Észak-Magyarország, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-04 / 156. szám
▼ssäraap, tSWS. János '4 ESZAKMAGTAROKSTAíi 7 borsodi crroui Római hajnalok (Czinke Ferencnek) Az idegen festő első kakasszóra apostol-lován már nyargalt a folyóra s elnézte percekig mozdulatlanul, hogy a kelő nap sörényébe bújva milyen lobogó lánggal ég Kóma- Mit nem adott volna, ha csak villanásig megálljt kiálthat a Végtelenre. S a súlytalanság sodró iramában nekifog, hogy a színeket keverje! S míg idegeiben vad dobot vert a halhatatlan alkotni akarása, Karját, ecsetjét megbénította s mozdulatlanná kárhoztatta a látomás varázsa. Barátai jutottak eszébe, akik talán sohasem fogják meglátni Rómát, A kis Bodrog part, ahol gyerek volt, és az is, hogyha költő volna, elégiát írna itt, meg szonettot, vagy éppen ódát. De föl, sietni! A pillanat elillan! Egyre jobban vakít a fényben a vászon és kemény azúrkékbe hajlik az ég, mely vérrel virradt meg, hogy új színt játsszon. A művész festett. Vagy csak érezte csupán, hogy ecsetje vert hadakként kullog az elsuhanó pillanat után? Mert ekkorra már ébredezni kezdett Róma. A parton alvó nincstelenek is megmozdultak az antik köveken fázós hátukat a sugaraknak tartva, — A fény, amely a festőt feltüzelte, költővé 'tette s messze ragadta, őket visszadobta az innenső partra. Fölemelkedtek a kábulatnak fojtó ködéből s a szót is kicsalta kebelükből az Édes Elet, A festő látta ezt, — állt és nézett egy töpörödött, nyomorék kis öregre, Aki rövidke botját kezébe vette s míg lebicegett a lépcsőkön a vízhez, a képre mutatva rekedten így kiáltott: Molto simpaticoí S hozzá egy vivátot. Es másnap megint ott várta a hajnalt, hogy lásson, fessen s a Szépért lelkesüljön. Minden épp úgy volt, mint előző reggel, de az öreget már hiába kereste, Csak botja feküdt a lépcső legalsó (okán, a Tever pedig bölcsen hallgatott, nem haragudott, hogy a bukó test széttörte tükrét a múlt éjszakán... Föléhajolt és a gazdátlan botot, egy koldus élet egyetlen társát fölvette, nézte s elgondolkodott: Mint a borostyánkő, oly érett volt a bot íogantyús része. Ki tudhatja már hány évig forrott egy testté vele a boldogtalan ember tenyere? És olyan sima is volt a kéztől, akár a víz lent, a színe pedig vérző virág volt, mint Hadrianus szigete fölött a római hajnal, r— így állt a festő mélyen eltűnődve Es a toronyról feltámadást harsonát fújt egy kőfejű angyal... nmuiiiimiiiiiiiiiiuitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiuimiiiiinimitiiiiiiiiiniimi A Napjaink júliusi számának címoldalán Horpácsi Sándor Könyvhét utáni gondolatok című publicisztikai írását és . Fekete Gyula könyvheti jegyzeteit olvashatjuk. A lap további oldalain is érdekes írásokat találunk. Például Varga Imre Elég lesz-e a kevesebb jó? című írását a vidék színház-ellátottságáról, vagy Sárközi Andor Érettek-e az érettségizők? című publicisztikáját a középiskolák most végzett fiataljairól. Figyelmet érdemel Sz. Kováts Lajos cikke, amelyben a Miskolci Nemzeti Színház most zárult évadjának mérlegét vonja meg. Gondolat- ébresztők Zircz Péter megjegyzései a népművelési vitáról, valamint B. Nagy Ernő Könyvek is kellenek a tudományhoz című értekezése. Tóth Lajos Marcel Toulonból című elbeszélésének második része, Serfőző Simon Lóúsztató című írása, Hajnal Gábor Félclem- je képviselik a szépprózát. Érdekes Moldvay Győző párizsi jegyzete, Kiss Gyula Fekete Gyuláról irt karcolata, Gábor- jáni Szabó Zoltán cikke testvéréről, Szabó Lőrínczről, Benedek Miklós Intermezzo című írása. Oltyán Béla Móricz Zsigmond miskolci kapcsolatairól ír, Szopori Lajos Takács Imre kötészetéről. Versekkel Hallama Erzsébet, Takács Imre, Akácz István, Erdélyi L. László, Kalász László, Ladányi Mihály, Niklay Ádám, Bihari Sándor, Zámpory Vilma, Maróti Lajos, Serfőző Simon, Hevesi Attila, Juhász J ózsef, grafikai munkákkal Feledy Gyula, Barczi Pál, Lukovszky László, Lenkei Zoltán, Bozsik István, Ficzere László, Kovács Sándor jelentkezik. nem tudott általános érvényre emelni sem olyan uralkodó vallást, mint a feudalizmus a kereszténységben, sem olyan szoros filozófiai rendszert, mint a munkásság forradalma a dialektikus materializmusban. Nem csoda hát, ha^ kibontakozása idején kétízben is hatalmas erővel lobbant fel Európában a szellemi nyugtalanság láza, a kereses izgalma. Filozófiában és költészetben, sőt újfajta misztikus vallási tájékozódásokban is. Kétízben: a század elején — a romantika, a század végén — a dekadencia korában. * A romantika kifejezése eredetileg ugyanúgy magatartást jelzett, mint a maga korában a dekadencia. Ernst Fischer pompás könyve: A romantika, lényepe, gazdag dokumentációval mutatja meg e magatartás jellemző jegyeit. Ha jól megnézzük, majdnem pontosan azonosak a dekadencia vonásaival: befelé fordulás, magány, mélabú, világfájdalom, tétova keresés filozófiában és költészetben egyaránt. Párhuzamosságuk nem meglepő, hiszen azonos lelki hiányérzetből született mindkettő. A romantika mint életérzés (szintén kitermelt egy jellegzetes művészi stílust: a ro- snantütus stílust Színdús kép-. zelet, izgatott és szenvedélyes lobogás, retorikus pátosz, szabadabb verselési formák — ezek voltak főbb vonásai. És mint a szimbolizmus, ez is levált az őt megteremtő magatartásról és elszegődött másfajta magatartás szolgálatába is. Stilisztikai eszköze lett részint egy visszaforduló — vallásos részint egy - előrete- kantő harcos és nemzeti pátoszu költészetnek is. (Nálunk pl. Vörösmarty Mihály- nál és körénél). ■ yni"pf ,|-ey a dekadencia áltü'l kialakított szimbolizmus stíluseszköze a mi Ady Endrénk esetében, egy életigenlő, harcos, forradalmi költészetnek. Adyt egy átmeneti időre nemcsak a szimbolikus stílus, hanem a dekadens életérzés is rokonságba vonta a francia dekadensekkel, iíeeka- dens korszakán hamarosan tVil- jutva, a szimbolista stílust átvitte harcos költészetébe js. Ez a költészet totális világnézetet fejezett ki. A szimbolizmus volt rá a legalkalmasabb stíluseszköz. Komlós idézi Színi Gyulának, a szimbolizmus értelmezéséről, még 1905-ben irt esszéjét, „Minden dolognak mélyebb jelentősége, _ GZimbo- luma van és a szimbolista költő ezt a jelentőséget igyekszik megéreztetni.” Valójában: az életérzés költészete az élet és világ jelentését keresi. Ezt akarja kifejezni — a vallás és filozófia jelrendszere helyett — a saját szimbólumaival. így teremt a maga világnézetének kifejezésére sajátos szimbólumrendszert, valóságos mitológiát. Ady Endre is. ff T omlós, a költői szép- Há ségek iránti, ismert finom érzékenységé-, vei elemzi sorral a Nyugat-nemzedék? szimbolistáinak költészetét. A<> központi helyet azonban az Ady-téma foglalja el könyvében. S miután bírálat alá vonja mind Révai, mind Bóka magyarázatát Ady szimbolizmusáról. jogosan panaszolja, hogy a kutatók még alig ped- zetiék a kérdési hogyan jutott el Ady a metafizikai szemlélethez?” Am — megítélésem szerint —■ a magyarázatot ő is tévesen keresi a szimbolizmus vezető folyóiratának, a Mer- cure de France-nak az okkultizmussal foglalkozó egykorú cikkeiben. Ady mitológiai rendszere nem okkul lista jellegű. Eredetét és értelmét semmiképpen sem lehet a múlt század sokhullámú szellemi válságából kiszakítva sikeresen feltárni. Nagy téma ez. mely még csakugyan kutatóra vár. Simánál/ Pál Az „olajosok” már nem vendégek az Alfölden. Mindenki megszokta, megszerette őket, akik hol itt, hol ott telepednek le, hogy szorgos munkájuk nyomán olaj, földgáz fakadjon a földből. Szolnok az ország egyik űj vegyipari bázisa. Képünkön* aavgyara. a Tisza -menti Vegyiművek S. sz. k«n* A Napjaink júliusi számában olvashaló Körültekintünk hazánkban Az űjarcű Jászkunság A csúcsokat a mélységgel mérik. Ha a mai Jászkunság népének életéről írni akarunk, óhatatlanul hasonlítanunk kell azt a múlthoz. Veres Péter a Számad.-ís második kötetében írja a Hortobágyról, a kunsági emberek életéről — ahogyan ő látta 1945-ben, a felszabadulás idején: „Ezt a népet a vegetatív létfenntartás apró gondjai, a munka, a táplálkozás, a veszekedés, az egymást nem bírás, az összeférhetetlenség, a családon belüli uralomvágy indulatai kormányozzák.” Ki gondolta volna két évtizeddel ezelőtt — még ma is kevesen tudják az országban —, hogy például az Alföld a dél-dunántúlinál is gazdagabb olajban, de különösen földgázban. A gyorsabb fejlődés, a kutatás, feltárás és kiaknázás az elmúlt évtizedben kezdődött el. Szolnokra települt az olajipar központja. Az egykori sókereskedő város olajvárossá fejlődik! Szolnok másik nagy büszkesége a vegyipar. A Tisza- menti Vegyiművek három kénsavgyára, a szuperfoszfát- gyár máris az ország egyik vegyipari bázisává tette a várost. Alig egy évtizede Jászberényben még pusztaság, paprika-, paradicsomföldek voltak azon a helyen, ahol ma a Hűtőgépgyár van. Az igazsághoz tartozik, hogy az ottaniak nem is fogadták egyöntetű lelkesedéssel a gyárépítést. Attól „féltek” egyesek, hogy a nagyüzem kimozdítja őket megszokott életformájukból. Valóban kimozdította, de ez nagy haszonnal járt. Jászberény ma a magyar hűtőgépipar központja. Sorolhatnánk még a megye jelentős ipari létesítményeit, az iparosodó Alföld megany- nyi eredményét, de talán a megye mezőgazdaságának ma még nagyobb a népgazdasági jelentősége. Szolnok megye adja az ország évi kenyér- gabona termésének tíz százalékát. Jelentős a megye fejlődő állattenyésztése is, , de szocialista nagyüzemeink leginkább arra büszkék, hogy a megyében van az ország öntözött: földterületének mintegy harmadrésze. A jövő nagyüzemi mezőgazdaságának nagy reménysége, az Alföld jelentős részének időjárási és talajviszonyait megváltoztató II. számú tiszai vízlépcső építése rövidesen elkezdődik. Megépülése után Szolnok megye egész földterületének mintegy 70—80 százaléka öntözéses művelés alá kerül. Gondos minőségvizsgálat előzi meg a Lehel hűtőszekrény útra* bocsátását.
