Észak-Magyarország, 1965. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

4

GS2 AK M AO TA RORSZ. At i

Vasárnap, 1963. április 4,

Egyoldalú beszélgetés

egy igaz emberrel

edves Barbai elvtársi

Interjút kell Önnel készítenem. Nem válaszol kérdéseimre. Nem válaszolhat, mert 20 évvel ezelőtt a város felszabadulásának első pillanatában egy géppisztolysorozat örökre lezárta ajkait. Tragikus sors. Veszteség a feleségnek, a három gyermeknek.

akik ma is őrzik emlékét, veszteség Miskolcnak, s igen — az egész országnak.

Ügy érzem, hogy adósok vagyunk, s úgy érzem — lehet, hogy tévedek —, mintha valami ok miatt elhallgattuk volna azt, amit tett. hírre jöttem rá, amikor egy kicsit jobban belemélyedtem a Miskolc-diósgyőri ellenállási mozgalom tanulmányozásába. ön nem beszélhet, de hadd beszéljenek a tanúk, a harcostársak. Asszonya így emlékszik vissza;

— Feri ma ötvenkét éves lenne ... Debrecenből jöttünk ide 1935-ben. Már ott kapcsolatban állt elvtársakkal. Amikor idejöttünk, ez a kapcsolat nem szakadt meg, a debreceniek itt is felkeresték. Itt iá hamar megtalálta elvtársait.

Fekete Mihály így ir róla visszaemlékezéseiben: „A harmincas évek végén Miskolcon és környékén nem volt szervezett kommunista mozgalom. A szakszervezetben Oszip István, Urbancsok Mihály és Barbai Ferenc barátaimmal egy baloldali ellenzéki csoportot szerveztünk... 1943. június 10-re Barbai és én tervbe vettük, hogy tüntetést szervezünk a béremelés jelszavával..

Bocsánat. Még nem beszéltünk munkájáról. A DIMA- VAC-ban dolgozott. Esztergályos volt. Hajas Zoltán alezredes — aki abban az időben ugyanott dolgozott — így értékeli:

— Művésze volt a szakmának. Nem egyszer előfordult, hogy a főmérnök is odament hozzá: „Nézze, Barbai úr, hogyan lehetne ezt megoldani?” ö az olajos tereiére fektette a papírlapot, s szinte pillanatok alatt megoldotta a legbonyolultabb matematikai műveleteket.

É

rdemes megfigyelni, mit mond róla kisebbik lánya: — Férjem fizikus. Apámtól maradt néhány matematikai könyv, s jegyzet is. Férjem clámult. amikor meglátta, hogy az egyszerű esztergályos egyetemi szintű matematikai műveletekben is otthonos volt.

Képességeire a gyártásvezetés is felfigyelt. Az 1943-as újgyári béketüntetés után, amelynek előkészítésében Barbai is részt vett, az igazgató magához hivatta. Műszaki beosztást ajánlott fel neki, tálán azért is, hogy kiragadja munkatársai, elvbarátai közül. Barbai nemet mondott. Elvtársainak megmondotta. miért:

— El akarnak szakítani, el akarnak szigetelni osztályomtól. 1944. október 16-án hajnalban — a. Szálasi-puccs éjszakáján — a nyilasok a Cestapora hurcolták. Felesége berontott Kóródi „testvérhez", a nyilas városparancsnokhoz, s kitört: két kezével fojtja meg, ha férjét elteszik láb alól.

— Ne féljen — nyeferegte Kóródi „testvér” — a férje életben marad. Barbai fejére nekünk szükségünk van.

— Milyen ember volt ön, Barbai elvtárs?

Mit is mondott kisebbik lánya? „Az én apám egy igaz ember volt!” És hogy mondta felesége? „Az az ember volt, aki mindenkit meg akart győzni és nevelni. Am'., rr a nyilasok lelartóztatták. szinte megdöbbentő nyugalommal beszélt- lelkűkre, miért mocskolják be kezüket Hitler érdekeiéri, hiszen a fasizmus utolsó óráit éli.

\

Barbai szoros kapcsolatban állt idős és ifjú Szaladnya Ferenccel. A fiú ezt mondja:

— Barbai — az akkori időt, s körülményeket figyelembe véve — képzett marxista volt. Igazi pártmunkás, aki szavaival és tetteivel mindig nevelt, mindig megtalálta a megfelelő hangot, mindig tudta, mikor s mit kell tenni.

— Barbaival — emlékszik vissza Urbancsok Mihály — Fekete Mihály hozott össze. Halk szavú, csöndes természetű, igen művelt ember volt. Bennem mély nyomot hagyott. Kiváló teoretikus. Ö volt a mozgalomban az elméleti ember.

— Ügy vélekednek Önről. Barbai elvtárs, hogy nagyon szerette és nevelte az ifjúságot. Négy ifi csoportja volt. Az egyiknek ifj. Szaladnya Ferenc, a másiknak Kossovics Gyula (ma a néphadsereg alezredese) volt a sejtvezetöjc. Beszélt önről Vajda Gábor, a Népszava szerkesztője is.

— Engem a Rácz-házaspárral együtt Barbai szervezett be a miskolci ellenállási mozgalomba. Sok röplapot készítettünk, volt, amelynek mondanivalóját Barbaival beszéltük meg.

E

• mlékszik önre Nyíró Sándor is:

— 1944 szeptemberének végén találkoztunk először — mondja Nyirő. — Barbai a lakásomon keresett fel. Első kérdése az volt: „Milyen könyveket olvastál?” Aztán arról beszéltünk, hogyan szervezzük meg a fegyveres ellenállási csoportot.

A város életében ebben az időben sikerült először össze- 1 kapcsolni a miskolc-diósgyőri ellenállási csoportot, egyesíteni a mozgalmat. És ebben nagy része volt Barbainak is. Munkások, értelmiségiek, kispolgárok, katonák tucatjainak szivéhez, érzéseihez találta meg az utat.

— Ma már nem tudom megmondani, hogyan ismerkedtünk meg — emlékszik vissza Antal Ferenc rendőralezredes — Akkor mozigépósz voltam, Rollnizó. Nem ismerem a kommunizmus eszméjét, erről a beszélgetéskor se esett szó, de meggyőzött: azzal is szolgálom a hazát, ha szabotálom a vetítést, ha a „fritzek” számára sokatmondó részt kimetszek a filmekből.

Barbai egy nyilas szervezőt is meggyőzött róla — menynyire megmételyezte gondolat- és érzésvilágát álszocialista demagógiájával a fasizmus. És az az ember a mozgalom derek harcosa lett,

— Kedves Barbai elvtársi Bocsásson meg ezért az egyoldalú interjúért. Ügy érzem, el kellett készítenem emlékezésül, ernlékeztetésül.

Csorba. Barna

Grafikai munkák felszabadulásunk

'A' ‘/ir *X* ’X’ “ft & •X' ír *X* ■3f vr vf K' ví‘ vf 4f vr *X- ví* *3HÉ* w

*

A<

*

*

BÁRÁNYl PURENC:

Afi

20. évfordulójára

Borsod megye képzőművészei gazdag stílustörekvéseikkel, a témaválasztás széles skálájával, az élet bonyolultságának művészi ábrázolása révén nem egyszer keltettek figyelmet országos fórumokon is. Ami mindany- nyiszor feltűnt: e nagy téma- tárú megyét képzőm űvésze- ink, sokoldalúan „felfedezték” az ecset, a ceruza, a kréta számára. Ha minden

grafikai munkából álló do--; kumentácíós anyag Borsod»« megye és Miskolc város fejlő--; dését mutatja be művészi;: ihletettséggel. • Ezeket, a grafi-:; kai alkotásokat több város-;; ban, járási székhelyen ésj: mintegy 150 községben mu-!; tátják be kamarakiállilás for-.! majában. A miniatűr kiálli-»« tások mindenütt április 4-én;; nyitják meg kapuikat, A ki-;; állított alkotások között sze-J

1945

fin akkor csupán annyit láttam, hogy öten alszanak egy ágyban, fclyton-folyvást pincébe mentünk, s naponta egyszer babot ettünk.

Én nem őrlettem Fuller bácsit, hogy mindig csak bújócskát játszik. a padláson lelt menedéket, ha a. pincébe jött a német.

jól megy, egyszer majd Borsod megyét téma csoportosítás szempontjából külön katalógus tartja számon. Persze, nem a katalóguson van a hangsúly, hanem a táj szere- tetén, sokoldalú képzőművészeti megfogalmazásán.

Borsod megyében élő képzőművészeink felszabadulásunk 20. évfordulójának tiszteletére dokumentációs anyagot állítottak össze. A tizenöt

repel többek közölt Seres Já-.l nos Bükki partizánok című;' képe, Vali József Miskolci!i Utcarészlet a színházzal című;: alkotása, Lukovszky László jl Borsodi szénbánya című ké-ji pe és Feledy Gyula Miskolci;; A vasi kilátó című grafikai s;

munkája. ::

. ^

A kamarakiállitás anyagat* lapunk is ismerteti. Mai, tin-:: népi számunkban is láthatók.

Ha bomba robbant, agyú dörgölt, azt gondoltam, hogy jön az ördög, s — jó fiú — a. babot megettem, nehogy a pokolra cipeljen.

S jött egy napon két kucsmás ember, puskával, mosolygó szemekkel...

Tavasz volt, friss rügyek neveltek,

S Fuller bácsi nyújtózott egyet,

A"N~A-tvÄ"A'*ATV VY-A"A'\LX‘V/A-A**A''A7V A-V.-7V'a

Hí

•tí

‘I«

H<

*

'fi

Hí

At

;'fi

Af

Hí

A*

m

íjc

T

&

’'fi

' vv vr vr •» 'X' *X‘ *K* tÍ' %’

JHidmltL uieiu^íizLet a izínliázzal

Vall József rajza«

— ötévenként ünnepeljük meg házassági évfordulónkat. A közbeeső esztendőkben sem feledkeztünk meg soha erről a dátumról. De az idő múlásai igazán csak akkor vesszük észre, amikor ismét elérkezünk az ötödik esztendő végéhez... Ilyenkor este sokáig beszélgetünk, emlékeket idézünk. Mert emlé- keznivalónk akad bőven. Víg események, amin ina is kacagunk; aztán szomorú dolgok, amelyektől könnybelábad a szemem, az uram arca meg elkomo- rodik. Húsz éve élünk együtt.

□

Két éve udvarolt mar Virág László Potoczky Arankának. Szerette volna feleségül venni, de az idő nem kedvezett akkoriban a családalapításnak. 1944-et írtak. Sok millió emberrel együtt do nagyon várta rnár a háború végét ez a sátoraljaújhelyi fiú meg lány! Decemberben aztán felszabadult a város. Karácsonykor Virág László gyűrűt, húzott Potoczky Aranka ujjara.

A lány apja 19-ben tagja volt a direktóriumnak, s mint körzeti agitátor tevékenykedett. Amikor Üjhelyben megalakult a kommunista párt, az öreg így szólt a jegyesekhez:

— Nektek is ott vari a helyetek.

És március 1-én mindhárman beléptek a pártba. Tíz nap múlva pedig a két fiatal házasságot kötött. A férj 19 éves volt akkor, a fiatalasszony mindössze 17. Találtak maguknak egy kis lakást, hams« kerítettek bele bútort. Boldogok vcífa.V

Pedig a „mézeshetek” valóban csak két hétig tartottak. Az ifjú férj önkéntesként bevonult a demokratikus hadseregbe, s csak augusztusban tért vissza asszonyához. Aranka ez alatt a nyomdában dolgozott. Röplapokat, felhívásokat készítettek. Virág László aztán dolgozni kezdett. Diósgyőrött volt lakatos. Hamarosan szűk lett a kis lakás: egy decemberi napon megérkezett az első gyerek. Fiú. Mindenki úgy vélekedett, hogy a kis Imre „teljesen az anyja”. Az újszülött még nem tudott hozzászólni ehhez a kérdéshez, csalt nagy kék szemével — amit valóban a mamától örökölt — nézett bele a világba. Négy év múlva -.ziiletett a második fiú. Édesapja után ■ > László nevet kapta.

□

— Milyen örömünk volt, amikor nagyobb lakásba költözhettünk! S külön családi eseménynek számított egy-egy új bútordarab, szőnyeg, könyvek. Otthonos, kényelmes volt mindig a lakásunk. A feleségem ebben nagy mes| Húsz éve i j együttj

HatesMirntttittitittemo

tér... Akkoriban már újra itthon dolgoztam, a Vasipari Ktsz-ben.

S az évek teltek. Minden napnak megvoltak az apró örömei, amelyek úgy megszépítik az életet.. Szépen növekedtek, fejlődtek a gyerekek, harmonikus, boldog családi életet éltek Virágék. Történtek persze olyan dolgok is. amikre nem jó visszaemlékezni.

—■ 195(3 nyarán megbetegedett a férjem, szanatóriumba utalták, Az ellenforradalom idején egyedül voltam a két gyerekkel. Előfordult, hogy keresték, s hogy öt nem találták, minket zaklattak. Nagyon féltünk. De mégis, talán szerencse, hogy nem volt Itthon azokban a napokbun...

□

— Múlnak az évek, Nem teltek el nyomtalanul. A két fiú lassan felnő, mi meg idősebbek lettünk.

Az asszony tréfás hangjába kis szomorúság vegyül, sóhajt is egyet. Pedig fiatal még, harminchét éves mindössze. Alakja lányos, szeme a régi fénybe»)

kéklik. S ha az líra bókot mond, ugyanúgy elpirul, mint azelőtt.

— Sokszor beszélgettünk mi kellőn arról, hogy az együtt töltött évek során megtaláltuk mindazt, amiért érdemes élni. Imre fiúnk szabó lelt, szépen keres, nyereségrészesedést is kapott a ktsz-ben. Gimnáziumba jár.

— Nemsokára udvarolni fog — toldja meg aggodalmaskodó mosollyal a párja.

A kisebbik fiú apjára hasonlít, s az ö szakmáját választotta. Lakatos lesz. Esténként a tv-nél találkozik a család. Ha meg nincs jó műsor, olvasnak, sakkoznak, beszélgetnek. Kevés időt tudnak együtt, tölteni, azt legalább igyekeznek jól kihasználni. A családfő legtöbbször jegyzeteiben lapoz.

— Tanulásra adtam én is a fejem. Eddig mindig másra ment el az idő. Nem mondom, most is van elfoglaltságom. A ktsz-ben hetven lakatos részleg- vezetője vagyok, s van elég társadalmi munkám is. De mint párttitkár nem akarok lemaradni én sem. Marxista egyetemre járok.

□

Három éve megvették azt a házrészt, amiben laknak. Egy esztendeig a férfi csak arra keresett. Munkatársai eljöttek, s rövid idő alatt „társadalmi munkában” úgy megszépítették a lakást, hogy rá se lehet ismerni. Még fürdőszobát is csináltak.

Kényelmesen, szépen élnek. , És Vi~ rágné már arra gondol, hová lehetne még egy szobát „ragasztani", hogy oda költözhessen a fiú, íia megnősül.

Ezen aztán jót nevetnek. S ma már mosolyra ingerel az a kis epizód is, amit így mesél el Virág Lászlóné:

— Erniékszel-e arra, mikor egymás mellett ültünk egy este, s nekem akkorát korduit, a gyomrom, hogy megijedtél? Nagyon éhes voltam, mégis letagadtam. Nem akartam, hogy szomorkodj miattam ... Hát persze, rég volt ez is. Pontosan húsz éve.

Gyárfás Katalin