Észak-Magyarország, 1965. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-26 / 72. szám
^üog praletáifoí, egyesüli etefel Mezőgazdaság i újítás A MAGTAB SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEG4’El BIZOTTSÁGÁNAK la.APJA XXI. évfolyam, 72. szám Ara; 50 fillér Péntek, 1965. március 26. iörsadl felelősség a beruházásoknál O lvastam egy könyvet, az volt a cime: llegy- aljától Göcsejig. Szerzője, mint valami utazó, nyakába vette az országot, s szorgalmasan jegyezte mindazt, ami fejlődő, szépülő életünkből szembetűnt. Borsodban az Ózd felé haladó vonat ablakából gyönyörködött a Sajó völgyében, mely akkor az ötvenes évek elején élte nagy változásait. A hatalmas beruházási keretek, a lépedőnyi rajzok, a kilókra tehető dokumentációk nyomán valóságos földindulás volt az egykori csendes falvakban. Új üzemek, boldogulásunkat, előrehaladásunkat szolgáló gyárak, városrészek bontakoztak ki szinte egyik napról a másikra. S mindezt egyetlen szóba sűrítve jegyezte fel a statisztika, rögzítette a hivatalos jelentés: Borsodban „X” összegű forintot fordított államunk ipari, szociális, kommunális és kulturális beruházásokra. Aztán évről évre újabb és újabb, nagy beruházások valósultak meg, öreg üzemek fiatalodtak meg megyénkben. Mindez magával hozta azt is, hogy Borsod felelőssége erőteljesen növekedett a beruházásokban, a rekonstrukciókban. S ez ma hatványozottan érvényes! Hiszen mostanság, amikor oly sokat beszélünk, arról, milyen igények, hozzáteszem, jogos igények vannak a beruházásokkal szemben, senki sem kezelheti ezeket „nem az én asztalom” módjára. Oly sok az egymásra utaltság, a közös vállalkozás nagy beruházásainknál, hogy az önös vállalati érdekek nem férnek meg a jó munkával. Valóban úgy van, ahogy Tiszaszeder- kényben, az épülő vegyiművekben hallottam: nemcsak egymás mellett kell dolgoz- rdok a. különböző vállalatok embereinek, hanem egymás felett is. így igaz! O dalent, a földszinten már a finommeeha- nikások szerelték a műszereket, közben felül a villanyszerelők húzták a kábelt, s a tetőn szorgoskodtak. Néhány méterrel odább hatalmas vasszerkezetet állítottak össze pesti szerelők, a szivattyúkat, _ s kompresszorokat a Diósg5rőri Gépgyárból várták. Az építők meg a falazattal bajlódtak. S ha valahol kis hiba történt, megállt az óriási gépezet. Így van ez másutt is. Ezért; mondjuk oly gyakran, hogy a beruházásoknál mindenkinek egyforma felelősséget kell éreznie az új műért. Mostanában nemcsak pesti Vállalatok, hanem borsodiul; is részesei nagy vállalkozásainknak. Néhol saját üzemük íej fésülésének. bővítésének. Mégis, néha úgy tetszik; vannak, akik a kívülálló szemével figyelik saját üzemük születését, fejlesztését. Gyakori, hogy felsőbb szerveknek, területi pártbizottságoknak kell közbelépniük azért, hogy id£j;e befejeződjék egy-egy bentiig zás. Az idén sok milliárd forint beruházási összeget, használnak fel Borsodban. Tisza szederkényben, Kazincbarcika térségében 100 milliók várnak beépítésre. A December 4. Drótművekben, az Egyetemvárosban és Lyukóbányán is új falakkal, hasznos berendezésekkel. fontos objektumokkal bővülnek az „állóalapok.” Kétségtelen, továbbra is sok olyan vállalatnak kell egy fedél alatt dolgoznia, amelyek az ország különböző helyéről kerültek Borsodba. De nekünk „helybelieknek” is jobban részt kell vállalnunk saját ügyünkből. Ä Borsodi Állami Építőipari Vállalat munkásai csaknem 400 milliós tervet teljesítenek az idén. Munkájuk nyomán tsz-beruházások- kal, lakótelepekkel, szociális és kommunális létesítményekkel gazdagodunk. A Borsodi Mélyépítő Vállalat kétkezi munkásai Czdon éppúgy megtalálhatók, mint Borsodnádas- don a lemezgyár korszerűsítésénél, vagy a Lenin Kohászati Művekben. Ök is a „hazai iparhoz” tartoznak. És ők is sokat tehetnek azért, hogy határidő és gazdaságosság tekintetében egyaránt előbbre lépjünk beruházásainknál. A December 4. Drótművekbe diósgyőri húzógépeket várnak, Alsózsolcán, a beton- clemgyárban miskolci betonacél kell. Barcikán pedig zsol- cai födémelem és hejőcsabai cement. Egyetlen mondat, s egy sor borsodi üzem munkájának összefonódottsága, egymásra utaltsága és felelőssége villan fel. Látszólag nem nagy dolgok ezek, mégis, ha valaki megfeledkezik néhány ezer forintos tételről, a láncolat végén már százezrekre, vagy milliókra rúgnak. Olyan üzemek termelése késhet napokat, heteket, amelyeknek áruit hőn óhajtja a mező- gazdaság, várja a feldolgozó ipar, keresik a fogyasztók. Lakások átadása, fürdők, öltözők építése „csúszik” hónapokat. Jó dolog, hogy az utóbbi időben magas szinten, kollégiumi üléseken vitatkoznak azon, hogy lehet tökéletesebben összehangolni a beruházási tevékenységet Borsodban is. 1-Iogy lehet a beruházások során megváltoztatni szokat a helytelen, káros szemléleteket, amelyek még ma is kísértenek. Most azért esetleg százezrekkel kell fizetni. Hogy lehet mindazokban, akikben parányi közük is van a beruházásokhoz, forrásponton tartani a felelősségérzetet? A vonatban mi is utaztunk. Talán nem Hegyaljától Göcsejig. De Miskolciéi Ózdig. és Szerencstől Űjhelyig. Nekünk is jól esik gyönyörködni a kétkezi munkánk változtatta tájban. Az új erőműben, a szép bérháznegyedekben. S mennyivel igazabb, meghittebb, kellemesebb lesz ez az érzés akkor, ha felelősség- teljes munkánkkal részeseivé válunk ennek a nagy átalakulásunk. N em szavakban, hanem tettekben. Hiszen Borsod megye ipara végtére is nemcsak „vásárlója”, hanem gazdája is annak, ami itt északon van — és lesz! Paiilovits Ágoston A kommunisták és a magyar újjászületés 20 éve a pártban Az időjárás és a tavaszi munka ••••••••••••••••••••• Klein Pál, a d&nszentmiklósi Micsurin Tsz gépszerelője két évvel ezelőtt traktorra szerelhető berendezést szerkesztett. Ez az új konstrukció alkalmas a szőlő gépi nyitására és fedésére, valamint talajmélyítésre is. A berendezés jól bevált. Az újítást a megye tíz termelőszövetkezete átvette és alkalmazza. Képünkön: Klein Pál, továbbá Balázs Pál traktoros kipróbálja a szőlőnyitó gépet. Termelési tanácskozása* a Lenin Kohászati Művekben A Lenin Kohászati Művekben csütörtökön termelési tanácskozások kezdődlek. A fcnostaui összejöveteleken, amelyeket két héten át mintegy hzáznyolevan munkahelyen I(irtanak meg, as áj év eddigi munkacrcdményeit, valamint a következő negyedév feladatait, tennivalóit beszélik meg. A tanácskozásokon a Kiváló dolgozó kitüntetések és a szocialista címek odaítéléséről is sző esik. Ülést tarlóit Miskolc város Tanácsának végrehajtó bizottsága Március 25-én, csütörtökön ülést tartott a Miskolc városi Tanács végrehajtó bizottsága, Rózsa Kálmánnak, a Koszorúzás a Hősök terén Raul Castro, a Kubai Szocialista Forradalmi Egységűért országos vezetőségének tagja, miniszicrelnökhelyettes, a fegyveres erők minisztere, a kíséretében levő kubai személyiségek társaságában i—* elutazása előtt — megkoszorúzta a hősök emlékművei. városi tanács elnökhelyettesé-^ nek elnökletével. A napirendi pontok közül a legnagyobb figyelmet Miskolc húsz éves általános iskolatelepítési tanulmányának; megvitatása váltotta ki. Ä rendkívül nagy munkát, sok utánjárást. széles látókört igénylő tanulmányról igen sokan mondták el véleményüket. Bár a felszólalók nem minden részletkérdésben vallottak azonos nézetet, a tanulmánynak nem minden pontjával értettek egyet, a leglényegesebb kérdésben egységesen foglaltak állást: a tanulmány elkészítése mindenképpen helyes volt. útmutatóként szolgálhat az esetleges későbbi, más területekről készített tervekhez, tanulmányokhoz is. A jelenleg rendelkezésünkre álló népességi adatokra. lakásépítési és egyéb népgazdasági tervekre alapoZv a helyesen összegezi a város szándékát az elkövetkező húsz év általános iskola telepítésével kapcsolatosan. A tanulmány alapos vitája után a közművelődés tárgy: és személyi ellátottságának helyzete, távlati terve szerepelt napirenden. Az ülés foglalkozott a köztemetők rendezésével, a múlt évi munka-, "edőruha keret felhasználásával. az idei összeg elosztásával. Az április negyedik! ünnepségek előkészítéséről szóló tájékoztató jelentés ugyancsak szerepeit a végrehajtó bia&tí,«- £ág ülésén. Tavaszi nyitány a földeken Többszöri nekilendülés után e hét közepén mégis beköszöntött a tavasz. Termelőszövetkezeteink mindenütt felkészülve várták. A megszikkadt földre azonnal rámentek a gépek, a fogatok, és az emberek. A megye minden járásában megkezdődött a tavaszi munka. Tisztújítások az encsi járásban Az encsi járásban a szemlélő bizottság tagjai megállapították, hogy egyes javítások alkatrészhiány miatt elhúzódtak, s így nem minden gép vehet részt a tavaszi munkák megkezdésében. Találtak rosz- szul kijavított gépeket is. Ezeket visszaküldték a gépállomásokra azzal az utasítással, hogy haladéktalanul javítsák ki megfelelően. A tavaszi szántást, és vetést az encsi járásban is megkezdték. A szikszói Béke Tsz tegnap 23 hold borsót vetett el. A csobádi Zöld Mezőben zabot és mákot vetettek. A járás többi termelőszövetkezetében hozzákezdtek az őszi szántások megműveléséhez, ezen a héten főleg csak talajelőkészítéssel foglalkoznak és a következő héten, hétfőn kezdődik meg nagyobb erővel a tavasziak vetése. Igen örvendetes, hogy a járásban eddig nem volt és most már nem is várható árvíz. A Hemád apad, az első árhullám veszély nélkül elvonult. Viszont a járás egész területén elszaporodott a mezei pocok. A rágcsálók sol; kárt okoznak, irtásukra brigádok alakultak. A járás 33 termelőszövetkezetében tartottak az elmúlt napokban tisztújító közgyűléseket. Általában a régi vezetőségi tagok maradtak meg a vezérkarban, csak néhány idős ember kérte felmentését. Fel- sődobszán és Baktakéken új elnököt választottak. A kővetkező héten, a tavaszi munkákkal párhuzamosan, megkezdődnek a tervtárgyaló közgyűlések, amelyek szintén fontos események lesznek a termelő- szövetkezetek életében. A harmadik évforduló jegyében A mezőkövesdi járási pártbizottság kibővített ülésen tárgyalta meg a tavaszi feladatokat. Itt hangzott el, hogy időben, a lehető legjobb agrotechnikával kívánják elvégezni a tavaszi munkákat, amely egyben politikai demonstráció is lesz, hiszen a járás minden termelőszövetkezetében a felszabadulás huszadik évfordulójának méltó megünneplésére készülnek. A tavaszi munkák e nagy ünnep jegyében kezdődtek el, és ez kifejezésre jut a tagok szorgalmában, a tavalyinál sokkal jobb munkafegyelmében is. A járás ter- ivpi „tv^o-tpiKen már az első tavaszi napokon is jóval többen vettek részt a közös l munkában, mint egy évvel ez- : előtt. A járás mezőgazdaságának feladatai elég nagyok. A ter- • vek szerint ebben az évben négy és fél százalékkal akarják emelni a növények terméshozamát. Dr. Bucskó Mihály, a járási tanács elnöke mon- ; dotta, hogy a feladatok reáli- ■ sak, a mezőkövesdi járás adottságai jók. a tervek teljesítéséhez minden lehetőség és módszer adott. A járás területén 6000 hold árpa, 11 500 hold közös és háztáji kukorica, 1370 hold cukorrépa. 14R0 hold napraforgó, 700 hold tavaszi hiik- köny és 400 hold zab vár elvetésre. A munkához már hozzá is kezdtek. A mezőnyárádi Uj Élet 40 hold borsót, az eger- lövői Május 1. 50 hold árpát, a mezőkeresztesi Aranvkalász 35 hold árpát, a mezőkövesdi BÚTkalász 13 hold mákot. 10 hold korai borsót és öt hold taknrmánvkeveréket vetett el tegnap délig; Jól rajtolt a Bodrogköz A megye keleti vidékén, a sátoraljaújhelyi járásban is dolgoznak már a növényien* mesztő brigádok. Tegnap délig 235 hold tavaszi búzát iol hold árpát, 122 hold borsói. 15 hold zabot és 12 hold napraforgót vetettek el. Ezzel egy időben 615 holdat készítettek el vetés alá. Különösen jól rajtolt a Bodrogköz, elsősorban a tiszakarádi Uj Élet Tsz, amely csütörtökön délig 105 hold tavaszi búzát, 91 hóid árpát és 32 hold borsót vetett el. Az első napokban szépen dolgoztak a cigándi, a karcsai fcsz- ek is. Minden járásból azt jelentették. hogy az őszi vetések áttelelése jó volt, fagykár ser- hol sem keletkezett, a vetések erősek, zöldek. A termelőszövetkezeti tagok szorgalma, munkakedve és fegyelmezettsége jó, az idén sokkal többen kezdtek hozzá a tavaszi munkához már az első napokban is, mint tavaly tavasszal. Mindez előjele és biztosítéka annak, hogy ha az időjárás is engedi, időben, jól, svorsan végeznek a tavaszi munkákkal. ,Számit-»; József