Észak-Magyarország, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-05 / 55. szám

▼asámap, 1967. március 5. ESZAKMAGYARORSZÁG I 5 Helybeli emhereh AZ ALSÓVADÁSZI sáfi'sz vezetősége többek között arra is visszavezeti gazdasági sike­reinek okát, hogy hét éve, mióta a tsz megalakult, ugyan­azok az emberek vezetik u gazdaságot, s egy kivételével valamennyien helybeliek. Az az egy a főkönyvelő is ideva­lósinak számít már, hiszen családostól adsóvadászi lakos lett azóta. A Szabadság Tsz tagsága már az első alkalommal kö­rültekintően, jól választotta meg a vezetőséget. Az alsóvadásziak háromezer holdon gazdálkodnak, ebből 2400 hold szántó terület. Víz- szegény, lejtős dombjaikon ed­dig még nem sikerült megho­nosítani a nagyobb jövedel­met biztosító, belterjes gazdál­kodást. Ennek ellenére, az ala­kulás óta fokozatos, de biztos cmelkedóst mutat a tsz statisz­tikája. Idézünk belőle: 1061 1964 1966 Tiszta vagyon: 684 000 Ft 1 096 000 Ft 8 408 000 Ft Munkaegység érték: 18,55 Ft 26 Ft 48,64 Ft Egy tagra jutó részesedés: 4 355 Ft 7 004 Ft 12 550 Ft A tsz nem tartja titokban eredményeit. Ez az oka, hogy a községben napról napra nő az érdeklődés a gazdaság iránt, újabb és újabb emberek jelentkeznek felvételre, olya­nok is, akik valamikor tagok voltak ügyem, de nem volt elég kitartásuk, hogy bevárják az eredményesebb éveket. * t * r * r~ nem zárkózik A TAGSAG el az elöl hogy bővítse a sorait, de van­nak bizonyos kikötéseik. Nagy László tsz-elnök így magya­rázza: — Azok az emberek, akik kezdettől fogva a szövetkezet hasznára dolgoztak, eddigi munkájukkal jelentős tarta­lék-alapot gyűjtöttek. A l$.öz- gyűlés úgy határozott, hogy az új belépők legalább 1000 fo­rinttal járuljanak hozzá a kö­zös meglévő tartalékához. Ez lett a belépés feltétele. — Mit szólnak ehhez a ki­kötéshez a jelentkezők? — kérdeztük. — Megmagyarázzuk nekik, és megértik. A pénzt nem kell egy összegben lefizetniük, egy év alatt törleszthetik. Vállal­ják. Az elmúlt hét év alatt a gazdaság szerkezetében nem történt jelentős változás. Jo­gos a kérdés, minek köszön­hető mégis a termelékenység, az egyéni jövedelem emelke­dése? Az elnök ezt a követ­kezőkben látja: — Jelentősen megváltozott a munkához való viszony. A község lakossága főleg jó kö­zépparasztokból tevődött ösz- sze. Az első Időkben jelentős anyagi tartalékokkal rendel­keztek, abból éltek, inkább fi­gyelték a közös gazdálkodását, csak módjával vettek részt benne. így aztán érthető, hogy alacsony volt a jövedelem. — Történt némi változtatás a vezetés módszereiben is — teszi hozzá Hajóczky Miklós főkönyvelő. — Eleinte 20 szá­zalékos premizálást állapítot­tunk meg, s ez nem volt elég ösztönző. Így aztán bizonyos növényeknél áttértünk a har­madosra. — A harmados művelést úgy tekintik most már, mint a lehető legjobb formát? — Egyáltalán nem. Ösztön­ző hatása azonban tagadhatat­lan. — A harmados bevezetése után — teszi hozzá az elnök — megszűnt nálunk a mérleg­hiány. — Hangsúlyoztam — foly­tatja a főkönyvelő —, hogy csak bizonyos növényeket ad tunk harmadosba. Nem túloz­tuk el, nem állitottuk át az egész gazdálkodást. Ezt igazol­ja az is, hogy nálunk a har­mados bevezetésével nem romlott le a munkaegység ér­téke. Sőt, nemcsak az egy tagra jutó részesedés, hanem a mun­kaegység értéke is fokozatos növeaedést mutat. — A harmadost ösztönzőnek használtuk fel — mondja az elnök —, az előző évben elért munkaegység arányában osz­tottuk ki a részes területeket. Így megtartottuk, sőt emeltük a munkaegység tekintélyét, s hamarosan eljutunk oda, hogy munkaegységért érdemesebb lesz dolgozni, mint harmadá­ba. A gépesítéssel nem a leg­jobban állnak Alsóvadászon. Ennek, mint említik, az az oka, hogy egy gépállomás volt Itt, így könnyűszerrel jutottak munkagépekhez, a vásárlásra csak most gondolnak komo­lyabban. Nem fog különösebb gondot okozni, hiszen ebből következik az is, hogy be is tudják szerezni, amit szeret­nének. Szükség lenne trágya- markolóra, bálázóra és egye­bekre is. Fő feladatuknak az állat- tenyésztés fejlesztését tekintik. Végre jó alapanyagot tenyész­tettek ki. Ehhez is idő kellett, hiszen itt is csak úgy volt ele­inte, mint más községekben, hogy a tagok által behozott ál­lomány nem volt valami ki­váló. Az idén befejezik a szarvasmarha-állomány tbc- mentesítését. Az állatállomány után jelentkező nagyobb hasz­not nagyrészt annak is kö­szönhetik, hogy ösztönzőbb, jobb premizálási módszert vezettek be az állatgondozás­nál. AZ ALSÓVADÁSZI tagsága Jót Is, rosszat is saját hasznán, vagy kárán tapasz­talt eddig. Kialakították gaz­dálkodásuk legjobb módsze­reit, s minden feltétel bizto­sított hozzá, hogy a helybeli vezetők a jövőben is további sikereket érjenek el a közös javára, a tagság hasznára. Adamovlcs Ilona Á Hét Bölcs igazsága Gilgames elindul megke­resni az istenembert, Um- napistit, aki az akkád-iro- dalom Noé-jaként szerepel, hogy megmentse, megkeres­se barátját. Hosszú vándorlás után érkezik királyi őséhez, hogy segítene rajta. Ám sem halhatatlanságot, sem vigasz­taló Ígéretet nem kap. Fáradtan érkezik haza Gilgames Uruk városába, kí­sérőjével együtt. Az agyag­táblák híven közvetítenek, miként is gondolkodott és szándékozott cselekedni any- nyi kudarc és fájdalom után a hős király: Megállt Gil­games s a falra / melyet olyan sok vér, s verejték öntözött már / pillantva szó­lott: Ur-sanábi, hágj föl e falra, / vizsgáld meg gondo­san legalsó tégláitól a legfel­sőkig: / vajon égetett téglá­ból való-é a téglafal? S va­jon a Hét Bölcs / vetette-é meg alapjait? / S azt is, mi­lyen módon rakattam löréseit s tornyai boltját? / Mert újabb gond a hazatérés s nekem, ki már mindent föl­adtam, I Üj terveim vannak e fallal...” A fáradt Gilgames bánata és csalódása után célját látja életének. Abban, amiben a hősi csaták és kalandok előtt is látta: várost építeni, alkot­ni. S ha nem is felejti el barátját. Enkidut, tenni, cse­lekedni akar, mert abban tudja az emberi élet értel­mét. * A tragikus barátságból kilábaló Gilgames után évez­redek múltán egy világhíres író zseni sorsára kell gondol­ni, aki fegyverét önmaga el­len fordította — szomorú, de sikerrel. Igen, Hemingway- ról van szó, az Akiért a ha­rang szól, a Fiesta, Az öreg halász és a tenger szerzőjé­ről. Súlyos letargiában élt már, és egy alkalommal ki­Iróasztala mögött ÍH, ügyiratokba mélyed. Ma nincs tárgyalása. Holnap lesz. A legapróbb részletekig meg kell ismerkednie a tárgyalási anyaggal, hogy igazságos ítéletet hozhasson. Olyan döntést, amely jó hatással be­folyásolja egy gyermek jelenét és jö­vőjét. Hanem ehhez a múltját is für­késznie kell. Tíz, tizenöt év történetét. Kérdőjelek sorakoznak e néhány év­ben, intő felkiáltójelek. Az ifjú vétké­re utalnak — s a korban idősebbek bűnére. Dr. Nyiklta Ferencné. Közeledvén a Nemzetközi Nőnap, hozzá küldött nemcsak az illendőség, amely évente adózik ilyentájt a megemlékezés által, hanem az őszinte becsülés is, sok-sok őt ismerő asszony és férfi tisztelete, így emlegetik: dr. Nylkitáné, a gyer­mekbíró. Tudják róla, hogy munkájá­nak élő, a közéleti megbízatásokat szí­vesen vállaló, rendkívül szerény asz- szony. Azt azonban kevesebben tud­ják, hogy ez a törékeny asszony mi­lyen szívós kitartással kapaszkodott meg a társadalmi rend adta jogba, s az évek napjainak mindegyik órájában céllal élt és célja felé tört. Nem hiú­ságból, nem feltörekvési vágyból — bár ez sem bún, ha a köz szolgálatára készül valaki —, nem azért, hogy bi­zonyítsa az egyenjogúsítás helyénvaló­ságát. A felismerés lelkesítette: jogot kaptam, kötelességem, hogy éljek vele! Magamért? Dehogy. Azaz, magamért is. És azokért, akik a jogot adták. — Hiszen, ha meggondolom, honnan indultam el... Néha még ma is azt hiszem* álmodom, mint akkor, amikor doktorrá avattak az egyetemen. Hát nem csodálatos? De igen. Egy másfél holddal rendelkező sze- gényparaszt hajlott alakját vetítik az emlékek. Egy anyáét, aki meghal, amikor három gyermeke közül még a legnagyobb se töltötte be tizennegyedik évét. Ez a legnagyobb textilnagykercs- kedésben kezdi életútját — vajon ho­vá vezet ez az út, merre, meddig, mi­lyen bakkanók között? —, még a há­ború idején. Félelem, szegénység, si­várság. Később furcsa, sohasem hallott szavak. Kitáruló kapuk. Hatalmas gyár, munkások, gyűlések. És újból és újból sohasem hallott szavak em­berről, munkáról, jogróL Marós lesz a Nehézszerszám Gyár­ban. Tanfolyamolt, pár hónapos isko­lák. Elegendők arra, hogy beleszip­pantson a tudás nagyszerűségébe. Ta­nul, olvas — tájékozódik a világról. Aztán a Megyei Bíróságra küldik, A SSemélyzeti ügyeket bízzák rá. Még jobban közelébe kerül jognak és em­bernek. Gondolkoztató esetek százak Sorsok, vétkek, bűnök, megannyi iz­galmas kérdés: miért? És a kimondat­lan kérdés, amely folyton gyötri. „Én is lehetnék bíró?” Igen. „De csak hat elemim van ..." S akkor megkezdődik az óriási küz­delem a tudásért. Éjjel és nappal önti fejébe a középiskola tananyagát. Sike­rül. Egyetemre jelentkezik, levelezői tagozatra. Te jó ég, öt esztendő! öt­venháromban férjhez megy, ötvennégy­ben megérkezik az egyik gyerek, öt­venötben a másik. Nappal munka, este munka és a család, hajnalonként tanu­lás. öt év!... És 1959-ben a Jogtudományok dok­torává avatják. — Hát nem csodálatos? Azt hittem, álmodom. És néha még ma is ... Zsenge emberkék fölött ítélkezik. Emberkék? No igen. Hiszen a gonosz, A gyermekbíró az elvetemült valójában nagyon kevés közöttük. Száz közül egy. A legtöbb gyerek olyan, amilyenné neveljük. — Az anya mondja ezt, vagy a bí­ró? — Mindkettő. Mindegyik anya bí­rája is gyermekének. Jó vagy rossz bírája — más kérdés. Én úgy érzem, kettős a hivatásom. Itt, a bíróságon nem kizárólag bíró vagyok, hanem egy kicsit a gondos anya szerepét is vál­lalnom kell. — Az anya általában elfogult és részrehajló, ha gyermekéről van szó. Inkább lágyszívű, mint szigorú. — Nem szabad. A nevelés pedagó­gia. A pedagógia pedig nem nélkülöz­heti a tudományt! — Egy kissé szentimentális kérdést: tárgyalás után megkönnyezte-e már valamelyik gyereket? — Soha. Igazságosan, a gyermek ér­dekében kell ítélkezni. P az igazságos végzést nem a szív szüli, hanem az értelem. A tárgyalóteremben nemcsak a gyer­mek vétke jön elő. Néha a szülőt is oda kellene ültetni a vádlottak pad­jára. Azt mondják, rosszak a mai gye­rekek. Nem rosszabbak, mint mi vol­tunk. Tágabb a látókörük, felvilágo­sultabbak. Régen a társadalmat tized- annyira se foglalkoztatták a* ifjúság gajátos gondjai, mint ma. A pl Cin­kéinkét jobban ismert a társadalom, foglalkoznak kérdéseikkel a* állami, társadalmi és tömegszervezetek — nyilvánvaló, hogy szembetűnőbbek hi­bái is, hát ezért beszélünk annyit ró­luk. Persze, magunkról már keveseb­bet. Pedik ők csak olyanok, amilyenek mi vagyunk. Többnyire igen. Szenvedélyesen beszél. Sorakoztatja tapasztalatait, ezernyi érvet felhoz, de a lényeg mindig az alma és a fa pél­dája. Szükséges-e a szigorúság? Ese­tenként igen. S mi legyen a szigor mércéje? Azt a szülőnek kell tudnia... — A bíróság már csak akkor avat­kozhat közbe, ha kész tényeket kap. Mást nem tehet. S mondhatom, nagy öröm, ha meggyőződünk róla, hogy munkánk sikerrel járt. Megint eseteket sorol. Évek múlva hálálkodó szülőkről beszél. Akadnak persze oktalanul sopánkodók is. „Tönk­retették gyerekünket!” Mi? Ok! És nagyon sok a hálás gyerek is, aki időnként még a hivatali helyiségbe is bejön tanácsért — nem a bíróhoz, liá­néin a tapasztalt, őt ismerő asszony­hoz. Nem megy édesanyjához, hanem inkább ahhoz, aki megpróbálta jó útra téríteni. „A múltkor megállít a piacon egy fiú, akit elítélten!. — Letelt a büntetés, bíró néni, nősülni szeretnék. Mit tetszik tanácsolni? — Tizenhét éves volt. Mondtam neki, várjon, ráér, előbb szakmát tanuljon. S később, ta­lán két év múlva felkeresett. Szakmát tanult és nősülni szándékszik. Mit te­gyen? Nősüljön meg, mondtam neki. Ügy tudom, boldogan 61.” Mennyi hasonló eset. Az évek szapo­rítják a tapasztalatokat. Itt, a tárgya­lóteremben cs azon kívül is. Sok-sok társadalmi munka. Előadások, szülői munkaközösség korábban, feladatok a gyermek- és ifjúságvédelmi bizottság­ban. Volt szb-tag és pártnlapszerveze- ti vezetőségi tag. „Nem győzi ezt a sok műnkét, lazítson egy kicsit" — mond­ták neki. Megszokta, ötkor kel, tizen­egykor fekszik. Olvasásra, önművelésre még ma is csak hajnalonként jut idő... De tudni akar, minél többet Hiszen ez volt a célja. Elérte. Vall­ja: a nő hivatása a gyermeknevelés. De nem egyedül! Még valami kell. Ma­ga választotta hivatás! Ami kiszakítja a nőt a négy fal közül, annak rabszol­gaságából. A ma asszonyának kettős a hivatása. S ebben túltesz a férfin. Asztalára hajol, ügyiratokba mélyed. Holnap tárgyalása lesz. Megtévedt gyermeket akar megmenteni a társa­dalomnak. A borítólapon ez áll: dr. Nyiklta Ferencné. Gsatat y-A«T.pá kocsiztak orvosával. „Papa! Tavasz van!" — mondta ne­ki kísérője. .Az író már nem tudott örülni a tavasznak. „Mit gondolsz, mi megy vég­be az emberben, amikor rá­döbben, hogy egyáltalán semmit nem képes megcsele­kedni, amit jobb napokon önmaga elé tűzött?" — felel­te szomorúan. Az emberi erő felmagasztalója, Hemingway amikor rádöbbent, hogy már nem képes dolgozni, alkotni — önkezével vetett véget éle­tének. ... És licitálhatnánk a val­lomásokat, az ars poeticákat, életműveket, melyek min­den figyelő és értelmes em­bert megállít; ember, arra születtél, hogy dolgozz, hogy alkoss — valahogyan ezt fo­galmazzák meg mindannyian, hosszabban-rövidebben, pa­tetikusan és egyszerűbben, művészek és filozófusok, hős királyok és elszánt forradal­márok, bölcsek és egyszerű emberek. A közelmúltban lapunk hasábjain P. L. kollegánk Aranyi) jak címmel cikket közölt. Aki elolvasta, bizo­nyára el is gondolkodott mondanivalóján. Azon amit mindannyian látunk nap mint nap, ismerősük és isme­retlenek között — nevezete­sen azokat, akik „ elunják magukat, közérzetük keser- géssé válik." A cikk csupán a fiatalokról szól, de vádolja az idősebb generációt is, mint szemlélő­dő, segítő „megértőket" — mégis többet érezni mögötte. Annak az indulatnak feszült­ségét, moly okosan és hig­gadtan agitál a szó nemes és nem az elkoptatott értelmé­ben munkára, teremtő alko­tásra. Figyelmeztetni az em­bert a kora és társadalma iránti elkötelezettségére. , Minden kornak meg volt és meg lesz a maga hőse. Ezek a hősök sohasem öncé­lúan, önmagukért cseleked­tek. Eszmék, elvek, célok irányították lépteiket. Ami­kor Gilgames és Enkidu El­indultak, hogy legyőzzék a cédruserdők Hambubáját, a szörnyet — fára volt szüksé­gük, cédrusra, Uruk város építéséhez. Hemingway öreg halásza a mindennapi meg­élhetésért harcol a tengeren — és nem hiszi el önmagá­ról, hogy a munkában legyőz­hetné bármi, bárki. Az em­beri élet legfontosabb prin­cípiuma — ha csupán a ta­nulságokat nézzük is — a munka, a cselekvés, a társa­dalom gyarapítása, gazdagí­tása. Ha jelen korunk vilá­gába nézünk, ez az igazság nemhogy elévült volna, ha­nem megszilárdítva felma- gasztosul. Az utóbbi kifeje­zésnek azért van e helyen funkciója, mert feleslegesnek érzem magyarázni társadalmi rendünk és fejlődésünk igaz­ságosságát. Tudnunk kell ezt, hiszen nem csupán sokszor elismételtük, hanem minden napjaink igazítója, irányító- kovásza is. kényszerűségen, és túl a megaláztatáson. Talán nem értjük meg, hogy Heming­way miért vetett véget éle­tének. Hivatkozhatunk érde­meire — pihenhetett volna már, hiszen sokat alkotott. De ő érezte és tudta, hogy alkotás, munka nélkül az élet nem élet. És cselekedett B cselekedete a biztosíték, hogy amíg erőt és képességet érzett magában, erejét meg­feszítve dolgozott. Ezen a ponton kell keresnünk csele­kedetének rúgóját, akkor kö­zelebb kerülünk hozzá és megértjük. De hogyan értsük meg azo­kat akik velünk — úgymond — egy levegőt szívnak, és hallani sem akarnak róla* hogy cselekvőén legyenek tagjai e társadalomnak, e kornak, ha úgy tetszik, a szocializmus építésének? Ho­gyan közeledjünk jó szán­dékkal azokhoz, akik képes­ségeiken alul munkálkod­nak? Ezek legtöbbször azt mondják: fájdalmaik vannak. Megsértették őket méltány­talanul bántak el velük eb­ben, vagy abban az ügyben. Tételezzük fel róluk, hogy igazat mondanak. De Gilga­mes keserűségéhez egyikük baja sem mérhető. A hazájá­ba visszatérő hős első szava az volt kísérőjéhez, hogy nézze meg városa falait, tor­nyait vajon a Hét Bölcs ve- tette-é meg annak alapjait? Az út porát még le sem mosta magáról, de leküzdöt­te fájdalmát. Sokat járt, so­kat tapasztalt — hasznosíta­ni akarta erejét tudását ahogyan ő mondta: „terveim vannak e fallal.” A fájdalom szent érzés, il­lik tiszteletben tartani, sőt ha lehet, enyhíteni kell rajta. Gilgames fájdalmát sok­sok ezer éve őrzi az emberi­ség, s talán ugyanúgy, mint őmaga, újra és újra mi ma­gunk is átéljük. Születnek új Gilgamesek is, akiit barát­jukért feláldozzák életüket. Békében, háborúban millió példa akad erre. Nemrég ar­ról olvastam, hogy egy győri kislány összeégett, és egy egész város sietett megmen­teni: vért és bőrt adtak neki, ismerősök és ismeretlenek. Egy honvéd kimentett egy 12 éves gyereket a zajló folyó­ból, stb. Az életmentésekről naponként adnak hírt az új­ságok. Pedig életet csak egy másik élet kockáztatásával lehet megmenteni. S a mai hősök mozgatórugója nem is nagy harcokhoz kötődő emlé­kekkel indokolható. Mégis, az ember kötelessége a cse­lekedet, araikor egy másik ember van bajban. A csele­kedet mindenképpen köteles­sége az embernek. De mi mozgatja a világfáj­dalmat? Emögőtt legtöbb esetben lustaság húzódik meg. A lustaság pedig nem tartozik az igazi emberi tu­lajdonságok közé. A világfáj- dalom nem lehet teremtő erő, esetleg vérszegény ok a társadalom és önmagunk előtt tehetetlenségünkre, ér­zelmes sértődékenységünkre. Gilgamesről mást is felje­gyeztek az agyagtáblákra Nőm csupán azt, hogy mély­ségesen ragaszkodik barátjá­hoz, Enkiduhoz, és hogy együtt harcoltak, szenvedtek, győztek, mulatoztak. A monda szerint a vízözön utá­ni kor második államának kialakítója, aki túl azon, hogy élet és halál ura volt, következetesen várost épített, és minden épkézláb embert munkára fogott. Ez a csele­kedet nem hozott számára népszerűséget Ügy mondták, hogy zsarnok volt. De ural­kodása kezdetén és végén is a munkát, az alkotást, a vá­rosépítést szorgalmazta min­den szándékával és hatalmá­val. És lehetséges, hogy bi­zonyos korokban, időszakok­ban úgy érezzük, nehéz elvi­selni a munkát, nincs a te­remtésnek öröme. A kény- szerűség a cselekvés megélő­je — mondhatnánk. Am az ember rendeltetése túlnő a Sem a bölcsesség, sem pedig i' az ember artériájában kerin- 1 gő, született ösztönünk nem j talál ok és okozati összefüg­gést a megsértettség és a tu- nya semmittevés között Igazságot nem szerezhetünt önmagunknak viiágfájdal- í munkra, hiszen az nem cse­lekedet. Márpedig bizonyí­tani csak tettekkel lehet A tetteket pedig minden kor a teremtő alkotásban méri la, Erre tanítanak bennünket a régi ősök cselekedeteit ttwg- örző agyagtáblák. Ebben vetette meg a Hét Bölcs is igazságát. Abban, amiben Gilgames vigaszta­lást talált, s ami miatt He­mingway számot vetett életével. És amit érdemes feljegyez­ni az utókornak. Barith Ltjai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom