Észak-Magyarország, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-02 / 27. szám

ÉSZAKMAGYAR.OKSZÁÜ Szerda, 1966. február 2, Szórakozás, műélvezet S zocialista társadal­munk jelenlegi fej­lettségi szintjén, szo­cialista művelődési forradalmunk eddigi ered­ményeinek birtokában na­gyon is időszerű, hogy elmél­kedjünk e két fogalom kap­csolatáról , egészséges viszo­nyáról: szórakozás, műélve­zet. Aszerint, hogy embertár­saink milyen típusúak, mi­lyen a gondolkodásuk mód­ja, miként állanak művelt­ség — és természetesen vi­lágnézet dolgában: különféle változatokkal és elképzelé­sekkel találkozhatunk. Az egyik — és sajnálato­san még mindig széles elter­jedtségé — nézet szerint ez a két fogalom merőben ellen­tétes, kizárják egymást. Akik e felfogást vallják, úgy vé­lik, hogy más a szórakozás' és más a műélvezet. Ami szó­rakoztat, alacsonyabbnendű a művészetnél, tehát: a szó­rakozás sohasem műélvezet És ami. a művészet világába tartozik, a művészet rangján áll, ha esetleg „élvezhető” is, már nem szórakozás, mert több annul: szellemi munka, bizonyos ismereteket és ed­zettséget is — előzményként — fel tételezhető, tehát vég­eredményben fáradságos gondolkodó művelet. Tehát; a műélvezet sohasem szóra­kozás __ — Csak mellesleg j egyezzük meg, hogy ebben a felfogásban, eltérő módon Ugyan, más-más oldalról el­indulva, megegyezik — vagy legalább megegyez/(.cl — egymással a művészeti-mű­velődési igénytelenség, az en­nek „kényelméhez” váló görcsös ragaszkodás és a mű­vészeti-művelődési arisztok­ratizmus, az ínyenckedés gőgje, amely csupán a „tö­ményét”, a „nehezet”, a meghökkentően szokatlant hajlandó „művészetnek” el­ismerni ... V an aztán e kérdésről egy „józan realitásnak” tűnő közvetítő és egyeztető nézet. Ennek hívei szerint: szórakozással, szórakozni vágyással kezd­jük, és eljutunk — mintegy a. „könnyű műfajokon” át, azokon edződve a művészet eszközeihez — a műélvezetig, az időtálló művészi' értékek­ig, a „nehéz” műfajokig is ... — Ez a nézet, bár vafi helyt­álló, „racionális magva”, vannak helyes megsejtései a művészetre nevelés és neve- lődés szükségességéről, még­sem helyeselhető. Hiszen alapja, éppúgy, mint az imént említett felfogásé, a szórakozás és a műélvezet el­lentétének, s a közöttük le­vő állítólagos „rangkülönb­ségnek” feltételezése, sőt, el­ismerése. S méltánytalan mind az úgynevezett „köny- nyű”, mind pedig az úgyne­vezett „nehéz” műfajokhoz, értékük, jellegük és szere­pük megítélésében... Nyilvánvaló, hogy a har­madik nézet a helyes. Az, amelyik dialektikusán fogja fel a két fogalom: szórakozás és műélvezet tartalmát is, de viszonyát, kapcsolatát is. En­nek a nézetnek tömegméretű elterjedéséért kell igénybe vennünk a nevelés, á nép­művelés, a tudatformálás eszközeit, — árnyaltan, kö­vetkezetesen, tapintatosan, korszerűen... Úgy áll ugyanis a dolog, hogy szülcségünk van szóra­kozásra is, műélvezetre is. Egyik sem pótolhatja ugyan a másikát, hiszen a művé­szettel semmiféle kapcsolat­ban nem levő. vagy hozzá csak lazán kapcsolódó aktív és passzív tevékenységek egész ^ sora (pi. kártyázás, társasági táncok kedvelése, a különböző gyűjtő-szenvedé­lyek s más ,,hobby”-k) jelent szórakozást, elégíthet; ki oly­kor még .nemes, sőt, művelő­dési szükségleteket is, — de viszont összekapcsolódhal- 7lnlc' eggyé is válhatnak. A műélvezet szórakozás is (ha nem is mindenki számára, sőt, ugyanannak az egyén­nek sem mindig); mert aki hozzászokott n. művészetek varázsához, élményéhez, a művészi alkotások jelentésé­nek. tartalmának megközelí­téséhez, az elsősorban velük „szórakozik”: olvas, színház­ba, moziba. hangversenyek­re és kiállításokra jár, rádiót hallgat, televíziót néz, és így tovább. Természetesen: bizo­nyos válogatással teszi mind­ezt, aszerint, hogy mire kí­váncsi, mi vág érdeklődési körébe, s főként: mit te­kint értékesnek, ennélfogva feltétlenül megismerendő- nek... (Nem a műfaj, ha- nem_ az alkotás színvonala, belső igazsága, az alkotónak a műben tükröződő művészi eredetisége és becsületessége dönti el természetesen az ér­ték mivoltát és fokát!) Az ilyen ember számára éppen az a — gyakran — fáradsá­gos gondolkodó művelet, az az aktív szellemi tevékeny­ség, az a megszerzett és meg­szerzendő ismereteken nyug­vó edzettség válik „szórako­zássá”, amely a műélvezet, az igazi műélvezet (vagy­is: az alkotás elsajátításának, mintegy önmagunkban újra­teremtő befogadásának) „ára”... De még az ilyen ember is tudja, hogy van és lehetséges másféle szórako­zás és szórakozási igény is, azok (és időnkénti kielégíté­sük) nélkül éppúgy csonka és egészségtelen az emberi élet, mint ahogy művészetek és műélvezet nélkül sem le­het senkié sem teljes és har­monikus! ... I — Elindíthatnánk egy űj szállóigét: „Mondd meg, mi­vel szórakozol, és megmon­dom, ki vagy!” Azzal-e csu­pán, ami „csak szórakozás”? Akkor — igénytelen, fejlő­désre képtelen, műveletlen ember vagy. Vagy csupán azzal, ami „több annál”: mű­élvezettel, tudományod sza­porításával? Akkor pedig — magadnak való, kedélytelen, gőgös, száraz, „elefántcsont- torony”-ember vagy ... indent a maga helyén, de a maga helyén mindent, ami egész­ségesen „kikapcsol” és felüdithet! — így tehát elsősorban az emberek közti közvetlen és barátságos >.forgolódást, a közhasznú társadalmi tevé­kenységet. — Ez a legfonto­sabb! ... Gyárfás Imre E. KOVÁCS KÁLMÁN Villámlástól megrettent ló Delacroix festményére Ahogy rémülten a villámcsapástól a fehér mén a vakvilágba táncol, pompás testét az iszonyat dobálja, bár menekítené karcsú bokája a vész elől, de merre is repítse, mikor egy láng az ég, és nem segít s ösztön, se bőiét szaggatón a korbác a gyűlölt ember kezében, amely más­kor az irányt parancsba adja (mégis csak ő a lovak istene) ma én is a megcsúfolt szerelein viharában járom haláltáncom, amíg a lábam ^ bír még bokázni csontöklű zenészed vad tamtamjára, utolsó ítélet. M és 12 hevesit.) A miskolci SZMT-székház klubhelyiségé­ben március 6-án tartandó zsűrizés során bírálják el. hogy a harminc kiválasztott versenyző közül kikből fog állni az 3 tagú csapat, amely Ék zak-M agyarországot képvi­seli a televízió országos ve­télkedőjén. A tv-adások idő­pontjai március 31., április 14., május 5., május 19. és jú­nius 1-én lesznek. Ezeken a résztvevők csapatban és egyénileg is versenyeznék. A nyerteseket a Magyar Tele­vízió különböző nyeremé- nyetkkkel, többek között kül­földi utazással jutalmazza, illetve a résztvevőket vigasz­dijakban részesíti. JÁRTAMBAN - KELTEMBEN A Palóczy utcában egy sereg gyerek visitozik a járdán, mint udvarra eresztett kismalacok. Gyűrűjük­től tisztes távolban ott a tanító néni, kétségbeesetten, töpreng, eme esetre miféle pedagógiai orvoslást talál­hatna. Ezúttal azonban cserbenhagyja tudománya. Tehetetlenül ácsorog, látni rajta, nem tudja, hogy ne­vessen vagy bosszankodjon. — Hogy került a fára?! — kérdi szigorú hang­színnel. — Laci hülyéskedett — mondja, az egyik srác, — Nem is igaz, Karcsi volt! — É-é-én?! Hiszen nem is láttam!... Nincs tettes, csak bűnjel. Az pedig ott csüng a vas­kerítésén kihajló faágon, egy sportszatyor formájában, tehetetlenül ingázva a téli szélben. Tornacipők, táskák, sapkák veszik célba, de a szatyor állja a rohamot, s a fáról nem pereg egyéb fehér zúzmaránál. A bátrabbak közül néhányan felkapaszkodnak a kerítésre, karjukat nyújtják, vonalzóval pofozzák a fa ritka ékét, ricsajjal próbálják leijeszteni, mint falusi alkonyban a rossz helyre eltilt tyúkot. Nézem egy ideig a heves küzdelmet. Megmozdul keblemben a rég feledett virtus. Majd én! Sanda pil­lantások kereszttüzében felmászqk e kerítésre, pottyan fejemről a kalap. Látom a srácok kaján tekintetéből, várják, mikor követem magam is a fejfedőt. Mert az volna az igazi mulatság, ha ez a nem éppen szilfid termet is belebukfencezne a hobst, de erre várhattok! Kapaszkodom, s akrobatikai imitációmat harsány zsivaj kíséri, mint cirkuszi mutatványt a karzati zene. Még egy rugaszkodás, — ugrik kabátomról a gomb, aztán újból nekilendülök, s hirtelen elkapom az ágra akadt zsinórt,. Vigyorgok, s örvendezek,« lám, bámulják vir­tusomat... Mit számít az a pár évtized korkülönbség! A publikum az publikum! Átadom a szatyrot. — Köszönjük! — zengi a kórus. A tanítónéni meg­könnyebbült mosollyal nyugtázza az elismerést,- En meg a jótevés tudatában fordítok hátat, hogy indul­jak dolgom után. Két lépésről hallom a megjegyzést: — Vannak még a világon rendes pókok... Végre van egy élőlény-fajta, amelyben nem tarto­zom az utolsók közé... (csala) Országos c> idegenforgalmi vetélkedőre készül a televízió Kik lesznek a borsodi résztvevők? Az Országos Idegenforgal­mi Hivatal és a Magyar Te­levízió - március végén öt adásból álló, kieséses rend­szerű idegenforgalmi vetélke­dőt rendez. A vetélkedő cél­ja: népszerűsíteni, az idegen- forgalmat és felkelteni az ér­deklődést az ezzel kapcsola­tos tennivalók iránt. Az or­szágot nyolc Idegenforgalmi területre osztják, s Borsod megye Heves megyével együtt Észak-Magyarország elnevezés alatt vesz részi, a versenyen. A vetélkedőn mindenki részt vehet, aki 16-ik életévét már betöltötte és személyi igazolvánnyal rendelkezik. Jelentkezni 1966. február 15- ig lehet a versenyre a Ha­zafias Népfront, a KISZ- és a TIT- járási, városi, vala­mint megyei bizottságain. A versenyzőknek tájékozottnak kell lenniök hazánkról álta­lánosságban. Ismerniök kell Magyarország földrajzát, va­lamint fontos idegenforgalmi helyeit, az idegenforgalmi hi­vatalok, valamint az IBUSZ ós egyéb utazási irodák szol­gáltatásait Borsod és Heves megye idegenforgalmi helye­it különösképpen ismerniök kell olyannyira, hogy terü­let-bemutató programokat is tudjanak készíteni mind­két megyéről. Kérdéseket kapnak továbbá Borsod és Heves megyék történelmi, földrajzi, néprajzi és műem­léki vonatkozásaival kapcso­latban is. Nem vehetnek részt a ve­télkedőn azok, akik az ide­genforgalommal hivatássze­rűen foglalkoznak. így az idegenforgalmi hivatalok, az IBÚSZ-irodák munkatársai, idegenvezetői, vagy az IBUSZ—TIT kísérői igazol­vánnyal rendelkező szemé­lyek. A vetélkedő előkészítésére a két megye idegenforgalmi és társadalmi szerveiből bi­zottság alakult, amely Bor­sod és Heves megye területén jelentkező személyekből, meghívás alapján választ ki 30 versenyzőt. (18 borsodit J _i_I_LJ_I_1 I_ G ergely Sándor K^ssuíh-díias sró 70 éves A mostanában 'Jt tott dokumentum-kötetek — bő válogatás a huszas évek végén megjelent 100% című folyóirat anyagából, a Gaál Gábor válogatott cikkeit tar­talmazó könyv, a „Korunk”- at méltató munka — alapján új vonások bukkantak fial arra vonatkozóan is, milyen jelentős irodalmi, irodalom­politikai, politikai tevékeny­séget folytatott — nehéz időkben, a Horthy-Magyar- ország nyomasztó közegében — Gergely Sándor. S ahogy a kor-dokumentumokból markánsabb kép rajzolódik ki a lázadóból forradalmárrá váló Gergely harcairól, úgy lüktet a változó, alakuló kor — az első világháborútól majdnem napjainkig — ab­ban a nemrégiben megjelent riport-karcolat- és cikk-gyűj­teményben, amelyet „Hallga­tás közben” címmel bocsá­tott közre Gergely Sándor süllyeszti a történelem. Errej gondol Steinbeck is, amikor; azt mondja, hogy az írónak: nincs múltja és jövője, csak; jelene. Mauriac 1 hozzáteszi,: hogy csak kivételes lángelmék-’ nek, Sophoklesnak, Homeros-; nak, vagy Shakespoare-nekí adatott meg, hogy ez ü jelen; történelmi legyen, örök és az alkotó személye homályban maradhasson a mű mögött. Ezt ugyanis — ebben is megegyez­nek — másodlagosnak tartják. Csak Goethe engedhette meg magának, hogy minden érzé­sét, gondolatát adminisztrálja,, de ki olvassa azokat? Csak a mű az örök. Igen értékes és izgalmas, igazi szellemi csemegét tett az Európa Kiadó az olvasó asz­talára. Hasznos és szép vál­lalkozás volt a Modern Könyv­tár tanulmánysorozatát éppen az írói nyilatkozatokkal kez­deni, mert kétszeres örömet szerez: tanít, tájékoztat és ét­vágyat csinál maguknak a mű­veknek az olvasásához. (Európa Könyvkiadó.) Horpáad Sándor tollából . a Szépirodalmi Könyvkiadó. A hetvenedik esztendőhöz elérkezett, kommunista író sem önéletrajzi jellegű regé­nyeiben, („Rögös út”, „Tiltott utak”), sem a most kötetben olvasható, különböző időpon­tokban keletkezett, közvet­len önvallomásaiban, nem tartotta tévedhetetlennek magát. Az eszméiért mindig bátran kiálló író, akit gáz vakított meg az első világhá­borúban, visszanyert • látásá­val együtt új, forradalmi szellemű látásmódot vívott ki magának. Nem volt tévedhe­tetlen. s ahogy szépprózai műveiben csak lassan enge­dett fel egyfajta naturaliz­mus (s a lumpen proletárságot némileg mitizáló, anarchiszti­kus beszüremlés), úgy riport­jaiban és publicisztikai mun­káiban is érvényesült, nem egyszer, bizonyos egyoldalú­ság. Ellenfelei sem tagad­hatták azonban, hogy első írásai óta mindig elvi alapon állt, hogy sohasem személyes .hiúság, individualista indulat -vezette tollát. Az sem tagad­ható, hogy még az idők szi­gorú rostáján kiesett írá- -saiból sem hiányzik a ja- Ivítás szándéka, a népszc- -retet, a testi-lelki nyomorú- 'ság elleni harc pátosza. P — Hány — különböző-műfajú — írása van azonban, tamely fennmaradt a rostán, [.amely irodalmunk szerves rrészévé lett, s minden bi­Í hzonnyal a holnap köztudatát is gazdagítja majd. Nem akarjuk itt „félfedezni” mél- Ptán leghíresebb, legjelentö- hsebb munkáit, „Dózsa”-rogé- fnyét, a „Vitézek és hősök” tcímű drámát, „Gyanú” című f remek novelláját, a már jel- f-zett önéletrajzi fogantatáséi [írásokat, a „Pereg a dob” cí- [mű, a harmincas években — [és a harmincas évekről — [írott, kiváló paraszt-regényt. tDe az alkalom kínálja, hogy pfelhívjuk a figyelmet az iro- h da Imi riport mesteréi-e. pAhogy a huszas évek mn- hgyarországi „embervásárá”- tról, a „vákáncsosok” életé­ire?!, a megnyomorítottak, imegalázottak, fclrevezeteöck tömegeiről szól. az jó példá­ja annak, miként lehetett szociográfiai igénnyel leírni várost és falut, megszólaltat­ni. problémákat és felvillan­tani a szabadulás útjait is-. Az ilyen jellegű írások egy­részt! a „Hallgatás közben* lapjain olvasható. A „Hallgatás közben“ do­kumentumai közt olvashat­juk a moszkvai „Sarló és Kalapácsában, az „Uj Hang”-ban és más magyar emigráns lapokban írt .iro­dalomkritikai, irodalmi cik­keit is. Móricz Zsigmondért, annak írói nagyságáért, nagy­jelentőségű realizmusáért nemcsak a reakcióval szállt perbe Gergely Sándor, Ira­nern a forradalmi emigráció egyes szűkkeblű tagjaival is. Jellemző reá az értő lelkész­ség, amellyel Illyés Gyula „Puszták népe” című köny­vét fogadta, korrigálva a „Sarló és Kalapács” egyik cikkének téves megállapítá­sait is. S tudnivaló, hogy Gergely Sándor az elsők kik zött állt ki József Attiláért is!... A születésnapi mint már jeleztük — nem nyújt módot egy sokoldalú és terjedelmében is jelentős írói mű érdembeli értékelé­sére. De azért hadd írjuk le: ahogyan Gergely irodalmi értékké növelte a szociográ­fia közvetlen valóság-leírá­sát, úgy a rezzenékeny lélek­tani folyamatok mögött is észrevette a társadalmi indí­tékokat. Meg kell látni Ger­gely pályájának túlhaladott szakaszait, ám azt is, ami maradandó. Gergely Sándor gazdag életművét nem tart­hatjuk lezártnak, befejezett­nek. Éppen ezért elsősorban nem békés pihenést kívá­nunk a Kossuth-díjos Ger­gely Sándornak, hanem, hogy új müvekkel lepjen meg bennünket, új küzdelmeket vállaljon a még formátlan (de formát ölteni kívánó), élmény-anyaggal, a valóság-; nak azzal a sajátos párlatán val, amelyből az író új való­ságot tud teremteni... j a. es ; szersmint a Tart pourt l’art irodalmi viták elítélése is. A nagy humanisták: Huxley, Bpll, Steinbeck is megerősítik ezt, amikor aggódásuknak ad­nak hangot. Huxley az elem- berteíenedéstöl, Böll a fasiz­mus feltámadásától félti az emberiséget. Természetesen van olya'd is, aki bizakodva néz a jövő elé, hiszi, hogy az indusztrfalizálódott ember, fel­ismerve a történelmi tenden­ciákat, törvényeket, úrrá lesz magán és a világon, tudatosan képes alakítani sorsát. Az írott szó legszebb feladatának ép­pen azt tartják, hogy ebben és ehhez segítse az emberiséget. Minden arc, minden ars poe­tica egy-egy filozófiát is je­lent. Még akkor is, ha nem kívánnak külön filozófiai rendszert alkotni, mint például Sartre. Nem elégednek meg azzal, hogy csak ösztönösen, empirikusan, anyagszerűségé- ben lássák és ábrázolják a dolgokat, embereket, A mű megítélése már nem az író dolga, dönt a kortárs kritikai olvasó, és megőrzi, vagy el­Interjú Nagy írók műhelyében takoznak mindenfajta miszti­fikálás ellen. Az író, a művész is olyan ember, mint a többi. Végzi a dolgát, amihez ért — ábrázolja ízlése és tehetsége szerint a megismert valóságot A meglepő a nyilatkozatokban ott bujkáló rezignáltság, amely igyekezvén leszámolni az iro­dalom romantikus értelmezésé­vel, világmegváltó pátoszával, nem tulajdonít nagy szerepet az irodalomnak az emberek életében. Pontosabban: alig hi­szik, hogy az emberek lénye­gesen megváltoznak az írott szó hatására. Nem jelenti ez az irodalom lebecsülését, hi­szen pl. Sartre éppen azt tart­ja maga és „szaktársai” leg­égetőbb feladatának, hogy az emberiség nagy problémáiról: az éhínségről, nyomorról és a háborúról beszéljenek; Ez egy­Az olvasót mindig ér­dekli a művész, az író sze­mélye maga is, véleménye ön­magáról, a világról, kortársai­ról. Kétségtelenül van ebben az érdeklődésben egy adag sznobizmus is, pletykaéhség, másrészt az igazán érdeklődő- - nek valóban kulcsot adhatnak a műhöz ezek a nyilatkozatok. — Korunk író-óriásai nyilat­koznak a kötetben. Nehéz dol­ga. van a könyv ismertetőjé­nek, ha valamilyen — akár tetszőleges — szempont szerint is egységet, Vagy rokonságot akar kimutatni a sok író-port­réban, ars poeticában. Talán csak abban egyeznek meg He- jningway-töl Sartre-ig és Vi- nokm-ovig, hogy választott pá­lyájukat, hivatásukat kemény, teljes embert kívánó szakmá­sak, mesterségnek tartják, Tü-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom