Észak-Magyarország, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-11 / 264. szám

Bzoräa, 1984. november 11. ßSüAKMAGVARORSZAG i HIRDETÉSEK Közbeszólt az időjárás. A sűrű ködfátyol miatt nem kap­tuk meg a végleges választ: melyik csapatot üdvözölhet­jük, mint az NB I B bajno­kát, és a Lángon kívül melyik csapat búcsúzik ettől az osz­tálytól. Két mérkőzés még hátra Van. Az ózdi találkozó esélyese a hazai csapat, de csak abban az esetben nyer­hetnek, ha végig nagy aka­rással és lendülettel küzde­nek. Sajószentpéteren még na­gyobb a tét, hiszen a találko­zó eredménye dönti el a Bor­sodi Bányász sorsát. Szinte lehetetlennek látszó feladatot kell megoldania. Képes lesz rá? Reméljük, az ózdiakat baj­nokként, a sajószentpéterie- ket pedig mint bentmaradó- kat köszönthetjük a mérkőzé­sek után. * A két vasutascsapat miskol­ci találkozójának színvonala messze elmaradt a várakozás­tól. A szombathelyi együttes csak az első félidőben és a második félidő egyes periódu­saiban mutatta be igazi tudá­sát. Az MVSC az első félidő­ben kapkodva, idegesen, sok hibával játszóik A szünet utá­ni első negyedóra a miskolci csapatnak jól sikerült, és en­nek köszönhető a győzelem. 4:2 után szinte mind a két csapat beletörődött az ered­ménybe, bár a szombathelyi lcözépcsatár két óriási helyze­tet hagyott ki, amivel kiegyen­líthetett volna. Ilogy mégsem így történt, ennek csak a mis­kolciak örülhettek. hiszen megmenekültek a kieséstől... * Nagy az öröm Perecesen. A focisták gólszüretet rendez­tek. Minden jó, ha a vége jó — hangoztatták a mérkőzés végén a perecesi szurkolók. Kellett is ilyen szép győze­lem, hiszen ez gyógyír volt az „elszenvedett” bosszúságokra. Mert ki gondolta volna ez­előtt három hónappal, ami­kor a szimpatikus Bányász­együttes a táblázat utolsó he­lyén, szinte reménytelen hely­zetben volt, hogy a bajnokság végén már mint „érdektelen” szemléli a kiesőjelöltek küz­delmét. A vasárnapi mérkőzés kezdetekor kicsit megijedtek a szurkolók, amikor meglátták a hosszú, nyurga békéscsabaia­kat. Okkal, joggal féltek a szurkolók, de amikor látták kedvenceik nagyszerű, higgadt játékát, mindenki megnyugo­dott. Á Miskolci Bányász já­tékosai a búcsúmérkőzésen ..kifocizták” ellenfelüket, nagy­szer.': játékkal győztek. * Az NB ni-ban rendkívül érdekes módon alakul a baj­nokság kimenetele. A Miskol­ci ÉMTE ragyogó játékkal „el­csípett” egy pontot a bajnok- jelölt Debreceni Honvédtől, és ezzel „kisegítette” a bajnok­jelölt borsodi csapatokat: Ka­zincbarcikát és Rudabánvát. Még nagyobb lett volna a bor­sodiak öröme, ha 1:1 állásnál, az utolsó percekben Lestár fe­jese nem csúszik el a léc mel­lett, hiszen üres volt a kapu. Borsodi szempontból így is jól sikerült a vasárnapi forduló. A megyei I. osztály bajno­ka, a Miskolci Honvéd szom­baton játszotta utolsó bajnoki mérkőzését a Mezőkövesdi Spartacus ellen. A biztos baj­nok és kövesd mo­rén­Avas 5.330 21650 Sürgősen felveszünk szerződéses munkavi­szonnyal — csak 18 éven felüli — 12 fő rakodó se­gédmunkást. Jelentkezni lehet Hűtőipari Országos Vállalat Miskolci Hűtő- háza, Sajópart. Dolgozó gyermektelen házaspár­nak albérleti szoba kiadó. Bercsé­nyibbe. ______________________21781 B útorozott szoba, kettő íéi’fú vagy nő értelmiségi dolgozó részé­re kiadó, fürdőszoba használattal. Horváth Lajos u. 20. _________5239 V állalat részére 5x5-ös és 5x4-es üres szoba kiadó. Martintelep, Tö­möri _u._ 21. ___________________5218 K özpontifütéses albérleti szoba, 2 rendes nő részére kiadó. Beze- rédi u. _l/a. (Tüdő-kórháznál.)_ Kilián! szövetkezeti garzon el­adó. Érdeklődni Tót u. 26., I. kér. Kiilönbejáratú bútorozott szoba^ azonnal_ kiadó. Napfürdő u. 1.__ K ét szoba, összkomfortos lakást keresek, magas költség megtérités- sel. Telefon; 15-463. 5221 Építkezésből visszamaradt lyukas tégla, 1000 db, 4 köbméter karbid- mész eladó. II. kér.. Szarkahegy 38. sz._________ ._____ 5212 N agyméretű fehér gyermekágy, matraccal eladó. Selyemrét utca 20., 11/4. _________________________ T akarmányrépa eladó. Miskolc, HI._ker., Bartók Béla u. 21.____ K eresünk megvételre Csepel b 350—352-es tehergépkocsit, barmi- íven állapotban. Árajánlat és ér­deklődés Tiszamenti Tsz, Tiszake­szi. Telefonj 4._______________21442 ~ Ciklop 29 kályha, sárgaréz mo­sófazék. helyszűke miatt eladó. Petneliázi u. 8., I. 3.__________5203 G yermekágy, asztaitüzhely el­adó. Csabai-kapu 56._________5211 A gysodronyok és matracok, vá­lasztékban kaphatók. Széchenyi u 6., III. udvar, I. emelet. A Miskolci Élelmiszer- kiskereskedelmi V. értesíti kedves vevőit, hogy 1964. november 12- én, csütörtökön du. 2 órakor, a Miskolc-Tapol­ca, kőbányai 124. sz. füszerboltjábaLn vcvőértekezletet tart. Kéri kedves vevőit, hogy azon minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. VEGYES Ali a helyzet a sportszerűségi versenyben? A megyei I., illetve a három ' II. osztályban az Északma- gyarország szerkesztősége és a Borsod megyei Labdarúgó Szövetség vándorserlegéért küzdenek a csapatok. Az ér­tékelő bizottság szerint a 13. forduló után a következő a sorrend, (zárójelben a hiba­pontok): Megyei I. o.: Ormosbánya (7), Putnolc (8). Sátoraljaúj­hely (9), M. Egyetem (11), Me­zőkövesd (12), M. Honvéd (17), Szerencs (18). Tiszaszederkény (25), Felsőzsolca (25), M. Előre (29), Hejőcsaba (31), Sárospa­tak (47), Tiszalűc (47), Borsod- nádasd (51), Izsófalva (58), Farkaslyuk (70). Megyei II. osztály: Északi csoport: Herbolya (2), Csokvaomány (4), Járdánháza f7), Rudolftelep (9), Sajókaza (10), Varbó (13), Sajószentpé- ter (15), Szirmabesenyő (17), Alberttelep (17). Királd (20), Sajóbábony (29), Bánszállás (38). Felsötelekes (37), Sajóné- meti (41). Közép csoport: Hidasnémeti (7), M. Üveggyár (13), Mezőke­resztes (14). Alsózsolca (15), Bőcs (18), Tibolddaróc (20), Me­zőkövesd (21). M. Postás (22), Mezőcsát (22), Encs (28), M. Kinizsi (27), Sajószöged (32), Ernőd (35), Bogács (35), Novaj- idrány (38), Szikszó (48). Keleti csoport: Tállya (8), Abaújkér (9), Frügy (12). Sá­toraljaújhelyi K. (13), Pálháza (15), Hollóháza (17), Taktahar- kány (19), Mezőzombor (21), Szerencsi MÁV (21), Mád (25), Bodrogkeresztúr (27), Tokaj (28), Tárcái (29), Abaújszántó (30), Gönc (31), Tolcsva (33). Lukács scűcsmester, alakítást, 5202 javítást vállal. Szemere u. 5. Gyönyürűszép diógyökér háló- Egyedül élő vidéki ®6 fv^s Sfya- szobnbútor. bordó rekamié fote- rimunkás ismeretség hiányában, rém-31’ nagyméretű ^hcmyhabűtor deki^ány,’ vagy független asszony sÄitbaTSal, S mka-r =ág céljából, mié. sezlon, fizetési kedvezmény- Leveleket „Otthonomba várom nyel eladó. Hadirokkantak_u. 10. jeligére, Széchenyi u. 15 17. Ä Ä*. Ä.8aÄ "üvegezést és ^pkeretezést__azon; szobaasztnlok, stíl garnitúra, nal alá 519F: készít Gecse János üvegező mester. Vörösmarty u. 15. ________ k önyvszekrény, konyhagarnitura, ___________ r övid. márkás zongora eladó. Száraz kenyérhéjat és hulladékot Szendrei u. 7. 5110 veszek. Gráfné, Vásárcsarnok, (vh ■imwim—um i———— 11' ■ mm i hím rágOS). ______________-______21717 J AK AS _ ! N C* A T I AN Független nő megismerkedne — 1--------------------------------------------------finomlelkü, természetet, de ottho­B űtorozott szobát kaphat körre- nAt is szerető. 40—55 éves férfivel/ petálásért tanárnő, vagy diákié- házasság céljából. (Lakásom van.) ány. Érdeklődni telefonon 15-527, Leveleket ..Hulló falevél” jelígér* 17—20 óráig.__________________ 21662 a Kiadóhivatalba, Széchenyi u, b eköltözhető 2 szoba, 15-17. kér.____________;_______„ 521Í! e löszobás. speizos ház. Társaság hiányában ezúton kere- 5201 komoly, dolgozó férfi isme­bútorozott. szoba, retségét, házasság céljából (28—3S két személynek kiadó. Petőfi u._8. évesig). Leveleket ,.Fehér kara- ~"kü1 önbe járatúbú torozott szoba­ba, szobatársat keresek. Kont u. Széchenyijet 17. sz. 21723 Plisszérozás, függöny spanolás; 2 lakrttársnfit keresek november előrajzolás, nárnamontirozás, ba- z laKotarsnot Kéréséit novemocr balav(tás Büdlné kézimunkaüzle­lében, Vásárcsarnok. ____5161 E ladó konyha, Hejőcsaba, I-Iejő_u._13.__ K ül önb ej áratú Kiadóhivatalba* 5217 15-tÖl. Kalapos u. 3. sz. Sürgősen eladó azonnal beköl­tözhető 2 szoba, konyha, mellék­Táskaírógép tanulónak bérbeadó. helyiségből álló ház, (kertben sző- fgrdekíődn/' 10—fél ^-i?"'«—íél'3« lő. evümölcsösl. Miskolc. III.. Elő- (Érdeklődni 10 tél 12 lg, 4 tei o toalett állvány tükörrel, ágynemű- tartó, kis könyvszekrény, vitrin, Meg egy mérkőzés van hál-' kárpitozott szék, Buksi kézi kötő- .. 1. j . , r. gép és egvéb használt bútorok el­a röplabda NB I-ben. Ezen ”a§k. Sz|ihenyl u. 76. 5204 a találkozón az MVSC-lányok . nagyon is érdekeltek, hiszen a Szeged elleni mérkőzés ad majd választ rá; sikerül-e eb­ben az évben a nyolcadik he-; lyet megszerezni. Ha megsze-;. reznélc, ez azt is jelentené,; hogy az MVSC lenne a vidék; legjobbja. Ha az utolsó mér-E kőzésen a lányok úgy játsza-E nak, mini legutóbb az első, a* második és a negyedik szett-1 ben, elérhefik céljaikat. Ugy^ nem „szabad” játszani, mint a* harmadik szettben, mert akkor?] nem sikerül a terv. j) Leskó Pál B lő, gyümölcsös). Miskolc, III., Élű liegy_66. sz. ___________________21703 É rtelmiségi dolgozó nő, különbe- jératú bútorozott szobát keres. Telefon: JMS7.________________21707 ~ Különálló üres szoba, fiatal há­zaspárnak kiadó. Martintelep, La­torca U. 15. 21699 Albérleti nagy szoba, becsüle­tes, fiatal házaspárnak kiadó. Mar­tlntelep, Balaton u. 16. szám.__ Ü res albérleti szoba, azonnal ki­adó. Hejőcsaba, Farkas Antal u. 5._ (Ccmentsyár_közelében.)______ k ülönbejáralú bútorozott szoba, főzőfülkével, fiatal házaspár részé­re is, kiadó. Telefon: 34-689. Két rendes férfi részére albérle­te szoba kiadó. Petneházi_u. 11. Alsóméra. Főút 108-as számú, kertes családi ház, azonnali beköl­tözéssel, sürgősen eladó. Érdek­lődni fenti címen, Nagy Bertalan­nál. 21558 óráig.) Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fi­am és rokonunk SZŰCS LAJOS életének 59-ik évében el­hunyt. Temetése 12-én, csü­törtökön déli 1 órakor, a Mindszenti temető Kápolná­jából. A gyászoló család A jó sportmunka jutalma Egy jó tipp! Ha most adja be a Miskolci Patyolat Vállalat fióküz­leteibe a ruháját, mert a helybeli fióküzleteknél a most tisztításra beadott ruhákat 10 nap alatt, festésre 14 nap alatt készíti el a Patyolat) A vidéki fióküzleteknél beadott ruhák tisztítása 14 nap, festése 16 nap alatt készül el. Mély fájdalommal • tudat­juk, hogy a drága jó édes­anya, nagymama, dédnagy­mama és rokon ÖZV. KOVATS GYULÁNK Tükör Rozália életének 85. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése november 12-én du. 2 órakor, a Mindszenti te­mető kápolnájából. dr. Váczy Józsefné és testvérei Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legdrágább férj. édesapa, nagyapa és rokon sckleihardt AKAD AB életének 77. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése november 12-én du. fél 4 órakor, a miskolci evangélikus temető kápol­nájából. „ , özv. Schlcihárdt Aladárné Wclsz Györgyné Farkas Anna Is kitüntetést kapott. A kiváló sportoló és cdzC sokat tett az asz- i talltcnisz sport fejlesztéséért. ■ .... Foto: Szabi István köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mon­dunk mindazoknak; akik fe­lejthetetlen halottunk, Zafflán Zoltán temetésén résztvettek, sírjára virágot helyeztek, s ezzel fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetét mon­dunk a városi tanács pénz­ügyi osztályának, szakszer­vezeti bizottságának, a ta­nácsi vállalatok főkönyve­lőinek és dolgozóinak, ta­núsított. figyelmességükért, részvétükért. A gyászoló család ITT AZ ŐSZI Korszerű, divatos férfi felöltők s átmeneti kabátok nagy választékban! Mintás, tweed karakterű ■Magokból, több színben 470-től 750 forintig. LEGYEN MINDIG TÚLÖLTÖZÖTT! köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szere­tett halottunk, id. Kulcsár György temetésén megje­lentek, sírjára virágot, hoz­tak, ezzel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, ez- úton mondunk hálás köszö­netét. A gyászoló csal&aP köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett Erzsikén k, d\*. Novotni Zoltán né teme­tésén megjelenésükkel és virágaikkal ’ dalműnkül­enyhíteni Igyekeztek, A gyászoló család & gszerir B Mot H © p gj| B torke ogy is volt csak...? 5?ss tövesd mérkőzésének márjL lem volt tétje. A találkozó^, llőtt a mezőkövesdi labdarú-E jók „meglepték” a miskolcia-jj] cat. Virágcsokorral . kedves- cedtek a bajnokcsapatnak, sg' íz nagyon jól esett az itteniB ‘iáknak és a vezetőknek. Ab| nérkőzés érdekes, jó játékotSSi íozott, s ami talán a legszebbel /olt: egyetlen szándékos bele-®] neuest nem láttunk a 90 perc®, alatt. Mind a kél csapat jeles-® :e vizsgázott sportszerűségből,® igymás megbecsüléséből. ' * E E A megyei bajnokság clsőjj isztályában eldőlt a kiesés £ cérdése és ismerjük már a IX. B isztály bajnokait is. A Tisza-1£ Ixíc, a Borsodnádasdi Kohász® is a Miskolci Előre játszik jli-H /őre egy osztállyal lejjebb. A® II. osztály bajnokai: az A1-® licriielcpi Bányász, a Misitől-® ;i Üveggyár és a Tállyai Epí- ^ [ők. Valamennyiüknek sok si-^ kert kívánunk a magasabb ^ isztályban. Egyébként az I. osztályban^ igen izgalmasan alakult lel a^ végeredmény. Az utolsó fordu-^ ló után négy csapatnak voltB J4 pontja. Ezek között a gól-g; arány döntött. A gólarányok g hányadosa: Hejőcsaba: 0.68,h Izsófalva: 0.65, Sátoraljaúj-B hely; 0.05, Miskolci Előre 0.58.1S reliát a miskolci csapatnak" volt a leggyengébb gólaránya, és ez a kiesését jelentette. p * E t A diósgyőri birkózó szabad-1 fogású csapatbajnokság során’; a nézők igen sokat elegedet-; lenkedtek. Az történt, hogy a mérkőzés vezetői, pontozói) nem álltak hivatásuk magas-] latán, és egy csomó téves íté-, lettel felkorbácsolták a kedé­lyeket. Nem kutatjuk, kiket ültettek le pontozni, és miért voltak a pontozók „gyenge”, formában. Véleményünk sze-L cint azonban a jövőben csak 'i akkor kerülhető el a szurko-13 lók méltatlankodása, ha a’:. mérkőzések irányítói igazsá­gosan pontoznak. * r

Next

/
Oldalképek
Tartalom