Észak-Magyarország, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-26 / 150. szám
4 fiSZAKMAGYARORSZÄÖ Vasárnap, 19*6. fönfas Sí.’ J únius 3-án Gitárpárbaj címmel került sor a Bartók Béla Művelődési Házban két miskolci gitárzenekar (METALL és FANTOM AS) játékára. Az Északmagyarország június 12-i, vasárnapi számában egy írás látott napvilágot „Kél félidő az arénában” címmel, amelyben Párkány László a Gitárpárbajon tapasztalt „buliról” mondja el véleményét — megállapításainak nagyrészét nem fogadhatom el. Azt nem vitatom, hogy néhányan azért jöttek, hogy a várható „nagy buliban” kitombolják magukat, de Párkány László azt írja, hogy úgy hitte, a fiatalok kizárólag a zene hallgatására jönnek össze, ezzel szemben a zenét alig lehetett hallani az állandó ordítástól, si- kítástól, stb. Igaz, de csak a befejező számoknál, egyébként, ha közben is volt bekiabálás és ricsajozás, attól lehetett hallani a zenét. Néhány gyors, úgynevezett „arénás" számnál valóban elszabadult a pokol, akárcsak a legtöbb szám után, de ez minden gitárhangversenyen így van. Igen, nagy aréna volt, de erre mindenki számitolt, mint ahogy a meccsen sem ülnek a nézők fagyos-hidegen, ha valami átforrósítja öltét. Ordítottak, sikítottak, doboltak és tapsoltak a lányok-fiúk, de mi rossz van ebben? Először is ezt vizsgáljuk meg alaposabban. Az Északmagyarország cikkében azt olvashatjuk, hogy mi következhet ezután, hová fajulhat ez? Választ is kaptunk: verekedéshez, széktöréshez, erőszakossághoz. Ez pedig véleményem szerint hamis. Ezen a gitárpárbajon semmi sem történt azonkívül, hogy a fiatalok rekedtre üvöltözték magukat és vörösre tapsolták tenyerüket. Kétségtelen, hogy az ifjúságban most és mindig hatalmas energiák feszengnek. Ezt pedig le kell vezetni lehetőleg normálisan, nehogy ferde úton . adják, ki energiájukat. A Gitárpárbaj ordítása így is, úgy is kitör a torkokon, a mai kor és a mai teenagerek idegesek, bármily furcsán hangzik. Az idegek feszüléséhez nem kell kenyerünk javát megenni, pontosan ez a generáció már a burokban ezt kapta útra- valóul. Igen, a háború félelmében született ez a korosztály, aztán a személyi kultusz ideje, amikor a gyermeknek azt mondták, hogy ne menj le az udvarra játszani, mert ott van X-élt fia, akivel nem szabad barátkozni és akiket mégis leengedtek, szigorúan a lelkére kötötték, hogy ilyet meg olyat ne mondjon, mert elviszik apukát. A Gitárpárbajon ordítottak és sikítottak a fiatalok. De ha nincs gitárpárbaj, akkor is ordítanak és sikítanak, mert kiszakad a torkukon a kiáltás, — öröm keltette félelemből. Little Richard sikolya hozzátartozik ennek a századnak a második feléhez, mint ahogy a hirosimai atombomba felhője is árnyékot vet mindany- nyiunk arcára. Ugyanaznap, hogy az Észal:- magyarország cikke megjelent, a Bartók Béla Művelődési Ház mozija A híd című nyugatnémet filmet vetítette. És valaki azt mondta másnap, hogy inkább egy gitárpárbajon tomboljanak a fiatalok, mint hogy egyenruhába bújva vezessek le felesleges energiáikat. Mert mindig az tej generáció csinálja a háborút. Bebújnak a mundérba, erőszakoskodnak, lopnak és ölnek, és félelmükben ülvöltenek a repesszivi- tást elnyomva. Az energiák és az idegek megfeszülnek, mint a gitár húrja, — miért lett ez a legnépszerűbb hangszer? Miért népszerű a gitárzene? Mert népszerű, és az nem megoldás, hogy nem léphetnek a gitárzenekarok színpadra — legföljebb sikítanak és tombolnak a fiatalok, akár bele a zenébe. Nem fogják szétverni a berendezést. Aki ettől fél, nem bízik a fiatalokban. Én hiszem, hogy az aréna ilyen marad: nálunk még a zene után sem fognak törni, zúzni — mondom, bizalom kérdése, álmomban sem fordul meg ilyesmi a fejemben, hogy nálunk összetörnék a berendezést a fiatalok. A Bartók Béla Művelődési Ház Fiatalok Fóruma előadásain is 5—600 fiatal szokott megjelenni, pedig ott komoly dolgokról esik szó, közvetlenül és őszintén. Zömmel ugyanezek a fiatalok voltak a Gitárpárbajon is, és ha akadnának is egyesek, akik netán törni- zúzni akarnának, a többiek megfognák a kezüket, még akkor is, ha előtte ők ts sikítottak, doboltak és fütyültek. Félreértés ne essék, én nem mondom, hogy jó a gitárzene- kari aréna, de igénylik ezt a fiatalok, hát rendezni kell. De rendezni kell mást is, mert megtöltik ők a Fiatalok Fórumának előadásait, vitáit is. Arra kell törekedni, hogy a fiatalok ne csak a Gitárpárbajra jöjjenek el hétszázan. Az Északmagyarország cikkében is szó esik a művelődési ház más rendezvényeiről, például arról, hogy a Mensáros- est, vagy a Berek-est mekkora élmény volt. Igen, nagy élmény volt, magasszintű, csodálatos előadói estet élvezhettek azok, akik eljöttek. De például a Lenin Kohászati Művekben (20 000 ember) ösz- szesen 20 jegyet sérti adtak el a két irodalmi estre. Pedig a pártbizottságoknak, szakszervezetnek, KISZ-bizottságának is feladata lenne, hogy agitálja a fiatalokat; menjenek, nagy élményben lesz részük. Végezetül: azt hiszem, ha nem kétévenként lesz Miskolcon Gitárpárbaj, nem is lesz olyan nagy szám, és kisebb lesz az aréna, de ha nem, akkor sem történhetik semmi, majd megöregszenek, akik most kiabálnak. Nyitray Péter H elyet biztosítottunk Nyitray Péter véleményének, amelyet a Bartók Béla Művelődési Házban megtartott Gitárpárbaj című műsorral kapcsolatos cikkünkhöz fűzött. Az a sajátos helyzet állt elő — ami vita-cikkekben meglehetősen ritka —, hogy a vitatkozó szinte pontról pontra igazolja a szóban forgó cikk állításait. A szerző nyíltan bevallja: volt aréna, elszabadult a pokol, ricsajoztak, dobollak a fiatalok a számok végén és a számok közben is. E témakörben az egyetértés tehát kölcsönös. Az arénázás „elméletének” boncolgatását viszont már nem hagyhatjuk szó nélkül. A vitatkozó mindenekelőtt megállapítja, hogyha egy könnyűzenei hangversenyen ordítanak, sikítanak, dobolnak, abból még semmi rossz nem származhat. Nos, korábbi cikkünkből kifelejtettük: a Gitárpárbaj szünetében az egyik műszaki dolgozó kiállt a függöny elé és szigorúan leparancsolta a radiátorokat borító védőlemezekről a ricsajozókat. Mivel azok oda se hederítettek, személyesen rángatta le őket a radiátorokról. A masszív, egymáshoz szögeit székek recsegtek, nyikorogtak a dobolások, a széktámlán tam-tamo- zások nyomán. S ami szinte hihetetlen: az előcsarnokban is, és bent a színházteremben — nyilván (így mondták egyesek) a „zene-fakasztotta” örömtől — tótágast álltak. A bejárati ajtó őrzői ugyancsak elmondhatják: durva ostromnak, lökdösésnek és sértő kiabálásnak voltak kitéve. A Bartók Béla Művelődési Házban megnyilatkozó hangulatra szokás mondani: csak egy szikra és kész a robbanás. Vagy egy rossz szó, s valakit, vagy valakiket alaposan helyben hagynak. Azt mondja a vitatkozó: az ifjúságban hatalmas energiák „feszengnek”. Ez tényleg igaz. Alaposabb utánjárás nélkül tudjuk: az ifjúság java ezt a felgyülemlett energiát okos és kulturált módon „fogyasztja” el; cementműveket épített, csatornákat ásott, versengett a tv Ki mit tud és Ki miben tudós műsorában, parkosított, és természetesen gitár muzsikát hallgatott. Furcsa cpv energia lehet az. amelyet csak vad teenagerekkcl lehet levezetni. S ez nem is igaz, mert ha egyértelműen állítanánk: maguk a fiatalok tiltakoznának a legjobban. A cikkíró szerint a Gitárpárbajon megnyilvánuló ideges „rángás”, a gitár-ováció összefüggésben van a háborús idők izgalmaival, sőt a személyi kultusszal is. Nagyon jól tudjuk: a háborús időkben fogant gyermek valóban hordozhat magában valamit (vagy nagyon is sokat) a kor sebeiből. Azt azonban aligha hisz- szük, hogy a személyi kultusz idején élő nyolc-kilenc esztendős gyerekre súlyos tehertételként hatott volna a személyi kultusz légköre. Ezt a cikkíró sem gondolhatta komolyan. Különben sem etikus minden szélsőséges, 10—15 évvel ezelőtt előfordulható lián dolgot a személyi kultusz nyakába varrni, mondván: ime ez is egy „ellenhatás” a sok közül. A nemesveretű dzsessz védelmében el kell mondanunk: tagadhatatlan, hogy Little Richard sikolya hozzátartozik századunk második feléhez. A híres amerikai énekes és zongorista üvöltő stílusával (magas művészi fokon) valóban megfogható, kitapintható életérzést képvisel- a jogaikért harcoló négerek jajkiáltását, egy nyugtalan, bizonytalan egzisztenciájú világ rohanását. Az első atombomba gombafelhője immár 2 évtizede rémit. De 2 évtízed békeakarása bizonyítja leghívebben: nagy erők összefogásával elűzhető az atomfelhő, de elűzhető a fejünk felett lebegő háborús életérzés is. Azt mondja Nyitray Péter, inkább gitár-párbajon tomboljanak a fiatalok, minthogy egyenruhába bújva vezessék le felesleges energiájukat. Meg keli mondanunk őszintén: a gitártéboly védelmében ilyen indokkal nem találkoztunk még. De sejtjük: a szerző valamelyik nyugati humanista gondolatmenetét vette kölcsön, mert Nyugat-Német- országban például valóban reális óhaj az, hogy inkább aré- názzanak a fiatalok, minisem háborúzzanak. De mi, akik hazánk rendjén, vívmányain őrködünk, ijesztően primitívnek találjuk ezt az alternatívát: gitár-ricsaj, vagy háború? A vitatkozó végül megjegyzi: aki a rombolástól és a gitár zenétől félti a fiatalokat, az r.em hizik bennük. E lap hasábjain már jó- néhányszor kifejtettük: mennyire bízunk a fiatalokban. Sőt, mi azok többségében is bízunk, akik részt vettek a Bartók Béla Művelődési Ház Gitárpárbaján. Nem titkoljuk, amikor bíráló szavainkat napírra rögzítettük; eső előtt akartunk köpönyegeket felmutatni. Érzésünk szerint helyénvaló lett volna ez a módszer a fővárosi galeri esetében is (ők szintén gitár-ricsajjal és wurlitzerpartival kezdték és végül bűnözőkké, erőszakossá váltak). Meg az autós-galerinak, meg annak a néhány fiatalnak, akik az Avason és más helyeken lesben állva leteperik a lányokat. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy aki részt vesz egy hangorkánba burkolt gitár „bulin” az a következő nap felképei valakit az autóbuszon. De az indulatok féktelen elszabadulása és a nemes könnyűzenétől való függetlenítés a bulikon kezdődik. Eddigi megfigyeléseink alapján valljuk: sok esetben a .rendőrségi kihallgató szobákban végződik. Azok a fiatalok, akik őszintén szeretik Little Ttichnrdot. Armstrongd és más hírességet, azokat nem fenyegeti különösebb veszély, hiszen ők a kor jegyeinek megfelelően, egy tiszteletre méltó divatnak hódolnak, Akik egvéni. tomboló céljaikra használják fel a könnyűzenét, azokkal nem tudunk közösséget vállalni. Nekünk változatlanul az a véleményünk, hogy a Bartók Béla nevét viselő művelődési ház nem válhat arénává. S az. ..elmélet”, amely cikkünk nyomán született,smentegetni próbálja az arénázást. csikorgóin hamis és sokkal károsabb, mintsem azt szerzője jelen pillanatban hiszi. Párkány László BERFÖZÖ SIMON VERSEI: Vásár Hladnák a menyasszony ágyát, kínálják Krisztus keresztfáját, eladó a kútgéni, a kutyaól, ez a bácsi otthonról vállán a kemencét is elhozta. tán az isteni is elhajtotta, — kölykei, suliancai után néz ez a falu 's, nem is vesznek itt mást. csak pufók, nagy hátizsákot. elkelnek az országot lépő bakancsok. Eljöttek Elűztem magamtól az otthoni kutyákat, s lám nem vesztek cl, eljöttek utánam, s meg se ismernek, az utcákon szép pórázon itt mennek, hangosan kiáltok rájuk, s föl nem figyelnek, jól megy soruk, a leszakadt lombú, fekete ólak helyett paplanos ágyban fekszenek, szájuk puszikáktól piros, szőrükben kölni van, utazgatnak suhanó autóban, s már nem vernek agyon cicát, zöld varangybékát ólom fokossal, bosszú bottal. PahJo Casals 30 éves Pablo Casals vezetésével az Idén július 25. és augusztus 8. között különlegesen magasszínvonalú zenei fesztivált tartanak Pradesben, a Szent Péter templomban. A világhírű gordonkaművész idén tölti be 90. életévét. Ebből az alkalomból a világ legnagyobb művészei vesznek részt a fesztiválon. „II tfölpség dicsérete“ Rotterdami Erasmus világhírű könyve „A balgaság dicsérete” arra ihlette Roland Petit francia koreográfust, hogy ilyen című balettot mutasson be a Champs Elysées színházban. A szövegkönyvet Jean Cau, a zenét Marius Constant írta. A színpadi dekoráció három modem festő és szobrász: Tinguely, Niki de Saint Phalle és Marcel Raiysse műve. A darab a mai nyugati társadalom „fő bűneit” sza- tirizálja: a háborút, a nyilvánosság hajhászását, a technika oktalan felhasználásával beálló elembertelenedést stb. A Herman Ottó Múzeum új évkönyve A napoUban ^kman Ottó Múzeum Évkönyvének V. kötele, Az. új kötet, szokatlanul vaskos terjedelemben, több mint 450 oldalon, figyelmet keltő külsővel és vonzó beiső tartalommal, méltán sorakozik a múzeum korábbi kiadványai mellé Éppen a napokban írtunk a múzeum munkájáról és azon belül a kiadványokról, illetve azokról a kapcsolatokról, amelyeket más tudományos intézetekkel tart mind az öt világrészben. Ez az új évkönyv, amely a múzeum 1964. és 1965. érzi munkájából nyújt tájékoztatót, ismét méltón fogja reprezentálni Miskolcot és Borsodot a nagyvilágban, annak az immár 259 tudományos intézetnek révén, amellyel a múzeum kapcsolatot tart. A Komáromy József szerkesztette kötet igen sokrétűen ad képet az itt folyó tudományos munkáról, egy sor tudományág művelőit juttatva szóhoz. Érdemes végigböngész- niök azoknak is, akik nem művelői az érintett tudományágaknak, de érdeklődnek Miskolc és Borsod múltja, hagyományai iránt. A kötet első két közleménye Herman Ottóval, a múzeum névadójával kapcsolatos. A Herman Ottó Emlékév alkalmával Banner János tanszék- vezető egyetemi tanár, a nagy tudós harcát ismerteti, amelyet régészeti eredményeinek védelmében vívott. Banner professzor Herman Ottó ismeretlen leveleit mutatja be. Komáromy József pedig Herman Ottónak, a múzeumban őrzött leveleit adja közre. A«-vonatkozásúak Régészeti az ezt követő cikkek. Kemenczei Tibor a rimaszombati típusú leletek kronológiai kérdéseit veszi vizsgálat alá igen sok fénykép- melléklettel, K. Végh Katalin pedig a nyékládházi avar temető leletanyagát mutatja be ugyancsak több fényképmelléklettel illusztráltan. Bizonyára nagy érdeklődést vált ki Molnár Vera beszámolója a sárospataki vár legutóbbi ásatásairól. A több vázlattal és fénykéopel illusztrált beszámoló rövid összefoglalását adja az ebben a témakörben már közreadott közléseknek is. Kozák Károly tanulmánya a Borsod megyében található egyenes szentélyzáródású középkor! templomokat mutatja be fényképeken, írásban és vázlatokban, megörökítve bennük az azóta már elbontott egykori mezőnyárádi rom- templornot is. Népi építészeti vonatkozású Kaias Imre sok fényképpel illusztrált tanulmánya, amelyben a borsodi nép lakóházainak jellemző vonásait foglalja össze. Az Észak-Borsodban fellelhető pásztor- és népdalok kapcsolatait elemzi Lajos Árpád, Bodgál Ferenc pedig a miskolci kovács-kerékgyártó céhről értekezik. Figyelemreméltó A nagyobb hozamért közlést tartalmaz Katona Imre írása, aki az Iparművészeti Múzeumban egy hatoldalas habán gyömbértartón a sárospataki Rákóczi vár ismeretlen, XVII. századi ábrázolását fedezte fel. Ugyancsak sárospataki témájú Takács Béla írása, aki a kőedénygyártás sárospataki történetéhez szolgál adalékokkal. Végül ismét sárospataki témát dolgoz fel Román János, aki a sárospataki fazekasság müszókincsét és szerszámkészletét mutatja be. Helytörténeti vonatkozású tanulmányt is olvashatunk az évkönyvben: Párkány László tanulmányának egy részletét A miskolci sajtó a Tanácsköztársaság idején címmel. E részletből arról kapunk képet, hogy milyen elvek szerint szerkesztették a Tanácsköztársaság idején a miskolci sajtóorgánumokat. Végül a jelent ábrázolva, egy nagyon is jövőbe tekintő tanulmány zárja a sort,, amelyben Körmöczy László ad képet Tokaj-Hegy- alja szölökultúrájártak rekonstrukciójáról. Függelékként a múzeum 19G4-es leletmentéseinek és ásatásainak felsorolását kapjuk. Az egyes köz'emények elbírálására, értékelő elemzés sére a különféle tudományágak szakértői hivatottak. örömmel hívjuk fel a figyelmet c szép kiadványra, amely az értékes tartalmat kiegészítőén, szerkezetében, kiállításában Komáromy József szer- késztől ízjésél és gondosságát, s a budapesti Franklin nyomda elismerésre méltó munkáját dicséri. <bm) *» Hog 1 kerül« ide ez a strn«e? — lsen rwurrok.it totttt! (Mészáros András raja*) ß Beates „elszakad a tömegektől“? Mike Nevard neves angol cjszessz- kritikus szemére vetette a Beat- leseknek, hogy „hanyatlónak* mert elveszítették kapcsolatukat az angol közönséggel”. A kritikus szerint, a Bea ti esek karácsony óta jóformán nem léptek lel #z angol közönség előtt és jövő karácsonyig nem is fognak, annyira lefoglalja Idejüket a külföldi vendégszereplés. A kritikus szerint: „Manapság már úgy elszigetelik ólkei a közönségtől, ahogyan a királyi cuüad tagjait szoka*’1. Vélemény és vita az aréüárél
