Észak-Magyarország, 1965. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-06 / 81. szám
Serffi. 1965, április 6. fSKAK!HAt?¥ABaRSZA€i 3 Koszorúzás a miskolci Hősök terén Elhelyezik a megyei, a járási és a városi pártbizottság koszorúját a szovjet hősi emlékmű talpazatán. Lelkesen ünnepelte es Siísss éves szabadságot egész Borsod megf® Szabadságunk születésének huszadik évfordulóján, hazánk legnagyobb nemzeti ünnepén nemcsak Miskolcon, hanem a megye minden városában, községében, a legkisebb településeken is bensőséges meghittséggel, lelkesedéssel emlékeztek meg a felszabadulás napjáról. A zászlódiszbe öltözött, a tavasz első virágaival díszített városokban és falvakban mindenütt; színpompás ünnepségekre került sor. Ózdon, megyénk északi iparvidékének központjában az ünnep előestéjén ünnepi nagygyűlésre keinilt sor a Liszt Ferenc Művelődési Házban, vasárnap, április 4-én pedig a Szabadság téri és a III. kerületi szovjet hősi emlékműnél koszorú zási emlékünnepséget rendeztek. A művelődési házban ezen a napon nyílt meg n város húsz éves fejlődését bemutató kiállítás, amely az Özdi Kulturális Hetek első nagyszabású eseménye is Volt egyúttal. Mezőkövesden a felszabadulás napjának előestéién váratlanul kedves vendég érkezett az ünnepi eseményekre. Az Egerben vendégeskedő Komjav tábornok, a „matyó fővárost” is felszabadító szovjet csapatok egykori parancsnoka látogatott el néhány órára a községbe, felkereste húsz esztendővel ezelőtti ismerőseit. Vasárnap is feledhetetlen ünnepi eseményre került sor Mezőkövesden. Emléktáblát avattak fel a gimnázium fizikatermében, abban a helyiségben, ahol pontosan húsz esztendővel ezelőtt megalakult a Magyar Kommunista Párt községi szervezete. Az alapító párttagok kedves ünnepségen adták át a községi pártszervezetnek a párt első, húsz éve őrzött zászlaját A megye néhány községében új kulturális létesítményt is avatták a nagy ünnepen. Könyvtár avatásra került sor Putnokon, Tarcalon, Perkupán és Baktakéken. Vizsolyban korszerű művelődési otthont adtak át rendeltetésének, s kiáljítás nyílt meg a megye képzőművészeinek legszebb rézkarcaiból. Encsen, Hernádnémetiben és Szikszón sor került a Hernádvölgyi Kulturális Napok első eseményeire. Koszorúzás! emlékünnepség színhelye volt Megyaszó, ahol a környék felszabadításáért harcoló román hősi halottak emlékművénél adózott hálával a lakosság. A megyaszói- ak a húsz esztendővel ezelőtt itt harcoló Tudor Vladimires- cu román hadosztály hőseire emlékeztek. A Bükk tetején, a létráste- tői hősi emlékműnél is felcsendült ezen a napon az ünneplők éneke. A természetbarátok, s a lelkes kis úttörők vitték fel ehhez a lakott helyhez távoli emlékműhöz a megemlékezés, a hála virágait. Sátoraljaújhelyen már az előző napokban megkezdődtek az ünnepi megemlékezések. Az ünnepségsorozat egyik rendezvényeként vasárnap nyitották meg a város üzemeinek és kisipari termelőszövetkezeteinek ipari kiállítását, valamint a Húsz év eredményei című bélyegkiállítást. A sátoraljaújhelyi járás községeiben is számos érdekes rendezvény szerepelt az ünnepségek műsorán. Kiesén a húsz éves fiatalok találkozóját rendezték meg. Ricsén, Tiszakarádon, valamint Bod- roghalomban képzőművészeti kiállítás is nyílt a nagy ünnepen. Elutazott hazánkból a csehszlovák, a szovjet, a bolgár párt- és kormányküldöttség Vasárnap este elutazott Budapestről a Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kormány meghívására részt vett hazánk felszabadulásának 20. évfordulója ünnepségein. A delegáció, amelyet Ota- Jcar Simuhek, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökhelyettese vezetett; búcsúztatására megjelent a Keleti Pályaudvaron Apró Antal. az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével politikai életünk számos személyisége. A csehszlovák küldöttség hétfőn visszaérkezett Prágába, j Hétfőn reggel elutazott. Budapestről A. I. Mikojan, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, a szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője, valamint R. J. Malinovszkij, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, A. P. Ljasko, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, N. P. Firjubin, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának póttagja, a Szovjetunió külügyminiszterhelyettese, a szovjet párt- és kormányküldöttség tagjai, akik a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kormány meghívására részt vettek a hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. A vendégek búcsúztatására megjelent Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Kállai Gyula, a kormány elnökhelyettese, Nenu;s Dezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Czine- ge Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, dr. Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára, Pap Janos, a kormány elnök- helyettese, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, s a politikai élet több más vezető személyisége. Budapestről a hétfői nap folyamán visszaérkezett Moszkvába a szovjet párt- és kormánykül döttség. Hétfőn elutazott hazánkból a Bolgár Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége — Zsivko Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese vezette bolgár delegáció. A vendégeket Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, valamint politikai életünk számos más vezető személyisége búcsúztatta. Leonyid Brezsnyev vezetésével szovjet párt- és kormány küldöttség látogatott Lengyelországba Hétfőn délelőtt, megérkezett Varsóba a szovjet párt- és kormányküldöttség, amely Le- onyid Breasnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága első titkárának vezetésével a LEMP és a lengyel minisztertanács meghívására hivatalos baráti látogatást tesz Lengyelországban. A szovjet küldöttséget Go- mulka, Cyrankiewicz, Kliszko, Rapacki. valamint a népi Lengyelország más párt- és állami vezetői fogadták. A pályaudvar előtti téren a két állam himnuszának elhangzása után Leonyid Brezsnyev és Alekszej Koszigin fogadták a díszszázad parancsnokának jelentését, elléptek a díszszázad előtt, majd üdvözölték a megjelent diplomáciai testület tagjait és a különböző társadalmi szervezetek vezetőit. A két párt- és kormányküldöttség tagjai ezután helyet foglaltak a rögtönzött emelvényen. Elsőnek Gomulka üdvözölte a vendégeket. Az egész lengyel nép szeretettel üdvözli a, Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet népnek vezetőit mondotta a többi között, akik újabb húszéves barátsági szerződés megkötésére érkeztek hazánkba. Leonyid Brezsnyev megköszönve Gomulka üdvözlő szavait, s a főváros népének a kedves fogadtatást, méltatta a LEMP és az SZKP, a két ország népe közötti barátságot és együttműködést, az ösz- szes szocialista államok között elszakíthatatlan szövetség jelentőségét. Nagy megelégedéssel fogadtuk — mondotta — a lengyel vezetők meghívását az új dokumentum aláirá- . sara, amely kifejezésre juttatja majd azokat az új vonásokat, amelyeket a mai történelmi helyzet tár elénk. Brezsnyev, az SZKP, a szovjet kormány és az egész szovjet nép üdvözletét tolmácsolta a lengyel népnek. A küldöttség hétfőn rövid pilienő után látogatást, tett a LEMP Központi Bizottságában, majd megkoszorúzta az ismeretlen katona és a Varsó felszabadításában elesett szovjet hősök sírját. Délután megkezdődtek a két párt- és kormányküldöttség közötti tanácskozások, este pedig a minisztertanács épületében Gomulka és Cyrankiewicz fogadást adott Leonyid Brezsnyev és a szovjet küldöttség tiszteletére. J. Cyrankiewicz, a lengyel minisztertanács elnöke mondott: pohárköszönőt. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke válaszában megköszönte a szívélyes fogadtatást, maid rámutatott, hogy a húsz évvel ezelőtt, megkötött szerződés nagy szerepet játszott a I két nép fejlődésében. Feladatunk— mondotta — e barátságot tovább mélyíteni és erősíteni, s meggyőződésünk, hogy ez mindkét nép és az összes békeszerelő népek érdeke. Spró Untai Moszkvába utazott Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese hétfőn délután Moszkvába utazott a KGST végrehajtó bizottságának XVII. ülésére. Szoviet szakszervezeti delegáció Miskolcon _ Tegnap. április 5-én, hétfőn , hét tagú szovjet szak- ,^ze,.i delegáció érkezett Miskolcra. Kedves vendégjét üdvözölhetjük Romanov Nilcolajevicset, a 'CSZPSZ tikárát, Vsakov fkndrej Petrovicsot, az Építő- ti ári Szakszervezet elnökét " ■ ngarita, Vaszilij Ivanovicsot, Ll VCSZPSZ Kárpát-Ukrajnai . -nilelj Tanácsának elnökét, apina Maria Artyemjevnát, ... ^’úngrádi Területi Szak- b^ervezeu Tanács titkárát, c^e,csislcin Pjotr Boriszovijot, a VCSZPSZ szervezési {Vfvinstruktori osztályának he- , vezetőjét, Oboldin tmí ■ Szaveljevicsot, a Szövőé10 hősét, ;iz uráli Gép_ íőf1 villanyszerelőjét, Marni Arthur Alekszejevicsot, ® Y^SZPSZ nemzetközi kap- 6étlat°k osztályának referenh-f- .szovjet J-riae§Ü?í^’„ 3 l'l =>"=**** |'u,«lel°tt a Lenin Kohásza- u Müvekbe látogat el, ahol a Vezérigazgatója, szb-t.it- kof . tájékoztatja a vendégelj; ti gyár, illetve a szakszer- h<á Mozgalom életéről. L-yjiain az SZMT székházban, ‘Qfegy 200 ember részvételészakszervezeti a program szerint vei aktíva értekezletet tartanak, amelyen a szakszervezeti mozgalommal kapcsolatos tapasztalatokat beszélik meg. A vendégek 7-én, szerdán reggel hagyják el megyénket és Heves megyébe látogatnak el. Letiingrádi Á leningrádi Szmena című lap, amellyel testvéri kapcsolatban vagyunk, hazánk fel- szabadulásának évfordulója alkalmából az alábbi üdvözletét küldte szerkesztőségünknek: Miskolc város, Északmagyarország Szerkesztősége, Kedves Elvtársak! Szívből jövő üdvözletünket küldjük önöknek, Miskolc város és Borsod megye valamennyi dolgozójának történelmük nevezetes dátuma, Magyarország felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából. Április 4-én, a magyar dőlEltemették Prieszol József elvtársat Színpompás ünnepi nagygyűlések, számos kulturális rendezvény színhelye volt minden egyes tokaj-hegyaljai község is. Mádon például fényképeken mutatták be a község 20 éves fejlődését, a község asszonyai pedig díszítőművészeti kiállítást rendeztek. Tokajban a községi klubban mutatták be a 20 év eredményeiről készített kiállítást. Délután az ifjúsági staféta győztese gyújtotta meg fáklyájával a gimnázium udvarán elhelyezett kandelábert, amely mint jelképes örömtűz hirdette a község örömünnepét gozó nép nagy ünnepén önökkel együtt ünnepel valameny- nyi baráti szocialista ország. Leningrad dolgozói, mint minden szovjet ember, nagy rokonszenwel, érdeklődve figyelik a Magyar Népköztársaság társadalmi, gazdasági, tudományos és kulturális életének fejlődését. Szívből örülünk minden új sikernek, amelyet a magyar nép a szocializmus építése során elér. Üdvözöljük a magyar dolgozók lendületét, kitartását, hozzáértését, amely az ország iparosításáért folytatott harcban, a mezőgazdaság fejlesztésében, az országszerte folyó Nagy részvéttel kísérték utolsó útjára hétfő délután a Mező Imre úti temetőben Prieszol Józsefet, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagját, közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettest. A magyar munkásmozgalom nagy halottainak emlékét megörökítő Pantheonban ravatalozták fel a gyász és a kegyelet koszorúival, vörös szemfödéllel boríépítőmunkában, valamint a szakember- és káderképzésben megmutatkozik. Tudjuk, hogy a szocialista Magyarország arculata cvrői évre szépül. Fényesen bizonyítják ezt az elmúlt 20 év során végbement változások. örömmel látjuk, hogy országaink között a baráti kapcsolatok évről évre erősödnek, mind sokoldalúbbakká válnak, s hogy ezen belül Lenin- grád és Magyarország kapcsolatai kiszélesednek. Éljen a megbonthatatlan szovjet—magyar barátság! A Szmena című lap « szerkesztősége. tett. koporsót, s mellette bíborszínű diszpámán helyezték el az elhunyt kitüntetéseit. A ravatal körül az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, póttagjai, a Központi Bizottság titkárai, a Központi Bizottság és a kormány tagjai. közéletünk ismert képviselői, régi harcostársak, munkatársak álltak díszőrséget. A munkás gyászinduló hangjai után a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Szerény! Sándor, a Központi Bizottság tagja, a pártfőiskola igazgatója búcsúzott az elhunyttól. Az Épitő-, Fa és Építőanyagipari Dolgozók SzakszerPrieszol elvtárs temetésén a gyászoló közönség soraiban ott állt a borsodi dolgozók népes küldöttsége. Elvtársai, barátai, tisztelői jelentek meg a Bősök Pantheon jónál. Eljöttek, hogy leróják kegyeletüket, s végtisztességet adjanak annak az embernek, aki hősies, példamutató életével nagyon sokat fáradozott megyénkben is az előrehaladásért. A borsodi dolgozók, köztük a munkások, — akiket annyira szeretett Prieszol elv- társ — tisztelgő megemlékezésüket. fejezték ki. amikor utoljára, még egyszer körülállták a fekete koporsót, mivezetőnek központi vezetősége, a Magyar Partizán Szövetség, a pesterzsébeti építőmunkások és az egykori harcostársak nevében Török János, az Építők Szakszervezetének alelnöke mondott búcsúszavakat. Dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter az elhunyt munkahelyének dolgozói nevében vett végső búcsút. A búcsúbeszédek elhangzása utón munkásőrök sorfala között vitték a koporsót a sirhoz, s az Intemacionálé hangjai mellett bocsátották le. A fel hántolt sirt elborították a gyász és a kegyelet virágai. előtt elborították a. temetőben domborodó új sirhaniot a köszönik és a virágok. A temetésen dr. Bodnár Ferenc elvtárs, első titkár vezetésével képviseltette magát a megyei pártbizottság és végrehajtó bizottsága, részt i'ettek az államhatalmi szervek, tömegszervezetek. a borsodi nagyüzemek és vállalatok képviselői. Utolsó tisztelgést adtak a harcos kommunistának, a fáradhatatlan vezetőnek, az embernek, akit annyira szerettünk és örökre a szivünkbe zártunk. íestvcrlajmnk üdvözlete