Észak-Magyarország, 1965. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-07 / 56. szám
TasStam, S3S&, miivrStm %, ÉSSAKMAGTABOKSSSACi A láthatatlan barikádok] „Még folytatni szeretném,. • #6Í — Gyakran kérdezik meg tatlan alakja ő a miskolci nő- Két kisgyerekkel tőlem asszonyok: „Nem mozgalomnak, örökké tévé- özvegyen a második vagy még fáradt, Rezsika? Bi- kenykedő, mindenkin segítő rod még a munkát?” Vannak, asszony, szakértője a szülői feladatoknak, nem hallotta i. jutg d iuumuu . v uuimn, wviukuh.i - v akik pírról faggatnak, hogy tu- munkaközösségi lajdonképpen miért csinálom, Saját bajairól dig csak annyit mondok, hogy sorsa bővelkedett nehézségeknagyon szeretem a gyerekeket, értük teszem, amit teszek. S hogy nekem immár húsz éve ez ad erőt, ez gyógyít meg. S aki közelebbről ismeri Pál Istvánnét, tudja, valóban így van. Két évtizede fáradnaben, szomorú eseményekben. Ahogy ő fogalmazta meg: — Keserű éveket hagytam a hátam mögött. Erős akartam lenni, s mindig tenni valamit. Hogy ne erezzem, ha bajom van. maradt világháborúban. Utoljára 1944-ben hallott a _ férjéről. Aztán még egyszer. Öt év múlva hivatalosan is értesítették, hogy gyermekeinek apja eltűnt. Mit tehetett? Egyedül Miskolcon élnek rokonai, szétbombázott pesti lakásából idejött két kicsinyével. Testvérénél otthonra talált. Varrt, hímezett, kötött. horgolt — ebből telt. ki a kenyérre, ruhára való. 1946- ban fia iskolás lett. Azóta tevékenykedik hol itt. hol ott a szülői munkaközösségben. Mikor melyik iskolából jártak 0 gyerekek. Előfordult, hogy egyszerre két helyen is számítottak rá. A két nagyobb már felnőtt. " Rájuk többé nincsen gond. Sándor Pesten öntőtechnikus, ibolya Miskolcon fodrász. Mindkettőnek családja van. De Rózsika. néni — ahogy a környéken, a nőtanácsban, s az iskolában hívják — sincsen egyedül. Második férje, akivel 1960-ben kötött házasságot, igazi társ. Az elhalt apának két gyerekét sajátjaiként szereti, felnevelte. S a kis Rózsi, a harmadik él még itthon szüleivel. meg a nagymamával Most hetedikes. Nagy tervei vannak: gyógyszerész, vagy orvos szeretne lenni. — A Herman Gimnáziumba készül — mondja Rózsika néni. — Én pedig ott szeretném folytatni a szülői munkaközösségben a tevékenykedést... A Dayka Gábor utcai iskolában hét éve — mióta a kislánya oda jár —, — dolgozik, szervez, családot látogat, emberekkel beszél. Segít, ahol tud. ahol szükség van rá. kiég mindig nem fáradt, másfél év múlva sem hágj'ja abba, csak másutt folytatja. Ugyanúgy, ahogy eddig is csinálta. Lelkiismerettel, szeretettel, fáradhatatlanul. Valaki egyszer azt mondta róla: „Rózsika olyan, mint egy pedagógus. Diplomája nincs ugyan, de szíve, energiája, ten- niakarása van ehhez a munkához”. Szebben és találóbban nem is lehetne megfogalmazni Pál Istvánná egész.eddigi életének, munkáiénak lényegét. Gyárfás Katalin Egy asszony az építkezésről Friss levegőt sodor be magával az építésvezetőség irodájába. Ö maga is csupa frissesség. Fürgén jár, vidám, gyorsan beszél, mint alti gyors életritmushoz szokott, de ezt mindig zsikája kíséri. — ígérem, nem tartom fel sokáig — mondom neki. — Az jó lesz — így ő —j mert tudja, vár a munka. — Most éppen honnan jött? — A kettes épületből. Ma ott vakolunk. Négy új, három emeletes bérház épül Miskolcon, egy villamosmegállónyira a diósgyőri stadiontól. Ide költözött most embereivel a Borsod megyei Állami Építőipari Katóné, ha lehet, még jobb kedvvel beszél. — .Tó brigád a miénk. 28- an dolgozunk együtt, s nyolcán vagyunk nők. Megértjük Vállalat egyik építésvezetősé- egymást és szeretünk dolgoza jókedv mu- ge, amelyet Petrovics Ernő irányít. 'És itt dolgozik Nagy Károly szocialista brigádjában a 27 éves Kató Güszláv- né segédmunkás. — Mikor alakult a brigád? — kérdezem. — 1968. március 11-én álltunk össze. — És jobb így, brigádban? Húsz; év a, nőmosggmlomhán ESZTER NÉNI — Nagyon kérem, ha egy J’iód van rá, vegyék fel a kislányt, Előre is hálásan kö- i'önöm — búcsik Észter néni a Sárospataki Ruházati L.tsz elnökétől, aki azonban nem tud „megállni” egy kiváncsi kérdési: — Kije Észter néninek ez a kislány, hogy ennyire párifo- ßulju? < — Senkim — hangzik csendesen a meglepő válasz — még csak nem is ismerem. A nevelőanyja hozzánk, a nőta- nácshoz fordult segítségért. Megígértük, mindent megteszünk, hogy a gyerek bejusson, ahova szeretne. Nagy Ákosné, akit egész Sárospatak csak Eszter néninek hív, húsz éve jár már ismerős és ismeretlen gyerekek, emberek ügyes-bajos dolgai után. A hozzáfordulók közül soha senkit nem utasított még el. Ta.t'aly betegsége kényszerítette. — Akitor úgy nyugdíjba gondoltam. abbahagyom a nőmozgalmi ...... munkát is. De nem megy. Va- ^ Jahogy az emlékek köteleznek. ' 'WBMKÍÉILS-. A minap vidám kedvű fiata- Í||| lókkal találkoztam. Egyikük. |.’f: egy kis katona, nagyot köszönt jf'ff rám: |M: — Csókolom, drága Eszter néni! — Jaj, te vagy az, Géza fiam, de megnőttél?! Pedig mintha csak tegnap lelt volna. amikor pityeregve jöttél hozzám, hogy nem akarnak felvenni a gimnáziumba — emlékeztein vissza. — De Eszter néni akkor azt mondta: fel a fejjel, Géza! Amit nagyon akar az ember, az sikerül. Ezt azóta sem felejtem el. — Boldogan jöttem haza, hogy itthon az uramnak is elmeséljem, lám. nem volt hiábavaló a munkám. S ami hasznos, azt nem lehet abbahagyni. Eszter néni sem tudott lemondani a nő- mozgalmi tevéken y s égéről. Még mindig jön-megy, fáradhatatlanul intéz, harcol eg'y- egy gyerek iskolai felvételéért, pénzt gyújt cgy-egy segítségre szoruló asszonynak. Aztán örömmel tér haza. — A férjem mindig megértette a munkámat. Sosem panaszkodott, hogy nem vagyok itthon. Tudta, hogy ez hozzátartozik az életemhez, s nem akart tőle megfosztani. Még a gyerekeim is — két nagy fiam van ám! — csendes belenyugvással nézték, hogy nemcsak velük törődöm. Amikor párra talált a nagyobbik fiam, sárospataki így figyelmeztette a nienyasz- szonyjelöltet: — Csak arra kérlek, Zsuzsikám, a nömozga- lomról egy rossz szót se! Inkább azt kérdezd, mit segíthetnél anyukának. Így is tett. Hamar a szivembe fogadtam. A másik menyem, aki nyomdász, a Nemzetközi Nőnapra kinyomtatta nekem az összes üdvözlőkártyákat. S az agyonolvasott kékfede- les Petőfi-könyvből előkerül a nőmozgalmat pártoló két asszonyka képe. Aztán régi emléklapok, amit jó munkája előzőekhez hasonlóan, most is elismeréseképpen kapott Esz- ^1 sikerüljön a sárospataki le.r nem. meg egv újságcikk, amit három éve írtak a sárospataki tanuló asszonyokról. — Olyan ez. a Pelői’i-kötet nálunk, mint régen a házaknál a biblia. Minden kedves emléket ebbe gyűjtögetünk össze. Aztán az ilyen csendes téli estéken a kályha mellé húzódva együtt emlékezünk az urammal. — Ha itthon vagy... — szól bele az eddig hallgató Ákos bácsi. — Mert még most sem tudsz nyugodni! — Igaz, nemrég voltam a Kossuth Termelőszövetkezetben. Ott én szerveztem az asszonyokat munkacsapatokba. Ma már a szocialista címet viselik. A gyűlésükre engem, mint a brigád szülőanyját is meghívtak. Kimondhatatlanul jól esett. Most. meg készülni keli a nőnapra. S a kicsiny szobában, amelv egyszerű, de jó ízlésről tanúskodó berendezésével megmarad minden látogatója emlékében, a ..nyugdíjba vonult” Eszter néni már azon gondolkozik, kinek szóljon hamarabb, kit mivel bízzon meg, hogy az nőnapi ünnepség ... Juhász Judit ni. Én nem is értem, miért idegenkednek sokan az építőipartól. Hiszen akiben van akarat, kitartás, munkaszeretet, az megtalálja számítását. Én ötödik éve dolgozom a vállalatnál, és 1500—1600 forintot keresek havonta. Szabolcsból jöttem ide. Férjem is építőmunkás. Kislányunk Szabolcsban Jan a nagymamánál. mi itt álbérleleskedünk. Elmond néhány szép élményét. Ment a Szeles utcai négy. új bérház előtt és hallotta, hogy a járókelők dicsérték az épületet. Máskor az erenyői bányászfürdőről, a perecese iskoláról, munkásszállóról, az LKM orvosi rendelőjéről, 'ragy a Kilián lakótelepről hallott elismerő megjegyzéseket. — Tudja, ezekben az épületekben az én kezem munkája is benne van. És ez olyan öröm __ A z építkezésen fütyül a szél. Vörösre csípi az építők arcát, kezét. A férfiak közölt asszonyok is dolgoznak. Hordják a maltert a. kőművesek kezéhez. Mai Kőmíves Kelemennek. Vérük helyett erejüket adják a falakba. A legfontosabb kötőanyagot. S a falak egyre nönele a házak sokasodna!!. Kató Gusztáj'né még megjegyzi: — Csak mindig sokasodjanak! És sohase dőljenek romba ... Aztán szalad jdssza a kettes épülethez. Hiszen fél órát elraboltam idejéből! És ráadásul még köszönteni is elfelejtettem — a Nőnap alka! inából... (Ruítkay) (,,A kommunista az az ember, aki semmit se kér, tie mindent akar — ,az ember szamára. Igenis irigykedik, ezer dolgot irigyel, egészséget, boldogságot, biztonságot, de mindenkinek a nevében, s akár saját egészsége, saját boldogsága, saját biztonsága árán”. — Aragon.) P anaszkodnak az ido- 1 sebb kommunisták, különösen a. munkások körében találunk sok ilyent, hogy hiába akarnak tenni, mint egykor, nincs rá módjuk, nincs rá lehetőségük,—^nem is igénylik, nemhogy biztatnák őkel a párt-munkára. Erről beszélgettünk a minap egykori eimbo- ■ fáimmal, akikkel a sors csak nagy ritkán hoz össze. O. L. példának az egyik miskolci bányaüzem TMK-csoportjánáli ügyét hozta fel. A TMK vezetője megkérdezett egy idős kommunistát: mi a véleménye a csoport munkájáról, egyes emberekről, vezetőkről. I. nem kérette magát, „kipakolt”. Őszintén, nyíltan. Mit tett erre az üzemvezető? Behívatta a párttitkárt és az érintett vezetőket, s figyelmeztette őket: ■^Vigyázzatok, mert 1. sole mindent tud!”. Mi volt az a „sok minden”? Például: pálinkát mérnek műszak alatt — s bizony, az alapszervezet titkára is ellátogat a zughelyre: az anyagpazarlásl szó nélkül tűrik; az egyik közbotrányt okozó, erkölcstelen irodai . dolgozónál csak papíron helyeztél! át fizikai munkára — ma is a régi helyén van. Azóta I-re úgy néznek, mint a véres ingre, „piszkálják”, bele akadnak úton-útfélen. — És bizonyára megbánta I-, hogy szólt, igaz? — Nem, Makacs ember ö! Ami a szivén, az a száján — különösén, ha az igazságról Van szó — mondta O. L. — De azért mégis, miért kell, hogy betörjön a feje annak, aki igazat szál? A kérdés jogos, s igaz is: viég -ma is akad. ügy, ahol éppen annak törik be a feje, akinek'igaza, volt — aki pedig csal, lop, az éli világát. Igaz, vannak még ilyen esetek. Am egyre gyakoribb az, bogy az a humoros közmondásunk érvényesül: „Se koma, se sógor, le a cseresznyefáról!” Most mégis arról kellene beszélni, amikor a sógorkák és íi. komák dézsmálják ama bizonyos cseresznyét — éppen azt a cseresznyét, amelyik a t úrsadalomé, mindan nyiunké •— mit tegyünk ellenük? Még pontosabban: hogyan piszkáljuk le a cseresznyefúrói ezeket az ingyenélőket, fegyelmezetleneket?, Szerintem ott kell '.kezdeni, hogy őrt állítunk minden értékes fa mellé — s már eleve megakadályozzuk,-íS. AT. j*. A if. AA A AS .A. .(& ítV./ÍV hogy felmásszanak a fára. Örök kellenek, olyanok, akik minden képzeletbeli cseresznyefa mellett ott állanak,. éppen gondozzák, nyesegetik, tisztogatják a férgektől a gyümölcsöt termő fát. Hazánkban ma minden értéket igyekeznek számon tartani, gondozni, gyümölcsöztetni. Tehát mindenhol dolgozó emberek kollektívája serénykedik. Legyenek ők az őrök! E z eddig pofonegyszerű — ha nem banális. Tudom, persze. De van a dolognak egy másik nyitja — ha úgy teszik: zárja — tekintve, hogy kicsiny, vagy nagy stílű tolvajokról beszélünk. (Mert az is tolvaj, aki a pazarlást megengedi, olyan mindegy, hogy anyagot, vagy megfizetett munkaidőt pocsékoltak el.) Az őr akkor kerül ne- ház helyzetbe, amikor éppen felettese utasítja, vagjr kötelezi: „Engedd a sógorom ama bizonyos cseresznyefára, eszegessen, szedegessen magának”. Mit tehet szegény (abaujiasan mondva) kerülő? Ha nem engedi. akkor holnap, lehet, \’e- heti a kalapját és a munkakönyvét, jobb esetben oedig rossz szemmel néznek rá... Éppen erről van szó! Mit tehetünk? Fokozva ezt: mit kötelességünk lenni? Zolát elítélték, mert Dreyf uss-t védelmezte. A nagy francia író azt mondta: „Mit számít egy ember, ha az igazságról van szó!” De nekünk minden emberre szükségünk van, még ha az említett I. esztergályos „csupán”, akkor is. De legalább annyira szükséges, hogy társa- , halmunkban minden emberi igazság elégtételt nyerjen. I. esetében az üzemvezető óvta azokat, akik munkaidő alatt pálinkáznak, pazarolnak — tehát még azokat is büntetni kell (ez esetben az üzemvezetőt), aki figyelmeztette a szabálysértőket, hogy vigyázzanak. Nem hinném, hogy az ország közvéleménye közömbösen fogadta volna Kádár János beszédének azt a. részét is, amikor a hírhedt Onódy- ügyről szólt. Nagyobb részt örömmel: „Lám, a gazemberek elnyerik büntetésüket.” — a másik, kisebb része pedig, akik hasonlóan „dolgoznak”, megérthették: előbb, vagy utóbb megkapják büntetésüket. — s itt már a miniszteriális „ismerősök” sem segítenek. A harmadik rész felé is figyelmeztető volt Kádár János kijelentése: „Ilyen esetekben a. vezetőket is felelősség terheli, s hogy mindezt mindenki komolyan is vegye, ennek is érvényt kell szerezni” ... M ii: tegyen hát a „csősz” ama cseresznyefánál állva? Engedje, hogy pusztítsák a közösség vagyonát, vagy éljen a régi mondással...? Nem kívánhatjuk el a csősztől azt, amit Zolától Európa, síit az egész világ elvárt a Dreyfuss-T ! ügyben. Nekünk fontos az aj- csősz is, s mindenki, aki szóié- emel a társadalom érdekeli mellett. Sőt, azokra az embe-«- rekre nagyobb szükség van, j- mint a bólogató, sunyin elíor-«- dúló „ne szólj szám, nem fájj- fejem” jelleműekre. J t És éppen itt van a kommu-J 1 nisták feladata, — itt él iga-, * zában az aragoni mottó: „A* kommunista az az ember, aki1,- semmit, se kér. de mindent akart- — az ember számára”. 1 ^ Az említett baráti társaság- j . ban sok szó esett, azokról aj- rendeletekről, melyek gátat« ’ emelnek a pazarlás, a. hanyag-| ' ság, a dologkerülés elé. A vé-i lemény ugyanaz volt, ami aj . parlamentben is elhangzott;«- előbb kellétt J'olna. « ’ Igen, azonnal kell szólni! 1-« nek kötelessége szólni, X.« ’ üzemvezetőnek meg már ré-i ges-régen módjában állt volna,« hogy segítsen az áldatlan ál-« lapotokon, de nem tette. Még-« sem gyakorolt önkritikát, leg-« alább a maga kis kollektívája 1 ‘ előtt. Talán leesett volna az« ’ aranygyűrűje? X. üzemvezető« ’ mit tesz? Szól azoknak, akik« sértik a szocialista emberi,« ■ társadalmi normákat, hogy vi-í- gyózzahak, mert ezt már má-3- sok is észrevették. És miérti- csak 1. szólt a. bajokról, visz-4 t szásságokról abban az üzem-i- ben? Tudtommal közel száz« kommunista és több száz be-i 2 csiiletes pártonkiviili él ési £ dolgozik annál a bányánál. Ha«- kötelességemnek tartom, hogy« r mind többet és többet várjak«- a társadalomtól: több ruhát,« i szebb utcákat a j'árosokban,« . hosszabb üdülést gyermekem-« * nek a szünidőre, akkor éres-i t sem azt is kötelességemnek,«- hogy megtermeljem és megóv-* i jam azokat a jaiiakat, melyek-* „ bői a cipő, a szebb utca, a.« hosszabb nyaralási lehetőségi „készül”. Ha erről megfeled-« “ kezem, akkor nincs jogom«- ebben a társadalomban az ál-«- lampölgári javaimért kezem« . Isinyújtani. « í Itt kell hát kutatnunk, ami-«- kor ama bizonyos cseresznye-« t fa mellé őröket keresünk.« c Olyan őröket, akik nem is-1 1 mernek se sógort, se komát,« hanem azt mondják: „öregem,* arra a fára te fel nem teszed] íj a lábad!” És itt kell, hogy iga-1- zolódjon a költő mondásának«- második, befejező része: 4 s barátaim, akikkel! Su vas»rnap, ebéd után < s 11 szieszta helyett egy< .«La kis beszélgetésre ösz-< szeültünk, itt ' mond-í ■ ták ki a nagy igazat: bi-« t Sony, sok mindent meg lcelli s még tennünk, sok a hiba, aj rendetlenség nálunk. De éppen« ezzel mondták ki a másik —i ” ez. esetben az ellenvetéseim« 1 igazságát (lévén kommunis-1 V fákról szó), sok akkor hát a« g tennivaló is, külön-külön, sí n együttesen is. 4 Végezzük hát el, ami a kö-i , tclcsségünk! Z Rttráífi <8
