Észak-Magyarország, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-12 / 190. szám

A miskolci új középiskola 5« K oi*bgi úii y ii se tsírozsit az úSbnipoi^árok ng-yeiBiek iiB(e%e§erol •• Ülést tartott a Minisztertanács Világ proletárjai, egyesüljetek? A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII. évfolyam, 190. szám. ARA: 50 FILLÉR Péntek, I960, augusztus 12. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Jóváhagyó­lag tudomásul vette a kül­ügyminiszter beszámolóját a francia külügyminiszter ma­gyarországi hivatalos látoga­tása alkalmával folytatott tár­gyalásokról. A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság elnöke jelentést tett arról, hogyan intézik a tanácsok és más állami szer­vek a lakosság beadványait, hivatalos ügyeit. A kormány a jelentést megvitatta és ha­tározatokat hozott. A Minisztertanács a műve­lődésügyi miniszter előterjesz­tése alapján határozatot ho­zott a műszaki egyetemek táv­lati fejlesztéséről. A kormány meghallgatta és tudomásul vette a földműve­lésügyi miniszter első helyet­tesének tájékoztatóját a nyári mezőgazdasági munkákról. A Szakszervezetek Országos Tanácsának javaslatára a Mi­nisztertanács módosította a dolgozók társadalombiztosítá­si nyugdíjáról 19511-ban hozott rendeletét. A módosítás azok­ra az öregségi nyugdíjasokra vonatkozik, akiknek nyugdí­ját az 1954. október 1. után érvényben levő jogszabályok szerint állapították meg. Az új rendelkezés értelmében az ilyen öregségi nyugdíjasok kö­zül azok, akik 19G6. augusz­tus 1-én munkaviszonyban álltak és nyugdíjuk megálla­pítása után 36 hónapon át dol­goztak, (illetve dolgoznak), utolsó 36 havi munkabérük alapján kérhetik korábban rögzített nyugdíjuk újbóli megállapítását, ha ez számuk­ra kedvezőbb. A Minisztertanács a külke- kereskedelmi miniszter előter­jesztése alapján elfogadta a nemzetközi vásárokon való részvétel és az önálló külföldi magyar kiállítások jövő évi programját Javult az államigazgatási szervek ügyintéző munkája A KNEB elnökének jelen­tése összefoglalóan megálla­pítja, hogy az utóbbi években javult gondosabb és kultu­ráltabb lett az állaimigazgatási szervek ügyintéző munkája. A javulást tükrözi, hogy a ta­nácsi szerveknél határozati in­tézkedéseket igénylő csaknem kétmillió ügy túlnyomó több­sége, 96,4 százaléka már az első fokon — azaz fellebbezés nélkül — lezárult A jelentés azonban rámutat arra is, hogy az ügyek inté­zésénél nem egy esetben hi­bák, bürokratikus megnyilvá­nulások tapasztalhatók. Ará­nyaiban nem jelentős, de ab­szolút mennyiségben magas — évente csaknem 70 ezer — az első fokú döntésekkel szem­ben benyújtott fellebbezések száma, s mint a másodfokú határozatokból kitűnt, ezek közül több mint 25 ezer eset­ben a fellebbezőnek adtak igazat. Ez azért is figyelmet érdemel, mert a közvéle­ményben sokkal nagyobb visszhangot keltenek a mél­tánytalanul intézett ügyek, mint azok. amelyeket körülte­kintően, a jogszabályoknak megfelelően zárnak le. A panaszokat többnyire a formális, bürokratikus, rideg ügyintézés, máskor a jogsza­bályok ismeretének hiánya, olykor pedig a „presztízs-fél­tés”, azaz a hatósági szervek­nek a korábbi állásfoglalás­hoz való ragaszkodása váltja ki. Előfordul viszont, hogy egyesek ügyeit személyi kap­csolataik révén kevésbé indo­kolt esetben is gyorsan és kedvezően intézik el. Ez sér­ti a dolgozók igazságérzetét, s ezért a különböző párt-, ál­lami- és társadalmi szervek­hez, a sajtóhoz, a rádióhoz és televízióhoz sok panasz érke­zik. A hibás ügyintézés a to­vábbiakban oly sok szervet foglalkoztat, hogy egy-egy ügy rendezése — az azzal fog­lalkozók munkabérét, a hely­színi szemlék költségeit stb. számítva — az államnak több tízezer forintjába kerül, de ennél súlyosabb az ilyen ügyek politikai természetű hatása. tanácsi dolgozók politikai, szakmai és általános művelt­sége. A további fejlődés ér­dekében a kormány utasította a szakigazgatási szervek fő- és szakfelügyeletét ellátó mi­nisztériumok. országos hatás­körű szervek vezetőit és a Minisztertanács tanácsszervek osztályának vezetőjét: kellő el­lenőrzés és irányadó állásfog­lalások útján szüntessék meg a népi ellenőrzés vizsgálata során feltárt hiányosságokat, helytelen gyakorlatot. Az igaz­gatási szerveknek jobban kell tájékoztatniuk az állampolgá­rokat jogaikról és kötelessé geikről, általában biztosítani kell a jogszabályok széleskörű propagandáját. A kormány kötelezte az il­letékes szerv-eket: vizsgálják meg, hogyan lehet csökkente­ni a hatósági bizonyítványok és igazolások számát oly mó­don, hogy általánosabban biz­tosítsák a személyi Igazol­vány bizonyító erejét, más adatokat a dolgozó munkahe­lye igazoljon, illetve az ügy­intéző szervek — az emberek iránti fokozott bizalom jegyé­ben — fogadják el az érde­keltek írásban adott nyilatko­zatát, ■* A kormány úgy döntött, hogy valamennyi minisztéri­umban és országos hatáskö­rű szervnél két hónapon be­lül meg kell tárgyalni a vizs­gálat megállapításait, a te­rület sajátosságainak figye­lembe vételével konkrét in­tézkedéseket kell tenni a Mi­nisztertanács határozatának végrehajtására és rendszere­sen értékelni kell, hogyan in­tézik az irányításuk alá tar­tozó szerveknél az állampol­gárok ügyeit. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság feladatává tette a kormány, hogy a határozatok végrehajtását kísérje figye­lemmel. Foto: Sz. G*. A dán külügyminiszter a Balatonnál Per Haekkerup dán külügy­miniszter csütörtök délután a Balatonpartra látogatott. A kirándulásra elkísérte Szilá­gyi Béla külügyminiszterhe- lyettes és felesége, valamint Ráht Károly, hazánk dánia nagykövete. A vendégek az út első állomásaként Tihanyt keresték fel, ahol megtekin­tették az apátságot, a helyi múzeum érdekességeit és az Egry József-kiállitást A dán külügyminiszter és kisérete ezután rövid sétát tett Balatonfüreden, majd az állami pincegazdaság helyi központját keresték fel, ahol tájékozódtak a történelmi bor­vidék múltjáról és a fejlesz- niszter és kísérete a Balaton tésre kidolgozott tervekről. A északi partjáról a Tihany— kirándulás következő állama- szántód!'kompon kelt át a só­sa Badacsonytomaj volt. mogyi oldalra. Az éjszakát Per Haekkerup külügymi- Siófokon töltötték. Megyénkbe látogatott Vasile Patilinec, a Román KP Központi Bizottságának titkára Tegnap, augusztus 11-én kedves vendég járt megyénk­ben: Vasile Patilinec, a Ro­Nem tartják meg a 30 napos határidőt A panaszokat kiváltó okok közé tartozik a megfelelő tá­jékoztatás hiánya. A dolgozók gyakran nem kapnak kellő fel­világosítást, hogy ügyükben hiely szervhez vagy személy­hez kell fordulniok, beadvá­nyukhoz milyen okmányokat kell csatolniok, milyen kötele­zettségeik vannak, illetve hülyén jogok illetik meg őket Az igazgatási szer­ek határozatai sem mindig segítik a dolgozók tájékozó­dását: gyakran egyáltalán hem, máskor pontatlanul hi- vatkoznaik a határozat alapját képező jogszabályra, az indo­kolás pedig oly szűkszavú, fe­lületes, hogy az ügyfélben a htellőzöttség és a jogsértés ér­zetét kelti. Ez szintén növeli * panaszosok szamát, s „köz­benjáró” keresésére ösztönzi ®z ügyfeleket. Még mindig ta­pasztalható az is, hogy egyes tervek nem tartják meg a törvényben előirt 30 napos el­intézési határidőt, vagy ennek fSyes ügyekben elengedhetet­lenül szükséges meghosszab­bításáról nem értesítik az ügy­teleketj Sok üzem, intézmény, hiva­tal feleslegesein kér hatósági igazolást, bizonyítványt a hoz­zá fordulóktól. A tanácsi szer­vek 1964-ben 2 millió 120 ezer, 1965-ben 2 millió 200 ezer ha­tósági bizonyítványt, ezeken kívül a lakóbizottságok, illet­ve a tanácsi összekötők évente körülbelül 6 millió igazolást adtak ki. Mindez sok bosszú­ságot okoz a lakosságnak. A KNEB jelentése megálla­pítja: Bár a lakosság mind aktívabban vesz részt, az ügyek intézésében, s a társa­dalmi munkások nagy helyi ismeretének igénybevételével javul az államigazgatási szer­vek munkája, még nem ala­kult ki eléggé annak módja és gyakorlata, hogyan vonjak be széleskörűen a lakosságot, a társadalmi- és tömegszerve­zeteket a hatósági ügyinté­zésbe. A népi ellenőrzés vizsgála­tát a tanácsi szervek kedvező­en fogadták, s már eközben is történtek kezdeményezések a saját hatáskörükben fel­számolható hibák megszünte­tésére, Jobb tájékoztatási hogy az államigazgatási szer­vek felelősségteljesebben te­vékenykednek, növekedett a Ózd és környékének, zöldségelltíiása Beszélgetés a járási tansies elnökével mán Kommunista vart köz­ponti Bizottságának titkára. Délelölt a Diósgyőri Gépgyár­ba látogatott, ahol eszmecse­rét folytatott, a Ryár pártbi­zottságának vezetőivel és gaz­dasági irányítóival. Megtekin­tette a termelő munkát is: a kerékpár-üzemben és a ká­belgyárban beszélgetett a dol­gozókkal. Vasile Patilinec délután Ti- szaszederkénybe utazott, ahol a párt- és gazdasági vezetők­kel beszélgetett és a helyszí­nen ismerkedett a vegyikom­binát munkájával. Megyénkben dr. Bodnár Fe­renc. az MSZMP Borsod me­gyei Bizottságának első titká­ra kísérte a vendéget. Ülés! tarlóit a városi tanács végrehajtó bizottsága Tegnap, augusztus 11-én dr. Fekete László vb-elnök veze­tésével ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága. A végrehajtó bizottság a szeptember 7-én sorrakerülő tanácsülést készítette elő. Megtárgyalták és elfogadták a városi tanács végrehajtó bi­zottságának munkájáról, 1966 első félévi tervek telje­sítéséről és a művelődésügyi állandó bizottság tevékenysé­géről benyújtott jelentöt, amelyeket a szeptember 7-i tanácsülés elé terjesztőnek* — Legutóbb az Északma- gyarország július 21-i száma foglalkozott a zöldségellátás­sal Drága-e a piac Ózdon? címmel. A cikk valós, sőt, igen érzékeny problémára ta­pintott rá — mondota Füge- di Péter, az Ózdi járási Ta­nács elnöke. — Hogyan látja ezt a járá­si tanács, illetve mennyiben tud és kíván segíteni a gondo­kon? — kérdeztük Fügedi Pé­tert. — Járásunk területén 30 termelőszövetkezet működik, s jelentős az egyénileg gazdál­kodó családok száma is. En­nek ellenére a lakosság zöme egyes zöldségfélékből közpon­ti ellátásra szorul. Tájegysé­günk természeti adottságai nem teszik lehetővé például a paradicsom, a paprika, illetve a dinnye termesztését. Ugyan­is ezek a fontos termékek vi­dékünkön három-négy héttel később érnek be. mint az or­szág. vagy akár a megye más területein. Egyéb zöldségfé­lékből. mint a burgonya és a káposztafélék, igen jól állunk. Korai, nyári és őszi burgonyá­ból például csaknem 17 000 mázsát, uborkából 210 má­zsát, főzötökbői 3 ezer má­zsát. salátából 15 ezer mázsát, fejeskáposztából pedig több mint 15 ezer darabot szerződ­tek le a MÉK-el termelőszö­vetkezeteink. Ezenkívül ezek­ből a termékekből legalább ilyen mennyiséget szabad­piacon értékesítenek. Különö­sen intenzív a zöldségter­mesztés a héti Egyetértés Ter­melőszövetkezetben. Ez a kö­zös gazdaság adja a járásnak és Özd városnak a legtöbb zöldárut. Pavilonja van az ózdi és a putnoki piacon, sőt, 1 az említett cikk hatására az ózdi Béke-telepen is felállított egy elárusító helyet, de az ed­digi gyakorlat azt bizonyítja, hogy nem lehet nagy forga­lomra számítani. Elképzelésünk szerint úgy ; lehetne bővíteni tsz-elárusító- ink cikklistáját, ha a dél-bor- i sodi, illetve a hevesi tsz-ekkei özösen szerveznénk meg a náci árusítást. Így jobb lenne z ellátás paradicsomból, >aprikából és dinnyéből is, zeket a távoli tsz-ek szállí- anák majd. Jelenleg ennek negszervezését szorgalmaz­ok, amelyben az Ózdi városi 'anács segítségére is számi­unk. Ezen túlmenően termé- zetesen a Szövetkezetek Bor­od megyei Értékesítő Köz- >ontjának is jelentősen ki :ell vennie részét a munká­iéi. Meg kell említeni még KV másik, igen ielentős lehe- őségét a zöldség-gyümölcs llátás javításának: ez a szer­elés alatt álló munkás kert- zövetkezetek. Mi a járás gyes ipari településein már onkrét intézkedéseket tét­ünk ezek megszervezésére lizonyára özdon is foglalko- ik már vele a városi tanács, 'élünk az. hogy lehetőséget “remisünk az önellátásra a Igtebb zöldség- és gyümölcs- éléből — fejezte be tájékoz atóját Fügedi Péter. — } aludl — A Minisztertanács a KNEB Javaslata alapján több határo- tót hozott, Megállapította,

Next

/
Oldalképek
Tartalom