Észak-Magyarország, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-23 / 70. szám
Csütörtök. 1967. március S3. ESZAKMAGTARORSZÄG 3 A produktív és az improduktív elcgcdelSenségről Néhány nappal €“,ölij tanár így mutatkozott be az elet különböző területén dolgozó felnőtt hallgatóinak. — Sohasem azt keresem a hallgatóban, mit nem tud, hanem azt, mit tud és mennyire ismeri az anyagot. — A dolgozók nagy többsége — vallja több üzem gazdasági vezetője — becsületes, lelkiismeretes, jóakaratú, dolgozni akaró és szerető ember. — Harminc éve működöm ezen a pályán — mondotta a megyei bíróság egyik tanácsvezetője —, határozott meggyőződésem, hogy az emberek nagy része becsületesen dolgozik, él. A három közéleti férfiú még légvonalban is messze lakik, dolgozik egymástól. Feltételezhetően nem ismerik egymást, sohasem találkoztak. Mégis egy láthatatlan szál köti össze őket, valamint sok tíz- és százezer embert: az azonos és egészséges életszemlélet. Azt. vallják, hogy az ember, természeténél fogva jó, s a környezettől, az őket körülvevő emberi közösségektől is függ, mennyire sikerül bennük kifejleszteni a nagyszerű emberi jellemvonásokat, menynyire sikerül lefaragni a vadhajtásokat, a káros dudorokat. Találkozunk másfajta nézetekkel és gyakorlattal is. Az egyik üzemi összejövetelen egy felszólaló rengeteg ember idegét borzolta fel. — Mindenütt korrupció és összefonódás — jelentette ki, és kétségbe vonta, hogy rajta kívül a vállalatnál egyetlen önzetlen ember is lehet. Ügy hisszük, mondanunk sem kell, hogy akad korrupció, előfordul sógorság-komaság, összefonódás, de hogy mindenütt ..: Ez már túlzásnak is rossz. Mi van a háttérben? Egy ember jogos, vagy vélt sérelme. Ez az ember a társadalom sérelmének tünteti fel saját sérelmét. S ebben az esetben a sérelemről is lehetne beszélni. Ez a tizenegyedik munkahelye. Olyan' embertípus, aki energiájának egy részét arra pazarolja el, hogy réseket keres mások erényein. Eszébe se jut, hogy ha ezt az energiát munkájára fordítaná, sokkal többre haladna; Kétségtelen, hogy «deadnak jogos sérelmek, itt- ott előfordul kisebb-nagyobb törvénytelenség is. Ha ilyen emberek panaszkodnak, panaszuk jogos, sérelmüket sürgősen orvosolni kell. De akadjak notórius panaszkodók is, «kik a beadványok özönével árasztják el a különféle szerveket, rengeteg energiát „lopjak” el a ténylegesen fontos ügyek intézésétőlj Az üzemekben, Szövetkezeteknél rengeteg betegedetten” emberrel találkozunk. És pozitív értelemben. Van, akiben ez az elégedetlenség szerény, csöndes, és Van, akiben valósággal dühöng. S ez a produktív elégedetlenség egyre jobban ’ teríted. Gondoljunk csak a szocialista brigádmozgalomra, .«melyben több tízezer ember Vesz részt Borsodból. Jellem- kő rájuk, hogy minden évben hiagasabb mércét, nagyobb ^követelményt állítanak önmaguk elé. Lehet, hogy ez Sematikusan, hétköznapiasan hat, de hát az élet nem mindig ünnepnapokból, nem mindig nagy sikerekből, kitüntetésekből áll. Száz és ezer, tízezer ember tevékenységéről tehetne írni. Olyanokról, akik á munkahelyen és otthon is töprengnek, mit lehetne tente, hogy könnyebb, termékenyebb legyen a munka, vastagabb a boríték. Van, aki telán az újság szélén számolgat, mások matematikai modelleket készítenek és az elektronikus számítógépeket faggatják, melyik megoldás tenne a jobb, melyik hoz forintokat, ezreseket, milliókat. A BMV-nél két „elégedetten” ember új módszert dolgozott ki, amelynek segítségével az LKM új elektioacél müvének alapozását két hónappal előbb, s több milliós megtakarítással végezhetik el. Egy másik „elégedetlen” ember éveket szándékszik tanulással, kutatással eltölteni, például azért, hogyan lehetne automatizálni az öntödei formakészítést. Az Ó’KÜ-ben kis kollektívák jönnek össze, s új módszer, az úgynevezett értékelemzés alapján töprengenek, hogyan lehetne megkönnyíteni, meggyorsítani egyes munkafolyamatokat. És nincs olyan termelési tanácskozás, vagy akár szövetkezeti mérlegzáró közgyűlés, amelyen „elégedetlen” emberek ne tennének javaslatot az anyagi javak termelésének bővítésére. Sok ezer „elégedetlen” ember van az LKM- ben is, ahol több mint húsz napi nyereséget fizethetnek a tavalyi munka nyomán, de ők ezt már keveslik, s ez évben egy hónapra akarják „ki- fesziteni”. Az embernek alaptermészete, hogy mindig keresi az újat, a jobbat, a szebbet, a célravezetőbbet. Ami tegnap kielégítette, ma már kevés. Néhány éve például a tv luxusnak számított, ma viszont éppoly közszükségleti cikk, mint a mosógép, a porszívó. És éppoly természetes, hofjy az emberek autóra gyűjtenek, kocsit vásárolnak. Ez a produktív elégedetlenség benne van az emberek vérében, idegeiben. A vezetésen is múlik, hogy ez valóban produktívvá válik-e, kibonta- kozhat-e. És mi kell ehhez? — A ma gazdasági vezetőinek egyben politikai és műszaki vezetőnek is kell lennie — mondotta az ongai csavarüzem igazgatója. — Mit értek ezen? Azt, hogy a vezető ne a berendezés tartozékát lássa a dolgozóban, hanem az embert. Embernek nézze. Éte mi •> produktivitás telte” (EH ti )ci rugója? Az emberek jelentős része már a gazda fejével gondolkodik, aki a maga ügyének érzi. hogy a város, a falu, az üzem gazdagodjék, fejlődjék. A közösség ügyéért sokszor — mint ezt különösen a szocialista brigádok példája igazolja — áldozatokra is képes. Vannak még, akik nem emelkedtek túl a maguk szűk anyagi érdekein, de tiszta, ió szándék vezeti őket: becsületes, jó munkával biztosítani növekvő igényeik kielégítését. Logikusan következik ebből, hogy ezeket az embereket is nevelni kell. s logikusan következik az is, hogy előbb-utóbb bennük is kialakul a közösségi szemlélet. Egy ponton mindkettő találkozik, a társadalom fejlődését segíti, s egyaránt szolgálja az egyén és a közösség fejlődését, felemelkedését. Csorba Barna A MÁV és as LKM eredményes kooperációja Az elmúlt évben. a kongresszusi munkaversenyben vállalást tettek a Lenin Kohászati Művek és a MÁV miskolci igazgatóságának dolgozói, hogy közös együttműködéssel meggyorsítják a kocsifordulókat és csökkentik az idegen kocsik átlagos tartózkodási idejét. A vállalt 1.5 óra helyett 6 1 órával csökkentették a tartózkodási időt. Ez a nagyszerű eredmény hozzásegítette a | MÁV dolgozóit, hogy 1966- ban teljesíteni tudták pár- | tunk IX. kongresszusának tiszteletére tett áruszállítási ! vállalásukat. Dr. Kocsis József, a kohó- és gépipari miniszter helyettese és Rödönyi Károly, a MÁV vezérigazgatója elismerését és köszönetét fejezte ki a két vállalat vezetőségének és dolgozóinak eme országos szinten is kiemelkedő kooperációs sikerért. 15 millióval adnak többet A Borsod megyei KISZÖV- | hoz tartozó szövetkezetek jól I vizsgáztak a kongresszusi ver- S senyben, hiszen 21 millió fo- í rint értéket adtak terven fe- lül. Az idén is méltó partnerei akarnak lenni a nagyüzemek- j nek. Eddig csaknem ötven I ktsz jelezte: a még eredmé- nyesebb munkával, a lakosság igényeinek még jobb ki cl égi- | tésével vesz részt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom j 50. évfordulójára kezdeményezett versenyben. A legértékesebb felajánlást eddig az elmúlt évi munkája j nyomán kiváló címmel kitün- ! tetett miskolci Női Szabó Ktsz kollektívája tette. A szövetkezetei ugyanis az a „vád” érte, hogy nem fordít kellő figyel- i met a megye sajátos igényei- j nek kielégítésére. A ktsz — a Borsodi Ruházati Kiskeres- j kedelmi, valamint a FÖLD- j SZÖVÁRU Vállalat óhajai j alapján — terven felül két- ! millió forint értékű női sző- j vetruhát készít a megye nő- j dolgozói számára. A Borsod | megyei Fodrász Ktsz csaknem félmilliós vállalást tett elsősorban a helyi iparpolitikai igények kielégítése, illetve energia- és anyagmegtakarításra. A Miskolci Háziipari Szövetkezet hétszázezer forint értékben akar több árut adni külföldnek, illetve a hazai vásárlóknak. A kazincbarcikai Sajómenti Szövetkezet „megfejeli” az éveleji félmilliós felajánlását. A beérkezett jelzés szerint másfélmillió forint értékkel több árut akar külföldre szállítani. A szövetkezetek ígérete eddig 15 millió forintot tesz ki. Tervsxerűbb import anya^ga sdálkod ást Társadalmi munkában Ti szászod Örkényben már eddig is sok szép park, fasor létesült. Az új város lakói azonban még nagyobb zöldövezetet szeretnének. Ezért vállalták. hogy társadalmi munkában fásítják a debreceni út és a város közötti útszakasznál levő területet. A tiszaszederkényiek az évek során sokat tettek városuk szépítéséért, és bizonyára ez | a társadalmi munkájuk is | sok ezer forint értékű lesz. Huncut még a fű is .; Ingerült már a juhász. Alig bírja kivárni az igazi tavaszt, hogy hajthasson. A jószág a hodályban, a két juhász meg azt nézi. kibe kössön bele, aki a tsz-ből kivetődik. Már éppen csak az idegen hiányzott! El kellett jönni ide is sarat dagasztani, mert a szend- rői tsz-irodán nem lettünk okosabbak most sem. Még tavaly nyár végén elveszett 40 birka. Szőrén- szálán nyoma veszett. Senki nem tud semmit. Jerke tok- lyók voltak, igen értékes növendékállatok. Június elején, a nyíráskor niég egyezett a könyvelési adat és a létszám. Néhány hét múlva új állattenyésztő jött, aki ragaszkodott hozzá, hogy darabszámra vegye át a jószágokat. Ekkorra negyven jerke toklyó hiányzott. Azóta keresik. A vezetőség kihallgatta a juhászokat, de kihallgatta őket a tsz jogtanácsosa is. — Nem lehet boldogulni velük, védik egymást — mondja a főagronómus — nehéz emberek a juhászok. Valahol, egy tsz-ben hallottam: huncut még a fű is, ahová -a juhász lép. Vonakodva, lassan közeledik a két juhász. Az egyik fekete, göndörhajú, a másik tömzsi, vastag ember. Eleinte csak tapogatódzunk a szóval, csak jó negyedóra múlva térünk rá a negyven toklyóra. A fekete ember kapja fel először a fejét, a másik a serkedő füvei szemléli szótlanul. — Megvolt a negyven juh? — kérdi határozottan. — Azt mondják, megvolt. — Akkor meg is kell annak lenni! — Hol van ? — Tán bizony nem lelik?... Nem? Akkor meg nem volt meg. Az én véleményem az — összegezi —, hogy, ha megvolt, megvan, ha nem volt meg, akkor nincs meg most sem. Hosszú csend. A másikat külön kell kérdezni, de csak megvonja vállát. Másként próbálkozom vele: — Negyven juh nem tűnhet el, csak úgy. Hiszen éles a juhász szeme. — Az biztos. — Ha pedig valaki ellopta, akkor annak igen ügyes embernek kellett lennie. Az ősz hajú felkapja erre fejét, s bizonykodik: — Az már igaz, annak nagyon, de nagyon ügyes, jó belevaló embernek kellett lennie! — Ügy mondják — vetem oda hízelgőén —, a juhászok igen ügyes emberek. Egyszerre helyeselnek, dicsekednek: — Azok ügyesek is, belevaló emberek... — Nem is való juhásznak az olyan paraszt, aki csak annyit ért, hogy eresz alá áll, ha esik az eső ... — Akkor mégis meglehet, hogy a juhászok kezén veszett el a jószág? Meghökkennek. Megértették a gondolatmenet csavarosságát, amely köréjük te- keredett. Az ősz hajú Kovács Józsi bácsi nagyot nyel, aztán hajlandó érdemben is tárgyalni a dologról. — Elszámolták azokat a toklyókat — Hogyan? Csak éppen akkor, máskor soha sem? — Amikor jöttek leltározni, én mondtam Jánosnak — s fejével a fekete juhász felé int —, hogy szóljon, mert az ő 25 toklyója is a nyájban van. Ö meg nem szólt. Ha nem szólt, nem szólt, az ő dolga volt. — De nem huszonöt, hanem negyven a hiány. — Akkor negyven. Mindegy az. Elszámolták. Nagyot fordítok a beszéden. — Mi lesz akkor, ha a közgyűlés úgy határoz majd, hogy a jószág árát a juhászoknak kell megtéríteniük? Egyenlően. — Azt akarják? — ijednek meg egyszerre. — Nem tudom mit akarnak, de ez könnyen előfordulhat. Törvényes lenne. összenéznek, topognak a sűrű, ragadós sárban. A fekete ember nem szól rá, Józsi bácsi egészen békülé- kenyre, barátkozóra váltja hangját: — Nem kell azt a dolgot elsietni... csak azt mondom én. hogy elszámolták— várni kell még egy ideig, aztán majd meglátják, hogy meglesz az.. . — Én is ammondó vagyok — kapcsolódik be a másik —, hogy ha megvolt valamikor, akkor meg is van az, vagy legalábbis meglesz ... Kezetrázunk, búcsúzunk. Okosabbak lettünk? Hej, huncut még a fű is . .. Adamovics Ilona II. A saválló acélhulladék j nagy r-észe 18 % króm és 8 % nikkelt tar- j talmaz. Az alacsonyabb I részarány ellenére a nagyobb értéket a nikkel képviseli körülményes beszerzése folytán. Jórészt ennek tulajdonítható, hogy a hulladék átvétele iráni érdeklődnek nyugati cégek is. Az igen értékes hulladék hasznosításának segítésére már történtek kísérletezések hazánkban is. például Zagyvarónán — nem is eredménytelenül —, . azonban a megfelelő beruházási eszközök hiánya gátolja a hasznosításra vonatkozó technológiai eljárások megvalósítását. A Zagyvarónán alkalmazott technológiával mód nyílna nemcsak a saválló acél nikkel hulladékának. hanem egyéb, például wolfrámot tartalmazó hulladék felhasználására is. sőt, lehetőség adódna a különféle fémeket tartalmazó salak hasznosítására is. Az anyagi érdekeltség témakörén belül igen jelentős helyet foglal el az újító mozgalom. A dolgozók által benyújtott újítások számos munkaterületen vezettek eredményre és járultak hozzá a vállalat gazdaságosabb működéséhez. Az import helyettesítő anyagok felkutatásában, a technológiai folyamatok módosításában — hogy ez által csökkenjen az import anyagok felhasználása — még nem értünk el megfelelő eredményeket. Ez két döntő tényezőre vezethető vissza: 1. A gazdálkodó szervek többsége nem kezeli megkülönböztetett módon azokat az újítókat, akik az importanyagok felhasználásának csökkentésére tesznek javaslatot. A vállalatok nagy részénél nem választják külön az újításokat abból a szempontból. hogy azok mennyiben segítik az import-anyagfelhasználás csökkenését. Ebből következik, hogy az elfogadott újítások esetében sem dotálják "kiemelt módon azokat, akik devizamegtakarítással járó megoldásokra tettek javaslatot, 2. A felhasználók előtt az esetek többségében nem ismeretes a beszerzett anyagok eredete, ugyanis a készletező vállalat minden megjelölés nélkül szállítja le a belföldi és az importanyagokat. Ebből következik, hogy a dolgozók, nem ismerve az anyag eredetét, nem fordítanak megfelelő gondot az importanyagok megkülönböztetett kezelésére, helyettesítésének megoldására. Ezen megállapítást támasztja alá legjobban, hogy a megvizsgált vállalatok zöménél az üzemek, gyárrészlegek, brigádok felajánlásain nem szerepelt az importanyag takarékosság. E téma első látszatra adminisztratív jellegűnek tűnik, mégis akadályává válik az importanyagokkal való takarékos gazdálkodásnak azáltal, hogy a kivitelezésből kizárjuk a széles dolgozó rétegeket. A devizakeretek jelenlegi elosztási rendje sem szolgálja maradéktalanul az importanyagokkal való takarékos gazdálkodást. A jelenlegi módszer szerint egyes szakminisztériumokra bontják le a devizakereteket, A gazdasági fejlődés jelenlegi szakaszában ez már idejét múlta, és sürgetőleg veti fel a módosítás szükségességét. Az elosztás rendszerének felülvizgálatát és módosítását vetik fel az alábbiak is: 1. Az ország területén működő, nyugati import útján beszerzett dobozragasztó automaták kiszolgálásához szükséges ragasztókat minden minisztérium saját hatáskörében szerzi be külföldről — a szakminisztériumokra lebontott keretek terhére —, holott a Tiszai Vegyikombinát a külföldivel azonos rendeltetésű ragasztó típust tudna előállítani jóval kisebb deviza-felhasználás mellett, A megoldást gátolja, hogy a vegyiművek más minisztériumhoz tartozik, mint maguk a felhasználók, így a keretek átcsoportosítása ma még akadályokba ütközik. 2. A devizakeretek megállapítása és eloszlása általában az előző évi tényszámok figyelembevételével történik, és ez azzal a veszéllyel jár, hogy nem alkalmazkodik megfelelően az indokolt szükséglethez. A fenti okból eredően a Lenin Kohászati Művek fogyóeszköz jellegű importanyag igénye sem 1966-ra nem volt, sem pedig 1967- re nincs biztosítva. 3. Az importanyagok megrendelése sok közbeiktatott szerven megy keresztül, ami azon túl, hogy a búrokra ti- zálódás veszélyét hordja magában. jelentős mértékben lelassítja az ügymenetet. A devizakereteket évi felhasználáshoz kötik, ennek következtében. a hosszú ügyintézés miatt, rövid idő áll rendelkezésre a megrendelések leadására, főleg a tárgy évi teljesítésre. Az évi keretgazdálkodás következtében általában azokat a megrendeléseket adják fel, amelyeknek gyártását a külföldi partnerek rövid határidővel tudják vállalni. Ebből természetszerűleg következik, hogy nem minden esetben felel meg a legszükségesebb, legésszerűbb beszerzés elvének. Az inportgazdáTkodás helyzetének meghatározásánál aS új gazdasági mechanizmuson belül feltétlenül érvényre kell juttatni azokat az ésszerű követelményeket, a melye kn elt segítségével megoldható a za<* vartalan gazdálkodás. Ezolí megvalósítása céljából első lépésként: — El kellene érni. hog? minden esetben megállapítható legyen az anyag import eredete. — A vállalatoknak az im- portpótló anyagok kikísérletezése és bevezetése céljából jobban fel kell használni az anyagi ösztönzés rendszerét, i Az újításoknál magasabban j kell dotálni azokat a javaslatokat, amelyek import eredetű j anyagok felhasználásának csökkentésére vonatkoznak. — A vállalatokat anyagilag is érdekeltté kellene tenni az import helyettesítő anyagok kikísérletezésében és gyártásának bevezetésében. — Az import eredetű anyagok elszámoló árait úgy kelt kialakítani, hogy azok elsősorban a hazai előállításúak használatára ösztönözzék a vállalatokat, ill. keressék a belföldi anyagok előállításának, gyártásának lehetőségeit. — A devizaelosztás rendiét felül kell vizsgálni. Az elosztást. jobban központosítani kellene, esetlegesen orv tárcaközi bizottság létrehozása útján. A megkapott deviza- keretek felhasználásánál az évi elszámolást módosítani kellene olyan értelemben, hogy a tárgy évi fel nem használt kereteket átvihessék a következő évre. A devizakereteket terhelő beszerzésekben a vállalatoknak nagyobb önállóságot kellene biztosítani azáltal, hogy csökkenjen a közbeiktatott szervek száma. — Feltétlenül el kellene érni. hogy a saválló acél nik- keles, wolfrámos hulladékok hasznosításánál felmerülő beruházási szükségleteket a szaktárca mérje fel, és tegyen lépéseket, hogy e fontos alapanyag értékesítését a KAV állítsa le. A felhasználó vállalatok szakembereinek véleménye szerint Zagyvarónán létesíteni kellene egy ivkemencét (ilyet egyébként a hazai ipar gyárt is), vagy erre a célra j fel kellene szabadítani e jelen- ; légi ferroszilícium kemencék valamelyikét. T ermészetszerűleg ezen feladatok megvalósításában a központilag történő szabályozás nem oldja meg egymagában a kérdést, csak meghatározza a haladás irányát a kivitelezésben. Minden gazdálkodó szervnek a legnagyobb mértékben támaszkodnia kell saját munkás és műszaki kollektívájára, a pártós a tömegszervezeti aktívák • ’4 munkájára. 'iolossay Tibor. az import albizottság vezetője.
