Észak-Magyarország, 1966. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-18 / 221. szám
6 CSZAKM AG* ARORSZAG Vasárnap, J9S6. szeptember 18. Miskolc művelődésügye és az állandó bizottság munkája Nemrégiben tárgyalta Misiidé város Tanácsa a művelődésügyi állandó bizottság munkáját.' A bizottság 1963- ban alakult meg, és azóta 22 ülést tartott. A bizottsági tagoknak átlagosan 76 százaléka minden ülésen megjelent, a régi, nagyobb tapasztalattal rendelkező tanácstagokon kívül újabb lelkes tagok is részt vettek a munkában. Előre elkészített előterjesztések tanulmányozása alapján összegezték az üléseken az ellenőrzések, vizsgálatok megállapításait, figyelembe vették a lakosság és a vizsgált intézmény javaslatait is. Nem érdektelen dolog megvizsgálni, mivel foglalkozott az elmúlt három év alatt a bizottság, és azt se, hogyan végezte el munkáját. Foglalkozott az iskolareform gyakorlati megvalósításával, az óvodákban és a napközi otthonokban folyó neveléssel, a napközis tanulók nyári elhelyezésével, a városi tanács művelődésügyi osztályának és a kerületi tanácsoknak kapcsolatával, az úttörő és a KISZ-munkával, a kereskedelmi tanulók képzésével, az egyetemi ifjúság helyzetével, a kerületek kulturális munkájával, a könyvtárakkal, a klubokkal, a Zeneművészeti Szakiskola munkájával, a képzőművészekkel és Miskolc irodalmi életével — hogy csak a legfontosabbakat említsük. A bizottság, a tanács és a végrehajtó bizottság terveihez igazodva állította össze saját, évi terveit. Természetesen azt is tekintetbe vették, hogyan segíthetik a szakigazgatási zerv tevékenységét. A bizottMűtörténeti adalék görbe tükörben Kiíogyöban van már az a képzőművész gárda, amelyik a íelsza- bfadulást követő években a Borsod-miskolcl Képzőművészek Szak- szervezetébe tömörülve az első kollektív kiállításokon a helyi művészek ékitakarását bizonygatta és nehéz körülmények között a képzőművészeti élet fellendítését szorgalmazta. Ennek a kezdeti Időszaknak egyik Jelentős reprezentációja volt az 1947 májusában rendezett „Műegyetemi Napok tárlata”. A Műegyetemi Napokat a budapesti Műegyetem újjáépítése javára rendezték akkor Miskolcon, ahol több mint 100 OOO forint készpénzt és 300 000 forint értékű anyag felajánlást eredményezett a dolgozók áldozatkészsége. Az ez alkalommal tartott rendezvények közé tartozott az a kiállítás, amelynek résztvevői túlnyomóan még a két háború között itt dolgozó művészek közül kerültek ki. A felszabadulás óta közülük már többen távoztak az élők sorából, így Bartus Ödön, Mellinger Dezső, nemrégen Imreh Zsigmond, s legutóbb Palcsó Dezső, akikhez e sorok íróját sok személyes vonatkozás, közös akciók emléke és baráti szálak fűzték. Hogy egyebet ne említsek, Bartust, Meilingert a Művésztelep születésének és bölcsókorának emlékei. A tárlatról, mint érdekelt fél, nem írhattam kritikai beszámolót, írtam hát egy szokatlan, másfajta megemlékezést, amelyet ma már mint mütörténetmi adalékot idézek ság tagjai között igyekeztek ügy kiosztani a munkát, hogy egy-egy tagnak csak két tő feladatot adlak egy évre. Ezzel elérték, hogy sokoldalúan vizsgálhatta azt, amivel megbízták. Arra is ügyellek, hogy a kiadott munka megfeleljen a megbízott képzettségének, érdeklődési körének. Adott esetekben együttműködtek azzal a másik bizottsággal, amelynek munkáját érintette a művelődésügy vizsgálata, így például az egészségügyivei egvütt vizsgálták meg a bölcsődék és az óvodák fejlesztési tervét, vagy a kereskedelmivel a kereskedelmi tanulók képzését. Három év alatt 62 javaslatot készített a bizottság, ebből 35-öt a városi tanács végrehajtó bizottságához juttatott el. A javaslatok nagy részét • el is fogadták. Ennek ellenére maradtak még tennivalók. Miként Orosz György, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője, a bizottság tagja elmondta a tanácsülésen: nem foglalkoztak például a mozik működésével. Egy esztendőben 2 milliónál több látogatójuk van a moziknak. Nem érdektelen megvizsgálni, milyen filmeket kapnak a nézők. Törődni kell a mozik külsejével is. Mindkét bemutató filmszínházunk, de elsősorban a Béke mozi állapota kifogásolható. Ugyancsak fontos ellenőrizni — és ez is elmaradt — a vendéglátóipari üzemek műsorait, mert nem mindegy, mit nyújtanak a vendégeknek. Végül foglalkoznia kell a bizottságnak azzal is, miért nincsenek nyári rendezvények Miskolcon. Az ország második városa nem maradhat el a kisebb városok mögött. Máté Iván Vonuló vadludak Csohány Kálmán rajza A tárlat éjjel (1947. Y. II. N.) Táriatzárás után, amikor a képek és szobrok magukra maradnak, megelevenednek és ki-ki a maga módján hallatja szavát. Kicserélik mondanivalóikat. Így történt ez minap is a „Műegyetemi Napok” tárlatán, a megnyitási nap zárórája után. \ Bőd Laci „Hanna” nevű olvasó nője kezdte a szót: — Na végre! Csakhogy egy kis csend van már és félredobhatom ezt az unalmas könyvet. Képzeljétek el, mit jelent naponta tíz órát tartani egy könyvet, ugyanazzal a kézzel, ugyanabban a helyzetben. — A kisasszonyka panaszkodik? — szólalt meg a szobrász Nyilas Samu tele talicskának feszülő Kubikosa, miközben csendesen leeresztette a talicskát és megtörölte izzadt homlokát. — Próbálná csak ezt a tele talicskát tolni itt tíz óráig egyfolytában! — Maga még csak-csak, Kubikos elvtárs, mert legalább szabad levegőn dolgozik. De mit szóljunk mi ebben a verejtékcsurgató forróságban és gőzben a tízórás munkaidőhöz! — szóltak át Klau- dinyi László Diósgyőri acélsajtójából a pirosra főtt munkások aléltan lépve k! a képből, hogy egy kis friss levegőt szíjanak. — Ami azt illeti — sercin- tett egyet a pipája mellől Meilinger Dezső Guba bácsija, jobbfelé sandítva — azt a három rohanó hölgyikét sem irigylem. — Ne irigyeljen Guba bácsi — fújtak nagyot a Verseny sportleányzói, miközben ösz- szesúgva valami csúnya dolgot mondogattak festőjükről, Hajdú Béláról. Most vízcsobbanások hallatszottak a harmadik teremből. Döbröczöni Kálmán Halásza csak. ilyenkor eresztheti be hálóját a vízbe és Meilinger Tiszai kompjának utasai is csak ilyenkor szállhatnak partra. A nagy zsivaj- gásból beszédfoszlányok hallatszanak: — Ezért kell nekünk egész nap a víz közepén rostokolnunk, hogy bámuljanak, mint a komédiásokat!. . A nemjó- ját annak a tárlatnak! R. Nyiry Lili Szégyenkező gipsznője már éppen leengedi pihenőre feje köré font karját és szégyenkezve fordul be a római Vesta templomba, amelyet Bartus Ödön éppen ilyen ritka esetekre örökített meg. ... . ................... — Na most egyelőre elég volt, csillagom — gombolja be ruháját Farkas Ibolya Szoptató anyája — anyád sem tejszövetkezet. — Csak nem gondolja művész úr, hogy éjszaka is itt fogok lubickolni a Sajóban — szól alkotója Önarcképéhez és lép ki dideregve a partra Csabai Kálmán Fürdő leány-a s magára kapkodja piros ruháját. Az első teremben elsírja magát Reinecker János szomorkás, csámpás kis peszton- kája: — Tessék mondani műtár- sak — szepegi — meddig kell nekem még így ülni? Merthogy nem bírom tovább... Meg éhes is vagyok ... — Abbahagyhatod már — szól jóakaróan Keller Lívia öregembere — s ha éhes vagy, leemelhetsz valami gyümölcsöt Imreh Zsiga úr csendéletéről. Valamelyik üveget is megnézheted, mi van benne. Kótzián József hetyke, világra fütyülő Önarcképe is bólint egyet rá. — Hej csak itt volna Bartus Ödön bácsi dinnyés-sző- lős-barackos csendélete. Úgy megszomjaztam itt a tavaszi napon — mondja Hajdú Tavaszi napozója. — Imreh almáiból megízleltem egyet, de élvezhetetlen. Csak képnek olyan jó. Rövid csend. Csak a pesz- tonka motoszkál. Palcsó Dezső Füzeséből előbukkan egy fiatal szerelmespár, akik valamelyik vastag fűztörzs mögött rejtőztek eddig. Odaolda- lognak Menner László egyik tapolcai villájához, belépnek és becsukódik mögöttük az ajtó. Ugyanakkor Szabó Ferenc Napos falurészletére ráborul az alkony.’ Ruttkay György Ablakból című halk pasztelljén egy távolba néző művész sziluettje jelenik meg. Papp László tollrajzba vázolt szomorú katonája egy pillanatra felemeli fejét és ráveti tekintetét Gellén Aladárné szende Kékruhás leányának arcképére, aztán visszakókad. És lassan elcsitul minden a kiállítási teremben. Csak a fal mögül nyög fel egy árva kizsűrizett kép: — Hej csak én is, én is közietek lehetnék. h. a As »Egy őrült naplója66 című színdarab álhatójáról Roger Coggio francia író és színész 26 éves korában írt színdarabot Gogol: Egy őrült naplója című művéből; 28 éves korában el is játszotta a darabot, 30 éves korában pedig filmre vitte; jelenleg 32 éves, de változatlanul ezt a. szerepet játssza Franciaországban és külföldön. Szeptember 7-én a párizsi Théatre des Arts-ban kezdte meg az évadot ezzel a biztos sikert, nyújtó produkcióval, melynek során 108 percen keresztül van egymagában a színpadon. Rövidesen sor kerül az ezredik előadásra. A jubileum után Coggio 14 hónapos turnéra indul Angliába és Amerikába, ahol angolul fogja játszani Gogol hősét, ami nem kis teljesítmény, minthogy egy évvel ezelőtt még egy szót sem tudott ezen a nyelven. Tniiiias elnök fenyegető levele Az elmúlt héten egy gazdag amerikai nagyiparos állítólag mesebeli összegért megvásárolta Truman elnöknek egy 1950-ben írott levelét. Vajon mi állhat ebben a levélben, hogy ilyen sok pénzt ér? Nos, a következő meglepő kijelentéseket tartalmazza: „Remélem, alkalmam lesz találkozni magával rövidesen és akkor biztosíthatom, hogy alaposan beverem az orrát, kiütöm a szemét és gondoskodom róla, hogy hosszú ideig ne tudjon ülni.” A levelet az Egyesült Államok elnöke Paul Hume zene- kritikusnak, a Washington Post munkatársának cimezta, aki arra vetemedett, hogy Margaret Truman, az elnök imádott lánya hangversenyéről mérsékelt elragadtatással nyilatkozzék. Szakonyi Károly: Vacsorán Fülöpnél E stefelé Fülöp bekopogott hozzánk a szobába. Éppen csomagoltunk. — Hazautaznak az ünnep előtt? — Az éjfélivel —. mondta Géza, az egyik kollégám. —- Az éjféli személlyel pkarunk menni. Már szóltunk a feleségének. — Igen —, bólintott Fíilöp. Ott állt az ajtónál, hajadon- főtt, kalapját a melléhez szorította. Az a ruha volt rajta, amiben egész nap a kertészetben dolgozott, csizmájára száradt a sáros föld. — Hát végeztek a munkájukkal? — Végeztünk —, mondta Miklós, a legfiatalabb közöttünk. Én meg éppen cigarettára akartam gyújtani, kerestem a szivarkás csomagot az ablakpárkányon, az asztalon. Fülöp a zsebéhez kapott, megkínált a magáéval. Ö is rágyújtott. Állt ott és nézte, hogyan csomagolunk. Lassan fújta ki a füstöt, egy pernyét figyelt a cigarettáján, hogy mikor hamvad el. Markába szórta a hamut. — Az asszony mondta, hogy mennek —, szólt köhintve —, aztán gondoltuk, nálunk vacsorázhatnának ... Hirtelen körülnézett, hogy nem vesz- szük-e tolakodásnak. — Csak azért — folytatta szorongva —, mert ma már afféle ünnepi vacsora van. Búcsú előestéje ... aztán az asszony a szárnyasaprólékból csinált egy jó kis pörköl tóé. Galuskával. Hát ez lenne, meg egy kis bor ... Elhallgatott, Géza befejezte a csomagolást, felegyenesedett. — Nem akarunk mi alkalmatlankodni. — Nagyon kedves — mondtam én is —, igazán köszönjük. De ne zavartassák magukat. Fülöp feszengve állt köztünk: — Az asszony is mondta... örült neki.., Nem zavarnának. — Köhintett, újra a markába hamuzott. — Jól esne az asz- szonynak is, ha megtisztelnék a főztjét. Ketten vagyunk ... ö meg nem is iszik. Magamban nem szeretek borozni. — A vendéglőben akartunk vacsorázni —, mondta Miklós. — Á, a vendéglőben — élénkült fel Fülöp. — Mi jót tudnak ott enni? Ez a pörkölt meg . . . hát én megkóstoltam, mondom az asszonynak, hadd lássam, mivel várod a vendégeket ... — Aggodalmasan tekintett ránk: — Akkor hát jönnek? — Szíves-örömest —, mondta Géza. S én is: — Ha már ilyen kedvesek, hogyne mennénk! Fülöp megigazította a kalapja karimáját. Láthatóan boldog volt. — Egy óra múlva kész lesz minden. Csak jöjjenek, ne is kopogjanak. Addigra én bezárom az állatokat, aztán ráérünk ... Szódával szeretik a bort? — Kár belé —, mondta Miklós. — Akkor jó, mert akartam líozni szódát, de már nem volt. Éppen azon spekuláltam, hogyha maguk szódával szeretik, hát honnan is kérjek egy üveggel. A mikor kiment a szobából, Miklós azt kérdezte: Minek köszönhetjük ezt? — Hogy érted? — Miért hív meg minket az öreg? Gézával úgy véltük: kedvességből. De Miklós nem hitte. Nagyon fiatal volt és nem hitt a kedvességben, meg az önzetlenségben. Egészen vacsoráig azt fejtegette, hogy mindenki érdekből cselekszik. — Talán kérni akar tőlünk valamit? Azt hiszi, hogy mi tudunk tenni valamit az erdőkében? — Ugyan, hagyd már! — szólt rá Géza. — Ismerem én az embereket — hajtogatta Miklós. — Már ha valaki cigarettával kínál, akkor is várhatod, hogy számít rád legközelebb. Szeretem, ha tudom: mit miért. Már megtanultam. Nem tudtuk meggyőzni. A faluban hosszan harangoztak, aztán csend lett. Amikor besötétedett, átvágtunk az udvaron a felső házba. Tíz napot töltöttünk a faluban, geológiai méréseket végeztünk. Fülöpéknél találtunk szállást. Az udvarukban két ház állt, s a kisebbiket, amely egyetlen szobából és egy szűk előtérből állt, mindig kiadták. Odafönn, a tágas konyhában terítettek. Fehér abrosz volt az asztalon, cscréplúlban illatozol» a zsíros, jószagű étek. Fülöp három üveg bort készített az asztalra. Mindjárt koccintással kezdtük. A felesége alacsony, kövérkés asszony volt, az arca még piroslott a tűzhely melegétől, ö nem ivóit, de azért sebtiben a kötényébe törölte a kezét, megfogta az egyik poharat és felénk emelte tisztességből: — Hozta isten magukat, kedveseim! Kortyintottunk. Savanykás bor volt. — ízlik? — kérdezte Fülöp. — Megteszi —, nevetett Miklós. — Jó tiszta bor —, mondtuk. — Ebbe ugyan nincs belepancsolva semmi —, magyarázta büszkén Fíilöp. — Elhi- hetik. Olyan tisztán van a pohárban, ahogy a tőkén termett. A z asszony kínálgatta a vacsorát; ő mag^i megvárta, míg mindannyian ettünk, merítell ugyan a tányérjába, de alig csipegetett, váltig azt nézte, van-e előttünk étel, kenyeret metszett, biztatott, hogy együnk, .mert sokat főzött. Enyhén csípős volt a pörkölt, éppen ahogy kell, cseppet marta az ember száját, jól esett nagyokat inni a kadarkából. Beszélgettünk, telt az idő. Amikor a tányérokat Cél- retoituk, Fülöp szivart vett elő a konyhaszekrény fiókjából. Kínálta: — Dózsa. Néha ráíüctölök, így ünnepkor, vagy ha társaságban vagyok. Nem akartunk szivarozni, de Géza Hiedelemből *ett