Észak-Magyarország, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-23 / 19. szám
<* eszakmagyarorszAg Vasárnap, 1956. január 23. McNamara és elődei HÓ TAKARÓ — Ami jó a General Motorsának, az jó lesz az Egyesült Államoknak is. — Ezzel a lapidá- risan egyszerű mondattal fogalmazta meg üzleti elvét Charles Wilson, az USA egyik legnagyobb hadiipari konszernjének igazgatója, amikor azt javasolta, hogy a legnagyobb amerikai trösztök képviselői foglaljanak helyet a hadügyminisztérium vezetőségében. Wilson igazgató úr szinte közvetlenül a háború befejezése után tanácsolta ezt, érthető, hogy akkor, a fasiszta hadigépezet szétzúzása után azonnal, amikor még túlságosan élt a militarizmus szörnyű emléke az emberekben, javaslatát nem fogadhatták el. Wilsonnak azonban volt türelme és várt. Murván, du Pont és Ford Nem is kellett nagyon sokáig várnia. Alig telt el hat év és a nemrégen létrehozott támadó katonai szövetség, a NATO árnyékában egy Robert Lovett nevű úr került az USA hadügyminisztériumának, a Pentagonnak élére. Ez az úr a North American Aviation címet viselő rakéta- konszern igazgatója volt. Ez a cég ugyanúgy a híres du Pont család irányítása alatt áll, mint a General Motors. Azzal a különbséggel csupán, hogy a General Motors irányításában a cÁz aoaii du Pontok a Morgan bankházzal osztoznak éppenúgy, mint Morganék du Pontúkkal a General Electric irányításában. E két ipari fellegvár éppen a Lovett úr vezette North American Aviation üzemeiben vállal közösséget a hadiipar érdekeivel, mert itt készülnek a Thor és az Atlasz rakéták. Ezek után talán az sem csodálatos, hogy Lovett urat már maga Charles Wilson követte 1953-ban a Pentagon élén. Azután, hogy évekkel előbb tett javaslatát ne csak saját személyében realizálja, Neil McElroy ült e tisztségben. Ez az úr viszont a General Electric igazgatója volt. Amit 1945-ben nem lehetett elfogadni, mert túl közel volt még a háború emléke, az tíz év múlva már megszokottá vált. A trösztök megbízottai bevonultak a hadügyminisztériumba. Mégpedig egymás után, mint miniszterek. Ügy látszik, ami jó a General Motorsnak, az jó az Egyesült Államoknak is. Vagy legalábbis jelenlegi vezetőinek. As ipar katonái vagy a katonák ipara ? Tulajdonképpen nem is a trösztök, hanem két egymással szorosan együttműködő világcég, két család, a Morgan és a holtam jóm. du Pont monopolizálta egymás után a Pentagont és üzleti érdekeiknek megfelelően igyekeztek minél több megrendelést szerezni maguknak a had- ügyminiszteri bársonyszékben ülő megbízottaik révén. Ez az üzleti politika is egyik mozgatója annak, hogy miért bonyolódik egyre mélyebben bele az Egyesült Államok a vietnami háborúba, miért igyekszik hadiszállítmányait eladva, vagy támaszpontjaira szállítva, a világ csendőre lenni. Du Pont és Morgan, a General llfotors cs a General Electric, nem azért gyárt rakétákat meg bombákat, hogy elraktározza azokat és a Pentagon sem azért veszi át, hogy aztán hagyja megrozsdásodni valamelyik hadiszertárban. Nyilván ezt vallja az előbbi urakat követő McNamara mostani hadügyminiszter is, aki a változatosság kedvéért egy harmadik nagy cég, a Ford igazgatói székét hagyta ott a Pentagonért. De Fordéktól még az állásváltoztatás után is felvette a tiszteletdíjat egy darabig. Nyilván nem minden ellenszolgáltatás nélkül. Ugyanekkor volt katonák, miután közreműködtek a Pentagonban egyes fegyverek átvételénél. az iparban helyezkednek el, amikor a mundért leteszik. Nem vitás, hogy ott éppen úgy képviselik a Pentagon érdekeit, mint az egymást követő hadügyminiszterek volt cégükét a bársonyszékben. Teljesen igaza van a Le Nouvel Observateur című francia lap cikkírójának, aki szerint az U3Á-ban „az ipar militarizá- lása most már visszavonhatatlanul bekövetkezik, amennyiben nagyobb arányú diplomáciai eseményekre nem kerül sor. Máté Iván Koccintás gyertyafénynél Borsodi rókaprém exportra A 4é!i brand« a legértékesebb — Pézsma is rak««! 'bőven — Szőrmét is vasaroisiísk a MÉH telepek Sokan nem is tudják, hogy a borsodi M£H Vállalat telepein a különböző fémhulladékok', az ócskavas, a papír és a textilhulladék, valamint más melléktermékeken kívül igen nagy mennyiségű szőrmét is vásárolnak. Az elmúlt években különösen a vadásztársaságoktól, de a háztartásokból is sok nyúíprémet, rókabőrt, pézsmát több ritkább prémes állatot, íg például nyesíet, vidrát és menye tét is vittek be eladásra a MÉ telepeire. Az elmúlt évben például csupá házi és vadnyuszi prémet töb mint 32 ezer darabot továbbította Borsodból a szőrmeiparnak. A igen értékes pézsmapocokból, fő leg a Tisza és a holt iolyóága környékéről 530 darabot vásáro lel a MÉH. A rókaprém iránt újból nagy a kereslet. Ezért so vadásztársaságnál a mérgezés he lyett ismét divatba jöttek a róka vadászatok. A túlságosan elszapo rodott rókákat ugyanis irtani kel mert felmérhetetlen károkat okoz nak az apróvad állományban. A különböző szőrmés állató bundája a téli hónapokban a leg értékesebb. A télen lőtt iegszeb borsodi rókaprémeket például kü földre is exportálják. Egy-egy ex portra is alkalmas rókaprémért rendes felvásárlás! áron felül forint prémiumot is fizetnek. Apró érdekesség: nemcsak az állatok prémje értékes — a MÉH az emberhajat is vásárolja. A borsodi fodrászatokból az elmúlt évben több mint 110 mázsa emberhajat szállítottak el. AKÁC ISTVÁN: Groteszk köszönet Jó polgári szolcás szerint, e verset ajánlom most nektek, kik engem születésem óta, akár a csalánt, úgy szeretlek. Rühellem én a gyávaságot. S jaj, aki tiközétek bekül, mosoly-cirádás árvaságot nyer haláláig menedékül. Megvonatotl sok kegyes nőké a számtól, amelyből ének árad, mert személyüknél tisztább nőkkel ölelem át az éjszakákat. Jó polgári szokás szerint, ti magatok módján szerettek: pórázt kötnétek a nyakamba, míg a porondról elvezettek..! Hatalmas demizsonokban, palackokban és hordócskákban áll a hegyek leve. Foto: Szabados György A kültelki levélhordó fújtatva kaptatott felfelé a havas úton. Óvatosan, de biztosan lépkedett. Jól ismerte a keskeny ösvény minden bukkanóját, amire most fehér szőnyeg borult, hogy rejtse szem elől a sziklaomladélcot, halálra ítélt fák csonkjait, s az ezernyi láthatatlan veszélyt. Kis kerülővel könnyebben eljuthatott volna az öreg Máté János házához, ám a nehezebb, de rövidebb utat választotta. Errefelé a hegyek között nincs alkony, előfutár nélkül érkezik a sötétség, sietni kell, nehogy úton kapja. Még néhány száz méter, gondolta, aztán átadja a levelet öreg Máté Jánosnak, s fordulhat vissza a faluba. Nem túlságosan sürgős levél, mondta a postamester — ő érti valamelyest az idegen szót —, egyszerű „sima küldemény”, de hadd örüljön Máté tata. Legalább jó éjszakája lesz neki, szép gondolatai — aludni úgy, sem tud. Ne mondja, hogy rossz postás Bojtos Lajos, rajta nem múlik a dolog, nem kurtítja meg ő az öreg boldogságát egyetlen perccel sem. Meg aztán neki ez esetben más missziója is van: felolvassa a levelet!! Mert ha nem is tudja, mit jelent a borítékon az a ,Mister”, meg „Melbourne”, meg „Air post” vagy mi a szösz, — o levél magyar szóval íródott, azt ö olvassa el mindig a rosszul látó Máté apónak. Amint kijutott a sűrűből és balra fordult volna a Remete-tisztásra, melynek szélén, sziklafal tövében áll az öreg erdész faháza, egy embert pillantott meg az irtás végében. Csetlett-botlott, lehajolt, majd újból kiegyenesedett és kezét előre nyújtotta, mintha attól félne, nekimegy valaminek. — Hahó! — kiáltott a levélhordó. — Hahó! — örvendezett a másik. — Magát az isten küldte, barátom! — Dehogyis, csak a helyettese, a postamester — nevetett a levélhordó, s közelebb ment a férfihoz. — Eltévedt talán? — kérdezte. Vaksi szempár hunyorgott a hang felé. — Én magam nem tévedek el a hegyek között, de a szemüvegem igen, azt keresem. — Fázósan topogott s minduntalan törölte hideg csípte orrát. — Már egy órája matatok utána, de nem találom. Nélküle meg olyan vagyok, mint Heine. Na, nem olyan nagyság, hanem olyan tehetetlen. Hallott Heinéről? Időnként, különösen már párizsi tartózkodása idején, gyakran órákra, napokra elvesztette a látását... *’ s előadásba kezdett a költőről, ami- fii böl a levélhordó megtudta, hogy lár- ü I sának tanár a mestersége, irodalomszakos, a természet szerelmese, szeret egyedül kóborolni, de íme, most póruljárt, törlés közben elejtette szemüvegét, bele a hóba, amely még por alakban terül el, s ha nem találja, itt fagyhat meg, mert az orráig sem lát. — Na, majd megkeressük, tanár úr — szíveskedett a levélhordó. — Még örülök is a szerencsének, mert tisztelem ám a tudós embereket! Álljon meg, nehogy eltapossa! — mondta, maga pedig lehajlott és ujjal kozott, alulról felfelé szűrte a finom havat. Rövid keresés után rá is bukkant. Megtörölte saljába s úgy nyújtotta a tanárnak. Az meg orrára illesztette, s hogy visszakapta látását, újból magyarázatba kezdett. A levélhordó pedig felnézett az égre s azt mondta, mindjárt besötétedik. Szívesen hallgatná, de vinnie kell a levelet öreg Máténak, öt perc az egész, tán tíz, mert el is kell olvasnia, de ha a tanár úrnak van kedve, menjen vele, legalább megmelegszik kissé, aztán visszafelé együtt fordulhatnak a rövidebb úton, s örömmel kulturálódna a tanár úr révén, hiszen arról a Heinéről sohasem hallott, pedig igazán nagy ember lehetett, ha a tanár úr annak tartja. hitt lépkedtek az erdészház felé. Közben a levélhordó mesélt. — Tudja, tanár úr, az öreg Máténak már csak a levél ad örömet. Azt várja mindig, hónapról hónapra. Egyetlen fia Ausztráliába disszidált, s ritkán ír, csak nagyon ritkán. Mondja, tanár úr, messze van az az Ausztrália? Hm... Akkor talán, ha havonta írna is ezentúl, nem sokat írhat. Kutyául van az öreg Máté. Tavaly temette el asszonyát. Aligha éri meg ö is a tavaszt. Talán érzi is, hogy neki már nem zöldül többé az erdő, azért panaszkodik annyit a kevés levél miatt... Foto: Sz. Gy.
