Észak-Magyarország, 1965. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-21 / 275. szám

6 ßSZAKMAGYARORSZÄG Vasárnap, 1965. november KU a * A hóhérok barátja, a revaasista uszító és az ágyúgyárosok embere Ezt csinál ják utánuk. legtöbbször nemcsak magukért felelősek. Nehéz iskolát jáf­esztendőket élnek, amíg a cir­kusz porondján rájuk vetíti fénykévéjét a reflektor, s a tenyerek összeverődése az ő si­Irta, fényképezte: Regös István Gergely Mihály: „Most majd feldobog a szí­vük örömünkben mindazok­nak, akik mint hivatásos hó­hérok, már évekkel ezelőtt, előrelátóan, a nyugatnémet igazságügyi hatóságoknál ke­restek állást maguknak”. — Ezzel a mondattal kommentál­ta a Hamburger Morgenpost dr. Richard Jaeger kinevezését igazságügyminiszterré Erhard kancellár kormányában. Jaeger ugyanis be akarja vezetni a régebben eltörölt halálbünte­tést a bonni állam területén, mégpedig politikai ellenfelei­vel szemben. És Jaeger úr közismerten jobboldali, mint ez életrajzából alább ki is de­rül. A jelenlegi két Németország fenntartása a nyugatnémet kormány „szinte emberfeletti türelmén” alapszik. Annak feltételezése, hogy ez a türe­lem kimeríthetetlen, a törté­nelemben való járatlansággal egyenlő.” Ez viszont az újon­nan kinevezett bonni „mene­kültügyi miniszter” Johann Babtist Gradl jelmondata. „Stoltenbergnek, a Krupp cég igazgatójának személyé­ben a vállalkozók olyan fér­fit engedlek át a tudomány­ügyi minisztériumnak, aki a jövőben is hű marad hozzá­juk.” — Ezzel a mondattal pedig a Német Szakszervezeti Szövetség lapja jellemzi Er­hard egy harmadik miniszte­rét. Aki lövetné Lipcsét és aki ellenzi a katonai költségvetés csökkentését Richard Jaeger még Hitler alatt kezdte karrierjét. Ez a Münchenben, Hitler első si­kertelen puccsának városá­ban született ember, úgy lát­szik szívesebben őrzi agyá- ben ennek a sörcsarnoki ösz- szeesküvésnek emlékét, mint a művészetek központjának nevét jelentő Münchenét. Hiszen bírósági tanácsos lett 1943-ban, vagyis a hitleri korszak legvadabb és leg- őrjöngőbb végvonaglása ide­jén. Akkor, amikor már csak a legmegátalkodottabb nácik vállaltak pozíciót a vesztett ügy érdekében. Nyilván nem véletlen, hogy ez az ember hangoztatja büszkén önmagá­ról, hogy „halálbüntetés va­dász” és az se kétséges, kik azok a politikai ellenfelei, aki­ket kész halálra ítélni. Felté­telezhetően ugyanazok, aki­ket Hitler idejében is halál­ba küldött, mint bírósági taná­csos. Ilyen múlt és ilyen jelen egybeolvadásának , láttán nem kell csodálkoznunk azon sem, hogy 1958-ban, a nyu­gatnémet parlamentben tett kijelentése szerint késznek mutatkozott Lipcse és Drezda bombázására atomfegyverrel. Ha az új igazságügyminisz­ter ilyen véleményeket han­goztatott a múltban, és ma politikai ellenfeleinek halá­los ítélettel való eltávolításá­ért száll síkra, akkor jól sze- kundált neki Gradl „mene­kültügyi miniszter,” aki „ta­pintatlanságnak” tartja,' hogy brit konzervatív és munkás­pártok részt vettek az NDK- beli Lipcse világhírű vásá­rán. Mindenáron meg akarja akadályozni azt is, hogy két német államot ismerjen el a világ. És mit mond Stoltenberg úr, Krupp ágyúkirály embere? Még nem volt miniszter, 19G4-ben, Kruppnál sem igazgatóskodott, csak egysze­rű képviselőként nyilatkozott, de annál jelentősebben. „Il­lúziónak tartom a jelen körül­mények között a katonai költ­ségvetés csökkentését, ez ka­tonapolitikai és külpolitikai okokból egyaránt lehetetlen” — mondta. Talán nem megle­pő, hogy ezek után Kruppék sürgősen alkalmasnak tar­tották gyárukban igazgatónak. Írók és szakszervezeti vezetők ellen Richard Jaegerről köztudott; hogy első számú ellenfeleinek a szakszervezeti vezetőket te­kinti, de Stoltenberg úr sem marad mögötte, mert egyik idén megtartott beszédében élesen elítélte a „radikális szakszervezeti vezetők” fellé­pését, amely éppen olyan tanulságos, mint „az írók és újságírók osztályharcos jel­szavai.” A tudományügyi miniszter ágyúkirályok érdekeit védő „tudományossága” jó ideoló­giai alap az. igazságügyminisz­ter halálbüntetést ígérő „igazságosságához”. Máté Iván A III. SfishoSci Országos Grafikai Biennale O anyagából Kondor Béla: Repülőgéproncs. A Selley-csalá magát abban a környezetben. Nem csodálom, az első templo­mi hangversenyük volt... Kü­lönösen fájlalom, hogy éppen Bach Koronázási miséje nem volt hibátlan, dehát istenem; már ennek is örülhetünk! •— Valóban, drágám! — he­lyesel Selley. Korán vénülő ar­cán fájdalmas szomorúság öm­lik el, parasztosan eres-inas kezét paposán fekteti egymás­ra keresztbevetett lábán, vas­tag ajkát megnedvesíti. — Képzelheted, hogy megrohan­tak az emlékek. Eszembe ju­tott, amikor először voltam a Vigadóban ..: A második sor­ban ültem, előttem Tasnády Nagy András, a miniszter, mel­lette bárciházi Bárczy István államtitkár és körülöttem mind ilyen nevezetes embereid ... É!s amikor felcsendültek az első akkordok Ravel „Róma kútjai” című szerzeménye! So­sem fogom elfelejteni!..: — És a holnapi Richter-est- re tudtatok jegyet szerezni; mon eher? — tér visszai ismét a jelenbe a mama. —, Zolinak barátja a zene­akadémiai titkár, azt hiszem, másként lemaradtunk volna róla! — mondja Judit, s zöld szemével kíváncsian Dankára pillant, kellően érlékeli-e ezt az órát. — Sajnos, én már nem kap­tam egymás mellé két jegyet, dehát...! — Hátha valami csinos hölgy lesz a szomszédod és végre ta­lálsz egy feleségnek valót! — szakítja félbe a gyakorlatia­sabb maman a fiát. Selley zavartan nyel egyet, ádámcsutkája lassan felemel­kedik, majd lecsúszik. Arcán a szomorúság megsűrűsödik. Feláll és lassan kimegy. A fe­hér kendőbe csavart boros­üveggel tér vissza, tölt a csi­szolt poharaiéba. Finomkodva ;a « zón, Egy kis bohúctrfifa. Éppúgy kezelik a gitárt, mint amilyen köny- • lyedúu állnak kézen­A de'Juuim zápor ici- mosta ájultságából a várost. Alkonyodik. A levegő üdítően enyhe, i szellő futkos le a hegyekből, j A főutca két oldalán, a kor- (zón, szellőzködő embersereg * nyüzsög. k. Danka Sándor elégedetlenül | fordul be a Kossuth térre, | hogy kis ideig elüldögéljen, »Bosszús, mert egész nap nem £ sikerült összeszaladnia Moró t Istvánnal. A Mangánál tett lá- J tógát ás után valóban le-mon- ádot.t tervéről, hogy megírja Si- * móriról a portrét, mégis szere­tett volna Móróval is beszélni. » Nincs egy szabad hely a te­uren, akkor marad a „Sirály” teszpresszó. f Valamelyik festő barátját »biztosan ott találja, legalább Mól elbeszélgetik az estét. Sok * ideje van még az éjszakai sze- » mély von at indulásáig. £ — Sándor!... Sándor! ... — »Megfordul, egy mérnök barátja £ felesége mosolyog rá pajtásko- >dó, mindig ugratásra kész »évődésével. — Se lát, se hall... J vagy csak nem akarja észre­venni a szegény embert? — Ugyan, ugyan, Judit! Ke- *zét csókolom!. . . Csak mérge- Jlődöm valamiért. » — Akkor hadd ajánljak •bosszúságűzőnek hasznos és 5kellemes időtöltést! Ha van Jegy órája! Magának megéri!... J Egy régi ismerősöm telefonált »délelőtt, már régóta hív, néz- rzem meg a szobájukat. Tudja, »milyen gyöngém a régi por­ted ón, ez is családi örökség, »mit telietek! És felkínált vá­llárait megvételre Selleyék, Selley Koméi. Koros fiú. Öt­venhat éves, a mamájával él, ketten maradtak a családból. Nyilván hallott róluk! — Nem én, kedves Judit! — Persze, miért is érdekelné magáit a Selley-család, magát, a tőzsgyökeres újnemest!;.. Pedig hatszáz holdas birtokuk volt, mi a százötven holdunk­kal menthetetlenül elszegé­nyedett szürke egérkék vol­tunk mellettük!... Hát, ha nem fél végignézni a városon egy volt arisztokrata nővel, el­kísérhet! S elleyék fenn laknak a? Őrhegyre kapaszkodó kis utcák egyikében, egy tekintélyes külse­jű földszintes ház utcára néző két szobájában. — Egy kedves, jó barátunk! — mutatja be Dankát Judit. — Fogadjátok szeretettel! — Szervusz! Szervusz, drá­gám! Parancsolj beljebb, ezen a verandán lehetetlenség ren­det tartam! — Selley úgy veszi körül Dankát, mint meghitt, bizalmas barátot. — Ezzel a kaktuszgyűjteményemmel bab­ráltam, mióta a hivatalból hazatértem! Gyertek, drágáim, beljebb, a mamanhoz! Judit hosszúnyakú üveget húz elő kézitáskájából. —■ Kornélom, nem fogsz megneheztelni érte; egy kis itóka! — s békítőén hunyorít. — Tudom, hogy nektek az az egy fizetés... — Ó, drágám, ne is juttasd eszembe! — A magas, sovány férű elveszi az üveget. — Ezt akkor lie is kell hűteni! Mind­járt; csap alá teszem, csak- menjünk a mamanhoz! Pa- , rancsoljatok! . Megtermett, tekintélyes je­lenség a mama; hatalmas cson­tozat, erős karok, fejedelmi ; tartás, csak a hihetetlenül , ráncos, szeplőkkel és májíol- . tokkal borított bőre és besüp- : pedt, vizenyős szeme mutatja- korát. _. elley egy percre eltű- Ijv nik, s amikor újból t O felbukkan, hosszú, vé- i kony karját körüllen­■ geti. — Hát, drágáim, ez maradt : meg nekünk! Birtokból, házak- > ból, ez a két szoba!... Igazab- , ban ez az egy szoba, mert a- másik csak olyan ..: Mon í Dieu!... Parancsolj, gyújts rá!... Amikor negyvenötben ! elvették a birtokot, bekölíöz- . tünk mamannal ebbe a ház­ba, hogy talán ezt sikerül ■ megmenteni ... De aztán be- i szorítottak két szobába. Afc­• kor mamantól megkérdeztem, í mi a kívánságod, drágám; ren- , dezzük' be modernül a laká- i sunkat, mert én azt is meg tu­■ dóm csinálni, vagy próbáljunk L magunknak egy parányi zugot , teremtem, egy európai szobát, amely megőrzi nekünk leg- ; alább az illúzióját annak... Mint látjátok, drágáim’, az : utóbbi mellett döntöttünk . ..! ; — Láttalak, mon eher, teg­, napelőtt a templomi orgona- : hangversenyen! — mondja Ju­ditnak maman. — Csodálatos ' élmény volt, nemde, kedve­• sem? ; — Igen, nagyon szép volt!..; ■ A zenekar olykor mintha kis- ; sé bizonytalanul érezte volna szülés, a tanulás. A jó könyv szeretete náluk általános. Más­nap reggel mégis valamennyi­en frissek és mindennap új izgalommal kezdik a napot. Kemény munka, nehéz élet. Előkészület az igazira. A ref­lektorfényes cirkuszi világba. Este fellépés, éjjel utazás, s másnap újra fellépés. Biztos, kézzel, biztos aggyal, hisz Amig' kigyullad a reflektor Cirkusz. Varázsos szó. Felele venedik gyermekkorunk so! izgalmas pillanata, látjuk repülő légtornászt, a porondoi lélegzetfojtott csend. A sze mek kerekre tágulnak. Áztál biztosan csattan a csuklón , kéz. Felzúg a taps. Tust húz , zenekar. Siker! Cirkusz! Artistaélei Mi van emögött? Lebbent ®ük egy pillanatra félre a cir kuszsátor ponyváját, a siker ltozta függönyt és figyeljünk Reggel van. Trikóban sora koznak az Artista Iskola nö vendékei. Kézenállással kéz dődik a munka. Ez alapja min den akrobatikának. Bemelegítés. A szimpla szál fiákat már könnyen ugorják Az„ e°yik kislány spárgázik : gyűrűn. Repülnek a buzogá nyok. Egyszerre öt. Fel magas ra, hogy aztán példás rend bei a gyakorló kezébe hulljanal vissza. Az 5 Luxor zsonglőr csoport tagjai az idén végez nek. Próba fellépésükön, a Fő városi Nagycirkuszban má megismerhette őket a közön ség. — Mindennek az alapja i gyakorlás — mondja Péntel József tanár. Kedves, mosoly gós arcát ismeri ország-világ hisz ő a híres Kelly bohóc. — A zsonglőrökkel foglalkozom A különféle szereket nemcsal megszokni, megszeretni kell hanem — érezni is. Az Artista Iskolának csup; híres tanára van. Kiváló kar mesterek, egykori neves tán cosok. Pataki Ferenc, a Ion doni olimpia aranyérmes tor násza az akrobatikus csopor vezetője. Maift is aktív artis ta, a Pataki-trió egyik tagja szaltóit meg is csodálják a nö­vendékek. Újra és újra ugra­nak. ö pedig magyaráz, korri­gál. Más rendszerű itt a képzés mint a többi iskolában. Egy- dobén több korosztály is dol­gozik egy csoportban. Ahogy feltűnnek a tehetségek, úgj alakul ki egy-egy speciálií művészcsoport. Már a felvé­telnél is két fő szemponto- vesznek figyelembe. Milyer számokban mutatkozik „keres­let az artistapiacon” és milyer hajlammal rendelkeznek a je­löltek. A magyar artisták te­kintélye sok évtizedes. Az is­kola növendékei, — s ezl több éves tapasztalat igazol­ja — rövid szakmai gyakorlal után elérik a világszínvonalat Nem véletlen tehát, hogy szin­te a világ valamennyi nagy cirkuszának keresett szereplő! a magyar artisták. A fegyelem szilárd. Ahogy Pataki mester mondta, a toros szabályai kíméletlenek.\ Egy pillanatnyi mulasztás és vége a gyakorlatnak. A hálóba hul­lik az artista. Egy órára fáradtak a nö­legkiválóbb cirkuszművésze­ket. Borosa Imre, az egykori neves tornász vezetésével je­lenleg 55 gyerek tanul az is­kolában. Legtöbbjük régi ar­tistadinasztia leszármazottja, tornászgyerek, vagy a pálya szerelmese. Mert' abban vala­mennyien megegyeznek, hogy a világ legszebb hivatása az ar­tistamunka. Az igazgató a fiá­ból is artistát nevelt, méghoz­zá a cirkusz legklasszikusabb^ Ni „műfajában” légtornász lett. Aí repülőtrapézon most éppen « Tokió közönségét kápráztatja í el. j Este 6 óra, mire kijönnek^ az iskolából. Várja őket ai másnapi lecke. Néha a késő éjszakai órákba nyúlik a ké­vendékek. Lezuhanyoznak, át­öltöznek, s aztán ebédelnek. Kevés idő marad, mert kettő­től ők is „rendes” iskolások lesznek. Ki-ki beül az iskola­padba, általánosba, vagy gim­náziumba. Az érettségi köte­lező. Aztán következik a felső művészképzés. Hol van már az önképzett, tanulatlan artista? Az iskola 15 éve neveli a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom