Észak-Magyarország, 1965. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-23 / 120. szám
6 J&ZAKBfAGTARORSZAOi ViwsíteMtp; 1963. mi)« t% Varsó és Cauaieffo Összetartó asszony ok Dél van, de ezt a meleget „ki lehet bírni". A brigád munkacsapatonként letelepedett, a térdigérö búzatábla mellett keresnek védelmet a szél ellen. A tarka kendők furcsa formát öltenek. Nem ismerem fel mindjárt, mi az oka ennek a szokatlan kendőkötésnek. Közelebbről szemlélve látom, hogy újságpapírral bélelték ki. így nem fúj át rajta a szél. Letelepszem Hegedűs Lászióné munkacsapatjálioz. Már negyedik éve szocialista brigád, háromszor zászlót, legutóbb jelvényt kaptak. A vörös csillagos szocialista brigádjelvény ott ékeskedik az egyik leány melegítőjének zubbonyán, ilyenkor, munka közben is. A T oka jhegy aljai Állami Gazdaság anyatelepén nyolc brigád dolgozik, közülük az egyik legjobb a Hegedűsnéé. Hidakra, utakra..• Száz hold űj barackos Göncön, a kitűnő barack ha- vélik a barackost. Érdekessé- zájában újabb területeken ge a telepítésnek, hogy ezen a növelik a messze földön hí- száz holdon csak olyan cseme- res gyümölcs termőfáinak téket ültetnek el, melyeket itt, számát. A termelőszövetkezet a tsz kertjében tenyésztettek tagjai az idén száz holddal nö- ki. E!EJ[3En£iiSEíBBEH3Bí3Bf BSQBBSSHHBBOBBSlBBBBBHBIilBBHBBBHHiBBISBB Cseresznyevirágzás BBDnBBBBBBDBHDBSOBlHB wmmmsmm (Foto: Szabados) □ BBsefidiaítjuc: i— Mi az oka a brigád jó teljesítményének? — Az összetartás. — A jó munkamódszer. — Az, hogy segítjük ejríN mast. Mindenki hozzátesz valamitt erős, fiatal hangjukat szárnyra kapja a tavaszi szél. Végül kialakul egy kép a brigád életéről. Szívesen fogadják az új tagokat a munkacsapatban, segítik is őket. Ez a segítség- nyújtás versenypont is. Vállalták, hogy minden évben betanítanak két fiatalt. Vállalásaik lényege különben aZ) hogy a tervezett munkát a legjobb minőségben végzik el. Itt, az anyatelepen, lassan végetér az oltványozás, a brigádra a gyümölcsösben vár majd a következő nagy feladat. Az összetartás és egymás segítése nemcsak a munkára vonatkozik. A brigád tagjainak kapcsolata. nem■ szűnik meg a magánéletben sem. • — Ha valaki megbetegszik közülünk, meglátogatjuk, segí. tünk neki a házi munkában. ■— Nekem az illetmény kukoricámat is bekapálták, amíg szakszervezeti iskolán voltam — mondja az egyik asszonyka. — Mi meg házat építünk s eljöttek a brigád tagjai segíteni — szánja hálálkodásnak a tájékoztatást egy másik fiatalasszony. A gazdaság központjában már háromszor jelentkezett társadalmi munkára a Hegedűs-brigád. őket is dicséri az a szép, virágos park, amelyet a főépület elölt olyan sokan megcsodálnak. — Olyanok vagyunk mi-, mint egy nagy család. — Még moziba is együtt, járunk. Közben szedelözködnek. Letelt az ebédidő, a többi munkacsapat már körülfogta az oltványosládákat, Menni kell. Karjukat megrakják az oltványcsemetékkel, s a. szoknyalobogtató szélnek dőlve, megindulnak a. porhanyósra lazított ágyasok között. Adamovics Ilona ssaHnsHBS&BEitsigBaisiiisrar Vér Andor: Magyar rablóvezér, akit megénekeltek az argentin költők T alán három hőnapja éltem Buenos Airesben, amikor a Critica című napilap irodalmi rovatában ráesett a tekintetem egy versre: Romance del .bandito Lorenzo Szalay. Akkor már szenvedélyesen vadásztam az argentin lapokban minden^ magyar vonatkozású írásra, hát bizony nagyot dobbant a szívem. Mert ez a Szalay Lőrinc nevű bandita, akiről románcot írt Luis Cané, a jónevű argentin költő, csak magyar lehet. Elolvastam a románcot, s kitűnt belőle, hogy Szalay nemcsak magyar volt, de — súlyos csorbát ejtve hajdani arisztokráciánk hírnevén — magyar hercegnek is vallotta magát, s ami ennél sokkal kínosabb, bűneiért a múlt század elején felnégyelték szegényt. Általában nem lelkesedem a rablóvezéi’ekért (még kisgyerek koromban sem akartam soha rablóvezér lenni), mégis any- nyira megkapott e nevezetes honfitársam sorsa, hogy nyomban lefordítottam a verset, amely így szól: i. Nem sokára Szalay Lőrinc lesújt fejedre az ítélet. Szalay Lőrinc mosolyog: „Szamomra mitsem ér az élet.. KUenc rab várja ott a sorsát. — mindnek iszonyú vége lesz — de csak Szalay Lőrinc bátor; tartása szálfaegyenes, vígan issza a kupa bort,- mit felé nyújt a tizedes. Már a Cabildo udvarán áll a bíró és egy diák rájuk olvassa hangosan a kegyetlen szentenciát: Martin Pereyrát, „El Curu”-t szörnyű halál veszejti el s bűneiért a többi is az Űristen előtt felel. De mig Pereyra izmos testét ízekké tépi a kerék, a nyolc latornak hóhér bárdja vágja le lábát és fejét' s szétvagdalt testük négy darabját, mely lészen hollók lakomája; Ínszögezik elrettentésül ’ Buenos Aires kapujára; hogy végzetüknek híre keljem így vész, let vét a törvény eíiea. IL Ott ül mind a siralomházban, léptek kopognak, s kisvártatva jön a barát a feszülettel s Szalay Lőrineet gyóntatja. „Herceg vagyok én, magyar herceg — szól Lőrinc térdrehullva, halkan — őrizd meg testvér ezt a titkot s csak akkor fedd fel, ha meghaltam. Nagy úr voltam távol hazámban, parancsaim lesték a szolgák, de szerelem és sötét ármány a tengerentúlra sodort át.’* Kezet csókol a gyóntatónak i s fájó búcsúra nyílik ajka: „Isién veled Kárpátolt bérce, szép hazám, Duna-Tisza partja!” ni. Rohan a barát és a hír Buenos Airesen átszámyal: Del Pino alkirály egy herceg fejét véteti hóhérbárddal! Előkelő urak és dámák mennek az al királyhoz reggel s a szép Lorenzo életéért könyörögnek könnyes szemekkel. Del Pino hajlik is a szóra s az ítéletet fel is oldja: Szalay Lőrinc vallomását bíró és jegyaő vegye tollba 1 IV. Vall már Szalay s hazudik, hogy megszédül könnyen, aki hallja, de lecsap rá keménven néhány keresztkérdés és megzavarja, ötöl-hatol, elsápad, kékül, szavalt megmásítja sorba ... — Véged van már Szalay Lőrinc, fürtös fejed lehull a porba! (S másnap kilenc leütött főből nőtt iszonyú koponyahalmaz,... szegény, eltévedt bűnösöknek az Úristen legyen irgalmas!) o, de hát ez költészet, vagyis a valónak „égi mása”. Szerettem volna tudni a valóságot, ki akartam nyomozni, mit követett el Szalay, hogy ilyen csúful felnégyelték, & miért ihleti még ma is románcírésra a költőket? Szabó László barátomhoz fordultam, aki akkor a Critica egyik szerkesztője volt, s gondosan számon- tartotta a magyarok sorsát Argentínában. Szabó másnap három folyóiratot adott, át — mindegyikben volt egy-egy írás Szalay viselt dolgairól — s hozzátette, hogy időnként más lapok is foglalkoznak a „szép Lorenzo” romantikus figurájával, s az Archivo Nacionalban, a nemzeti levéltárban is találhatok róla ördekes adatokat. Gondosan áttanulmányoztam tehát a Szalay-irodnl- mat, s utána tárgyilagosan megállapítottam. hogy nem akadt még magyar széles Argentínában, aki hírnév dolgában versenyezhetne Sza- layval. Ifimévé kétes ugyan, de szilárdan megalapozott. Lőrineet 1802-ben négyeitek fel Buenos Airesben, a Cabildo udvarán, de emléke ma is él, a nép dalokba foglalta tetteit, s az írók és költők képzeletét is izgatja „a vad. gyönyörű és lovagias” rablóvezér legendás alakja. Vallomása szerint (amely persze nem feltétlenül hiteles) Szalay a napóleoni háborúkban a franciák ellen harcolva fogságba esett, majd megszökött és olasz hajón került Argentínába. Tény azonban, hogy itt rablóbandát szervezett, s bandájával éveken keresztül rettegésben tartotta Santa Fé, Tucuman és Buenos Aires környékének íakosr ságát. Szalay, akinek alvezére Martin Pereyra volt, gauchófcnak öltözött lovas haramiáival főleg a földesurak kastélyaira csapott le; A banda kirabolta és felgyújtotta a kastélyokat, s aki ellenállt, kegyetlenül lemészárolta. A csendőrség és katonaság hosszú ideig tehetetlen volt Szalay bandájával szemben. A szegény nép szerette és fedezte Szalayt, mert zsákmánya egy részét megosztotta vele, s különösen az asszonyok rajongtak érte, akiknek segítségével mindig kibújt a csendőrgyűrűből. (íme a Rózsa Sándori motívum, holott Lőrinc jóval Rózsa Sándor fellépése előtt „adta fejét tilalmas dologra”.) Végül is árulás veszítette el: egyik bandatánsa, aki hiába vetett szemet Lőrinc kedvesére, bosszúból feljelentette, s két század katonát hozott a nyakára. El Rodeo község határában folyt le a harc a katonák és a betyárok között. A katonák győztek; a banda egy része elmenekült, többen elestek, kilencen pedig — köztük Szalay is — foglyul estek. A Buenos Aires-i haditörvényszék 1801. augusztus 10-én mind a kilencet halálra ítélte: Pereyrát kerékbetörésre, társait pedig felnégye- lésre. A legfelsőbb bíróság által jóváhagyott ítéletet ugyanez év decemberében kellett volna végrehajtani, de a végrehajtást késleltette Szalaynak a siralomházban tett vallomása. A hercegségről és a mérhetetlen gazdagságról szóló mesét Szalay találta ki, mert remélte, hogy mint magyar „herceg” megmenekülhet a szörnyű kínhaláltól. Szalay valóban jól számított: vallomásának pillanatok alatt híre ment és a „felsőbb tízezrek” közé tartozó urak és hölgyek közbenjárására Del Pino alkirály felfüggesztette az ítélet végrehajtását és az ügy felülvizsgálásával Don Juan Maria Almagro de la Torre hadbírót bízta meg. A hosszú nevű hadbíró egy bizottsággal ki is szállt a börtönbe és ismét kihallgatta Szalayt Minden azon múlott, hogy Szalay ki tudja-e húzni magát a csávából, vagy nem. Ha beigazolja, hogy herceg, akkor megmenekül. Végtére is egy herceget aki pusztán szórakozásból rabló- vezéreskedik, mégsem lehet csak úgy egyszerűen felnégyelni. Hát szó, ami szó, Lőrineet; zavarba hozták a keresztkérdések, a legnagyobb baj mégis az volt, hogy sa kutyabört, se kilenc ágú koronát, 3 latifundiumáról még egy telekkönyvi kivonatot sem tudott bemutatni a bírónak. Mit tehetett erre Del Pino? Hosszas huzavona után megerősítette az ítéletet, amelyet 1802, március 8-án hajtottak végre a Cabildo udvarán. A kivégzést óriási tömeg nézte végig. Sok asszony siratta meg Lőrineet, aki — mint olvasom —, „öles termetével, kékesbe játszó, fekete sza- kállával. vad lobogású szemeivel éá nemes arcélével igazi férfiszépséft volt”. A krónika feljegyzi, hogy Antonio Aguari, a hóhér mindössze kilenc pesot kapott a kilenc bandit» kivégzéséért, ami elég sovány vérdíj, viszont szép summát szerzett azzal, hogy Lőrinc szakállát. szálanként adta el az asszonyoknak, akik drága árat fizettek ezért a becses ereklyéért... íme, ez az argentínai magyar rablóvezér históriája. Bernardo Belotto művés nevén világszerte Canaletl nak ismert, XVIII. századb li festő képeinek gyűjtem nyes kiállítását nemrégibe nyitották meg Becsben. Méj pedig abban a Belvedere p: lotában, amelyben tíz évvi ezelőtt az osztrák békeszerzé dóst aláírták Kelet és Nyugi nagyhatalmainak képviselő Az akkori külügyminisztere utódai nemrégiben összejötté a bécsi Belvedere-ben, hog megünnepeljék a szerződé aláírásának tizedik évfordu lóját. Bernardo Canalettc akinek képeivel ma a Bel vedere felső részében talál kozhatunk, ugj'ancsak a né pék találkozását, a kultúrál íi cserélődését szolgálta min ienütt, ahol csak alkotott És nem is kevés helyen al íotott Velence-Drezda-Bécs „ö, ez Canaletto Bécse izerhétszázhatvanas Becs" — dézhették a jó bécsiek a ki- illításon nagy költőjüknek ■foffmanstahl-nak sorait ímelyet a másik tipikusan lécsi írónak, Schnitzlernek Vnatol című kis jelenetei elé rt. Igen, ez juthatott eszükbe, iá ránéztek a Becsi táj című lkotásra, amely Mária Teré- ia Bécset ábrázolta a Belve- lere ablakából nézve. És a :ép most a Belvedere falán ügg, ahonnan annak idején lanaletto kitekintett. De valami hasonló juthat szébe annak is, aki a drez- ai Zwingerben kerül szembe ianaletto másik képével. Ez z akkori híres Altmark >latz-ot ábrázolja, Drezda ha- yományos főterét. Ma is özpontja ez a városnak, de reg kell hagyni, a Canaletto épein ábrázolt házak szebn ;- bek, mint amikei; a háború- után építettek ezen a téren. :1 Tulajdonképpen Drezda volt- első jelentős állomása ennek t a Velencéből származott késő- .. barokk festőnek, aki szülővá- c rosában lett híve annak a ve- : duta-irányzatnak, amely egy- r egy város képét igyekezett 5 megörökíteni az olasz veduta.- azaz kilátás szónak megfele, Iően. Amikor 1720-ban Cana- letto megszületett, Velence • nagyhatalma már lehanyat■ lőtt Tulajdonképpen egész : Itáliáé is. A XVIII. század ■ két nagy olasz toliforgatója közül Goldoni Párizsba, Me- tastasio Bécsbe költözött. Canaletto elég fiatalon Drezda felé vette útját és Erős Ágost szász választófejedelem, később lengyel király udvarában kezdett alkotni. Mégpedig a Velencéből hozott vedu- ta-irányzatnak megfelelően. Csak a hétéves háború idején ment Bécsbe, hogy a háború elől meneküljön. Az olasz barokk északra tart Ha Heine híres költemé-i, nyében az északon álló fa j délre vágyik, a meleg vidékre, mintegy kifejezve a germánok ősi vágyakozását* Itália felé, akkor a hatalma alkonyán álló velencei köztársaságból Erős Ágost Drezdájába tartó Canaletto az ellenkező áramlatot jelentette. Nagy kortársa. Goldoni északnyugatra, Párizsba vitte el az olasz kultúrát; ő a délnémet barolek alkotások nagy élet- rehívójánál, Erős Ágost szász uralkodónál kötött ki. A velencei későbarokk vedutafestészetét vitte oda és nyilván találkozott már akkor a lengyelekkel, hiszen Ágost Lengyelország ura is lett. Talán ez az élménye hajtotta öreg korára Varsóba, de előbb a bécsi kitérő következett. Bécs a már rokokóba finomuló barokk császárváros volt, ahol a magyar testőrtisztek felfedezik maguknak Párizst és ahova Canaletto szállítja Velencét. Mindez ott van azon a Bécsi táj című alkotáson, amely ma is magával ragadja nézőit. És ez a velencei olaszosság a szász főváros kemény német jellegét, a kissé már szlávos vidék jellegét is magába olvasztva érkezik a tréziánus kor Bécsébe. ahol Voltaire franciasága is otthonos. Mindezzel együtt lesz annyira bécsi, hogy a ferenc- józsefi Ausztria fővárosában felnőtt Hoffmanstahl, kiváló drámairó kortársának. Schnitzlernek bécsi jeleneteihez verset írva. Canalettora emlékezik. A heinei mondás, hogy „a gondolatok vámmentesek”, Canaletto művészetét valóban jellemzik. Ezt bizonyítja életének utolsó korszaka is. Végállomás: Varsó A század vége felé már a barokk helyét a klasszicizmus foglalja el, és ez idegen Ca- nalettotól. Bécsből visszatért ugyan kedvenc városába, Drezdába, de ott akkor már a klasszicizmus uralkodott. Nyilván Erős Ágost idejében került már kapcsolatba a lengyelekkel, és így fogadta el az utolsó lengyel király, a még barokk pompát szerető Poniatovszki Szaniszló meghívását. Varsói városképei jelentik életének alkonyát. Ez a Velencéből Drezdán, majd Bécsen át érkezett művész festette meg úgy az akkori Varsót, a független Lengyel- ország utolsó éveinek fővárosát, hogy a mai Varsó újjáépítésénél az ő képe alapján állították helyre régi pompájában az ó-várost. Miként ezt a bécsi kiállítás katalógusának bevezetőjében olvashatjuk. Máté Iván I Az edelényi járás területén tanácsi kezelésben levő utak felújítására, hidak karbantartására, építésére ebben az évben csaknem négymillió forintot költenek. A tervek szerint ebben az évben Rnkacán és Bódvalenkén új hidat építenek, Abodon és Jősvafőn pedig a régieket újítják fel. Az utak karbantartását több községben elvégzik. Többek között Edelényben, Izsófalván, Ruda- bányán és Lakon terveznek nagyobb arányú felújítást.
