Észak-Magyarország, 1965. március (21. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-25 / 71. szám

ESZAKMAGYARORSZAG Csütörtök, 13-65, március 25. Mit adott nekik az iskola — hogyan fogadta őket az élet ? Boldogulnak-e, helytállnak-e munkában, magatartásban? Eleget adott-e, jól elűkészí- tett-e az induláshoz az iskola? Ez a helyes „kíváncsiság” ser­kentette a putnold Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum vezetőit, tanárait, hogy meg­beszélésre hívják össze a tech­nikum első ízben tavaly vég­zett hallgatóit. Éppen ezért szívesen helyet adunk Osváth János, a techni­kum igazgatója beszámolójá­nak arról, mit „hozott” az első találkozás. * „Milyen munkát produkál­hat egy újdonsült szaktechni­kus a mezőgazdasági üzemek­ben? Sikerült-e a gondolkodó agyat olyanná formálni, hogy az alapjaiban megfelel­jen a további követelmények­nek?” Ezek az izgalmas kérdések hozták lázba a putnoki Felső­fokú Mezőgazdasági Techni­kum tanári karát, amikor megbeszélésre hívta össze az 1964. nyarán „kibocsátott” szaktechnikusait. A beszélgetés minden meg­állapításából kitűnik, hogy gyakornokaink nagy felelős­ségérzettel, határozott . opti­mizmussal, büszkeséggel be­üj „tantárgy“ is szükséges se, azok kezelése és vezeté­se birtokában nagy tekintélyt szerez a technikus a vezető­ség és a tagság elölt egyaránt. A marxizmus, a géptan, a gazdasági gyakorlat, a kémia, az állattenyésztés tárgyköré­ben tanultakat praktikusnak, korszerűnek, a gyakorlatban alkalmazhatónak minősítették. Egy tárgyat mégis mindenki kiemelt, bár ez a tanrendben így, ilyen néven nem szere­pelt, Mint mondották, az em­berekkel való bánásmód „tantárgyát” kellene valaho­gyan megtanulni. Ez a tárgy mindig űj kérdéseket hoz fel­színre, és azonnali válaszra is késztet. „És itt sokszor in­gadozunk.” Bizony, mi idő­sebbek is sokszor hibázunk az ö megítélésükben. Szóvá is tette levelében az egyik fia­tal: „Az én elnököm csodál­kozik, hogy mennyire aláérté­kelt engem egykori iskolám.” Egyet nagyon hangsúlyoz­tak: alaposan fel kell készül­ni az iskolában a gyakorlati életre. Vezetni annyit jelent, mint élenjárni a termelésben. Márpedig vezetni csak az ké­pes, aki az iskolapadban is felkészült az életre. A dolgo­zókkal való jó viszony kiala­kításának döntő tényezője a munka ismerete, megkövete­lése és elismerése. A jelenlevő első éves hallga­tók feszült figyelme bizonyí­totta, hogy ezen hasznos, jó tanácsokat meg kívánják szív­lelni. Ki kérhet segítséget? A tanácskozás során a nők szenvedélyes hangon ostoroz­ták azokat, akik lekicsinyló­|Rúsz ere történi * ♦ ♦ ♦ ♦ * Erőpróba a Sárospataki Diáknapok előtt A h&sépi&k&lás irodaimi színpadok A bemutatók Vasárnap megyénk szék­v agara ap helyén diákok százai gyülekeztek, hogy ki­ki megkísérelje megváltani jegyét a Sárospataki Diákna­pok ünnepségein való részvé­telre. A válogatás, a selejte­zés nagy téttel járt, hiszen a legtöbb középiskolás fiatal azzal az eltökélt szándékkal lepett dobogóra, hogy tovább jutva a legjobbak között kép­viselheti iskolájának színeit, Az irodalmi színpadok és a szavalok a nagymúltú Földes Ferenc Gimnáziumban mér­ték össze tudásukat. Tizen­egy irodalmi színpadi együt­tes, s mintegy nyolcvan sza­való versengett. Mi az iro­dalmi színpadok vetélkedőjén voltunk jelen, így összegezés és tanulságképpen e „műfaj­ról” mondunk el néhány gon­dolatot. Az idén, a korábbi gyakor­lattól eltérően iparitanuló intézetek is sorompóba lép­tek. A középiskolákkal szem­ben érzett averziók nem bi­zonyultak indokoltnak, mert a MŰM 114. sz. és a 102. sz. intézetének fiataljai figye­lemre méltó ötleteket mutat­tak fel, kultúráltan mondtak verseket, .felülmúlva ezzel jónéhány középiskolát. Persze akadtak iparitanuló intéze­tek, amelyeknek növendékei még szövegbiztonsággal sem rendelkeztek, s bizony szegé­nyes műsorkával léptek az egyébként nagyszámú érdek­lődő elé. Üde színfoltja, volt a színvo­nalasnak egyébként nem mondható versengésnek a Földes Ferenc Gimnázium iro­dalmi színpadának bemuta­tója. Ennek érdekessége, hogy egy 18 esztendős diáklány, Zombori Katalin írta., rendez­te, világosította a műsort. A Földes Ferenc Gimnázium szorgalmas diákja a jelene­tek nyersanyagát levéltárak­ból böngészte ki, s kereken nyolc hónapig dolgozott lan­kadatlanul a műsoron. (A műsor tartalmi ismertetésé­ről majd a sárospataki be­mutató után szólunk.) Rop­pant ötletes volt a sátoralja­újhelyi Kossuth Lajos Gim­názium A költők nem azért énekelnek című műsora. Kollégiumi miliőben, frap­páns keretben zajlott a cse­lekmény, s a fiatalok időszerű, mai témákat rejtő vitái közi­ben, mintegy válaszként fel­hangzott egy-egy gyögyszeme ma élő költőnemzedékünk­nek. Kultúrált, szép játékkal hívta fel magára a figyelmet a Kilián Gimnázium együtte- a Csendháborítóból mu­tattak be jól sikerült- részle­tet majd mind­egyikén átvonult, sajnos, egy agyonpolitizáló szándék, szin­te érezte a jelenlevő: az iro­dalmi színpadok vezetői nem bíznak a nézők politikai ítélő­képességében, "történelmi is­meretében. így, sajnos, a ha­zánk felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére egy­ségesült műsorok csak a fel- szabadulás tényét rögzítő ver­sek, színpadi részletek be­mutatására szorítkoztak. Az összekötő szövegek így bombasztikussá váltak, eltá­volodtak az érzelemre hatás követelményeitől. Megfeled­keztek a műsor összeállítói ar­ról: a felszabadulás utáni húsz esztendő roppant gaz­dag eseményekben, ebbe nem­csak belefér, Iranern belekí­vánkozik a szerelem, a vidám­ság, a szatirizáló hang, de még a természet szépségeinek lírai bemutatása is. A látott műso­rok többségén átvonult va­lami nyomasztó álkomolyko- dás, álpatétika, melynek nyomán azt éreztük: ez a fiatalság, ettől a sok, ke­resett, politikai és történelmi „bölcsességtől”, a. direkt politi­zálástól (az adott műfaji le­hetőségektől, az érzelem ha­tásától eltávolodva) nem nemesül. Szomorú, hogy a Népművelési Intézet műsor­füzetei állnak az élen a gyengén megkomponált iroda­lom ajánlásában. Ifjúsá­gunk hazafias nevelését ezek a dagályosan megfogalmazott összekötő szövegek, s csak a forradalmi versek népes füzérű csokra vajmi keveset lendíti előbbre. Sokszínűén kell vallani a mi ifjúságunk életéről, a mi világunkról, s főleg jelent, jövőt faggatóan, (Természetesen úgy, hogy a múlt se sikkadjon el.) Azért tekinthettük üdének az új­helyi gimnázium és a mis­kolci Földes Ferenc Gimná­zium műsorait, mert ezek „diáknyelven” szóltak, az irodalmi színpad anyaga pá­rosult életkori sajátosságuk­hoz. Hiányoltuk még ezen a be­mutatón a pontos szövegtu­dást, a versforma tiszteletét, a kultúrált játékot, eseten­ként az elemző versmondást. A térkihasználás variánsaival sem sokan éltek, agyonmere­vített gyerekek a tolmácsolt versek átélésének hiányával kissé iskolásán, kötelesség- szerűen mondták el mondó­Is+i T11 IpO + 'Még két hónap nünket a Sárospataki Diák­napok megrendezésének idő­pontjától. A meghívást nyerő arany és ezüst érmesek sokat „eletversengcsG1* csiszolhatnak még játékukon, műsorukon. Például nagyon elkelne egy jó szakember az újhelyi Kossuth Gimnázium egyébként kitűnő együttesé­hez is, hogy mélyítse, árnyal­ja a játékot. A borsod—mis­kolci tanácsadó és a Borsod megyei KTSZ-bizottság küldje el szakembereit e csoportok­hoz, hogy a megyék nagy diákvetélkedőjén Borsod me­gye és Miskolc megyei jogú város diákjai ne maradjanak alul. Párkány László leg vélekednek ről, tudásukról. Ügy érzik, hogy a dolgozók egy része szinte szégyell! az utasítást, vagy az. útbaigazítást nőtől elfogadni. A traktoros a mü~ trágyaszóró hibájánál . szé­gyellt« elfogadni a technikus- nő véleményét, tovább haladt a géppel, és látástávolsá­gon túl végezte el a java­solt megoldást. A társadalmi szervek se­gítőkészségét is sokan ki­emelték. Különösen a KISZ- ben fejeztek ki már eddig is elismerésre méltó munkát. Többen titkárok, mások pro­pagandista tevékenységet folytatnak. Sokan vallották, hogy kisebb közösségekben a fiatal szakembereknek inkább a pártszervezetekre kell tá­maszkodniuk. Onnan várhat­nak leginkább segítséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent „csak” elvár­jon a fiatal és maga ne tegyen semmit, mert csak az számít­hat támogatásra, akit van miben támogatni, akinek vannak tervei, elképzelései. Sokáig tartott a beszélgetés, s közben láthatóvá vált az érem két oldala. Nos, a har­madik is hamarosan ismertté válik. Tanárainkkal ellátoga­tunk a gyakornokok üzemei­be. A termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok vezetői­vel a technikusok jelenlété­ben bizonyára tisztább, reá­lisabb lesz a kép, s ez hozzá­járul majd szaktechnikus képzésünk további finomításá­hoz. Osváth János a putnoki Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum igazgatója ! ♦ ❖ $ c Közeleg a ÍL Miskolci Rövidfilm Fesztivál Lapunk olvasói előtt már ismei'etes a döntés: a rövid- filmek fesztiválját a jövóben mindig Miskolcon rendezik meg. Hírt adtunk már koráb­ban arról is, hogy a fesztivál nevében is jelzi Miskolchoz tartozását. A II. Miskolci Rö- vidfilm Fesztivált ez évben május 10. és 14. között tart­ják meg. Az előkészítésre hi­vatott bizottságok már ko­rábban megalakultak, és meg­kezdték szervező tevékeny­ségüket. Megalakult a mis­kolci rendező bizottság is, készen állnak a propaganda, a közönségszervezési felada­tok tervei. Az előzetes prog­ram szerint az ünnepi meg­nyitás május 10-én, hétfőn délután lesz, majd naponként három alkalommal vetítik a versenyző és a versenyen kí­vüli filmeket. A záróünnep­ség, az eredményhirdetés, a díjkiosztás május 14-én 17 órakor lesz. A tavalyi kez­deményezésnek megfelelően, egy új magyar játékfilm ős­bemutatója zárja a progra­mot. A helyi rendező bizott­ság programot dolgozott ki a fesztivál hazai és külföldi vendégeinek fogadására, vá­rosismertető kirándulásokra. Az elmúlt évi tapasztalatok Az előző évben rendezett első ki síi lm fesztivál az ered­ményeken túl igen sok ta­nulsággal is szolgált. Megál­lapítható, hogy az elmúlt évi fesztivál sikeres volt, nép­szerűsítette a kisfilmeket, növelte azok tekintését, se­gítette Miskolc lakóinak mű­velődését, felkeltette a közön­ség érdeklődését a kisfilm- művészet iránt. Ráirányítot­ta a figyelmet fontos politi­kai, társadalmi, és tudomá­nyos témákat feldolgozó al­kotásokra. Végül, de nem utolsósorban a filmalkotók körében segítette a. szakmai problémák megvitatását, a hasznos tapasztalatok kicse­rélését, s nemzetközi vitafó­rum megteremtésének lehető­ségét villantotta fel. A legfőbb feladatok Az elkövetkező fesztivál legfőbb feladatai a követke­zőkben sommázhalók: a be­mutatandó filmek járuljanak hozzá a művelődéspolitikai irányelvek mind teljesebb ki­értékeléséhez, a város lakos­ságának filmesztétikai neve­léséhez, a kisfilmek iránti igény növeléséhez. Teremtsen a fesztivál megfelelő fórumot a részvevő művészek számá­ra, adjon lehetőséget olyan viták rendezésére, amelyek felmérik az elmúlt időszak törekvéseit, eredményeit és tisztázzák az elvi és az esz­tétikai problémákat. Fontos feladatként jelentkezik, hogy e nagy jelentőségű rendez­vény-sorozat fűzze még szo­rosabbra a hazai és a kül­földi alkotóművészek kapcso­latát egymással és Miskolc dolgozóival, segítse a kisfil­mek fokozottabb felhasználá­sát a művelődési élet szá­mos területén. Fokozott gond fordítandó rá, hogy a feszti­vál mindinkább e művészeti ágazat elmúlt időszakát fel­mérő és jövőbeni feladatéit megszabó hazai és nemzetközi vitafórummá váljék, és lehe­tőleg mind erősebben hallat­hassa szavát a vitákban, a nagyközönség is. Helyes kez- deményezés volt tavaly, hogy például a rajz- és a bábfil­mek vitájára pedagógusokat is meghívtak. (Nagy kár, hogy ők viszont nem éltek eléggé a vitázási lehetőségekkel.) Ér­demes lenne ezt a kezdemé­nyezést az idén továbbfejlesz­teni. Növekvő érdeklődés, kevesebb díj Az elmúlt évi fesztivál ér­tékelésekor több alkalommal szóba került, hogy magas volt a kiosztott díjak és em­lékplakettek, oklevelek szá­ma, még akkor is, ha figye­lembe vesszük, hogy csaknem két és félszáz film közül vá­logatták ki azokat, amelyeket a fesztivál közönsége előtt ve­títettek. Az idén összehason­líthatatlanul kevesebb lesz a díjak száma. A fesztivál cél­kitűzéseit legjobban megva­lósító filmet, műfaji kate­góriájától függetlenül a Szakszervezetek Országos Ta­nácsának nagydíjával jutal­mazzák, azon felül kategóri­ánként egy-egy díjat adhat­nak. Az zsűri indokolt eset­ben maximálisan három kü- löndíjat hozhat létre. A tár­sadalmi, állami szerveze­tek, intézmények esetleges különdíjai csak a zsűri hoz­zájárulásával adhatók ki. A benevezett filmekről két­lépcsős zsűrizés alapján dön­tenek. A kiválogatott alko­tások az előzsűri véleménye alapján kerülnek a feszti­válra. Az érdeklődés máris igen nagy. Az eddig beneve­zett filmek száma megha­ladja a két és félszázat. Eb­ben nincsenek benne a vár­ható, versenyen kívül veti-' tendő külföldi alkotások. Ed­dig húsz külföldi művész je­lezte, hogy részt kíván venni a XI. Miskolci Rövidfilm Fesz­tiválon. (beuedek) la sz tóttá meg elnökévé. Téiéfe©gf®té a kórházakban ápolt betegek látogatásáról Az influenza járvány jelet*' lösen csökkent városunkban- Érre való tekintettel a város kórházaiban elrendelt beteglá' togatásl tilalmat részben fel" oldjuk. Továbbra is szünetel­tetjük azonban a szülészeti, a* csecsemő- és a gyermekosztá­lyok betegeinek látogatását. Egyéb betegosztályokon, az elő­írt látogatási időben, a betegek látogathatók. Felhívjuk a fi' gyeimet a tömeges látogatások veszélyére, ezért egy betegei egy időben csak egy személy hí-1 togasson. Influenzás, hurutos tünetekben szenvedő személy tartózkodjék a beteglátogatás­tól. Miskolc Városi Tanács v. n. IX. Egészségügyi Osztálya Tanácsiatok fogadóórái Miskolc városi tanácstagok: Március 27: dr. Árokszállási Zoltán, SZTK, Csabai-kapu XI., i' órakor; Bóta István, III., Hegye* u. 12.. 16 órakor; Daragó János né, Görömböly, Németh I. u. 28.. 16 órakor; Fincziczky Ferenc, H" Maros u. 17., 18 órakor; Obolányj László, Pallos u. 34., 16 órakor» Perényi Imréné. hámori pártszer vezet, 18 órakor; Cs. Szabó Bél*»; szirmai pártszervezet, 18 órakor» ázárnyasi Gyula, Bajcsy-Zs. u. 39-' 18 órakor; Vass Andrásné, H**' Majláth u. 14., 16 órakor. Március 29: Adám Jánosné, 48-as u. 15., 17 órakor; Bojkó U1} re, III., Tokaji F. u. Rácz-darál* 17 órakor; dr. Iglai Tibor, Fői gács utcai iskola, 18 órakor. Közlemény A városi tanács végrehajt bizottsága felkéri 3. város 1^ | költ, üzemeit, vállalatait, 1**' tézményeit, hogy lakóházaikat I illetve a középületeket hazát® felszabadulásának 20. évfordü' lója tiszteletére lobogózzák fel. A zászlódísz április 1— köszőntse az ünnepet, szeltek az „én” tsz-emről, a „mi” gazdaságunkról. Ha itt— ott a lazaságok feletti felhá­borodásban kritikai megjegy­zés hangzott el, azonnal kö­vette a válasz: „nálunk ezt nem lehetne megtenni”. Sza­vaikból kicsendült, hogy lel­kesedésüket nem csökken­tette a sok teendő, sőt a je­lentkező problémák növelték alkotó kezdeményezőkészsé­güket. Hozzáértés és akadályok A gyakornokok többsége szívélyes, barátságos fogad­tatásban részesült, de volt olyan jelenség is, hogy a fogadtatáskor megnyilvánuló öröm nem egyenes szándék­ból, elképzelésből táplálko­zott. (A gyakornokot egy-egy klikk akarta „megkaparinta­ni”, másutt csalt a népszerűt­len feladatokat bízták rá stb.) Az iskola sok jó ismeretet adott, és különösen előnyös, hogy a géptant olyan nagy óraszámban és részletesen ta­nítják. Pedig a hallgatók ezt annak idején kifogásolták. Ma őszinte megbánás köze­pette ismerik be álláspon­tunk helyességét. A gépek ismerete, hibáinak felismeré­|ílúsz éve történt l Egy nap eseményeiből ♦ (1945. MÁRCIUS 25.) ? MOSZKVA: Sikeresen foly- 1 tetódik a szovjet csapatok k előnyomulása Németország k mindkét frontján. Konyev k marsall seregei elérték a k danzigi öblöt, és benyomul- ^ tak Danzig külvárosaiba. Az k Izvesztyija szerint Konyev ^ marsall csapatéinak újabb [ győzelme a hadművészet is­kolapéldája., j) LONDON: Patton tábornok ^ S. hadserege csütörtök éjjel k meglepő támadás után átkelt r a Rajnán. Az amerikaiak f gyorsan hídfőt vertek a Raj- ^ na jobb partján, ahonnan új, k nagy támadást intézhetnek a k Rajna túlsó partjának elfog- . lalásáért. [ MOSZKVA: A Vörös Had- f sereg széles frontszakaszon f áttörte a dunántúli frontot, j) A II hadosztálynyi erővel ^ végrehajtott, náci ellentáma- i dás során a németek 75 900 f halottét és hadifoglyot vesz- r tettek. ^ BUDAPEST: A Szovjetunió ^ 20 ezer tonna élelmiszert ad ^ segélyképpen Magyarország- ^ nak — közölte G. M. Pus- ^ lan, a Szovjetunió budapesti ^ követe Gyöngyösi János ma- ^ gyár külügyminiszterrel. A ^ segélyben 15 ezer tonna ke- k nyérgabona. 3 ezer tonna I hús és 2 ezer tonna cukor 1 szerepel. Az élelmiszerek le- ». szállítása március 23-án meg- ^ kezdődött I A Szovjetuniótól kapott ^ élelmiszerből — közölte Fa- ^ ragó Gábor közellátási mi- ^ niszter — 18 000 tonna ki- ^ zárólag Budapest, Borsod és [ Salgótarján ínségeseié. Kivé­telt képez a 2 ezer tonna cu­kor, melyből az egész ország ^ területére juttatnak; % SALGÓTARJÁN: csaknem ^ 20 000 részvevő előtt ismer- & tette Rákosi Mátyás a Kom- F munisté Párt politikáját a » salgótarjáni nagygyűlésen. A I Kommunista Párt az ország ^ előtt álló minden fontos kér- ^ désben állást foglalt MEZŐKÖVESD: A Föld­igénylő Bizottság délutáni gyűlésén 1000 ember vett részt Határozatot fogadtak el, hogy felhívják az Orszá­gos Földbirtokrendező Bizott­ság figyelmét a nagyszámú kövesdi földnélkülire. A kö­vesd! summások kérték, hogy a káptalan Poroszló melletti birtokát engedjék át részük­re. Miután Kövesden csak 480 hold föld várt kiosztásra, mintegy 400 volt summás földjéről kellett gondoskod- 1 ni. HERNADNEMETT: Az MKP helyi szervezetének alakuló gyűlésén ötszázan vettek részt. Titkárrá Dehcl Simont választották. MEZÖCSAT: Nógrádi Sán­dor, az MKP területi titkára meglátogatta a mezőcsáti já­rás községeit. Segítette a földosztás rendezett végre­hajtását. Mezőósáton meg­kezdődött a mezőgazdasági munka. 26-án 120, 27-én 280, 28-án pedig 620 holdat mű­veltek meg a földhöz jutta­tott új gazdák. VATTA: Felosztották a 120 hodas Pongrácz-birtokot- Elkezdték a 900 holdas Mel- czer-birtok felosztását is. MEZŐKERESZTES: Föl­det osztanak Keresztes kiter­jedt határában is. Darvas Iván 450, Bottlik 700, az eg­ri káptalan 500, a Lengyel- tanya 400, Kubík Béláné 900 holdja vár felosztásra^ ÓZD: Lezajlott az üzemi bizottsági választás Ózdon; A gyár ötezer dolgozója kö­zöl a vasárnap! közlekedési nehézségek miatt csak 2273 munkás vett részt a válasz­táson. A 20 rendes tag kö­zül 7 kommunista, 9 szociál­demokrata és 4 pártonkívüU volt. A bizottság Kuban esik Istvánt, az MKP tagját, vá­lasztotta meg elnökévé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom