Észak-Magyarország, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-15 / 295. szám

Ési 'S. A X ,’<i

>RS7<AO

Á „túlságosan nagy teher”

Az Egyesült Államoknak »túlságosan nagy terhet kell viselnie" — jelentette ki ifj. William McChesney Martin, a Szövetségi Tartalékalap elnöke még a nyár végén az amerikai kongresz- szus bizottsága előtt. . Vajon eszébe jut-e Johnson elnöknek és Rusk külügyminiszternek ez a mondás most, amikor az elnöknek egymás után kell fogadnia Ajub Khan pakisztáni elnököt, Wilson. brit miniszterelnököt és Erhard nyugatnémet kancellárt, a külügyminiszter pedig Párizsban tárgyal a NATO jövőjéről? Mégpedig éppen abban a Párizsban ül össze az amerikaiak támadó szándékát szolgáló nyugati szövetség, ahol De Gaulle mindent megtesz e szervezet gyengítése érdekében. És az elnöknek egymás után kell olyan államférfiaknak segítséget adnia, akik az övétől meglehetősen ellentétes érdekektől hajtva érkeznek a Fehér Házba.

Mert mit Ígérjen Rusk Párizsban, amikor egyrészt „Vietnamban az Egyesült Államoknak szinte teljesen egyedül kell viselnie egy piszkos és költséges háború összes terheit”, Európában pedig „a franciák, akiket az VSA két háborúban is megmentett, akik kulcspozíciót töltenek be a NATO-ban, most úgy tűnik, mindent megtesznek e szövetség gyengítésére, sőt, szétrombo- lására”. Mindezt az amerikai U. S. News and World Report című lap állapította meg nemrégiben és ha a Párizsban tárgyaló Rusk ezekkel a gondokkol ül le a tárgyaló asztalhoz, akkor Johnson elnök se fázhat kevésbé most következő tárgyalásaitól.

Mert Ajub Khan, az egykor szilárd szövetséges megjelenik ugyan a Fehér Házban, de miként egy másik amerikai lap megállapítja, „most a kommunista Kínával kacérkodik” és segélykérő kezét úgy nyújtja Johnsonnak, hogy közben kínai közeledés lehetőségével „támaszja alá” kérésének fontosságát. Kérdés azonban, mennyire könnyűek az angolok az elnök számára. Kétségtelen, hogy szilárd szövetségesei az USA-nak Európában, a. Közel-Keleten és , a Távol-Keleten, mert ezt diktálja segélyt kérő óhajuk. de ugyanakkor igyekeznek kibújni a rájuk háruló védelmi terh’ek alól. Ezenkívül ha üzleti érdekeik úgy kívánják, szembehelyezkednek az amerikai érdekekkel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ugyancsak az U. S. News and World Report állítása, hogy „az észak-vietnami Haipong kikötőjébe érkező és onnan kifutó hajók mintegy 80 százalékát Honkongban tartják nyilván". Az angol koronagyarmaton! Ugyanekkor az angolok egységesek az USA orra alá borsot törő De Gaulle-al abban, hogy a nj'ugatnémetek atomfelfegyverzését nem valami szívesen látnák. Erhard kancellár viszont nyilván a minél nagyobb támogatás óhajával érkezik Washingtonba, mert attól fél, az USA annyira elkötelezte magát például Vietnamban, hogy nem tud elég segítséget nyújtani Európának.

Miközben Rusk ma már Párizsban tárgyal, a NATO két államának vezetője például ilyen egymással ellentétes óhajok teljesítését kéri az Egyesült Államoktól. A NATO-t kiegészítő távolkeleti SEATO valaha legbiztosabbnak vélt pillére, Ajub Khan pedig ugyancsak két vasat tart a tűzbe, amikor Johnsonnal tárgyal.

Azt hisszük, nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az az állítás, • amely szerint az USA-nak „túlságosan nagy terhet kell viselnie”, valóban nem volt alaptalan.

Máté Iván

taöíisz Olezos2 látogatása

a Hazafias Népíröiiíaái

Manolisz Glezosz ellátogatott a népfront székhazába, ahol. szívélyes eszmecserét folytatott Erdei Ferenccel, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárával, a titkárság tagjaival, valamint Sík Endrével, az Országos Béketanács elnökével.

1

A Gemini—-7. utasai űrhajózásuk tizedik napjának reggelén jó kedvvel ébredtek, do panaszkodtak az élelmiszer minőségére, no. meg arra is, hogy sokat kell vakarózniuk, mert a hosszú űrutazás alatt nem sok tisztálkodási lehetőségük volt.

Volt valami

szimbolikus abban, hogy Kohászati Művek tanács terpztó§ irányít áffo^ó reformr

i címmel füzet alakban megjelent a Kossuth Könyvkiadónál Nyers Rezső elvtársnak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1965. november 18—20-i ülésén elhangzott előadása és a ! Központi Bizottság á’1’ j lalása nemzetközi és bel poll- 1 tikai kérdésekben. i

a Lenin

márványfalú, szép mében egy más rendszerű ország munkásainak gondjairól, nélkülözéseiről hangzottak el szavak. S akik erről beszélgettek, azok egyrészről a szép terem és egyben az egész gyár birtokosainak képviselői, másik részről pedig az Olasz Általános Munkáspárt (CGIL) küldöttei voltak.

A szimbolizmust valahogy úgy fejthetnénk ki, hogy ez a tanácsterem, a maga harmonikusságával, nyugalmat árasztó szépségével, mintha a lüktető életű gyér eredményeinek stabilitását és munkásainak a lét- biztonságon alapuló kiegyensúlyozottságát fejezné ki, és éppen ilyen környezetben nyugtalanító, sőt elég keserves gondokat hallani — különös jelképszerűsége a „két világban” rejlő ellentéteknek. De neme két világ becsületes érzelmű embereinek ellentéteiről van szó. Mert ilyen ellentét nincs. Anctelini Giu.üano és négy társa ismét erről győzött meg bennünket a kohászatban ezen a hétfői látogatáson. A dolgozók millióinak érdekeiért fáradozó emberek közös fedél alatt vannak, nemcsak egy-egy ilyen aránylag ritka, személyes találkozón. összehozzák őket az

olyan internacionalista célok,

amelyek közül példaként ezt mondotta el Ramazzotti Bren- no, a CGIL torinói területi titkára:

— A mi szakszervezetünk harcol a munkanélküliség megszüntetéséért és azokért, akiket a munkanélküliség veszélye fenyeget. Mert mi a helyzet most nálunk, Olaszországban? A tökösek a munka- ' nélkülieket használják fel ar- | ra, Ijogy zsarolják a dolgozó- ! kát: ne kérjenek béremelést, | mert akkor elbocsátják őket. Ehhez tudni kell, hogy a béremelést azért kérik a munkások, mert nálunk a fogyasztási cikkek árainak emelkedése nem áll arányban a fizetések növekedésével. Ennek a zsarolásnak aztán vannak olyan „eredményei”, hogy a tőkések kevesebb munkaerővel is növelik a termelést. Mert a dolgozók félnek a munkanélküliségtől és inkább agyonhajszolják magukat.

ilyen

Az ideológiai iráoydvekíie! fö<íla!lkozoíí a TI T me«yei emökséoe

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Borsod megyei szervezetének elnöksége a napokban ülést tartott. Az ülésen a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága ideológiai irányelveivel foglalkoztak, és az ügyvezető elnökség előterjesztése alapján megvitatták az irányelvekből folyó feladatokat az ismeretterjesztő munkában. Az előterjesztéshez Kerekes József fűzött vitaindító megjegyzéseket. Az ülésen részt vei;!., s az értékes, tartalmas vitában felszólalt Majoros Balázs, a párt- bizottság propaganda és művelődési osztályának vezetője.

Gál Imre megyei titkár átadta az országos elnökség elismerő okleveleit a TIT- ben kifejtett értékes munkáért. Elismerő oklevelet kaptak a következők: dr. Gyulai Zoltán, Vinczenti László, Vavrek István és Suba István. Csabai Kálmán miniszteri dicsélő oklevelet kapott

S hory mit tehet

körülmények között az olasz szak- szervezet? Csak áldozatok árán végezheti felvilágosító munkáját. Hogy kik az áldozatok? Maguk a szakszervezeti aktívák. Mert a tőkések nagy „előszeretettel” elsősorban őket bocsátják el, hogy a munkásoknak ne legyen vezető harcosuk, tanítójuk. így az olasz szakszervezet kénytelen a kormányhoz intézni követeléseit: az állami vállalatokban alkalmazzanak olyan rendszert, amely a dolgozók érdekeit védi. De ma még ez merész követelés Olaszországban! Hát még az, hogy a kormány akadályozza meg az idegen tőke befektetését az országban!

Mint azonban Anctelini Giu- liano oly heves szenvedéllyel mondta: a szervezett munkások, erejük tudatában mégis bíznak abban, hogy követeléseik egyszer megvalósulnak. És ilyen határozottan hisznek abban is, hogy az olasz és a magyar dolgozók egymást fogják majd segíteni országaik szocialista társadalmi rendjének teljes felépítésében.

Szerda, 1965. december 15

•— Addig is, mi tanulni akarunk az elvtársaktól. A mi delegációnk, uz első CGIL-kül- düUség, amely szocialista országba látogat, ezért jött ide. Közelebbről pedig Borsodba azért, mert tudjuk, hogy ez az ipari jellegű megye fontos szerepet tölt be az ország gazdasági életében.

Riói Silvano, Ramazzotti Brcnno és VecchiaUini Hatos sűrűn helyeseltek, Cassola Roberto pedig az üzemi demokráciáról, közelebbről a termelési tanácskozások szerepéről érdeklődött. És láthatóan ilyen gondolatok foglalkoztatták olasz vendégeinket: „igen, valahogy így kellene nálunk is”, amikor Kopcsó László, az SZMT titkára, Kucsinai József, a gyár szakszervezeti bizottságának szervező titkára, Pásti Lajos termelési felelős és a kohászat több dolgozója tájékoztatta őket:

— A gyárban minden üzemben egyszerre, összesen 180 termelési tanácskozást szoktak tartani. Ezeken átlag 12 ezer dolgozó vesz részt, akik közül mintegy 1200—1300-an fel is szólalnak. És a dolgozók mindig elmondanak legalább 250 —300 olyan konkrét, megvalósítható javaslatot, amelyek munkájukhoz hasznosak. A javaslatok bevezetését aztán külön bizottság ellenőrzi.

Sok téma szóba, került még ezen a több órás beszélgetésen. Aztán amikor eljött a búcsú ideje, Anctellini Giuliano köszöntő mondatai között — mintegy zárókapocsként az olasz és a magyar dolgozók barátságának láncolatára — kijelentette:

— Még egy nagyon fontos célunk közös: soha többé olyan szenvedést, amit a fasizmus hozott népeinkre, soha többé háborút.

És ezek a szavak

mintha még szebb értelmet nyertek volna abban a teremben, ahol nap mint nap békés, alkotó munkájukról tanácskoznak embereink a Lenin Kohászati Müvekben.

Ruttkay Anna

2.

C

sodás mellei lesznek!— hízelgett a I részletes, ezzel úgy elkáhí tóttá Lassu- stophnét, hogy elakadt a szava és csak bólintani tudott.

Ez az asszony öt férjet nyütt már el ötvenéves fennállása alatt, s nem tett le a reményről, hogy vár még rá néhány mámorító nászéjszaka. Ezért Lsvett három melltartót: egyet hétköznapra, egyet ünnepnapokra, s egyet a várvavárt ün- lepre. Szerintem a harmadik már teljesen felesleges pénzkidobás volt. Én például frászt kapnék.. ijedtemben, ha éjjel xlaállna az ágyamhoz. Eleinte célozgatott is ilyesmire, de kerek-perec kiábrándítottam. Természetesen finoman, ahogy íz egy magamfajta társadalmi állású emberhez illik.

— Kár macerálnia engem, őassustpphné —• mondtam — neddő munka ez.

—- Pedig milyen becsületes, magyar ember képe van! — elelte csodálkozva, s lemon- lóan sóhajtott.

Ez volt a szerencsém.. Mit kezdtem volna különben c 192 centiméter magas nővel. Az lyen nők valamikor a békeidőkben a cirkuszban léptek Eel, mint bilincstörő amazonok.

Az amazonokról jut eszem- »e, hogy elkanyarodtam a melltartóktól. Az „original amerikai szisztém” gumirozást jelentett, öt gumiszalag volt jgy-egy vászonköcsögbe befűzve. Ezek aztán összecsípték, öt hurkává suvasztották a szegény asszony jól fejlett ékességeit. Üvöltött is kínjában, amikor felpróbálta. Ügy ahogy volt, valamelyik elhunyt férjétől örökölt jéger alsónadrágban, s melltartóban világgá indult. Pontosabban kirohant az udvarra,’ s futott körbé-körbe.

Szemben velünk, Kovácsoknál spenót volt ebédre. A kis Kovács sehogy sem akarta megérteni, hogy a spenót étel, s nem falfesték. Talán a kétezredik pofonnál tarthatott .már az anyja, amikor Lassu- stopbné; jégeralsóban először elviharzott az ajtójuk előtt.

— Pistike! — kiáltott diadalmasan Kováesné —, ha nem eszed meg azonnal a spenótot, behívom azt a nénit.

Későn szólt. A gyerek köhögött, prüszkölt, ijedtében félig lenyelte a kanalat is. S ez nem csoda, szerintem egy harcedzett veterán ereiben is rnegfagyasztotta. volna a vért az ámokfutó Lassustophné látványa.

Ráadásul nem akarta abbahagyni a száguldozást, úgy kellett gáncsot vetnünk neld. Micsoda csattanás volt! Ö azonban fel sem vette. Csak az abroncsai miatt hörgött és .szüntelenül imádkozott:

— Szabadíts meg uram a gonosztól! Szabadíts meg uram ...

A zajra előrohanó házmester, aki mint meggyöződéses ateista, nem lévén járatos a templomi dolgokban, a megszabadítást egyszerűen az amerikai szisztémre értette. Elővette zsebkését és egyetlen mozdulattal lenyisszantotta a lihegő nőről a kínzó ruhadarabját.

— Maga szatír! — kiáltott fel megkönnyebbülten Lassustophné, s szerintem csupán illemből pajkosan meglökte a házmestert. Az pedig háttal kirohant a nyitott kapun át az

utcára és feldöntött egy gyanútlanul arra robogó motor- kerékpárost. Mind a kettőjüket a mentő szállította be a Költői Anna kórházba. A házmester két hétig feküdt agyrázkódással elsötétített szobában. A motoros pedig egy hónapig cuclisüvegből táplálkozott, mért eltört az állkapcsa.

Később nagy per kezdődött A motoros kártérítést követelt a házmestertől, ez pedig Las- sustophné'tól. Amikor az asz- szony az egész ügyért a fűzősre hárította a felelősséget, a bíró azonnal berekesztette a tárgyalást. Lehet, ebben az is közrejátszott, hogy az egyik népi ülnök előbb nevetni, majd minden átmenet nélkül zokogni kezdett. Aztán kiitta a tinta- tartót. Tíz perc múlva a Hárshegyen volt. Mindez a sok bonyodalom az amerikai szisztém miatt Mondtam is Lassustoph- nénak:

—- Lám, lám. Most saját magán is kitapasztalhatta, amit a szemináriumon tanult; a kapitalizmus szőrös keze belenyul- kál életünkbe.

S

zerintem nem értette meg ezt a mély tanítást. Egyszerű primitív eszével csak a fűzőst okolta a tengernyi bajért. Hiába, nem tud még nemzetközi méretekben gondolkozni. Zavaros ősködök gomolyognak a fejében, s kár minden tanításért, ez az asszony már így fog belenőni a szocializmusba. Mindegy. Van olyan erős ez a rendszer, hogy így is elbírja Lassustophnét.

Ennyit a filozófiáról. A lényeg azonban, hogy főbérlőm megmaradt a puszta gyűlöletnél, s az ami mellek terjesztőjének hasbarugdalását rám

bízta. Biztosan azt gondolta,

hogy ez íéríimunka. Én pedig ráhagytam, legyen meg az akarata.

Kilépett az ajtón, s nyomban kiugrottam az ágyból. Pizsamában, mezítláb kódorog- tam a lakásban. Alkotó pillanataim voltak, s gigászi terveken törtem a fejemet. Zsongtak, egymást kergették agyamban a gondolatok. Egy kedves, megnyerő külsejű férfiún akartam segíteni. Magamon. Ekkor csöngettek. Éppen azon agvaltám, hogyan lehetnék például sportkísérő, s már egészen közel jártam a valószínű megoldáshoz. A csöngetés megzavart

— Ki lehet ez a tolakodó alak? — mérgelődtem, s eszembe jutott: biztosan a részletes.

Egészen komolyan gyűlölni kezdtem.

Kinyitottam az ajtót, s ott állt egy horihorgas férfi, aktatáskával a kezében. — Ez a fűzős! — gondoltam tüstént, de nem akartam azonnal hasba- rugni.

— Eljöttél cocikám? •— kérdeztem nyájasan.

— De kérem!... — próbált tiltakozni a nyurga.

Hamar leszereltem:

•— Coki! Mi van a mellekkel?!

— Vegye tudomásul, hogy én a rendőrség ...

— Majd én megyek a rendőrségre, te félresikerült huligán! Adok majd én neked ami melleket — vágtam közbe erélyesen, de a hosszai újra és újra tiltakozni próbállt:

— Megőrült maga?

— Örült az a fűzős apukád! — ordítottam igazságom tudatában felháborodva. — Védtelenül fosztogatni? Becsempészni az imperializmust a kombiné alá? Ezt tanultad az iskolában?

Ekkor kezdett habzani a szája. Hörgött, vérben forogtak a szemei, s egy kis könyvecskét lobogtatott. Azt hittem, diliflepni. Rá is kiáltottam:

— Ne hadonássz itt, te nyakigláb, mert megjárhatod! S különben is, ha lóbálod, néni tudom elolvasni, mennyire

vagy leszázalékolva. Ide azzal a flepnivel.

Kiragadtam a kezéből. Amikor elolvastam, úgy éreztem magam, mint akit hirtelen fejberúgott a vadgalamb. Nem a részletes, hanem nyomozó alhadnagy volt.

— Mi van az imperializmussal és a kombinéval? Ki a nyakigláb? Ki a fosztogató? Ki a huligán?! — ordított egyre veszettebbül, s mind közelebb nyomult hozzám.

Mint mondtam, az utolsó pillanatban lépett be Lassustophné. Amikor a detektív e közbelépés után befejezte a csuklási kampányt, bemutatkozott a háziasszonynak is. Ekkor meg ő kezdett el csuk- lani. Elkapta a hosszútól. Ügy látszik, ez ragadós, öt azonban már nem volt időm hátba ütögetni, mert a nyomozótiszt rámordított:

— Feltűnés nélkül kövessen?

Alig volt időm magamra

kapkodni a legszükségesebb ruhadarabokat. Az inget is csak a zsebembe gyömöszöltem, s idegességemben az atlétatrikóra kötöttem nyakkendőt. S ez nem is csoda. Életemben először akadt dolgom a rendőrséggel. Ráadásul egy ilyen hebrencs természetű detektívet küldenek értem. Alig szól az ember egy-két szót, máris dühbe gurul. Szerintem, ha valakinek ilyen mimóza lelke van, ennyire sértődé- keny, az rie menjen nyomozónak.

Nekem például sokkal Jobb lett volna, ha az a hossszú valami más pályát válasziá Most könnyebb perceim következnének. Nem nézne rám ilyen vasvilla szemekkel.

Behozott ugyanis ide a kapitányságra, s leültetett ebbe a cseppnyi szobába. Az ablakon karvastagságú rácsok, az ajtón akkora zár, hogy egy íémgyűjtő gyerek egyedül cl sem tudná cipelni a MÉI-I-hez. Rideg környezet. Íróasztal mellé ültetett a hosszú, s elém tett egy halom papírt, s ceruzát

— Mindent tudunk! — recs- csentett rám mérgesen. — Kíváncsiak vagyunk azonban, hogy mit hajlandó önként bevallani. Itt a papír, ceruza.

írjon le mindent — s ezzel ott hagyott, leült velem szemben egy másik íróasztalhoz.

Én még nem tudom, mit Írjak. Fogalmam sincs, mit akar ez megtudni tőlem. Körmötök azonban veszett buzgalommal, mert amint leteszem a ceruzát, snár újra vérben forognak a szemei:

— No mi van? Ez az egész? Írjon csak tovább! — riva.ll rám, s nincs mit tenni, írok.

Mondom, hogy őrült. Csak egy bolondnak lehetnek ilyen ideái. Utoljára az elemi iskolában írtam ennyit, amikor ötszázszor kellett lemásolnom: „Osztálytársaimat nem szabad a szemetesládába gyömöszölni.”

Először arta gondoüaso, hogy összeírom, hány Móricka Viccet tudok. Félek azonban, hogy elröhögöm magam. Még csak az kellene! Azt hinné a hosszú, hogy rajta nevetek. Amilyen sértődékeny ... Nincs más hátra, írok tovább. De mit írjak?

Megpróbálom abbahagyni..; Isten őrizz! Ahogy letettem a ceruzát, már csattogott És milyen csúnyán csattog; Ha >gy folytatja, fogadom, hogy egy hét alatt tönkremegy a protézise Képes és majd a fogorvosára tolja, ráfogja, hogy selejtes munkát végzett, Ez ilyen ember. Jobb nem kikezdeni vele. Én már fel se nézek, inkább egy hétig egy folytában írok. Meglátjuk, ki bírja tovább..

C

sak tudnám^ miről ffirkáljak? írjam le ezerszer, minden rendes ember óvja, védi protézisét? Nem, ez unalmas. Mire lehet ez kíváncsi? Nem követtem el semmit Szerintem összetéveszt valakivel, s ézt képtelenség megmagyarázni neki. Ahogy megnyikkanok, mér hörög: írjon tovább! Jó vicc! Ha én lennék a Haming- way, ez nem is lenne gond nekem. így azonban ... na, do mindegy. Megvan! Mit is szoktak írni nálunk hivatalos helyeken az ügyfelek? Életrajzot! Ez az. Bár semmi rendkívüli nem történt eddig velem. leírom az életemet így legalább a horihorgas is megtudja, hpgy ártatlanul cipelt ide.

(Folytatjuk}

Sólyom József:

STIBINGERIS

'«iiiiiii!iiiiii:iiiimiiimiiiii!iim< y -un

........

L

E B U RÓTT

UHUumiiiHEiiüüEüüUiiíiimiiinmuiiiiiimminiiíiiii*

(Masz barátokkal beszélgetve