Észak-Magyarország, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-25 / 302. szám

I HI mmmMMmmammmmm Világ proleláriai, egyesüljelek? A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MÍG VEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA sifsj----------------- ------------------- ---------------- --------------------------------"}*!► X X. évfolyam, 303. szám Ára I forint Péntek, 1904. december 25. KARÁCSONYTÓL KARÁCSONYIG .4 felnőtt számára már csak ritka esetben melepetés a zöld fenyő alatti, ajándék. Leg­többünk számára az a legnagyobb öröm, amit másnak szerezhetünk. És ezen túlmenően a Ma embere másnak is örül, valami más is eszébe jut a karácsonyi ünnepi hangulatban, mert nemcsak a. zöld fenyő alá tekint, gondolatai túl szárnyalnak e kis körön. Gondolatban kissé ízlelgetni próbáljuk eljövendő karácsonyok ígé­retét, és visszapillantunk arra, hogy mi min­den történt, mi minden változott, mi hozott örömet, gyarapodást az elmúlt karácsonytól. Vajon mi elevenedik fel az idén a szocialista brigádvezető, a művész, a termelőszövetkezeti elnök karácsonyi visszapillantásában? Az új­ságíró, aki erre kér választ, nem várhat egé­szet, csak töredéket, s az olvasó se várjon sta­tisztikát, számvetést, mert e három visszapil­lantás csak vázlat, összegezve is csak annyi, mint egy csepp a tengerből. Vallomás a brigádról — Az írás nem kenyerünk. Nehezen szánja rá magát bár­melyikünk a tollforgatásr.v Egymást megértjük mi már félszavakból, egy-egy szemvil­lanásból is. De ha tudván tud­juk, hogy mások is elolvassák majd, amit papírra vetünk, akkor már nehezebben formá­lódnak gondolataink. Érezzük mi azt, amit mondani aka­runk, csak kissé sokáig tart, mig szép ruhába öltöztetjük a gondolatokat. De azért vezet­jük hűségesen a brigádnaplót. Magunknak is érdekes hóna­pok múlva visszalapozni benne... Ilyesféleképpen fejtette ki Szegedi Gyula, a Diósgyőri Gépgyárban dolgozó egyik szocialista ifjúsági brigád ve­zetője azt, hogy nehéznek tart­ja munkájukról, életükről, szórakozásaikról, örömeikről beszélni. „Hisz nincsen abban semmi különös, amit mi csiná­lunk” — mondogatta többször is. összeszokó!t, elválaszthatat­lan munkatársak, barátok ők hatan, az biztos. Néhányan már 1952 óta együtt dolgoz­nak. Három eve alakítottak brigádot, és kétszer nyerték él a szocialista címet. Az idén fogják harmadszor megszerez­ni a zászlót. Még nem volt ér­tékelés, de ez már biztosnak látszik, hiszen teljesítettek minden feltételt. Exportra dolgoznak, a CSZ —2 gépsor szerelésén. Nemré­gen adták át a másodikat, so­hasem kaptak még reklamá­ciót. Amikor először befejez­ték a szerelést, nagyon jó ér­zés volt. Mintha közösen ne­veltek volna fel egy gyereket, aki immár révbe ért... Egy- egy jól sikerült munkanap után megisznak egy-két pohár sört. Olyankor meghányják- vetik gondjaikat. Mert persze, van az is. Amin tudnak, segí­tenek őlc maguk. Lukovics György például házat épített nyáron. Mi sem természete­sebb, hogy kérés nélkül is ki­vonullak mind a hatan segí­teni. Ha kirándulni mennek, vagy színházba, viszik a fele­ségeket is. De odabenn, az üzemben is olyanok ők már, mint egy szép számú, összetar­tó család, amely csupa férfi tagból áll. Akik összedugják a ÉSS2 fejüket, ha baj van valahol,je­nkik szó nélkül látnak hozzá, ha sürgős munka van, de haSjN tréfálni, ugratni kell valakit,|p akkor is az elsők között van-M nak. „Belevaló”, mai emberek.*. Csak úgy „mellékesen” azt is|pj megemlíti Szegedi Gyula, hogy“ hárman párttagok, s van kétj§ KISZ-tag is a brigádban. AjyS hatodik nemrég „öregedett ki”gg az ifjúsági szervezetből. — A karácsonyt a csalá-i dunkkal töltjük, de Szilvesz-jyü térkor együtt leszünk, ezt már||g jóelőre megbeszéltük. Közösenpf, akarjuk köszönteni az új esz-' tendőt. A negyedik közös1 évünket. (gy. k.) Egy a sok közül Mezőnyárádi változások Alig tizoldalas, szürke fedelű esztendő. Tavasszal még cso­kis füzet. Olyan, mint kislá­nyom irkája, de aki felüli) s végigolvassa, úgy érzi, érett­ségi dolgozatot olvasott. - A szerző: Molnár Károly tsz- clnök. De nemcsak az ö. ha­nem az egész mezőnyárádi 17? Élet. Termelőszövetkezel érett­ségijéről tanúskodik ez a. dol­gozat, amely most karácsony előtt jutott el a megye ter­melőszövetkezeteibe, s arról szól, arra tanít, hogyan lehet egy holdon 27 mássá búzát termelni. — Az elmúlt karácsonykor már szépen zöldellt ez a búzá­dé akkor még csak néhányan hittük, hogy ilyen bőségesen fizeti majd vissza a fárado­zást — emlékezik vissza az elnök. — Idegesek, nyugtala­nok voltunk, most egy eszten­deje. Hiába volt minden ed­diginél magasabb az a 26 fo­rint, amit munkaegységenként fizetni tudtunk, mégis nyug­talanított az öt vagonnui vetömagkölcsön. Meg aztán több mint tíz esztendeje mű­ködik a termelőszövetkezet községünkben, és azóta sem sikerült megszilárdítani, azóta is évről-évre gondokkal, ba­jokkal küzködtünk. És ezek után jött az 19ti4-es dálkoztak a járásban, amikoi az eddigi ..sereghajtók'’ egyike, a mezőnyárádi Új Élet Ter­melőszövetkezet végezte be el­sőnek a tavaszi vetési munká­kat. Aratáskor már a.z lett vol­na a meglepetés, ha őket előz­te volna meg valaki. — Hogyan lettek utolsókból az elsők? Hosszú lenne erre megadni, a szakszerű, a. szabályos vá­laszt. Elégedjünk meg azzal, amit röviden így fogalmazóit meg az elnök: ..Azt csináltuk, amit kell. amit már eddig is kellett volna.” Nemcsak a vetömagkölcsönt fizették vissza, nemcsak szer­ződéseiknek tettek eleget, de terven felül is adtak 12 vagon kenyérgabonát az országnak. És most nyugodtan várnak a zárszámadásra, amelyen .az elmúlt esztendeinél vagy liz forinttal osztanak többet mun­kaegységenként, s nem adós­ságot, hanem tartalékokat, az elmúlt esztendőnél is jobban, gondosabban művelt, földeket, gyönyörűen zöldeUö vetéseket visznek át az új esztendőbe, amelyben már mindenki bízik Mczőnyárádon. (p. s.) A HATÁRON Falvainlilian városainkban sok új iskolát avattunk az Idén. Az ifjúságunknak, gyermekeink­nek adott legszebb ilyen ajándékok egyike: Miskolcon, a Miklós utcában épült ipari szakközép­h ' íidrolü A betonút szélén nemzeti színűre festett oszlop, rajta népköztársaságunk címere. Kissé ar’-ébb a sorompó — és azon túl szom­szédjaink. .. Ki tudja számát annak, hány ember em­lékezetében él ez a megkapó kép. Hiszen, aki átlépi országunk határát, különösen az, ki első ízben — abban átvillan a gondolat: külföldön vagyok! Az idén bizony nagyon sokan túljutottak áz emblémás oszlopokon. Sok-sok ember előtt lendült magasba a határállomások nemzeti színűre festett sorompója. Ha vala­milyen számvetést csinálnánk erről, biztos többszöröse lenne az „összesen” rovatba jegyzett adat a tavalyinak. Tózsa István, a miskolci IBUSZ iroda vezetője arról beszélt, hogy valóságos népvándorlást bonyolítottak le az idén. Különösen Csehszlovákiába és Lengyelországba utaztak sokan. Persze más országokban sem volt ritkaság a ,.H” jelzésű gépkocsi és a magyar beszéd. A fiatalság na­gyobb részben a KISZ gondozásában levő Ex­pressz utazási iroda programjának megfelelő társasutazáson vett részt. Szocsitól a francia tengerpartig minden felé. Volt, aki Tokiót is láthatta... Valahányszor világjárásról hallok, nem­csak' az a nyüzsgés elevenedik fel emlékeze­temben, amely immár természetes velejárója a határállomásainknak, hanem egy találó jel­mondatra emlékszem. Lipcsében olvastam, eg^ tavaszi vásáron: Aki többet lát, az töb­bet tud! 1964-ben hazánkból sok ezer ember járt külföldön... *•« Rá •— .« SZEBB, MINT PÁRIZS Emberi gyengeség, hogy időnként megpróbálunk ha­sonlatot keresni ahhoz, ami maga a hasonlat: Ha- például a fenséggel végtelenkedő ten­gerről akarunk szólni, akkor az „olyan, mint a...” Pedig nem olyan, akármi is követ­kezik ezután. Mert az maga a tenger. És ha egy emberről szólunk, aki a bennünket ölelő világ minden mozdulására ér­zékeny lélekkel rezonál, ennek a hatására vívódik, küzd és most azt mondja: „nyugodt vagyok”, ennek a roppant sű­rűségű, látszólagos ellentmon­dásnak az illusztrálásához is fölösleges lenne minden ha­sonlat-keresés. Ez maga a fes­tő, aki hittel dolgozik. Aki most úgy érzi: sikerült töké­letesebbé tennie mondanivaló­jának megjelenítési módját, vagy ami majdnem ugyanaz: többet tud megláttatni a világ­ból. „Nyugodt vagyok”. Hogy ez a rövid kijelentés éppen most, ennek az évnek a végén ért jogossá, véletlen. Hogy egyáltalán jogossá ért, a cél­tudatos munka egyenes követ­kezménye. Súlyát jellemzi, hogy a festő, Lukovszky László ezt említette az év legszebb, legmaradandóbb élményeként Egyébként ennek az évnek a tarsolyában egy párizsi út és több kiállítás is szerepel. Az említett nyugodtság Lukov­szky megfogalmazásában kö­rülbelül így hangzik: — A hagyományos világ . megváltozott, és nekünk ez a , szimpatikusán változott új vi­lág sugallja az ambíciót- Ter­mészetes, hogy a nem hagyo­mányos világ' kifejezésére. nem : használhatjuk a hagyományos ; eszközöket. Újakat kell talál­nunk. Ügy érzem, hogy az el- . múlt évi munkám termésének . jelentős részét nyugodtan ve­hetem elő és nézhetem meg. Az első év volt, amikor önma­gam kedvére dolgozhattam, a szakmai becsvágy sarltalása és , sajátos alapállásom kívánalma : szerint. És talán sikerüli, sike­rült valamit elérnem. Nem ar­ról van szó, hogy pontot tettem a mondat végére, éppen ellen­kezőleg: elkezdtem a monda­tot, leírtam a nagybetűt... És ez sokkal szebb, mint Párizs Az egyik nagy' méretű képet elveszi a fal mellől és „arccal” kifelé fordítja. Rámutat. Egy, az elmúlt év terméséből. Kis ideig nézzük, majd visszaállítja eredeti helyére. — A következő évek mun­kája sokkal nehezebb lesz. El­kezdtem valamit, amit jónak tartok. Nyugodt vagyok. Ezt mondta az év legnagyobb élményének. (P. t.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom