Észak-Magyarország, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-19 / 221. szám
Vasárnap. t36!>. szeptember W. •SíAirwr A<rr a nnwí?!RAa 7 N emcsak a kilátó lett más, ott fenn a pincékkel teli avasi domb tetején, hanem az is, amit a valószín ütlenül ágaskodó betonépítmény tetejéről látni: a város és a városi éltető ipar. Többet, sokkal többet látni onnan lentről évrőíl évre. S eme látnivalók nagy része elválaszthatatlan e város ipari dolgozó népének két évtizedes munkájától, a három- és ötéves tervek nagyszerű alkotásaitól — és Miskolcnak mint iparbázisnak rangjától. Az Avas alján, szinte a várossá nyilvánítás pillanatától kezdve, a kor termelési színvonalának megfelelő iparbázis volt. Nagyüzemeink között is vannak olyanok, amelyeknek léte egy-másfél évszázadra, vagy attól is hosszabb múl'tna tekinthet vissza. Igaz, a valódi iparosítás, néhány fontos, az egész ország gazdasági életében domináló üzem telepítésével, létrehozásával kezdett nagy léptekben haladni. S mindaz, ami ma van, elsősorban okkor kezdett szárnyakat bontani, amikor Fa- zola Henrik 1770-ben megépítette Ómatssa halárában a nagyszerű vállalkozásokat. Mert két évszázad múltán nemcsak iparunk képe formálódott új arculatúvá, hanem a mérce, melyhez hasonlítunk, az is nagyot változott. Kint jártam az őskohónál, Fazola Henrik műhelyénél. Aztán egy óra múlva bent álltam a Lenin Kohászati Művek durvahen.germüvének „elektromos agyában”, a műszerekkel, kapcsolókkal és jelző táblákkal kúszott irányító fülkékben. És csodáltam, miként engedelmeskednek behemót masinák finom gomb nyomására, hogyan formálódik sercegve, szikrázva az acélgerenda az ember akaratára. Két filmkocka — közte két évszázad. Aztán a nagykovácsműhely. Még a föld is beléremeg, amint lesújt a kalapács. Roppant erejű hidraulikák szorítják a deréknyi vastag acélt, s a makacs fém engedelmeskedik. A kalapácsnak éppen úgy, mint a manipulátornak. Itt nem kell évszázados ösz- szehasonlítási alap. Elég évtizedekre visszapillantani. A kovács izom kolosszus volt. Kalapácsos, erős ember. Most mű fogaskerekei, turbinahá- zaik öntvényei forogtak rajta, s a vastag szerszámok érdes forgácsokat: vájtak műszakokon át. Két csarnokkal arrébb a gyár büszkesége, a DIG ÉP vizsgamunkája, a CSz—2 automata gépsor készül. Az ügyes, mindent, tudó gépből mái' a határokon túl is van. Arrébb kábel gépeket, huzallágyítókat, megint másutt n agy teljesí tmény ű szí vattyúkat, diesel-motorok at, és kü- lönlajta célgépeket szerelnek jó hírű szocialista brigádok. A kovácsoló és sajtoló gépek nagy családjából néhányat — légkalapácsokat, mechanikus és hidraulikus préseket, komplett sajtolókat, kovácsüzemi berendezéseket — immár számos országba exportál a gyár. A kábelipari gépek „kollekciója” is megtalálható határainkon túl, a szélrózsa minden irányában. Nemrégen hallottam: IS országban forog „DIGÉP” márkával ellátott gép és berendezés. És itthon is. Itt az Avas alján. A napokban a December 4 Korszerű technológia, nagy teljesítményű gépek és kevés fizikai munka; ez jellemzi a város legfiatalabb könnyű ipari üzemét, a Pamutfonodát. rendezések mechanizációja azonban megkönnyíti a korábbi nehéz fizikai munkát, a szociális létesítmények pedig kellemesebbé teszik az ottaniak életét. A Pamutfonoda mindössze tíz esztendős. A Sajó-parti gyár e rövid idő alatt mégis rangos helyet teremtett magának Miskolc iparában. Modern berendezéseit gyakorta csodálják hazai és külföldi szakemberek. Dolgozóinak teljesítményed a világranglistán is tisztes helyet foglalnak el. Fürge kezű nők serénykednek az idegesen rázkódó gépsorok között, s a gyapot szemlátomást vedlik át nagy gombolyag pamuttá. Udvara valóságos virágos- kert. Belül meg mesébe illő hangulatot varázsol az örökké gomolygó „hópehely”. A December 4. Drótmüvck űj műhelycsarnokában sok a gép, kevés az ember — ez az első benyomása a látogatónak. nyersvas gyártására alkalmas nagyolvasztót, a feldolgozásra pedig friss tüzeket és hámorokait létesített. Pensze az az út, amely az egykori céh mestereid öl a vas- háromig — onnan pedig az automatizált hongerdéig vezetett hosszú volt — és kanyargós. Nehéz volna néhány sorban valamifajta városi ipartörténetet. írná, hiszen az avasaljai ipar históriád köteteket toiler nének meg! Erre pedig e hasábok szűkösek. Csupán any- nyira telik a lehetőségelvből, hogy a 600 éves jubileumát ülő város ünnepi hangulatában, a teljességre való törekvés nélkül, néhány felvillantott képben tisztelegjünk az immár külhonokban, is ismert avasal- jai iparnak és ipari dolgozónak. A z ómassai őskohó, nem messze a Hámori-tó szélétől, immár muzeális érték. Vas gyártással ismerkedő diákok éppen úgy kö- rülcáodálják a restaurált létesítményt, mint a messzi földekről odakeveredett turisták, külföldi vendégek. E vidéket, ahol a mai „vasváros” elődjeként először csordítot- tak nyersvasat, majd itt készült az első magyar acél, a mai miskolci vasasok törvényes ősüknek tekintik, S valahányszor szó esik az itteni kohászkodásról, ha csak egy mondat, erejéig is, de visszakanyarodunk az őskohóíg éppen úgy, mint a Szinva patak mellett létesített első műhelyekig, a korszerű nagyolvasztóig. S amint a mai korszerű létesítményeket. járja az ember, úgy érzi, az ipari televízió léte egy cseppet, sem homályosítja — sőt! — az egykori, mai szemmel talán primitív,* megás vékony karú fiatal, akinek ereje, gyorsasága a gépekben van. Könnyed mozdulatai nyomán kerékabroncsok formálódnak indiai megrendelő igénye szerint, és tengelyek karcsúsodnak szovjet rajzoknak megfelelően. A 700 köbméteres kohó, a gyár óriása éjjel-nappal ontja a nyersvasat. Vár ják a martin új kemencéi. Az öntödékben homokba formált üregek helyén erős turbinaházak hűlnek. A csavargyárban fél automaták ontják a cifra alkatrészeket, s a henger- dóben valószín űtlenül kígyózik a tüzes vas. Ez lett a vashámor „jogutódaként”. Neombetűkkel felírva: Lenin Kohászati Művek. Húszezer ember gyára, a magyar kohóipar fellegvára. 1965-öt írunk. D iósgyőri Gépgyár, „N” egység. Az idősebbek úgy ismerik, hogy a megmunkáló nagycsarnoka, A beton gerendák, amelyek az üvegtetőt támogatják, egyidősek a gyár létével. ötr>en esztendősök! A gép, melyet idősebb és fiatalabb esztergályosokkal körülsétálok, még öregebb. Az itteniek csak úgy hívják: nagy karuszel. Kora meghaladja a gyárét. 1906-ban alapozták először az ,.Ö gyárban”. A gépműhelynek ez volt a szíve. Később átkerült a DIMÁVAG-ba. Ma is ott dolgozó szakmunkások, művezetők szinte betéve tudják a gép „életútját”. Flosznik Gyula elvtárs azzal kezdte: Ez a masina idősebb, mint én vagyok. Pszota Sándor esztergályos fejből sorolta, mi minden került le a gép hatalmas asztaláról. Őri ásj fogaskerekek, kemencéik forgató gyűrűi* ceőgyári meghajtó; Drótművekben ismerős húzógépet láttam. Ezek is itt készültek a szomszédban. Fürgén pörögnek, s köteg számra kerül ki belőlük a drótkötél, huzal- és betonacél. Sőt még azt is vállalták, hogy az új konstrukciók egy részét „belövik”. Ez a miskolci középüzem méri'öldes léptekkel fejlődik manapság is. A mostani rekonstrukció során valósággal mégfiatalodik az egész gyár. És bővül a. profil is. Termékei Argentínában éppen úgy megtalálhatók, mint Brazíliában, Jugoszláviában vagy Kínában. A rekonstrukció persze nemcsak a termelést bővíti majd, hanem megváltoztatja az itt dolgozók munkáját és életkörülményét.. Mert a dróthúzás valaha nem tartozott a könnyű mesterségek közé. Az új bcA város túlsó végében az öreg Papírgyár kéménye füstölög. 1872-ben alapították. Régi feljegyzések őrzik, hogyan gyártották a mesterie- gények kézi erővel a papírt,- majd a századfordulón ide is eljutott a gépesítés szele, a 20-as években tovább fejlődött a gvár, nem régi rekonstrukció során pedig nemcsak korszerűsödött, hanem minőségi változáson ment keresztül Így hát nem csoda, hogy a Diósgyőri Papírgyár nem is annyira múltjával, mint inkább jelenével és holnapjával teremti meg tisztét és hírét a világban. C ement és mészmű, mezőgazdasági és cementipari gépjavító, közlekedési komplex telep, városrészeket, impozáns épületeket emelő építőipar, föld mélyét vájó bányászat, vasúti síneken zakatoló vonat, hőségben is hideget teremtő hűtőház, levegő milliomod részét hasznosító kryptongyár, szerényen dolgozó szövetkezeti munkás, igen ez is az avasaiji ipar. Része a kilátó környékének, s annak az alkotásnak, mely napról napra szemet gyönyörködtető látvány, szívet déri több érzés. A kilátó is, moly nem únja a várost nézni, a változásokat látni. És az ipart, mely évszázados múltjával, oly magasra emelkedett Irta: Paulovits Ágoston Foto: Szabados György Jó minőségű papírok készülnek a Bükk lábánál tevő Diósgyőri Papírgyárban, melyet az utóbbi évek során újítottak fel. A Diósgyőri Gépgyár „legöregebb” gépe a nagy forgás- testek megmunkálására szolgáló karuszel eszterga, a gép kezelőjével és az üzem művezetőjével. Látkép » Leóin Kohászati Művekről, IPAR SZ 41VAS ALJÁN
