bosszúságok, nyomban azt kér­dezzük: ki a felelős? Esetek regimentjét sorolhat­nánk. Csak a ma érkezett levelek közül emelünk ki hár­mat. A szerkesztőséghez küldték, minket kérdeznek, hogyan történhet meg az, amiről írnak, s mindegyik le­vél utolsó sora így hangzik: felelősök kerestetnek. Főző István levelezőnk tette szóvá. Végre járdát építettek a Ti­szai Pályaudvar és a Gordon úti sorompó között. Amikor elkészült, végig szórták sa­lakkal — talán azért, hogy amíg jól meg nem köt a be­ton, ne használják. A beton azóta megkötött, viszont a sa­lak, mint a hanyagság tárgyi bizonyítéka, azóta is az út mentén díszeleg, kőkupacok­kal „ékesítve”. Esős időben lekvárszerű salak-sár borítja a járdát. „Most már csak egy kiadós nyári záporban bízunk, amely úgy ahogy, lemossa az építők hanyag munkájának maradványait.” Ki a felelős? Ez esetben nem nehéz a kide­rítése. Kiskinizsből H. Istvánná közli velünk, hogy a községi tanács fejlesztési alapból építtetett au tóbusz-váróter­met. Mint írja, nem is cse­kély összegbe került. Kellett már a váró, örültek is neki a falu lakói. „Ám az öröm. nem sokáig tartott. A helyi­ség szemétdomb lett, sőt... de azt leírni se illik. S bizo­nyára ablakait se azért tör­delték ki, hogy jobban szel­lőzzön. A buszra várók már nem is tartózkodnak benne, inkább kint ácsorognak a helyiség mellett, ahogy eddig tették. Kérdem, ki a felelős azért, hogy a busz-váróterem ilyen lett? A tanács vagy a falu lakosai? Kérem, derítsék ki és intézkedjenek.” A felelősöket természetesen mi sem tudjuk felkutatni, még kevésbé felelősségre vonni. Az biztos, hogy a tanács nem felelős a történtekért! Marad tehát néhány igénytelen em­ber a község lakói közül. Olyan emberek lehetnek, akiknek mindegy, hogy van-e Hétfőn, május 8-án a me­gye vendéglátóiparának szo­cialista brigádvezetői tanács­koztak a Borsod megyei Ven­déglátóipari Vállalat klubhe­lyiségében. A mintegy hetven szocialista brigádvezetőnek Zenkó Béla, a KPVDSZ ven­déglátóipari titkárságának ve­zetője tartott bevezető elő­adást a vendéglátóipari felada­tokról, elsősorban a szocia­lista brigádok teendőirőL Az előadást élénk vita kö­vette. A szocialista brigádve­zetők szóvá tették a vendég­lői, illetve éttermi kiszolgálás­ban tapasztalt megkülönböz­tetést — a helyiek rovására. Természetes, mondották, hogy a szokásokat nem ismerő kül­földiekkel szemben a legna­gyobb szívélyességet és ud­variasságot kell tanúsítani, de ugyanezt elvárják és megkö­vetelik az ország más részé­ből érkezett vendégek, sőt, megyében lakók is. A tanácskozáson szó volt a kultúrált vendéglátásról, amit az ittas egyének sok esetben megzavarnak. A sokszori félreértések el­kerülése végett azt kérték a szocialista brigádok vezetői, hogy időnként hívjanak össze olyan együttes tanácskozáso­kat, amelyeken a társadalmi ellenőrökkel megbeszélhetik a közös tennivalókat. A visszajött ember — Látja, Mister, én nem maradtam kinn! Igaz, nyolc-tíz évecskét ott töltöt­tem, és azt is bevallom magának nyíl­tan, hogy nem legálisan mentem ki. De ezt amúgy is rögtön észrevették, amikor leléptem a csoporttól. Könnyen felké­szültem, megszerveztem az utat, bízott bennem mindenki, hiszen világéletem­ben rendes ember voltam. Leérettségiz­tem, elvégeztem az egyetemet, szinte tel­jesen ingyen taníttatott az állam. Derék dolog, elismerem. Olvastam, is egyszer, hogy milyen sokba kerül egy ember ta­níttatása. Gyakran idéztem is az adato­kat a szemináriumon, és buzdítottam diáktársaimat, hogy mindezt illő is majd nekünk jó munkánkkal visszafizetnünk. Az egyetem után Szép beosztást is kaptam, dolgozgattam. De hát lassan épül ez a szocializmus, uram! Nem jött minden úgy, ahogyan szerettem volna. A kocsira várni kell, a lakásra szintén, a villamos késik, meg minden. Hát nem szoktak késni a villamosok? , — Szoktak. í — No ugye! De mondom, bíztak ben­nem. mindig, könnyű volt megszervez­nem a nyugati utat. Aztán ott marad­tam. Hej. Monsieur! Higgye el. más as a világ! Ne értsen félre: elismerem én a mi eredményeinket, már hogyne ismer­ném el. Már ami itt, a vasfügg ... izé, szóval, ami nálunk van. De azért, tud­ja, az a világ más ott. Más! Ott már gyorsabb minden. De voltak apró-cseprő dolgok is, amik idegesítettek. Például, hogy mást ne mondjak, sosem hagyták szó nélkül, ha az ember munkaidő alatt valami mással foglalatoskodott. Teszem azt, egy kávét meginni, vagy egy focicsapat pedményéröl, a legutóbbi meccsről tár­gyalni .:: Hem; nem értik! Neheztelnek érte! A lezser ség, Mister! A lezserség hiányzik belőlük, ami nálunk olyan jól megvan! Hát nem igaz? Rájöttem ké­rem szépen lassan, hogy én világéletem- ben, izé ..2 Worker..", várjon csak, nem jut eszembe a szó, ouvrier ... pedig én vi­lágéletemben ez voltam, vagyok... egy pillanat, Arbeiter. — Munkás. — Hogy? Az az! Köszönöm, Monsieur. Hogy is mondta? Ja, igen! Munkás! Hát én, kérem szépen, világéletemben mun­kásember voltam és vagyok, leszek is. Gondolkodtam, gondolkodtam, és úgy döntöttem, hogy nem való vagyok én arra a Nyugatra. És nem is szeretem én azt a világot. Hajszolják az embert, ki­zsákmányolják a dolgozót, úgy, ahogyan azt... várjon, ki is ... az a rövid nevű, nagy szakállú ember megírta. Csak nem jut eszembe most a neve, pedig ketten is vannak. De nagyon igazat írtak, és én annak minden sorával egyetértek! Kimondom, elvtárs, így, ahogy van, amit belül érzek, egyenesen, őszintén: igazuk van! Egyetértek, az előttem felszólaló­val ... izé, ne keverjen össze folyton a kérdéseivel! Szóval, nincs igaza, mon­dom, még ott kinn magamban, nincs igaza a kapitalizmusnak, visszajövök az én világomba. Különben is, már eltelt nyolc-tíz évecske, gondoltain, csak nem múlt el nyomtalanul, üresen, valamit építgettek, hala.dga.ttak Pannóniában is. Hátha már jobb lesz, mint akkor volt! Hátha már nem kell mindenre annyit várni! Remélem legalábbis, hogy csinál­tak itt valamit, hiszen vannak elegen ebben az országban! — És visszajött. — így, ahogyan lát, elv társam, teljes 'őszinteségemben, nyíltságomban, a szo­cializmusba vetett minden hitemmel. Körül is néztem már! Meg kell monda­nom, hogy sok minden szépen változott, fejlődött közben. Szép házak épültek, megszaporodtak a gépkocsik, üzemek is épültek, egészen új, korszerű üzemek, az egyikben beszéltem például egy nyugati mérnökkel, aki szintén itt dolgozik most, és annak is nagyon tetszik az üzem. Szóval, igazán nem mondhatok rosszat. Csak elismeréssel adózhatom azoknak, akik mindezt felépítették! Hej, mennyi baj, munka lehetett ezekkel! Hej, mennyit kellett izzadni itt. az em­bereknek, amíg eljutottak idáig! Higgye el. elvtársam, én ezt teljesen el tudom képzelni, és megértem! Sok munka lehe­tett itt nagyon, látom abból, ami most van! Szépen dolgoztak az elvtársak! Mentem is a tanácshoz, hogy hát akkor, mivel visszajöttem, én is szeretnék egy háromszoba-összkomfortot, első emele­ten, déli fekvésűt, zajtól távol, de ugyanakkor a villamoshoz, a buszokhoz mégis közel, o.prócska, kis kerttel előtte. Először csodálkoztak egy kicsit, de az­tán megmagyaráztam,, hogy ugye, én ott kinn mégiscsak máshoz szoktam, nem kezdhetem itt hirtelen albérletben, vagy mit tudom én! Hiszen amúgy is látom, van szépen lakás, igaz, igénylő is. éppen azok közül akik eddig is itt dolgoztuk, de hát igénylő mindig is lesz. És ugye, I nyilván tisztes, szép fizetést kupak maid abban az új gyárban, amiről már szól­tam az imént. Jaj, de nem akarok eny- nyit trécselni, hiszen munkaidőben va­gyok, sietek, mert látja, drága uram, még itt van bennem az a rossz nyugati c sökevény, ami szerint munkaidőben csak a munkával foglalkozhat az ember. No. de ina.jd csak levelem ezt a rossz szokást is, hiszen, most már visszajöt­tem, Örül? Priska Tibor váróterem vagy nincs, s ha van, tiszta-e vagy sem, óvni kell-e a közösség tulajdonát vagy sem. „Kérem, intézked­jenek, hogy a váróterem is­mét megfeleljen hivatásának!m Sajnos, mi nem intézkedhe­tünk. S úgy véljük,, a tanács sem. Ellenben az utazó kö­zönség igen! A jóérzésű embe­rek kérjék számon az elíté­lendő cselekedeteket, a közös­ség nevelje igényességre azo­kat, akik csak a maguk „igé­nyével” törődnek, a másoké­val pedig nem. A harmadik levelet, amit keresgélés nélkül vettünk a kezünkbe, Csernai József küldte Forró községből. Min­dennap kerékpáron járok csobádi munkahelyemre. Üt- közben látom, amint a vadá­szok és a vadőrök a határban kóborló kutyákat lelövik. Ez természetesen helyes, mert veszélyes betegségek hordozói lehetnek, másrészt pusztítják a vadállományt. Az viszont helytelen, hogy a kiirtott ku­tyák tetemei ott bűzlenek félre lökve az árokban, bom­lásnak indulva, ami nem ke­vésbé veszélyes, mintha még szabadon kóborolnának. Cső- bád és Forró között hat ku- tyatetemet számoltam össze — hat kilométeres útszaka­szon —, közöttük olyat is lát- lám, amelyik három hónapja fertőzi a környéket.” Vajon ki „a felelős? Megint csak az igénytelenség. A móf megtette kötelességét — a móf mehet. S hogy a kóbor kutyák kiirtásával véget ért a fele­lősség úgy, hogy egy újabb veszély-lehetőségért valaki más legyen felelős? Szó sincs róla! Az ember ne csak a maga munkájával összefüggő igénymércét figyelje. Közös­ségben élünk, igényességünk­nek is vannak közös vonásai» Ugyanígy vagyunk a felelős­séggel is. P anasz, panasz, panasz..* Nem nagy ügyek. Ám bosszantóak! Űjból és újból ismétlődik a kérdés* kik a felelősek? Termé­szetesen helyes, hogy ke­ressük a személyes fe­lelősöket. Kérdés, hogy min­den esetben megtaláljuk-e..-. Legalább ilyen fontos azon­ban, hogy az igénytelenség fakasztotta közönyt csípjük üstökön, s mielőtt bekövetkez­nék a bosszantó eset, és mi­előtt felelősök után kelíené kutatnunk, lépjen közbe a jóízlés, az értelmes emberi szó, a rendkövetelés. |j. , ©sala LässBjj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom