Észak-Magyarország, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-06 / 286. szám

Vasárnap, 1964. december 6.

r ESEAKMAGYÁKORSZÁG '

3

Száléi Magyarország

nyom

Az újság:, természete szerint, évszázadokig megérzi betűit. Megbecsülés dolgában nem egyforma esélyekkel kerülnek őrző polcainkra a hírlapok. A döntés, a szelektálás és kinyilvánítás joga a történelemé.

Miskolc sajtója már a századforduló első esztendejében hajlott u gyarapodó munkásság gondjainak ügyeletére, 19X9- ben, a Tanácsköztársaság felemelő' napjaiban három hírlap áll egyszerre a forradalom szolgálatában.

Zsíros gondolaté jogász-újságírók, pap-to!lforgatók népes tábora veszi ál Miskolc sajtó- irányítását a Horthy-rendszerben. De ezek soraiban is akadtak bátor polgári elmék, akik ki térve a nacionalizmus, irredentizmus szorító bilincsei elől, toronyörökké magasodtak. Az olvasóközönséget tekintve tagadhatatlan: a 25 esztendős úri rend, sajtópropaganda dolgában nem hiába vesztegette idejét. Sajnos, szívós fáradozása mély nyomokat hagyott a lelkekben. A provinciális jogász-zsurnaliszták meg ugyancsak túllicitáltak minden hivatalos kívánságot: önmutogató, szándéktól vezérel ve komimi n ista-ellenességiik még a fővárosi sajtó újságjain is túlnőtt.

Ilyen történelmi légkör után lépett a magyar megújhodás színterére elődünk, a Szabad Magyarország. Munkálkodása minden elképzelést felülmúló nehézségek közben bontakozott ki. Nyárspolgárok, kispol- gáriassággal fertőzött munkásrétegek, nehezen ocsúdó paraszti tömegek, konok értelmiségiek között kellett rendet teremteni, s minél előbb megszüntetni az erős fasiszta fer- tőzöttséget is. A Szabad Magyarország elévülhetetlen érdeme. hogy közvetlenül a felszabadító szovjet csapatok érkezése után, tehát hallatlanul gyorsan csatasorba állt, s a lassan-Iassan bontakozó élet renditbeteilen, megbízható fórumává vált. Marxista szemléletű vezércikkei, politikailag

dókán

érett riportjai már 1944. decemberében elrendező erővel hatottak. Mozgósítottak a. legaktuálisabb feladatok végrehajtására: az ellenállási mozgalom szervezésére, a fasiszták és a háborús bűnösök üldözésére, felelősségre vonására, majd pedig az újjáépítés megindítására. December első napjaitól számítva külön rovat foglalkozott az újjáépítés ügyeivel, — gyér létszámú, de nagy reményű újságírók fáradoztak, hogy a miskolciak és a megye lakói mind többet tudjanak meg a felszabadulás lényeiről, az elet megindulásának mikéntjeiről.

A történelmi dátumok vélci- Ienségc folytán, 26 esztendővel később, szintén decemberben indult útjára, felrázó és lelkesítő’ szándékkal a Szabad Magyarország, miként 1918-ban ugyancsak december havában hagyta el a nyomdát az a Vörös Űjság, amelynek megjelenését esztendőről esztendőre megünnepli szabad hazánk társadalma, a sajtó munkásaival egyetemben.

A Szabad Magyarország húsz esztendővel ezelőtt mara-. déktalanul bevégezte nagy munkáját. Szeplő nem árnyékolta a szép igényű, harcos cikkeit, hasábjait nem csúfították cl halálfélelmet árasztó hírek, mert ennek a lapnak minden sora békét hirdetett.

Az utódok, akik harcosság, helytállás és példamutatás dolgában sokat tanultak a Szabad Magyarország cikkeiből, ez ünnepi alkalommal is meghajtják az elismerés zászlaját annak a nemes szándékú ígéretnek hangsúlyozásával: szocializmust építő társadalmunk megbízható támogatója lesz a jövőben is a Szabad Magyar- ország talajából serkenő Észa.kmagyarország, s magas igényű cikkeivel, riportjaival, tudósításaival a kor emberét úgy kívánja szolgálni, hogy a történelem őrző polcain megtisztelő helyet foglaljon majd el.

írói művészetének titka: a tudás

A személyes találkozás feloldja a találgatásokat. Mi ugyanis, amíg nem találkoztunk az intellektuális, finom tollú Tátray Barnával, eltűnődtünk korán, vérmérsékletén, termetén. A szépírások mindig megindítanak bennünk egy folyamatot, a kíváncsiság gépezetét: vajon milyen ember írta? Nem törvényszerű e kutatás, sőt jelentősége sincs annak, hogy egy írást, írójának fizikális tulajdonságaihoz kapcsoljuk.

Tátray Barna itt él megyénkben, Kazincbarcikán, a Felsőfokú Vegyipari Technikumban tanít. Cikkei már vagy fél esztendeje szép, okos vasárnapi olvasmányként kerülnek az olvasó asztalára, s mind ez ideig szerkesztőségünk nem ismerte őt személyesen. Csak gondolatgazdag, mélységekbe hatoló cikkeit,

A sajtó ünnepének tiszteletére jutott eszünkbe a gondolat: a pszichológiai, irodalmi, filozófiai keretek között gondolkozó, a felületet alaposan túlhaladó, a jelenségek lelkiismeretes boncolására vállalkozó, ékestollű külső munkatársunkat: személyesen is megismerjük.

Alacsony termetű, tanáros tekintetű férfi. Szavai, mondatai csiszoltak: már az ismerkedés pillanatában is „nyomdakészek”. Érthető: iró és irodalomtanár. S ebben a minőségében mindig és mindenkor hatni akar környezetére. Indirekt pedagógiának nevezzük , ezt. Szép és hatásos módszer.

Előéletének bemutatására

nincs idó. Azt sokan tudják: a tanár nem születik, hanem hallatlanul szívós munkával — lesz. S egy ötven esztendős tanárnak, aki nem a mi rendszerünkben lépett először katedrára, vannak mérföldkövei, lemondással teli évtizedei. Tátray Barna ezekről nem beszél. inkább a máról. A boldogság kereséséről, közösségi értelemben és egyéni vonatkozásban. Proust életeszményét vallja magáénak: „Ragadj vieg engem elmenöben, ha van hozzá erőd, és oldd meg a boldogság titkát, amit kínálok neked.”

Egyik leggyakrabban jelentkező levelezőnk Kisvárdai János, aki szinte minden héten felkeresi soraival lapunkat. Élő, eleven kapcsolatot tart lenn a szerkesztőséggel. Személyesen eddig alig ismertük, mégis úgy tűnt levelei olvasásakor, hogy mindennap találkozunk. Nyitott szemmel jár, az élet fonákságait, problémáit igyekszik papírra vetni. Ez történt a legutóbbi esetben is. Beszámolt a MÁV Igazgatóság építési főnöksége dolgozóinak téli felkészüléséről, de levélében, segítő szándékú bírálattal, arra is kitért:, hogy nem mindenki kapta még meg a meleg munkaruhát. Jelezte a gondot, s a lapban közölt levele nyomán az illetékesek intézkedtek...

Ügy hisszük, Kisvárdai János levelezőnk munkájához ez adja újra és újra az ösztönzést. Jó érzés tapasztalni, hogy figyelembe veszik javaslatait. Mint ahogyan bizonyára az is jó érzéssel tölti el, hogy jár- tában-keltében megállítják az emberek: „Ezt is, meg ezt is írja meg az újságnak!” A megtiszteltetés és a bizalom jele ez. Ezért is van, hogy a vasút szinte minden területével, a kulturális, a munkásvédelmi, a termelési kérdésekkel, de a sporttal is foglalkozik írásaiban.

A boldogság titkának szenvedélyes kutatója. Technikumban tanít, s számára a boldogság távlatainak megmutatása a humán és techno- kratikus műveltség ’szép, korszerű eggyé ötvözésében mutatkozik meg. Tátray Barnát napjainkban azok a kérdések izgatják: hogyan lehet a mai modern fiatal szemléletébe beleilleszteni a sok-sok belső feszültséget. feloldó humán műveltséget. az emberi egyensúly egyik pillérét..

önmagát és tanítványait arra ösztönzi, hogy „világfaggató füllel” fogják fel a maradanHozzá nőtt a vasúthoz, ahová szinte egész családja tartozik, s amellyel még 15 éves korában eljegyezte magát. A járműjavítóban megtanulta a lakatos mesterséget, de ezt megelőzően, még egészen gyerek fejjel órákat töltött el az őrháznál, ahová apjának az ebédet hordta. Kitisztította a váltót, megtanulta a váltóállítást.

Amikor, mint lakatostanonc felszabadult, hazakerült Szerencsre. A vasúti munka elsajátítását az alapnál kezdte. Volt kocsikísérő, távirász, forgalmi szolgálattevő, s a szükdó emberi kapcsolatok jeleit Tátray Barna cikkeinek nagy részét e feladatok átfogó kifejtésére szenteli: a modern technikai ember boldogság- keresésének és megtalálásának útjait rajzolja meg nagy felelősséggel, fiatalos rajongással Az a technikum, ahol az irodalom és a francia nyelv tanár» ilyen élő összefüggésekben látja az ember haladásához szükséges „kellékeket”, ott bizonyára nagy fantáziájú, erő» képzelőerejű technikusok nőnek fel.

— P — 1 —

oktatótiszt, hogy másokkal i) megi smertesse, megszerettess« a vasutasok nehéz, de szét mesterségét.

Ezzel azonban még korántsem ért véget, pályafutása Olyan ember, akit a lelkiismeretes munka jellemez. Sokat tanult, s azt a gyakorlatbar jól felhasználta. Vezetett for galmi és kereskedelmi tanfo lyamot, volt függetlenített termelési felelős és oktató a Tiszai Pályaudvaron.

Most pedig a Vasutas Szak- szervezet megyei Bizottságának munkásvédelmi felügyelője. Csupán Borsodban tizenötezer vasutas problémájával foglalkozni, ezenkívül a területi egyeztető bizottságban i.« tevékenykedni nagy feladat de megtisztelő kötelesség. Azt mondja erről: „Jó dolog emberekkel foglalkozni. Felelősségteljes és mindig nagy lelkiismeretességet igénylő munka dolgozóink ügyeit intézni Szívesen végzem.”

Az első levelet két évvel ezelőtt írta szerkesztőségünknek. S azóta hétről hétre küldi írásait.

Eddig háromszor tüntették ki Kiváló dolgozó jelvénnyel, s most, a Magyar Sajtó Napján, hadd tegyük a kitüntetések mellé a mi elismerésünket, köszönetünket is.

Boróczki Edjt

Hét k öznapo k k rón i k ása

séges szakvizsgák letétele utálMíimtimmimhn’HiisimmHiímiiiiiitmimttmcimmiimiiiiimmmiHmmimiimiiiHimmmiiiiiiiiiimmiiimiimimiiiimimiiimiiiimiiiiiiuimiimiiitóiiimmmmiiiiiimmiimiriiiiimimiimiiiitimimii

a Szabad Magyarország első publicistáját

Szerkesztőségi íróasztalához mindmáig nem vált hűtlenné. Szerényen berendezett szobájába percenként benyitnak:

— Gáborkám, egy rövidke kézirat.

— Robbantással bontják a Nemzeti Színház épületét.

— Három színházi bemutatóról hoztam egy rövid tudósítást.

Az olvasó szerkesztő rendezgeti a kéziratokat, tipografi- seál, közben felém fordul:

— Hol is kezdhetném? Az emlék egy része alaposan megfakult már. De talán akad egy-két érdekes epizód, amely a ma embere számára mond is valamit. Tehát kezdjük..,

t agyváradon voltam nyomdász a második világháború utolsó esztendejében. 194-1- ben Debrecenbe utaztam két barátomhoz, Kácz Zoltánhoz és feleségéhez. Velük együtt átjöttem Miskolcra, és Barbai Ferenc segítségével bekapcsolódtam a MÓKÁN illegális szervező munkájába.

1944. szeptember végén, október elején, rendes polgári foglalkozásom is volt; a tiszalúei Unalomban voltam tisztviselő.

Amikor az ellenállási mozgalom fellendült, végleg beköltöztem Miskolcra. Röpcédulákat fogalmaztam, és terjesztettem. A németek október végén, november elején hozzáfogtak a miskolci nyomdák leszereléséhez. Elhurcolták a ézedögépeket. tönkretették a rotációs gépeket. A sors különös iróniájának tulajdonítom máig is a miskolci nyilasok egyik hopponmaradását, pont a nyomdagépekkel kapcsolatban. Ugyanis nekünk volt egy jó gépekkel felszerelt illegális nyomdánk. De a nyilasok, amikor Diósgyőr felett a németek Visszaszorították néhány napra a szovjet előretörést, nem tudtak már más ijesztgető plakátot az utcára kiakasztani, mint írógéppel sokszorosított fecniket.

Szól a telefon a Népszava

szerkesztőségi szobájában; értekezletre hívják Vajda Gábori.

. .Utána pillantok. Lassú, hintázó léptekkel tűnik el az

egyik folyosó hajlatában. Nyugodtságát, csendességét otthagyja a szobájában. Számolok. Vajda Gábor most 42 esztendős, azokban a nehéz napokban tehát 22 volt. Jegyzeteim között matatok. Vezércikk 1944. december 11-ről. Címe: Soha többé háborúi! Szerzője: Vajda Gábor. Vcgigsik- lok egy bekezdésen:

„Ez az új vérszerződés nem azért forrasztja össze a magyart, hogy utána, más népekkel állítsa szembe. Ez az új összefogás nem irányul más népek ellen és nemzeti népi lepel alatt nem zsarnoki kisebbség aljas érdekét szolgálja. Ez az összefogás eggyéfor- rasztja a háború áldozatait, a háboríts bűnösök ellen, és a megcsalt, rászedett népek egymás elleni acsarkodását feloldja egyetlen szent törekvésben, minden nép, minden becsületes dolgozó egyetlen közös kiáltásában:

— Soha többé háborúit

zámolgatok újból, s alig hiszek a szememnek. Egy csekéllyel több, mint 20 esztendős fiatalember írta ezeket a marxista vértezettséggel, gazdag frazeológiával, újságírói fordulatossággal megkomponált mondatokat.

Honnan ez a bátorság, ez a nagy tudás, és politikai érettség? Töprengésre nincs idő, mert visszaérkezik Vajda Gábor, és bocsánatkérően mondja:

— Elnézését, az olvasó szerkesztő a lapkészítés időszakában kissé elfoglalt ember. De hol is hagytuk abba?

— A röplapoknál.

— Igen, a röplapok, túl azon, hogy fontos agitációs szerepet töltöttek be, előkészítették a Szabad Magyarország megszületését. Én már december 1-én hozzáfogtam egy nagyobb vezércikk írásához, hallván a közeli ágyúdörgést, a szovjet csapatok várható érkezését. Az Avas egyik pincéjének gyomrában kucorogtunk Rácz Zoliékkal, gyertyafénynél fogalmaztam azt a cikket, amely december 6-án látott napvilágot a Szabad Magyar- ország első példányának hasábjain. A köszöntőt szintén én írtam nagy örömmel és lelkesedéssel. Noha körülöttünk még dúltak a harcok, 1944. december első vasárnapját szívem szerint kiáltottam ki kétszeresen ünnepnek. Sokat vitatkoztunk az indítandó lap címén, bevontuk töprengésünkbe Durus Alfrédot is, aki magyar emigráns lévén szovjet katonai egyenruhában ügyelt fel a sajtó dolgaira. Először az Űj Nép mellett foglaltunk állást, majd a Szabad Nép nyerte meg tetszésünket, de végül is. miután tudomásunk volt az illegális Szabad Népről, s készen állt egy vezércikk is, így az újság címe azonos lett a vezércikk címével. Szerkesztőségről és szerkesztő bizottságról nem lehetett akkor beszélni. Rácz Zoltán, valamint felesége és jómagam állítottuk össze az első lappéldányokat. December 10. körül megérkezett hozzánk Világ Miklós, aki egy büntető századból került elő, s ettől az időtől kezdve ő jegyezte felelős szerkesztőként a lapot. Az én nevem felelős kiadóként szerepelt az impresszumban. A Szabad Magyarország átvette

a MÓKÁN jelszavait, a fejléc fölé a következő jelmondatok kerültek: „Pusztuljanak a fasiszta gyilkosok! Halál a háborús bűnösökre!” — A MÓKÁN irányítása alatt szerveztük munkánkat, de számítva a nagy társadalmi együttérzésre, a fejléc alá azt írtuk: A felszabadult dolgozó társadalom lapja.

Szünetet tart, s megnyom egy csengőt. Kék köpenyes fia- talasszony jön be.

— Ezek a kéziratok mehetnek a nyomdába — mondja.

Az asszony magához öleli a szépen feldolgozott, nyomdakész kéziratokat, és siet le a nyomdába.

— Igen a nyomda! — simítja végig homlokát Vajda Gábor. — Arról is beszélni kell. Villany nem volt, tehát kézzel hajtottuk a síknyomó gépeket. Később ismert nyilasokat állítottunk be erre a munkára. Milyen különös! Ezek a nyilasok hetekkel előtte még halál- félelmet árasztó plakátokat szedői tek ki, s mi a történelem igazságszolgáltatásának tekintettük. hogy ezek a nyilasok hajtsák azokat a nyomdagépeket. amelyek békeszózatokat, újjáéoítési híreket adtak ki magukból.

_ * - jabb kollégák és kol- I legínák lépnek be az 1 olvasó szerkesztő szobájába. Friss híreket, tudósításokat hoztál?, a ' Népszava érdekes „Mozaik” rovata számára. Vajda Gábor türelmesen végig olvas minden sort. Közben telefonál ide-oda: adatokat ellenőriz. Precíz ember. Egy lélegzetvételnyi szünetben eképpen folytatja gondolatait:

— Az első napok után lassan megszaporodtunk. Előbb Na- ményi Géza, majd Hajdú Béla kapcsolódott be munkánkba, s így szépen alakult szerkesztőségi gárdánk. Papírunk változatlanul nem volt. Régi füzet;

lapokra, nyomtatványok üres hátlapjaira irtuk és diktáltuk cikkeinket. Egy hét elteltével vezércikkeken és a szovjet napiparancsokon kívül már külföldi híreket is adtunk. Ezeket Naményi Géza hallgatta le rádión és továbbította szerkesztőségünkbe, amely a mai Dózsa György utca egyik házában székelt. Később bekapcsolódott a munkába egy 17 éves diákfiú is, Fekete Sándor, aki Diósgyőr újjáépítéséről, Debrecen szépen induló új életéről, (szovjet katonai teherautó szállította oda és vissza a fiút) hozott friss, jó hangulatú riportokat. A Szabad Magyarország első lappéldányait színes papírra nyomtuk. Nagyon gyenge minőségű csomagolópapírra irtuk első cikkeinket. Nyomdászainkra jó érzéssel gondolok vissza; szív és lelkesedés dolgában mindegyikről a legjobbat mondhatom.

Szünet. Vajda Gábor gondolataiba mélyed. Nézem a még mindig legényes fiatalsággal serénykedő „öreg” szerkesztőt. Közben megtudtam azt is róla. hogy már első gimnazista fia van. a gyerek erős művészeti érdeklődést tanúsít. Jegyzeteim mélyén időközben szépen összeáll a pályafutás mozaik-rendszere is. a nagyváradi Szabad Szó rövidnadrágos időszakos riportere, szorgalmas nyomdásza, a Szabad Miskolc első harcos tollú publicistája, későbbi főszerkesztője az Olcsó Könyvtár első számainak szülőatyja, a Néphadsereg és a Népszava megbecsült szerkesztője — ezek a mérföldkövek jelzik Vajda Gábor újságírói pályafutását. S még egy feledhetetlen • epizód hangsúlyozódik a jegyzetfüzet alján: A Miskolci Nemzeti Színház 1944. decemberi, immár a szabad színház első előadása előtt is ő volt az ünnepi szónok. A János vitéz bemutatójának függönyfelgördülése előtt köszöntőre köszörülte

torkát a fiatal publicista, amikor odalépett hozzá a volt Horthy-rendőrség egyik tisztje, (aki nem volt nyilas, szabályosan folytatta „hivatalát”) s megkérdezte:

— Engedélyezte a rendőrkapitány úr a beszéd szövegét?

Vajda Gábor jót kacagott, s azt mondta:

Ha a kapitány úr belelát a fejembe, szívesen viszem engedélyezésre a szöveget.

Üjból lapozok jegyzeteim között, mert Vajda Gábor kéziratok fölé hajol.

A Szögek című vezércikk mondattöredékeire figyelek fel, s izgalom fog el, mint mindig, ha veretes újságírói munka kerül kezembe. A Szögek című vezércikk a rozoga íróasztalon heverő vasszögek élettelenségéből indítja vezérgondolatát s széles, általánosító erővel eljut a város elalélt, újjáépítésre váró iparág, a Drótgyár példamutató gyorsasággal meginduló termelésének fényes hősi tettéig. A ragyogó újságírói ötlet példamutató a mai újságíró számára is. Mind politikai mélység. agitációs erő. mind statisztikai szépség tekintetében remekbe szabott munkák voltak ezek a vezércikkek. Segítettek a fejek zavarának megszüntetésében. a rég óhajtott béke gondolatának szertesu- gárzásáb'an, a demokratikus erők szerveződésében.

Mi. miskolci újságírók bátor, jótollú kollégaként tiszteljük. Példamutató elődünknek tekintjük a szabad Miskolc első, nagyon tehetséges publicistáját.

Kopogtatnak. Baktai Ferenc, a Népszava népszerű riportere lép be. Különös véletlen: Miskolc felszabadításáról, szabad húsz esztendőnkről szóló riportját leteszi Vajda Gábor elé.

Az olvasó szerkesztő felfény- lö tekintettel hajol a Miskolcitól szóló szépszavű híradás fölé...

Párkány lánM

Bemutatjuk Vajda Gábort