Észak-Magyarország, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-18 / 298. szám
Lenin-díj felőlijei ’ Voznyeszenszkij, Jevtusenko, Kornyejcsuk, German, Martinov és több más — ösz- Bzc.sen tizennyolc — író és költő, négy újságíró, öt zeneszerző és előadóművész, tizenkilenc képzőművész, tizennégy színházi és tizenkét filmszakember van az I960, évi Lenin-díj jelöltjeinek listáján. A listát pénteken tették közzé Moszkvában. A jelöltek között szerepel továbbá Goar Gaszparjan, a világhírű örmény énekesnő és Arkagyij Rajkin, a népszerű komikus. Ä listát országos vitára bocsátják; februárban teszik közzé, azoknak a nevét, akiket a vita alapján a Lenin- díj bizottság érdemesnek talál arra, hogy a további megvitatásban is részt vegyenek. Világ proletárjai, egyesüljetek! Sukarno indonéz elnök pénteken beszédet mondott a — Hogyan védjük az ifjúságot? A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXL évfolyam, 298. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1965. december IS. Szerződéskötő körúton Rádió- és teíevízióműsor Wilsoni letorkolt London még nem téit magához „Wilsont letorkolták!” — je-jés Wilson végül félig üres lentik elsőcddalas főcímeikben' széksorok előtt kezdhette meg a pénteken megjelent angol lapok. Az ENSZ-tudósítók beszámolói és a lapok vezércikkei sértődöttséggel és tanácstalansággal, vegyes megdöbbenéssel tárgyalják a példátlan esetet: ÍPerwari elnevezésű nőszövet- ' az afrikai ENSZ-küldöttek — féég gyűlésén. A Reuter-iroda {jelentése szerint Sukarno kijelentette, hogy halálbüntetéssel fogják sújtani mindazokat, akik „eltérnek az indonéz forradalom irányvonalától”. Beszéde további részében — ugyancsak a Reuter szerint —, azt is hangoztatni, hogy a különleges katonai bíróságok ne csupán a szeptember 30-a mozgalom közvetlen részeseit vonják felelősségre, hanem azokat is, „akik szántszándékkal eltértek a forradalmi irányvonaltól”. közöttük nyolc nemzetközössé gi ország képviselőinek — tömeges kivonulását Wilson miniszterelnök közgyűlési felszólalásának megkezdése előtt. A BBC televíziója a Telstar útján élő adásban közvetítette Wilson beszédét. A sok milliós angol néző- közönség alig akart hinni a szemének, amikor látta, hogy a brit miniszterelnök percekig álldogál a szónoki emelvényen, miközben az afrikai delegátusok tömött sorokban vonulnak a kijárat felé, "ozetes tájékoztatás a várható év végi eredményekről, a. nyereségrészesedésről beszédét. A példa nélkül álló angolellenes demonstráció komolyságát aláhúzza az, hogy pénteken reggelig már hét. afrikai állam jelentette be: megszakítja diplomáciai kapcsolatait Londonnal. Miután Tanzániát követően Ghana is szakított Londonnal, a brit nemzetközösség veszedelmesen közel került a széthulláshoz — állapította meg pénteken a kormánypárti Sun diplomáciai munkatársa. A szemleiró nem tartja kizártnak azt a lehetőséget sem, hogy az afro-ázsiai tagállamok végül úgy döntenek: kilépés helyett inkább Nagy-Britanniát űzik ki a nemzel'közösségből. iici száll Se & Gemini-7, Az AP jelentése szerint Frank Borman és James Lövell, a Gemini—7. űrpilótái pénteken utasítást kaptak arra, hogy az energiaszolgáltató rendszerben keletkezett kisebb zavarok ellenére az eredeti tervek szerint folytassák útjukat. Az űrhajó tehát ina. szombaton, magyar idő szerint 15.00 órakor ereszkedik le az Atlanti-óceán vizére, miután 14 nap alatt 207-szer J mögött tájékoztatták a világűrkerülte meg a Földet. I ben szerzett tapasztalataikról. Walter Schirra és Tom! Hétfőn, vagy kedden utaznak Stafford, a Gemini—6. utasai, | Houstonba, ahol folytatódik az akiket sikeres leszállásuk után ; élménybeszámoló, i . ^ Gemini—6. legénysége a a Wasp repülőgép-anyahajó vett fedélzetére a Bermudáktól délre, tegnap a délutáni órákban érkeztek meg a Kennedy űrhajózási központba. közeljövőben sajtóértekezletet tart, de ennek időpontját nem közölték. Az orvosok szerin t Schirra és Parlizáaakciók Saigonban A DNFF évfordulójára fokozódik a szabadságharcosok tevékenysége következtében hél amerikai megsebesült. Megérkezésük után mindenre kiterjedő orvosi vizsgálat kő- j f ^ vetkezett, majd a Gemini-! ^ perc^^ffiózl program vezetőit zárt ajtók ^ ^ árasztó út ^s megviselte őket: Schirra kapitány egy kilogrammot. Stafford őrnagy pedig három kilogrammot veszteit súlyából. Kiadós húsételek elfogyasztása után azonban mindketten hamarosan visszanyerték testsúlyukat. December 20., a Dél-vietnaani Nemzeti Felszabadítása Front megalakulása 5. évfordulójának közeledtével Dél-Viet- Jöamban fokozódik a szabadságharcosok tevékenysége. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a partizánok immár a negyedik, egymást követő napon hajtottak végre különböző akciókat Saigonban és külvárosaiban az amerikaiak és a dél-vietnami kormány csapatai ellen. Pénteken reg- gel egy partizán gránátot dobott Saigon központjában egy amerikai csapatszállító tehergépkocsira, a robbanás Saigon egyik külvárosában, Cholonban csütörtökön^ este váratlan esemény történt: a kínaiak lakta városrész egyik nagyforgalmú csomópontjában a szabadságharcosok hangszórón szólították fel a lakosságot, egy emberként keljen fel a megszálló amerikaiak ellen. A partizánok megbízottai hosz- szabb időn keresztül zavartalanul szólhattak a hangszórón keresztül a lakossághoz, követelve az amerikai csapatok haladéktalan távozását Vicfnam- bóL Luigi Longo nyilatkozata Luigi Longo, az OKP főtitkára nyilatkozatot adott az Unita m”nk a társának. Az OKP főtitkára a párt kongresszusát előkészítő vitát értékelve rámutat, hogy az rendkívül élénk, s a párt tagságának nagy része részt vesz benne. A vietnami kérdésről szólva, Luigi Longo megállapította: tudjuk, hogy a Szovjetunió, más szocialista országok megadtak minden olyan segítséget a vietnami elvtársiknak, amelyet azok kértek és készek teljesíteni minden kérésüket. Sajnos azonban addig, amíg a segítség eljut céljához, nem égy, sokszor objektiv nehézségeket kell leküzdeni. Hatékonyabb lett volna a szocialista tábor válasza, ha a kínai elvtársak nem utasították volna vissza azt a vietnami javaslatot, amelyet a Szovjetunió elfos amelynek értelmében szilárd kollektív állásfoglalás született volna az agresszióval szemben. A nemzetközi munkásmozgalom helyzetéről szólva, az OKP főtitkára emlékeztetett arra, hogy Togliatti jaltai emlékiratában az összes pártok hozzájárulását sürgette a nézeteltérések leküzdésére. Sajnos, meg kell állapítani — folytatta Luigi Longo, hogy a kínai elvtársak nem adtak ilyen hozzájárulást, sőt éppen ellenkezőleg, november közepén elhangzott állásfoglalásukban egészen odáig mentek el, hogy kijelentették, lehetetlen az akcióegység az imperialista agresszióval szemben az SZKP-val és mindazokkal a pártokkal, amelyeket. ők önkényesen „revizionistáknak” neveznek. Az OKP akárcsak a múltban, az összes antiimperíolista és békeerők egvsézének megmentésére törekszik — mondotta Longo. Már csak néhány nap választ el bennünket az év végétől. Ezekben a napokban egyre jobban kirajzolódik, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy állami s tanácsi vállalataink, szövetkezeteink dolgozó; hogyan tettek eleget évi feladataiknak. Telefonon körkérdést intéztünk egy sor vállalat vezetőjéhez, hogyan zárják 19(15-öt, mit hoz ez a népgazdaságnak, és várhatóan milyen nyereséggel számolhatnak a dolgozók. Hangsúlyozzuk, várhatóan, hiszen az év hátralevő napjaiban is lehet még valamit tenni és számolni lehet bizonyos korrekciókkal is. A Lenin Kohászati Művekben Szabó József, a terv- és statisztikai osztály vezetője a következőket közli. — A főbb termékekben nincs, s várhatóan nem lesz lemaradás. A torma szerinti termelés mellet ebben az évben fokozott figyelmet fordítottunk a minőség javítására. Az acélnyersvas termelésben az I—II. minőség részaránya az elmúlt évihez viszonyítva 4 százalékkal javult. A Martin- acélselejt 0,3, az elektroselejt 0,7 százalékkal csökkent az elmúlt évihez viszonyítva. Igen kedvezően alakult a vállalati selejt. Az elmúlt évben 2,59 volt vállalati szinten, ebben az évben 1,98 százalékra sikerült leszorítanunk. Az exporttervet teljesítjük, a termékek kiszállításával sem lesz gond, szati Művekben előreláthatóan 17. napos nyereséget fizethetünk. S hogyan dolgoznak a December 4. Drótművekben? Erről Kiss Béla elvtárs. a vállalat főmérnöke így számol be. — A háromnegyed évet jó eredménnyel zártuk, s az év- utolsó negyede is kielégítően alakul. Várhatóan 3—4 millió forinttal túlteljesítettük a tervet, s exportban mintegy félmillió devizával adunk többet a tervezettnél. A programszerű szállításban mutatkoznak némi gondok. A költségszint jól alakul. Előzetes számítások szerint kétheti nyereséget fizethetünk. A Miskolci 3. AKŰV munkáját az év első felében sok tényező: árvíz, száj- és körömfájás, illetve egyes helységek ideiglenes lezárása befolyásolta. — Az év második felében azonban — mondja Molnár László, a vállalat helyettes igazgatója — jobb eredménynyel működhetünk. A személyszállításban az ismei-t okok miatt nem érjük el a kívánt eredményt, az árutovábbítás azonban igen jól alakul, a vállalat következetesen eleget tesz az őszi forgalomban reá háruló feladatoknak. Annak ellenére, hogy ebben az évben kevesebb tehergépkocsi áll rendelkezésünkre, az elmúlt évinél jóval több árut szállítunk el, úgy, hogy évi Vállalatunk egész évben tőre- áruszállítási tervünket teljesítjük, illetve túlteljesítjük. A vállalat sokezer dolgozójának eredményes munkájaként a becslés szerint 15—16 napi nyereséget fizethetünk. A Borsodnádasdi Lemezgyárban — a főkönyvelő elvtárstól kapott tájékoztatás kedett az ütemes szállításra és így ebben kedvező eredményt érünk el az elmúlt évinél, s az engedélyezett szint alatt teszünk eleget teljes szállítási feladatunknak. Jelentősen, 0,7 százalékkal csökkentettük az önköltséget. Mindezek alapján a Lenin Kohá- alapján — a termelési értékben, mivel a saválló lemezekre nem kaptak elég megrendelést — körülbelül fél százalékos lemaradásra számítanak, s szállítási feladatuknak sem tudnak mindenben eleget tenni. A mennyiségi tervet teljesítik. A költségszintben másfél százalékos javulás mutatkozik, amelynek eredményeképpen 12—14 nap nyereséggel számolhatnak. A Miskolci Finommechanikai Vállalatnál a lakosság részéről történő szolgáltatási feladattervet október első napjaiban teljesítették. Ebben az évben lassan a 130 ezredik megrendeléshez közelednek, s e tevékenységük 26 százalékkal magasabb a tavalyinál. — Számunkra — közli Bálint Gyula elvtárs, a vállalat igazgatója — a nyereséget nem a lakossági szolgáltatási terv túlteljesítése, hanem elsősorban a közületi szolgáltatás biztosítja. Az éves közületi szolgáltatási tervünket is várhatóan 2—3 napon belül teljesítjük; Ez természetesen kihat a nyereségre, hiszen az elmúlt évi közel 13 nap helyett 17—18 napot fizethetünk ki. — A borsodi kisipari szövetkezetek — közli Koltai Zoltán elvtárs, a KISZÖV elnöke — egyes főbb mutatókban teljesítik éves feladatukat. A szövetkezetek dolgozói 3—4 heti nyereségrészesedéssel számolhatnak, mindössze egykét szövetkezet akad, ahol kimaradnak ebbőL Az elhangzottak arra engednek következtetni, hogy bár itt-ott akad némi adósság, kívánnivaló a munkában, de az év eredményei, sikerei alapot adnak a jövő évi fokozottabb tennivalók végzéséhez. Cs. B. A Ka riba-galmsfß tiÉRÉÉMSl Mi? ■.** a vk vkri iijv:". ■■ .. P*V-' " . % I '' " . ... ..•-•aw • v *v.*.n*v feÜ: Kitűnően sikerült az MKE rendezvénye A Magyar Kémikusok Egye- előadást, Antibiotikumok ál- sületének biokémiai szakosz- tál okozott allergiák címmel. A tálya tegnap, december 17-én, kitűnően sikerült rendezvé- pénteken délután Miskolcon a nyen kétszáz hallgató vett Szentpéteri kapui kórház elő- részt. A nagy érdeklődést kiadótermében dr. Kesztyűs Ló- váltó előadás után a részve» ránt professzor, a debreceni , , ,, , . , Orvostudományi Egyetem kór- vok a Professzorral klubest ke- élettani intézetének igazga- rétében beszélgettek tovább fi tója tartott magasszínvonalú témáról, Néhány év alatt hétmillió forintos beruházás Kssznyétenben Az utóbbi nyolc-kilenc év- lakást, a pártházjat* autóbusz ben Kesznycíenben hétmillió várótermet, politechnikai műforint értékű beruházást és fel- helyt építettek. Sok munkát újítást végeztek el költségve- adott a Sajó is. A part védésé» tésből, és községfejlesztési re két vízvető gátat, három alapból; Többek között 700 darab nagyméretű átereszt kéméter makadám utat, nyolc szítettek. Á Sajón egy vasbeton kilométernél több járdát épí- hidat is építettek, tettek, két holdas gyermekját- Az építkezéseknél a falu laszó teret létesítettek, felújítót- kői nagy értékű társadalmi ták az iskolát, a pedagógus- munkával is segítettek^ A rhodesial függetlenség egyoldalú kinyllvánítísa után kulcsfontosságú szerepet kapott a Kariba-gát, amelynek vízierőművctöl kapja a zambiai ipar az elektromos energiát, Zambia attól tart, hogy a rhodesial fajvédők felrobbantják a gátak A képen: a gát egy részlete. Átalakítás megkésve Miskolcon, a Széchenyi utca lakók nem vásárolták meg a 25„ 27. szám alatti két épületet szenet, nehogy akadályozzák augusztus óta tatarozza a Mis- a munkát A tél azonban meg- kolci Építőipari Vállalat Az érkezett, és a lakók megvették épületek csinosodnak, szépül- a tüzelőt. A napokban a vélnek és bizonyára kellemesebbé lalat is közölte: megkezdi a teszik majd az utca hangula- fáskamrák átalakítását, fogjon tót mindenki lapátot, és dobálja A belső udvarok rendezésé- ki a szenet, a fát, mert külön- r.él azonban baj van. A lakókat ben nem lehet dolgozni értesítették. hogy a fáskamrá- Nem lehetett volna az álatokat átalakítják, kicserélik a ...... , . . deszkafalakat, a tető is új cse- *akist ct^’D elvegezni» repet kap. Várt mindenki. A Serfözö Simon Sukarno beszéde